Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-24 / 146. szám

2 Csütörtök, 1982. június 24. Ma indul a Szaljut 7-re Szovjet— francia irapeÉ'ciá 0 Moszkva (TASZSZ) Bajkonurban hivatalosan bejelentették, hogy a ma, csütörtökön este útnak indu­ló szovjet—francia közös űr­expedícióban az első számú szerfiélyzet vesz részt: a pa­rancsnok: Vlagyimir Dzsani­bekov, a fedélzeti mérnök Alekszandr Ivancsenkov, az űrhajós kutató Jean-Loup Chrétien lesz. Az első francia űrhajóst tehát két tapasztalt szovjet űrhajós kíséri el út­jára. Vlagyimir Satalov, a felkészítés vezetője ünnepé­lyesen adta át Jean-Loup Chrétiennek az 1. számú francia űrhajós-igazolványt. A közös űrexpedíció mai rajtja a Szaljut—7-re igen eredményes együttműködést koronáz meg: a Szovjetunió és Franciaország 1966-ban írta alá a megállapodást az űrkutatási együttműködésről, s azóta szájnos területen ér­tek el kimagasló sikereket a közös munkával. Amerikai költségvetés 0 Washington (AP) Az amerikai képviselőház öthónapos vita után csekély többséggel jóváhagyta az Egyesült Államok 769,8 mil­liárd dollár kiadást előirány­zó 1982—83-as költségveté­sét. A bevétel ennél 103,9 milliárd dollárral kevesebb lesz, vagyis a várható defi­cit nagyobb az idénre terve­zettnél. A demokrata több­ségű képviselőház a Reagan elnök által kértnél keveseb­bet, 213,9 milliárd dollárt hagyott jóvá a katonai ki­adásokra, de még ez is jó­val több, mint az idei 200 milliárd dolláros katonái költségkeret. A költségvetést még ked­den jóváhagyta a republiká­nus többségű szenátus is. Reagan költségvetési Ja­vaslatát a kongresszus azért változtatta meg, mert az — kongresszusi értékelés sze­rint — alábecsülte a lehetsé­ges deficit nagyságát. Libanonban tovább fokozódik a feszültség Kísértetkoalíció o Bejrút ftlTI) Szerdán Eliasz Szárkisz li­banoni államfő vezetésével, Philip Habib amerikai el­rúttóí keletre nagy erejű tá­madást indítottak a straté­giai fontosságú damaszkuszi utat védelmező szíriai csa­nöki megbízott részvételével Patok ellen. Ugyancsak he­újabti ülést tartott a külön­böző vallási-politikai csopor­tosulások képviselőiből ala­kult Nemzeti Megmentés Bi­zottsága, de a módosított ja­vaslatok, ellenjavaslatok egy­bevetése után sem enyhiút a bekerített Nyugat-Bejrutra nehezedő izraeli nyomás. Tel-Aviv továbbra sem haj­landó kivonni inváziós erőit a főváros közvetlen térségé­ből, azaz ellenez minden olyan csapatszétválasztást, amely a libanoni hadsereg közbeiktatása révén lélegzet­vételhez juttatná a megsem­ves izraeli—szíriai összecsa­pásokat jelentettek a Bekaa­völgy déli részéből. Szárkisz elnök szerdán fo­gadta Isidoro Malmierca ku­bai külügyminisztert. Az izraeli rádióban ismer­tetett legújabb feltételek szerint Tel-Avivot immár nem elégíti ki, ha Bejrútból és Libanonból eltávolítják a palesztin ellenállás harco­sait és vezetőit, ragaszkodik hozzá, hogy egyetlen, Izrael­lel határos arab ország se fogadhassa be őket. A Libanonra nehezedő misítésre ítélt palesztin el- nyomásra jellemző, hogy be­lenállási mozgalmat. A Wa­shingtonban járt Begin mi­zárták az Egyesült Államok Nyugat-Bejrútban levő nagy­niszterelnök hazatérése után követségét, és azonnali távo­oz izraeli