Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-25 / 198. szám
6 Szerda, 1982. augusztus 25. 3 Súlyemelő Alkotmány Kupa Szegedi sikerek Szpasszkij legyőzte Adorjánt A sakkvilágbajnok-jelöltek tolucai tornájának 10. fordulójában a Fülöp-szigeteket képviselő Eugenio Tőrre a 40. lépésben győztesként zárta a libanoni Kouatly elleni találkozóját, ezzel pontjainak száma hétre emelkedett. ami a hétfői játéknap után első helyet jelent számára. A magyar szereplők közül Portisch mérkőzése a szovjet Juszupov ellen 5 órás küzdelem után függőben maradt, kevésbé volt szerencséje Adorján Andrásnak, aki a 23. lépésben vereséget szenvedett az exvilágbajnok szovjet Borisz Szpasszkijtól. A 7 pontos Tőrre mögött Portisch 6,5 ponttal. 1 függővel következik, majd Seirawan és Szpasszkij egyaránt 6 ponttal. Hat egyesület több mint félszáz versenyzőjének részvételével rendezte a Szeged városi testnevelési és sportfelügyelőség az Alkotmány Kupa súlyemelőversenyt. A kétnapos viadal azzal vált nemzetközivé, hogy a Szabadkai Spartacus fiataljai is részt vettek az erőpróbán. Néhány kivételtől eltekintve közepes eredmények születtek. Kiemelkedett a SZEOL AK versenyzői közül a serdülő Zombori Béla, az ifjúsági Illés János és Balázsfi Zoltán, valamint a felnőtt korgsoportú Bálint József összteljesítménye. A szegediek eredményei: Ifjúsági I. korcsoport. 60 kg: 1. Bálás K. (SZEOL AK) 200 kg. 82,5 kg: 1. Illés J. (SZEOL AK) 290 kg, 2. Illés G. (SZEOL AK) 235 kg. 90 kg: 1. Balázsfi Zoltán (SZEOL AK) 325 kg. Ifjúsági II. korcsoport. 56 kg: ... 2. Szécsi L. 11*7,5 kg. 67,5 kg: 1. Csatlós B. 210 kg. 100 kg: ... 3. Zsiga Z. (SZEOL AK) 185 kg. Felnőtt korcsoport. 52 kg: 1. Kalmár (Sz. Építők Spartacus) 125 kg. 56 kg: 1. Gancsa (Sz. Építők Spartacus) 145 kg. 67.5 kg: 1. Juhász M. (SZEOL AK) 207.5 kg. 75 kg: 1. Gombás (Sz. Építők Spartacus) 225 kg, 2. Szili (Sz. Építők Spartacus) 180 kg. 87,5 kg: 1. Pásztor (Sz. Építők Spartacus) 205 kg. 110 kg: 1. Bálint J. (SZEOL AK) 310 kg. . Serdülő korcsoport. 67,5 kg: 1. Zombori B. (SZEOL AK) 670 pont. 82,5 kg: Korom L. (SZEOL AK) 423 Kézilabda pont. 2. Rónai G. 401 pont. + 82,5 kg: 1. Oláh J. (SZEOL AK) 567 pont. Úttörő I. korcsoport 44 kg: 1. Bulik A. (SZEOL AK) 370 pont. 56 kg: 1. Kövesi T. (SZEOL AK) 174 pont. 60 kg: 1. Ördögh M. (SZEOL AK) 353 pont. Úttörő II. korcsoport. 44 kg: 1. Hódi T. (SZEOL AK) 234 pont 60 kg: 1. Tihanyi (Sz. Építők Spartacus) 267. 1982. AUGUSZTUS 25. SZERDA - NÉVNAP: I.AJOS A Nap kel 5 óra 53 perckor, és nyugszik 19 óra 39 perckor. A Hold kel 12 óra 54 perckor, és nyugszik 22 óra 58 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 137 cm (apadó). Döntetlen Csömörön Rodeo a Napos úton Autósokat láthatunk majd a hét végén, szombaton délután ötkor a Napos úti Volán salakmotoros pályán, olyanokat, akiknek néha a két kerék is elegendő lesz. Rodeo bemutató következik mint sportcsemege — vagy csupán show ? Ezúttal talán lényegtelen, hiszen mindkettőhöz ügyességre, erőre van szükségük azoknak a fiatalembereknek, akik játékszerként tudnak bánni autóikkal. A Szegedi Volán SC és az Almásfüzitői Timföld SC közös autós-motoros bemutatója minden bizonnyal látványos