Délmagyarország, 1982. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-29 / 228. szám

Szerda; Í982. szeptember 29. 3 A fegyveres erők napja alkalmából Ünnepségek, előléptetések, kitüntetések Kedden, tegnap a fegyve­res erők napja alkalmából ünnepségeket tartottak. Ki­tüntetéseket adtak át, s a fegyveres testületek több tagját soron kívül előléptet­ték. Tegnap délután tartották az ünnepi csapatgyülést a szegedi honvéd helyőrség­ben, ahol a párt- és tömeg­szervezetek képviselőin kívül a társfegyveres erők kül­döttei is részt vettek, va­lamint ott voltak a csapat­zászlót adományozó vállala­tok vezetői. A honvédelmi miniszter ünnepi parancsá­nak felolvasása után kitün­tetéseket, dicséreteket, ju­talmakat adtak át A Kiváló Szolgálatért Érdemrend ki­tüntetést kapta Hajnal Miklós alezredes, aki a bu­dapesti központi ünnepsé­gen vette át. A Honvédel­mi Minisztérium ünnepsé­gén soron kívüli előléptetés­ben részesítették Joó Lajos századost — őrnaggyá —, valamint Ungi Ferenc al­hadnagyot — hadnaggyá. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát kapta Bajkán János őrnagy, Kovács Sándor őrnagy, Szűcs István őrnagy, Csáka Gyula százados, Godó Lajos főtörzsőrmester; ezüst fo­kozatot kapott Babinecz Já­nos százados, Dudik István főtörzsőrmester, Koczkás Sándor főtörzsőrmester, Farkas István főtörzsőrmes­ter, Papp József törzsőr­mester; az érdemérem bronz fokozatát kapta Lip­pai Attila hadnagy, Asztalos Károly hadnagy, Borbély György törzsőrmester és Mihály Zoltán törzsőrmes­ter. Szolgálati Érdemérem kitüntetést vett át 30 év után Apagyi Imre őrnagy, Sarkadi Sándor őrnagy és Szűcs János törzszászlós; 25 év után Varga Gyula őr­nagy, Androvics József zászlós; 20 év után Hídvé­gi István alezredes; 15 év után Sinyi Imre őrnagy, Kovács János őrnagy, Ba­lázsa István százados és Joó Sándor százados; 10 év után Sípos Béla százados, Erdödi József százados, va­lamint Kovács Ferenc fő­törzsőrmester. Huszonöt éves szolgálata után Honvédelmi Érdemér­met kapott Treplán György polgári alkalmazott; 10 év után Mikus Károly polgári alkalmazott. A KISZ KB Kiváló Ifjúsági Vezető éremmel tüntette ki dr. Bálint András orvos száza­dost. Aranykoszorús KISZ­jelvényt kapott Balogh Zol­tán szakaszvezető; KISZ KB Dicsérő Oklevelet Mé­száros Gábor tizedes. Törzsgárdajelvény csil­laggal ékesített babérkoszo­rús arany fokozatát vette át 25 év ' után Treplán György polgári alkalma­zott; arany fokozatát 15 év után Petri Kálmán polgári alkalmazott; ezüst fokoza­tát 10 év után Mikus Ká­roly polgári alkalmazott; és bronz fokozatát 5 év után Tari Jánosné polgári alkal­mazott. A helyőrség tagjait a Hámán Kató Általános Iskola úttörőcsapata kö­szöntötte. majd az ünnepi megemlékezés a Szegedi Nemzeti Színház művészei­nek műsorával zárult. A Csongrád megyei Rend­őr-főkapitányságon is teg­nap délután emlékeztek meg a fegyveres erők nap­járól. Részt vett az ünnepi összejövetelen Gyárfás Mi­hály, az MSZMP megyei bizottságának titkára; Sza­bó Sándor, a megyei tanács elnöke; Berta István, az MSZMP városi bizottságá­nak titkára; Bódi György, a KISZ KB tagja, a KISZ megyei bizottságának első titkára és Novákné Halász Anna, a KISZ városi bizott­ságának első titkára. Jelen voltak a társ fegyveres erők képviselői is. Megnyitót Simon József alezredes mondott, a hon­védelmi és a belügyminisz­ter, valamint a munkásőr­ség országos parancsnoká­nak közös, ünnepi napipa­rancsát Dombi Gyula