Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám

Csütörtök, 1982. március 11. 3 Határ menti árucsere-forgalom Tanácskozás Szegeden A batár menti árucsere- KB tagja, a Csongrád megyei fargalom fejlesztése — ezt pártbizottság első titkára, ma mar több éves tapaszta- Délután a Tisza Füszért latok mutatják — mindkét székházában folytatódott az félnek egyaránt érdeke: bő- eszmecsere, amibe több ke­rült a választék, sikeresnek reskedelmi és ipari vállalat mondható kooperációs kap- képviselője is bekapcsolódott. csolatok jöttek létre a jugo­szláviai és a magyar válla­latok között Tegnap Szegeden tanács­Vitaindítót Jankó Imre, a Füszért igazgatója mondott. Az elmúlt évben az export­import forgalom elérte a koztak az elmúlt évi tapasz- 15,6 millió dollárt a Dél-al­talatokról a szakemberek. A íöldi Árucsere-forgalmi Tár­jugoszláv delegációt Jan saság és a jugoszláv partne­Szrbovan, a szövetségi gaz- rek között; az összforgalom dasági kamara elnökségi tag- tíz százalékát a kooperációs ja. a magyar küldöttséget és bérmunka tette ki. Erre Kallós Ödön. a Magyar Ke- áz esztendőre szeretnék el­reskedelmi Kamara társelnö- érni, hogy 20 millió dollár ke vezette. A tárgyalóoart- legyen a kivitel, illetve a be­nerek délelőtt a két nemzet- hozatal összértéke, gazdaság fejlődésének általá- Negyven magyar és negv­nos problémáit tekintették ven jugoszláv vállalat építi át a Technika Házában. tovább kapcsolatait. A hasz­Ezt követően fogadta a két nos eszmecserén ott volt Per­delegáció vezetőjét dr. Ko- jési József, a megvei pártbi­mócsin Mihály, az MSZMP zottság munkatársa is. Horizont klub Történelmi, anyanyelvi, környezetvédelmi, filmmű­vészeti előadások. premier előtti filmvetítések, ismert művészekkel szervezett talál­kozók szerepelnek a Hori­zont klub idei műsortervé­ben. Az új klub céljáról és programjáról tájékoztatták szerdán a sajtó munkatársait a Kossuth klubban. A két hónappal ezelőtt alakult klub vezetői elmond­ták: a Magyar Televízió, a Főmo. a Lapkiadó Vállalat és a Filmművészeti Szövetség közös vállalkozásaként egv évvel korábban létrehozott, tévéfilmeket vetítő Horizont mozi kedvező tapasztalatai­ra építve jött létre a Hori­zont klub. A kulturális s köz­művelődési politika gyakor­lati segítését szolgáló vállal­kozásban részt vevő lapok — a Búvár, az Édes anyanyel­vünk, az Ez a divat, a Film­világ és a Filmszem — al­kalmanként házigazdaként saját profiljuknak megfelelő programokat szerveznek pén­tek esténként. Mozgó világ S zabad idejének szinte minden per- utáni helyzetre vonatkozó jóslatok kü­cét egy óriási fotelben tölti P. G. lönben sem biztos, hogy pontosak. Annyi Az ülőalkalmatosság a televíziós azonban, valószínűnek látszik, hogy az készülék előtt terpeszkedik, P. G. benne, emberi tényező szerepe sokkal nagyobb ' Hősünk mindössze hétesztendős. Különös lesz a mostaninál. A nálunknál gazdasá­ismertetőjele nincsen, ha csak az nem. gilag fejlettebb országok tapasztalatai in­hogy hét végére elfárad. Ö maga úgy véli. tő példák lehetnek. A struktúraváltást hogy az iskolában dolgozik túl sokat, ma- csak a fizikailag és pszichikailag állóké­gam azt gondolom, hogy azért ejti le pes dolgozók viselik el károsodás nélkül, ólomnehéz szempilláit, s alszik 12 órákat, a többiek stresszhelyzetbe kerülnek, s leg­mert nem mozgatja eleget a lábát, ami többjük meg is betegszik. A legjellemzőbb pedig, ahogy mondani szokás: mindig szimptómák: általános idegesség és alvási kéznél van. zavarok,gyógyszerszedési mánia, gyomor-. Valamikor kétezer körül fog munkába szívpanaszok, keringési rendellenességek, állni. Akkorra a mostaninál minden bi- Amikor P. G. már futkározik, arra gon­zonnyal nehezebb körülmények között kell dolok az erkélyen állva, hogy a srác né­helytállnia. Mire gondolok? Manapság, a hány métert az én nyugdíjam reálértéké­Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága 1983-at diákévvé nyilvánították Fejti Györgynek, a KISZ KB első nökletével séget teremt az értelmes arculatát. munkaformáinak titkárának el- cselekvésre. Ehhez olyan ülést tartott a programot kell kialakítani. tudományos-technikai forradalom korában az emberi teljesítőképesség és teherbírás a döntő kérdéssé vált. A gépek sok mun­kát levesznek az ember válláról, ám az ember és a gép kapcsolatában űj terhelé­nek biztosításáért is lohol. De vajon ki küld futkározni bennünket, felnőtteket? A világ mozog. Nekünk is többet kel­lene mozogni. Erőtartalékok nélkül a la­Magyar Kommunista Ifjúsá- amely felkészít, mozgósít és gi Szövetség Központi Bi- egyben lehetőséget ad a tár­zottsága. Az ülésen megje- sadalom előtt álló feladatok lent és felszólalt Óvári Mik- megoldására, tág teret nyújt lós, az MSZMP Politikai Bi- tehetségük és öntevékenysé­zottságának tagja, a Köz- gük kibontakoztatásához. ponti Bizottság titkára. Részt épít sokrétű érdeklődésükre. vett a tanácskozáson Pozs­gay Imre művelődési mi­niszter, valamint ott voltak A KISZ-nek nagyobb szere­pet kell vállalnia abban, hogy a diákfiatalok eligazod­a megyei pártbizottságok il- janak a világ dolgaiban, a letékes titkárai is. társadalomban. a politiká­A Központi Bizottság Var- ban, korszerű műveltségre, ga Sabján Lászlónak, a KB alapos tudásra tegyenek titkárának előterjesztésében síért, elsajátítsák a demok­megtárgyalta a tizenéves rácia. az érdekképviselet diákifjúság körében végzett gyakorlatát. E célok megva­mozgalmi munkáról szóló lósításában az ifjúsági szö­jelentést. és határozatot fo- vétség együttműködik a pe­gadott el a további felada- dagógusokkal. Támogatja az tokról. A napirendi pontvi- igényes, reális követeimé­tájában a KISZ KB közép- nyeket állító iskolát, azt a iskolai és szakmunkástanuló Pedagógiai gyakorlatot, tanácsának tagjai is részt amely felkelti az érdeklődést. vettek A Központi Bizottság meg­állapítja: ifjúsági elismeri az erőfeszítéseket, átsegít a tanulás nehézsége­szövetsé- in- amely úgy követeli meg az iskolai munkát, hogv köz­ben megmaradjon a megis­fiatalokat merés- a felfedezés öröme. az iskola emberséges légkö­re. A KISZ tevékenysége nem korlátozódhat az iskolai günk jelene és jövője szem pontjából egyaránt fontos, hogy a tizenéves már első mozgalmi élmé­nyeik meggyőzzék, s érez­zék, hogy a KISZ értük és általuk • van, kifejezi törek- feladatok megoldására, öriz­véseiket, érdekeiket, lehető- nie és erősítenie kell önálló és módszereinek sajátossá­gait. A Központi Bizottság 1983-at diákévvé nyilvánítot­ta. A testület végül ajánlá­sokat fogalmazott meg az állami és a társadalmi szer­veknek a határozatban meg­fogalmazottak támogatására és megvalósítására. Ezt követően a Központi Bizottság meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te Kovács Jenőnek, a KB titkárának tájékoztatóját a nemzetközi• ifjúsági mozga­lom időszerű kérdéseiről.. A napirendi pontok vitá­jában felszólalt Antal Tün­de. Csaba