Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

8 MAGAZIN Szombat, 1982. október 16. Hajnal Gábor A lábadozó első útra indul ösz hajjal szemüveggel ott a szomszéd erkélyen áll Zsofka néni hinnéd harciasan. A bérház kapuja nyílik és botiával kiléD az utcára Sándor bácsi körülnéz s elindul az úttesten át most már a másik oldalon a járdán lépeget Zsofka néni figyeli az akkurátuson öltözött divatos nyakkendős kalapos lábadozó öregurat ki nagy buzgalommal igyekszik hátában érzi feleséKe tekintetét S ahogy az erkélyen a nő , a távolodó férfit követi szemével fordul utána hetven éve mintha olvadni kezdene s ifjan arcán oldódik a feszültség íellélegzik. Mondjátok meg mi az Miú szemében ragyog — ha nem szerelem? Bényel József Árnyékok Széthajtom mind a nádat, vízen járok utánad. Ne féli. Nád feje reszket. Nem üldözlek — kereslek. Huszonöt éve járok nyomodban — vén zarándok. és két árnyék fehéren lobog a lassú szélben. sohase közelednek. csak mennek, egyre mennek. suhogva kergetőznek partjain az időnek. Halk hegedűszóval... Ormos Gerőről szeretnénk pár szót szólni, aki 1907. október 14én született Pozsonyban, sokgyermekes postáscsaládban, s az újságíró-író pályán jó öt évtizedet töltött eddig. Irt rádiójátékokat és regényeket, helytörténeti tanulmányokat és riportokat, tárcákat és elbeszéléseket, megszámlálhatatlan mennyiségben és követhetetlenül sok lapban. Volt riporter, lapszerkesztő, népfrontaktivista, helytörténész. Szegedre nyugdíjazása után települt Székesfehérvárról, s azóta főként lapunkban publikál. Csöndesen. halk hegedűszóval.., Immár 75 évesen. Hetvenöt év .:: Milyen irigykedve írom le ... Hetvenöt értelmes, szép év ... Nincs is rá szavam... S ha ez a hetvenöt éves ember hetente bejön szerkesztőségi szobámba, és elmondja, mit ír most éppen, s mit tervez még megírni... — egyszerűen ámulok. Pedig tudom, hogy fedezete van minden szavának. Hiszen már akkor is hatvanon túl volt, amikor megismertem, s húszéves katonát nem láttam, aki nála pontosabb lett volna. Ormos Gerőről beszélek, kinek nevét, ha másból nem, a Délmagyarországban megjelent több száz tárcájából ismeri mindenki. Halk hegedűszó ... Mennvi emléke van egy ilyen embernek! Látott néhány forradalmat, átszenvedett két nagy háborút — és mindig az emberről dúdol valamit. Barátságról, szerelemről, hitról, emberségről, szülői pártfogásról, gyermeki szeretetről, kötelességtudatról, tiszta öregekről, modern fiatalokról... És még egyszer sem kaptam elfogultságon. Nem szólta meg a villamoson csókolódzó szerelmeseket és az öregségükre kuporgató középkorúakat; nem lázadt föl a beat ellen és nem emelte a fellegekbe Bartókot Vagyis, hogy mindig megértéssel tudott viseltetni a kor és divatjai iránt, mert mindig és mindenben fölellte az emberit. Különös ajándék ez. Más politikai tartalmú időkben talán akár „elvtelenségnek" is minősülhetett volna ez az életelem — az ő gondolatvilágát ismerve, egyszerűen emberszeretetnek kell neveznem. Iró-üjsúgiró emberről beszélek. aki több mint ötven éve publikál. Kenyere és hivatása a betű. Valami szépre szegődött. hoav higgyen az emberben: hogy felmutassa legszebb arcát; hogv megértse esedőségét: hogv kifényesítse nagyszerűségeit: hogv megmagyarázza gyarlóságait... Világjáró, sokat tapasztalt emberről beszélek. Mióta nyugdíjasán Szegedre települt, ismerem barangolásait. Eljár