Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-10 / 134. szám
—• Csütörtök. 1982. június t". Fatytotja munkáját ! fi"-«n« Kádár János találkozott a KGST XXXVI. Uésszaka Roánev firisrafel (Folytatás az 1. oldalról.) a Minisztertanács elnökhelyettese, a jugoszláv Zvone Dragan, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságé Abdul Madzsid államok diplomáciai Szárboland miniszterelnök- seleteinek vezetői. helyettes, az Angolai Népi Köztársaságé Lopo Fortuna to Ferreira do Nascimento tervezési és külkereskedelmi miniszter, a Szocialista Etiópiáé Taye Gulilat, a központi tervezési és fejlesztési forradalmi mozgalom legfelsőbb tanácsának főtitkárhelyettese. a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságé Mahmud Szaid Maadi pénzügyminiszter, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságé Saly Vongkhamsao, a Minisztertanács elnökhelyettese és a Mozambiki Népi Köztársaságé, Marcelino dos Santos, a Frelimo Párt Központi Bizottságának gazdaságpolitikai titkára vezetésével. Jelen volt Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. Mugyar részről az ülésszak munkájában részt vevő len voltak: Acíét György és Népköztársaság Elnöki TaBorbándi János, a Minisz- nácsa és a kormány nevétertanács • elnökhelyettesei és ben köszöntötte a megjelena kormány több tagja. tekat. Kifejezte meggyőzőOtt voltak a KGST-ülés- dését, hogy a budapesti taszak munkájában részt vevő nácskozás hozzájárul a szoképvi- cialista gazdasági integráció elmélyítéséhez a KGST-tagA szívélyes, baráti légkö- országok együttműködésének rű fogadáson Losonczi Pál, további fejlesztéséhez, a szoa Népköztársaság Elnöki Ta- ciaiizfnus, a béke ügyéhez, nácsának elnöke a Magyar A KGST XXXVI. ÜlésSzocialista Munkáspárt Köz- szaka ma folytatja munkápontl Bizottsága, a Magyar ját. (MTI) Reagan Bonnban BONN (MTI) Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke — felesége, Nancy Reagan és Alexander Haig külügyminiszter társaságában —szerdán délben hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba érkezett. Az amerikai elnököt Kari Carstens nyugatnémet államfő, Helmut Schmidt küldöttség tagjain kívül Je- kancellár, Háns-Dietrlch Genscher külügyminiszter fogadta — katonai tiszteletadással — Bonnban. Reagan, Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral tárgyalt az amerikai—nyugatnémet viszonyról, és a NATO mai, csütörtöki, bonni csúcstalálkozójáról. Ronald Reagan szerda délután a nyugatnémet parlamentben beszédet mondott. Megerősítették az izraeli inváziós csapatokat 0 Bejrút (MTI) A libanoni fővároshoz közeledő izraeli inváziós csapatok szerdán további sikertelen harcokat vivtak az arab békefenntartó erők szíriai egységeivei a Bejrútot és Damaszkuszt összekötö nemzetközt útvonal ellenőrzeséért. Az izraeli hadsereg egyfelől kapcsolatot kíván teremteni a libanoni falanffista milíciákkal. másfelől el akarja'szigetelni a palesztin ellenállási mozgalom bejrúti vezérkarát, u Dél-Libanonban harcoló erőktől. Izrael további turtalékosokat mozgósított, és csapatokat irányított a megszállt Golanfennsíkra. A damaszkuszi utat egyébként lezárták a polgári forgalom elől. Szerdán délelőtt az Izraelt légierő gépei ismét bombázták a nyugat-bejrúti palesztin menekülttáborokat, miközben négu ágyúnaszád Bejrút déli elővárosát lőtte. Az izraeli hadihajók több partraszállási kísérletet tettek Bejrútnál. Az inváziós erők három fionton folytatják előnvomulásukat. A szakadatlan bombázások ellenére sem s.került bevenniük Szidon kikötővárost, ahol utcai harcok folynak, és Damur védői is állják az ostromot. Jasszer Arafat. a palesztinai fegyveres erők főparancsnoka, a Palesztinai Felszabadítást Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke az arab uralkodóknak és államfőknek az alábbi üzenetet küldte: „Ötödik napja, hogv a