Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-14 / 241. szám

Csütörtök, 1982. október 14. 5 Energiatakarékosság Az utóbbi három évben Ibiztató eredményeket hozott az építőipari energiaésszerüsítési célprogram hazánkban. Mint a Székesfehérváron megrendezett, s szerdán befejeződött háromnapos országos építőipari energiaracionalizálási kollokviumon kiemelték, ma már nálunk is rendelkezésre állnak a megfelelő hőszigetelő és energiatakarékos építőanyagok, szerkezetek. Édes anyanyelvünk Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a sátoraljaújhelyi városi tanács és más intézmények közös szervezésében az Édes anyanyelvünk országos versenyt. Az ország valamennyi megyéjéből, megyei városából, valamint Budapestről összesen hatvankét gimnáziumi és szakközépiskolai, és ötvenöt szakmunkásképző intézetben tanuló diák vesz részt a kétnapos vetélkedőn Sátoraljaújhelyen. Október 22-én kerül sor az írásbeli feladatok megoldására, október 23-án pedig nyilvános szóbeli vetélkedőn vesznek részt a versenyzők. Eredményhirdetésre — a kialakult hagyományokhoz híven — október 24-én Kazinczy Ferenc egykori pátriájában. Széphalom községben kerül sor, ahol a verseny legkiválóbb tizenöt résztvevőjét jutalmazzák a rendező város plakettjével. Zenés bemutató a Kisszínházban Fiatalok névjegye Főpróba utáni csendélet a Kisszínház rendezői szobájában; három fiatal művész, három meghívott vendég a premier előtti napok izgalmai közepette. Korcsmáros György rendező talán éppen néhány napja született kisgyermekére gondol, Frajt Edit szemsminkjén töpreng, a díszlettervező Csanádi Judit pedig azért izgul, hogy legalább egyszer próbálhasson a társaság a kész díszletben. Egyszóval van gond bőven egy nappal a Szegedi Nemzeti Színház újabb bemutatója, Maugham •Nádas—Szenes Imádok férjhez menni című zenés vígiátékának premierje előtt. Bemutatkozás Korcsmáros Györgytől: Budapesten, a Pinceszínház amatőr társulatában ismerkedtem meg a mesterség alapjaival, majd Várkonyi Zoltán színészosztálvába jártam. Egy vígszínházi szezon után rendezőszakos hallgató lettem, Zsámbéki Gábor tanítványa. Ebben az évben Heltai Jenő Szépek szépe című darabjával vizsgáztam, s a Madách Színház tagja lettem. A szegedi Imádok férjhez menni első „diplomás" rendezésem. Frajt Edit névjegye; Három éve végeztem el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Horvai István növendékeként. Egv évet Pécsett, kettőt Győrben töltöttem, ám az utóbbi esztendő filmforgatással telt. Most a filmgyár színésze vagyok. Legutóbb a mozinézők az A próbán Bodnár Zsolt, Frajt Edit és Vass Gábor Új film Az ítélet: halál Színes lengyel film. Jerzy Gieraltowskj A hóhér vakációja című műve nyomán irta: Witold Orzechowski. Fényképezte: Kazimierz Konrád. Zene: Andrzej Korzynskl. Rendezte: Witold Orzechowski. Főbb szereplők: Wojclech Wysocki. Jerzy Bonczak, Dorls Kunstmann. Minden korábbinál vérzivatarosabb évszázadunk néhány örökzöld történelmi példát kínál szüntelenül a világ filmeseinek. Ilyen például a második világháború, ezen belül pedig mondjuk, a német megszállókkal szembeni ellenállás Franciaországban és a Szovjetunióban, Olaszországban és Jugoszláviában. itthon — vagy éppen Lengyelországban. Tudjuk: irtózatos csapásokat szenvedett el ez a bátor, a szabadságot, lángolva szerető nép a nácik alatt — a földalatti ellenállók minden, mégoly kegyetlen akcióia történelmileg és a kollektív morál törvényei szerint egyaránt teljesen jogosnak minősíthető, hiszen válasznak számított az agresszióra, az idegen hódításra, egv nemzet önvédelmi reflexei közé tartozott. Márpedig népek elleni elvetemültséget adott szituációban csak azokhoz hasonló eszközökkel lehet megtorolni. Régi kávéházi moralisták és komolv történettudósok által egyaránt sokat birizgált. kérdés: gyilkos-e az a jugoszláv francia vagy éppen lengyel