Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-13 / 110. szám

6 Csütörtök, 1982. május 13. Labdarúgó NB II, Középcsoport Bajnokjelölfhöz méltó játékkal KEK-döntő Barcelona a kupagyőztes Barcelonában hatalmas közönség előtt (több mint 100 ezer néző) került sor a KEK-döntőre. Az 5. percben káprázatos megoldásból a belga Standard Liege Wan­dermissen révén szerzett ve­zetést (0-1). Ezután óriási erővel támadott a Barcelo­na. de kiválóan működött a belgák lestaktikája. Már­már úgy tűnt. hogy egygólos Standard-vezetéssel zárul az első félidő, amikor az utol­só másodpercekben Simon­sen megszerezte a. Barcelo­na egyenlítő gólját (l-l). A második félidőt szűnni nem akaró Barcelona-támadások vezették be. és az igyekeze­tet siker koronázta: Quini lövése nyomán (2-1). Az eredmény a mérkőzés végé­ig már nem változott. így — nagy csatában — a Barcelo­na nyerte a Kapagyőztesek Eerrópa Kapáját. DÉLÉP SC­Borsodi Bányász csütörtökön reggel 8 Arától NB l-es férfi teke­mérkőzést rendeaiek a DÉ­LÉP SC tekecsarnokában. A kéfcv-fetaérek a Borsodi Bá­mész együttesét fogadják. Motocross MTK-VM—SZ. DÓZSA 4-0 (2-0) Budtipest. Hungária krt., 2000 néző. Vezette: Nagy Z. MTK-VM: Brünyi — Nagy, Varga I., Kovács. Turtóczki — Turner. Fodor (Németh a 70. percben) — Varga II., Fülön. Borsó (Bognár a 75. percben), Handel. Edző: Sárosi László. Sz. Dózsa: Győrfi — Ződi, Pócsik. Horváth. Gerecz — Vojnics. öze. Pipicz (Há­gelmann a 60. percben), Csomor — Kozma Gy., dr. Szeghalmi. Megbízott edző: Széli József. ' Hazai támadások vezették be a mérkőzést, az első húsz percben nagy nyomás hárult a Dózsa kapujára. A 22. percben esett az első gól. Úgy látszott. Handel laposan középre lőtt labdá­ja a vetődő Győrfi biztos zsákmánya lesz. Fülöp azon­ban közbeugrott, és a fek­vő a labdát már birtokló kapus kezéből a hálóba to­vábbított. 1-0. A későbbiek­ben egy-két ügyes támadás­sal hívta fel magára a fi­gyelmet a Dózsa. Gerecz jól időzített beadása után Koz­ma gyengére sikerült kapás­lövése Brünyi ölében halt el. A 28. percben Kozma szögletrúgása után pipicz fejese centiméterekkel ju­tott a jobb felső sarok fölé. A 30. percben Pipicz szin­te az egész MTK-védelmet kicselezte, már csak Brünyi­vel állt szemben, a kapus kifutott elébe, a középpá­lyás pedig telibe találta a kapavédöt. A 40. percben Handel végezhetett el szög­let-rúgást. belőtt labdája sza­badon találta Fülöpöt, aki 7 m-ről a kavu jobb sarkába fejek. 2-0. Szünet után változatlanul a fővárosiak voltak fölény­ben. és az 55. percben to­vább növelték előnyüket. Fülöp cselezett ki több sze­gedi védőt is. a középen fu­tó Fodorhoz továbbított, a középpályás pedig 10 m-ről a tehetetlen Győrfi mellett laposan a jobb sarokba he­lyezett. 3-0. A 64. percben a szerelni próbáló Pócsikról Handelhez' pattant a labda, a szélső akadálytalanul tör­hetett kapura, és 8 m-röl a bal alsó sarokba lőtt. 4-0. A hátralevő időben a Dózsa már csak arra törekedett. hogy elkerülje a nagyobb különbségű vereséget. Az MTK-VM bajnokjelölt­höz méltó játékkal rukkolt ki. lendületes, gólratörő volt. A Dózsa megilletődötten küzdött, ez elsősorban ki­hagyott helyzetein látszott meg. Ha bátrabb. kisebb vereséggel hagyhatta volna el a Hungária körutat. Jók: Turtóczki, Fülöp. Borsó. Handel. illetve