Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

9 Szombat, 1982. július 24. 1982. JÜLIUS 17., SZOMBAT- NÉVNAP: ENDRE, ELEK M Nap kei 5 óra 04 perckor, és nyugszik 20 óra 36 perckor, A Hoki kei 1 óra 30 perckor, és nyugszik 17 óra 08 perckor. VlZAaLAS a. Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 343 cm (áradó). SZAZ ÉVE született Lakatos László (1882­1944) újságíró, elbeszélő es drá­maíró. 1903-tól a Pesti Hírlap, a Magyar Nemzet, majd a Pesti Napló munkatársa, végül a Vi­lág szerkesztője. A polgári de­mokratikus forradalom és a Ta­nácsköztársaság idején haladó magatartást tanúsított. Az első világháborút követő években az Est-lapok munkatársa, a Ma­gyarország szerkesztője; a má­sodik világháború kitörése után Franciaországba emigrált. Szeged testvérvárosában, Nizzában balt meg, ott van eltemetve. MOZIK Vörös Csillag: ma és vasárnap délelőtt 10 árakor: Vőlegény (színes magyar), negyed 4 ara­kor: A vihar fia (színes m. b. eusztral Ifjúsági), fél 6 es há­romnegyed 8 órakor: Az ifjúság édes madara (színes amerikai, csak 16 éven felülieknek). Éj­szakai előadás 22 órakor: ma és vasárnap: Szelid motorosok (szí­nes amerikai, csak 16 éven felü­lieknek). Fáklya: ma és vasárnap há­romnegyed 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Vőlegény (színes ma­gyar). Matiné vasárnap délelőtt fel 11 órakor: A fej nélküli lovas (színes m. b. szovjet ka­landfilm). Szabadság: ma és vasárnap fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra­kor: Blöff (színes m. b. olasz, tn. helyárral). November 7. Újszeged: Mind­halálig zene (színes amerikai, csak 16 éven felülieknek, III. helyárral, 7 órakor). Üjszcgedi Kertmozi: ma és vasárnap este 9 órakr: Canter­bury mesék (színes olasz, csak 18 éven felülleknek, III. helyár­ral). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.): Karate (színes japán, II. helyárral. 5 és 7 órakor). Postás Mozi: sokat akar a szarka (francia, 5 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (lJ/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­tnelyeket Szegeden a II. sz. Sebeszett Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és uro­lógiai felvételi ügyeletet az 1. sz. Sebészeti Klinika tart. Vasárnap a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Tol­buhin sgt. 57.) veszi fel, sebé­szeti és urológiai felvételi ügye­letet az I. sz. Sebeszeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma és vasárnap 8 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelő­ben. 19 órától 24 óráig a Gyer­mekklinika ambulanciáján. 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermek­klinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged. Odesszai krt. 87.1 tör­ténik a sürgős esetek orvosi ellátása ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged Hu­nyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig, szombat reggel 7­tői hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420 S. O. S. LELKI SEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 1 óráig. Telefon: 11-000. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged m. város közigazgatási területén ügyeles ma reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig: dr. Duba István állatorvos. Lakása: Újszeged, Odesszai krt. 8. Telefon: 17-639. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. 