Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
3 \ Péntek, 1982. augusztus 13. Új technológia Az alumíniumgyárban ú.i technológiával készülnek a kukta gyorsfőző edények. Az osztrák TAUS-cégtól vásárolt berendezéssel — a geometriai kialakítás után — nátriumlúgos oldatban pácolják, majd rázógépben fényesítik az edényeket. Az új eljárással negyvenezer darabbal több. tetszetősebb kivitelű kuktaedény készül. Kénünkön: a TAUScég berendezése. Föllendülőben Szegeden a mésoéitsgm gazdasági tevékenység Tanácskozás a MESZÖV-ben Rendszeresen értékeli a MÉSZÖV elnöksége a fogyasztási. a takarék- és lakásszövetkezetek tevékenységét. gazdálkodásuk alakulását Ezzel együtt időszakonként mérlegre teszi a parthatározatok végrehajtásának tapasztalatait. Így tekintett vissza a testület tegnapi. csütörtöki ülésén a Csongrád megyei párt-végrf ha.itóbizottság 1980. augusztusában hozott határozatára. amely szorgalmazta a fogyasztási szövetkezeteknél a gazdasági hatékonyság javítását. A két évvel ezelőtti állásfoglalás a racionális munkaeró-gazdálkodás. a költsé. gekke! való ésszerű takarékosság. a vagyonvédelem megszilárdítása, a szállításszervezés hatékonyságának a növelése, valamint az általanos tevékenység szerkezetének korszerűsítése területen jelölte meg a feladatokat. Amint Ocskó Imre. a MÉSZÖV elnöke megnyitójában vázolta, a megye szövetkezetei — a szegedit kivéve — lemérhető előrelépéseket teitek a párthatározat végrehajtásában. Gázkitörés Eiirehaísdis Füzesgyormaton Füzesgyarmaton az égő gázkútnál a vasárnap óta tartó megfeszített munka csütörtökre több jelentős részeredményt hozott: a kiépített csatornákon; lefektetett csöveken a tárolókba érkezett az oltóvíz a Berettyóból, és mára, péntekre remélhetőleg lesz elegendő víz a további, az eddigieknél is vízigényesebb manőverekhez. A két. immár kész tározón kívül egy újabb is épül, ez az elhasznált vizet gyűjti majd össze, s tartalékul szolgál az oltáshoz. A kútfejen olvadó vasszerkezetekből immár tizenkét tonnával kevesebb okoz gondot a védelemnek: az egyik legsúlyosabb vasszerkezetet a néphadsereg páncélos vontatói szedték ki a tomboló tűzből, s így a következőkben könnyebbé válik a bentmaradt részek eltávolítása. Az újabb vastömegtől megszabadult kútból megváltozott összetételű gáz, illetve más formájú láng tör az égre, ami szintén kedvez a védelemnek. Ma — amikor a tervek szerint sor kerül a kitörésgátló megtisztítására, szabaddá tételére — kiderül. mi a további legegyszerűbb és legbiztonságosabb megoldás a gázfáklya eloltására. (MTI) Szombattól Csongrádi napok Az elnökség úgy foglalt állást, hogy minden esetben a gazdaságosság legyen a döntő az adott egvséa szerzötíeses vagy saiát kebelen bélüli üzemelteré-énél. No es a lakosság jobb ellátásának az igénye. A .megyei szövetség székit n zaba n megtartott ülésen | részi vett és felszólalt Peritsi József, a megyei pártbizottság munkatarsa. Kovász József né., a KPVDSZ megyei bizottságának titkára is E hét végén, szombaton kezdődik és augusztus 22én fejeződik be a háromévenként sorra kerülő Csongrádi Napok eseménysorozata. Augusztus 14-én, a városi művelődési központban nyitják meg a csongrádi müvésztelepen dolgozó fiatal képzőművészek kolle-.ctív tárlatát. Ugyanekkor nyílik a városi ének-zene általános iskolában Szegedi Dobó- Illés szobrászművész tárlata, több dél-alj földi megye fotósainak kij állítása, valamint a csong! rádi városi ipari üzemek | eS kereskedelmi vállalatok termékbemutatója is. A kubikos brigádok látványosnak ígérkező szakmai vetélkedője délután 3 órakor a Tisza-parti iidü'óte; rületen kezdődik, Este fél 7töi a főútvonalon népi együttesek lakodalmi menettáncát és tíz országból érkezett több mini száz veterán személygépkocsi és motorkerékpár felvonulását tekinthetik meg az érdeklődők. Ügy tekintünk a másodlagos (más szóval: kiegészítő) gazdasági tevékenységre, mint a szocialista termelési viszonyokba illeszkedő, gazdaságpolitikai céljainkhoz jól alkalmazkodó szervezetekre. Éppen ezért ennek a pótlólagos forrásnak a dúsítása, serkentése igen fontos feladatunk, kiépítését nem akadályozhatja maradi szemlélet, régi elméietekhez való ragaszkodás. * A föllendítést