partizán, aki kíméletlenül megöli az övéit, legalábbis hasonló módszerekkel pusztító megszállókat? A kérdés akadémikus: már Petőfi véglegesen eldöntötte, leírván, hogy Latour szívében kés. Lamberg nyakán kötél, „hatalmas kezdesz lenni végre nén!" Akkor viszont mi értelme egy ellenállási szervezet egyik tagjának éppen az úgynevezett „piszkos munkát. végzők" között levő embernek, a likvidációs (micsoda borzalmas szó) csoport egv reprezentánsának, az emberölést ilyetén összefüggésekben. mondhatni finnyáskodva végző hősnek végzetét filmen ábrázolni? Annyi ráció mindenképpen lehetne efféle megközelítés esetén, amennyi a jó ügyet vér nélkül szolgálni akaró ember lélektani drámájában megtalálható Csak éppen ez esetben sajnos részben az alaphelyzet hamis (a film hőséről nem tudjuk, voltaképpen miért ily széplelkű). részben a motivációk egy didaktikus (persze szerelmi) szál kivételével homályosak, az egész ábrázolásmód pedig igen-igen felszínes. Az alkotók láthatóan nem tudtak dönteni: egvéni tragédiát készítsenek-e vagy általános moralizáló példabeszélyt a már vázolt áldilemmáról? Ami imigyen (félre)sikeredett, az semmivel sem több érdemi mélység nélkül konstatáló pillanatfelvételnél. a sanda befejezés pedig egyenesen zavarbaejtő. Afféle „szörnvű ez de mégis muszáj" tanítóbácsis intelmet sugall, ráadásul valami olyasféle végső megállapításra jut, hogv elvileg talán lehet tévedni a jó ügv érdekében végzett likvidálásokra kiválasztottak esetében, de aki ilyesmin rágódik, bizony azzal végez az ellenség. (Ha ezt a logikát továbbgondoljuk, akár későbbi, gv-nús likvidálások végrehajtóit is „megérthetjük": hiszen ha ők nem. akkor őket...) Persze, Az ítélet: halál végkicsengését más előjellel még biblikusán is értelmezhetjük miszerint ki fegyvert fog. fegyver által vész el. Akár így, akár úgy, sóhajthatunk: ha ennyire egyszerű volna a dolog... Domonkos László Örkény-novellából készült Rekviem című Fábri Zoltán-filmben láthattak. Színpadon Ibsen A tenger asszonya című drámájának Hildéjét, Illyés Gyula Homokzsák című művének Mónikáját, a Hamlet Oféliáját, Arisztofanesz- és Csehovhősöket játszottam. Jórészt drámai szerepeket. A rendező a vállalkozásról: Vass Gáborral egy színészosztályba jártam. Az ő ötlete volt, jó lenne valamit közösen csinálni. Sándor János, a szegedi színház prózai főrendezője fölajánlotta az Imádok férjhez menni című darabot. Örömmel vállaltam, mert imádom ezt a darabot, s remélem, másokkal se fogom megutáltatni. Az idei szezonban még két darabot rendezek, a Gyermekszínház stúdiójában az Édes Annát, amelvet én . alkalmaztam színpadra, majd a Madách Kamarában Vologvin öt este című realista színművét. Három különböző műfajú produkció, de hát én a színházban éppen a sokoldalúságot, a színességét szeretem. Színészként ismertem és szerettem meg a színházat, s úgy érzem, amit öröm játszani, azt nézni is öröm. Az Imádok férjhez menni ehhez jó lehetőséget teremt. Igazi színészcentrikus vígjáték, amelynek 60-as években született muzsikáját igyekszünk a Nagy Imre vezette héttagú zenekarral a ragtime ritmushoz közelíteni. Ezzel szeretnénk megteremteni a húszas évek történetének és a hatvanas évek zenéjének szintézisét. Frajt Edit szerepéről: Viktória nemcsak az első vígjátéki feladat, de az első énekes-táncos szerep is életemben. A nőiesség példája, de hogy nekem mi a véleményem róla, azt szeretném inkább eljátszani. Erre holnap, pénteken este 7 órakor Frajt Editnek módja lesz csakúgy, mint szereplőtársainak, Vass Gábornak, Bodnár Zsoltnak, Szabó Istvánnak, Déri Máriának. Kaskó- Erzsébetnek, Szűcs Andrásnak, Rónay Beátának, jachinek Rudolfnak és Kalapos Józsefnek. A jelmezeket Borsi Zsuzsa tervezte vendégként, a koreográfia Veöreös Boldizsár munkája. T. L. jövőre Ösztönzői szabályozók Szerdán a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége megvitatta a pénzügyi dolgozók feladatait a népgazdasági egyensúly javításában, valamint az 1983. évi tervek előkészítésében. Az ülésen Hetényi István pénzügyminiszter részletesen szólt a jövő évi szabályozókról. amelyek a korábbiaknál eredményesebb gazdálkodásra ösztönöznek, fokozottan differenciálnak a nagyobb és kisebb hatékonysággal dolgozó vállalatok között Aki többet olcsóbban, gazdaságosabban termel, nagyobb jövedelemre tesz szert. Mint mondotta, sok múlik a pénzügyi dolgozókon is, mert szakismereteikkel nagymértékben orientálhatják a vállalatokat kezdeményezésekre. racionálisabb gazdálkodásra. A továbbiakban a pénzügyminiszter rámutatott: fontos feladat a pénzügyi túlszabályozás és a haladást gátló bürokrácia megszüntetése, s ezért sokat tehetnek a pénzintézetek dolgozói. Megnövekszik egyebek közt a bankszakemberek naprakész ismereteinek jelentősége. A takarékpénztárak és -szövetkezetek dolgozóinak igen fontos szerep jut az új lakásrendeletek értelmezésében. Az ügyintézők nagy segítséget nyújthatnak a lakosságnak például azzal, hogy felhívják figyelmüket a lakásgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok adta lehetőségekre, az ezekben rejlő előnyökre. Vas János, a KPVDSZ főtitkára elmondta, hogy noha az elmúlt évtizedben jelentősen fejlődtek a pénzintézeti dolgozók munkakörülményei, főként Budapesten még ma is sok a zsúfolt munkahely. Hétköznapok Egy névtelennek Szeptemberben elvezényelt a sorsom és a munkám Lengyelországba. Nem üdülni küldtek — üdülésre talán jobb fantáziával szervez a SZOT is, noha a lengyelek nehéz helyzetükben is messzemenően teljesítik minden efféle cserekapcsolatukkal járó kötelességüket —, h.anem egy sajtóünnepre volt hivatalos lapunk, s rám esett a teljesítés. „Protokollba" menter.i tehát, de tudva, hogy a lengyelországi események iránt igen nagy az érdeklődés itthon is, két cikkben számoltam be tapasztalataimról a Délmagyarországban. Igyekeztem igazán reális képet adni a lengyel hétköznapokról, percig sem titkolva politikai elfogultságomat. Kaptam is néhány levelet... Voltam én ezekben minden, csak rendőrkapitány nem... Ezer más esetben elhanyagoljuk a névtelen leveleket, hiszen ha a feladó nem érdemesíti véleményét személyes figyelemre, miért tennénk mi? — de ezúttal olyan szemléletbeli abszurdummal találkoztam, ami feloldozhat a szokásos eljárás fegyelme alól. A levélíró ugyanis első helyen azt vetette szememre, hogy „államköltségen" utaztam. Igen, így igaz. Vállalati — így volna igazán helyes —, tehát vállalati költségen, természe Lesen, mintha Budapestre, Baksia, Pécsre vagy Mórahalomra szólít a dolgom. Hogyan volna ez erkölcsös másként? — kérdezek vissza. Bizony, minden költségemet — már ami az utazást illeti — vállalaton? fedezett. Nem lánykérőben voltam, nem találtam ki magamnak egy „kéjutazást" — miként gondolja hát mégis „kritikusom": a kötelességét végző ember természetes munkakiadásait hová kellene könyvelni? A magam esete szót sem érdemelne, ha máskor is, másutt is nem találkoztam volna már olyan romantikus elképzeléssel, hogy bizonyos munkakörökkel járó utazási (külföldi!) kötelességek nem volnának egyenes forrásai a gazdagodásnak vagy az ingyenélésnek. Talán nem kell agyonmagyaráznom, hogy éppen Lengyelország, és éppen most, messze nem igazolja az ilyen tévhiteket. De sok embernek el kell mennie dolga miatt az Egyesült Államokba, Svédországba, az NSZK-ba is, hogy többet ne mondjak. Maradjanak talán itthon, mert „államköltségen" 6zégyen lenne utazni ? Dollár és leva Maradok külföldnél, ha már belekezdtem. Ugyancsak egy levél... Névvel, címmel ezúttal. Csak a név is, a cím is fiktív. Panaszolja, hogy Törökországba menet, benzint kellett vennie Bulgáriában. Minthog" erre az eshetőségre nem gondolt, a tőkés országokba váltott dollárból kellett „piacra dobnia" valamenynyit, hogy