Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-17 / 140. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ M SZ M> SZE GED V Á ROSI LAP J A 72. évfolyam 140. szám 1982. június 17., csütörtök Ara: 1,40 forint Ma Összeül az Ma, csütörtökön délelőtt ismét megtelnek a Parla­ment padsorai, összeül az országgyűlés. Legfelső nép­képviseleti testületünk nyári ülésszakára két napirendet ajánlott a kormány: a kép­viselők megvitatják az 1981. évi állami költségvetés vég­rehajtásának tapasztalatait, valamint a belkereskedelem és az idegenforgalom hely­zetéről szóló beszámolót Széles körű előkészítő mun­ka után, bizottsági megbe­szélések után kerül az or­szággyűlés elé e két téma­kör. Losonczi Pál Délkelet­Ázsiába utazott Losonczi Pál, a Népköz­társaság Elnöki Tanácsának elnöke szerda délelőtt Buda­pestről elutazott két délkelet­ázsiai országban teendő hi­vatalos, baráti látogatására. Ütjának első állomása Bur­ma, ahova San Yu, a Bur­mai Unió Szocialista Köz­társaság elnöke hívta meg, majd a Fülöp-szigeteki Köz­társaságba Ferdinánd E. Marcos elnök meghívására látogat az Elnöki Tanács el­nöke. Losonczi Pált útjára elkí­sérte felesége. Az Elnöki Tanács elnökének kíséreté­ben van Vóncso Jenő mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszter, Bajnok Zsolt ál­lamtitkár. a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Házi Vencel külügy­miniszter-helyettes, Melega Tibor külkereskedelmi mi­niszterhelyettes és Kovács István, az ipari miniszter tanácsadója. A Ferihegyi repülőtéren — ahonnan néhány perccel 8 óra után emelkedett ma­gasba a különgép — a bú­csúztatásra megjelent Traut­mann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Ka­tona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Juhár Zoltán belke­reskedelmi miniszter, Garai Róbert külügyminiszter-he­lyettes, valamint az Elnöki Tanács több tagja, és állami életünk számos más vezető személyisége. Losonczi Pál szerdán Tas­kentbe érkezett. Ma reggel utazik tovább. Losonczi Pál ázsiai utazá­sáról kommentárunk a 2. oldalon. Németh Károly látogatása Malién, Szentesen és Csongrádon Vendégváró előkészületek, „szabadtéri" nagytakarítás A jó háziasszony rendet tart maga körül, ha nem is vár vendéget Mégis ab­lakot mos. porszívózik, te­rítőt cserei. friss virágot tesz a vázába, ha látogatója érkezik. Valahogy így van ez városnyi otthonunkban is: az ünnepi hetek, az idegen­forgalmi szezon kezdete előtt alaposan körülnézünk, ne maradjon szemét, gondozat­lan park, törött lámpabura, nyakatekert közlekedési jel­zőtábla, feltöredezett aszfalt-' burkolat, elfelejtett törme­lekkupac a város utcáin, te­rein. Heteken át tartó „had­vűvelet" ez, sok-sok köz­katonával, ám messzehang­zó csinnadratta, dobperges nélkül. A hadjárat vezérkara leg­először is a tennivalókat fo­galmazta meg — se had­műveleti terv alapján kezd­ték meg akciójukat a város csinosításában közreműködő vállalatok. Elsőként az út­javítók, akik a fontosabb út­vonalak és a belvárosi utcák kátyúit tüntették el. Ahol szükséges — ezekben a na­pokban a Széchenyi téren —, az útburkalatot teljes széles­ségében felújítják a Szegedi Magas és Mélyépítőipari Vállalat brigádjai. Július kö­zepéig az útburkolatok je­lek ismételt festésével is vé­geznek a Városgazdálkodási Vállalat dolgozói, s addigra a megsüllyedt kockakövek újrarakását is befejezik a Közlekedési Vállalat munká­sai az l-es villamos pályája mentén. Kijelölték már a szabad­téri