Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-25 / 71. szám
10 Csütörtök, 1982. március 25. Á gondos előkészítés fél siker RMnlfnációs megbeszélés Csongrád megye tömegközlekedéséről állításáról, a lépcsőzetes munkakezdés érvényesítésének előnyeiről, az áruszállítással kapcsolatos tennivalókról, s arról, hogy lassanA termelő vállalatok egy a most kezdődő előkészítő — kisebb — része már a munkában kamatoztató közműit év derekán, az üze- lekedésszervezők nevében dr. mek, intézmények többsége Benedek Tibor, a Volán atig három hónapja tért át igazgatóhelyettese, a koordíaz ötnapos munkahétre. S náciÓ6 tevékenységben részt- ként talán eljutunk nem csumég az idén további szer- vevő társadalmi és tömeg- pán az öt munkanap, hanem vezetekre, egyebek között szervezetek, tanácsok kép- a két pihenőnap tömegközaugusztus 30-tól az oktatási viseletében pedig Berta Ist- lekedési hatásainak vizsgáintézményekre is kiterjesztik ván, a Szeged városi párt- latához is. a minisztertanácsi határoza- bizottság titkára elemezte a Az -értekezlet vendéglátó tot. Az átállás szakaszossága tömegközlekedés pillanatnyi házigazdájának, a Volánnak az a tömegközlekedésért fele- jellemzőit. Ezekből kiindul- a törekvése, hogy az előkélőe vállalatoktól folyamatos va kell ugyanis felmérni a szervező munkát, az elöké- várható igényeket — már szítás és a megvalósítás pár- amelyik területen ez lehetkuzamosságát követeli meg. séges. A tegnapi megbeszélésen egyébként a vállalatok képviselőinek alkalmuk volt arra is, hogy a rájuk váró feladatokról tájékozódjanak. Egyebek között szó esett a közületi gépjárművek meEzt érzékelhették Csongrád megye városainak tanácsi, nagyvállalati képviselői, akiket a Volán 10. számú Vállalata koordinációs megbeszélésre hívott meg tegmak, szerdán Szegeden. Az eddigi tapasztalatokat netrend szerinti forgalomba szítés gondosságával próbálja csökkenteni az utólagos reklamációk számát, mindenképpen követésre méltó. A felkérésnek, hogy a vállalatok, intézmények kellő időben fogalmazzák meg dolgozóik tömegközlekedési igényeit, érdemes és kívánatos minél előbb eleget tenni. Ezt bizonyítják az átállással kapcsolatos eddigi tapasztalatok is. Permi színpadművészek látogatása Kedden délután érkezett tatja be a szabadtéri játéSzegedre Georgij Dmitrije- kokon, s a produkció előkérte* Alekszidze balettmester szllésére hozták most maés Szemion Mihajlovics Gan- gukkal a szereposztást, a eevtes díszlettervező, a Per- díszletek tervrajzát, makettmi Balettszínpad művészei, jeit, s megnézték a játékok Mint ismeretes, a szovjet színhelyét is. A szovjet ventársulat nyáron Csajkovszkij dégek tegnap délben utaztak művét, A hattyúk tavát mu- el Szegedről. Kongresszus Pszichiátriai. neurológiai, endokrinológiai szakemberek találkoztak szerdán a Magyar Tudományos Akadémián. Az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzetközi Pszicho-Neuroendokiin Társaság és a MOTESZ szervezte nemzetközi kongresszusán megvitatják az Áktívaértekezlet A Vakok és Gyengénlátók támogatást nyújtottak a ráOrszágot Szövetsége Csöng- szorulóknak. Ezt követően rád megyei szervezete és dr. Dohány Lászlónc, a szegedi csoportja Szegeden megyei