Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-09 / 107. szám

6 Vasárnap, 1982. május 9. A 28-as VB-keret Május 17-én Tatán kezdődik a felkészülés Az MLSZ-ben a szövetség Katzirz, Kiss Imre, Zsibo­vezetöi Mészöly Kálmán rás. szövetségi kapitány és a Védők — Martos. Bálint. Motorcsónak Kertes János hetedik a Világ Kupán! Kupagyőztes a Honvéd A magyar férfi kézilabda­sport egyik legnagyobb sike­rét érte el szombaton a Bp. Honvéd együttese: megnyer­te a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A múlt heti budapesti 25-16 arányú győzelem után azSt. Ottmar St. Gallen együttese ellen, a svájci visszavágón 24-18 (11-7) arányú magyar győzelem született, s ezzel a piros-fehérek először nyer­hették el az értékes vándor­díjat Vízilabda OB I FTC—Szeged 10-8 (3-2, 1-2. 4-3. 2-T). Hajós Alfréd uszoda, 200 néző. Szoros találkozón a ven­dégek végig egyenrangú el­lenfélnek bizonyultak. Az utolsó játékrészben mind­két csapat négyméterest hi­bázott. válogatott játékosokat adó klubok edzői megbeszélést tartottak. Sorra vették a világbajnokságra készülő je­lölték teljesítményét, maid az elhangzottak figyelembe­vételével Mészöly Kálmán kihirdette annak a 28 lab­darúgónak a névsorát, akik május 17-én Tatán megkez­dik a közvetlen felkészülést a világbajnokságra. Néhány külföldön szereplő labdarú­gó valószínűleg csak később tud majd bekapcsolódni a közös munkába. Íme a keret: Kapusok — Mészáros, Garaba, Tóth, Szántó, Kere­kes Attila, Rab. Varga. Csu­hay. Középpályások — Müller, Nyilasi. Csongrádi. Hannich, Póczik, Sallai, Csapó. Mu­cha. Csatárok — Fazekas. Tö­rőcsik, Kiss László, Pölös­kei - Bodonyi, Szentes, Ke­rekes György. Mészöly Kálmán jelöltjei május 6. és 16. között sza­badságot kaptak, majd 16­án a 28 játékos Tatára uta­zik, másnap leteszi a világ­bajnoki fogadalmat, és el­kezdi a felkészülést. Elődöntőben a SZEOL ÁK ifistái! Sípos István felvétele Kertes János (balról) és Benyhc János az új Danisch-csodával A SZEOL AK ifjúsági labda­rúgó-csapata a Genova melletti Vado Ligureban nemzetközi tor­nán vesz részt, abol 12 együt­tes (Csehszlovákia ifjúsági vá­logatottja. NK Kijeka, Bayern Leverkusen, Napoli, AC Milán, Genoa, Catanzaro, Cagliari, Al­benga, Varese. FC Vado. SZEOL AK) kieséses rendszer­ben küzd a végső győzelemért. A szegedi fiatalok bravúrosan szerepelnek, hiszen első kék mérkőzésüket 1-0, 1-0-ra meg­nyerték, majd egy o-O-ás dön­tetlen következett, s ezzel cso­portelsőként bekerültek a torna elődöntőjébe. A csapat egyéb­ként kedden érkezik haza Olasz­országból. Riválisaik fölé nőttek Mi rejlik a SZEOL AK női kosarasainak 8. helye mögött ? Mielőtt elkezdődött volna a bajnokság. Pungor Miklós tavaly ősszel a lehető leg­határozottabban jelentette ki, tudja, elérkezett az idő. hogy csapata — eloszlatva a kételyéket — végre megmu­tassa igazi képességeit. Mondta mindezt azért, mert elsősorban önmaga előtt akarta tisztázni, munkája, hozzáértése milyen minősí­tést érdemel, elképzelései jók voltak-e, megfeíetően valősította-e meg azokat. Nos. az eredményeik, a SZE­OL, AK NB l-es női kosár­labdacsapatának mostani 8. helye kétségeket kizáróan tükrözik az öt év alatt kö­vetkezetesen végzett munka helyességét. (Pungor Miklós 1977-ben kezdte ténykedését a kék-feketéknél, akkor a 13., a következő évben a 14. helyen végeztek. 