előadásaira érkező ven­dégek autóparkolóit is: a Lenin körúton a Hősök ka­pujától az árvízi emlékműig a személygépkocsik, az Áp­rilis 4. útján és az alsó rak­parton az autóbuszok vára­kozhatnak majd. A tájéko­zódást sárga színű Fesztivál­feliratú táblák, a parkaló­hely-keresést közlekedési rendőrök is segítik majd. Az előadások utáni órákban — a korábbi évek gyakor­latát követve — a jelzőlám­pákat sárga villogásra ál­lítják be. a torlódások, for­galmi dugók megelőzésére. Az előadások gyalogos né­zőit az l-es villamosok az Aradi vértanúk terén, a 3-as kocsik a Somogyi Béla utcá­ban, a 4-es villamosok a A bőséges eső hatására felfrissült búza-, kukorica­és hagymatáblák látványa; a bizakodó lakosság, a párt- és tanácsi szervek, a kommu­nisták üdvözletét tolmácsol­va Makó város párt- és ta­nácsi vezetői fogadtak a FÉG helyi üzemében Németh Károlyt, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát és a kíséretében levő dr. Ko­mócsin Mihályt, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ját, a megyei pártbizottság első titkárát, Szabó Sándort, a megyei tanács elnökét. Fogadásukra a gyár bejára­tánál megjelentek dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság első titkára, dr. Forgó Ist­ván, a városi tanács elnöke, Végh József, a FÉG vezér­igazgatója, Balogh István, a gyáregység igazgatója és Csonka János, a gyári párt­bizottság titkára. A bizakodásról a párt po­litikája iránti bizalomról adott számot a beszámoló, amelyet dr. Varga Dezső a pártéletről, Makó és térsé­ge államigazgatási átszerve­zésének tapasztalatairól mon­dott. Előbb azonban szólt ar­ról, hogy bőséges esö hullott a térségben, s ezzel a ter­méskilátások megjavultak. Sajnos, az örömmel együtt szomorúságot is hozott, mert jégeső pásztázott Vásárhely és Maroslele határában. — Lám, a helyiek, mind­annyiunk öröme, a várva­várt eső nem járt ezen a vidéken gond nélkül je­gyezte meg a Központi 'Bi­zottság-titkára. De hadd te­gyük hozzá, sokkal súlyo-. sabb lett volna a tragédia, ha még egy-két hetet késik az eső. A lakosság optimizmusát, bizalmát tükrözi — mondta dr. Varga Dezső —, hogy a párt gazdaságpolitikája, az életszínvonal megtartására tett erőfeszítések találkoz­nak a lakosság egyetértésé­vel és cselekvő készségével. Ezt jelzi az a társadalmi összefogás, amelynek eredr ményeként 5 millió forintos költséggel bővítik az öregek szociális otthonát Makón. Ezt a pénzt a lakosságtól kapott kölcsönből, az álta­luk jegyzett kötvények adta lehetőséggel élve valósítják meg. A város környékén több községben önkéntes munkával és anyagi segít­séggel építenek különböző egészségügyi, kulturális léte­sítményeket. Pitvaroson 6 millió forint gyűlt össze mű­velődési otthon építéséré. Földeákon az Ifjúsági Házat, Makón tornatermet építenek társadalmi munkával. Ennek értéke 5 millió forint. Szám­szerint 16 településen a la­kosság összefogásával, taná­csi támogatással bővítik a víz-, a gáz- és a csatorna­hálózatot. Az építőmunkáról szólt Balogh István gyárigazgató is. Amint ő mondotta: 11 esztendőt lapozott vissza a gyár történetének könyvé­ben, hiszen akkor járt itt legutóbb a Központi Bizott­ság titkára. Több mint egy évtizeddel ezelőtt 550-en dol­goztak az üzemben, ma 990­en. Az átlagjövedelem alig haladta meg a 22 ezer fo­rintot, most közel 50 ezer forint. A termelési érték 43 millióról 300 millióra emel­kedett. Természetesen jelen­tős .' összegeket fordították