lesz. Láthatunk majd száguldó Zsigulikat a salakon, miközben szemben robog egy másik autó — és nem lesz karambol. Akad olyan is hogy két kerékre billentett autók gurulnak — vezető nélkül. A rodeósok gondoskodnak roncsokról is, majd „véletlenül" lángokba lobban egy száguldó gépkocsi. Artista fog üvegen állni, amelyről leesik, mert egy crossautó kiüti alóla a hatalmas reklám MÁRKÁT. Egyszóval egész embert követelő, az átlagosnál sokkal jobban vezető autósok-motorosok igyekeznek játszani a kedves néző idegrendszerével. A rodeo résztvevői valaha rallye versenyzők. kaszkadőrök voltak. Akik már látták bemutatójukat elismeréssel szóltak nagyszerű technikai felkészültségükről, bátorságukról. Akár volán, akár crossmotor kormánya kerül kezeikbe mindegyikkel tökéletesen bánnak. Reflexeik kitűnőek hiszen a száz kilométeres sebességnél a járművek közel harminc métert halad másodpercenként és mégis — ha kell — elkerülik az ütközést. Erre a bemutatóra semmilyen belépő igazolvány nem érvényes. Jegyek elővételben a Volán Utazási irodában, a Nagyáruház Információs Irodájában és a Marx téri autóbusz pályaudvaron válthatók. Szilasmenti Tsz SK— DÉLÉP SC 28-28 (16-14) NB I/B-s férfimérkőzés. Csömör, 800 "néző. Vezette: Kemecsei, Kontui. DÉLÉP SC: Farkas — Dobó (3). Várhegyi (1), DANYI (4), Barabás (3). PAKU (9), Tamás (1). Csere: Badó L. (kapus), NOEL (7), Cazsó, Balogh, Fekete, Edző: Fellegvári Zoltán. Vegyes védekezéssel kezdett a DÉLÉP SC. AZ első felidőben ideges légkör uralkodott a pályán, hiszen, ha a szegediek győznek, 5 pontos előnyt szerezhettek volna a harmadik helyen álló Komló előtt. Szünet után kétszer is átvette a vezetést, a DÉLÉP SC, az izgalmas végjátékban azonban a döntetlen eredmény is sikernek Asztalitenisz számít. Szombaton, délután 5 órakor a Szőregi úti sporttelepen a HODIKÖT ellen játszanak a szegediek. Újkígyós—Sz. Vízügyi SE" 36-27 (15-10) NB Il-es férfimérkőzés. Újkígyós. 250 néző Vízügyi SE: Pártos — Mészáros (4). Csáky (7), Giricz (2), BARNA (6), Gilinger, Marancsik (7). Csere: Halasi, Veszelovszky, Hovanyecz, Laczi (1). Edző: Hollós Árpád. A három játékosát (Kovács Baráth, Kocsis) nélkülöző Vízügyi SE sok hibával játszott Újkígyóson. A számtalan gólhelyzet mellett, hat (!) büntetőt is elhibáztak a szegedi játékosok, gyengén, szétesően védekeztek. Szombaton Békéscsabán játszik a Vízügyi SE. HETVENÉVES Erich Honéeker (sz. 1912) az NDK nepi jtamarájaftak elnöke, a Némel Szocialista Egysegpárt főtitkára. 1937-től 1945-ig Hitler börtönében senyvedt. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. délután negyed 4. fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Csak semmi pánik... (szirtes magyar, II. helyárral). Éjszakai előadás 22 órakor: Sugár Lanti i hajtóvadászat (színes amerikai, II. helyárral) . Fáklya: háromnegyed 3 negyed 6 és fél 8 órakor: A vidéki lány (színes francia-svájci, 14 éven felüliéknek). Üjszegedi Kertmozi: A karatézó Cobra (színes m. b. japán krimi, este fél 9 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti ügye'etet az I Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.) tart, urológiai felvételi ügyeletes a II. Kórház. