Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-21 / 247. szám

CSűtőrfok, 1<»82. október 21. A korral szembesülve Jegyzetek a Vásárhelyi őszi Tárlatról Lassan három évtizede, hogy Hódmezővásárhelyen, a Tornyai nevevei fémjelzett múzeumban kiállításon mutatkoznak be azok a hazai alkotók, akiknek művészete a realista hagyományokból táplálkozva, az ide kötődő örökséget fölvállalva a társadalom iránti érzékenységből, elkötelezettségből születik. Medgyessy Ferenc Sarlózó asszonya őszi számvetésre hívja az alkotók sokaságát — mérlegkészítésre, az eredmények fölmérésére, a kísérletek számbavételére, a továbblépés útjainak fürkészésére. A 29. Vásárhelyi Öszi Tárlat megnyitóján Győri Imre, az MSZMP KB tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke többek között arra figyelmeztetett, hogy a vásárhelylek régi jeles mesterei „igazán akkor alkottak maradandót, amikor szembenéztek a társadalmi valósággal". Ez a folytonos kontroll, társadalom és művészet kapcsolatának, egymásra hatásának folyamatossága az egyik megtartó záloga lehet Hódmezővásárhely szellemének. Az ötvenes években ez a város es az őszi tárlat, no meg a művésztelep a progresszív magyar képzőművészet mentsvára volt, a hatvanas években fellegvára a parasztság életmódja forradalmi változása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése művészi megfogalmazásának, aztán a hetvenes években végvár lett. hullámtörőkön megfeneklett törekvések, őszinte, de meg nem valósult szándékok menedéke. Ekkor — néhány éve — szervezők, rendezők úgy gondolták, a tágabbra nyitott ajtók, kitárt ablakok friss léghuzatában megújulhat a magyar képzőművészet ide kötödő újrealista vonulata. Épp a tavalyi tárlaton bizonyosodott be, hogy a nyitottság pusztán mepynyiségi növekedést jelentett, de az eddigieknél is jobban csorbította a fölvállalt karaktert. így aztán az idén szigorodtak a feltételek, a karakter megőrzése jegyében szűkült a meghívottak köre, a zsűri is körültekintőbb mércével mért. Tény, hogy egységesebb lett az idei őszi tárlat arcéle, de semmivel nem lett jobb a színvonala. Határozottan jót tett a kiállításnak, hogy egy helyszínen, a múzeum kibővített szárnyaiban állították ki a teljes anyagot, nem kell, mint tavaly, három helyszínre zarándokolni az érdeklődőknek. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy sokszorosan többen nézték meg a múzeumban levő alkotásokat, mint a Medgyessy Teremben és a művelődési központban kiállított műveket. Vajon milyen kép alakul ki a szemlélőben, ha az alkotásokat a korral való szembesülés lencséjén keresztül vizsgálják? Tegyük egymás mellé gondolatban Kurucz D. István Aratás 1982 és Tóth Ernő Látogatók című művét. Nemcsak két generáció, két festői szemlélet, két emberi-művészi tartás 'szembesül, hanem mai kénzöművészetünk makacsul őrzött, immár hiteltelenné váló hagyománya a megúiító törekvésekkel Senki nem cáfolhatja, hogv mindkét művész szándéka tisztességes, csakhogy Kurucz erőszakolt tematikája, mesterkélt korriDozíclója. bábalakiai Téth Ernő kénéin intellektuálisan transzponált szürreális figurákká válnak, a torz a lehetséges magatartásformák erénvpként tűnik föl. a snrőrtehh festőisé® oeöjg korunk sűrlódásoktól som mentes világának ariekvát kífpia"*őio De érdemes úgv is mérle. pet vonni, hoev miként jelenik men az ember, a természet és a környezet a tárlat művein" Igen ielentős teret kapott a dokumentarista Ihletésű, hipernaturalista gyulai művésztelep, melynek tagjai — Balogh Gyula, Marosvári György, Szakáll Ágnes, székelyhídi