Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-31 / 178. szám

Dedikációk — Halóli — mondta Bea és íelvisított. — Mi van, szívem? — nézett rá kérdőn Bundik. Bea egy szétnyitott könyvet tartott a kezében. — Hát ez mi. Hálálj — ismételte, és újfent felvisított. ÜJ Egy moziban jöttek össze. Egymás mellé kerültek a széles sorban. A film nem volt túlságosan érdekes, s egyszer azon kapták magukat, hogy fogják egymás kezét. — Csókolj meg — nógatta öt perccel később Bea. A moziban nem voltak túl sokan. így hát Bundik nem sokat teketóriázott. Aztán fogták tovább egymás kezét. Bundik minduntalan oldalt pillantgatott, de csak már kint, az utcán, a világosban tudta alaposabban szemrevételezni a lányt. — Okét — mondta magában. — Messze laksz? — kérdezte Bea. — A panelmennyországban — felelte Bundik, miközben igyekezett mentől ruganyosabban lépkedni. így hát taxival mentek. Bea másodéves egyetemista volt, immár a vizsgaidőszakban. Másnap fölmondta albérletét, átcuccolt hozzá. — Az egy hónapi megtakarított bért meg majd elisszuk — mondta, miközben nekilátott a szétpakolásnak. — Eliszod — felelte Bundik. S ennek az esves szám második személynek külön története volt. Szó, ami szó. nemrég Bundik alaposan kiütötte magát. A legszomorúbb az volt az egészben, hogy a dokik másnap — micsoda másnap volt! — kifejezetten eltiltották a piától. „Az életével játszik!" — förmedt rá a fődoki. Nem, ilyesmit még sose mondtak neki. Bundik kisé megrettent, és ekkor tájt tartott még az ijedelem. A sugárüti borkimérésbe ballagott le. hogy piát hozzon Beának. A borkimérés nemrég nyílt, tájjellegű homoki vinkókat árultak benne, abból vett két liternyit . s hogv teljesen ő se károsodjék. kért magának egy meggymárkát, amit aztán a törzsvendégek undorodó pillantásainak kereszttüzében fogyasztott el. — Na. csakhogy megjöttél! — nyitott ajtót Bea. és azonnyomban szájoncsókolta. Hl Bundikot kissé meglepte a támadó hév. Ott állt a nyitott ajtóban, kackiás kempingnadrágjában, pólóban, két kezében egyegy literes üveg. Beán semmi. Ha csak nem számítjuk a tűsarkú szandált és hajzatában a gyöngyházfényű csatot. Ez volt a mániája. Egész nap anyaszült meztelenül járkált a lakásban. — Megőrjít ez a "hőség — mondogatta. Azzal kezdte a napot, hogy kiállt a loggiára, pucéran. Nyújtózkodott, tett néhány tornamozdulatot, miközben a lentebb elterülő U-alakú házcsoport ablakai megteltek borzas férfifejekkel. Bundikot eleinte kissé zavarta a dolog, de néhány nap alatt fokozatosan hozzászokott. Szó. ami szó, a húsz esztendős Beának ténvlee nem volt takareatnivalója. Amikor — kedve szerint — időlegesen végigheveredett a piros padlószőnvegen. Bundik a dupla rekamié magosából kedvtelve nézett rá. közben hasonlatok után kutatott a fejében. Legeslegelőször az jutott eszébe, akár egy öszibrack. akár egy kilencven százalékosan érett, hamvas őszibarack. Bundik azonban tisztában volt a közhelyek természetrajzával. így hát hasonlatait csak ritkán formálta élőszóvá — Mutasd! — mondta most Beának, és a nyitott könyv után nyúlt. Kis alakú, tetszetős kötet volt, Bea halászta elő a mennyezetig érő polcról. Szerelmes versek antológiája. Magyar költők műveiből összeállította Vas István. Ez volt a címe is: Szereiem. — Az első oldalt nézd. mindjárt az elsót — és Bea megint felvisított. Hát erről bizony időközben teljesen elfeledkezett. Nézte az írását. Akkor még