Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! f 72. évfolyam 136. szám 1982. június 12., szombat Ára: 1,80 forint A Z M S Z M P SZ E G ED VÁ R O S I B I Z O TT SÁG Á N A K L APJA Építik ünnepére E gy neves szegedi festőművésszel beszélgettem tegnap, s megkérdeztem tőle. mi a véleménye a gyarapodasról. a város alakulásáról, építésze­tünkről. Mivel nagy divat lett a- kritika, akkor is, amikor fölösleges, meglepődve jegyeztem föl. hogy a nálam jóval fiatalabb művész igen elismerően nyi­latkozott az építőmunkásokról. Azt mondta, hogy az építők nagyon komolyan veszik azt. amit csinálnak, és büszkék is rá. Vannak kiemelkedően jó tudású terve­zők és építészmérnökök, szakmunkások. Engedni kel­lene szárnyalásaikat. Még egyszer mondom, hogy az építőmunka férfias, szép tevékenység. Gyerekkoróm­ban sokszor lábatlankodtam iskolatársam édesapjának munkahelyén: kőművesmester volt az öreg. Csodál­tam. amit fölépítettek, s emlékszem arra is. hogy mi­lyen nagy örömmel nyugtázták kezük munkájának eredményét. Évekkel később is emlegették, hogy a Mayer Ferencék házát ők építették. Nem volt ritkaság, hogy egy-egy épület falán ott jelezte egy kis táblácska, ki is volt az alkotó. Manap­ság ez kiment a divatból; Pedig... sokszor megérde­melnék. s az sem ártana, ha az utódok tudomására hoznánk, ki, vagy kik építették azt a szépet, vagy azt a csúnyát. Mert az is íratlan szabály, törvény, hogy aki épít. az nem csupán a jelenben bízik, hanem a iövőben is. Az emberi természet egészséges velejárója ez. Navigare neccese est... mondták az ókorban, de nem csak hajózni, építkezni is muszáj. Fedél kell a fejünk fölé, üzletek, iskolák, színházak, kórházak, ven­déglők. szállodák, "s még ki tudna mindent fölsorolni, mi mindenre van szükségünk egyszerű hétköznapja­inkban. életünkben. Olvasom egy statisztikai kimutatásban, hogy Sze­geden és a megyében összesen közel tizenötezer em­ber dolgozik az építőiparban. A havi átlagos fizetésük 4 ezer 215 forint volt az idei esztendő első negyed­évében. A legnagyobb cég a DÉLÉP. ahol az építő­munkásoknak fele talál megélhetést, munkaalkalmat. Hétszáz ifiül is oktatnak, hogv legyen holnap is szak-' munkasfíárdáiuk. Akik közelebbről is ismerik e nagy­vallalat körülményeit, azt is tudják, hogv mennvi pénzt áldoznak munkatársajk szociális körülményeire: van kiváló szállodájuk, sporttelepük, könyvtáruk, szín­háztermük. étkezdéjük és számos üdülőjük, és még sok egyéb más. az orvosi rendelőtől a kényelmes autó­buszokig. Kezük munkáiénak eredménye nem is csu­pán Szegeden és környékén lelhető föl. hanem az or­szág mas tájain is: a fővárosban, a paksi atomerőmű­nél. Békéscsabán. Szolnokon és egy-egy építményük­kel határainkon túl is jelentkeznek. Mi. egyszerű állampolgárok örömmel nyugtázzuk környezetünk változását? büszkék vagyunk gyarapo­dásunkra. városunk arculatának szép simaságára, vagy morgunk, ha itt-ott. fölfedezünk pattanásokat, szépség­hibákat. De ilyen az élet. nem mindig és nem minden­ben tökéletes. Jőfelé tendál az is., hogy az építőipari, a beruházási piacon közeledünk az egyensúlyi hely­zethez. lassan megérjük, hogy nem az építőipar válo­gat. hanem az. aki építkezni akar. akinek pénze van. Reménykedünk, hogy