Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-03 / 79. szám

A kőjáratos varázsa F

ehér köpeny. gondosan megkötött nyakkendő, fiatalos arc. de már erősen őszülő haj. Főorvosnak is nézhetnénk Nagyi Istvánt, a paprikafeldolgozó termelési osztályának vezetőjét. — Honnan az az i betű? — Nem tudjuk, pedig egyik nagybátyám sokat bogarászott hogy kiderítse. Nem sikerült. — ön paprikás dinasztia sarja. meséljen valamit erről a famíliáról. — A tiszai vízimalmok állítólag még paprikát is őröltek hajdanában. de az én édesapám — Nagy József — már az alsóvárosi paprikamalmok egyikében kezdte, s vele István. János és Mihály nagybátyám is. Mindannyian paprikamolnárok lettek, fömolnárok. a tulajdonos első emberei a szakmában. A századforduló után a Nagyiak több malomban letették névjegyüket. — Mindvégig a szegedi malmokban? — Nem. A négy férfi közül ketten, apám és Miska nagybátyám átvándoroltak Kalocsa vidékére. pontosabban Bátya községbe. ott egy-egy működő malmot vezettek. Ott is maradtak egészen az államosításig. Megemlítem még. hogy a fömolnárok általában a malom területén fekvő szolgálati lakásban éltek. Magam is ott születtem, tehát a szó szoros értelmében beleszülettem egy paprikamalomba. Vagyis ki se vonhattam volna magam a paprikások családjából. Emlékszem, hogy kisgyerek koromban legkedvesebb játékszerem a molnárkocsi volt. azt tologattam. futkároztam vele. — Milyennek látta a paprikamolnárok életét, munkáját kisgyerek korában? — Roppant nehéznek. Hiszen a malomkövek is nehezek, de átéli zsákok is. A kőpadon 8—10 lépcső vezetett a garatig, a zsákkal a háton azt hatszor, hétszer mtg xellett járni, hogy a kőjáratos garatjába visszaöntsék az őrleményt Az hagyományos őrlés volt, a megfelelő szemcse minőségig ötször de olykor hétszer is át kellett ereszteni a köveken. Végül is a molnár tapintással állapította meg. hogy megfelelő-e a minőség. Olyan érzékük volta mestereknek, hogy a legfinomabb. a legérzékenyebb műszer se különb. Később édesapámat Kalocsáról áthelyezték a Duna másik oldalára. Bogyiszlóra,. ptt a paprikafeldolgozó telepek vezetője lett. Oda költöztünk, s ott jártam iskolába is. — A bogyiszlói paprikát úgy ismerjük, mint étkezési paprikát. — Termesztettek Bogyiszló határában fűszerpaprikát is. Ma •nár nem jelentős a szerepük, bar a talaj és az éghajlati viszonyok azonosak a kalcsai tájéval. Nem sokáig maradtunk Bo. gyiszlón. Visszatértünk a bátyai malomba, ahol édesapám főmolnári élete elkezdődött. A kőjáratos paprikaőrlést folytattuk és a malomban is laktunk. — Mikor, hány éves korában engedték a malomkövek mellé? — Nem is tudom pontosan. Az én életemhez úgy hozzátartozott a paprikamalom, mint egy tanyai gyerekéhez a föld az udvar. az állatok. Igen közel vol. tam a szakmához, s arra pontosan emlékezem, hogy tíz-tizenkét éves koromban ott settenkedtem édesapám mellett, s ezt. azt már segítettem is neki. Figyeltem az őrlés művészetét. Majd szabad időmben, iskolai szünetekben dolgozgattam is. De abban a bátyai malomban egy öreg Diesel-motor szolgáltatta a hajtóenergiát, s engem, mint serdülő gyereket az is nagyon érdekelt. A gép megragadta a fantáziámat. Jó barátsággal fogadott a gépészmester is. Talán ott