a haza minden tájékára, vonattal, busszal, hátizsákkal, gyalog. Zemplén hegveiben és Zala lankáin barangol. Gyula fürdőiben lubickol és a Mátra turistaszállóiban éjszakázik. De elmegv Karlovy Varvba és Prágába, frissen, fiatalosan, kedves, hű feleségével párban — s beszámol mindig mindarról, ami az utána oda utazóknak fontos és érdekes lehet... Lexikonból meg más forrásokból tudom róla. hogv könyvek sora képezi életművét. Egvik sem kötelező olvasmány ma a diákságnak. vagvis nem a magvar Irodalom egvik nagv öregét akarom ünnepelni toraimmal 75. születésnapja közelében. De hadd dadogtam el: szerénysége, emberi tapintatossága, hazaszeretete, az ember iránti tisztelete, a kis dolgok nagyszerűségének felismerése és felmutatása olvan íróiú.iságírói Dálvaívet rajzol, amelv előtt csak tisztelgéssel állhat minden szakmabeli. Talán szerdán újra bejön a szerkesztőségbe, szipkájába tesz egv kettétört cigarettát, s amíg az elfüstöl, elmondja újabb riport- vagv tárcatémáit. Elmondja. s egv hét múlva meghozza. Fegyelmezetten. sorra tervezve, amint az újságíróhoz illik. Sohasem reklamál, sohasem panaszkodik. Emberként, abszolút toleráns emberként él. dolgozik közlekedik. s munkál társadalmunkban. Szépért, jóért, emberségért tisztességért is szelíden szól. Mint a tücsök. Észrevétlenül. Sokszor nem is tudjuk, melyik tiücsök szól. csak ringatózunk q muzsikáján. Ormos Gerö 75 éves ... Ugve. nem is gondolná írásainak egyetlen olvasója sem? Az emberszeretet időtlen.. . Szeresse még nagvon sokáig az embert. Megért idejének erkölcsi időtlenségével! Sz. S. I. H

árman állták a sarat. Az öregasszony, a félnótás Tóni, meg ö. A rengeteg mosatlan edény, evőeszköz ömlött befelé a mosogatóba. A mosogatógép monoton zúgása, a tányérok csörömpölése, a vendégek zsibongása álmosítóan hatott zaklatott gondolataira, miközben keze leseperte a tányérban viszszamar, c't ételt a gyűjtőbe, egy mozdulattal együvé terelte az evöeo? közöket, s az összegyűrt szalvétakat egy másik mozdulattal bedobta az e célra odatett vödörbe. Felsőteste ringott, hol jobbra, hol balra, majd megint jobbra és megint balra két órán keresztül. Szedte-vette a benyújtott mosatlant. Haja már csapzottan lógott, izzadt testére rátapadt a ruha, cipőjében átázott még a zokni is. Mindezt nem érezte. Gondolatai a múltban jártak, ha egy 18 éves lánynak lehet már múltja, és főleg a tegnapi napon. Tegnap ... Dezső megint megjelent a munkahelyén, és várta részegen. Hangja erős volt és rekedi a sok szesztől és cigarettától. Hiába volt erős, mint egy bivaly, magas és egyenes, mint egy szálfa — az italtól összeseit, szemében zavaros fények. Az értelem a szesz ködfátyolában bújkált, leptei bizonytalan imbolygássá váltak, ... de ö érte jött, és az ö karjára támaszkodhatott. Mentek, miután a főnökség a részeget kitessékelte az üzemből. Az ajtón kilépve történt a baj. Egy hang, amely a ködfátyolban bújkáló értelemig csak eljuthatott, föltámasztotta Dezsőben az ördögöt. Nem kérdezett. Ütött. A hang éle bántotta. De csak a levegőt kaszálta, mert a józan fiatalember elhajlott. — Csillapodj!.. r mondta a józan. Menj szépen haza a kislánnyal, és aludd ki magad! — Te, csak ne törődj az én kislányommal... és megint ütött. A józan is. Hanyatt esett, feje nagyot koppant a kövön, de Piri segítségével nagynehezen feltápászkodott, s ahogy