tanács csoportvezetorendezte meg aktívaülését, je tartott beszámolót a meA tanácskozáson a megyei gyei eredményekről. Tájeés városi tanáccsal 1979-ben koztatta a hallgatóságot aikötött szerződés megvalósu- ról, hogy a 2 millió 650 lását értékelték. ezer forint értékű társadalDr. Jáksó László, a fonal- mi segítséget a vakok, gyenfeldolgozó vállalat igazgató- génlátók, mozgássérültek, naja, a szövetség megyei el- gyothallók és értelmi fogvanöke köszöntője után dr. tékosok között osztották Zlatarov Sztojcsoné, a városi szét. Dr. Bódi István, az ortanacs egészségügyi osztálya szagos szövetség főtitkára szociálpolitikai csoportjának felszólalásában hangsúlyozta, vezetője ismertette az el- hogy a vakok Csongrád memúlt év eredményeit. El- gyei szervezete kiváló munmondta, hogy a rokkantak kát végzett az elmúlt évben, évében az üzemeken, válla- „ , „ , „ ,, , lati szocialista brigádokon melynek eredményekent a velésről és a pályaválasztás jkivCl egyes személyek is je- megyék közötti értekelés so-: segítéséről szóló jelentést lentős anyagi- és erkölcsi rán második helyet ert el. Ifjúsági tanácskozás Tegnap, szerdán ülést tartott a szegedi járási úttörőelnökség Fodor Mária járási úttörőelnök vezetésével. Tájékoztatókat hallgattak meg Kaiser Rezső és Harmath Istvánná szakbizottság vezetőktől a közlekedésbiztonsági verseny lebonyolításáról, a kulturális szemlék csapat és körzeti szintű rendezvényeiről, a Kazinczyverseny előkészítéséről. Megtárgyaltak Zelei Jánosné szakbizottsági vezető előterjesztésében a munkára nen környezet védelmében Tegnap, szerdán délután a azokról a környezetvédelmet Hazafias Népfront Szeged szolgáló tudományos klsérlevárosi bizottságának szék- tekről, melyeket az egyetem házában rendezte meg a vá- állattani tanszékének munrosi népfrontbizottság mel- katársai a Kiskunsági Nemzeti Park Bugac pusztai területének egy részén folytatnak. László István, a városi taló, a József Attila Tudo- nács építési és közlekedési mányegyetem állattani tan- osztályának főelőadója Szeszékének adjunktusa az élő ged települési környezetészervezetek és a környezet nek védelméről tartott diakölcsönös viszonyáról tar- képekkel illusztrált előadást, tott előadást. Beszámolt T. L. lett működő környezetvédelmi munkabizottság tanácskozását. At ülésen dr. Gallé LászTájékoztató Két eseményre készül a 160 ezer tagot számláló Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége. Kiss Ernő, a MABÉOSZ főtitkára szerdai sajtótájékoztatóián elmondta.' hogy április 2—11. között Szolnokon tartják a 2. országos ifjúsági bélyegkiállítást. 1985-ben pedig Budapest ad majd otthont a nemzetközi filatelistaélet legfontosabb rendezvényének, a bélyeg-világkiállításnak. Konferencia a KiSZ-rol mazkodási és reprodukciós folyamatainak fenntartásában. és hagyaték Három éve diplomázott a se hasonló, természetből átszegedi Tömörkényi gimná- mentett nyomat, motívum, zium egykori növendéke, Tóth Magdolna, az Iparműveszeti Főiskolán, hogy az- Az egymást sorjázó kiálután ismét visszatérjen az lítások sokaságából különös Figurális művei (RuhaöblöA KISZ zászlóbontásának A tanácskozás, bár ünne- százaléka sem érte még el 125. évfordulója