Attila — a kisvárosi élet és környezet sajátos szeleteit szinte szociografikus hűséggel és felelősséggel választják ki és ábrázolják. Egy letűnőben levő, a klasszikus paraszti léttel paralell kisvárosi életforma rekviemjei' ezek, nagy mesterségbeli tudással. következetes valóságvallatással. Az ember talán az eddigieknél is hangsúlyozottabban van jelen nemcsak a már említett csoport művein, de például Németh József (öregek), Szalay Ferenc (Kettős portré), Csikós András (Apám portréja), Fejér Csaba (Portré), Koszta Rozália (Három férfi), Kurucz D. István (Kombájnos), Szabó Zoltán (önarckép), Zombori László (Halász), Bráda Tibor (Petőfi) Vecsési Sándor (Ketten), Somos Miklós (Visszatekintő) alkotásain, természetesen sokféle megközelítésben, más-más színvonalon, különböző technikával. A táj és a mikrokörnyezet karakteresen jelentkezik Kurucz D. István Hortobágy-képein, Csizmadia Zoltán alföldi tájain, Fejér Csaba enteriőrjein, Szurcsik János festményein. Csikós András tájábrázolásán, Hézső Ferenc temperamunkáin. Mindezek mellett figyelmet érdemel Szalay Ferenc Hétköznapi dráma című képe, Tenk László három, festékkel rajzolt alkotása. Kéri László színvonalas festménye, Lóránt János mélv érzelmeket tükröző akvarellsora, Lics Zsuzsa izgatott, rebbenő vonalakkal készített pasztelljel. A grafika ismét válogatott szinten vonul fel, íme tizenegy név a sorból: Almási Aladár, Agotha Margit, Banga Ferenc, Engel Tevan István, Kéri Imre, Lacza Márta, Muzsnay Ákos, Nagy Gábor, Rékassy Csaba, Sulyok Gabriella, Szemethy Imre. Félve merem csak leírni, hogy bár lenyűgöző mesterségbeli biztonságuk, kiforrott sajátos világuk, megkapó intellektusuk, kiharcolt stílust és helyet érdemelnek a magyar művészet egészében, de vajmi kevés jelét mutatják megújulási készségüknek. S ami egy évtizede felkavaró és úttörő jelentőségű volt, az ma már enyhén szólva is megszokottá és jól ismertté vált. A plasztikai anyagban az érmek viszik a prímszerepet — legalábbis ami a mennyiséget illeti. Elsősorban alkalmi munkákat láthatunk — meglehetősen suta kiállításban — a paravánokon. A zene, színház, cirkusz, irodalom ihlette illusztrációkat és a megrendelők által megfogalmazott kívánalmakat. Kvalitásos a sokadalomban Fritz Mihály, Fűz Veronika, Kiss György és Tóth Sándor éremsora, meglepő, hogy Gáti Gábor egyáltalán elküldte erre a tárlatra az öt évvel ezelőtti Ady-centenáriumra készített sorozatát, Gera Katalin minősíthetetlen betűivel tönkreteszi Kékszakállú-érmeit, Simon Ferenc pedig egyszerűen dilettáns munkákat mutat be. Ügy tűnik, Szathmáry Gyöngyi Szeged félmúltja jelentős alakjainak megidézésével egy fontos sorozat elkészítésére vállalkozott. A Szegedi Nyári Tárlaton bemutatott Vinkler- és Bálint Sándorhommage után most a városépítő Pálfy Budinszky Endre és a materriatikus Kalmár László emlékének szentel egy-egy frissen formált, hatásos plakfettet. Kotsis Nagy Margit munkái gondolati és érzelmi gazdagságukkal, hatásosan egyedi megformálásukkal az anyag fölé emelkednek. Hozzá talán Varga Éva és Pusztai Ágoston sorakozik föl egvegy bronz domborművei, illetve szoborral. Kucs Béla bántóan keresett. Máté István utánérzésekből táplálkozik, Nagy Sándor lassan unalmassá válik, Orosz Mária érthetetlen, Samu Katalin méltatlan régi önmagához. Az iparművészeti anyagban magas színvonalat képvisel az idei Tornyaiplakettes Lieber Éva triptichonná formált varrott szőnvegeivel. s üde színfolt, a jókedv, vidámság és humor megjelenése Sándor Eszter kellemes Profán ünnep című varrott kén°. Tandi