Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-24 / 70. szám

49 Szerda, 1982. máreins 24. Harminc év a pályán Ezzel a címmel rendezte meg hétfőn este Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központ. Kovács János ér­demes művésznek, a Szege­di Nemzeti Színház tagié­nak előadóestiét melvtöbb szej»rpr.tból is rendhagyó­nak volt. mondható. Maga a ténv. hogy filmekről, tévé­játékokból és persze nem utolsó sorban a színpadról országosan ismert színmű­vész. a diploma kézhezvéte­le után. három évtizedet egyetlen munkahelyen tölt eL s ez történetesen a sze­gedi színház, sem hétközna­pi dolog. Hát még. hogv az alkalmat nem eevéb kínálta a rendezőknek: Kovács Já­nos ősztől a Vígszínházhoz szerződik, ahol az elmúlt hónapokban már több em­lékezetes közreműködésével vívta ki a szinház és a kö­zönség elismerését. Az egyébként sem túlsá­gosan izmos szegedi próza­társulat vele kétségtelenül szegényebb lesz. Szemrehá­nyás mégsem érheti, múltia Szegeden önmagáért beszél. Hétfői búcsúest.ión föleleve­nítette azokat az éveket, melyek a színházművészet varázsos világába vezették, beszélt emlékezetes szere­peiről, rendezőiről, partne­reiről köztük Barta Mária érdemes művészről; akivel nem kevesebb mint 18 esz­tendőt töltött el színpadon, a szegedi kollektívában, akivel tengernyi közös fel­adatot oldott meg. s aki meghívottként vállalkozott arra. hogy bemutassa a résztvevőknek egyik leghű­ségesebb partnerét. Kovács Jánost — túlnan a rivaldán, ahol a színész „kulisszatit­kai" is megmutatkoznak. N. I. 0 Fiimpiakátokj Ifjúsági dijak átadása Filmplakátokból nvilt. ki-1 állítás kedden Budapesten a | Vörös Csillag mozi előcsar- ; nokában. A tárlaton, a szo­cialista országokbeli grafi­kusok mutatják be legjobb alkotásaikat A több mint 200 darabból álló kollekció egyik érdekessége, hogv kö­zülük csaknem félszáz olvan filmekhez készült, amelyeket Csehszlovákiában, az NDK­ban és hazánkban is mű­sorra tűztek. így adott az összehasonlítás lehetősége, annak eldöntése, melyik művész fantáziáját, mozgatta meg legélénkebben a vász­non pergő alkotás. Tájékoztató lelkészeknek Tegnap, kedden délelőtt Szegeden, a Hazafias Nép­front megyei bizottsága, a megyei római katolikus pa­pi békebizottság, valamint a protestáns és egyéb egyhá­zak lelkészi békebizottsága a népfront városi székházában tájékoztató értekezletet ren­dezett lelkészeknek. A tanácskozáson részt vett Szabó Sándor, a Csongrád megyei tanács elnöke. Mol­nár Sándor, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának titkara, valamint dr. Udvar­dy József, Csanád egyház­megye püspöke és Varga István megyei egyházügyi titkár. Nagy Tibor apát kanonok­nak, a Katolikus Papi Bér­bizottság elnökének megnyi­tója után Szabó Sándor rész­letesen ismertette megyénk VI. ötéves tervét fontosabb gazdaságpolitikai és telepü­lésfejlesztési céljait. A be­számolót követő hozzászólá­sok után Rapcsák Péter es­peres mondott köszönetet a tájékoztatásért. Engedményes szénvéssr A hazai termelésű szén­és brikett ez évi tavaszi ár­engedményes árusítása a la­kosság számára április 1-én kezdődik. Április 1-tól — amíg az erre biztosított mennyiség el nem fogy, — a lakosság a hazai szénfaj­ták többségét mázsánként 11 