al­ezredes ismertette. Dr. Ke­lemen Miklós rendőr vezér­őrnagy, a főkapitányság vezetője kitüntetéseket, ju­talmakat adott át. A Vörös Csillag Érdemrendet dr. sa­vanya Imre alezredes; a Ki­váló Szolgálatért Érdem­rendet dr. Barna Sándor őrnagy és Miczki József őr­nagy vette át. A Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fokozatát Karszt Sándor al­ezredes, dr. Kántor Géza őrnagy, B ánhídi J&zsefné főelőadó; ezüst fokozatát Kovács József őrnagy, Tú­ri Sándor alhadnagy. Lé­nárt Béla zászlós és Bálint György zászlós kapta. A Közbiztonsági Érem arany fokozatával Lajkó János századost, dr. Harkai Gyula főhadnagyot. Molnár József századost. Perei János had­nagyot, Kárpáti Dezső és Simon Szilveszter zászlóso­kat, Boros István polgári alkalmazottat; ezüst foko­zatával Tóth Ferenc hadna­gyot, Buduczki Mihály, Dá­vid Pál. Frank Imre, Juhász István, Szabó István. Szabó János, Szél Imre főtörzsőr­mestereket, Hanó János, Nagy János és Tóth József törzsőrmestereket tüntették ki. A Közbiztonsági Érem bronz fokozatát Nagy Mi­hály hadnagy. Bába János főtörzsőrmester. Kanász László, sipos László. Telek Sándor. Vasas Ernő törzsőr­mesterek. Lanaó János, Olasz Sándor őrmesterek. Karmanóczky Andrásné polgári alkalmazott és Szo­boszlai Lászlóné szerződé­ses alkalmazott vette át. Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt kaptak: a másod­osztályú főtisztek közül M«­csi Pál, Zsiga Sándorné, Bódi Józsefné, Lóneán Ti­vadarné és Halmi Ambrus szerződéses alkalmazott. Di­cséretben, jutalomban szá­mosan részesültek. A munkásőrség megyei parancsnoksága által Szege­den, a Technika Házában rendezett ünnepségen Szabó János parancsnokhelyettes elnöki megnyitója után dr. Lugosi József megyei törzs­tag mondott beszédet. Ez­után kitüntetéseket, jutal­makat adtak át. Bejelentet­ték, hogy a fegyveres tes­tület két tagja — Tóth Sán­dor hódmezővásárhelyi egy­ségparancsnok és Vlasits Kálmán, a megyei törzs munkatársa Kiváló Szolgá­latért Érdemrend kitünte­tésben részesült a Parla­mentben. A rendőrség és a munkásőrség együttműkö­désének erősítésében tartó­san végzett kiemelkedő munkáért a Fegyverbarát­ság Érdemérem arany foko­zatát nyújtották át dr. Ke­lemen Miklós rendőr vezér­őrnagynak. A munkásőrség országos parancsnoka soron kívül munkásőr ezredessé léptette elő Koczkás Fe­rencet, a társadalmi fegyve­res testület Csongrád me­gyei parancsnokát. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát kapta: Mihályi Géza (Sze­ged), Bálint Imre (Szeged), Sebők Gyula (szegedi járás), Nyíri Lajos (Hódmezővá­sárhely), Galgóczki Mihály (Makó), Juhász Mihály (Szentes) és Greskovics Im­re (Csongrád). A Haza Szol­gálatáért Érdemérem ezüst fokozatát vette át: Csikós Sándor (Szeged), Horváth Mihály és Nagymihály Jó­zsef (szegedi járás), Nem­esik János (Szentes). A Ha­za Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát kanta; Kel­ler Emöné és Vadlövő Já­nos (Szeged), Kovács József lU. (Makó), László József­né (Szentes) és Gyóni Sán­dor (Csongrád). A munkásőrség országos parancsnoka a munkásőr­feladatok végrehajtásának segítéséért, e pártmegbíza­tás tudatosításában végzett politikai munkáért a Mun­kásőr Emlékjelvényt ado­mányozta: Sturcz Márton mérnök ezredesnek, Szap­panos István honvéd alez­redesnek, dr. Kántor Géza rendőr őrnagynak, Papp Béla rendőr őrnagynak, Kovács Jánosnénak, a szen­tesi járási pártbizottság tit­kárának, Mihalik Ferenc­nek, az MHSZ Csongrád megyei