Iván, Debreczeni Ferenc, Gonda Tibor, Ha­lász Anna, Hegyi Istvánné, Horváth Attila, Kalmár Pé­ter, Lengyel Sándor, Masszi Pál, Nagy Andrea, Piros Hajnalka. Rákóczi Péter, Svéda Tünde, Szécsi Zsu­zsanna, Szórádi Sándor, Vá­mos Mariann. Valentinyi Andrea, valamint Sudár Ist­ván, az MSZMP Fejér me­gyei Bizottságának titkára, Bernáth Lászlóné iskolaigaz­gató, Ács Mária és Lévai Lászlóné középiskolai taná­rok. si tényezők mutatkoznak. A bonyolult be- kótelepi neurózist sem lehet legyőzni, a rendezések kezeléséhez fokozottabb szel- munkahelyi ártalmakat sem. Pedig van­lemi munka szükséges, a szalagrendszerű nak bőséggel, s a világ bonyolódásával és az automatizált termelés neurotizálja a egyenes arányban szaporodnak, dolgozókat. Újabban feltűnt nekem, hogy magam is Az is tény, hogy valószínűleg huszonöt mintha egy kissé fáradékonyabb volnék, év múlva is szükség lesz nehéz fizikai mint korábban, korosztályom tagjain is munkára. tapasztalok hasonló tüneteket. A jólét pu­Aggódom P. G. miatt, s bár bőg. le- hított el minket? Lehetséges. Harminc év zavarom a játszótérre. Elméleti alapon, alatt nemzeti jövedelmünk csaknem ötszö­„A történelem nem egyéb — irja Marx —s rösére növekedett; autózó ország lettünk, mint az egyes nemzedékek egymásutánja, a múltkoriban meglepődve tapasztaltam amelyek mindegyike kiaknázza azokat az egy nyolcadik osztály vendégeként hogy anyagokat, tőkéket, termelőerőket, ame- majdnem minden gyerek diplomatakazet­lyeket valamennyi elődje ráhagyománvo- tával jár suliba... zott, ilyenképpen tehát egyfelől a reá ha- Tk Tjigyobb sebességre kell kapcsolnunk, gyott tevékenységet folytatja egészen Meg kell őriznünk a kialakult élet­megváltozott körülmények között, másfe- színvonalat, meg kell teremtsük a j lől pedig a régi körülményeket módosít- fogyasztási piacon a kereslet és a kínálat ja egészen megváltozott tevékenységgel." egyensúlyát, emelnünk kell közben az Egy-egy generáció teljesítményének az a áruellátás színvonalát, s mindezt úgy, fokmérője, hogy mennyivel haladta meg ho§y a'doznunk kell a mainál gazdaságo­az előtte járó nemzedéket, s hogy milyen segítséget ad az utána jövőknek, hogy túl tudják haladni. Az utóbbi hetven évben az ipari mun­ka termelékenysége ezer százalékkal nőtt! P. G. generációjának nyugalomba vonulá­sáig hasonló emelkedést várhatunk. Nagy munka vár persze ránk. középkorűakra is. Húsz évig nekünk is dolgozni kell még, s nem is könnyű helyzetben, nem is ki­csike gondokkal küszködve. Tisztában kell lennünk azzal, hogv sabb termékszerkezet kialakítására is. Látható: nemcsak a kezünket és a lá­bunkat kell mozgatnunk az eddiginél töb­bet, hanem az agyunkat is. És azt sem árt megfontolni, hogy a két dolog össze­függ. A mozgások kiegészítik, hatékonyan egészítik ki egymást. A legfontosabb dolog persze az. hogy most a soronlevő ötéves tervet teljesítsük. Ez és néhány egyébként nem kisebb fel­adat elvégzése még a mi dolgunk. Aztán az utódok következnek. Vigyázzunk rájuk szép szigorral, nehogy puhaságra seré­most a gazdaság történetében egyedülálló nvebb gyermekek álljanak elő az erösebb. feladatra vállalkozunk, s ezt teljesítenünk jámbor apáktól: az ő stafétabotjukkal is kell. Jövőnk érdekében. ugyanis a mostaninál is gyorsabban kell Hogy mi lesz kétezerben? Ezt még nem majd futni, tudni pontosan. A húsz esztendő eltelte Pelri Ferenc Árak, ellenőrök Kereskedelmi tapasztalatok * — A kereskedelmi