Győrfi, Hor­váth. Gerecz. Negyedik hely Genovában A SZEOL AK ifjúsági lab­darúgó-csapata a közelmúlt­ban tornán vett részt Geno­vában. A szervezők a-részt­vevő 12 együttest három né­gyes csoportba osztották. A csoportok • győztesei, illetve a legjobb második helyezett küzdött tovább. A szegedi fiatalok veret­lenül végeztek első helyen, a csoportjukban. Eredmé­nyek : SZEOL AK-Catan­zaro 1-0 (0-0), SZEOL AK— Verese 1-0 (0-0), SZEOL AK —Bayern Leverkusen 2-2 (1-2), A SZEOL AK-on kí­vül még a Genova, a Napoli és Csehszlovákia ifjúsági vá­logatottja jutott a négyes döntőbe, ahol a következő párosításban küzdöttek a csapatok: Csehszlovákia if­júsági válogatottja—SZEOL AK l-l és Genova—Napoli. Északi szomszédaink a 11­esek jobb értékesítésével ju­tottak a döntőbe, ahol a Ge­Kosárlabda nova ellen diadalmaskodtak. A rendes játékidőben 0-0 volt az eredmény, a hosz­szabbításban a csehszlová­kok felülkerekedtek, végül 3-0-ra nyertek. A 3. helyért: Napoli—SZEOL AK 3-1. A SZEOL AK fiataljai számos értékes trófeát és tiszteletdíjat kaptak az ün­nepélyes eredményhirdeté­sen. A torna legjobb kapusa díját öléy Dezső kapta, míg Óvári János, a legfiatalabb résztvevőnek járó plakettet vehette át. Hurguly János bizonyult a csapat legjobb­jának. A legsportszerűbb együttesnek járó díjat is a SZEOL AK kapta. A SZEOL AK ifjú labda­rúgói jó játékukkal a pályán és azon kívül tanúsított sportszerű magatartásukkal sikert arattak, meghívást kaptak a jövő -évi küzdelem­sorozatra. Felszabadulási Kupa 1982. MÁJUS 13.. CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: SZERVÁC A Nap kel 5 óra 10 perckor, és nyugszik 20 óra 12 pírékor. A Hold kel 0 óra 00 perckor, és nyugszik 09 óra 00 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 452 cm (áradó). Balszerencsés szegediek 'A piliscsévt nemzetközi meghívásos motocro6s-verse­nyen a Szegedi Volán három sportotója rajtolhatott A hatalmas emelkedőkkel, lej­tőkkel nehezített pályán a szegediek szereplését nem kísérte szerencse. Az első és másodosztálynak vetélkedő­jében az élete negyedik ver­senyén induló Lévai, a csa­pattársától kölcsönkért mo­tor műszaki hibája miatt adta fel a küzdelmet. A fel­nőtteknél Szalma igen gyen­ge napot fogott ki, Kerekes pedig rendkívül balszeren­csés volt A negyedliteresek bajnokságában az öreg KTM­mel a harmadik helyen állt Németh Husquarnája és Gyu­rászik Suzukija mögött, most viszont mindkét futamban bukott SZVSE-SAKKGYÖZELMEK Az SZVSE OB II-ben easereplG sakkcsapata a megyei rangadón Makón biztos győzelmet aratott n Makói Spartacus ellen: SZVSE -Makói Spartacus 8:5 (l függő). Nyerít: Papp L- Linczor, Tónk, Sonkoly, Farkas es Szögi. Dön­tetlent ért el: Herpal, Danlkó, Aram és Dobos A. Hódosi lüg­gójótszmaja várhatóan dönteti lennel ér vnéget. A május 1-én rendezett ünnepi villám tornán is n SZVSE sportolói szerepeltek <t legjobban, végül Papp L. nyerte a hatos dontót. Végered­mny: 1. Papp L. 4, 2. sonkoly 4* 3. Herpat 3,5, 4. Vámosi I. <L •vMtályii versenyző) 1,5, 5. Csikós M. <H. o.) 1. 