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatt körzeti gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a városi Gyermekkórházban (Üjszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvost ellátása ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként dél) 12 órától hétfő reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged Hunyadi János sgt. L szám alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Miricletmap este 22 órától reggel 6 óráig, szombat reggel 7tól hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 20.15: 20.30: 21.00: 22.30: 15.00: 15.2S: 16.15: 16.50: 19.00: 19.50: 21.00: 8.00: 8.05: Rajzfilm Tévéhíradó 2. magyarul A játék neim ismer határt - vetélkedő Tévéhíradó 2., szerb-horvátul BUKAREST Hírek Stadion Tévédokum antum A leg,kisebbeknek Tévéhíradó A Boga nővéreik — Horia Lovirnescu drámája - 2. Tévéhíradó CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. Tévétoma (ism.) Iskolatévé Második a DÉLÉP SC A bulgáriai Plevenben, -a nemzetközi asztalitenisz-torna csapatdöntői során, a DÉLÉP együttese 3-2 arányban vereséget szenvedett a jugoszláv Vojvodinától és ezzel ezüstérmet szerzett. A férfidöntőt Szófia csa-. pata nyerte a lengyel Start Siedlice .ellen. * Veszprémben rendezték a hagyományos Balaton-bajKosárlabda Hokságot. Az ifjúsági fiú egyesben szép siker született, Remzső Attila (DÉLÉP SC) az értékesnek mondható 3. helyen végzett. Hajdúszoboszlón rendezték meg a serdülő- és újonckupát. Az első helyet a DÉLÉP SC Orosz A., Kalmár II., alkotta csapat szerezte meg az újoncok versenyében. A női NB I sorsolása Atlétika Csongrád megyeiek a válogatottban A Csehszlovákia—Magyarország nemzetek közötti válogatott atlétikai viadalon a pontversenyben a férficsapat 106-106-os dijptetlent ért el, míg a nők 83-74 arányban vereséget szenvedtek. E nagy jelentőségű találkozón a Csongrád megyei atléták közül hárman kaptak helyet a válogatottban. Szoboszlai Péter (SZEOL AK) második lett gerelyhajításban 77,84 m-es. Ladányi Zsigmond (SZEOL AK) negyedik a súlylökésben 18,39 m-es eredménnyel. míg Visnyei Márta (SZVSE) az 1500 m-es síkfutásban negyedikként futott célba 4:30.68 mp-es idővel. * Budapest nyílt utánpótlásbajnokságán a szegedi versenyzők két aranyérmet szereztek. Kertész Tekla (SZVSE) 54,40 m-es kitűnő új megyei felnőtt csúccsal nyert bajnoki érmet a diszkoszvetésben, Demecs Mária (SZEOL AK) első lett a 400 m-es gátfutásban 61.90 mp-es idővel. * Szolnokon a Tisza-liget fogadta az országos 20 km-es gyaloglóbajnokság résztvevőit. Az SZVSE két csapata is dobogóra került. A juniorcsapat (Ványa Zoltán. Kincses Csaba, Jenei László) 5:45.08 mp-es idővel második, a felnőtt együttes (Ványa József. Tari János, Sípos István) 4:50.42 mp-es idővel a harmadik helyet ért el. M. T. Labdarúgás Javított a Hétfőn este ismét nemzetközi mérkőzést játszott a magyar bajnok győri Rába ETO labdarúgó-csapata. Ellenfele Athénban a görög kupagyőztes Panathinaikos Athén együttese volt. VereB CSOPORT I. forduló (szeptember 25.): Kecskeméti SC-MTK-VM, Szegedi GOL AK-TFSE. Diósgyőri VTK—Nyíregyházi Tanárképző, Közgazdasági Egyetem—GanzMAVAG. BSE-MAFC. II. forduló (szeptember 26.): MTK-VM—MAFC Ganz-MAVAG —BSE. Nyíregyháza-Közgazdasági Egyetem. TFSE—Diósgyőr, Kecskemét—Szeged. , III. forduló (október 2.): Szeged—MTK-VM. Diósgyőr-Kecskemét. Közgazdasági Egyetem— TFSE BSE-Nyíregyháza MAFC -Ganz-MAVAG. IV. forduló (október 9.): MTKVM—Ga.nz-M A V AG Nyiregyháza—MAFC, TFSE—BSE, Kecskemét-Közgazdasági Egyetem, Szeged. Diósgyőr. V. forduló (október 10.): Diósgyör—MTK-VM. Közgazdasági Egvetem-Szeged BSE-Kecskemét MAFC-TFSE GanzMÁ VAG—Nyíregyháza. VI. forduló (október 16.): MJTC-VM-Nyü-egyháza. TFSE— Ganz-MAVAG. Kecskemét— MAFC. Szeged-BSE. DisógyőrKözgazdaságl Egyetem. VII forduló (október »23.) : Közgazdasági Egyetem-MTKVM, BSE—Diósgyőr MAFCRába ETO bes József gárdaja jó teljesítménnyel javította ki a Benfica elleni találkozón elszenvedett kudarcot. 3-2-re verte a görög labdarúgás egyik legismertebb reprezentánsát. Szeged Ganz-MAVAG—Kecskemét. Nyíregyháza—TFSE. VIII. forduló (október 24.): MTK-VM—TFSE, KecskemétNyíregyháza. Szeged—GanzMAVAG. Diósgyőr—MAFC, Közgazdasági Egyetem—BSE. IX. forduló október 30.): BSE -MTK-VM. MAFC—Közgazdasági Egyetem, Ganz-MAVAG—Diósgyőr Nyíregyháza—Szeged. TFSE—Kecs kémét. X. forduló (november 13.): MTK-VM—Kecskemét, TFSE— Szeged. Nyíregyháza—Diósgyőr, Ganz-M A V A G—K öz gazdasági Egyetem, MAFC—BSE. XI. forduló (november 14.) : MAFC—MTK-VM. BSE-GanzMAVAG. Közgazdasági Egyetemi—Nyíregyháza. Diósgyöi®TFSE Szeged—Kecskemét. XII. forduló (november 20.): MTK-VM—Szeged. KecskemélDiós-eyőr. TFSE—Közgazdasági Egyetem. Nyíregyháza—BSE, Ganz-MAVAG—MAFC. XIII. forduló (november 27.) : Ganz-M A VAG—MTK-VM. MAFC -Nyíregyháza. BSE—TFSE, Közgazdasági Egyetem—Kecskemét, Diósgyőr—Szeged. XIV. forduló (november 28.) : MTK-VM—Diósgyőr. SzegedKózgazdasági Egyetem. Kecskemét-BSE. TFSE—MAFC, Nyíregyháza-Gar.z-MAVAG. XV. forduló (december 4.): Nyíregyháza—MTK-VM GanzM A VAG—TFSE, MAFC—Kecskemét BSE—Szeged. Közgazdasági Egyetem—Diósgyőr. XVI. forduló (december 11.): MTK-VM—Közgazdasági Egyetem, Diósgyőr—BSE, Szeged— MAFC, Kecskemét—G.-MA VAG, TFSE—Nyíregyháza. XVII. forduló (december 12.): TFSE-MTK-VM. NyíregyházaKecskemét. Ganz-MAVAG—Szeged MAFC—Diósgyőr, BSE— Közaazdasági Egyetem. XVIII. forduló (december 18.) : MTK-VM—BSE. Közgazdasági Egyetem—MAFC Diósgyőr—GanzMAVAG. Szeged—Nyíregyháza, Kecskemét—TFSE. BUDAPEST 1. 8.00: Tévétoma (ism.) 8.0ö: Iskolatévé 9.55: Csak gyerekeknek (ism.) 10.40: Delta (ism.) 11.05: Barnhelmi Minina — m. b. NSZK tévéfllim (ism.) 14.50: Iskolatévé 17.10: Hírek 17.15: Különösen fontos feladat - 2. 18.25: Cím nélkül — a szegedi stúdió műsora 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: A tenger — 4. 20.55: Unokáink sem fogják látni' 21.25: Goombay Dance Band — a kisstad ion beli koncert 22.20: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Sok húron pendülnek — riportfilm 21.05: Tévéhíradó 2. 21.25: Egy asszony igazsága — m. b. francia tévéíilm BELGRÁD 1. 16.20: VideooldaLak 16.30: Nyári délután 18.40: Magyar nyelvű tjévéinapló 19.00: Hirek 19.05: Tévénaptár 19.15: Leesett a felhőkből gyermekeknek 19.45: A magyarországi Vujtcstcs-együttes műsora 20.15: Rajzfilm 20.20: Téténapló 21.00: Púporl a városról 22.30: Az ember zenéje 23.15: Tévénapló BELGRÁD 2. 