Lajos Vendégek Lódzból A lódzi Julián Marchlewski Pamutipari Vállalat több vezetője és művészeti együttese érkezett tegnap, szerdán Szegedre. A háromnapos Csongrád megyei tartózkodásuk és szereplésük első napján délelőtt felkeresték a szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalatot, ahol gyárlátogatáson vettek részt. Este 6 órai kezdettel nagysikerű koncertet tartottak a MÁV művelődési otthonában. Ma délelőtt a lengyel vendégek Vásárhelyen, a HÓDIKÖT-ben ismerkednek a gyárral, majd ugyancsak bemutatják koncertműsorukat a vásárhelyi Petőfi művelődési házban este 6 órai kezdettel. Vajdasági közgazdászok Szegeden A Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezete és a Vajdasági Közgazdászok Szövetsége közötti együttműködés keretében háromtagú küldöttség látogatott Szegedre. Tagjait — Kolarski Jovant, a Vajdasági Közgazdászok Szövetségének elnökét, Davidovic Ibolyát, a szövetség titkárát és dr. Marovic Borist, a Vojvodina Biztosító Intézet igazgatóhelyettesét — dr. Nagy Lajos, a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezetének elnöke. Horváth Gyula és dr. Kardos János, az MKT megyei szervezetének alelnöke, illetve titkára fogadta. Kétnapos szegedi tartózkodásuk során a vendégek ellátogattak az Állami Biztosító Csongrád megyei Igazgatóságára és a Dél-alföldi Pincegazdaságba. Megismerkedtek az MKT Csongrád megyei szervezetének munkamódszereivel, tevékenysége céljaival és formáival: az állami, megyei, tanácsi és vállalati tervezés módszereivel, gyakorlatával; a pénzügyi ellenőrző szervek munkájának szervezeti formáival és gyakorlati munkájával. Illetve a biztosító és a pincegazdaság tevékenységével. Színiélet Kolozsvárott Petru Gróza lánya I Jártam az újjávarázsolt Szegedi Nemzeti Színházban. A páholysorok vörösre behúzott könyöklőjéről szívmelengető látvány terült elibém: a melegszínű kárpitokon kényelmesen nyüzsgött a publikum, a tágas színpadról, a orchester mellvértje mögül- Puccini szólt hozzám, s ebben a meghitt környezetben valósággal elbódított a Bohémélet, mit mondjak, egyszerűen Színházban éreztem magamat, így, nagybetűsen. Csipkedem a kezem, álmodom talán, de nem. Minden valóságos, .azzal a parányi különbséggel, hogy akkor már második-harmadik este vezetett utam Fadrusz monumentális Mátyás-szobra előtt, a Szent Mihály templom mellett, az aprócska hidak alatt a Szamos szürke hullámai kavarogtak, s előzőleg már megfordultam egy másik Operában is, a magyarban. Azaz hát: nem Szegeden történt a csoda, Kolozsvárott vagyok. Az egyetlen városban, ahol két operaház működik, az egyetlen külföldiben, ahol magyar, természetesen a román mellett. A legendás Helmer—Fellner cég szentélyében, mi oly kísértetiesen a szegedi teátÉjszakai utazók Igg új filn Színes. szinkronizált, olasz—spanyol film. ümberto Simonetta azonos című regénye alapján rendezte: Ugo Tognazzi. Főbb szereplök: Ugo Tognazzi, Orneila Vanoni, Corinne Clery. Az embernek a régi vicc jut eszébe: Kohn kérdezi Grünt, ugyan miért vette feleségül azt a szörnyű némbert, mi tetszett neki rajta? Grün: Tudod, a szeme... Kohn: Na jó. jó, de ezért elvenni az egész nőt? Szegény jó néhai Mórus Tamás, kinek utópiája köznévvé változván az emberiség jövőlátomásainak műfaii megielölőiévé lett, szegény, szintén angol Huxlay és Orvell, szegény magvar Szathmári Sándor, a Kazohinia írója — és mindazok, akik igazi, értékes, irodalmi utópiákban okosan és szellemesen, szenvedés és remény mély átélésével vizsgálták fajtánk lehetőségeit: — de jó, hogy nem láthatták Ugo