titkárának, Vincze Máriának, a Hazafias Nép­front Csongrád városi tit­kárának, Arany Ernőnek, a vásárhelyi Vörös Csillag Tsz pártvezetőségi titkárának, Brenda Péternek, a hódme­zővásárhelyi Marx Tsz el­nökének, Fogas Jánosnak, az Ikarus szegedi gyára igazgatójának, Vecsernyés Ferencnek, a pusztamérge­si Rizling Tsz elnökének, Patik Imrének, az Üllés és Vidéke Áfész elnökének, Papp Istvánnak, a Mirköz Szövetkezet csongrádi üze­me igazgatójának, Tánczos Ervinnek, a Mirköz csong­rádi üzemvezetőjének, Brindza Józsefnek, a HÓD­GÉP szentesi gyáregysége vezetőjének, Major Gábor­nak, a mindszenti Lenin Tsz elnökhelyettesének, Antolik Andrásnak, a Sze­gedi Magas- és Mélyépítő Vállalat igazgatójának. Tö­rök Jánosnénak, a FÉG ma­kói gyáregysége dolgozójá­nak és Havas Tibornak, a MEDICOR makói üzeme dolgozójának. Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára MHSZ Kiváló Munkáért érem arany fokozatával tüntette ki Kálmán Józsefet, a mun­kásőrség csongrádi egység­parancsnokát. Körmöczi László Szeged városi egv­ségparancsnok a Kiváló Társadalmi Munkás kitün­tetést vette át a Hazafias Népfront szegedi városi bi­zottsága elismeréseként. Be­jelentették, hogy hárman Országos Parancsnoki dicsé­retben és jutalomban. 12­en megyei parancsnoki di­cséretben és jutalomban, további 20-an Dicsérő Elis­merésben részesültek helyt­állásukért. Á kitüntetéseket Szögi Réla. a megyei pártbizott­ság osztályvezetője és Kocz­kás Ferenc adta át. Szegeden, a Magyar Hon­védelmi Szövetség székhá­zában Komáromi Mihály makói városi MHS7.-titkár nvitotta meg a szövetség me«vei ünnepségét, ametven Labódi Sándor, a szentesi városi pártbizottság első tit­kára mondott beszédet.. Ezt követően kitüntetéseket nyújtottak át. A Honvédelmi Érdem­érem 3ő év után kitüntetést kapta Szabó János csongrá­di társadalmi aktivista. A" Honvédelmi Érdemérem év után kitüntetésben ré­szesült Dékánu M. Tihnrné. Farkas András. Kalavos István és Várszeai János, mind a néwen szegedi tár­sadalmi aktivisták: F eies István. Kása Ferenc, Knr­höcz Ferenc szentesi járá­si és Havas Gyula csongrá­di társadalmi aktivista. Ha­tan a Honvédelmi Érdem­érem 25 év után kitüntetést kapták meg, míg az érdem­érem 20 év után adományo­zott kitüntetését tizenegyen, s a 15- év utánit ugyancsak tizenegyen, a 10 év utáni kitüntetést pedig negyven­heten vették át. Az MHSZ főtitkára az MHSZ Kiváló Munkáért Erem arany fokozatával tüntette ki Cseréb Gyula, Dorogi Péter, Dudás Imre, Szóráth Gyula, Tóth Gyula Kádár János, az MSZMP KB első titkára egy harcászati gyakorlat után katonáknak gratulál met szolgáliák. iól tudiák. hogv olvan társadalmi rend áll mögöttük, amelv­nek éltető eleme a békés alkotó mun­ka. Ára azt is tudiák. hogv ennek biztosításában, a politikai törekvések, a diplomáciai kezdeményezések mel­lett lelentős ténvezö a fegvveres erők felkészültsége. Ezért szocialista álla­munk — adottságaihoz és lehetőségei­hez mérten — fontos feladatnak te­kinti védelmi képességének fenntartá­sát. fejlesztését, a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeinek maradékta­lan teljesítését. Néphadseregünk a kor követelmé­nyének színvonalán áll. harckészültsé­ge szilárd, kitűnő haditechnikai esz­közökkel rendelkezik. Pákozd egvkori puskáira és kardiaira, századunk haj­dan volt korszerű fegyvereire, múzeu­mi tárgyakká szelídült harceszközeire legfeljebb rácsodálkozik az elektroni­kán nevelkedő mai nemzedék. Az egy­kori gyalogos ma már lánctalpas " lö­vészpáncéloson gyakorolia a harcászat iá el éneit, a pelvhes allu harckocsizó infratechnikát kezel, a vadászrepülő korszerű gépével meghaladia a hang­sebesség kétszeresét. A hivatásos ka­tonák nagv érdeme, hogv minderre tökéletes hozzáértéssel. viszonylag gyorsan, másfél évi szolgálati idő alatt megtanítják a fiatalokat. Mások, műveltebbek, felkészülteb­bek a bevonuló újoncok is mint apáik korosztályai voltak. A sorkatonák 56 százaléka közép- és felsőfokú. 