felügye- termékek és szolgáltatások felelősen*?. A felelősségrevo­lőségekhez tavaly — a meg- minősége összhangban van-e nások kétharmadának árdrá­előző évinél 10 százalékkal az árral, kulturált-e a ki- gítás és minőségi hiányosság, kevesebb — • mintegy 1800 szolgálás, a vállalatok adott- egyharmadának a vásárlók bejelentés érkezett a lakos- ságainak megfelelő-e a kí­ságtól, többnyire az ipar- nálat. Az ellenőrzések során cikkek minőségét és a ga- megállapították, hogy a ru­ranciális szervizszolgáltató- házati kereskedelemben és a sok színvonalát kifogásolták vas-műszaki üzletekben vál­tájékoztatásának elmulasz­tása. illetve nem megfelelő kereskedői magatartása .volt az oka. A kereskedelmi felügyelő­— mondotta szerdai sajtótá- tozatlanul jó a kereskedelmi ségek munkatársai idén szé­jekoztatóján Giltner László, munka színvonala, hiányos- jes körben folytatják ellen­az Országos Kereskedelmi ság alig tapasztalható. A ko- őrzéseiket. Főfelügyelőség vezetője. A rábbiakhoz képest lényege­panaszok kétharmada jogos sen javult a minőség és a volt. ezekre összesen egy- kiszolgálás az első és má­miilió forint kártalanítást sodosztályú vendéglátóhelye­fizettek a reklamálóknak, s ken. A vizsgálatok alapján a felelősökre 575 ezer forint azonban az is megállapítha­bírságot róttak ki. A vizsgá- tó, hogy a fogyasztók érdek­latok tanúsága szerint a jo- védelmének kritikus pontjai gos panaszok nagy részét az változatlanul a hús- és hen­üzletek és vendéglátóhelyek tesáru a zöldség és gyümölcs Megbeszélés a szőlőtermesztésről f Uj fajták és módszerek A Magyar Agrórtudomá- eredmény, ha valóban szőlő- leten kézi műveléssel vég­nyi Egyesület megyei szer- művelés folyik, intenzív kö­vezete agrárszakemberek rülmények között is. Ma már klubjában tegnap, szerdán olyan minőségi fajták állnak délután megbeszélést tartót- rendelkezésre amelyek fagy zett időbeni munkával 20 tonnás volt a termés. Bebi­zonyosodott ismét, hogy szőlőt magára hagyni, „el tak Szegeden, a Technika tűrők, s megfelelő technoló- csapni" nem lehet. Miharna Házában. A szőlőtermesztés gia alkalmazásával, táp- rabb büntetni kell azokat a időszerű kérdéseiről a vita- anyag-utánpótlással átlago- termelőket is. ahol a tőke­indítót dr. Zilahy János pro- san 10—12 tonnás termést hiány állandóan nő, néhol fesszor, a Szőlészeti és Bo- adnak hektáronként. Leszö- már eléri a 20 százalékot, rászati Kutató Intézet igaz- gezte, hogy a kedvező terü­gatója tartotta. Többek kö- leteken még ma is a talaj­zött beszélt a termőhely sze- takarásos technológia adja a repéről, a termelési bizton- termésbiztonságot; ez eset­: ——/fi n Hr.,rál Iá n^Al Ao n Lrtr) rvA* 1 - 1 I D •/ n Ez nem szolgálja a termő­föld védelmét; nagy kárt okoz a népgazdaságnak. A vita során szóltak a Felgyői Állami Gazdaság termelési tapasztalatairól, jelentősebb fagy- amely követőkre talált már kárra. A fajtahibridek elter- több szövetkezetben. Szor­jesztésének, a most folyó galmazták a vörös bort adó fajtaváltásnak feltétlen mi- fekete szőlők ültetését, mert ságról, a fajtaváltásról és a ben nem kell számítani mí­tájkörzetek kialakulásáról, nusz 20 fokos fagyok eseté­Kiemelte, hogy a Dél-Alföld ben sem alkalmas a jó minőségű bo­rokat adó szőlők termeszté­sére, mert igen kedvező a hő- és a fénymennyiség, nőségjavítást kell hozniuk, évszázados tapasztalatok bi­Persze, csak akkor várható mennyiségileg is megfelelő vezetői saját hatáskörükben is