1979-ben az NB n jutott „osztályrészül", míg az 1980—dl-es bajnoki évben a 11. volt a csapat.) Amikor arra kértük a vezető edzőt, egy-két mon­datban összegezze csapata teljesítményét, nem sokat gondolkodott a válaszon: „A lányoknak de nekem is a legsikeresebb bajnoki évem volt. Ehhez méa annyit, vegyes benyomásokkal "gaz­dagodtamaz ősszel átla­gon felülit nyújtott a társa­ság. a tavasz viszont rosz­szabbul sikerült. mint vár­tam." Anélkül, hogy a leg­kisebb mértékben ís csorbí­tani akarnánk a csapat ér­demeit. minden tekintetben, igazat kell adnunk a szak­vezetőnek. Igazat, mert va­lóban „felemás" volt az együttes, és ez nemcsak já­tékán. de hangulatán is meglátszott. MijjSil mégis a minden­képpen nagy előrelépést je­lentő, szép sikerként elköny­velendő 8. hety? A dolgok ilyen formában való felve­tése, a csapat történetében egyedülálló mostani szerep­lése megérdemel egy mély­rehatóbb elemzést. Nem is oly' rég. a 70-es évek közepén még az dívott a sportág honi női művelői és jó pár irányítója körében, hogy elsősorban szépen és látványosan kell kosarazni. Ez így már nem igaz. Az étet igázni! n a bátran kisér­leteeő edzőket — Pungor is ezek. közé tartozik.—. és ma szinte mrrmtpri szakember az ínkwWb gyorsam, és etőszokp­sxm rtmetetét alkalmazza « lyett az eredményesség ke­rült előtérbe. Az előző évek során sok mindent megtanuló SZE­OL. AK csapata megfelelt ezeknek a követelmények­nek. A szó legszorosabb ér­telmében egységes kosara­sok erőnlétükkel magasan túLszaryalták a mezőnyt, ri­válisaik fölé nőttek. Válto­zatlanul erősségük volt. to­vább fejlődött védőmunká­juk, és amd égyáltalán nem lényegtelen, kritikus mér­kőzéseken is tudtak győze­lemre játszani! (A rájátszá­sig a kapott kosarak számát tekintve 5. volt a csapat) A lányok többször bizonyítot­ták, képesek hatalmas ira­mot diktálva hibára kész­tetni ellenfeleiket: akaratu­kat érvényre juttatva a mér­kőzéseik többségén ők vol­tak a játék irányítói. A kezdetben középcsapat­nak kikiáltott gárda nem sokat törődve az ellenfelek véleményével, szorgalmasan gyűjtögette pontjaik Annyit, hogy feltűnően jó teljesít­ményével a rájátszás előtt karnyújtásnyira volt a „fel­sőházat" jelentő 6. helytől. Beverekednie magát még­sem sikerült a körülmények alakulása folytán. A BEAC elleni, sorsdöntő mérkőzésen Veraszté) betegsége miatt nem játszhatott, a fővárosi­ak erőssége, a sérüléséből éppen fölépült Lemér ellen­ben igen. így ez eredmény nem lehetett kétséges. Hogy az élmezőnyt Jelentő cso­portban iwfként végzett vol­na a SZBQfe — titok ma­rad. Érthetően |6 volt a han­gulat, ősszel természetesnek hatott, hogy a veaetés ara tudott maradni a nem ter­vezett eseményből eredő helyzeteknek, és a csapat ae anyai örömök eíé néző Novákné, valamint a súlyos sérülést szenvedett Dórán kiválását is átvészelte. A tavasz már korántsem ho­zott ennyi szépet és jót A Pungor Miklós körül kiala­kult légkör, a távozásával, illetve maradásával