21.30: 2z.05: 22.10: 22.55: 23.15: 18.55: 19.15: 19.30: 20.15: 20.30: 21.00: 22.45: 8.30: 8.35: 9.00: 10.20: 10.25: BELGRÁD 2. Gyermekkorom Ember a talpán — humoros sorozat losm.) Népi muzsika Tévénapló Radenci '82 — könnyűzenei adás Költészet Hírek Ember és Idő — dokumentumadás Sportszombart Külföldi dokumentumfilm OJVIDÉK Tévéhíradó szerb-horvátul Minihangverseny Dokumentumfilm Rajzfilm Tévéhíradó magyarul Skadarllja-Stradun—Bas Carslja — zenés műsor Vasárnapi műsorok Ismertetése VASÁRNAP DÉLELŐTT BUDAPEST 1. Tévétorna (ism.) Kisfilm-összeállítás Severino — m. b. NDK indiánfllm Hírek Andrej Kuznyecov: Esős nyár - tévéjáték (ism.) * tévé * BELGRÁD L 18.30: A fiatalok szava — ifjúsági adás 19.00: Hírek 19.05: Tévénaptár 19.15: Kis koncert 19.30: Szívélyes üdvözlettel doku mentumsorozat 20.15: Rajzfilm 20.30: Tevénapló 21.00: Játékfilm 22.45: Tévénaplő 23.00: Éjszakai zseb 1.00: Hírek * rádió.* BUDAPEST L 8.80: Tevétorna (ism.) 8.00: En sem vagyok itthon (ism.) 8.15: Papírsárkány (ism.) 8.55: Nyugdíjasok műsora (Ism.) 9.25: Autó-motor sport 9.45: Szellemvasút (ism.) 11.20: A fele sem igaz (ism.) 14.40: Szervusz Zsuzsika, viszlát Zsuzsika - m. b. kétrészes csehszlovák fiim 15.30: Hírek 15.45: Víz. víz, víz - 1. 16.15: Transvaai minden aranya — m. b. francia kalandfilmsorozat — 2. 17.20: A hajózás története - 4. 18.10: Módi '82 18.40: OJ egymillió fonrtoa hangjegy 19.10: Tévétoma 19.15: Esti mese 19.30 : Tévéhíradó 20.00: Vers - mindenkinek 20.05: Szombat esti fümkoktél. Breki és a többlek — angol film 20.30: Bolondos leg-szikon — angol film 21.00: Menő Manó 21.05: Sam és Sally — m. b. francia filmsorozat 22.00: Menő Manó 22.05: Rockzene a Szivárvány Színházban — holland zenés film 22.50: A szerep — m. b. lengyel film 23.13: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 17.20: Kék fény (Ism.) 18.30: Sok van mi csodálatos — Vitray Tamás műsora (Ism.) 18.55: Hétköznapok anatómiája — 5. (ism.) 19.30: Tévéhíradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Zenes nyári esték ­Ibert: Angelika — vlgopera (Ism.) 20.50: Tévéhíradó 2. 21.10: Vívó-világbajnokság — nói tőr egyéni döntő KOSSUTH 8.20: Családi tükör 8.57: Mit - hoi — mikor — hogyan ? 9.12: Színes népi muzsika 10.05: Szerkesszünk együtt! 11.01: Rádiómagazin 12.30: Déli zeneparádé 13.25: Orvosi tanácsok 13.30: Magazin a világ mezőgazdaságáról 14.05: A hét embere 14.15: Zenei anyanyelvünk 14.25: Magyarán szólva 15.10: Magyar művészek opera­felvételeiből 16.00: 168 óra 17.30: Lemezniúzeum 18.40: Sporthíradó (közben: tudósítás a vívó-világbajnokságról) 18.50: A szülőföld muzsikája 19.58: Rádiószínház ­Paraziták — Csjky Gergely drámája 21.00: Starker János gordonkázik - Sebők György zongorázik 21.40: Cimbalom, klarinét, tárogatómuzsika 22.10: Közvetítés a női tör egyéni döntőről a vívó-világbajnokságról 23.00: Szimfonikus táncok 23.40: Beethoven: Fldelio — A II. felvonás fináléja 23.55: összefoglaló a vlvó-világbajnokságról 0.10: Melódiákoktól 8.20 8.47 8.00: 10.00 10.35 PETŐFI 8 OS: Ilosfalvy Róbert operettfelvételeibdj Közben: Tíz perc külpolitika Az iraki Állami Nepi Együttes műsorából A játszó ember — 2. Az örök sakk-király Psota Irénnek hívják Győztesek klubja A Kis nyer ma? különkiadása 11.06: Dél-amerikai dallam koktél 11.35: Térzene a Nemzeti Galéria előtt 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.53: Egy lány meg egy fiú — 1. Hanna Ozogowska regénye 1400: Magunkat ajánljuk! 