helyreáll az igazi egyensúly. Kis ie'^v már errefelé mutatnak. Bízunk a folytatásban. V igül: azt is tudjuk, hogv az építőmunkások nem zárt műhelyekben, csarnokokban állítják elő ..termékeiket", hanem a nyílt színen, mindenki szemeláttára. Az építkezéshez mindenki ért, mondogat­ják a szakemberek, olyanok ők. mint a sportolók, s a drukkerek hada elfogult. Lehet, hogv igazuk van oly­kor. de az is igaz. hogy a város képéhez, az épületek külleméhez érthet bárki, véleményt mondhat. ízlésének megfelelően. Végül mi is. a nem építőszakemberek élünk és élvezzük, vagy szidiuk azt. ami körülvesz bennün­ket. Az építők felelőssége nagy. Ünnepnapjukon se fe­ledkezzenek meg erről. G. Magyar-mongol tárgyalások Kádár János fogadta Mongólia miniszterelnökét Zsambin Batmönh kitüntetése Lázár Györgynek, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsa elnöké­nek meghívására Zsambin Batmönh. a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Mon­gol Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke pénte­ken megkezdte A találkozón jelen volt A kitüntetési ünnepségen Lázár György, Miatavin részt vett Lázár György, Peldzse mongol miniszterei- Borbándi János, a Minisz­nök-helyettes, valamint Ta- tertanács elnökhelyettese, raba János, a Magyar Nép- Katona Imre. az Elnöki Ta­köztársaság ulanbátori és nács titkára, Madarasi At­Badamtarin Baldo, a Mon- nia pénzügyi államtitkár, gol Népköztársaság buda­pesti nagykövete. Házi Vencel,' Taraba János, ott voltak a mongol delegá­résért. Losonczi Pál, az MSZMP Cl° tegjai­hivatalos. Politikai Bizottságának tag- A kitüntetés átvétele után barati látogatását hazánk- ja> ^ Elnökj Tanács elnöke Zsimbin Batmönh mondott , a Parlamentben fogadta köszönetet a magas elisme­Delelőtt a mongol, a ma- Zsambin Batmönhöt. A szí­gyar és a nemzetközi mun- vélyes, baráti légkörű talál­kásmozgalom vörös zászlajá- kozón tájékoztatták egymást val föl lobogózott Hősök te- időszerű nemzetközi, politi­rén megkoszorúzta a ma- kai és gazdasági kérdések­evar hősök emlékművét, ről. A találkozón ott volt niajd az Országházban meg- Házi Vencel külügyminisz­kezdődtek a magyar—mon- ter-helyettes, Taraba János, gol hivatalos tárgyalások. Miatavin Peldzse, Dangaszü­Kádár János, az MSZMP rengijn Szaldan, a Mongol Központi Bizottságának első Nemzetközi Gazdasági Kap­t.lkára a Központi Bizottság csolatok Állami Bizottságá­székházában fogádta Zsam- nak elnöke, miniszter, Zsam­bin Batmönhöt. A szívélyes, bálin Banzar külügyminisz­elvtársi légkörű találkozón ter-helyettes és Badamtarin véleménycserét folytattak a Baldo. nemzetközi helyzet, a nem- Ezt kővetően a Parla­zetközi kommunista és mun- ment nándorfehérvári ter­kásmozgalom időszerű kér- írében Losonczi Pál átnyúj­déseiről. és áttekintették a torta Zsambin Batmönhnek magyar—mongol kapcsola- a Béke és Barátság Érdem­tok fejlődését. A megbeszé- rendet, amelyet a Magyar lés során kifejezték és meg- Népköztársaság Elnöki Ta­eiősítették azt a kölcsönös nácsa a magyar és a mon­siándékot, hogy tovább mé- gol nép barátságának és lyüljön és fejlődjék a két együttműködésének elmélyí­pftrt a két ország, a két nép tésében szerzett kiemelkedő , amelynek vezetóje Pertti hagyományos barátsága és érdemei