orvosolhatták volna, de minősege, súlya, az ennek ezt — mint a kereskedelmi megfelelő ár, valamint a felügyelőségek munkatársai nyári szezonális és a har­több ízben tapasztalták — mad negyedosztályú ven­megakadályozta a vevők es . eladók egymás iránti bizal- deglatóhelyek szolgaltatasai­nak színvonala. Az ellen­őrök ezeken a helyeken tár­ták fel a legtöbb visszássá­matlansága. A kereskedelmi felügyelő­ségek azonban nemcsak a lakosságtól érkező panaszok­kal foglalkoznak, hanem ta­valy több mint 25 ezer al­kalommal got. Az intézkedések határozot­tabbak voltak, mint koráb­, , , ban, a vizsgálatok 26 száza­kereskedelem lékában a tapasztalt hibá­és a vendéglátás egész te- kért pénzbírságot róttak ki rátétén vizsgálták, hogy a a boltok, vendéglátóhelyek A piacokon általában az il- zonyítják, hogy az Alföld­ő latos bort keresik, amely ízé- nek e területén jó minőségű ben, zamatában és színében borokat lehet készíteni. Onkológiai kongresszus A hazai onkológiai ellátás, ötéves terv időszakában to­gondozás helyzetéről tanács- vábbfejlesztik az onkológiai koznak a daganat elleni ku- hálózatot, az eddiginél job­tatás elméleti és klinikai ban támogatják a daganatos szakemberei a Magyar On- betegségek korai felkutatá­kológusok Társaságának szer- sát. Fontos feladat a gondo­dén Budapesten, a Fórum zói hálózat újjászervezése, s Szállóban kezdődött XIV. a lakosság meggyőzése, hogy kongresszusán. Lapis Károly vegyen részt a szűrővizsgá­professzor, a társaság elnö- latokban. ke megnyitó beszédében Krompecher Ödönre, a hangsúlyozta, a magyar ku- századelő kivá)ó patológu­tatók, orvosok nemzetközi sára> daganatkutatójára em­viszonylatban is jelentós lékezve Eckhardt Sándor eredményeket értek el a da- professzor, az Országos On­ganatok kutatásában, korai kológiai Intézet főigazgató­földerítésében, gyógykezelé- ja, a Krompecher-díj ez évi „» J r - .7 kitüntetettje a daganatelle­seben. Medve Laszlo, egesz- nef, küzdelem hazai helyze­ségügyi államtitkár köszöntő téről és perspektíváiról tar­szavai után elmondta: a VI. tott előadást. is a természetességet sugá­rozza. Külön szólt arról a ta­pasztalatról, hogyan lehet Ilyen többek között a csong­rádi vörös is, melyet a kül­földi vevők is keresnek. Több olyan javaslat el­gyorsan termésnövekedést hangzotti melyek megvalósí­elérm. Példaként említette a • ° ..... • . . . . tása további eredményeket Mátra vidéki szőlőtermesztő hozhat a dél_aiföldi sz5lő­szövetkezeteket, gazdasago- termesztésben. Szóba került kat, ahol illetményföldként osztottak ki olyan szőlőt, amely korábban hektáron­ként csak 4—5 tonna ter­az agrobaktérium terjedése, amely jelentős károkat okoz a tájkörzet ültetvényeiben. mést hozott. A gondos ápo- Dr. Zilahy János professzor Iának, a munkák időben va­ló elvégzésének rövid idő alatt eredménye mutatkozott. A termésátlag megkétszere­óvta a gazdaságokat olyan szaporítóanyagok beszerzésé­től, amelyeket agrobaktéri­ződött, sőt volt olyan hely ummal fertőzött gazdaságok­is, ahol háromszor annyit ban neveltek. szüreteltek, mint korábban. Az egyik gazdaságban a Az agrárszakemberek klub­nagyüzemi termelési techno- jában tartott vita több olyan lógiát pontosan betartották, kérdésre adott feleletet, amelyeket a szőlőtermesztők már a közeljövőben haszno­és 10 tonnás hektáronkénti terméshozamot értek el. Közvetlenül mellette az Illet­ményföldként kiosztott terű- sátáni tódnak.

Next

/
Thumbnails
Contents