mennyivel szebben irtam — villant át. agyán. Amikor a könyvtárat kényszerűségből két felé trancsirolták, ez a kötet a neki jutó rész darabjai közé keveredhetett. — Olvasd fel — unszolta a lány. — Olvasd csak fel szépen. Előbb azonban Bundik még átfutotta a bejegyzést. „Egy halálig tartó út kezdetén, útravalóul. Hogy mentől tovább tartson a SZERELEM". A dedikációba ugyanis belekombinálta a kötet címét. S alább a dátum: 1957. december 16. — Haláli — nevetette el magát Bea. — öt évre rá születtem. — Na, olvasd csak, hadd hallom. • Atyaúristen, gondolta Bundik. Micsoda baromság. Ráadásul egy ideggyógyász (Freud-tanítvány) rögtön észrevenné a szövegben a bakit: halálig tartó út és mellette az igény, hogy mentől tovább — tehát távolról sem halálig — tartson a szerelem. Atyaúristen! Megpróbálta elképzelni akkori magát. ezerkilencötvenhétben: fölfelé fésült, göndöres hajzat, romantikus tekintet. Atyaúristen! Aztán — a kívánságnak megfelelően — felolvasta a szöveget. Bea közben úgy nézett rá, időnként szőke hajzuhataga mögé burkolózva, mint egy leletre. Régészek bámulhatnak így. mikor az egyre mélyebbre hatoló ásónyomokból előbukkan egy ló vagy egy ember csontváza. Inkább talán egy lóé. . — És meg is kérted, ugye. annak rendje-módja szerint — Bea felhúzta a lábát és összezárta két gömbölyű térdét. Igen, persze, hogyne. Bundik egyre csak bólogatott, kezében a könyv. — Akkori szokások szerint. — Mesélj róla — kérte Bea, s közben fejének kis. gyors mozdulatával hátravetette haját. — Na jó — egyezett bele Bundik. — Ha mindenáron ezt akarod. — És közben öntött neki. A vinkó szinte kutykuruttyolt. mikor belecsorgatta a hosszúkás pohárba. Bundik irigykedve szimatolt aromája után a levegőben. Amikor a haverok meglátták őket együtt az utcán — szemrevételezve rögtön a három évtizednyi korkülönbséget —. ilyeneket mondtak: — Vigyázz vele, ez csak melegedni akar nálad. — Tekintve a harminc fokos kánikulát .megállapításuk felettébb reálisnak tűnt. Mindazonáltal Bundiknak nem voltak távoli tervei. Elfogadta a kialakult helyzetet, nem töprengett a jövőn. Bea nem volt kifejezetten intellektuális lény. de helyén volt az esze. nyitott szemmel járt a világban, és a látottakat gyorsan. néha igen ötletesen értékelte. Közben készült a vizsgákra, jegyzetei szanaszét hevertek a másfél szobás öröklakás-kégliben. melyben érzett még az enyv és a festék szaga, amit a távozó építőmunkások hagvtak maguk után. A tanulás röpke szüneteiben pedig tovább böngészte a kimeríthetetlennek tűnő könyvespolcot. S Bundik nem kis bosszúságára újabb és újabb dedikációkra lelt. — Egv egész könyvtárat vásároltál neki? — kérdezte vigyorogva. — Mondd, akkoriban tényeg ez volt a szokás, vagy nem tudtál mit venni? — Ringó lépteivel elmasírozott előtte. — És egyáltalán: mj a fenének firkáltad tele a könyveket? Arra nem gondoltál, hogy így majd kevesebbet kapsz értük az antikváriumban? Bundiknak a lelke mélyén fájt ez az illúzióromboló női magatartás. Mert Bundik. noha sok mindenen keresztülment már az életben, alapjában véve mindvégig kissé romantikus fickó maradt. De megtanulta leplezni érzelmeit, így a mostani csalódottságból se mutatott semmit. Különben is: Bundik biztos, megállapodott egzisztencia volt, aki nem szorul arra hogy hó végén egy antikvárium kiárusítás segedelméhez folyamodjék. Bea néha felolvasott. „Ma megláttam ezt a könyvet a kirakatban. Mindjárt