Tognazzi hírnevéhez oly méltatlan fércművét. .. Hiszen az utópia és korcs gyermeke, a viszonylag is jó sci-fi abban feltétlenül közös, hogy — felszínesen vagy alaposabban — világos, tiszta, összefüggő víziót tár elénk, melynek gondolatisága lehet vitatható, de koherens volta soha. Az éjszakai utazók zavarossága oly mérvű, hogy a film jó egynegyedéig az sem nagyon derül ki, mire is jó az egész hajcihő, a kiöregedő diszkóssal és famíliájával (miért pont ez a főhős foglalkozása, egyáltalán nem világos, sok mással egyetemben —- viszont Ugo Tognazzi alias Orsó elég szabadszájú, talán ezért?). Későb aztán annyit megtudunk, vélhetően a latin temperamentum és az úgyszintén déli, bigott katolicizmus ellenpontos tükreként, hogy a szex. az bizony minden emberellenes jövőbéli hatalom manipulációs eszköze, öncélú hajszoltatásával bizonyítván a feledést, a múló, léha élvezeteket. (Szóval, így vigyázzunk magunkra.) Mindezen közben pedig az ötven év fölötti (bár szexológiailag többnyíre örvendetesen aktív) delikvensek egy rejtélyes éjszakai tengeri utazáson, még rejtélyesebb módon tovatűnnek a halálba. Nyilván fölöslegesek. Vagy a szexet eiégeltették meg velük? Ki tudja? Igaz, azt sem tudni, pontosan kik és főleg miért művelik mindezt a kellemes hangzású és idegesítően homályos (bár hófehér egyenruhás) Központi Biztosító Hadseregen, a KBH-n kívül, s a cselekmény végső mozzanata mármár abnormisan érthetetlen, de sebaj. Azért az apró, de garantáltan hatásos mozzanatok, feleségpofozástól üldözésig, könnyes búcsúig és pisztolyos sakkbantartásig mind megvannak, és mindehhez rengeteg meztelenség. sőt szex is járul, persze az adott (elég tág) határokon belül, némiképpen tehát ízléstelenül is. A jó öreg Kohn-vicc példázata stimmel: Ugo Tognazzi úgy gondolta, akad némi meditálnivalója az ezredforduló tájékán élő emberiség dolgairól, ezért aggódni és ezt ábrázolni fontos, ötlete volt is (ez az egy) — de ezért készíteni egy egész filmet? Ráadásul egy jelenet még szimbolikus értelműnek is tekinthető: az ellenszolgáltatásként az old bov diszkós lányától szerelmi aktusbéli részvételt kérő, undorftóan lenvalt haiú. nincérföle ifjú érintkezés közben (állva, egy laborszerű helyiségben) a nem t.tí1 lelkes hölgytől) orgazmusának foka felől érdeklődik. mire a válasz: hideg a csempe. Hát ez az: ezért — az egész nővel...? Domonkos László rumra üt, román társulat székel, a magyarok otthona idébb van, közvetlenül a Szamos partján, a sétatéri nyári színkörben. A kettő körülbelül úgy viszonylik egymáshoz, mint az Operaház az Erkelhez Pesten — küllemben, belső elrendezését, kialakítását illetően. Persze, színházépületekben -nem dúskálnak keleti szomszédaink sem, mindkettőben játszanak prózát is, amott a román színház, emitt a magyar, mely két esztendeje bemutatkozott Szegeden. öt nap, öt este Kolozsvár színházi műhelyeiben. Alapos ismerkedésre alig, kóstolónak talán nem kevés. Még Szegedről emlékszem a sudár termetű, energikus, szép szőke színésznőre, Bisztrai Máriára. Petru Gróza lánya a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatónője. Hivatali szobájában szertartásosan kínál hellyel, s míg befut a főrendező Harag György, minden különösebb átmenet nélkül a szegedi közönség dicséretébe fog. Kötő József dramaturg bólogat hozzá egyetértően, hamar fölidézzük a két forró kisszínházi estét, amikor Everac és Sütő darabjaival valósággal berobbantak Szeged színházi életébe. Ünnepet hoztak: maguk is ünnepet kaptak cserébe azokra a hétköznapokra. Friss rendelkezés szerint