palesztinai forradalom szembeszáll egy átfogó és széles izraeli invázióval Dél-Libanonban. Az izraeli ellenség kiszélesítette agresszióját úgy- hogy 20 kilométerre megközelítette Bejrútot, és oiyan településeket is támad. ahol tulajdonképpen a palesztinai .forradalom nincs is leien, és nincsenek támaszpontjai. Az izraeliek 80 000 katonával támadnak, ezeket több száz harckocsi és páncélozott jármű, a légierő és a haditengerészeti flotta támogatta. Az Izraeli agresszor az ENSZ-esapatok által ellenőrzött dél-libanoni területen támadott, és így hátbatamadta erőinket. Az izraeli ellenség nem csupán agressziót követ e) a palesztinai fegyveres erőkkei szemben, hanem korlátlun irtóháborút. Indított a palesztinai és a libanoni nép euen a különböző meneküUtcborokban. illetve a falvakban és a városokban. • New York (MTI) Az Egyesült Államok a Biztonsági Tanács szerdára v.rradóra tartott ülésén megvétózta a határozati javaslatot, amely elítélte Izraelt, mert nem hajtja végre a csapatainak Libanonból történő kivonását követelő BT-döntést. A Biztonsági Tanács tovaslat mellett szavazott, amely hat órán belül létrehozandó tűzszünetet sürgetett, s követelte az Izraeli csapatok haladéktalan viszsza vonását. Oleg TrojanovszkH. a Szovjetunió állandó ENSZkepviselője elítélte az amerikai vétót, s hangoztatta: ezzel Washington ismét blvábbi 14 tagja a Spanyolor- zonyságát adta. hogv támoszág által előterjesztett ja- "gátja az izraeli agressziót. ni.;'. igyga ,tj Jjoxyne.'ri • tm üsalsnibuJo^ Közlemény ÍJoitugr, 0 Budapest (MTI) Illetékes helyen felhatalmazták az MTI-t az alábbiak közlésére: Június 5-én, az izraeli hadsereg széles körű fegyveres agressziót indított a Libanoni Köztársaság ellen. Az Izraeli hadigépezet terrorakciójának libanonlak, palesztinai arabok, ártatlan polgári lakosok, aszszonyok, öregek és gyermekek tömegei estek áldozatul. A határtalan cinizmusról tunúskodó „Békét Galileának" hadművelet következményeként libanoni városok, falvak és települések váltak romhalmazzá. Nyilvánvaló, hogy az izraeli vezetés mostani, semmivel sem igazolható agreszsztójával a libanoni haladó erők a Libanonban menedéket talált palesztinai arabok és egyedülj törvényes képviselőjük, a Palesztinai Felszabadítás! Szervezet fizikai megsemmisítésére törekszik. Csakis ez az oka, hogy semmibe veszi a nemzetközi jogot, a Libanoni Köztársaság szuverenitását és az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozatalt, a világ haladó közvéleményének tiltakozását. Az izraeli kormány nem folytathatná a világ békéjét és a térség népeit súlyosan fenyegető kalandor politikáját, ha nem élvezné a szélsőséges imperialista körök nyílt politikai, katonai és gazdasági támogatását. Izrael Libanon elleni támadása ismételten bizonyítja, hogy a közel-keleti válság nem rendezhető külön úton. A tartás, igazságos és átfogó rendezés csakis az összes érdekelt fél részvételével, szervezett nemzetközi konferencián, tárgyalások útján lehetséges. A magyar nép mélységes felháborodással ítéli el a Libanon elleni izraeli akciót. A Magyar Népköztársaság népe szolidáris a túlerőnek hősiesen ellenálló libanoni haladó erőkkel, a Palesztinai Felszabadítás! Szervezet önfeláldozó küzdelmével. A világ békeszerető népeivel együtt követeli az izraeli agresszió azonnali beszüntetését, az izraeli csapatok haladéktalan és feltétel nélküli visszavonását Libanon nemzetközileg elismert határain túlra, s az ország szuverenitásának és területi egységének biztosítását. A százezer lakosú finn városban, Espooban szerdán véget ért a magyar és finn testvérvárosok második találkozója, amelyet csütörtöktől a finn—magyar barátsági hét követ. A szeminárium utolsó napján a testvérvárosi kapcsolatokról és az ifjúságnak a testvérvárosi mozgalomba való bevonásáról szóló előadások hangzottak el, majd a