43 szá­zaléka általános iskolai végzettségű — valamennyien szocialista társadal­munk neveltjei, világnézetükben, gon­dolkodásukban mindinkább tükröző­dik népünk egészséges társadalmi tu­data. jó közérzete. Jelentős eredmény­ként értékelhetiük. hogv a fegvveres erők segítségével évről évre sok ezer fiatal fejezi be a korábban különböző okok miatt félbeszakadt általános is­kolai tanulmányait. 31 szakma közül választhat továbbtanulási-képesítési lehetőséget, sok fiatalember a lakta­nyából jut el rendszeresebben szin­hazba. muzeumba. véük ieenyesebb tévé- és mozinézővé, a könvv barátiá­vá. Elismerést vívtak ki a néphadse­reg építő műszaki alakulatai is. ame­lyek tavalv közel ötmjlliárd forint ér­tékű munkát végeztek a népgazdaság kiemelt beruházásainál. Fegvveres erőink tagiait népünk bi­zalma övezi. Találkozunk velük a ha­táron. amikor a kezükbe adiuk útle­velünket. igazodunk útmutatásaikhoz a közlekedésben, ott láthatiuk őket a helyőrségek közelében. A munkásőrök­re is mindenkor számithat a lakosság: az árvízsújtotta vidéken ott vannak a gátakon, a mentéseknél, részt vesznek a társadalmi összefogást kívánó ak­ciókban. A fegyveres erőket önkéntes rendőrök, határőrök, polgári védelmi aktivisták, ifiúgárdisták. úttörők segí­tik a szolgálat, a közös feladatok tel­jesítésében. Bizonyosak lehetünk ab­ban. hogy hazánk, szocialista társa­dalmi rendünk védelme. csakúgv. mint eddig, a jövőben is megbízható kezekben lesz! Hesrtfe PfTewc szegedi társadalmi aktivis­tákat, Labádi Sándort, dr. Makay Attilát Szentesről, valamint Kálmán Józsefet Csongrádról. Hatan a kitün­tetés ezüst, tizenöten pedig bronz fokozatát kapták meg a tegnapi ünnepségen. A megyei vezetőség főfoglal­kozású dolgozói közül MHSZ Kiváló Munkáért Érem ezüst fokozata kitün­tetést vett át Szabados Mi­hály oktató. Á Csongrád megyei Had­kiegészítési és Területvédel­mi Parancsnokságon teg­nap délután tartott ünnep­ségen dr. Kovács Lajos al­ezredes, parancsnok tartott megnyitó beszédet, majd Balogh Imre alezredes is­mertette a honvédelmi mi­niszter díszparancsát. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát kapta Kónya Péterné sokgyerme­kes anya, áldozatkész neve­léséért, Mézes Sándor szá­zados, Boros László törzs­zászlós; ezüst fokozatát pe­dig Szilágyi Sándor száza­dos. A Szolgálati Érdemérem 30 év után kitüntetésben ré­szesült Bozó Sándor őrnagy, Csendes Sándor őrnagy és Nádasi József őrnagy; a 20 év után adományozott kitün­tetést vette át Mede József százados; a 15 év utánit dr. Ménesi Károly őrnagy, Sán­dor László őrnagy, Töreki László őrnagy. Harmincéves szolgálatáért törzsgárda-ki­tüntetést kapott Rúzsa La­josné polgári alkalmazott; míg az ötéves szolgálatáért törzsgárda-kitüntetésben ré­szesült Gergely János pol­gári alkalmazott A Csongrád megyei Tűz­oltó-parancsnokság megem­lékező ünnepségét tegnap délelőtt tartottak Szegeden, a városi-járási parancsnok­ság székházában. Megjelent Papós Lászlóné, a megyei pártbizottság munkatársa és Oláh István, a Szeged váro­si pártbizottság munkatársa. Gáti Zoltán százados, me­gyei parancsnakhelyettes megnyitója után dr. Csikós Ferenc, a Szeged megyei vá­rosi tanács vb-titkára mon­dott ünnepi beszédet. Ezt követően kitüntetéseket, ju­talmakat adott át Kovács Zoltán tűzoltó őraag.v, a Csongrád megyei Tűzoltó­parancsnokság vezetője. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát kapta Gardi Mihály főtörzsőrmes­ter (Makó), Kurucz Dávid zászlós (Szeged); ós Lantos József zászlós (Szentes); ezüst fokozatával tüntették ki Kiss János főtörzsőrmes­tert (Szentes); az érdemérem bronz fokozatát kapta Fejes Péter főtörzsőrmester (Ma­kó), Kormányos Jenő fő­törzsőrmester (Hódmezővá­sárhely), Tandari László fő­törzsőrmester (Szeged) és Tóth Sándor főtörzsőrmester (Hódmezővásárhely). A Tűzbiztonsági Érem arany fokozatával tüntették ki Bánfi György őrnagyot (Szeged), Csáki Ferenc fő­hadnagyot (megyei parancs­nokság), Oláh István törzs­őrmestert (Hódmezővásár­hely), Pataki Mihály zász­lóst (Szeged); ezüst fokoza­tot kapott Csikós Gellért L osztályú szaktiszt (megyei parancsnokság), Karácsonyi Miklós törzsőrmester (Hód­mezővásárhely), Keresztes József hadnagy (Szeged), Nagy Istvánná IIL osztályú irodatiszt (megyei parancs­nokság), Papp Sándor zász­lós (Makó), Szepesi Mihály alhadnagy (megyei parancs­nokság), Sztojkó Károly fő­hadnagy (megyei parancs­nokság) és Zentai András főhadnagy (Szeged); bronz fokozatot kapott Biczók Ist­ván őrmester (Szeged), Fü­ves Ferenc törzsőrmester (Szeged), Kiss Sándor törzs­őrmester (Szeged), Lovászi József főtörzsőrmester (Sze­ged), Majoros Gyula törzs­őrmester (Szeged), Tóth András törzsőrmester (Sze­ged), Bíró István törzsőrmes­ter (Makó), Horváth István törzsőrmester (Makó). Lévai János őrmester (Hódmezővá­sárhely), valamint Nyári Jó­zsef törzsőrmester (Szentes). Szolgálati Érdeméremmel 25 ev utan tüntették ki Do­monkos Ferenc főtörzsőr­mestert (Szeged-Algyö), Lu­danyi Lajos főtörzsőrmestert (Manó), Simon Ferenc fő­törzsőrmestert (Szeged). Szol­gálati Érdemérmet a 15 év után kapu Molnár István főtörzsőrmester (Szeged), Szolgálati Érdemérem lü év után kitüntetéssel juUtmaz­ták Faragó Antal zászlóst (Szeged), Fodor Ferenc törzsőrmestert (Szeged-Al­gyö). Soron kívüli előlépte­tésben részesült Palasti Mi­hály tűzoltó őrnagy (Szen­tes) — alezredessé —, Szaj­kó Béla főtörzsőrmester (me­gyei parancsnokság), Csúzi István főtörzsőrmester (me­gyei parancsnokság), Mező László főtörzsőrmester (Sze­ged-Algyő) és Olasz Károly őrmester (Szentes). Az elő­léptetettek valamennyiéi zászlós rendfokozatot kap> tak. A Polgári Védelem Csong­rád megyei parancsnokságán Öze János ezredes, megyei törzsparancsnok köszöntötte az alakulat hivatásosait, va­lamint társadalmi aktivis­táit. Az ünnepségen többen vettek át kitüntetést, jutal­mat Babik András őrnagy, a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát, Kenéz Pál őrnagy a Szolgálati Ér­demérem 25 év utáni, Raj­hona Péter alhadnagy pedig a Szolgálati Érdemérem 15 év után járó fokozatát kap­ta. A Honvédelmi Érdemér­met 20 év után Kecskeméti János és Ihász Margit, 15 év után Faludi Miklósné, Halmi Dezsőné és Kovács György, 10 év után dr. Ró­zsa József és Simor János vette át Ezenkívül még 25 személy részesült Honvédelmi Ér­demérem kitüntetésben a városok és * járások pol­gári védelmi aktivistái kö­•M,

Next

/
Thumbnails
Contents