6. dr. Berocz (mes­i«r)ek>tt) 1 pont.. GYAJLOGTCRA A városi sportfelügyelőség és • Pedagógus Fáklya SK május lfi-en. szombaton gyalogtúrát szerve/, a Fehér-tó környékén, amely közel 6 kilométeres sétát Jeten* a résztvevőknek. Talál­kozás reggel 'J órakor a Marx terí autobuszállomáson. DOMONKOS NEGYEDIK A közelmúltban Budapesten megrendezett országos junior szabadfogású egyéni bajnoksá­gon Domonkos Sándor, a SZEOL SI sportolója a negyedik he­lyen végzett. SZANTO LUKACS A BÉKEVERSENYEN Szántó Lukács, a Szegedi Építők Spartacus tehetséges sportolója a magyar válogatott tagjaként részt vesz az Idei nemzetközi kerékpáros Béikever­sertyon Az első napon .Prágában egyéni Indítású bevezető ver­senyszámot rendeztek. Egyéniben az NDK-beli Ludwig végzett az első helvcn. A csapatversenyt az NDK együttese nyerte, váloga­tottunk a 13. helyet szerezte meg. KÉT FÖLÉNYES GYŐZELEM A megyei HL osztályú labda­rúgó-bajnokság május 2-i fondu­Jójának eredményei: Szatymaz— Pusztamérges l-l. Röszke—Üllés 5-0. Pusztaszer—Zákányszék 3-3, Algyő—Asotthalom 0-0. Dóc— öttömös 2-3. Csenge ke-Rúzsa 1-5. Szabadnapos: Pornásikút. Ifjúságiak: Szatymaz—Pusztamér­ges 9-0. Röszke-Ullés 4-1, Algyö­Asotthatom 3-0. Döc-öttömös 5-0, Csengele—Rúzsa 1-2. A Pusz­taszer—Zákányszék mérkőzésről nem érkezett jelentés, szabad­napos : Forráskút. ÜJHAZI HARMADIK A közelmúltban a SZIM Vasas nemzetközi ökölvívó egyéni ver­senyt rendezett Székesfehérvá­ron. Az eseményen a Szegedi Dózsa két versenyzője. Újházi Árpád és Sándor András is kö­telek közé lépeti. A pehelysúlyú Újházi a harmadik helyet sze­rezte meg, míg könnyűsúlyú Sándor a selejtezők során vere­séget szenvedett és ka esett,. RADNOTI-HÉTFÖK Szép időben, sok néző előtt korült sor a Radnóti-hétfők Ta­vaszi Kupa utolsó fordulójára. A legizgalmasabb mérkőzés a SZEKO—vske találkozó volt. Eredmények: MÁV BFF— Nyomda 8-2. Old Boys—Gold Bánd 10-0. Harlem—SZAK 7-2. SZEKÓ-Vike 5-4. Ertrra—Ep. Szöv 7-0. A Tavaszi Kupa végeredmé­nye: Old Boys. SZF.KO 15 pont, Harlem 12 pont. Vike II pont, Erltrra. MÁV BFF 9 pont, SZAK 8 pont. Nyomda 5 pont, Gold Band 4 pont. Ép. Szöv. 2 pont. A kiírás szerint, ha az I—II. helyezett pontszáma azonos, a bajnokság első helyét újabb mérkőzéssel kell eldönteni. Az Old Boys—SZEKÖ találkozóra 13-taV hétfőm 18 arakor kerül sor. A SZEOL AK NB I-esnói és férfi kosárlabda-csapata az elmúlt hét végén, folytat­ta szereplését a Felszabadu­lási Kupa küzdelemsorozatá­ban. A nők kétszer léptek pályára, és mindkét alka­lommal vereséget szenved­tek: MAFC-SZEOL AK 74-53 (42-20). Női mérkőzés, Budapest. Vezet­te: Aranyosi, Földházi. Legjobb dobók: Berkes (16). Szőke (14), Báraky (14), Mihály (12), illetve Verasztó (16), Dórán (11). BSE-SZEOL AK 68-66 (32-38). Női mérkőzés. Újseegodi Sport­csarnok Wzette: Wejjdmger, Faidt. Legjobb dobók: Sebsei (21), Farkas (14), Nagy Cs. (13), illetve Verasztó (10), Palotás (10). SZEOL AK-IBV-válogatott 80-67 (39-29). Férfi-mérkőzés. Bu­dapest. Vezette: Czifíra, Halmos. Legjobb dobóik: Dobi (40). Ko­vács (15), illetve Krasovecz (25), Tóth (18). A kosárlabda NB II leg­utóbbi fordulója jól végző­dött a szegedi csapatoknak — az SZVSE férfiegyüttesét kivéve. A vasutaslányok két­szeri hosszabbítás után győz­ték az izgalmakban bővelke­dő mérkőzésen. A szegediek­nek különösen küzdeni tu­dásukat lehet dicsérni. A főiskolás lányok megerőlte­tés nélkül biztosan nyertek. A postások férficsapata vé­gig nagy fölényben volt, könnyedén aratta nagy kü­lönbségű győzelmét Az SZVSE férfigárdája végig szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben maradt alul. SZVSE—Székesfehérvári SI 59-55 (26-23, 47-47. 