résztvevők tiszteletére fogadást adott dr. Matusek Tivadar nagykövet. Több napja Finnországban tartózkodik az Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter vezette magyar küldöttség, amely részt vett az Espooban megrendezésre került testvérvárosi szemináriumon és részt vett a barátsági héten is. Egyébként kedden Pdr Stenböck külügyminiszter személyesen üdvözölte a finn kormány nevében a találkozó résztvevőit A magyar delegációt ma, csütörtökön fogadja Matti Ahde finn belügyminiszter és Johannes Virolainen, a finn parlament elnöke. A barátsági hét első napján Mauno Kolvlsto finn köztársasági elnök fogadja a magyar vendégeket. 0 Budapest (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkásoárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában találkozott a hazánkban tartózkodó Rodney Arismendivel. az Uruguayi Kommunista Párt első titkárával. A szívélyes, baráti legkörben folytatott megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik soron levő feladatairól, véleményt cseréltek a nemzetközi munkásmozgalom, valamint a nemzetközi élet néhány fontos kérdéséről, különös figyelj met fordítva Közép- és Dél-Amerika helyzetére. A találkozón jefen volt Félix Diaz, az Uruguayi Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja és Berecz János. az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Végső búcsú Papp Árpádtól #> Budapest (MTI) Elvtársainak. barátainak, harcostársainak hosszú menete kísérte utolsó útjára szerdán a Mező Imre úti temetőben Papp Árpádot, a magyar munkásmozgalom régi harcosát, az MSZMP Központi Bizottságának tagját. a munkásőrség nyugalmazott országos parancsnokát. vezérőrnagyot. A vörös drapériával szegélyezett, koszorúkkal övezett ravatalnál — ahol kitüntetéseit bíbor párnákon helyezték a koporsó elé — díszőrségben tisztelegtek az elhunyt előtt párt- és állami életünk, a fegyveres testületek vezető személyiségei, egykori harcostársai. A gyászszertartáson a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a család nevében Horváth Isttán. az MSZMP KB tagla. belügyminiszter vett búcsút az elhunyttól. Papp Árpádot katonai tiszteletadással temették el. Koporsóját vörös drapériával borított égvútalpon vontatták a munkásmozgalmi panteon sírkertjébe, ahol óíszgprtüz közepette helyezték el végső nyughelyére. A gyászszertartás az Internacionálé hangjai után a munkásőr-díszzás2lóalj díszmenfctével ért véget. SZVSZ-állásfoglolás 0 Prága (MTI) A főtitkár elmondta: az . _ , .. SZVSZ okmányba foglalta és eljuttatta álláspontját a leszerelési ülésszak résztvegyülés 11. rendkívüli leszerelési ülésszakára és az ott vőihez. Ebben több mint ket"tá/rgyalt kérdésekre vónát- százmillió tagja nevében töbkozó állásfoglalását nem- bek kőzött sürgeti az államok — elsősorban hatalmak — katonai kiadáaz a nagyülésszakon való részvétel lehetőségétől egész sor haladó nemzetközi szervezet képviselőit, így például azSZVBK kijelölt küldöttségének három tagjából csak egy kapott engedélyt az Egyesült Államokba való beutazásra. Az imperializmus erői nyilvánvalóan ezzel is gátolni zetközi sajtóértekezleten ismertette szerdán Prágában a szervezet főtitkára, Ibrahim Zakaria. Megállapította, hogy az duló pénzeszközöknek gazdaelőző ilyen ENSZ-ülésszak sági és szociális fejlesztési óta nem történt előrehala- programokra való felhasznádás a leszerelés terén, sőt, a lását, a nukleáris fegyverek fegyverkezési hajsza még fo- gyártásának és további tökozódott ís. A mostani ülés- megpusztító fegyverrendszeszak eredményességének esé- rek elhelyezésének betiltását, kiindulva, hogy a szilárd visainak , 10 százalékos csök- akarják, hogy a világ népkentését, s az így felszaba- tömegeinek békeakarata kellő hangot kapjon az ülésszakon. A Szakszervezeti Világszövetség az Ilyen akadályok ellenére tovább küzd a fenyegető