Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-10 / 186. szám

Uh áJfP MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Mérlegen az első félév • i Lakásépítések, termelékenyebb munka Gazdaságunknak egyre nagyobb feladatokkal kell megbirkóznia. Szigorodnak a külpiaci feltételek, erősödik a tőkések diszkriminációs poli­tikája. A következmények is­meretesek : egv szóval azt szoktuk mondani. recesszió jellemzi a világgazdaságot, s benne a miénket is. Az idei év első félévének megyei sta­tisztikai adatait szemlélve is megállapíthatjuk, hogy a legtöbb mutató nem alakult olyan kedvezően, ahogy szá­mítoltuk. A megyei pénzin­tézetek a szocialista vállala­tok beruházásait az év első felében 1.9 milliárd forint­tal finanszírozták. Az érték majdnem 10 százalékkal több. mint az előző év hasonló idő­szakában volt. Állami beru­házósokra az előző évinél 28 százalékkal folyósítottak töb­bet. a vállalati beruházások értéke azonban az előző év szintién maradt. Az, hogv a vállalatok kevesebb pénzt költöttek épületekre és im­portgépek vásárlására, ugyan­akkor növekedett a belföld­ről és a szocialista importból beszerzett gépek aránya — összhangban van a gazdaság­politika céljaival. A tanácsi beruházások ér­téke másfél százalékkal csök­kent. de így is 490 millió fo­rintot költöttünk kommuná­lis fejlesztésre. Úgv látszik, hogv a megye mezőgazdasága a problémák ellenére is di­namiküsan fejlődik. Az év első hat hónapjában a telje­sített beruházások értéke 4 százalékkal nőtt a tavalvi ér­tékhez viszonyítva. Sok új gazdasági épület került tető alá. több aévet szereztek be j szocialista importból. A szek­tor összesen 1.6 milliárd fo­rintot használt fel beruházás­ra eddig ebben az évben. Jú­liusig az összeg 36 százalé­kát költötték el. A legtöbb munkával iól haladnak az építők, de nyolc építkezés­nek mór be kellett volna fe­jeződnie az év derekára. Az ipari termelés, az első neayedévre jellemző rövid megtorpanás után. áprilistól jelentősen növekedett. Maid­nem három százalékkal több gyártmányt állítottak elő az üzemek, mint 1981. első fél­évében. (A termelés növeke­dése országosan csak 1,3 szá­zalékot tett ki.) Megállapít­hatjuk tehát, hogv Csonarád megyében dinamikusabb volt a fejlődés, mint másutt. Az iparban foglalkoztatottak száma csökkent. 1.8 százalék­kal kevesebben keresték meg iDarvállalatoknál a kenyerü­ket. mint korábban. Jól is­mert összefüggés: ha a tel­jesítmény nő. a létszám pedig csökken, akkor a többlet­eredménvérl a termelékeny­ség a felelős. Nos. a terme­lékenységi mutatók jelentő­sen javultak. Egy munkás át­lagosan 4.7 százalékkal állí­tott elő több terméket, mint annak előtte. A legnagyobb mérvű fej­lődés a nehézipart lellemez­te. Itt 6,6 százalékkal több terméket állítottak elő. Ja­vítani tudta régebbi eredmé­nyeit az élelmiszeripar is: a termelés 1.3 százalékkal volt nagvobb. ugyanakkor a könnyűipar — valószínűleg a csökkenő piaci kereslet ha­tására is — 2.9 százalékkal kevesebbet teljesített. (Irány­tűnek az országos adatok: a nehézipar 1.4. az élelmiszer­ipar 2.6 százalékkal növelte termelését, a könnyűipar nem érte el a rá. az előző évben jellemző szintet.) Még annak ellenére sem — hogv a jelenségért, a külpia­ci körülmények alakulása fe­lelős — lehetünk elégedettek azzal. hogv a legfontosabb exportiermékek közül csak férfiruhából vágott baromii­ból. libamájból, krémfehér­sajtból és őrölt fűszerpapri­cából tudtunk többet érté­kesíteni, mint tavaly. Az első