alkalmából pi eseményhez kötődik, 35. életévét. A mindennapi idegrendszeri és hormonális I szerdán ifjúsági tanácskozást munkaértekezlet — mondot- munkában építenünk kell az folyamatok kölcsönös kap- J rendezett a KISZ Központi ta —. amelynek célja nyílt, ifjúság sajátos tulajdonsácsolatát a szervezet alkal- Bizottsága, mintegy félezer alkotó eszmecserét folytatni gaira. a kockázatot is vállalővárosi, megyei párt- és ta- az ifjúságpolitikáról, az if- ló kezdeményezőkészségre, nácsi aktivista, ifjúságpoliti- jűság jelenéről és jövőjéről, az új iránti fogékonyságára, kai titkár, KISZ-vezetö, pro- visszapillantani a megtett rugalmasságára. lendületfcpagandista, ifjúságkutatással útra és felvázolni a társada- re és a közösség érdekeit foglalkozó szakember részvé- lom, a fiatalok előtt álló szem előtt tartó egészséges telével a Magyar Néphadse. legfontosabb feladatokat. Az kritikai szellemére. Ezek a reg Művelődési Házában. A utóbbi évtizedekben megnő- tulajdonságaik viszont csak tanácskozást, amelyen részt vekedett P7- ifjúság társadal- akkor válhatnak igazi hajvett Baranyai Tibor. az mi szeref>e, súlya. Nagy, tár- tóerővé. ha mindenütt kéMSZMP KB osztályvezetője sadalimat alakító erővé, ak- pességeiknek megfelelő felis. Fejti György, a KISZ KB tív, a termelés derékhada- adatokkal bízzák meg. ha első titkára nyitotta meg, nak számító társadalmi cso- bölcsen beavatják őket a majd Aczél György, az porttá vált. Napjainkban társadalom gondjaiba, ha MSZMP Politikai Bizottsá- 4,7 millió 30 éven aluli em- meggyőződnek arról hogy a gának tagja, a Miniázterta- ber él az országban az ak- - cék>k eléré^. val6_ nács elnökhelyettese az if- tiv keresők egyharmada is ,,, , jűságpolitika időszerű kér- ebből a korosztályból kerül ban rajtuk is. az o vállaladéseiről tartott előadást. ki, s a munkavállalók 46 saikon. döntésükön is múljk. kiállítási napló ról tőrtént rövid kirándulásai alkalmával eléje tűnő balatoni részletek, pécsi utcák, valamint a gyulai vár romantikája is megihlették. alma materbe. A fiatal ke- figyelmet érdemelnek azok a ramikusművész most rendez- a tárlatok, melyek ritkábt.e meg első önálló kiállttá- ban ugyan, de mégis előforsát a következetes mecena- dulóan, egy-egy elhunyt szetűrájáról ismert Gabonater- gedi művész hagyatékát tármesztési Kutató Intézet elő- ják elénk. Így vagyunk most adótermében. Tóth Magdolna a helyi művész-tanárok köpető, Lámpázó stb.) közül az önmagáról készített portréja emelkedik ki, melyen szerényen tartózkodó, megfontolt egyéniségét híven tükrözteti. Papp Sándor oktató-neveelső önálló kamarakiállítása zül nem rég eltávozott Papp lő és művészi-alkotó tevénemcsak tehetségéről győzi Sándor (1912—1980) öröksémeg a látogatót, de követ- gével is, melyből mintegy kezetes tájékozódáséról, friss félszáz festményt kiválogalszemléletéről, kísérletező va, az űjgzegedí November kedvéről. Tudsjdonképpen három csoportra osztható a kiállítás anyaga. Felrakásos technikává készített nagyméretű edényei a legősibb formakincshez nyúlnak vissza, az óriás tárgyak egyszerre őrMűvelődési Ház tisztes kiállítást rendezett. Papp Sándor táj- és környezetóbrézolásai nem Ismeretlenek a