agresszió eszkalá­ciójára ban. Ezt a feltevést igazolja, hogy a kedd este bejelentett újabb tűzszünet megsértésé­vel szerdán az izraeli pán­célosok — a légierő és a tü­zérség támogatásával — Bej­zásra szólítottak fel minden számítanak Bejrút- amerikai állampolgárt. Tel-Aviv: Menahem Begin izraeli miniszterelnök szer­dán hazaérkezett az Egye­sült Államokból, s repülő­téri nyilatkozatában megis­mételte: Reagan amerikai el­nökkel folytatott tárgyalása­KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kari Heinz Jentsch­nek, a mansfeldi Wilhelm Pieck Kombinát vezérigaz­gatójának. a Magyar Alumí­niumipari Tröszt és a Csepel Vas- és Fémmüvek, vala­mint a kombinát közötti sokéves eredményes kapcso­lat kiépítése, fenntartása . és továbbfejlesztése terén szer­zett kimagasló érdemeiért 60. SZjiÜfctéwwpja, i .alkalmából a Munka Érdemrend arany fo­kozatát adományozta. A ki­tüntetést szerdán adta • át Soltész István ipari minisz­terhelyettes. FILIPOV EL,UTAZOTT MOSZKVÁRÓL Befejezte háromnapos hi­vatalos. baráti látogatását, és szerdán elutazott Moszkvából Grisa Filipov, a BKP KB Politikai Bizottságának tag­ja. a Bolgár Népköztársaság miniszterelnöke. Filipovot fogadta Leor.yid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. ' a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének elnöke, ket folytatott TASZSZ-kom menta r Iz ürhadviselésről 0 Moszkva (MTI) A Szovjetunió nem törek­ENSZ-ben a világűr katonai célokkal történő felhaszná­szik arra, hogy katonailag kásának betiltását, s javasol­uralkodjék a világűrben, vi­szont nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok számára sem engedi ezt meg — hangsúlyozza a TASZSZ szovjet hírügynökség szerdai kommentárja. Az amerikai űrparancsnok­ság felállításáról hozott dön­tést az Egyesült Államok ak­kor tette közzé, amikor az ENSZ-ben képviselt államok a leszerelésről tanácskoznak a világszervezet közgyűlésé­nek második rendkívüli le­szerelés) ülésszakán. Az amerikai űrparancsnok­ság felállítása a fegyverke­zési hajsza további fokozása irányába tett lépés — álla­pítja meg a szemleíró, s fel­sorolja azokat az amerikai fegyverkezési programokat, amelyek az amerikai űrhad­viselési képesség kifejleszté­sét szolgáljak. A Szovjetuniónak az űr­ben, Illetve az űrből vívott háborút illető álláspontja mindig is egyértelműen el­utasító volt. Röviddel a vi­lág első mesterséges holdja-' nnk felbocsátása után, már 1958 márciusában a Szovjet­unió elsőként vetette fel az ta, hogy a világszervezet ke­retében hozzák létre a békés célokat követő űrkutatás nemzetközi együttműködési fejlesztési szervezetét A Szovjetunió számtalan­szor tett olyan javaslatokat, amelyek a katonai tevékeny­ség világűrbéli korlátozását célozták. Ezek közül néhány — legalábbis egyes összete­vőiben — megvalósult. Az Egyesült Államokkal ellen­tétben, amely a legkülönbö­zőbb módon akadályozza a világűr teljes demilitarizálá­sáról rendelkező nemzetközi szerződés elérését, a Szovjet­unió a világűr békés célú kutatásának és felhasználá­sának területén a világ or­szágainak együttműködésé­ért száll síkra. Az Egyesült Államok csak rövid Időre csatlakozott az e területen kifejtett erőfeszítésekhez, ak­kor, amikor