Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-31 / 256. szám

6 Vasárnap, 1982. október 31. 6 Teke Fölényes győzelem az NDK ellen Folytatása következik Négyezren versenyeztek az EXPRESS-sporfnapon Asszony­torna . - ­"ó, ­'tíMMÁM: i ­r' w , , ec. Aki netalán nem tudta. előzőleg nem tájékozódott, Igazi sportesemeaének re, onnan pedig Frankfurtba hogy mi is történik majd ígérkezett tegnap délután a utazott, hogy ma délelőtt pá- Újszegeden, az tegnap aSzé­DÉLÉP-csarnokban a Ma- lvára lépien az Eppelheim— kely sor félé tévedve köny­gvarország—NDK férfi váló- FTC nemzetközi mérkőzésen. nyen azt gondolhatta, vala­gatott tekemérkőzés. A zsú- A folytatásban Horváth és milyen „szektához" tartozó, folt nézőtér előtt. Bíró Lajos. Tornyost középes teljesít- megszállott zarándokokkal a Magvar Teke Szövetség el- ménvt nyújtott. ígv azután a találkozott. a természet nöke Tornyost Lajosnak em- Zanger, östreicher duónak minden ilyenkor föllelhető, lékplakettet adott át 23-szö- sikerült 55 fát lefaragnia a szép vonásait megmutató rös válogatottsága alkalmá- vendégek hátrányából. kellemes őszi nap enyhén ból, míg dr. Zámbó Géza. a — Amennyiben Mészáros- ködös délelőttjén magányo­I Csongrád megvei TS1I elnök- nak sikerül tartania Meiss- sok, kisebb-nagyobb népes A Kereskedelmi és Ven- helyettese válogatottunk csa- nert. úav mi nyerjük a ta- csoportok tartottak útlcél­déglátóipari Szakközépiskolá- patkapitánvát. Csányi Bélát lálkozót — latolgatta az esé- juk, a Sportcsarnok, a Sport­ban (Szeged. József Attila köszöntötte. Csánvi másfél Íveket Hankó György, férfi- uszoda és a liget felé. Tré mioiSri'it 129—124 c,nmi rí>nri évtizeddel korábban váró- válogatottunk edzőie. ningruhát öltött, edzőcipőbe sugarut 1 ti iz*. szarni rena- sunkbon ismerkedett meg a — Hajrá. Szundi! — biz- bújt apró gvermekek, diá­szeresen. hétfőn és szerdán sportággal. tatták a nézők csapatuk do- kok, üzemek, gyárak és este 6 órától asszonytorna- Bizonyára nem bánták meg yenjét. Nem hiába! Mészáros vállalatok fiataljai, valamint foglalkozásokat tartanak. To- a szurkolók, hoav a szombat József világbajnokhoz méltó idősebb dolgozói szaporáz­vábbi érdeklődőket várnak délutánjukat a találkozóra teljesítménnyel örvendeztet- ták lépteiket, nehogy lekés­1 v . 1 áldozták, uavanis végig szín- te meg a lelkes publikumot, senek a sportnapról, amit az jelentkezni a helyszínen le- vonalas, izgalmas ósszecsa- 945 fás eredménye lói iött a Express Ifjúsági ás Diák bet pásnak lehettek szemtanúi. A végelszámolásnál, annál is Utazási Iroda Csongrád me­hagvománvos kezdő ember, inkább, mert Mráz sok tech- g.vei kirendeltsége és a me­Csányi az eleién meglehető- nikai hibát vétve, idegesen 8Vei KISZ-bizottSág rende­sen sokat bizonytalankodott, versenyzett. zett. — Jön a tél. kell a fa. Bé- — Ne magad alól indíts A rajt időpontjára — tfz la.' — biztatta egv sztentori nyújtott karral dobj! — ta- órára — a gondos szervezés, hang a nézőtérről négyszeres nácsolta a pálya széléről B. előkészítés eredményeként világbajnokunkat, aki meg- Tóth László, női válogatot- miriden készen állt, nem A Csongrád megyei Lab- fogadta a tanácsot. Az utolsó tunk edzőie. Mindhiába! A v.oIt akadálya, hogy az em- a futás mellett ügyességi sával ért véget. A boldog c.aifo/.'i .