forinttal, a hazai brikettet mázsánként 5 forinttal ol­csóbban vásárolhatja meg. Ilyen áron összesen 1 millió 250 ezer tonna —r a tavalyi mennyiségnél mintegy 20 százalékkal több — szén és brikett áll a vásárlók ren­delkezésére. A dolgozók és a nyugdíjasok részletfizetést biztosító tüzelőutalványai a kedvezményes árú szén és brikett vásárlására is fel­használhatók. Az Állami Ifjúsági Bizott­ság által adományozott 1982. évi ifjúsági díjakat kedden a Parlamentben Hetényi István pénzügyminiszter ad­ta át. Ez évben 8 kollektíva és 12 személy részesült az ifjúság nevelésében, az if­júságpolitikai feladatok megvalósításában végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként a díjban. Ifjúsági díj kitüntetést kapott a nógrádi szénbá­nyák kányási aknaüzemé­nek „Március 21-e" ifjúsá­gi szocialista brigádja; az Építőipari Tudományos Egyesület ifjúsági szerveze. tének vezetősége, a Művelt Nép Könyvterjesztő Válla­lat nyíregyházi 433-as köny­vesboltjának Váci Mihály szocialista brigádja, a mis­kolci gyermekváros nevelói. nek kollektívája, az egri Há­mán Kató megyei úttöröház vezetősége, a Kincskereső című folyóirat szerkesztősé­ge, a Magyar Televízió KISZ kísérleti filmstúdiójá­nak kollektívája, az oroshá­zi festők csoportja. Benkó Sándor előadóművész. Csu­kás István író. Fazekas László tanár, a hódmezővá­sárhelyi Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola igazgatója, Földi Józsefné pécsi nevelő­szülő, dr. Hammerl László, a magyar sportlövő-váloga­tott szövetségi kapitánva. Jankovics Marcell filmren­dező, dr. Lábdy András, a szombathelyi városi tanács •csoportvezető főorvosa, Matécz János, a barcsi épü­letgépgyártó vállalat szak­munkástanuló-felelőse. Mi­ezl Ferenc, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára. Si­mon Zsuzsa főiskolai tanár, színművésznő. Szathmáry Miklós vezérőrnagy és Szé­nást Imre hosszútávúszó. A kitüntetések atadásánál jelen volt Aczél Györav. az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese iá. * Kedden a Magyar Tudo. mánvos Akadémián átadták az idei ifjúsági, illetve al­kotó ifjúsági dijakat. Az if­júsági díjat 11. alkalommal ítélték oda magas színvona­lú tudományos dolgozato­kért, tanulmányokért, dok­tori vagy kandidátusi érte­kezésért, az alkotó ifjúsági díiakat pedig a kutatásokat elősegítő eredményekért. Az MTA főtitkára a benvúitott pályamunkák alapián 25 fia­tal kutatót, illetve techni­kust és szakmunkást düa­zott. A díiakat Köpeczi Bé­la, az MTA főtitkárhelyet­tese. az ifjúsági bizottság elnöke adta át. Díjat kaptak: Medqyesy Péter, a Szegedi Biológiai Központ növényélettani In­tézetének tudományos se­gédmunkatársa. Harsány i László, a Természettudomá­nyi Kutató Laboratóriumok tudományos segédmunkatár­sa, Zimányi László, a Sze­gedi Biológiai Központ bio­fizikai intézetének tudomá­nyos segédmunkatársa. Haj­tó János és Zentai György. a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos kuta­tói, Szekeres Miklós, a Sze­gedi Biológiai Központ nö­vényélettani intézetének tu­dományos munkatársa. Daj­kó Gábor, az Atommagku­tató Intézet tudományos se­gédmunkatársa. Láng Lász­ló. a Mezőgazdasági Kutató­intézet segédmunkatársa. Maksai Gábor, a Központi Kémiai Kutató Intézet tudo­mányos munkpíar.