függőlegesen állt, azt kereste, kit ülhet. Piri a döbbenettől csak áll, nem is tudja hirtelenjében, hogy mit is tegyen. Azt tudja, hogy Dezsőnek nincs igaza, hiszen már odabent is Dezső kezdte, és kint is csak az hangzott el, miért nem viszi haza?... Hiszen vinné ö, de Dezső megmakacsolta magát, és ahogy húzPiri ná magával, az két kézzel kapaszkodik a becsukott ajtó rácsába. — Majd megmutatom én a főnökségnek! — üvölti, hogy az Isten... s ömlenek a szájából a mocskos moslékszavak. — Menjünk haza, könyörög Piri, de öt is durván hátralöki. Nekitántorodik a falnak. A józan férfi most megmarkolja elöl Dezső kék dzsekilét. — Ne bántsd a kislányt!.,. Igaza van, menjetek haza! De Dezső csak kaszál, hadonászik a karjával, nem ura a mozdulatainak, és a józan újra és újra bosszantóan elhajol. — Nem akarlak megütni, mert abból baj lesz, mondja — de a kaszáló ököl véletlenül eltalálja. és akkor flt, de már nagyobbat, s Dezső megint a földön, és már orrából előszivárog az első vércsepp. — Ugye mondtam — mondja a józan. — Nekem nem szabad ütnöm. Ezzel elszalad. Nem azért, mert gyáva, hanem sportoló, s ezzel nem szabad visszaélni. De hát meg kellett fékezni ezt a dühöngő őrültet. Emez nagynehezen feltápászkodik, megtörli az orrát, és ekkor meglátja a vért. Utána a józannak. Futásában (ha ezt futásnak lehet nevezni) csúnyán letapos egy kislányt. Az bömbölni kezd, az anyja szintén, a tömeg és Piri bénultan áll. Senki nem lesz semmit. Ki ezt, ki azt szidja. Végül a tömegből kilép egy most etkezett, idősebb, tagbaszakadt férfi, megmarkolja Dezsőt, és a féikarjával a falhoz szorítja. — Csillapodj, fiacskám! Vasmarka kapocsként tartja a fiút, mozdulni sem tud, csak hadonászik megint. Egy véletlen mozdulat, eltalálja a vasmarkút, egy hirtelen villanása a kéznek, és Dezsóke mint egy letaglózott, elterül, és már ömlik is a szájából a vér. Szeme lecsukódott, öntudata elhagyta. — Egv bányászt akarsz te megütni?... — mondja, belekarol a feleségébe, és szép lassan elbaliag. Piri lehajol, tör!! a vért De-" zsőről, halkan duruzsol neki, csitítja, becézi. A tömeg, főleg a későn jövők, mind-mind Dezső pártjára állt, és szidják az erőset, szidják a józant. Piri mindezt nem hallja, csak Dezsőt látja, s öröm lobban a szemében, mikor eszmélni kezd. Ahogy eszmél, nagynehezen feláll, Pirit ellöki magától, támadó állást vesz fel, és ütni készül, de nincs kit. Időközben a sokaság szétoszlott. az ingyen bemutatónak vége. és már úgyis itt a rendőrség, és ki akarna tanú lenni? Pirit meghallgatják, Dezsőt elviszik. Hát így volt.; Dezső száját összekapcsolták a kórházban, a rendőrség meg kiengedte, mivel tanú egy sem akadt. Piri meg nem beszélt. — Hé! Piri! Mit ábrándozol? — hallatszott a mosogatóból, és keze járt gépiesen tovább és tovább. Pillantása rátévedt a csuklójára. A két hónappal ezelőtt felvágott erek forradásai látszottak. Karja nyúlt a következő tányérért, és mint gép a gépnek, adta karja a korongnak. Ha Dezsőt is így ki lehetne mosni! — gondolta. Szeméből kihunyt minden csillogás, a reménytelenség elárasztotta egész testét, lelkét, pont úgy, mint mikor felébredt a kórházi ágyon. Hát érdemes volt? Hiszen senkije sincs. Dezső, ha józan volt, nagyon szelíden viselkedett. Jó volt durva kezének esetlen simogatása, jó volt mellette menni, érezni, hogy tartozik valakihez. — Add már tovább azt