„,<.+„ |lltA ötvenes sorozatban 164 fát győri fiú a továbbiakban sem }ltett három helyszínen el- verseny volt kerékpárosok- nyertesek Lénárt Bélától, az aarugo .bzaKszovetstg jate* telizett és i07-et tarolt, 271 talált, magára. Sierencsére a kezdődjék a közel három sak, kismotorosoknak, akik- Express utazási iroda me­vezető bizottsága labdarugó- fa 50 CUrításból pedig igazán ventJégék hairáembere. ora hosszáig tartó, nézőnek nek mielőtt gépre ültek, el- gyei kirendeltségének veze­játékvezetői tanfolyamot in- vérbeli klasszis teljesítmény. Bretschneider sem remekelt, es resztvevőnek egyaránt méleti feladatokat is meg tőjétől vehették át jutalmu­dít a sportághoz kedvet ér- Végül is a Csányi. Makkai ígv végül fölényes magvar élményt, vidám szórakozást kellett oldaniuk. A legap- kat. kettős 97 fás előnyhöz juttat- győzelem született. nyújtó program. A küzdőte- róbbak, az óvodások három- Miután minden elcsende­ta együttesét. p , . rek — korkapcsolás révén kerekű kerékpáros és rolle- sedett, Bottyán Évával, a — Sokáig csak erölköd- eamenv: — Várkonyi Balázs. Molnár Ien bizonyították rátermett- kirendeltség helyettes veze­tem. csuván a hajrában ..ját- Magyarország—NDK 5315: Dániel és Király Zoltán ri- ségüket. tőjével, a rendezvény első szottam" a tekét — összegez- 5249- Magvarország: Csánvi porterek jovoltabol együtt A Sportuszodában, ahol számú irányítójával, a teljesítményét az öltöző- 945- Makkai 093, Horváth J. ..éltek". így szinte pillanato- Debreczeny Pál és a SZEOL sportnap „mindenesével" ;n az FTC kiválósága aki 859- Tornvosi 060. Mészáros kon belül mindenki ertesul- AK pólósai voltak az irá- váltottunk szót a történtek­a mérkőzést követően nép- 945- Mráz 843- NDK: hetett arró1, mi történik, nyitók, egymást érték a ről. kocsin a Ferihegyi repülőtér- tehoff 853' Machur 888> öst- milven érdekes esemény nem kis leleményességet — Elsődleges célunk volt, reicher 858, Zánger 904, zajlik a másik helyszínen. igénylő, ugyanakkor a kíbi- hogy a kicsiktől az öregekig Bretschneider 856, Messner A legtöbben — közel 3 ez- ceknek hahotázásra alkal- minél nagyobb számban 890. ren! — a ligetben bonyolí- mat adó számok. Például mozgósítsuk az embereket, Ma. vasárnap délelőtt 10 ,Qtt egyéni versenyeken vet- gumimatracon ülve kellett jöjjenek mozogni, kellemes órától a két ország női váló- tek részt. A futószámok zn- evezni — voltak akik a környezetben, jó hangulat­gatcttia méri össze tudását a virtalan rendezését az atlé- nagy igyekezetben többször ban töltsék el szombat dél­DÉLÉP Kossuth Laios su- tika szerelmese. Kakuszi