elismeréseként ado- paasio, a Finn Szociálde­gvümölcsöző együttmüködé- máryozott a Mongol Nép- i mokrata Párt tagja, Turku se. köztársaság kormányfőjének. I országgyűlési képviselője. A Losonczi Pál Burmába és a Fülöp­szigetekre utazik Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ö San Yunak, a Burmai Unió Szocialista Köztársaság elnökének, va­lamint Ferdinánd E. Mar­cosnak, a Fülöp-szigeteki Köztársaság elnökének meg­hívására a közeljövőben hi­vatalos, baráti látogatást tesz Burmában és a Fülöp­szigeteken. Magyar—finn barátsági hét kezdődött Szegeden Küldöttségünk Turkuban - Vendégek Turkubő! Hatodszorra rendezik a magyar—finn barátság hetet. Ebből az alkalomból tizen­hét tagú szegedi küldöttség utazott tegnap, pénteken a 17 tagú delegációban képvi­seltetik magukat a különbö­ző társadalmi rétegek, így a vendégek között megtalálha­tó kőműves, bankár, tanító, Itt a szünidő! A címbeli, felkiáltójeles mondat megszámlálhatatlan mennyiségben és alighanem mérhetetlen örömmel hang­zott el tegnap sok helyütt a városban is: Szeged 35 ál­talános iskolájában — né­hány kivételtől eltekintve — befejeződött az 1981/82-es tanév, megkezdődött a. nyári szünidő. Több mint 19 ezer nebuló élvezi ezután jó két hónapon át a nyarat, a sza­badságot, a gondtalan pihe­nés egymást követő heteit, a fiatalság semmihez sem hasonlítható" felszabadultsá­gával és lelkesedésével. Ami a kivételeket illeti: négy szegedi alsófokú okta­tási intézményben köztudot­tan a most véget ért tanév a jövőre országosan beveze­tendő ötnapos tanítási hét „előszezonja" volt. így ezek­ben az iskolákban, miként egy év múlva mindenütt, mások a terminusok: csak egy hét múlva, június Í8­tól örvendezhetnek a gyere­kek a suli nélküli nyárnak. A tanévzáró ünnepségeket mindenütt körülbelül egy héttel az utolsó tanítási nap után rendezik meg, ekkorra már mindenhol minden el­dől: kiosztják a. bizonyítvá­nyokat — erre az évre már végérvényesen és megmásít­hatatlanul. Július 1-től ismét sok szegedi diák lesz a napközis táborok vendége, ahol változatos, érdekes programok várnak rájuk — egészen augusztus 19-ig. A 14 szegedi középiskola tanulóinak többsége ma, szombaton „teszi le a lan­tot" — természetesen a vég­zősök kivételével, ök már az érettségi vizsgák vége felé tartanak: június 22-ig befe­jeződnek a szóbelik, s utána finn testvérvárosba, Turku- kutató, fodrász, nyugdíjas, ba. A delegációt Papp Gyu- hivatalnok. Megérkezésük la. Szeged megyei város ta- után Donáth Miklósnak, a nácsának elnöke veheti. népfront városi bizottsága Tegnap, pénteken délután munkatársának kalauzolásá­érkezett Szegedre a finn ban ismerkedtek városunk­testvérváros küldöttsége, ka1- Este a megyei tanács újszegedi oktatási és tovább­képzési központjában a kül­döttek találkoztak Szeged társadalmi, politikai életének vezető képviselőivel. Dr. Diós József, a Hazafias Nép­front vártéi bizottságának ügyvezető alelnöke köszön­tötte a vendégeket. A foga­dáson részt vett a szegedi pártbizottság képviseletében Dubecz György munkatárs, valamint Bányainé dr. Bir­kás Mária, a városi tanács elnökhelyettese. Molnár Sán­dor, a HNF megyei bizottsá­gának titkára. A finn vendégek ma, szombaton felkeresik a Tö­mörkény