16.00: Cigánydalok, csárdások 16.35: A Rádió Dalszínháza Hidas Frigyes: Bösendorfer 17.33: Mozaik 18.35: Slágerek mindenkinek 19.30: Egy rádiós naplójából 20.35: Tudósítás a Vívó­világbajnokságról 20.45: Közkívánatra 22.00: Slágermúzeum 23.15: A mai dzsessz Madarak Mártélyon Susogó-hintázó zöld, bar­na víz. s eltévedt tiszai szel­lők sóhajtása ölel körül. Hangulatos strand, vidám üdülők, kacagó táborozók. Mártélv ilyenkor virágszö­nyeges. szederindás varázsa mindenkié Elevenen lüktet az élet a nyaralóhellyé ran­gosodott teiepen. A töltés lábánál táfcia — ..Tájvédel­mi körzet'' A Tisza-menti táj. a különleges szépségű környezet olthona lett a vé­delemre szoruló madárvilág­nak is. Mártélv és nyaraló­telepe a Darangolóké, a hor­gászoké. a csónakázóké. für­dőző-naoozó embereké. Ám kissé delre. a Körtvélyes­sziget és a Barci-rét már szigorúan védett terület. Csodálatos ősvilág, évszáza­dokkal ezelőtti élővilág — ma is olyan kép fogadja a kutatót, m.nt száz éve Lo­katos Károlyt, aki leírta könyvében a Barci-gémtelep nyüzsgő életét. Izzó nania július havának a párás hőség erejével haj­lítja utamon a magas réti virágokat. Madártelepek — kócsagok, gémek és káróka­tonák — itt is és a Tisza túlsó part ián. Leírhatatlan lárma, csilingelő, trombitázó fiókák és etető halászmada­rak. Potyog a hal a fejem­re. bakcsók serege, s 70 pár kárókatona (kormoránok) fészke, alatta az erjedés eő­zével terhes levegő. Egész napos bolyongás a. madárte­lepeken óriási élmény. A belső mocsaras vizeken láto­gató nagykócsagok, kanalas­gémek vadásznak, feketegó­lyák lépkednek! Barna par­ti fecskék raia röpköd a vér­szívó szúnyogok csapata kö­zött. Barnakánya pár libeg, táncol a nvárfáknál — évti­zede nem láttuk már erre őket' S újra kócsagok, se­lyemgemek. szürkegémek, bakcsók — seregestül. Messze az alkonyat lilás égboltián kárókatonák V-be­tűje érkezik Fehér-tó felöl, ott halásztak, s most etetik éhes fióká kat. Csodálatosan gazdag az ez évi madárvi­lág a Tisza védett területein. Holló korrogva száll szokott alvófájára: hófehér kócsa­gok. selyemfátylas gémek és bús bakcsók szerteszét kó­borolnak a folyó mentén. A hanyatló Nap végigné­zett a mártélyi haloványon (holtágon). Keresek egy ké­pet. egy élményt, s ezt a lát­ványt szfiietném felismerni. felidézni. De sokszor láttam már ezt a tiszai ősvilágból ránkmarad4 lenyűgöző pilla­natképei; Azt is tudom, hogy valamikor évezredes múl­tunk messzi távolában po­gány szertartásaink istent kerestek a leáldozó napko­rong varázslatában. Csak a mai városlakók világában torzulhat látásunkban köz­hellyé. giccsé ez az eró. a felmérhetetlen energiák pa­rázsló valósága. A mártélyi képeslap erről is mesei. Csizmazia György Fogyasztás A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban évről évre íolyajv-iíosan növekszik a fogyasztási cikkek terme­lése. jelentői mértékben bő­vül a választék, a gyorsan fejlődő ipar egyre több áru előállítását, az igények ki­elégítését teszi lehetővé. A textilgyarak 1984-ben már 800 milhó méter szövetet állítanak elő 1978 augusztu­sában a viralonszövetek ter­melése 7,5. a műszálas anya­goké 1,5. a kabáttextíliáké 6.1. a selyemféléké 1.9. a len gyártása pedig 1,4-szeresére emelkedett az előző év azo­nos időszakához képest. Szeged a hazai lapokban 1982/28. LÖKÖS Zoltán; Hagyomá­nyokba oltott konszerüség. Ké­pes Újság, jún. 26. (Cs. Pataj Mihály tárlata a budapesti Pa­taky István Művelődési Köz­pontban. Fényképekkel.] [LENTULAY Pál] — lemtuűay —: Futni, kocogni jó! — VII. Szegedi Olajipari Juniális az ásotthalml parkerdőben. Alföldi