szolgálja számos központi intézkedés is. A párt Politikai Bizottsága 1980. február 19-i ülésén megtárgyalta a másodlagos gazdaság helyzetét és kijelölte a fejlesztés föladatait. A Minisztertanács ugyanez év augusztus végén határozott a fogyasztási szolgáltatások korszerűsítéséről, és a magánkisipar élénkítéséről. Tavaly szeptemberben a kiegészítő gazdaságokra vonatkozóan újabb jogszabályok jelentek meg, s ezek jelentősen bővítették az eddigi társulási formákat. A párttömegszervezeti, és gazdasági vezetők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a rendeleteket, jogszabályokat széles körben megismerjék, illetve helyesen értelmezzék és alkalmazzák mindenütt. Az üzemek többségeben különböző fórumokon, termelési tanácskozásokon, párttaggyűlésen tárgyalták meg a teendőket. Kijelölték azokat a területeket, ahol lehetségesnek és eredményesnek ítélték meg az új szervezetek létrehozását. Jelenlegi gazdasági helyzetünk kedvezően hat ezek működtetésére. Számos tevékenység ugyanis nagyüzemi keretek és méretek között nem folytatható gazdaságosan, s a lakosság részéről is jelentkeztek . kielégítetlen igények, szükségletek. A tanács, a KISZÖV széles körű ismeretterjesztő munkát végzett az érdeklődő üzemek és magánszemélyek részére. Általános igény, hogy az új szervezeti formák segítsék elő a színvonalasabb szolgáltatást, növeljék a vállalati eredményeket, bővítsék a tevékenységi kört, javítsák a műszaki fejlesztési színvonalat, biztosítsanak nagyobb jövedelmet a vállalkozásban részt vevő dolgozók részére stb. Az élénk érdeklődés, kezdeményezőkészség és a szervezés ellenére eddig viszonylag kevesen éltek az új lehetőséggel, valószínűleg a kockázatvállalás, a magas adó, az SZTK-kötelezettség, a nehézkes és bonyolult adminisztráció miatt. Szegeden eddig több kis szövetkezet alakult: műszaki kerámia, mérlegkészitő, kultúrcikk, valamint építő-szerelő, gépjárműjavító, alkatrészgyártó, vegyesipari szolgáltató stb. profillal. A szövetkezeti iparban öt ipari és szolgáltató szakcsoportot szerveztek, egy kisvállalat alakult a CSOMIÉP szervezésében, amely közel száz fővel kezdte el működését. Ez utóbbi fő feladatának tartja épületek karbantartását és felújítását. Idén az első félévben 63 gazdasági munkaközösség alakult a városban, 351 ember részvételével, ebből 30 vállalati, gazdasági munkaközösség. Ezek elsősorban ipari termelésre, személyfuvarozásra, karbantartásra rendezkednek be. * Jelentős fellendülés tapasztalható a magánkisiparban. Szegeden eddig 364 új iparjogosítványt adtak ki, így a kisiparosok száma meghaladja az 1500-at. Jelentős a növekedés a ruházati és az építőiparban, valamint a személyi szolgáltatásokban. Élénk az érdeklődés a személyi- és teherárufuvarozás iránt. Az új kisiparíjsok többsége — mintegy 80 százaléka — főfoglalkozású, míg a gazdasági munkaközösségek tagjai, néhány fő kivételével, főállásuk megtartásával mellékfoglalkozásban tevékenykednek. A kereskedelemben már 1980-ban elkezdődött az új üzemeltetési formák előkészítése. A kiskereskedelemben meghirdetett 121 boltból a versenytárgyalásokon 76, a vendéglátásban meghirdetett 73 üzletből 60-at vettek át. Megállapítható, hogy bővült a választék, növekedett a forgalom, javult a környezeti kulturáltság, jóllehet egyeseknél fönnáll annak a veszélye, hogy a nagyobb haszon érdekében jobban elhanyagolják a higiéniai követelményeket. A szerződéssel átvett üzletek rugalmasabban alkalmazkodnak a lakosság igényeihez. Vezetőik élnek az egyedi árképzés lehetőségeivel, ugyanakkor kedvező tapasztalat, hogy áraikkal nem mennek el a maximális lehetőségek határáig. Probléma, hogy a szerződéses boltok többnyire nem az ellátatlan területeken nyíltak. * A kiegészítő gazdasági tevékenység szervezésével kapcsolatos tapasztalatok még csak kezdetiek. Több jel utal arra, hogy a változásnak kedvező a hatása: javult az ellátás, fokozódott a verseny, amely a kínálat növekedését eredményezte. visszatartó hatású az erősen progresszív adózás. Indokoltnak látszik ennek differenciált enyhítése, illetve kedvezmények adása. Általános vélemény, hogy a munkaközösségek szervezésében igen sok a bürokratikus elem, s az engedélyezési