kaptam olyan impulzust, hogy az általános iskola után beiratkozhattam a szegedi eépipariba. A gépek iránti érdeklődés vitt, de édesapámék is már hazafelé tendáltak, hiszen alsóvárosiak vagyunk, a Daru utca 16. alatt volt a házunk is. — Tüzek szerint ön volt a hazafelé vezető úton az előőrs! — Valóban. Itt kollégiumban laktam igen szivemhez nőtt szüleim városa, s éreztem, hogy nem megyek el többé innen. Jeles eredménnyel végeztem a technikumot, s a tanáraim legnagyobb meglepetésére nem műszaki egyetemre igyekeztem, hanem az élelmiszeripari főiskolára. Ehhez hozzátartozik, hogy középiskolás koromban többször is fölkerestem a szegedi paprikafeldolgozót. Szívesen fogadtak, és ösztöndíjat ajánlottak főiskolai tanulmányaimhoz. Örömmel elfogadtam. Ez volt az első lépés apámék ősi mestersége felé. — Tizenhat évvel ezélőtt államvizsgáztam, majd gyakornoki beosztásban elkezdtem a munkát vállalatunknái. Közben letöltöttem a katonaidőmet, ott fölvettek a pártba is. Amikor leszereltem, folytattam a gyakornoki munkát, majd művezető, műszakvezető voltam, egészen közel a hengerszékekhez. A vállalatunknái nemrégiben generációváltás történt, ebben a mozgásban léptettek elő osztályvezetőnek. A vállalathoz nőttem, feleségem is itt ismertem meg. két kislányunk van. lakáshoz is a cég segített hozzá. — Megszakad a paprikás dinasztia ? — Nem tudom. lányaimból aligha lesz főmolnár egy is. de, paprikás még lehet. Voltak már itt üzemlátogatáson, tetszik nekik az üzem. — Mi a paprikás mesterség varázsa? — Azért érdekes, mert speciális terület, bár a hajdani romantika már nincs meg. Az elmúlt időszakban új. gyökeres változás történt a paprikaőrlésben. A Babonaiparban ismert hengerszékes őrlést vezették be. A molnárok is a lisztesektől jöttek, bár itt újra meg kellett tanulniuk a mesterséget. — Teljesen eltűnt a kőjáratos? — Nem. a kőjáratos is megvan. Mi azt mondjuk, hogy sok kitűnő, modern és nagy teljesítményű őrlőberendezés van a világon, amely szép finomra őrli a paprikát, de a jellegzetes, élénk, tüzes színűt csak malomkövek között lehet kihozni. — Mikor jó a paprika? — A paprikamolnár boszorkányos ügyessége, tudása önmagában kevés, jó paprikát kell termelni. sok függ a nemesítőktöl és a termelők hozzáértésétől. A paprikához nem lehet őrlés közben semmit se hozzákeverni, hogy szebb és jobb legyen. Hogy milyen a jő paprika? Kellemesen fűszeres ízű és illatos, magas festéktartalmú. — Tehát szép piros? — Az is. Persze hiába magas a paprika festéktartalma, ha nincs jól kidolgozva — ez viszont tényleg a molnárokon múlik — nem biztos, hogy élénk piros színű lesz. A jó paprikának az esztétikai megjelenése is kiváló, vagyis magával kell hordoznia az élénk, tüzes színt, s szerintem legyen enyhén csípős ízű. Éppen az említett íz, illat, szín helyezi az összes többi elé a szegedi paprikát. — Ez utánozhatatlan tulajdonság? — Az itteni táj talaja, az éghajlat, a fajta és az évszázados hagyomány valóban utánozhatatlanná teszi a szegedi fűszerpaprikát. — Sokan azt mondják, hogy a házi őrlésű az igazi. Mi erről a véleménye? — Tudom, hogy van házi őrlés fs, de az olyan mint a házi pálinkafőzés: lehet jó is, rossz is. Persze a paprikafeldolgozás és -kereskedelem