háborús veszély ellen, a leszerelésért, abból lyeit azonban növelik a Szovjetunió és a többi szocialista ország békekezdeményezései, s a tanácskozás fokozottan támaszkodhat az azóta hatalmas méretűvé fejlődött nemzetközi békemozgalomra is. valamint a leszerelési tárgyalások hatékony gépezetének kialakítását. Ibrahim Zakaria tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai hatóságok joglágbéke és nemzetközi biztonság a legfőbb feltétele a világ társadalmi és gazdasági haladásának, a szakszervezeti célok és törekvések megvalósulásának — montalanul megfosztották az dotta az SZVSZ fótitkára. LOSONCZI PÁL ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA Portugália nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Antonio Ramalho Eanest, a Portugál Köztársaság elnökét. NÉMETH KÁROLY FOGADTA STANISLAW. OPALKOT Németh Károly, a Ma- . gvar Szocialista Munkáspárt dasági szervezetének első titkárát, aki a testvérmegyei Közéleti napló . Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára fogadta Stanislaw Opalkot, a Lengyel Egyesülj; Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a LEMP tarnow-i vajKisiparosok a kékéért, szolidaritásért A békemozgalom vezetői a KIOSZ vezetőségi ülésén 0 Budapest (MTI) Szerdán ülést tartott a KIOSZ országos vezetősége. A tanácskozáson, amelyen részt vett a békemozgalom vezetői közül Sarltad 1 Nagy Barna, az Országos Béketanáés főtitkára és Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a Magvar Szolidaritási Bizottság alelnöke is. Molnár József,. a KIOSZ elnöke hangsúlyozta. hogy a kisiparosok a magyar társadalom más békeszerető rétegeivel együtt aggódó figyelemmel kísérik a világ számos országában naplainkban zajló politikai eseményeket, elítélik a fegyverkezés és az agresszió minden formáját, szolidaritást vállalnak a szabadságukért küzdő népekkel, s erejükhöz mérten részt vesznek a békéért, a leszerelésért folytatott küzdelemben. A kisiparosság, valamint a KIOSZ. mint u szolidaritási bizottság tagja, évente rendszeresen hozzájárul a magvar szolidaritási alaphoz. A KIOSZ elnöke ezúttal 2 millió 300 ezer forintot adott át a Magyar Szolidaritási Bizottság képviselőinek. Az összeg nagy részét a szervezet — az országos vezetőség áprilisi ülésén hozott határozat értelmében — az Országos Béketanács kezdeményezésére nemzetközi együttműködéssel létesülő kambodzsai 1000 fős gyermekváros építésének meggyorsítására szánja. kapcsolatok keretében delegáció élén látogatott el Bács-Kiskun megyébe. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Romány Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottságának első titkára. HAVASI FERENC ÉS VLAGYIMIR DOLG1H MEGBESZÉLÉSÉ. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán, a KB székházában fogadta Vlagyimir Dolgihot, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját. a Központi Bizottság titkárát, és eszmecserét folytatott vele a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok Időszerű kérdéseiről. KOROM MIHÁLY FOGADTA PAUL VERNERT Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Paul Vernert, az NSZEP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki a KGST XXXVI. ülésszakán részt vevő NDK-küldöttség tagjaként tartózkodik hazánkban. MAGYAR-OLASZ HMÜSÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Állami Ifjúsági Bizottság és az otasz, külügyminisztérium képviselői Budapesten aláírták a két ország közötti állami ifjúsági kapcsolatok és cserék munkatervét. Az aláírásnál jelen volt Alessandro Cortese de Bosis. az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete. Az első alkalommal Jóváhagyott munkaterv előirányozza a két ország Ifjúsággal foglalkozó állami, tanácsi szervei képviselőinek, szakértőinek tapasztalatcseréjét, valamint a fiatalok csoportjainak kölcsönös utazásait.