53-53). Női mérkő­zés. Szeged. Vezétte: Káplár, Fodor. SZVSE: dr. Révész <i2), Kné­kits (16), Körmöczi (16), Kovács (5), Oláh (4). Csere: Barabásné (6). Szügyi (-), Balázsi,k A. (-), Balázsik K. (-), Helyei (-). Edző: Láng Imre. Sz. Postás-Olefin 9C 103-46 (38-10). Férfimérkőzés. Szeged. Vezette: Patay. Nemes. Sz. Postás: Simor (12). Mészá­ros (12). Kálmán (28), Erményl (6), Elekes (29). Cseren Velcsov (—), Vízhúzó (4), dr. Horváth (6), Lőrincz (-). Papp (6). Edző: Mustos J. Tamás. Az Sz. Postás csapata csütör­tökön délután 5 órakor a Rókusi Tornacsarnokban a Kis1 kunfél­egyházi Vasas ellen játszik. AFOR SC—SZVSE 87-80 (43-39). Férfimérközés. Szeged. Vezette: Zéká.ny, Darida. SZVSE: Vezsenyi (10); Aradsz­ki (7), Révész (7), Varga (10), Kiss (26). Csere: Almádi (10), Laczkó (8), Szép (2). Jámbor .(—). Edző: Valaczkay József. SZVSE—HVSE 69-64 (23-39). Férfi MNK-mérkőzés. Szeged. Vezette: Budánovics. Farkas. Legjobb szegedi dobók: Aradszki (18). Varga (18), Révész (9), Kiss (9). Sz. Tanárképző—Törökszentmik­lós 76-31 (22-16). Női mérkőzés. Szeged. Vezette: Erdélyi. Tamás. Sz. Tanárképző: Dombóvári (10). Hegedűs É. (2), Nemes (5). Bába (14). Bódi (2). Csere: Rokk (—), Kiss (4). Balázs (16). Csaba (10), Nyilas (10). Edző: Pungorné Kiss Rozália. Atlétika Országos dobóverseny Szegeden A SZEOL AK kétnapos el­sőosztályú dobóversenyt ren­dezett, amin mérsékelt volt az érdeklődés. Ennek ellené­re több kiemelkedő teljesít­mény született. Eredmények: FÉRFIAK. Súlylökés: 1. La­dányi (SZEOL) 17.64 megyei felnőtt csúcs és X. osztályú eredmény!, 2.. Póczos (Bp. Vo­lán) 16.75. Ladányi Zsigmond kitűnő megyei csúcsa önma­gáért beszél. Diszkoszvetés: 1. Tégla (Üipesti Dózsa) 59.40. 2. Császár (MTK) 56.19, 3. Ladányi (SZEOL) 49.64. Tégla jó formá­ban van. írj.: 1. Vujkov (SZE­OL) 45.82. Gerelyhajítás: 1. Szo­boszlai (SZEOL) 79.20. 2. Kár­páti (SZEOL) 69.56. 3. Gulácst (SZVSE) 68.68. Szoboszlai jól kezdte az idényt Iíj.: 1. Szabó (SZEOL) 64.66. Aranyjelvényes teljesítmény! Kalapács: 1. Sinlca (Bp. Építők) 69.06 ! 2. Tamás (Bp. Építők) 68.84. A jó techni­kájú 20 éves Sinka Albert győ­zelme az országos rangelső Tamás Gábor felett meglepetés­nek számított. Sinka alig ma­radt el Tánczi Tibor 69.74 m-es országos utánpótlás csúcsától. Ifj.: 1. Szántó (Békéscsaba) 51.23. 2. Hegyi (Békéscsaba) 49.30. NÖK. Súlylökés. Ifj.: 1. Do­monkos (SZEOL) 10.68. Disz­koszvetés: 1. Kertész (SZVSE) 46.44. 2. Kaczor (SZEOL) 41.74. Gerely: 1. Hartai (TFSF.) 55.58, 2. Domonkos (SZEOL) 43.54. Meghívásos számok. Fiúk. 300 m gát: 1. Kukla (SZEOL) 42.3. távol: 1. Fekete (SZEOL) 638. Leányok: 300 m gát: 1. Domon­kos (SZEOL) 45.3, távol: 1. Domonkos (SZEOL) 509. M. T. HATVANÉVES Timmer József (sz. 1922). a Szak­szervezetek Országos Tanácsá­nak tiktára. 