kapcso­latos huzavona — egy-két kivételtől eltekintve — rossz hatással volt a Játéko­sokra, a környezetre. A bal­szerencse-sorozat sem sza­kadt meg. betegségek súj­tottakba csapatot, Molnár séi^fW-'e n-^T végzetessé váat * még jobb helyezés hetőségél illetően. Mindezek ellenére jól, -győzelemmel kezdődött a. rájátszás, a folytatás azon­ban nem kerül a dicsőség­táblára. Jöttek a vereségek, és azonnal felszínre kerül­tek a máskor könnyen elsi­mítható konfliktusok, a nya­valygások, a nvűglődések. A bajnokság végére, elég ne­hezen ugyan, de elcsitultak az indulatok hullámai, me­gint „összekapta" magát, a társaság, és biztosan vívta ki helyez.ését. A dicsőség a játékosoké! — hangoztatta többször is az edző, de azért — ezt mi is állítjuk — •valami köze neki is von az elértekhez. A siker fő részesei Molnár. Verasztó, Lázár, Palotás és Göndöcs, ők mindenkor meghatározói voltak a csa­pat játékának. Dórán a ta­vasszal ugyan ismét játszott, dicséretesen akart, küzdött, de — és ez érthető — elma­radt korábbi önmagától. A többi kosaras jól kiegészítet­te a már említetteket, min­dig tudásuk legjavát adva igyekeztek egy-egy taktikai feladatot megoldani. Arról, hogyan formálódik, alakul a csapat, képes lesz-e megtartani az elérteket. mo6t nehéz egyértelműen beszélni. Ami biztos. Pungor Miklós szerződése július 31­gyel lejár, és a hogyan to­vábbról nem volt hajlandó nyilatkozni. Annyit azonban mégis elmondott, a kosár­labdázástól nem tud. de nem is afear megválni... Gyürkj Ernő Amikor — alig egy évvel ezelőtt — Berlin-Grünau­ban, a Langer Seen a nem­zetközi motorcsónakverseny kötelező edzésén Kertes János alatt úgymond „szét­robbant" a Danisch-haió és köztöréssel, vérző arccal a partra segítették, azt hit­tem. nem ül többé eszeve­szetten száguldó „koporsó­ba" a HMSE válogatott sportolója. Aztán eltelt egy kis idő. még gipszkötéssel a kezén is starthoz állt az or­szágos megbízhatósági ver­senyen. Az idei versenyévad Vi­lág Kupa-küzdelemmel kez­dődött, maid augusztus 14— 15-én a Tiszán rendezik az OC 500 kem-es kategória vi­lágbaj nolisá gát! A Világ Kupát Nyugat­Berlinben, Gatowban ren­dezték. Ezen Kertes János már az új „Danisch-csodá­val" versenyzett, nem is akárhogyan, hiszen a 22 versenyző közül az előkelő hetedik helyezést szerezte meg. Hat pont választotta el a hatodiktól, de legyőz­te például a Kőnigh-pro­fesszor Alfréd Welschart. a svéd Keller Sturet, az angol Chris Apple bet. A Világ Kupa küzdelem­ről már a főszereplővel be­szélgettünk : — Esős. szeles idő. hullá­mos víz fogadott bennünket Gatowban. Három futamot rendeztek, egy futamban 5 kört (1 kör 4 km) kellett teljesíteni. Szokatlan volt számomra, hogy nem repü­lőrajttal indítottak bennün­ket. hanem állórait (iettv) volt. A versenypálya köze­pén elhelyezett mólónál vártuk a startpisztoly dörre­nését. A motorokat csak ek­kor lehetett berántani. Sze­rencsére olyan „segítők" voltak velem, mint Benyhe János és R ibizsár Mihály. Nekik köszönhetem. hogv minden startunk sikerült, és két hetedik helyezés után, a harmadik futamban már az 5. helyen értem célba. Nagy sikernek számít Kertes hetedik helyezése, hi­szen olyan gyári, menők kö­vetkeztek utána. mint Alfréd Welschar, az angol Chris Apple be. Az a Knape Ekkehard (NSZK) pedig, aki a legutóbbi Európa-bajnok­ságon Brodenbachban. a Mo­sel-tavon győzött, most csak ötödik (!) tudott lenni. A Világ Kupa-győzelmet egyébként a korábbi Euró­pa-bajnok Loth Manfréd (NSZK) szerezte meg. Világ Kupa győztes: Loth Manfréd (NSZK) 1000 p.. 2. Peter Komoll (Nyugat-Ber­lin) 700 p„ 3. Klaus Götsc­kel (Ny.