hozzájárult a Szojuz—Apolló program vég­rehajtásához. Ez az idő azon­ban már a múlté, s a Penta­gon most egy egész sor világ­' űrbeli felhasználásra szánt fegyverfajta létesítését hatá­rozta el — hangsúlyozza a TASZSZ. szemleírója. Megbeszélése­a bolgár kor­mányfővel Nyikolaj Tyiho­nov szovjet kormányfő. A látogatás idején több kétol­dalú megállapodást írtak alá a gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséről. Grisa Filipovot a repülőtéren ka­tonai tiszteletadással búcsúz­tatták. - - I SZTRÁJKOK ANGLIABAN Szerdán, „ , ptőidíziben „• áUfák le 24 órára a brit állami egészségügy, az országos egészségügyi szolgálat alkal­mazottai, annak ellenére, hogy a kormány az előzői nap „javított" béremelési indít­ványán: a kórházi segéd­erőknek 6, a nővéreknek 7,5 százalékot kínált fel. Az érintettek változatlanul 12 százalékot követelnek. Az országos egészségügyi szol­gálat sztrájkját széles körű szolidaritás kíséri. Szerdán délután a sztrájkoló egész­ségügyi alkalmazottak har­minc különböző városban és településen indítottak tilta­kozó meneteket. A közleke­dési sztrájkok is fenyegetőb­bé válnak. TANÁCSKOZIK A VIETNAMI in teljes nézetazonosság ala­kult ki a libanoni konfliktus megítélésében. E szerint Li­banonból távozniuk kell „a külföldi fegyvereseknek", amin Begin a szíriai béke­fenntartó csapatokat és a palesztin gerillákat érti. Az ugyancsak „külföldi" izraeli megszállók viszont — Begin szerint — csak akkor vonul­nának ki, ha „megbizonyo­sodnak arról, hogy Libanon­ból soha többé nem éri pa­lesztin támadás Izraelt". Az amerikai zsarolással pá­rosuló izraeli fenyegetés ár­nyékában lehetetlen minden ésszerű kompromisszum — ez a következtetés vonható le a bekerített Nyugat-Bej­rút megmentéséről, a palesz­tin ellenállási mozgalom „semlegesítéséről" folytatott meddő alkudozásokból. „A diplomáciai erőfeszítések ku­darca után Izraelnek nem maradt más választása, mint a katonai megoldás" — mu­tatott rá a Basir Gemajel vezette jobboldali milíciák rádiója. „Küszöbön áll a bej­rúti csata" — figyelmezte­tett a falangista párt egyik vezetője. Irán damaszkuszi nagykö­vetségén szerdán bejelentet­ték: az eddig Szíriába érke­zett iráni önkéntesek első egysége — egyelőre csupán felderítő megbízatással — átlépték a libanoni határt. Szerdán bezárták Franciaor­szág nyugat-bejrúti főkonzu­látusát, a brit külügyminisz­térium pedig azt tanácsolta állampolgárainak, hogy tá­vozzanak Libanonból. K uala Lumpurban, Ma­laysia fővárosában a múlt kambodzsai kísértetei­ből olyan „koalíciós kor­mány" alakult, amelyet Pe­king és Washington támo­gat, de amely elképeszt) a még mindig emlékező vilá­got> Amerikai és kínai bábás­kodással, egyes ASEAN­tagországok közreműködé­sével különös triumvirátus alakult a kambodzsai emig­ráció három különböző fi­gurájából. Az államfő az a Norodom Szihanuk lett, aki — úgy látszik — elfe­ledte már. hogy miképp döntötték meg hatalmát az amerikaiak, majd hogy mit tettek vele a hatalom megragadása után a Pol Pot-rezsim pribékjei — és elfeledte saját családjának azt a jó néhány tagját, akik e pribékek keze nyo­mán valamely jeltelen tö­megsírban nyugszanak. A feledékeny herceg az új hatalmi