is megváltak „hajójuktól" elöttjüket. Ügy érzem, és ezt 2-1 gárúti tekecsarnokában. Ff.reJlc biztosította, de seaí- —, úszva, kraldeszkára, he- ne vegye szerénytelenségnek Játékvezetői tanfolyam Nagy László felvétele legifjabbak háromkerekű kerékpáron, rolleren tették próbára ügyességüket, gyorsaságukat ző, 18. életévüket betöltött érdeklődőknek. Jelentkezni lehet november 30-ig levél­ben. vagy személyesen a vá­rosi labdarúgó-szövetség hi­vatali helyiségében, 6745 Szeged, Széchenyi tér 11. Labdarúgó NB I Bp. (3-0). Honvéd—Csepel góllövő: Varga 3-3 (2, ilj. Krisztin (2), Kincses. PMSC—Ferencváros 4-2 (2-0), góllövő: Torna. Schul­teisz, Dobány, Lutz, ilL Pö­lö6kei, Szokolai. Haladás—Diósgyőr 3-2 (1-2), góllövő: Hegyi, Garics, Hauser, 111. Borostyán (2). DMVSC—Békéscsaba (1-0), góllövő: Kerekes (2), 1. Rácz. MTK-VM—ZTE 2-1 (1-0), góllövők: Fodor, Borsó, 111. Takács. Ü. Dózsa—Tatabánya 2-1 (l-l), góllövők: Kiss, Kará­csonyi, 111. Hermann. Rába ETO—Nyíregyháza 2-1 (1-0), góllövők: Szentes, Póczik, 111. Gáspár. Videoton—Bp. Vasas 0-0. Területi bajnokság Sz. Dózsa-KTE 1-1 (1-0) tői is mindent megtettek, lyezett poharakat kellett át- senki, amit akartunk, azt Thckcs István hogy ne legyen fennakadás, juttatni az egyik partról a elértük, hiszen négyezren másikra, akik viszont ezt versenyeztek, és legalább •nehéz feladatnak vélték, kétezren, mint nézők szóra­megpróbálkozhattak dople- koziak a különböző helyszí­rezéssel, játékos váltószá- neken. Nagy-nagy összefo­mokkal. A Snortcsarnoknak gás, jószándék, segíteni aka­Pungor Miklós, a tanárkép- rás eredménye ez a mostani ző főiskola adjunktusa volt megmozdulás. A teljesség a ..porondmestere". Itt a igénye nélkül hadd említsem zsákbafutástól a vetkőző- a tanárképző főiskolát, a versenyig, a szekrényépítés- megyei sporthivatalt, a vá­től a mocsáriárásig, a hét- rosi sportfelügyelőséget, a A Szegedi Volán SC férfi paton kívül kaphatták vol- méteres dobóversénytől a televízió szegedi körzeti kézilabdázói a Kupagyőzte- na akár a szovjet Minszk, a görkorcsolyával való aka- stúdióiát. a SZEOL AK vi­seli Európa Kupájának mér- jugoszláv Zseljeznicsár Nis, dályversenyig. zilabdásait, a diák turiszti­kőzéssorozatán az első kör- a román Dinamó Bucuresti, A hangulatos esemény a kai bizottságot, de sorolhat­ben erőnyerők voltak A leg- vagv az NDK-beli Gross- különböző díjak — csehszlo- nim vég nelkul patronálóm­Kézilabda KEK Á KNUF Fredericia a Volán ellenfele jobb 16 csapat között a dán wallsladt együttesét is a vákiai sítúrák, belföldi üdü- kat. kupagyőztes KMUF Frederi- KEK legjobb 16 csapata kö- lés> kirándulások cia gárdáját kapták. zött. A dán csapat 9. helyen Az első találkozóra Szege, ám a lila-fehérek zárta a bajnoki szezont, több den kerül sor november 29. már akkor is több kínálkozó választott játékos szerepel és december 5. között, a lehetőséget puskáztak el, csapatukban, többek között visszavágót