Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-15 / 191. szám

Vasárnap, 1982, augusztus 15. 5 szegedi ünnepi hetek Csajkovszkij: A hattyúk tava. Előadás a Dóm téren, ma este fél 9 órakor. Muzsikáló udvar a városi tanácsháza udvarán, holnap, hétfőn este fél 9 órától. A Szegedi Kisopera Adam A nürnbergi baba című egyfelvonásos vígoperáját mutatja be. +1 dimenzió — országos diaporámatalálkozó a Vár udvarán, ma és holnap, hétfőn este 9 órai kezdettel. Toronyzene a városi tanácsháza tetejéről, ma este 9-től fél 10-ig. A Munkásőr Fúvószenekart Ormándlaky Péter vezényli. Rock, country, blues — koncert az Újszeged! Szabadtéri Színpadon (rossz idő esetén a Sportcsarnokban), augusztus 17-én, este 7 órai kezdettel. Fellép: Sandifer, Carollo és a Nice Try Band, Végvári Sándor (mindkettő USA), valamint a Bojtorján együttes és a szegedi Bonanza (The Bluegrass Pilgrims Band). Szőke Tisza nemzetközi táncverseny a Sportcsarnokban, ma este 7 órától. XXIII. Szegedi Nyári Tárlat a Mór.a Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában szeptember 20ig. Fotóklubok 18. Szegedi Szalonja a Bartók Béla Művelődési Központban, augusztus 29-ig. naponta délelőtt 10 és délután 6 óra között. Bódy Irén textiltervező és Kumpost Éva keramikus, Munkácsy-díjas iparművészek kiállítása a Gulácsy Lajos Teremben, augusztus 19-ig, vasárnap kivételével naponta. Takács Győző keramikusművész kiállítása a Juhász Gyula Művelődési Központban, szeptember 6-ig. Török László fotóművész Stáció című kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ B galériájában augusztus 29-ig. Fritz Mihály és Szabó Tamás szobrászművészek kiállítása a Móra Ferenc Múzeum Kupolagalériájában. Gerle Margit keramikus kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, augusztus 20-ig. A könyvkötészet múltja és jelene. Kiállítás a Somogyi-könyvtár olvasótermében, augusztus 15-ig. Váci György kétszeres aranydíjas könyvkötőmester munkáit bemutató tárlat a Somogyi-könyvtár előterében, augusztus 15ig. Motorcsónak-világbajnokság a Tiszán, ma délelőtt 10 órától. Fogadás a permi balett tiszteletére Sikeres bemutatkozása után ma, vasárnap este A hattyúk tanával már búcsúzik is a permi balett. A társulat vezetőinek, művészeinek tiszteletére tegnap délután fogadást adott Papp Gyula, Szeged megyei város tanácsának elnöke a városi tanács vb-termében. ahová a szovjet művészeken kívül eljött Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, s ott volt dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára és Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese. Török József, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára a megyei és városi vezető párt- és állami testületek nevében mondott meleg hangú pohárköszöntőt, megemlékezve a premier nagyszerű élményéről, melyről a közönség elismerő véleménye is lemérhetővé vált a sűrű tapsokon. Emiékeztetett arra, hogy úgyszólván nincs nyárévad a szegedi fesztiválon, hogy szovjet művészek, együttesek ne lépnének föl. s erre a hagyományra okkal lehet büszke a város. Ny. I. Korszakon, a permi pártbizottság osztályvezetője megköszönte az őszinte, baráti fogadtatást, érdeklődést, mely Szegeden a szovjet kultúra küldötteit mélyen meghatotta. Hattyú-vallomás A hattyúk tava Amióta a színpadi tánc kialakult, mindig nvitott és aktív volt ac társadalom felé: a mozdulatok segítségével gondolatokat, érzéseket, hangulatokat, cselekménveket jelenít meg. Információkat közöl, üzeneteket ad át. S a táncművészet terebélyes, sokágú fájának egvik rési. de megmegújuló ága a balett, melynek legszebb haitása a klaszszikus orosz iskola, a múlt századi Oroszország romantikájának csodálatos termése. Csajkovszkij, a nagy orosz zeneszerző olyan elbűvölő programzenéket komponálta balettművészetnek, melyek ma. száz-százötven év távlatából is a primér élmény hamvasságával, üdeségével, tisztaságával, meséjének áradásával, romantikus szenvedélyével ragadja meg a nézőt. Olyan alkotótársra akadt — az immár klasszikus partnerre —, mint Máriusz Petipa, a pétervári cári udvar balettmestere, aki félszázados „uralma" alatt