háromszögben az államfő. Miniszterelnöke egy tőle jobbra álló. egyértelműen nyugatbarát politikus, Son Sann, aki mindig az ame­rikaiak embere volt és ma­radt. Az alelnök és kül­ügyminiszter pedig az a Khieu Sampan, aki a vé­res kezű Pol Pot - jobb­keze volt és maradt. Ha a feltámasztásl kí­sérlet amerikai és kínai bábái azt remélték, hogy Szihanuk és Son Sann sze­mélye némileg feledteti Khieu Sampan (és Pol Pot) „vörös khmerjeinek" világviszonylatban megve­tett örökségét, alighanem tévednek. A nyugati sajtó, sőt az ASEAN legnagyobb és katonailag fontos álla­ma, Indonézia nem csinál titkot abból, hogy nincs elragadtatva a kísértet­koalíciótól. IJehéz tömörebben meg­fogalmazni a furcsa formáció feletti ítéletet, mint ahogyan azt a Nhan Dan, a Vietnami Kommu­nista Párt központi lapja tette: „Ami elmúlt, el­múlt," „Olyan blöffről van sző — teszi hozzá ehhez a Pravda —, amelynek célja a Pol Pot-rezsim kikozme­tikázása." A túlparton sokat és szí­vesen beszélnek szabadság­ról, emberi jogokról. Jel­lemző, hogy a kísértet­koalícióra Washington első­nek adta áldását... Harmat Endre Thatcher beszéde az ENSZ-ben Gromiko hazautazott New Yorkból 0 New York (MTI) Margaret Thatcher az ENSZ­Margaret Thatcher brit székházban elmondott be­miniszterelnök volt az szédében Nagy-Britanniá­ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakának utol­só kormájiyfői rangú szóno­ka szerdán, de New York-i látogatását nemcsak a lesze­relés kérdéseivel kapcsolatos brit álláspont kifejtésére használta ki. Thatcher első­sorban arról beszélt, hogy Nagy-Britannia semmiféle kompromisszumra nem haj­landó és nem kényszeríthető a Falkland-szigetek ügyében. (Szerdán délután Thatcher New Yorkból Washingtonba utazott, hogy találkozzék NEMZETGYŰLÉS Szerdán, a hanoi Ba Dinh Reagan elnökkel,) palotában megnyílt a viet­nami nemzetgyűlés harma­dik ülésszaka. A képviselők meghallgatják és megvitat­ják az ország első büntető­törvény könyvéről, a Legfel­sőbb Népi Bíróság működé­séről. az idei költségvetésről szóló előterjesztéseket, vala­mint döntenek az államta­nácsban szükséges személyi változásokról, és megválaszt­ják a különböző bizottságok vezetőit. Ngiem Xuan Yem, a nemzetgyűlés alelnöke megnyitója után megkezdték a büntető törvénykönyv kü­lönböző szakaszai feletti viták A nemzetgyűlési ülésszak — amely június 28-ig tart, és várhatóan a miniszterta­nácsban előterjesztett szemé­lyi változásokról, kinevezé­sekről is dönt. naft a leszerelés támogatásá­K ban szerzett érdemeit igye­kezett aláhúzni, s a dolgok jelenlegi állásáért a teljes fe­lelősséget a két nagyhata­lomra ruházta. Az Afganisz­tánra és a Varsói Szerződés hagyományos erőinek állító­lagos túlsúlyára vonatkozó megjegyzések ellenére That­cher beszédének hangneme lényegesen mértéktartóbb volt, mint egy héttel koráb­ban Reagan elnök ENSZ-be­széde. Thatcher például bi­zonyos mértékig elismerte a Szovjetunió építő hozzájáru­lását az ülésszak munkájá­FELOS7XOTT A JUNTA A szárazföldi erők telje­sen ellenőrzésük alá vonták afc argentin kormányzatot, jelöltjüket, Reynoldo Bigno­ne tábornokot hivatalosan argentin köztársasági elnök­ké nevezték ki. A haditenge­részet és a légierő külön-kü­lön