pedig a rá kö­. ° x mint ellenfelük. Szünet után az idei gólkirály Jeppesen vetkező héten, december 5. Ge- is, aki 117 gólt lőtt a bajno- és 12. között kell lejátszani ki mérkőzések során. Dániában. A Volán SC szak­sorsolá-Gyürki Ernő Dózsa-pálya, 500 néző. Ve- pályán, zette: Kokavecz. daH' "Táth' ^n0" gyors egymásutánban n — Pócsik, Csomor. Ge- „ „ ,, recz - Kozma, Ladányi, Ke- recz, Csomor es Ladányi hi­Vívás NB li-ben a postások menes (Pipicz). Edző: Széli bázott nagy helyzetben. Már- sorsolása% hiszen már úgy tűnt, minimális kü­Egyed, lönbségű Dózsa-győzelem­Nagy- mel ér véget a találkozó, (Érsek), amikor a 84. percben egy Meszlé- gyors ellentámadás végén nyi. Puskás, Feró. Edző: Feró egyenlített. Czimmermann Gyula. Góllövő: Gerecz, József. KTE: Tasnádi — Csordás, Porhanda, hegyesi — Virágh Parti, Horváth — Egygólos győzelem DÉLÉP SC—Komlói Bá- DÉLÉP: Farkas — Dobó nyász 30-29(17-13). NB I B-£ 6, VÁRHEGYI 3, DANYI 7, férfi kézilabda-mérkőzés. Barabás 3. Noel 6. ZSÓDI 5. Az első játékrészben egyen- Feró. Jó: Horváth, illetve DÉLÉP-pálya, 300 néző. Ve- Csere: Busa, Fekete Sz. Ed­lő erők küzdelme folyt a Tasnádi, Parti, Meszlényl. zette: Schóber, Andorka.. illetve Sportműsor Labdarúgás: NB II: SZEOL AK-HMSE, Szeged. 13.30 Hutáit. Megyei I. osztály: Kistelek­Alsóváros. Kistelek. 13 Kubato­NB I. Kirílak: SZEOL AK— vlcs. szentesi Vízmű—Apátiáivá, KSC, Újszegedi Sportcsarnok, szentes. 13 Góró. Fáblánsebes­11. Ifjúsági bajnoki mérkőzés, ,y(in_Sz. Tanárképző, Fáblán­A Magyar Vívó Szövetség László, a párbajtőröző Dudás Kedvező a szegedi csapat vezetése egyértelműen a sze- Budapesten rendezte meg az Zoltán is nagv sikerrel sze­a dan csa- gediek továbbjutását varja! NB III-as felnőtt VÍVÓ csa- repelt a csapatbajnokságon. patbajnoksagot, melynek el- Eredmények: Kard: 1. ső két helyezettje került az IKARUS. 2. Sz. Postás (dr. NB II-be! A Szegedi Postás Gellért Akos. Varró Oszkár, vívói kitűnően szerepeltek, Rácz Zoltán, Árva Tibor, hiszen a férfi tőr- és kard- Szalaj Imre. Farkas Zoltán), csapat második helyen ke- Férfi tőr: 1. Békéscsaba. 2. rült a magasabb osztályba. Sz. Postás (Dr. Gellért Akos, A verseny legkiemelkedőbb Dékány László, Kopasz teljesítményét dr Gellért György, Móritz Miklós, Sza­Akos produkálta, hiszen lai Imre, Varró Oszkár), mindkét fegyvernemben in- Párbajtőr: 5. Sz. Postás dult és egyikben sem talált (Sántha József. Dudás Zol­legyőzőre. A tapasztalt ver- tán. Lengyel József. Farkas senyzők mellett néhánv fia- Zoltán, Rácz Zoltán, Kopasz tal, így a 14 éves Dékány György). Birkózás: Területi serdülő kötöttfogású verseny Vasútforgalmt Szakkö­aéplákoía tornaterme. 10. Kosárlabda: 12.30. NB II. Férfiak. Kelet: Sz. Postás—Egri TK. Rókusi Torna­csarnok, 11. Kézilabda: November 7- Kupa. Kisstadion, 8—14. Röplabda: NB I. Férfiak: DÉLÉP SC— TFSE. Lila-iskola, 15.30. sebestyén, 13 Chmilofszkl. Előt­te ifjúsági bajnoki mérkőzések. Megyei II. osztály: Székku­tas—Marahalom, Szókkutas 13, LacZkó. Szegvár, Szőreg, Pitvaros. 