eljárás, illetve a módosítások átvezetése hosszadalmas. A kiegészítő gazdasági szervezetek létrehozását egyelőre gátolja az is, hogy létrehozásuk jelentős adminisztrációval jár, a pénzügyi, számviteli ügyek bonyolultak, helyenként túlszabályozottak. A vállalati munkaközösségek száma ezért — az igényeket és a lehetőségeket figyelembe véve — kisebb, mint várható volt. A most folyó előkészítő munka eredményeként azonban valószínűleg élénkül az érdeklődés. Csongrád megyében Lengyel küldöttség ismerkedése az MHSZ munkájával Postások ösztönzése Több távirat — több prémium Évente több mint tízmillió táviratot és hatmillió expresszlevelet visznek házhoz a fővárosban a soronkivüli küldeményeket továbbító postások. Nehéz és fárasztó a munkájuk, ha esik, ha fúj. a sürgős levélnek 4. illetve 6 órán belül meg kell érkeznie a címzetthez. s nem elég a táviratot a postaládába bedobni. a 10. emeletre is fel kell vinni, akár jó a lift, akar nem. Nehezíti a postások helyzetét a gyakori helytelen vagy pontatlan címzés is — emiatt sokszor órákig bolyonghatnak a lépcsőházakban. Munkájukra meglehetősen sok panasz volt az utóbbi időkben. A posta ez év januárjában — kísérleti jelleggel — újfajta anyagi ösztönző rendszert vezetett be Budapesten, a rendkívüli küldeményeket kézbesítő dolgozók körében. Az új rendszer anyagilag érdekeltté teszi a postásokat, hogy minél többszöri fordulóval, minél több expresszküldeményt továbbítsanak. Ennek köszönhetően jóval rövidebb idő alatt kapják meg a címzettek sürgős küldeményeiket, számottevően csökkent a panaszok száma, s a késés miatt kifizetett díj-visszatérítése* összege. Hasznos a postasoknak is az új rendszer, hiszen havi fizetésüket töbt száz — akár ezer — forinttal is megfejelhetik, ha jól dolgoznak. Az utóbbi fél év alatt a 20 százalékos létszámhiány 5 százalékra mérséklődött, s csökkent a fluktuáció is. Az összes érdekelt fél megelégedését tükröző tapasztalatok birtokában a posta jövőre már az egész' országban bevezeti a" távirat- és expresszlevél-kézbesítők új anyagi ösztönzését. Takarékos cserépkályha Üj típusú hordozható cserépkályhák árusítását kezdték meg a Pest, Komárom és a Fejér megyei Tüzéptelepeken. A szép. bútordarabnak is beillő, kovácsolt vassal gazdagon díszített mogyoró- és bronzszínű cserépkályha legnagyobb előnye, hogy a gyengébb minőségű, mindössze 3600 kalóriás szenet is jól hasznosítja. Gyártását jövőre. az igények alapján növeli az esztergomi kályhacsempeüzem. Többéves együttműködés továbbfolytatásaként lengyelországi látogatók érkeztek Csongrád megyébe a honvédelmi munka , tanulmányozására. Az MHSZ lengyel testvérszervezete. a LOK küldöttsége. Kazimierz Kawinski ezredes vezetésével több napja tartózkodik megyénkben.' Ismerkednek a honvédelmi szövetI ség tevékenységével. mindenekelőtt a tömegkapcsolatok építésének, fejlesztésének módszereivel, a honvédelem és a különböző ezirányú sportágak körülményeivel, életével. Lengyel vendégeink tanulmányozták a honvédelmi klubok szervezetét. belső eletét, a lakossag köreben kifejtett tevékenységét. A könnyübúvársportról is szereztek tapasztalatokat. A küldöttség látogatást tett a HÚDIKÖT-ben. az Alföldi Porcelángyárban, a szalámigyárban. a Textilművekben és a 624. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben, ahol a helyi MHSZ-klubról gyűjtöttek tapasztalatokat. Az MHSZ megyei vezetősége és a lengyel küldöttség megállapodott a kapcsolatok további erősítésében, sportolók kölcsönös szereplésében. A látogatás e hét végén zárul. Szuperkemény szerszámok az iparban A szuperkemény szerszámok ipari alkalmazása címmel csütörtökön kiállítás nyílt Debrecenben, a Technika Házában. A szovjet Sztankoimport Egyesülés és magyarországi forgalmazója. a Prodinform rendezte kiállításon a szovjet ipar által gyártott, s hazánkban is széles körben alkalmazott legújabb szuperkemény megmunkáló szerszámokat mutatják be. Ezek alkalmazásával íiő a munka termelékenysége, javul a felületi minőség, s pontosabbak lesznek a munkádarabok méretei. A felhasználás széles skálájára jellemző, hogy a szuperkemény szerszámokat a fémmegmunkálástól az elektronikai iparon át az üvegmegmunkálásig alkalmazzák.