—. Hor­rach Balázs, az Állatorvos­tudományi Kutató Intézet tudományos munkatársa. Polónyi Ágota, a Központi Kémiai Kutató Intézet tudo­mányos munkatársa. Sán­dor Péter, a Központi Ké­miai Kutató Intézet tudo­mányos munkatársa. De. zsény Zoltán, a Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet tudományos segédmunkatár­sa. Kroó András, a Matema­tikai Kutató Intézet tudo­mányos munkatársa. Csaba László, a Világgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa. Pálné Kovács Ilona ós Cseszkó Ferenc, a Dunántúli Tudományos In­tézet tudományos kutatói. Bagó Eszter. Bánky András és Róna Ágnes, az Ipar­gazdaságtan! Kutatócsoport tudományos kutatói, Lo­soncz Miklós, a Világgazda­sági Kutató Intézet tudomá­nyos munkatársa. Schmidt Gábor technikus. Berevné Wootsch Katalin és Nagy GVörgy, a Központi Kémiai Kutatóintézet szakmunká­sai. (MTI) Az idős pedagógusok A nyilvántartás szerint április elején kért napra Bu- veleket adnak át az egykor 614-en vannak a városban, dapestre és Szentendrére végzetteknek. (Az idős peda­Valamennyien nyugdíjasok, utaznak — természetesen gógusok figyelmébe ajánlha­ss valamennyien a nemzet kedvezménnyel, hiszen a tó. hogy az oklevél adomá­ama bizonyos napszámosai szakszervezet városi bízott- nyozásáért kérelmet kell be­voltak egykoron: neveltek és sága a költségek jelentős ré- nyújtani a lakóhely szerinti tanítottak, fegyelmeztek és szét magára vállalja. Heti 2 művelődésügyi osztályhoz, személyiségeket formáltak, órában német nyelvtanfo- életrajzzal, indoklással, a ta­generációk sorát adták az lyam működik a klubban, nári oklevéllel és a legalább országnak, évtizedeken ke- van sakkszakosztály, zene- harminc évi szolgálatot iga­resztül. A nyugdíjas pedagó- barátok köre, természetjáró- zoló iratokkal együtt Az gusokkal törődni, gondjaikra kör és bizony jó lenne az ügyben a szakszervezet min­figyelni, különböző foglala- idős tanárnőknek egy kézi- den szükséges segítséget és tosságokkal a lehetőségek munkakör is. Ez a kérdés bővebb felvilágosítást meg­szerint kellemessé, emberi- azonban már a nyugdíjas .. vá tenni igazán jól megér- pedagógusok klubjának demelt pihenésük éveit — egyik legnagyobb gondját Természetesen végesek, ezt tekinti legfőbb feladatá- érinti: a gimnáziummal kő- korlátozottak a lehetőségek nak a Pedagógus Szakszer- zösen használt helyiség nem vezet városi bizottsága. felel meg ilyen célra. egyéb­Elsősorben a legidősebbek, ként is sűrűn program­a 80. év fölöttiek azok, egyeztetésekre kényszerülnek akikről a legfontosabb gon- a helvszüke miatt. (Valame­lyik, megfelelő adottságok­amelyekkel a szakszervezet élni tud, hogy segítse a ta­nári pályáról vtsszavonulta­kat. Annál inkább felhívha­doskodni. A szak^rve** 1yi^"m'^felelő""adoltsá"gok- tó az illetékesek figyelme rendszeresen látogatja őket, - 7* . , • . arra. hogy bizony a Pedagó­a Kossuth Zsuzsanna Egész- kai rendelkező szegedi lSko- ^J ^ légügyi Szakközépiskola la igazán „besegíthetne , harmadikos tanulói révén végtére is nyugdíjasai min­megszervezte ápohisukal, s ^ intézménynek anyagi helyzetükkel is ki- avM emelten foglalkozik. Leg- tannak. És főleg - lesznek.) utóbb 38 ezer forintot asz- Szívesen vennék — részben tottak ki a legalacsonyabb a rendezvények jellegének bővítése, részben anyagi nyugdíjban részesülők kö­zött, s szociális segélyt is .