20.00: Társadalmi témák 20.30: Tévénapló 21.00: Lövés — lengyel tv-dráma 22.20: Hírek 22.23: Kultúra ÚJVIDÉK 18.40: Tévéhíradó 1.. magyarul 19.00: Tévéhíradó 1., szerb-horvátul 19.16: A felhőről pottyant lé — Vvéfllmsorozat gyerekeknek 19.46: A budapesti Vűjicsics-együttes EHK5J KOSSUTH 8.25: Az elbeszélés klasszikusai 9.07: Operairészletek 10.05: A csudálatos Mary — regény 10.43: Zenekari muzsika 11.40. Tánczene Moszkvából 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslégerek 13.30: Dzsesszmelódiálr 14.29: Harsányl Tibor: Hetet egy csapásra 15.06: Perényi Miklós gordonkázik 15.28: Kötődésem a tájhoz 16.05: Kritikusok fóruma 16.15: Könnyűzene a komolyzene kedvelőinek 17.05: Kipakolunk csomagolóügyben .., 17.30: Pátria — népzenei hang le mezsorozat 17.46: Az Állami Orosz Énekkar énekel 19.15: Gondolat 20.00: Lemezmúzeujn 20.40: Népzene 21.06: A magyar művelődés századai 22.30: Olasz madrigálok 23.02: Két romantikus szonáta 0.10: Virágénekek PETŐFI 8.05: Könnyűzene. hangszerszólók 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Fehér Sándor népi zenekara Játszik Zenedélelőtt Béres Ferenc nótákat énekel Tánczenei koktél •Színes szőttes A Petőfi, rádió, zenés, •délutánja , 16.40: Válasz - melléklet 17.10: Filmdalok 17.30: ötödik sebesség 18.35: Osváth Júlia és . Fekete Pál operettfelvételeiből 19.05: Külföldről érkezett 19.25: Prizma 19.45: Az Atlanta Rhytm Section felvételeiből 20.35: 139-660 22.30: Deák Tamás szerzeményeiből 23.20: Nóták 3. MŰSOR 9.00: Kamarazene 10.10: Weber: F-moll hangversenydarab 10.30: „Logic System" 1981 11.05: Vlctoria de Los Angeles operaáriákat énekel 11.51: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 14.12: Századunk kamaraz enéjéböl 15.00: Petőfi Sándor - 1. 15.30: Operaegyüttesek 10.22: öt földrész zenéje 16.30: Zenekari muzsika 18.15: Magnóról - magnóra 19.03-: Balassa Sándor műveiből 19.31: A Purcell énekegyüttes felvételeiből 20.04 : 2000 felé 20.39: Verdi: Simon Boccanegra CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: Hires előadóművészek triófelvételeiből 9.17: Irodalmi évfordulónaptár 9.44: Búcsú a tábortól — , a Gyermekrádió műsora 10.05: A csudálatos Mary — regény 10.27: Népdalest 11.24: Mindig azt csináltam, amit szeretek . .. 11.39: Wilhelm Meister tanulóévei — regény 12.45: Filmtükörkép PETŐFI 8.05: Nóták 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 12.35: A népművészet mestereinek felvételeiből Vízesés-búcsúztató Többezres tömeg gyűlt össze a brazíliai Guajira városkában, a brazil—paraguay-i határon, hogy „meggyászolja" a világ egyik legnagyobb vízesésének, a Sete Guedasnak „halálát". Bizonyossá vált ugyanis, hogy októberre, az Itaipu folyón felépített vízi erőmű üzembe helyezése után eltűnik a természeti csoda. A vízesést a helyi indián temetési szertartások szerint gyászolták meg, indián törzsfőnöknek kijáró gyászszertartással búcsúztatták el. A brazil sajátosságok szerint az egész szertartás „ceremóniamestere" mindazonáltal a helyi katolikus pap volt. A gyászszertartás egyúttal a környezetvédők tiltakozó megmozdulása is volt, akik évek óta — végül is sikertelenül — próbálták megakadályozni az erőmű fölépítését.