13 Molnár J. Asotthalom—Csanádpalota, Asott­halam. 13. Engl. Bordány—Mi zó: Fellegvári Zoltán. Rangadóval fejezte be má­sodik vonalbeli szereplését a DÉLÉP csapata. A szomba­ton kivívott győzelem egyút­tal azt is jelenti, hogy baj­nokként jutott a lebjobbak Tömörkény, Szatymaz. 13 Je- közé. Nehezen lendült já­nei. Dóe-Ruzsa. Dóc. 13, Bács- tékba a hazai csapat. A vé­kái. Üllés—Pusztamérges. Ullés, ,, . , ,, ,, 13 Gömöri. Előtte ifjúsági baj- dekezessel nem volt kulo­Kubato- n°ki mérkőzések. nösebb probléma, viszont a HÉTFŐ helyzetkihasználással akadt Kézilabda: némi gond. Büntetőket hi­Középiskoiás bajnokság. Fiú báztak a szegediek, többször A-csoport: Sz. Déri—Sz. Beb- a kapufát találták el. Csak Gyakorlatvezetők tanfolyama Szegeden az SZMT Okt a- rencné szb-titkár tájékoztat­tásj Igazgatóságán befejező- ta a tanfoiyam résztvevőit a rits. SZ. Fodor J.-Goo. s'z. B- a fél;dő vége felé sikerült dött az egyhetes munkahelyi gyár életéről,, a szakszerve­csoport: Asotthalom—h. Kos- - • , vüket tzönei testnevelés gyakorlatvezetői zeti munkáról. Végül a gya­mom, szoKKuias !•>. suth Sz. Erdész—H. 602., Sz. "oveuii eiuny uívci. ozuiici nfolvama A résztvevők az korlatvezetők az ismeret­szegvár—Csanytelek, nózrá-sz. ságvári. Lányok: utan tovabbra is fölényben wnioiyama. a reszivevoK az KonatvezetoK az ísmeret­13. Sípos. Pitvaros- Sz RadnóU-sz 624. játszott a DÉLÉP, s úgy lát- ot naP során szamtalan anyagból dolgozat formaja­" T Labdarú,,.:, szőtt, hogy sikerül az előnyt szakmai előadást hallgattak, ban számoltak be. Radnóti Hétfők AZ Oszl Kupa még jobban növelnie, de a mód nyílt az elméleti isme- Dr. Vegh Gyuláné. az ok­FSE. LiU-;sl«>la. . há'ly te "k-k"'Bordány. 13. Kiss J. VIII fordulója 'a gimnázium végére mégis szorosan ala- ret gyakorlati alkalmazása- tatasi központ igazgatója el­i vi í 1 Domás/ék—Nagyniágo.s, Doma- udvarán: old Boys—MAV BFF, kuJt az eredmény De min- ra is, sőt csütörtökön üzem- mondta, hasznosan töltötték Teke: "íék , l3: szLUigyi. Eiotte ifjú- 16.3fl, Barna. Csóti. Harlem- d jó h é j(- Ennél látogatáson vettek részt a el a hallgatók az öt napot, a teSh^&rM1 X S MUr°,n. Tz"puszia- Sní^S- -bbJOfináléat ^L nem Minőségi Cipőgyár szegedi dolgozatok bizonyítják: min­StkXTk 10 szer—csengele. Opusztaszer 13, viKE-Eiektromos 13.30. Engi, lehet elképzelni egy csapat gyáregysegeben. A gyarban denki lelkiismeretesen ke­Viváá- ' ' Ca:il z- Röszke—Forráskút, Kiss .1. SZEKO—JATE Color életében. A nézők tapsa a folyó munkaközi torna meg- szült, hogv az elsajátította­Mlnősitö férfi, női tőrverseny, Röszke. 13. Kormányos J. De- mérkőzést az egyetemisták ta- bajnokcsapatot köszöntötte, tekintése után Kocsis Fe- kat minél eredményesebben tornaterme,8'9. ^^^"^iiaty^- sXV "U8tt ^ ^ I- L. renc főmérnök és Maróti Fe- hasznosíthassa munkahelyén.

Next

/
Thumbnails
Contents