állami monopólium. Amint mondtam — legalábbis az én véleményem szerint —, legfinomabb paprikát a kőjáratosokon lehet készíteni, mert a kövek között kialakuló meleg tudja legjobban kihozni a magból az olajat és összeházasítani a paprika bőrében levő festékanyaggal. — Elégedett eddigi pályafutásával ? — Az vagyok. Ügy vélem, Jó szakmát választottam és tudásomnak, képességeimnek megfelelő beosztásban dolgozhatom. Mindenképpen kiegyensúlyozottnak érzem magam és családom életét. GAZDAGH ISTVÁN Zsenivédő egyesület B I evaílom, sohasem hallottam az alapítóról, aki esztendőnként több ezer dollárt juttat egy titkos igazgató tanács szavazata alapján azoknak, akiket bármily szakmában vagy területen lángelmének vél. Az alapítvány teljes neve: John és Katherina McArthur. és szervezeti okiraténak lényege, hogy a világ ötven bizonyítható zsenijét jelentékeny összeggel tartja el. Jelentkezni — ha néhány olvasómban már felbuzdulna a lángelmék dühe — nem lehet; az alapítvány tehetségvadászai járják a világot, olvassák a szaklapokat, meghallgatják a hozzáértők javaslatait, majd döntés után postára adnak egy csekket olyan összegben, amilyenből, úgy gondolják, méltó élet juthat a jelöltnek. A legutóbb egy amerikai írónak, Róbert Penn Warrennak szavaztak meg évi hatvanezer dollárt egy teljes esztendőre, míg a legfiatalabb zsenijelölt egy huszonnégy esztendős fizikus, bizonyos dr. Stephen Wolfram. Persze nem az a Wolfram, akit a fizikában tanulunk. ez egy másik Wolfram, évi több tízezer dollár jutalmazottja. Nem vonom Sé+ségbe persze az alapítók jóindulatát; nem is azért berzenkedem az alapítvány ellen, mert eddig semmiféle csekk nem érkezett a postán olyan sugalattal, hogy azt jómagam használjam fel további éveim kényelmessé tételére. Hanem az önkény ijeszt, amivel ez a mini-Nobel-díj-bizottság először is ötvenre korlátozza a kortársi életben szóba jöhető lángelmék számát, másfelől a nyilvánosságnak. a társadalmi ellenőrzésnek még olyan lehetőségeivel sem él. mint amilyennel a különben tévedésre is hajlamos Nobel-díj bizottság. Nem tudom, és egy kissé idegesít, hogy nem tudom, ki az az ötven lángelme, aki egy kövér csekk birtokában további áldásos tevékenységét szenteli az emberiség javára. Igazság szerint azt sem tudom, ki ez a John és Katherine McArthur. aki némi pénz birtokában úgy képzeli, hogy nála van a végső ítélet bizonyossága. a zsenivé ütés lova- j gi kardja. Tisztelem például Róbert Penn Warrent. de semmiképpen se képzelem, hogy ő az amerikai írók legjelesebbje. Különben is az irodalom olyan , köztársaság, ' amelyben nem a kiemelkedő találmányok jelölik a lángelmék útját, hanem a szívósan épülő életművek. Az olvasói visszhang mutatja fel utólag — lángelme járt közöttünk. Hihetetlen önpropaganda húzódik meg tehát a vastag pénzzel támogatott zsenivédő egyesület játékszabályai mögött. Most kaptam a ni—, b^gv akadt valaki. aki visszautasította a titkos zsenivédő társaság díjat. Nem tudom. hogy ama ötven, akit kijelölték. csakugyan zseni-e. De az. aki visszautasította, lángelmegyanús. És tisztességesebb fórumokon.' remélhetőleg, tisztességesebb díjak várnak reá. UNGVÁRI TAMAS Változó világ 1956 októberében ' '.anyavilág-. ban