szorgos kiállításlátogatók előtt. Líraian fér- lósított egyéni'tárlata nagyflas hangoltságú, ezüstösen ban hozzájárul ahhoz, hogy sötét tónusú, szerkezetesen életműve — mely még teljekenységére megbecsüléssel gondolunk vissza. Mint szegedi általános iskolai, tanár, a rajzolgatni kedvelő tanítványaiból- szakkört alakított, hogy a vizuális-kultúra alapvető elemeivel megismertesse a fiatalokat. Utolsó kívánságaként most megvali z k a puha agyag sajátossá- felépített képeit (Tápéi ház, sebb felkutatásra és elem gait és a formáló kéz nyo- Parasztudvar Kévék, Ha- zésre var -r. Szeged kepzomait. Természetes színük, ^zbarka stb.) az utóbbi muveszeteben az ot meg.lleanyagszerűségük a mester- negyedszázad alatt többször tő helyet elfoglalhassa. Mu" ° 'ithottlllr O czonoril tVirot*!_ ÍIO Tnnmkn lr a vli 1 nn'iri r hánn ség biztos tudásáról tanús- a szegedi nyári-és kodnak. A másik csoportba téa fariatokon. A Tiszatáj zeumba kerülő egyik képe szlmbólikusan is jelzi: műsorolnám igénnyel készített kerámiatárgyait, mindenekelőtt a szárnyaló madarak ihlette vázáit. A kiterített szárnyak, a finoman ívelő formák egyszerre eredetiek, szellemesek, dekoratívok. Valóban plasztikai kvalitásokról árulkodnak. Legfrissebb munkái különlegességek. Sima agyaglapokra természeti motívumok — faágak, levelek, növények — szinte kalligrafikus rajzolatót nyomja. Ezek a művek nem annyira a nosztalgia, a természet iránti vágy szülöttei, hanem egy tudatos alkotói pálya kísérleti stációi. Ari a keresi a választ Tóth Magdolna, hogy az agyag, a máz — finom fölszínek; okkerek, barnák, csontszínek, vörösek, tört kékek — és a puha anyagban megjelenő karcolt rajzosság milyen új dimenziókat nyit. S hogy teremt, arra azok a tárgyak a bizotérplasztikai váltakozó természeti arcula- veinek legsikerültebbjei szer 2 +Ó KÁ1 OT ííl?'/ ne t '1 (71C "7 íol _ I7UO (ov+htAI r-A*rA trnlnnlr írn tóból az ősz és tavasz jel- ves tartozékává válnak vélegzetes dél-alföldi motivu- rosunk pikturális hagyomámai gyakran szolgáltak neki nyainak. hálás témául. De az itthongyermekei UK új film Színes mexikói—ameri- élve — természetesen — suelát játszó Lupita Ferrer kai film. Oscar Lewis re- nyomornegyedben, futósza- ijesztően modoros és érzelgéhyéből írta: Cesare Za- lagon „gyártva" a gyereke- mes, a többiek vagy halottvattini és Hall Bartlett. ket, civakodva és érzelme- halványak, vagy egyszerűen Fényképezte: Gábriel Fi- sen kibékülve, kilátástalanul csak görcsösen erőiködök.A gueroa. Zene; Chuck Man- és emberibb élet után vá- cselekmény összegabalyodik, gione. Rendezte: Hall gyakozva, züllésnek (vagy Bartlett. Főbb szereplők: csak a vakvilágba) indulva. Anthony Qulnn, Lupita Egyszóval: tömény neo-neoFcrrer, Dolores del Rio, realizmus, egyesítve a csaStathis Giallelis, Lucia ládregényt és a filmszociogMendez. ráfiát. Rosszul. A patriarchátus elvét öszSanchez gyermekei szám tönös vadsaggal érvényesíteszerint négyen vannak, de nj akaró ^jádfö ^ gyer. ezt eleg nehez elhinni. Meg- mekeinek álkoníliktussoroszámlálhatatlan, keresztbe- u teljesen zavarba ejtő. . kasul házasodott-rokonított, Hiszen 3végig nem derül ki, rendezö T™1 különböző korú és nemű fa- melyik c^e^ény^ a lé_ ^agy csupán miliatag kavarog ossze-visz- nyegesebb: Jesus Sanchez ' Szeles! Zoltán sza, ,egymás hegyén-hátán & H HIMLEU nyári teruei A nyári Időszámítással ségei iránt. Ennek felisme- 29. között Aeroflot-gépek egyidőben. március 28-án rése késztette a MALÉV-et közlekednek Budapest—Szolép eletbe a MALÉV nyári arra, hogy szezoniáratait sz esi—Szimferopol között. A menetrendje. Eszerint 27 idén már május elsején el- spanyol tengerpartra utazók ország 40 városába repül- indítsa. Az elmúlt évek ta- heti két alkalommal a MAnek a légitársaság gépei, a pasztalatai alapján 1982- LÉV és az Ibéria lógitársajáratok vonalhossza összesen ben is a berlini 1árat ígér- ság közős járatát vehetik csaknem 50 ezer kilométer, kezik a legnagyobb foreal- igénybe. A MALÉV vezetői ezerdán múnak: ide a nvári caúcsaz Utazás '82 kiállítás kere- időben hetente 49 MALÉV A légiforgalmi vállalat a lében megtartott sajtótáié- járat Indul. Várhatóan nem 3 ^"^if^tj," koztatójukon. elmondtak, csökken a tengerparti idénv- dekében az idén meffnvító hogv a vállalat a téli me- iáratok népszerűsége sem netrendhez képest szinte Ebben az időszakban a válvalamennyi útvonalon no- ]aiat sáDej kizárólag közvetjaralainak szám4L lenül Várnába. Burgaszba. Világszerte egvre nagyobb „ , _.. , ,, az érdeklődés az előszezoni sPUtbe es Rijekaba is re- lett készülő szálloda irodaia ayitékok, melyeknek díszíté- » üdülés és turizmus lehető- pülnek. Május 12. és október lesz. budapesti szállodákban ül irodákat rendez be. Ezek közül a legnagyobb az Átrium Hyatt hotelben és Budán a déli pályaudvar melosapai, látástól Mikulásig güriző, szerte szeles Mexikóban maga után utódokat hátrahagyó személyisége, magányossága (mindez szociális fénytörésben), avagy az el- és kiszakadni vágyó gyerekek — élükön a latins így a végső truváj (jó közhelyesen), miszerint az öreg Sanchez saját, munkában megkérgesedett két kezével házikót épít igencsak lerobbanni készülő famíliájának, a -házavatón pedig végképp rádöbben magányára —„ teljesen hatástalan, olcsó fogás marad. Nem tudni, Hall Bartlett akart-e, az amerikai közízlésnek engedve, amolyan megríkató családi melodrámát kívánt produkálni. Még ebből az alternatívából sem sikerült semmi : a Sanchez gyermekei a legrosszabb értelemben eklektikus, hol szentimentális, hol „túlnaturalizált", töamerikai Beniczkyné Bajza ^f6" k'dol^tlan film. Lenke tollára kívánkozó elnyuJtott beéllítaConsuelával - sorsa kü- ?°kka1' nyolcvan lön-kulön, legalább vala- ^f" ^ "mezekkel és melyest dramatizált megva- Z f lósításában. így aztán min- A me,xlkói sl"mrok ké~ den összekeveredik. Sanchez í6,,,!^117!" ^l!08;. a alakítója, Anthony Qulnn, Zorba halhatatlan életrekeltője, ez a nagyszerű színész mindent megtesz, hogy a forgatókönyvvel dacolva középpontba kerüljön, de szél (pontosabban melodráma) ellen nem lehet.., Ráadásul partnereinek teljesítménye meglepően gyenge: a Corkszületések és elhalálozások, az egyéni konfliktusok elméletben bármily megrázőak is lennének, nem tudnak igazán közel férkőzni hozzánk. Az emberi szenvedés ilyetén ábrázolása láttán csak annyit mondhatunk: na és? Ez pedig a kudarc legbiztosabb jele. Domonkos László