1959-től 1969-ig a Népszava főszerkesztője. SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Ronald Ross (1857­1932), Nobel-díjas angol orvos. AZ orvostudományi Nobel-dijat 1902-ben nyerte el a maláriával kapcsolatos munkásságáért. SZAZ ÉVE született Georges Bracque (1882 —1963) francia festő és grafikus, a kubizmus és a modem művé­szet egyik vezéralakja. ZENES SZÍNHÁZ Május 16., vasárnap, délután 3 órakor: A montmartre-i ibolya — Bérletszünet. Május 19., szerda, este 7 óra­kor: Nabucco — Juhász—BLaba­bérlet. Május 21., péntek, este 7 óra­kor: Sztambul rózsája — Bemu­tató 1—2-bérlet. Május 22.. szomhat, este 7 óra­kort Sztambul rózsája — Eg­ressy 1—2-bérlet. Május 23., vasárnap, délután 3 órakor: Sztambul rózsája — Bérletszünet. Május 23.. vasárnap, este 7 órakor: Sztambul rózsája — Uray 1—2-bérlet. Május 26., szerda, este 7 óra­kor: Adáshlha — Visszhangok — Kodály-bérlet. Május 28.. péntek, este 7 óra­kor: Sztambul róesaja — Radnóti 1—2-bérlet. Május 29., szombat, este 7 és fél 10 órakor: A zoldhaju lány — A szabadkai Naroctno Pozorite­Népszinház vendégjátéka. Május .39.. vasárnap, délután 3 órakor: Sztambul rózsája — Ka­tona-bérlet. Május 30. vasárnap, este 7 óra: kor: Sztambul rózsája — Ady 1—2-bérlet. KISSZINHAZ Ma este fél 6 órakor: ön ts lehet gyilkos — Móra 2-bérlet. Május 16., vasárnap, délelőtt fél 1.1 órakor: ön is lehet gyil­kos — Nyugdíjasbérlet. Május 16- vasárnap, este 7 órakor: ön is lehet gyilkos — Ady 1-bérlet. Május 18.. kedd, este 7 órakor: öin is lehet gyilkos — Uray 2-bérlet. Május 19., szerda; este 7 óra­kor. Uborkafa — Vaszy-bénet. Május 20.. csütörtök, este fél 6 órakor: Utoonkafa — Mórica­bérlet. Május 21., péntek, este 7 óra­kor: On is Lehet gyilkos — Jó­zsef A.-bérlet. Május 22., szombat; délután 3 órakor: ön is lehet gyilkos — Madách-toérlet­Május 22., szombat, este 7 óra­kor: ön is lehet gyilkos — Som­lay 1-bérlet. Május 23., vasárnap, délután 3 órakor: ön is lehet gyilkos — Gárdonyi-bérlet. Május 25. kedd. este 7 órakor: ön is lehet gyilkos — Jamcsó­bórlet. Májuk 26., szerda, este 7 óra­kor : Ubor kala -- Bartók-bérlet. Május 27., csütörtök, este fél 6 órakor: Uborkafa — Jókai­bérlet. Május 28., péntek, este 7 óra­kor: ön is lehet gyilkos — Ju­hász-bérlet. Május 29., szombat, délután 3 órakor: Uborkafa - Mikszáth­bérlet. Május 29.. szombat, este 7 óra­kor: Uborkafa — Sotmlay 2-bér­let. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt tt>, dél­után negyed 4 és fél 6 órakor: ördögbarlang (szirtes szovjet történelmi kalandfilm), három­negyed 8 órakor: A domb (an­gol. csak 16 éven felülieknek). Filmtéka (Móra Ferenc Múzeum díszterme): Fáraó I—II. rész. (színes m. b. lengyel, dupla helyárral, este 6 órakor). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: Vuk (színes magyar rajzfilm), negyed 6 és fél 8 órakor: Meny­nyei napok (színes amerikai). Újszeged! Kertmozi: Szuper­expressz (színes m. b. japán katasztrófafilm. 14 éven felüliek­nek. IH. helyárral, este 9 óra­kor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér I. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÖGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kór­ház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti és urológiai fel­vételi ügyeletet az I. sz. Se­bészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben. 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika am­bulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sür­gős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hu­nyadi János sgt I. szám alatt Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7-töl reggel 1 óráig. Telefon: 11-000. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Május 15-ig munkaszüneti na­pon egész nap, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig Szőreg, Üjszentíván. Tiszasziget. Kübek­háza. Deszk területén ügyeletes: dr. Lamper Elek állatorvos. La­kása: Szeged. Mátyás tér 25/a. Telefon: 20-719. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. BUDAPEST 1. 8.30: Tévétorna (tsm.) 8.35: Iskolatévé 13.20: Iskolatévé (ism.) 16.00: Hírek 16.05: Tévébörze 16.15: A szakácsversenyre jötte* — m. b. szovjet filmvígjáték 17.25: Perpetuum mobile 18.10: ízlések és pofonok — riportműsor 19.10: Tévétonna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Panoráma 20.50: Csillag hullás — M. ta. amerikai film 22.25: Bagóhegy boszorkánya — dokumentumfilm £sm.) 23.10: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 17 JE: Pedagógusok fóruma 18.00 : 22. Miskolci téwófeszttwa. Közvetítés a megnyitó ünnepségről 19.06: A mi képernyőnk • körzeti stúdió műsora 19.30: Tévéhíradó 20.00: Ki fizeti a néséeotJ — 4. 20.50: Tévéhíradó 2. 21.20: Telesport: - ököfvtvo VB elődöntők, — döntők BELGRÁD L IT.30: Magyar nyefcví 17.55: Hírek 18.80: Foca: Pa megnyitója 18.45: Füstködök ­gyerekeknek 18.15: Tévénaptár 19.45: Költői derű 20.15: Rajzfilm 28.30: Tévénapló 21.80: Színkép — pl magazin 22.86: Vetélkedő 23.05: TVwénaptó 23.36: A Horváth kongresszus BELGRÁD 2, 20.30: Tévénapki 3LOO: Teleszkópja 22.00: Ez az én 23.30: Huszonnégy úua ÚJVIDÉK 17-40: Tévéhíradó u null lm iiMgll. magyarul és a belgrádi stúdióból 18.54: Gyermekeknek 19.15: Biztonságos kőekkedés 19.45: Költészeti vidámatok 20.15: Rajzfilm 20.30: Tévéhíradó 2.; magyaréi 21.00: Spektrum — politikát magazin 22.20: Vetélkedő 23.20: Tévéhíradó 2.; aseeba horvátul 23.35: Beszámoló a Horvát Kommunista szövetség IX. kongresszusa ESKil KOSSUTH 8.27: A Rádió lemezatbama 9.44: Zenés képeskönyv 103)6: Diákiélóra 10.35: Borenich Péter dokumentum játékaiból 10.49: A Liviiig Strings zenekar filmzenét játszik 18.59: Pergolesi: Láviett® és Tracollp 11.39: Szép remények — Charles Dickens regényéből 12.45: Örkény István: Kisregé­nyek Szabó B. István könyvszemléje 12.55: Antal István zongorázik 13.36: Verbunkos muzsika 14.02: Olvasókör 14.32: Kórusainknak ajánljuk 15.05: Hoffmahn mesei — ReszL 16.00: Rádiónapló 18.00: Orosz Júlia opercttf elvételei bői 19.15: Jónás Mátyás népi zenekara játszik 19.40: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye 20.20: Serfűzö Simon költővel Dobog Béla beszélget 21.35: A sárga Rolls-Royce — filmzene 22.15: Tíz perc külpolitika 22.25: Közvetítés az ökölvívó VB-röl és a cselgáncs EB-ről 23.00: Operarészletak 0.10: Virágénekek PETŐFI 83)6: Nóták 8.20: tíz perc külpolitika 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 12.35: Mezők, falvak éneke 13.00: ,,öreg alma mater..." 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől négyig . .. 14.00: A hanglefnezboJt könnyű­zenei újdonságai 14.20: Tino Rossi énekei 14.35: Nóták 15.20: A tegnap slágereiből 16.00: Diákfélóra 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó 18.35: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgá lata 33.15: Szimfonikus könnyűzene »

Next

/
Thumbnails
Contents