a tálcát, szóltak rá társai, és megrettenve az éles hangtól, visszazuhant a monoton munkába. Ügy érezte, lassan a gép még a gondolataitól is megfosztja, a mosogató zsírtól terhes levegője ráül sovány testére, átjárja mindenét, és teljesen beivódik a hajába, ruhájába, mint Dezső élete. Alig várta a műszak végét, hogy lemenve a zuhanyozóba, lemosson és kimosson magából mindent. A többiek már régen elmentek, Ö még mindig a zuhany alatt állt, élvezte a víz enyhén klóros illatát. És ekkor kiégett szeméből megeredtek a könnyek. TEMESVÁRI TIBOR „Rómáról jut eszembe... Híres emberek, híres házak A barokk templomok modelljeként emlegetett Gesútemplom terén áll Altieri herceg palotája. Mikor annak idejen építették, iátta a herceg, hogy a környező házak nagy részét fel kell áldozni, le kell rombolni ahhoz, hogy nagyszabású palotája felépüljön az általa álmodott helyen. Megvásárolt tehát minden környező házat és azokat rögtön lebontatta. Mindenki készségesen eladta házat, csak egy kis öregasszony ragaszkodott a sajátjához. Ez a kis öreg egy cipész özvegye volt, bizony neki is jól jött volna a pénz. A herceg a ház értékénél jóval magasabb összeget ajánlott fel, de az öregasszony hajthatatlan maradt. Se kérés, se fenyegetés nem használt. És mivel abban a korban még nem volt kisajátítási rendelet, más kiutat kellett keresni. Még a pápát is megkérdezték, aki azt válaszolta, hogy a nénike kívánságát tiszteletben kell tartani. Ügy oldották meg aztán a problémát, hogy az öreg a házában maradt és egy De Rossi nevű ügyes építész a házikó fölé építette a palotát, amely mintegy keretezte az öreg házat. Ha valaki meg akarja nézni a szűk bejáratú kis házat az Altieri-palotában, a Szt. István utca felől keresse, azonnal felismeri, mert ellentétben áll stílusában a ráépített palotával. Ha fel akarnánk sorolni azokat a házakat Rómában, amelyekben híres emberek laktak, minden harmadik házat meg kellene említenünk. Nincsenek ezek már meg mind eredeti formájukban, egyiknek-maiiknak csak a helye létezik. Olaszországban azonban azonnal kiteszik a megemlékező táblát még akkor is, ha a híres személyiség csak kevés időt töltött városukban. Goethe 1786-ban járt Rómában, ahol az akkori főutcán (most Korzó utcának hívják = Via del Corso) lakott. Az „Itáliai utazásokban" elragadtatással beszél a Villa Borgheseről, ahol az Egmont, a Tasso és a Faust egy része született. „Az életem itt olyan, mint egy ifjúé, álomhoz hasonló. Majd meglátjuk, megérdemlem-e ezt az álmot; vagy esetleg észreveszem, hogy ez is, mint minden egyéb csak hiúság?" — írja. Most Goethemúzeumot rendeztek be a szobában, ahol lakott. Sajnos, azt a házat, ahol Mozart lakott, a Nicosia téren, a városrendezési terveknek feláldozták. Raffaello háza — igaz. máinem az eredeti formájában, kissé átalakítva — áll még ma is a Scossacavalli téren, itt élt és halt is meg. A Co~ ronari utcában volt egy másik háza is, amelyről azt írta végrendeletében: azért tartotta fenn. hogv a befolyt lakbérből leendő sírját gondozzák. Tipikusan római környezetben élt és írta tipikusan germán operáit Wagner Richárd. a Babuino utcában. És hogy a mi Adv Endrénkről se feledkezzünk meg, ő is lakott Rómában, a legelegánsabb utcában, a maidnem minden olasz filmben szereplő Veneto utcában (Via Veneto). ahol emléktábla hirdeti nevét. TIMARNÉ MAKRÁK ERZSÉBET \ I I