igazolta Serge Lifar szavait: „Nem hiszem, hogy van a művészetben szorosabb szövetség, mint a zene és a tánc szövetsége — belső, szerves, söt sokszor genetikus kapcsolat van közöttük." Ennek a „genetikus kapcsolatnak" egyik legnagyszerűbb példája A hattyúk tava. amely pénteken este ismét, immár harmadízben, született újjá a dóm két tornyának tövében, ezúttal a permi Csajkovszkij Operaés Balettszinház társulatának jóvoltából. Az uráli város táncművészei évtizedek óta következetes tudatossággal és elkötelezetten képviselik a klaszszikus orosz balett legtisztább hagyományait, kikristályosodott értékeit, az egész világ balettművészetére termékenyítőleg ható erényeit. Különösen fontosnak tartják, hogy színházi névadójuk műveit minél magasabb színvonalon tolmácsolják. Így aztán nem véletlen, ha szegedi vendégszereplésre A hattyúk tavát hozták, melyet szabadtéri előadáson megvalósítani alkotóknak és nézőknek egyaránt maradandó é.mény, A permi balettművésze-k nem okoztak csalódást Az immár klasszikus, sok évtizedes Petipa—Ivanov-féle koreográfiát a rendező, Nyikolaj Bojarcsikov, és az itt színpadra állító Crigorij Alekszidze művészeti vezető úgy alkalmazta a korhoz, úgy igazította napjaink ízlésvilágához, simította a változó körülményekhez, hogy megőrzött minden igaz értéket, nem csonkította az eredeti művet. Talán csak egyszerűsített, tisztábban fogalmazott. A mozdulatok nem teátrálisak, önnön szépségükben jelennek meg. A szenvedélyeket nem külsődleges eszközökkel jelenítik meg, inkább a belső izzásra figyelnek. A jellemek rajzát a mozdulatok karakterébe oltották, az érzelmek lobogásában, a mondanivaló romantikus szenvedélyeiben találkozik zene és tánc. A hattyúvá varázsolt lány, Odette. a fekete varázsló hatalma alatt álló Odilia és Siegfrid herceg szerelmi története kitűnő lehetőség a monumentális hatások freskóélményének megteremtésére, a nagy szenvedélyek főimutatására, a mély gondolatok kifejezésére. Mindezt az előadás komplex eszközökkel teszi. A képzőművészet teremt vizuális élményt, formál teret; a zene jelenti az időtényezőt, s a kettőt ötvözi a tánc. Szemjon Gancevics díszlettervező két színpadképének legfőbb jellemzője az egyszerűség, hatásosság, keresetlenség. Az első és harmadik felvonás hercegi udvarában élni hagyja a dóm homlokzatát, szinte annak architektúráját folytatja két oldalon oszlopok és boltíves kapuk sorával. A második és negyedik felvonásban kékeszöld, komor fák, zord hegyek közé helyezi a hattyúkká varázsolt lányok csodás tavát. A világítási effektusok pontos megválasztásával hatásosan differenciálja a hangulatváltásokat. A jelmezek (Henrik Arutjonov munkái) a főszereplök fekete-fehér ellentétekre épülő- kosztümjeinek kísérőszíneiként finom pasztellek: rózsaszínek, lilák, zöldek, kékek. Vlagyimir Rilov karmester mozdulataiból szinte árad Csajkovszkij muzsikája, az ^jső pillanatban mindenkit meggyőz arról, nem tolmácsolja, hanem éli ezt a zenét. Külön erénye, hogy a szegedi fesztiválzenekar tagjait is rá tudta venni arra, hogy ne „csak" pontosan, hanem átéléssel és szenvedéllyel szólaltassák meg a nagy orosz zeneköltő művét. Kiemelkedő, igazi világsztár a leningrádi Kirov Színház prímabalerinája, a Permben tanult s e turnén náluk vendégeskedő' Ljubov Kunakova. Ha belép a színpadra, minden megváltozik. Lényének varázsa van, mindent tud, s nemcsak technikailag bizonyítja képességeit, de az átélés és átadás ritka adottságait is szemlélteti. Hófehér Odetteként a mozdulatok líraiságának sokféleségét mutatja be, koromfekete Odiliája nem gonosz csábító, hanem egy varázslat alatt is érzéseire hallgató, szenvedélyes nő. A többi szólista: Siegfrid herceg Szergej Alekszandrov, a varázsló Valentyin Markov és az udvari bolond Vjacseszlav Csepeljev a szovjet balett színvonalához méltón pontos, korrekt, technikailag szinte bravúros. Nagy sikere volt a négy kis hattyú táncának, akik bemutatták: Tatjána Tyukova, Jelena Kamenszkih, Tatjána Silkova és Olga Tazijakova. Kár, hogy a tánckar indiszponált volt, néhánvszor feltűnően bizonytalankodott. pedig amikor