messze fölúor. egyedül a kovácsék tartottak rádiót. Patkolás közben el is újságolta mindenkinek a kovács: Pestön kitört a fóradalom." Az emberek morogtak valamit. Ide úgysem jön senki, hogy segítsen letömi a kukoricát. Különben sem sokan tudták, mi az. hogy forradalom. Azt még kevesebben, mi az. hogv ellenforradalom. Szomszédasszonyunk a hetipiacra ment éppen: a repülőtér mellett suhintotta meg a törtéríelem szele. Részeg .suhancok álltak eléjük: — Magyar testvérek, hát ti mért nem mentek ütni a kommunistákat? Mondta a szomszédasszony, hogy azért, mert ők most a piacra indultak. A reptértől még továbbjutottak. de a piactérre nem lehetett bemenni. A szomszédasszony emlékezetében most már örökre úgy marad meg. hogy a .fóradalom' olyan zűrzavar, amikor az emberek az utcán fölfordítják a Hovas" kocsikat, betörik a kirakatokat a sok drága holmit csak úgy, ingyen, kidobálják az utcára, kiborítják a piacosok portékáját és az a finom, jó zsíros tejföl folyik, csak folyik a lovak lába alá... f Felnőtt fejjel értettem meg. miért emlegették messze világító lámpásnak a szegényes, öreg tanyai iskolákat, ahol a padokban az apánk faragta ábrákkal ültünk szemben, s négy, néhol nyolc osztály is figyelt egyetlen tanító szavára. Hétköznap tanítottak abban az egy teremben, vasárnap meg misét tartottak. A hatavanas évek elején már csak a meggyőzés szelíd eszközeivel folyt a harc a klerikális reakció ellen. A materializmus előretolt bástyája a tanító volt: de hogy az ateizmus van birtokon belül, csak az jelezte, a tanítónál kellett beiratkozni hittanra. Meg kellett volna győznie a beiratkozás napján csapatokba érkező tanyai asszonyokat, hogy a vallás a nép ópiuma; biztosan nem dicsérték meg érte, de a gyermekük üdvösségéért mindenre képes anyákkal szemben rendre alulmaradt a vitában. Olykor magunk is azt hittük, haragszik a jóistenre meg a szelíd szavú plébánosra; pedig csak a mi érdekünkben mordult ránk olykor-olykor, ha Keresztelő Szent János vagy Káin és Ábel vérgőzös történeteit előhoztuk a tanítás során. Tanuljuk meg. mit hol kell mondani: az ígéret földjét a délutáni hittanórán, a Jani apja élmunkás kezdetű történetet délelőtt, olvasásórán. XXIII. János halálakor nagy röhögve jött be Lengyel Áron az iskolába. — Kipurcant a pápa — kiabálta már a kapuban. Kapott is a mi materialista tanítónktól olyan pofont mindjárt az ajtóban, hogy én, aki csak messziről láttam. húsz év múltán is emlékszem rá. * Hatvanas évek . . Hatvanegyben a tizenegyedik keresztért arattak a részesek, hetvenben a hetedikért. Hatvanban vettük az első telepes rádiót. Amikor nem látták, kíváncsian kopogtattuk nagyapámmal: hol bújik bele. aki. beszél meg muzsigál; egyáltalán. hogy fér el abban a kis dobozban; kijön-e pisilni néha. ha nem. mit csinál olyankor, amikor se nem beszél, se nem énekli, hogy Vörös Csepel, vesesd a" harcot... Micsoda urak léteztek abban az időben! Ür volt a tyúkoltó, s» pénzügyőr, a rendőr; úr volt a tanácsházán a hivatalsegéd is. ?)ki följelenthetett, ha engedély nélkül kivágtunk egy akácfát, de ugyanő egy üveg pálinkáért azt is elintézhette, hogy ne büntessenek meg érte. Urak voltak az agitátorok és urak lettek a téeszcsé első vezetői, akik