„..,.„ hri elsősorban ők kapnak (500 okok miatt - szocialista bri­e» 1200 forint közötti ösz- gádak patronáló segítseget szegben) — a tagdíjbevétel ^ 14-16 százalékát. A ny^f^ tónárok klub­A jobb egészségi állapot- jának léte egyben ellsme­ban levő nyugállományú ta- rés ia a szakszervezet részé­nárok fokozottan igénylik a ről azért az áldozatos mun­közö6séget. Ebből a célból káért, amit oly hosszú időn működik már második éve at a pedagógusok végeztek. a nyugdíjas pedagógusok Az erkölcsi jutalom egyik klubja, a Ságvári gimnázium formája az az ünnepség is, epületében, ahová eddig amelyet évente rendeznek, Gregor József operaénekes amikor jubileumi arany, például éppúgy ellátogatott, gyémánt, vas és rubin okle­mint dr. Ágoston György gue Szakszervezet is rászo. rul bizonyos segítségre. Hogy ezt továbbadhassa mind­azoknak, akiknek munkája nem üres szó ez — való­ban felbecsülhetetlen, a jö­vő szempontjából. esl@s@feic és okaik A megyei KBT megbeszélése % Mégha gyalogos is, a mai és az idegen átmenőforga- vánjuk arra buzdítani olva­ember csak nagy ritkán lom. Határátkelőhelyeinken sóinkat, hogy merüljenek mondhatja, hogy sétál, megy tavaly 870 ezer gépjármű alá a számok tengerebe. Rö­vagy szalad. Általában köz- lépett , be. illetve ki. köztük vidre fogva, egy a lényeg: lekedik. Hovatovább ebbe, 72 ezer kamion. Az útháló- jóllehet kevesebb baleset az egyetlen igébe sűrűsöd- zat hossza számottevően történt tavaly, mint az elő­nek a helyváltoztatásra nem változott, miként mi- ző esztendőben — összesen utaló szavak. Mi tagadás, nösége sem javult különö- 707 végződött személyt sé­kicsit hivatalosan hat a kl- sebben. Sokat jelentett per- rüléssel —. azért még ko­fejezés, de a motorizáció ko- sze. hogy SzeReden klszéle­rát megelőző békés nyuga- kitették, korszerűsítették a lomban született igéknél Nagykörutat és a Csongrádi hűségesebben fedi a tartal- sugárutat. hogy forgalomba mat. Ezért is használták oly helyezték a csongrádi Tisza­sűrűn a Megyei Közlekedés, hidat. A KPM szegedi igaz­biztonsági Tanács tegnap gatósága több mint 350 mil­délelött. Szegeden, a Tisza- lió forintot fordított az több vezetői engedélyt von­szállóban rendezett testűié- utak javítására. Bővült — tak be. A rendőrség szigo­ti ülésén. A megye közle- a trolivonal meghosszabbí- rította az ellenőrzést, az or­kedésbiztonsáaának tavalyi tásának köszönhetően — a száeosak mellett több helyi kedesotztonsaganak tavam tömegközlekedés hálózata akciót is szervezett. S bár eredményeit, gondjait is. A tervnek megfelelően céljuk elsősorban nem a merhették meg a tanácsko- folytatódott a fénysorompók büntetés, hanem a megelő­zés résztvevői, a testület a forgalomirányító jel- zés. az ellenőrzések aikal­üewezető elnöke Simon Jó- z61ámpak létesítése. Mind- inával számos szabálysértőt Ügyvezető elnöke Atmon jo- ^^ ismeretében _ áU „csíptek fülön". Hasznosan zsef tájekoztatojaból. rántseni lehetünk elégedet­tek. Különösen akkor nem. ha tudjuk, meglntcsak emel­kedett az Ittas állapotban előidézett balesetek száma. Dacára annak, hogy a ko­rábbinál 10 