föloldódtak, nagyszerű, fegyelmezett, precízen összehangolt táncuk emlékezetes élményt jelentett. A balett nagy reformátora, Navarre két évszázaddal ezelőtt így vélekedett: „A művészetek egymás kezét fogják ... egymást segítik céljaik segítésében .,. bár mindegyikük ellenkező úton halad, más-más elvektől vezérelve, mégis van bennük valami hasonló, ami bensőséges kapcsolatra utal, arra. hogy szükségük van egymásra." Ennek a kézfogásnak, egymásra utaltságnak és szövetségnek néhány szép pillanatával ajándékoztak meg bennünket a permiek. Tanúi Lajos Amikor bemutatkoztunk, még „balettszerelésben" hajladozott, forgott kecsesen a színpadon. Mire a beszélgetésre sor kerül, Ljubov Kunakova már civilben ül az öltözői asztalnál, kedves és készséges fiatal nőként, óriási barna szemekkel, de még így is hattyús könnyedséggel, bájjal. — Egy uráli kisvárosban, Izsevszkben születtem, a permi balettiskolában tanultam, majd három évet a permi színházban töltöttem. Ezután kerültem jelenlegi munkahelyemre, a leningrádi Kirov Színházba. — Ezek szerint most Szegeden kétszeresen is vendég? — Igen, éppen szabadságon vagyok . .., ezért tudtam elvállalni, amikor erre a vendégszereplésre hívtak a permiek. Sok a közös emlékünk: még ottani balettintézeti növendék voltam, amikor 1969-ben a moszkvai Csa jfcorsz/ci j-balett versenyen diplomát és különdíjat kaptam. Három évvel később a VI. várnai nemzetközi balettversenyen első díjas, aranyérmes lettem. És azt is Permnek köszönhetem, hogy 1973-ban, 22 éves koromban, a Szovjetunió Érdemes Művésze kitüntetésben részesültem — hazámban máig legfiatalabbként az e címet elértek között. Szinte minden nagy szólószerepet táncoltam már: a Csipkerózsikát, a Giselle-1, a Don Quijote-1, A diótörőt, A hattyúk tavát és a Legenda a szerelemről című, immáron klasszikus szovjet balettét is. Jó néhány szólóestem volt, Tyimofejev, az egyik legismertebb szovjet koreográfus készít elsősorban számomra szerepeket. Magyarországon most vagyok először, Európában eddig szinte Odette-Odília: L. Kunakova mindenütt jártam, Hollandiától, Franciaországon és Ausztrián át Bulgáriáig, azonkívül Japánban háromszor, valamint Mongóliában és Latin-Amerikában is. — Ám, ha jól tudom, a Dóm térihez hasonló színpadon még nem táncolt. .. — Valóban nem, nagyon nagy a színpad, óriásinak is mondhatnám, viszont kellemes szabad téren dolgozni. A hattyúk tavát szinte erre a térre teremtették. — Odette-Odiliát, a fehér és a fekete hattyút táncolja. — Ez volt a diploma-előadásom, 12 éve folyamatosan táncolom. Koncepcióm ugyanaz, mint eddig, sohasem készülök fel külön színpadokra vagy országokra. Ha valami változik, az elsősorban nem a környezettől függ, hanem a figura rám gyakorolt hatásától. A hatytyúk tava Odette-Odiliája azért érdekes, mert ugyan elég régen ismerem, mégis úgy érzem, csak most tudom igazán megérteni és mélyebben átérezni a fehér hattyú karakterét. Felsóhajt: — Az a legszörnyűbb ebben a mesterségben, hogy mire az ember igazán megértené, mit is akart eddig jól-rosszul mondani, már be is fejezi a táncot... — Azért itt még nem tart... Nem, de az elképzelés, a szerepfelfogás mégis ennek tudatában alakul. A fehér hattyú egyrészt erős, nagy madár, megformálása igen plasztikus mozgást kíván, másrészt mély emberi érzések jellemzik, tipikusan a női lélekből fakadóak. Első látásra beleszeret a hercegbe, azzal a tudattal, hogy csak ez mentheti meg. Ezt a kettősséget, az érzelmeknek egyetlen figurába sűrített egészét kell megjelenítenem. A fekete hattyút viszont nem tekintem gonosznak, rosszindulatúnak, nem tudatosan negatív alak — csak eszköz, s mint minden mesében, a jó és a gonosz harcának végén, a jó győz, de az igazi jó—rossz alternatíva nem a két hattyú párosában található. A gonosz ebben a balettben: a fekete hattyút irányító és megbűvölő erőkkel, a varázsló hatalmával azonos. — Kettős szerep, kétféle hattyú-kép, változó, finomodó, differenciálódó felfogás. Summázat? — Odette és Odilia olyan, mint két csepp víz. Ha a színük különböző is, valójában nagyon hasonlítanak egymásra: a szépséget és a bűvöletet teremtik