rövidebbre vonták a nyári szünetet, szeptember idusától már játszottak a romániai színházak. Erőteljes próbák közepébe csöppentem tehát: egyelőre a repertoárdarabokat tűzték műsorra, miközben lázasan készültek a bemutatókra. A társulat egyetlen beosztott rendezőjével, a fiatal Tompa Gáborral egy Arany-emlékműsor körvonalazása is tisztázásra várt Bisztrai Máriának, miután kifaggathattam: a 190 tagú, 40 színészt, két díszlet-jelmeztervező művészt foglalkoztató színház éppen a 190. szezonját kezdte el azokban a napokban. A velük egy épületben dolgozó operistákkal testvériesen osztoznak a játéknapokon, közös az adminisztrációjuk is, sőt, idesorol még a bábszínház — máskülönben három önálló intézményről van szó, s erre érzékenyen figyelmeztetnek, össze ne kavarjam. A hivatalos nevén Állami Magyar Színház körülbelül 210—220 előadást tart évadonként., egyötödét táiban, főleg magyarlakta vidékeken, de elelutaztak Bukarestbe, sokfelé megforduljak Márama' rostól a Zsil völgyéig. Tavaly hétezer bérletet adtak ki, egy szezonra átlagosan hét premier jut, de az úgynevezett repertoár-játékrend azt jelenti, hogy körülbelül 25 darabot „forgatnak". A színház nézőtere hatalmas, 845 személyes, de a heti négy előadásra rendesen megtelik, bár az elmúlt évadban regisztrált közel 90 százalékos „kihasználtsági mutatót'' azért maguk is rendkívülinek tartják. Műsorpolitikájuk tengelyébe magyar és román szerzők drámáit állítják — Sütő Andrásnak a nemzeti önismeretet megfaggató tetralógiájára, ahonnan Szegeden a Lócsiszárt láttuk, különösen büszkék — ezekre a bemutatókra megkülönböztetett figyelmet fordítanak. Amint közönségük sem korlátozódik magyar ajkúakra, románok éppoly szép számmal találhatók előadásaikon, mint n\agyar nemzetiségűek a román színházéin. Hittel vallják, rendeltetésük valahol a népszínházi jelleg ésa művészszínházi profil képzeletbeli határmezsgyéjén jelöli ki helyüket. Emellett közművelődési missziót is vállalnak, irodalmi vagy úgynevezett felolvasószínpadon legutóbb három évadot szenteltek tizennégy klaszszikus görög drámának, iskolákban, másutt. A pontos tájékozódáshoz nem árt tudni, Romániában három Állami Magyar Színház dolgozik — a kolozsvári mellett Temesvárott és Sepsiszentgyörgyön —, további két Állami Színházban, Szatmáron és Nagyváradon, román tagozattal együtt élnek a magyar tagozatok, illetve Marosvásárhelyen működik még úgynevezett Nemzeti Színház két tagozattal. A hat magyar társulat utánpótlását jobbára a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti intézet garantálná, ahol nemcsak román, de magyar színészeket is képeznek, nem túl sokat persze, évente úgy hat-hét fiatalt engednek szárnyra, így közülük szigorú statisztikai alapon egy színházra mindössze egy jut. S ha még hozzávesszük, hogy a romániai színiéletben nem a nálunk meghonosodott szerződéses rendszer dívik, hanem az úgynevezett státusrendszer, melynek révén a színészek tartósabb gyökereket eresztenek munkahelyükön, érthetővé válik a vendégjátékok népszerűsége. A kolozsváriak 1976-os Csillag a máglyán premierjére például Marosvásárhelyről hozták el Lohinszky Lórándot, de viszszatérő vendégük Sinkovits, Bessenyei, Major Tamás, akiről mást ne mondiak, 1969—80 között nagy szériában játszotta náluk a Kedves hazugot. És természetesen a kitűnő kolozsvári színészek sem kevésbé keresettek a romániai vagy a magyarországi színházakban, filmeken: Vadász Zoltán, Héjjá Sándor, Széles Anna, Bíró Levente, Orosz Lujza és mások neve ismerősen cseng a határon innen is. Nikolényi István