félévben átadott lakások száma 1132. ami azt jelenti, hogv majdnem tíz százalékkal több új hajlékba költözhettek be a lakók, mint 81-ben. Tovább folytatódott Újszegeden a panelból ké­szült családi házak építése, a CSOMIÉP korszerű techno­lógiával készülő társasházak kivitelezését kezdte meg. Üj típusú gazdasági szervezetek alakultak az építőiparban, például Kiskundorozsmán szak- és szerelőipari kisszö­vetkezet iött létre. A CSO­MIÉP leányvállalatot alapí­tott. a Szegedi Tervező Szö­vetkezetben pedig négy gaz­dasági munkaközösség- ala­kult. örvendetes jelenség, hogy az építőipar a ielek sze­rint jó! alkalmazkodik a meg­változott körülményekhez. Kisebb beruházások elkészí­tését és fenntartási munká­kat is vállal. A korábban in­kább a belföldi oiacra orien­tált éDÍtőipar külföldön is munkát vállal. Különösen a tanácsi és a szövetkezeti építőipar terme­lésébén emelkedett a fenn­tartási munkák aránya. A szövetkezeteknek például ma már ininden bevételként je­lentkező száz forintjukból 72-t fenntartási munkákért fizetnek a megrendelők. Nigériai küldöttség Budapesten A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának meghívásá­ra hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezett a Nigéria Munkáskongresszus (NCL) küldöttsége, amelyet A. Sun­monu elnök vezet. Az NLC küldöttsége a SZOT vezetőivel megbeszé­léseket folytat a kétoldalú kapcsolatok és az együtt­működés továbbfejlesztésé­nek lehetőségéről valamint a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdései­ről. A küldöttség magyaror­szági tartózkodása során szakmai szakszervezeti köz­pontókban, ipari üzemekben ismerkedik a magyar szak­szervezetek munkájával, lá­togatást tesz mezőgazdasági, fogyasztási és értékesítési szövetkezeteknél. SZOT-delegácio utazóit Kongóba Sólyom Ferencnek, a SZOT titkárának vezetésé­vel vasárnap küldöttség uta­zott a Kongói Népi Köztár­saságba. A magyar szak­szervezeti delegáció Braza­viiie-ben részt vesz a Kon­gói "Szakszervezeti Szövet­ség (CSC) augusztus 10—14. között . tartandó VI. kong­resszusán. Találkozó a szélmalomnál Aulobuszon. gépkocsin, biciklin és gyalog érkeztek a nézők és a szereplők Kiskundorozsmára a szélmalomhoz, ahol a hagyományos . népzenei találkozót és népművészeti vásárt rendezték vasárnap. Az eaész naoos programban 23 együttes szerepelt, az ország minden részéből érkeztek az énekesek táncosok és zenészek, nagv sikert aratva folklór­műsorukkal. A csongrádi Röpülj Páva Kör taeiai népdalokat énekeltek. hangszeres kísérettel védi A legújabb magyar vegyipari termékekről Vegyipari üzemeink szaba­dalmi oltalommal, a gyártás, illetve egyes nemzeti piaco­kon a forgalmazás kizáróla­gos jogának megszerzésével is erősitik a nemzetközi ver­senyben megszerzett pozíciói­kat. Megalakulása. vagvis 1950 óta az elmúlt két év­ben kapta a legtöbb megbí­zást szabadalmi oltalom kül­földi megszerzésére a Danu­bia Szabadalmi Iroda, a ma­gyar vállalatok találmányai­nak külföldi szabadalmazta­tója. Az iroda tavaly már több mint 15U0 bejelentést nyújtott be, mintegy hetven országban. A legtöbb oltal­mi jogot a magyar vegyipar, a szocialista országok közül Csehszlovákiában, az NDK­Nemzetközi pedagógiai megbeszélés Hétfőn Budapesten meg­kezd: e munkáját a Fogalma­zásvizsgálat Nemzetközi Szakértői Bizottságának (IEA) konferenciája. Az Or­szágos Pedagógiai Intézet ál­tal szervezett tanácskozáson a testület .jelen levő hazai es külföldi tagjai előadást hall­gattak meg a résztvevő