meg, szomjat oltanak s önmagukban, önmagukért léteznek, ha más-más eredménnyel is. Egyszerre megunhatatlanok és felülmúlhatatlanok számomra. D. L. Nagy vállalkozás előtt — Nagyon szerencsés alkotói életutam volt — kezdi Vlagyimir Rilov, a permi balett Csajkovszkij-előadásának karnagya. — Hétéves koromban anyám a leningrádi zeneiskolába adott, ahol a fiúkat kora ifjúságuktól a karmesteri pályára készítik föl, hagyományos alapossággal és módszerességgel. Mint a kisfiúk általában, persze én se nagyon szerettem órák hosszat gyakorolni a zongorán, de végül megértettem, enélkül nem megy a dolog. Befejeztem az iskolát, jó eredménnyel, s a konzervatóriumban folytattam tanulmányaimat. Először a kóruskarmesteri szakot végeztem' el, itt kezdtem az aspirantúrát is, majd befejeztem a szimfonikus karvezetői szakot. Tanáraimmal is szerencsém volt, nem mondhatok mást: különösen Jelena Lapatyevának és Mihajlov professzornak köszönhetek sokat. — A pálya további állomásai? — Egy év a hadseregben, majd a leningrádi rádióhoz kerültem. az Andrejevegyüttes vezetőjének. 1972-től a leningrádi Zenés Vígszínházban is dolgozom. Ott elsősorban a helyi szerzők műveit adjuk elő. de a repertoárban klas6ziku operák is szerepelnek. A konzervatóriumban elsősorban a szimfonikus zenét tanulmányoztam, főként erre a területre koncentráltam. Idővel megérett bennem az elhatározás: más területre is érdemes lenne kiruccanni. És újra a szerencse: 19'80-ban hívtak a permi operaházba. Azóta, idestova két éve, ott vagyok, és csak lelkesen mondhatom: csodálatos színház, Műsorán a világ zeneirodalmának legkiválóbb darabjai szerepelnek. vezényeltem már Például az Aidát és A trubadúrt IllHI Nagy László felvétele Vlagyimir Rilov, a karmester is. de vezető karmesterként természetesen elsősorban Csajkovszkij életművét igyekszem a rendelkezésemre álló eszközökkel a lehető legteljesebben bemutatni. Jelenleg egyedülálló, hatalmas vállalkozás kellős közepén vagyunk: nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint hogy Prokofjev nek Tolsztoj grandiózus művéből, a Háború és békéből készített alkotását bemutassuk. Prokofjev elképzelése szerint két egymást követő estén kel] előadni a darabot, folytatólagosan : az irodalmi alapanyag is hatalmas méretű, a zenei szintén óriási energiát és rengeteg időt követel. A Szovjetunióban eddig még sohasem volt példa hasonlóra: ilyen esetben az a szokás, hogy bizonyos képeket kihagyva, megrövidítve mutatják be a darabot, most nem így lesz. Erre a félelmetes feladatra azért mertünk vállalkozni, mert a permi közönség zeneszeretetének csodálatos, elképzelhetetlenül megragadó hagyó-. mányai vannak, s minden remény megvan arra, hogy a kétnapos előadás is kedvező fogadtatásra talál. — A szegedi Dóm téren „idegenben" vezényel. — A szegedi filharmonikusokkal való együttműködésem nagyon jó. Tisztelem törekvéseiket és munkaszeretetüket. őszintén szólva, három nap alatt ilyen produkciót csak nagyon jól képzett együttessel lehet „összehozni". S hozzáteszem, hogy először vagyok külföldön. és rögtön ilyen tapasztalatokat szereuem. akkor igazán nem panaszkodhatom. Az első próba első percétől kifogástalan szellem alakult ki közöttünk, s mert minden elképzelésemet enynyi idő alatt természetesen nem valósíthatom meg, igyekszem kiaknázni a zenekar pozitív tulajdonságait, főleg a jól képzett szólistákra é6 a hangszerismeretre alapozva. Ami ezt a nagy teret illeti — hát igen, életemben először dirigálok ilyen óriási színpadon. Igaz, Leningrád környékén. az egykori cári nyaralókban. Petrodvorec ben, Pavlovszkban már vezényeltem szabadtéri színpadon, (az orosz szimfonikus zene ott született, Strauss ugyanott vezényelt, ahol én — erre különösen büszke vagyok), de ez egészen más. Méreteiben nem is hasonlítható a korábbiakhoz. Különösen nagy izgalommal vártam hát. ml lesz a próbákon. Utána viszont úgy éreztem: sikerülni fog. S az is segített, hogy végignézhettem a Háry és A cigánybáró előadásait, így a karmesteri dobogóra már különböző tapasztalatok birtokában. tehát némileg nyugodtabban állhattam... Domonkos László «