rád gondoltam. Nesze." Vagy: „A főszereplő hasonlít rád. ha elolvasod, majd te is rájössz erre. Szeretettel". — Még alá is írtad — mondta Bea. — Szerencsére csak a keresztnevedet. Különben egyszer majd rajtad röhögne azegész város.. Haláli. Bundik közel állt ahhoz a pillanathoz. amikor a sértett önérzet megbantoltsága ott kezd árulkodni az arcon. S Bea a nők csalhatatlan ösztönével megérzett valamit ebből. Hozzálátott, hogy gyors ütemben megvigasztalja. — Mondd, jelentek én neked valamit? — Bea ott kuporgott mellette a két személyes rekamién. Bundik rosszat sejtett, veszélyt szimatolt. Nehogy valami romantikus marhaságot suttogj neki — intette majját. — Hát persze — mondta. — Hát persze. — Mit perszézel? — Bea felült. — Mondj valami szépet. Amilyeneket neki mondtál, s mintegy magyarázatul a földön heverő könyvekre mutatott. Bundik összeráncolt homlokkal töprengett. Mi a fenét mondjak neki? Az alkohol csend óta most először vetődött /el benne, hogy jól jönne a pia. Egy-két pohárnyi megoldaná a nyelvét, lezserré tenné és könnyen mondana valami hülyeséget. így azonban, ilyen tök józanon? Idegesen húzógatta a kackiás kempingnadrágot, mintha le akarna esni az anyagról a mintázat. Bea feléfordult. — Nos? — és közben kérdőn nézett rá. Ezt. hogy „nos", ezt nagyon tudta mondani. Tekintete — látszatra — közben özikepi Hantás volt. De tényleg csak látszatra. A pillantás mélyén — várakozón — irónia vibrált. — Nos? Bundik nekifohászkodott. — Bírlak — mondta. — Irtóra bírlak. Meg csíplek . . . Meg izé... Szóval . . . Marhára . . . Tényleg. — Iiigeeen?"-— Bea elnyújtotta a magánhangzókat, mintha sárkányt húzna maga mögött a levegőben. — liiigeeen? — Felpattant a rekamiéról. — Hát akkor tudod mit? Itt egy könyv, írjál bele nekem gyorsan valamit, Egy olyan izét... Szóval egy dedikációt. — Majd kisvártatva még hozzátette. Hogy ne csak neki legyen ilyen, hanem nekem is. — A „neki"-t jól megnyomta. hogy a hangsúly — mintegy pejoratíve — kellően árulkodó legyen. Bundik kezébe vette a könyvet. Elég használt példány volt. Borítólapja gyűrött, a lapok meg csupa-csupa szamárfül. Szórakozottan pörgette maga elótt. Bejegyzések. aláhúzások. margóra vésett felkiáltó- és kérdőjelek, tojásdad karikák tűntek elő. S a címe: A modern szexualitás anatómiája. Bundik tétovázott. — Adjak tollat is? — szolgálatkészségeskedett Bea. — Nem. van nekem is. — Bundik zakója ott hevert a fotelben. kihúzta belsőzsebéből a golyóstoltat. Közben elnézte Beát, mintha ágaskodó kebleiből, csípőjének ívelő vonulatából vagy ölének pázsitjából akarná kiolvasni a könvvbe vésendő szöveget. Aztán írni kezdett. Bea közben mögéje bújt, hozzánvomódott a hátának, karjaival átfogta a nyakát és tarkóján érezte lélegzetét. — Te bolond — mondta aztán. amikor szemrevételezte a szöveget. — Te bolond. Arról minek írni? Ugvan minek? — és fürge ujjaival beletúrt Bundik erősen őszülő, ritkás hajzatába. PAPP ZOLTÁN Lödi Ferenc „Rómáról jut eszembe... Halhatatlan kisemberek 99 Ha a turista Itáliába utazik, kötelességszerűen felkeresi a Város ősi magját, a nagymúltú Fórum Romanumot. Ha a romok között nyugatra halad, megpillantja Saturnus isten templomát, a Capitolium lábánál. E szentély közelében szinte el van dugva egy oszloptöredék. Pedig ez volt hajdanában a 0 kilométerkő. A magasba nyúló márványoszlopot bronzlapok fedték, amelyeken a nagyobb itáliai városok