Olajbányász, július. (Fényké­pekkel.) Ezüstérem amatőrökkel. Ifjú­sági Magazin, július. [Interjú Vass Gábor színművésszel. Fényképpel.] Szabadtéri — Szegedem. Ifjú­sági Magazin, Július. A belorusz fizika atyja. Sze­ged díszdoktora. Szovjetunió, július. [Borisz Sztyepanov. Fényképekkel.] GELLÉRT József: Vasutas fo­tókiállítás Szegeden. Békés me­gyei Népújság, júl. 8. TANACS István: Tizenhét éve­sen a műszaki pályáról. Műsza­ki Élet, júl. 8. [A Déri Miksa Gépipari Szakközépiskola őt harmadikosának véleménye.] Szegednél. — Discohajó a Ti­szán. Szolnok megyei Néplap, júl. 8. HORVÁTH Dezső: Nyári ve­gyes. Élet és Irodalom, Júl. 9. [Szegedi visszásságokról és a szegedi járás helytelenül Irt község-neveiről. 1 Füvészketi tümdérrózsák. Esti Hírlap, júl. 9. [A szegedi egye­temi botanikus kertben-] HÁZY László: Pályázat. — Szeged — szabadtéren. Füles, júl. 9. [Keresztrejtvény.] KRISTÓF Károly: Jókad és Strauss. Füles. júl. 9. (A ci­gánybáró szegedi vonatkozásai] Kincskereső-tábor. Magyar If­júság. júl. 9. [Szegeden. Fény­képpel.] MARAFKÖ Gyula: A táj von­zásában. — Beszélgetés Péter Lászlóval. Magyar Nemzet, júl. 9. '(A Somogyi-könyvtár tudo­mányos tanácsadójával.] (GELLÉRT József] G. J.: Szegeden eredményes volt az előszállítás. — Tizenegy vállalat részesült fuvardíj-visszatérítés­ben. Magyar Vasutas, júl. 9. Szakszervezeti néptáncegyütte­sek V. országos minősítő ta­lálkozója. Népszava, júl. 8. [HORVÁTH Kálmán) H. K.: Ahol muszáj bundázni Népsza­badság, júl. 10. 1A Szegedi Szűcs- és Szab ói pari Szövetke­zetről. Fényképpel] Szegedi ünnepi hetek. Nép­hadsereg, júl. 10. • [Előzetes. Fényképpel.1 BESZE Imire: Aratás; milyen a búza íze? Szabad Föld. Júl. 10. [Riport a forráskútl Hala­dás Tsz-ből. Fényképekkel.] Cséplés! bemutató a nemzeti emlékparkban. Békés megyei Népújság, júl. 11. [Ópuszta sze­ren] (verasztó): Szeged a nemzet­közi távhívóhálózatban. Békég megyei Népújság, Júl. 11. [Jú­lius 16-tól] Evezés. — Férfi 1BV, Szeged. — Minden magyar hajó a dön­tőben. Népsport, Júl. 1L P. SZABÓ Ernő: Vinkler László emlékkiállítása. — Nem­zett Galéria. Üj Tükör, Júl. 1L [Fényképpel ] TANDI Lajos; Lonovlcs Lász­ló szJtanyomatai. — Szeged. If­júsági Ház. ŰJ Tükör, Júl. 1L [Fényképpel.] TROGMAYER Ottó: Szegedi Nyári Tárlat. Üj Tükör, júl. 14. [Előzetes. Fényképekkel.] [SEBES Erzsébet] S. E.: Tár­sastáncverseny, boszorkánybál is lesz. — Nyitásra kész a sze­gedi Dóm tér. — Statiszták: felhívásra. — Utcák, terek fény­árban. Hétfői Hírek, júl. 12. Evezés. — Nyolcasunk ezüst­érmes. Népsport, júl. 12. [Az evezős férfi IBV eredményei] A szabadtéri játékok előtt. Magyar Hírlap, júl. 13. [Fotó­grafika a szegedi kemping el­készült szállójáról.] Próbák a s/eged i szabadtérin. Magyar Hírlap, Népszabadság. Népszava. Júl. 13. [SITKEI Béla] S. B-: A Jövő héten megnyílik a Szegedi Ipa­ri Vásár. Petőfi Népe, júl. 13­Július 23-án nyílik. — Ipari vásár Szegeden Szolnok me­gyei Néplap, júl, 13. Pedagógiai nyári egyetem. Magyar Hírlap, Júl. 14. EMBER Mária: Mitsui Sen szobrai Szegeden. Magyar Nemzet, Júl. 14. [Krlttfca a Bar­tók Béla Művelődési Központ­ban rendezet* tárlatról ] [HORVÁTH Kálmán]: A sze­gedi ifjúsági napok program­terve. Népszabadság, Júl. 14. [MATAI Györgyi] M. G.: Szegedi Szabadtéri Játékok. Pesti Műsor, júl. 14—21. A próbák már megkezdődte*. Petőfi Népe, júl. 14. [A szabad­téri játékokon. Fényképpel] Telt ház a sirályok szigetén. Szolnok megyei Néplap, júl 14. [A