beruházásokra, amelyekből üzemcsarnokokat. szociális létesítményeket építettek, és amellyel megalapozták a gazdaságos, a termelékeny munkát. Mintha párhuzamot akart volna vonni mindazzal, amit a mezőgazdaság eredményei­ről .mondott dr. Varga De­zső, aki beszélt a termelési költség alakulásáról, az ex­portgyártás gazdaságosságá­ról, jövedelmezőségéről. A mezőgazdasugban a legered­mélyesebben gazdálkodó szö­vetkezetben 1 mázsa búzát 198 forintért állítanak elő. S ma már nemcsak a búza ter­mésátlagával dicsekedhetnek, hanem például a cukorrépáé­val, amelyből hektáronként tavaly 450 mázsa termett Vöröshagymából pedig 240 mázsa. Természetesen nem­csak a mezőgazdasági szö­vetkezetek büszkélkedhetnek a „Kiváló" címmel, hanem maga a FÉG is, és ebben je­lentős szerepe van a makói gyárnak. Németh Károly tolmácsol­ta a helyi vezetőknek, kom­munistáknak, a város és környéke ipari, mezőgazda­sági üzemei dolgozóinak a Központi Bizottság és sze­mélyesen Kádár János üd­vözletét. Örömmel fogadták a meleg, elismerő szavakat. Amint ezt tették az üzem­részekben. előbb a szak­munkástanulók műhelyében Tőrös József első éves szak­munkástanuló, majd Tisza Imréné és Hun Györgyné, akiktől Németh Károly ér­deklődött élet- és munkakö­rülményeikről. A Ságvári Endre szocia­lista brigád nevében virág­csokorral köszöntötte a Köz­ponti Bizottság titkárát Tár­csái Ferencné. Vigh Zoltán brigádvezető kérésére né­hány mopdatpt íjt naplijj.uk­ba: „Nagy tisztelettel és sze­retettel köszöntöm a brigád tagjait, eredményes munkát, jó egészséget kivánok." Elhagyva a gyárat és Ma­kót. Maroslele és Hódmező­vásárhely határrészének ta­lálkozójánál lehangoló kép fogadta a Központi Bizott­(Folytatás a 2. oldalon.) Táncosok talpa alatt (is) simul majd az új aszfaltburko­lat a Széchenyi téren Dugonics téren, az 5-ös tro­lik a Széchenyi téren várják meg, a 6-os trolipótló autó­buszok pedig az Aradi vér­tanúk teréről indulnak. A Volán autóbuszainak előadá­sok utáni menetrendjéről ké­sőbb részletesen is tájékoz­tatjuk majd olvasóinkat, azt azonban máris érdemes be­harangozni, hogy az idén a helyközi közlekedésben is lesznek „szabadtéri" járatok. A Dóm tér környékén már jelzik a táblák a büfésor építése miatti forgalomkor­látozást; további útlezárá­sokra a próbák kezdetekor, a Zrínyi utcai parkolás ti­lalmára a szabadtéri játékok előtti naptól kell majd szá­mítaniuk a járművezetők­nek. A helyismerettel nem rendelkezők tájékozódását az idén új Várostérképek fel­állításával is segíti a Szeged Tourist, az idegenek váro­sukról alkotott véleményét pedig a dekoráció felelősei, a városgondnokság munka­társai • formálják. Egyebek között a zászlódísszel, az esti díszvilágítással, az ivó­és szökőkutak rendszeres, hetenkénti takarításával, a zöldsávok, virágágyások gon­dozásával. A Dóm téren gyöngylámpákra cserélte a DÉMÁSZ a régi világító­testeket, a Roosevelt téren a Juhász Gyula-szobor kör­nyékének rendezésére kap­tak megbízást a kertészek. Két szegedi szökőkút sorsá­ról külön is kell szólnunk: a múzeum előtti medence és szökőkút felújítása, valamint az Anna-kúti új csobogó építése ugyanis javában tart már. Nyilván sok ol­vasónk óhaját tolmácsoljuk, amikor a kivetelező vállala­toknak címezzük a kérdést: ugye, készen lesznek a sza­badtéri játékok kezdetére?... A Roosevelt téri szökőkút ügye már csak azért is sür­gető, mert a június 25—26— 27-én megrendezendő szak­szervezeti néptáncverseny egyik helyszíne épp