nyilatkozatban jelentet­te be. hogy visszavonul a po­litikai életből. Ez a junta gyakorlati feloszlatását is je­lenti. Kcrm put e r lopás 0 Tokió (MTI) Japánban élénk visszhan­got keltett az a keddi ame­rikai bejelentés, hogy az FBI, a szövetségi nyomozó iroda ipari kémkedésre irá­nyuló összeesküvés vádjával letartóztatott hat japán üz­letembert, tizenkét, jelenleg hazájában tartózkodó japán ellen pedig elfogatási paran­csot adott ki. A tokiói lapok esti kiadásukban első olda­las főcímek alatt közlik: az amerikai gyanúsítások sze­rint az őrizetbe vett, illetve körözött üzletemberek a hitachi és a mitsubishi elektronikai vállalat alkal­mazottaiként összesen 648 ezer dollárt fizettek egy ma­gát üzleti tanácsadónak ál­cázó FBI-ügynöknek, hogy az IBM-cégtől szerezzen meg számítógépek előállítására vonatkozó, féltve őrzött gyártási titkokat. A japán vállalatok tokiói szóvivői ta­gadták a törvénybe ütköző, szervezett információszerzés vádját. Noha japán külügyi té­nyezők igyekeznek lekicsi­nyelni az eset várható sú­lyosabb hatását az amerikai —japán kapcsolatokra, a sajtó emlékeztet: az ügy olyan időpontban pattant ki, amikor fokozódnak az ame­rikai—japán gazdasági súrló­dások. Az Aszahi Simbun szerint némelyek a kompu­terincidens mögött politikai indítékokat is gyanítanak. hoz, amikor üdvözölte Gro­miko külügyminiszter beje­lentéseit a szovjet atomerő­müvek egy részének nemzet­közi ellenőrzés alá helyezé­séről és a helyszíni ellenőr­zés támogatásáról egy — ' a vegyi fegyverekre vonatkozó — nemzetközi szerződés lét­rejötte esetén. A brit miniszterelnök asz­szony kora reggel több nagy televíziós állomásnak adott külön-'külön néhány perces interjút, ezután az ENSZ­ben beszélt, majd ugyancsak az ENSZ-ben sajtóértekezle­tet tartott, amelynek fő té­mája szintén a falklandi há­ború volt. Thatcher álláspontja sze­rint „teljesen értelmetlen" lenne, ha az Egyesült Álla­mok vagy bárki más meg­próbálná rábeszélni Angliát a Falkland-szigetek felett új­ból megszerzett szuverenitá­sának feladására, vagy bár­miféle kompromisszumra az új argentin vezetéssel. A mi­niszterelnök egyébként már jó előre ki is fejezte kéte­lyét afejől, hogy Reagan ilyesmit javasolna. * Elutazott New Yorkból Gromiko szovjet külügymi­niszter, aki az ENSZ-közgyű­lés rendkívüli leszerelési ülésszakán vett részt. EgymüliirÉs edóliálraEék 0 Róma (MTI) A tizenhat napos börtönka­land lezárult ugyan Sophia Loren számára, de „a külön engedéllyel szabadon bocsá­tott elítélt" római lakásán máris kopog a Végrehajtó. Az adóhivatal szőrösszívű tisztviselőit nem hatották meg a casertoi női börtön­ből való szabadulás öröm­könnyes történetei, amelyek­kel elárasztotta olvasóit a bulvársajtó. Ok kartotékjai­kat vették elő és ezeken az állt, hogy Sophia Scicolone adófizető polgár 1963-tól 1972-ig, azaz kilenc éven át nem fizetett adót, és a kü­lönböző pótlékokkal együtt mintegy egymilliárd lírával tartozik az államnak Közöl­ték, amennyiben nem rende­zi a számlát az épp n film­forgatáson dolgozó rr.űv.sz­nő, új eljárás nélkül is le­foglalják értéktárgyait: bun­dákat, ékszereket, képeket. Sophia Loren eddig nem nyilatkozott Igaz, nem is fizetett. /

Next

/
Thumbnails
Contents