Pehéi-tón.] Szatymszt őszibarack export ra. Szövetkezet, júl. 14. TIHANYI János: A kertész­lány. Szabad Föld, júl. 17. (Nacsa Erzsébetről, a szentml­hályteleki szövetkezet dolgozó­iéról.] Balaton Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb tavának rajongója és krónikása, Eötvös Károly politikus, ügyvéd és író, (függőle­ges 13.) címen írt könyvet a Balatonról. Eötvös Károly szobrát Balatonfüreden ál­lították fel. Füreden épült Kisfaludy Sán­dor kezdeményezésere az első dunántúli magyar nyelvű (75. számú sor), itteni vil­lájába járt le pihenni (vízszintes 1.) Jókai Mór. Itt gyógyíttatta szívbaját az 1920-as években Rabindranath Tagore Nobel-díjas hindu költő. 1926-ban hálából emlékfát ültetett, éppúgy, mint 1961-ben egy másik Nobel-díjas költő, az olasz Quasimodo (függőleges 20.). A déli part jellegzetessége a sekély víz (függőleges 12.), ezért igen alkalmas gyer­mekek üdültetésére is. A sarokkockák betűi: H, A, N, Z. VÍZSZINTES: 1. (BEKÜLDENDŐ.) 13. Uruguayi, belga és spanyol autók betű­jele. 14. Szúrófegyver. 15. Vízi állat. 16. DÉF. 17. Ritka hangszer. 19. Követ. 21. Élesítő 22. Rossz bor, névelővel. 24. Maró folyadék. 25. A kör kerülerenek egy sza­kasza. 26. Helység Hajdú megyében. 23. Verdi operája. 29. Kertet művel. 31. Bele­-lobni. 34. Lábikra. 35. Gléda. 37. Fennen. 38. Foghús. 39. A veszteség. 41. Férfinév. 42 Mezei rágcsáló. 43. Merész. 44. Omla­dék. 45. Más néven. 46. Állatok vánkosa. 50. Elődöm. 52. Talál. 53. Altat. 57. ZLE. 58. Kakaó része. 59. Kalamajka. 60. Indí­téka. 62. Végtag. 64. Idős röv. 65. Napszak. 66. Színesfém. 67. Román pénz. 69. Gabo­nahulladék. 71. Ruhát tisztítok. 73. Azo­nos betűk. 75. (BEKÜLDENDŐ.) FÜGGŐLEGES: 2. Férfinév. 3. A „Dör­mögő Dömötör kalandjai" írója (Zsig­mond). 4. OT. 5. Hölgyek. 6. Maláji tőr. 7. Vissza: páncélöltözék. 8. Évszak. 9. AAÁ. 10. Lengyelország és az NSZK ha­tárfolyója. 11. Idősebb nő. 12. (BEKÜL­DENDŐ.) 13. (BEKÜLDENDŐ.) 18. Szines­börű nép. 20. (BEKÜLDENDŐ.) 21. Borít­ja. 23. Kutyám. 25. Kívül. 27. Fundamen­tum. 28. A kopasz. 30. Későn. 32. Kis rágcsáló. 33. Zuhanok. 34. Régi falióra tar­tozéka. 36. Fölényom. 38. Pompás nőszi­rom. 40. Épületmaradvány. 42. Pihenő. 47, Férfinév. 48. Üjság. 49. Telefon r;öv. 51. Gyilkolja. 53. Hűsít. 54. A hangadás szer­ve. 55. Gyomo6. 56. Edény. 59. Délutáni társas összejövetel. 61. Kezdés után ér­kező. 63. Európai főváros. 65. Csapadék. 68. Ultrarövidhullám. 70. CK. 71. Római ezerötvenes. 72. KZ. 74. Fölé. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtt megjelent rejtvény helyes megfejtése: A NYARALÓ BUJA, ,AZ IDŐ ESŐS ÉS SZELES. S A NAP GONOSZUL ÜZENI, HOGY SÜTNI 0 NEM KÖTELES". A megfejtők közül sorsolással 50 forint értékű könyvjutalmat nyertek, és szemé­lyesen vehetik át a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász utca): Movik Antal né Szeged, Alföldi u. 22., III. ép., B. 1 em. 7., Oláh Károlyné Szeged, Erdő u. 12., Csikós Antalné Szatymaz, Ady E. u. 11. A megfejtéseket postai levelezőlapon kérjük beküldeni. Beküldési határidő a megjelenéstől számított hat nap. Címünk: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. A i 5 l. 5 6 7 8 Ny S 40 44 41 • 4k • 45 • 46 7r -18 • +T­10 • 14 21 15 • ih 15 • Tt 27 • • 28 2í 30 1 34 31 33 ik 35 3< 37 n 38 35 kö • «4l ki Vr hS hí «r7 n Vt • kT~ 50 54 51 53 Jk 55 56 57 58 _ • 5J~ 60 64 61 ti ifit - . • 65 • 66 <7 fii é 69 70 • 74 71 4 73 7t L mam^mml ­7 5 ______ =

Next

/
Thumbnails
Contents