a mú­zeum előtti parkrész lesz. P. K. flrpáf aratnak Rúzsán Gépszemlék a gazdaságokban A kényszerű aratás nem öröm. Sajnoö kasza alá érett az árpa Rúzsán. Hiába esett sok eső, a homoki gazdaság­ban, már nem segítette a korai érésű gabonák fejlődé­sét. A partosabb parcellá­kon „megsült egy kicsit a termés", ezért idő előtt táb­lába kellett irányítani a kombájnokat. Tegnap, szer­dán délelőtt Rúzsán, a Nap­sugár Tsz-ben, a Kisjárás dűlőben, két 516-os kombájn fogott a munkához. Előbb a 80 hektáros tábla szélét kóstolgatták, majd apróbb állítások után beleborozdul­tak a parcellába. A garaton elég kevés gabonát eresztet­tek le a kombajnosok, hi­szen nem tudtak rendesen kifejlődni a kalászosok a hosszan tartó aszály miatt. Ábrahám Vince téeszelnök elmondta, nem értek egyen­letesen a gabonák, a lapo­sabb földterületek termését szárítani kell. Az első na­pokban a nap energiáját használják erre a célra, s csak később kapcsol ják be az olajkazánokat. (Különben a szárítás legegyszerűbb mód­ját választották: fóliára terí­tik a gabonát. • hogy a sze­mek jól szellőzzenek.) A ru­zsaiak — ha az idő engedi — nem js állnak le az árpa aratásával, hétfőn munkára fogják a2 összes jó ko-m­bájnt. Több mint háromszáz hektárt vetettek, s ebből sze­retnének minél több takar­mánynak valót csépelni. Szombaton mégis tartanak pihenőt az aratók, mert bi­zottság ellenőrzi a gépeiket. Mint minden, évben az idén is aratás előtt és közben is szakemberek megnézik a kombájnok, traktorok, teher­autók állapotát, megfelel­nek-e a munka- és tűzvé­delmi előírásoknak, és köz­lekedés biztonságának. Mivel az ellenőrzések idő­pontját előre meghatározzák, a természet sokszor megtré­fálja a gazdákat. Most az a fura helyzet adódott, hogy az árpa korábban megérett, mint várták. Ezért az aratás már a gépszemlék előtt meg­kezdődött. Ebből baj nem származik, hiszen a gazdasá­gok vezetői tudják, milyen gépet szabad munkába állí­tani. Készülnek rá már tél óta, tervszerűen, folyamato­san javították a kombájno­kat. Főleg a munkavédelmi szabályokban előírtakra ügyeltek a szerelők. Legyen burkolat a forgó és mozgó alkatrészeken, nehogy bal­esetet okozzo.n. Bármennyire Is gondosak az előkészületek, aratáskor mindig figyelem­mel kell lenni az elsősegély­nyújtó felszerelések ttsztasa­gára. a vezetőfülkék állapo­tára. Nem irigylésre méltó a gépszerelők dolga, ugyanis az idén az eddigieknél is na­gyobb gondot jelentett az al­katrészek pótlása. A Csong­rád megyei tanács vb mező­gazdasági és élelme'zésügyi osztálya körlevélben hívta fel a termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek vezetőinek figyelmét, hogy a gazdasá­gok jobban vegyék igénybe az AGROKER-ek ügyeleti szolgálatát, a MEZŐGÉP vállalatok alkatrészt gyártó, felújító tevékenységét. Cél­szerű az aratás idejére kü­lön szerelőbrigádokat állíta­ni a hibák gyors elhárítására. A szegedi járás gazdasá­gaiban 3396 hektár árpaföld termését kell behordani. A hét elején esett eső már nem növeli a földek termé­sét, s napokon belül a töb­bj gazdaságban is megkezdő­dik az árpa aratása. Puszta­mérgesen, öttömösön, For­ráskúton azért várnak a kényszerű aratással, hogy ne kelljen a táblában levő fol­tokat — laposabb területeket — kerülgetni. A többi gabo­nánál. rozsnál, búzánál so­kat jelentett a júniusi eső. A becslések szerint lesznek olyan táblák, amelynek át­lagtermését 1 tonnával meg­emeli a késve jött csapadék.

Next

/
Thumbnails
Contents