gimnáziumot, ahol a magyar középiskolai okta­tás helyzetével ismerkednek, ellátogatnak a szatymazi Finn-Magyar Barátság Me­zőgazdasági Termelőszövet­kezetbe. már — az erre vállalkozók­nak — az idei nyárból már „csak" a felvételi vizsgák erőpróbái' maradnak hátra. Mától tehát — vakáció, minden mennyiségben. A felnőttek pedig, akik talán nem is oly régen még ha­sonló nekibuzdulással indul­tak „felszabaduló" diákok­ként .a kezdődő nyárnak — örömmel és még egy kicsi irigységgel is vigyázhatnak szünidőt élvező csemetéikre. Gubemalpeswi megbeszélés A Csongrád megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetői az állami gazdaságok és a termelő­szövetkezetek elnökeivel ta­lálkoztak tegnap Hódmező­vásárhelyen. Itt az együtt­működés gondjairól vitat­koztak. A gabonaipar — ezt Prohászka Ottó a Gabona­forgalmi Vállalat megyei igazgatója mondta el — a felvásárlási tervét csak 92,2 százalékra tudta teljesíteni Tavaly a vállalat megépí­tett egy 23 ezer tonnás vas­beton silót. Ez is kevés volt a raktározási gondok meg­oldásához. Dódon lisztfel­dolgozó üzem létesült. A gondok persze ezzel sem oldódtak meg. A gaz­dálkodás feltételei egyre nehezebbé válnak. A ga­bonaiparban dolgozók jól tudják — derült ki a ta­nácskozáson —, hogy nem tökéletes a betakarítási tech­nológia, nagy a szemvesz­teség, s a kialakított ár­arányok sem ösztönzik arra a termelőket, hogy a bajokat orvosolják. Aratásra készü­lünk. A jó gazda gondosságá­val kell felkészülnünk — állapították meg a tanács­kozás résztvevői. Magyar—osztrák kamarai tárgyalások Szegeden A hagyományosan Inten­zív, kölcsönösen előnyös magyar—osztrák kereskedel­mi és gazdasági kapcsola­tok folyamatos továbbfej­lesztését igen eredményesen szolgálja immár hosszú évek óta a Magyar Kereskedelmi Kamara, valamint az Oszt­rák Szövetségi Kamara ke­retében működő vegyes bi­zottság. A két ország válla­latai közötti termelési koo­peráció szervezésével, a ke­reskedelmi kapcsolatok új területekre történő kiter­jesztésével, az időről időre fölbukkanó nehézségek át­hidalási lehetőségeinek mód­szeres föltárásával már ed­dig is igen jelentős mér­tékben segítette ez a bizott­ság a mindkét fél érdekeit szolgáló kapcsolatok gyü­mölcsözővé tételét. A ve­gyes bizottság tegnapi. Sze­geden megtartott ülésén is számos kérdést tekintettek át. Egyebek között szó esett a gazdasági információcsere lehetőségeiről a kamarai kapcsolatokról, a két or­szág közötti turizmus so­rán fölvetődő gazdasági ter­mészetű problémák áthi-i dalásáról. A legnagyobb ér­deklődés kölcsönösen a ma-" gyár, illetve az osztrák vál­lalatok harmadik ország pia­cain való közös fellépésével kapcsolatos kérdések iránt nyilvánult meg. Elhatároz­ták, hogy a most folyta­tott megbeszélések eredmé­nyeként még ez év őszén Bécsben, a vegyes bizottság 25. ülésén elsősorban ez utóbbi témakör vizsgálatá­ra fordítják a figyelmet. A szegedi tárgyalásokat Russay István, a MINERA­LIMPEX vezérigazgatója, il­letve Fridrich Gleisner, a magyar—osztrák kamarai vegyes bizottság társelnökei igen eredményesnek, őszin­tének és tárgyszerűnek ítél­ték meg. Olyannak, amely jól segíti a két szomszédos ország gazdasági kapcsolatai­nak további kiteljesedését

Next

/
Thumbnails
Contents