-B.) 675 p„ 4. Dávid Maiwaldt (NSZK) 465 p.. 5. Ekkehard Knape (NSZK) 400 p., 6. Hans-Joachim Krapp (Ny.-B.) 275 p„ 7. Kertes János (Magyaror­szág) 269 p„ 8. Alfréd Wel­scher (NSZK) 190 p.. 9. Kel­ler Sture (Svédország) 169 p., 10. Chris Applebe (Ang­lia) 55 p. Súlyos sérülés nélkül már alig képzelhető el egy-egy motorcsónakverseny. Ezút­tal Knape is bukott, súlvos sérülést szenvedett. Az OB­kategória nemzetközi ver­senyén pedig a lengyel Waldemar Marschalek saen­vedett életveszélyes sérülé­seket, élete megmentéséért a nyugat-berlini klinika in­tenzív osztályának orvosai küzdenek! — Milyen versenyek kö­vetkeznek a Világ Kupa után. melyen Kertes János is érdekelt? — Május 15—16-án Ham­burgban nemzetközi ver­seny, maid május 29—30-án az NSZK-beli Heilbronn-' ban Európa Kupa küzde­lem, ahol az OB-kategóriá­ban Ribizsár Mihály is in­dul. Június 19—20-án Vá­cott rendezik a magyar bai­nokság első fordulóját, au­gusztus 14—15-én pedig Szegeden az OC 500 kem-es géposztály világbajnoksá­gát! Ezen öt magyar verseny­ző indul, Kertes. Csapiáros és Ticska helye már biztos. A másik két versenyzőt a váci országos bajnoki for­duló után jelöli ki Kaszás Mátyás szövetéé' kapitány. Bagaméry Lászlé Országos ifjúsági és serdiilőhajiTCokság Újabb fordulót rendeztek az országos ifjúsági és ser­dülő-labdarúgóbajnokság sze­gedi csoportjában. Eredmé­nyek : Ifjúságiak: KSC—Gyulai SE 1-0 (1-0), Szarvasi Főis­kola Spartacus—Lehel SC 0-4 (0-3), Békéscsabai Előre Spartacus—Szolnoki MÁV MTE 3-3 (2-3), SZEOL AK— H. Szabó Lajos SE 3-1 (1-0), HÖDGÉP METRIPOND SE— KSI 2-1 (0-1), Szolnoki SI— Szegedi Dózsa 4-1 (2-0). El­maradt mérkőzések: Szol­noki MÁV MTE— HÓDGÉP METRIPOND SE 3-2 (2-1), H. Szabó Lajos SE—Szarva­si Főiskola Spartacus 1-0 (0-0). 1. Szolnoki SI 2. SZEOL AK 3. KSI 16 12 2 2 43-1G 2S 16 10 3 3 21-13 23 16 10 1 3 40-16 21 Serdülők: KSC—Gyulai SE 2-0 (2-0), Szarvasi Főisko­la Spartacus—Lehel SC 0-2 (0-2), Békéscsabai Előre Spar­tacus—Szolnoki MÁV MTB 0-1 (0-0), SZEOL AK—H Szabó Lajos SE 5-1 (2-0), Szolnoki SI—Szegedi Dózsa 5-0 (2-0). 1. B.-csabai Előre 15 13 1 t 62-15 37 2. SZEOL AK 14 111251-9 23 3. Szolnoki SI 14 10 1 3 54-13 21 * Megyei I. osztályú ifjúsá«l labdarúgó bajnoki eredményeit Kiskun dorozsma—Makó 2-0. FÉ­biánsebestyén—SZVSE 1-7, Apát­iáivá—Kinizsi-Húsos 3-1, Tápé— Kistelek 4-1. Deszk—M-.irtély 4-1. Alsóvárosi MAV—Szentesi Kini­zsi 1-6. Sándortalva—Csongrád 1-0. Megyei II. osztályú ifjúsági bajnoki eredmények: Sa. Postás —Csanádpalota 0-2. Mórahalom —Szöreg 6-0, Tisza TJ.i SK— Nagymágocs 2-0. Szegvár—Do­mas&ék 4-0. Pitvaros—Mihály te­lek o-l, Bordány—Csanytelék 3-1. Magyar Ifjúság Kupa Sportműsor Mint ismeretes, a KISZ KB Magyar Ifjúság Kupa cimmei kispályás' labdarúgó-akciót hir­detett. A tát a spanyolországi világbajnokságon való részvétel, s így az országos döntőben leg­jobban szereplő együttesek né­zői lehetnek a murid iáinak. Megyén kiben — sajnos — nem volt kellő érdeklődés, mindössze Szegeden és vásárhelyen tudtak megrelelő színvonalú városi dön­tőt szervezni. A szentesi Termál Tsz játék nélkül jutott el az or­szágos elődöntőbe, amit ma és holnap rendeznek. Az országos döntőre május 15-16-án Csille­bércen kerül sor. Mindkét fértlkategóriában — felnőtteknél és ifjúságiaknál is - blHUetőrúgás döntötte el a to­vábbjutás sorsát. Felnőtteknél az SZVSE—Szentesi Vízmű Vállalat összecsapás a rendes játékidő­ben és a hosszabbításban is l-l volt. de a Tóth János, dr. Vass Ferenc, dr. Szamosvölgyi Zoltán, Sáirt , 'klós. I s István, V mgréc" Jár-s. Hác» Mihály, Pósa Lajos. Terhes is.ván és Matuszka Szilveszter összeáll' á­MI SZVSE üregfiúk a büntető­rúgásban 3-1-es különbséggel bi­zonyultak jobbnak. Az ifjúsági­aknái a makói 60t-es számú szakmunkásképző a szegedi MÁV Nevelőintézet ellen hétmé­teresekkel 6-5-re nyert, Így to­vábbjutott. 26-20 (14-7) volt az eredmény! A gyenge játék és a győ­zelem is igaz a szombati lapunkban megjelent Volán SC—Debrecen NB l-es férfi kézilabda-mérkőzés tudósí­tásából. Csupán a nyomdá­ba küldött kéz-iratröl nem került a lap hasábjára a legfontosabb — mégpedig az eredmény. A technika pótolva, ime a kiég-:zké:: Sz. Volán SC—Debreceni Dózsa 26-20 (14-7). Atlétika: A SZEOL AK I. osztályú or­szágos dobóvérsenye, Tisza-parti stadion, 9 óra 30. Kosárlabda ­Felszabadulási Kupa. Nők: SZEOL AK-BSE, OJszegedi sportcsarnok. 11 óra. Weidinger, Faidt. NB II. Nők: Sz. Tanár­képző—Törökszentmiklósi SE, S/.eged, Április 4. útja. te óra 30. SZ\ SE—Székesfehérvári SI. SZVSE-UM-naterem. 10. Férfiak: Sz. Postás—Leninváros, Rókusi Tornacsarnok, 11. Férfi MNK. a legjobb 24 közé Jutásért: SZVSE -HVSE, SZVSE-toma terem, 11 óra 30. Sakk: II. osztály: Makói SVSE-Sze­gedi VSE, Makó. Korona-szállő, 8 óra 30. Súlyemelés: Maros Kupa vetseny. újszege­di sportcsarnok. 9 óra 45. Vízilabda: OB I: SZEOL AK—FTC, OJ­szegedi sportuszoda. 16 óra. (. .. • . .*. j . z ' • VJ . i r ts: NB II. R I. jport: Sz. Dé­zsa—Ganz-MAVAU, Hunyadi tér, 16 óra 30, A dám. Területi bajütkság: JC'iádszeüi -PEI.EP SC, Mindszent. 16 óra 30 Hajdú. H. Porcelán—KSZV SÉ, Hódmezővásárhely, 16.30. őrző, KTE-SzenteSi V., Kecs­kemét, 10.30. Kokavecz. Megyei 1. osztály: Makó­Tápé. Makó, 17 óra 30. Abrar.ov. Tanárképző—Apátfalva. volt SZAK-pálya, 17 30, Kiss J. Alsó­város—Fábiánsebestyén. szabad­ság tér. 17.30, Szilágyi. Sándor­falva—Dorozsma. sándorfalva, 17.30. Pürdi. Szentesi K.-Kliüzsi Húsos. Szentes, 17.30, Kiss M. Mártély—Kistelek, Mártély 17.30, Kormányos. Előtte Ifjúsági mér­kőzések. HtTFÖ Labdarúgás: Radnóti-hétfők: MAV BFF-SZ Nyomda. 16 óra 30 Góré, Kiss J. Gold Band-OId Boys 17.30, Kiss J.. Góré. Harlem—SZAK, 10.':?, Engl. Szekeres VIKE­SZEKÖ. 18.30, Csóti, Barna. rlrra-Ep. Szüv, 20.30, Barna, Csótl. iskolás kispályás clöntÓK: T. 1 ".* ' ' • ' ja, 14 óra 30-.ui.

Next

/
Thumbnails
Contents