üzemanyagot vásároljon. Igen ám, de egy dollárért nem kapott egy egész levát sem a bolgár bankban, márpedig egy leva itthon tizenhat forint körül vásárolható. „Ezt magyarázzák meg nekem, ha tudják!" — írja keserű-dühös levelében, hozzátéve, hogy „de ne úgy, mint az áremelkedéseket". Jártam néhányszor Bulgáriában és tapasztalhattam, hogy a leva nagyon erős, jó pénz, kitűnő a hazai vásárlóereje. Lehet érte annyi árut vagy szolgáltatást kapni, mint bármely nyugati országban egy dollárért. Hasonló a helyzet a rubellel. Egy dollárért nem adnak egy teljes rubelt sem a bankban, de enni, utazni, vásárolni egy rubelért többet lehet a Szovjetunióban, mint egy dollárért Olaszországban, az NSZKban, vagy magában az USA-ban. Mi volna hát tisztességtelen abban, hogy egy-egy ország miként határozza meg más valuták belföldi turistaárfolyamú beváltási arányait? Nem lehet Szegedről dirigálni az árfolyamokat. Valami kis tájékozottság nem árt valutaügyekben, amikor az országból kívülre megyünk. Nem üzletelés dolga ez, egyszerűen a megfontolásé. Azt a valutát, amit forintért itthon megvehetek turistautamhoz, megtervezve az érintett országokat — nem veszem dollárért, NSZK márkáért, angol fontért stb A dollár turistaárfolyamát ugyanis nem a levához, nem a rubelhez vagy a cseh koronához mérik, hanem a saját árviszonyokhoz, minden országban. Lassanként a valutával való gazdálkodást is meg kell tanulnunk, minthogy egyre többet utazunk. A magunk számlájára is. Sz. S. I. Egy tárlat és statisztikája Hegyei fotókiállítás Szentesen A szentesi ifjúsági házban a múlt héten nyitották meg az immár negyedszerre megrendezett Csongrád megyei fotókiállítást. A falakon látható képek jobbára már ismertek, többnyire szerepeltek más pályázatokon, kiállításokon is. Ez, s még egy szempont is indokolja, hogy e szentesi kiállítás esetében ne annyira a képekről, inkább a statisztikai adatokról beszéljünk. Annál is inkább, mert ezek az adatok nemcsak ezt a tárlatot, hanem egy kissé a fotómozgalom megyei helyzetét is jellemzik. A megyei kiállításra az idén 16 szerző 115 fotót küldött be. A zsűri — anélkül, hogy túlságosan szigorú lett volna — tíz szerzőtől mindössze 38 képet fogadhatott el kiállításra. Az arány éppúgy nem tartható megnyugtatónak, akárcsak a beküldött képek színvonala Igaz ugyan, hogy más kiállításokon is megszokott, hogy körülbelül a beérkezett alkotások egyharmada kerül falra, azonban többnyire jobb, erőteljesebb anyagból kell kiválogatni azt az egyharmadot. Nagyobb számú képből ráadásul, s így az egyharmad is alkalmas arra. hogy valóban reprezentálja egy tájegység valamely művészeti ágának helyzetét. Ez lenne a feladata a Szentesen jó néhány éve megrendezett megyei fotókiállításnak is. A tárlat viszont e kitűzött célnak nem tudott megfelelni. Sokan — jó nevű szegedi fotósok — távolmaradtak ugyanis, képet nem küldtek. Az okokon természetesen lehet meditálni. Az mindenesetre valószínű, hogy nem a rendezőkön múlt; sajnos, egyre több nagy vagy kevésbé nagy hagyományokkal rendelkező kiállítás küzd az utóbbi években érdektelenséggel. Úgy, hogy jószerével csak az egészen kezdők szárnypróbálgató anyagával számolhat, akik abban a reményben küldenek képeket, hogy valamilyen módon mégiscsak falra kerülnek. Mindenesetre az érdektelenség elgondolkodtató. Hiszen ez a kiállítás azt a célt szolgálná, hogy fölmutassa mi minden történt egy éti alatt a megye fotóéletében. A részvétel tehát — legalábbis elvben — presztízskérdés kellene hogy legyen a műfaj legjobb alkotóinak. Mégsem az, a viszonylag tisztességes díjak, s a rendezői jóakarat ellenére ' sem. Márpedig ha egy műfaj legjobb reprezentánsai nem akarnak igazán saját, szűkebb pátriájukban bemutatkozni, akkor az okokat föltehetően a fogadó közegben, az alkotók, s a művészeti ág helyzetében egyaránt keresni keil. Sz. I. *