azontúl j a téeszcsé gépével szántatták a saját földjüket. Aki autót vett. attól kezdve minden lagziba meghívták, hogy rangosabb legyen az esküvői menet. A szomszéd Imre bácsi habókos. szegény ember volt mire , én megismertem, már csak rit- j kán józanodott ki. Amikor férjhez adta a lányát, összeszedett i tizenkét autót: hatvannégyben az egész községben sem volt több. A { jóléti társadalom halvány deren- ; géseként porzottak a keskeny dü- j lőutakon az ormótlan 407-es Moszkvicsok. Warszawák. Pobe- : dák. * I 1968. az új gazdasági mechanizmus éve; elnökválasztás a szakszövetkezetben. A régi elnök már annyi ellenséget szerzett, hogy mennie kellett. Kicsinyke tűz volt akkoriban egy szakszövetkezet. vékonyan pumpálta hozzá az olajat az állam, a rossz nyelvek szerint nem is fért közel hozzá, csak az elnök rokonsága. Legyen hát változás, másnak. is adassék meg a lehetőség, érveltek a hangadók, és akadt is vagy fél tucat önjelölt a választásra, Megoszlottak az erők — véletlen volt, vagy talán az új mechanizmus fuvallata? —, addig alig ismert diplomás fiatalembert választottak elnöknek, akinek a keze alatt föl is virágzott aztán a gazdaság. Alig lehetett már részesaratókat kapni. A cséplómunkások is kevesen voltak, de sokat ittak. Az első kombájnok után csapatostul vonultak az emberek és fájó szívvel turkálták a szalmát: a rozzant SZK—4-esek rengeteg szemet elszórtak. Ki kellett az akácfákat vágni, mert nem fért el a kombájn a dűlőúton. Váltig hallgattuk a rádióban, hogy a fizikai dolgozók. úgymond. tehetséges gyermekeinek az iskolában a helyük. Mit tndtuk mi akkor, hogy a puhább1 székeken már mindenütt ül valaki. Hatvankilenc szeptemberében a Radnóti gimnázium menzáján verejtékezve megtanultam — az úri tudományok közül elsőként —. hogyan kell késsel-villával enni a marhahúst. * Ügy képzeltem. a belvárosi tisztviselő- meg orvosgverekek között, az én falumnál nemigen van elmaradottabb hel^ Európában. Később olvastam a 72-es kecskeméti tanyakonferencia,' jegyzőkönyvében. Domaszéken már akkor minden ötödik családban volt személygépkocsi. Aztán a villany: tévé. szivatytyú, morzsoló, daráló. A languszták. a zsiráfok, cowboyok, meg az atomháború réme beköltözött a szobába. Hörömpő József. a tanyavillamosítás egyik bábája hozta. 28 ezer forintot kértek csak a vezetékért, ennyibe került nekünk a XX. század. Megérte. A járásban egymás sarkát tapossák a kiváló címet elnyert szakszövetkezetek. Van olyan falu. ahol a lakosság takarékbetétállománya évente nagyobb öszszeggel nő, mint amennyi a községi tanács éves költségvetése. Valamire való ember emeletes házat épít ma már, lakjon bármelyik Szeged környéki faluban, öregek, betegek, lemaradók ma is vannak: aki nem érti meg az idők szavát, nem piacol. nem fóliázik. amellett. Iám. elszalad a világ. Egykori általános iskolai osztályunkból ketten tettük meg a nagy ugrást, szereztünk diplomát, lettünk, rétegeket átugorva, értelmiségiek. De végleges otthonunk éppen nekünk nincsen. ieomszédasszonyunk megöregedvén, egyre %evésö'é érti a társadalomformáló erők működését. Ha a múltról esik szó. egyre azt hajtogatja: azt a finom, jó zsíros tejfölt mégsem kellett volna a lovak lába alá ... TANÁCS ISTVÁN