ailá­mok anyanyelvi es irodalmi nevelésének céljairól, a köz­oktatási rendszerek felépíté­séről, az oktatási reformok bevezetésének tapasztalatai­ról. Ar IEA — amely a ta­nulók fogalmazási készségé­nek nemzetközi összehasonlí­tó vizsgálatát, s ennek nyo­mán az őktató-munkat segí­tő következtetések leszűrését tűzte célul — a világ egyet­len ilyen jellegű összehason­lító pedagógiai társasága. Munkájába Magyarország '1968-ban kapcsolodott be. s a szakemberek több közös kuíatasban vesznek részj. A szervezet évente más-ma. országban tartja soron levő munkaértekezletét; a tagor­szágok képviselői a tervek szerint Budapesten legköze­lebb 1985-ben'találkoznak. A mostani program Eszter­gomban szakértői megbeszé­léssorozattal folytatódik. ban és a Szovjetunióban, más államok közül pedig Franciaországban, az NSZK­ban és az USA-ban kérte. A szabadalmi kérelmek jó része a gyógyszeripartól érkezett, amely az elsők között ismer­te fel az iparjogvédelem je­lentőségét. s közülük a leg­nagyobbak. a Chinoin gyógy­szer és vegyészeti termékek gyára, a Kőbányai Gyógy­szerárugyár és az EGYT gyógyszervegyészeti gyár ön­álló szabadalmi osztályt szer­vezett. A vegyi úton előállított termékek, továbbá a gyógy­szerek külföldön általában termékként szabadalmaztat­hatok. azaz ugyanaz a ve­gyület más eljárással készít­ve sem hozható forgalomba. Ennek a . piacj elsőbbségnek a lehetőségét használta ki az EGYT gyógyszervegyészeti | gyár is. amikor 16 országban | — több nyugat-európai or­1 szág mellett Egyiptomban. ; Görögországban és Japánban j is — szabadalmaztatta . Hali • dor nevű értékes perifériás | értágító készítményét, amely­re a védjegy használatának ! jogát is megszerezte. A | Gyógyszerkutató Intézet pe­| dig a Chinoin vegyészeti ter­mékek gyárával közösen je­lentette be 14 országban a daganatgátló készíynények területén elért újabb ered­ményt. egyfajta cukorszár­mazékot, melyre öt ország­ban már szabadalmat ka­pott. Ugyanakkor a vegyi úton előállított termékre itthon csak az adott gyártási tech­nológiára vonatkozó eljárás­oltalom kérhető, ami szak­emberek véleménye szerint nem ösztönöz kellőképpen az új, korszerűbb termékek ke­resésére, kevesen vállalják a nagy összegeket felemésztő kutatásokat. Az iparjogvédelem gazda­sági előnyeinek jobb kihasz­nálása érdekében Magyaror­szág csatlakozott' ol.van egyezményekhez, amelyek le­hetővé teszik, hogy a tagor­szágok egyszerűsítsék egy­eay termék, I Illetve gyártási eljárás rjvis országokban tör­ténő szabadai mázta tusát. így például Magyarország tagja a szocialista országok közös­sége áltat létrehozott Ha­vannai Egyezménynek. és 1980-ban belepett a Szaba­dalmi Együttműködésé Szer- j ződés. a PCT tagjai közé is Sikerrel szerepolt a dorozsmai tamhnrazenekar A kistelein elv clteraegyüttesében lányok asszonyok. és öregek muzsikálnak fiatalod Hifeimefféliapodés piacokon jelentős amerikai, angol, arab, francia, japán, NSZK-beli és osztrák pénz­intézet vesz részt. A közép­lejáratú hitelt a konvertibi­lis export fejlesztésére hasz­nálja fel a Magyar Nemzeti Bank. A Magyar Nemzeti Bank képviselői hétfőn 260 millió dollár összegű hitelmegál­lapodásj, írtak alá London­ban a Manufacturers Han­nover TrusJ Co. vezette bankcsoporttal. A hitelnyúj­tásban összesen 15, a pénz­somogyi Károlyné felvételei Debrecenből érkezett Varga Dezső kulacskészítő, a nép­művészet mestere 72. évfolyam 186. szám 1982. augusztus 10., kedd Ára: 1,40 forint t »

Next

/
Thumbnails
Contents