Rómától való távolsága volt feltüntetve. A számítást az ősi városfalak kapuitól kezdték. Az ellenséges támadások fokozó dó veszélyének elhárítására Aurelianus császár új városfalak építését kezdte meg. A városfal nem szabályos vonalban övezte Rómát, a szélrózsa minden irányából futottak be az utak a világbirodalom fővárosába. A falat tizenhét kapu törte meg. A kapuk elnevezése legtöbbször megegyezett az alatta futó útéval. A Porta Prenestine városkapuját ma Porta Maggiorenak hívják. A kétíves kapu felépítménye vízvezetéket hordozott. Csak a múlt században. 1838-ban találták meg annak a , M. Vergilius Eurysaces nevű pékmesternek a két ív közé beékelt sírját, akinek életében az volt a kívánsága, hogy mesterségére emlékeztető architektonikus elemeket tartalmazó sírt állítsanak neki és feleségének. Tudjuk a leírásokból, hogv a malomipar majdnem alig fejlődött, a technikai berendezések kezdetlegesek voltak, a liszt ára a búzáéhoz képest aránylag magas volt. Nem egv pékmester maga őrölte a búzát. és így nagyobb haszonhoz jutott. Bizonyára ígv tett Eurysaces pékmester is. akinek vagyonából arra is tellett, hogy ilyen nagyszabású síremléket állíttasson magának, és azon mestersége egyes jeleneteit ábrázoltassa. Egy véka búza a vezérmotívum, amelyet hol függőlegesen, hol vízszintes helyzetben látunk. A síremlék felső részén a kenyérsütés jeleneteit faragták ki. A pékmester a nevét háromszor íratta fel sírjára. Megtalálták ugyanott Eurysaces feleségének, Atistiának hamvedrét is, amely — szintén a pékmesterséggel összefüggően — sütőteknő alakú. A síremlék felső részén futó szalag lisztszitálás, lisztmérés, majd a tésztagyúrás és kenyérformálás jeleneteit ábrázolja. A tógás személy, aki valamennyi műveletnél jelen van, nyilván Eurysaces. a pékmester. A sír valószínűleg az i. e. 30-ból származik, a köztársaság végének idejéből, így került be egy régi pékmester a halhatatlanságba. A reneszánsz kori városfejlesztéskor alakította ki IV. Pius pápa azt a Porta Pia nevű városkaput, amelyen szintén egy mesterség, a borbélyés felcserfoglalkozás munkaeszközeit ábrázolták a Michelangelo-tervezte kapun. Itt talán a Medici család származására gondoltak. Csak építészeti dísznek vélnénk, ha figyelmetlenül elmegyünk mellette. De ha jól megnézzük, felfedezünk rajta egy borbélytálat egy darab szappannal és egy rojtos törülközöt. A rossz nyelvek szerint ennek a pápának az ősei borbélyok voltak, és a művész a pápát akarta megtréfálni. Vannak Rómában, akik úgy magyarázzák, hogy milyen sokra vitte a borbély leszármazottja. Ezért vagy azéjtt tették a kapura, a különös címer a barokk Rómának tündéri játéka, amikben bővelkedik. TIMARNÉ MAKKAR ERZSÉBET ^fvct/ntj j CSOHANY KALMAN RAJZA r> I\ eggel Jó reggelt, ki.söress n rraooesKa százfele szória szét sugarát. Nézd a cicát, már pancsol a tejben baisza nevet és rád kacarász. Kint a homokvárban a vitézek állnak és várnak: ió katonák. HOOD! Ki az ágvból! Szóli ki nekik hoe várjanak meg. mig reggelizel. Persze, előbb még mosdani kell ám. Jui. ez a szappan! Csípi szemed? Púi vagvunk raita. csak ne szioogi már. Arcod akár a rózsaszirom . Szól is a pintv a rigónak. Hallod? — Füttvre. komám. hé. lusta madár! Dalra, zenére ébred a táiék s útnak ered nvuszi. fürge bogár. Szép nap ez is. nem csal mee az álnv látszani hiv a virág meg a rét. Tarka világod tiszta egében hű paripádon üli egyenest