százalékkal Á postai szolgáltatásokról totta meg a beszámoló — kamatoztatta prevenciót lemondható, hogy úthá- szolgáló lehetőségeit a me. lózatunk. jelzőeszközeink és gyei KBT széles körű. kö­biztonsági berendezéseink zel 700 . tagot számláló ak­megfelelőek. alkalmasak a timihálózata is. Jó ered­forgalom biztonságos lebo- ™én.nyel f rultak a külön­.... boző. gyalogosokat és gép­nyotitasara. járművezetőket egvaránt . , ,, Nemrégiben. kéthetente mozgósító versenyek, számolnunk. Az előző évi- megjelenő Reflektor címet A tanácskozás résztvevői nél jóval több viszont a viselő rovatunkban már tá- megvitatták és elfogadták jékoztattunk az elmúlt esz- az MKBT idei feladatait tendő baleseti helyzetéről, összegző határozati íavasla. A tanácskozáson részletesen tot. Maid dr. Kelemen Mik­foglalkoztak a baleseteket lós, az MKBT elnöke iutal­előidéző okokkal, felemlí- mat adott át annak a 27 tettek számos adatot. Te- aktivistának, aki hatéko­kintettel korábbi híradá- nyan tevékenykedett a koz­sunkra. ezúttal már nem ki- lekedés biztonságáért. Megtudhattuk többek kö­zött, hogy az elmúlt évben a korábbinál mérsékeltebb ütemben nőtt Csongrád me­gyében a gépjárműállo­mány. így is 93 ezerrel kell segédmotor és a kerékpár. Egyre jelentősebb a hazai Kétnapos tudományos ese- témája az új postai szolgál­ménysorozat kezdődött ked- tatások, köztük a televíziós den a Posta Kísérleti Inté- újság. Angol, belga, francia zete és az érdekelt. az szakemberek beszámoltak a MTESZ tagegyesület szer- távközlő hálózatra épülő új vezésében a postás művelő- információs szolgáltatások dési központban A tanács- tapasztalatairól. kozás, az előadássorozat és Az üzerrü kísérletekről kerekasztal-konferencia professzor, a JATE pedagó­giai tanszékének vezetője, dr. Bánfalvi József, a Rad­nóti Miklós Gimnázium igaz­gatóis vagy Fenákel Judit, a Szegedről elszármazott író­nő. Átlagosan 70 résztvevő­vel tartják meg a klub ren­dezvényeit, amelyek egyálta­lán nemcsak „szobaprog­ramokra korlátozódnak: ki­rándulásokat is szerveznek, Uj lloda Kőszeg új szállodája, a szállodához étterem éspresz­Hotel Park a napokban fo- szó ls tartozik. Még a ta­gadta első vendégeit. Az vasszal megépítik a kézi­Expressz kezelésében levő, labda- és a teniszpályát, s 66 szobás és 203 ágyas szál- felújítják az évek óta hasz­lót egy volt laktanya át- nálaton kívüli úszómeden­alakításával hozták létre. A cét bolgár kutatók mondtak vé­leményt. Szó volt a tudo­mányos előadásokon a tele­fonkészülékek fejlesztéséről is, a magyar eredmények Ismertetése mellett NDK­beli és olasz előadók is fel­szólaltak. Néhány új szogáltatást an­gol és francia kutatóintéze­tek mutattak' be. Az ese­mény másnapján 11 ország szakembereinek részvételé­vel vitát rendeznek, az új postai szolgáltatások fej­lesztési irányzatairól. Intourist sajtótájékoztató Az Intourist, a Szovjet- ködő információs hivatal he­unió Idegenforgalmi köz- lyettes vezetője a sajtótájé­pontjaiban száz szállodával, koztatón egyebek közt beszá­kempinggel és motellal ren- molt arról, hogy a szocia­delkezik, ' amelyekben egy- lista országokkal a követke­szerre mintegy 50 ezer szál- ző esztendőkben 20—25 szá­lóvendéget tudnak fogadni: zalékkal kívánják növelni A tervek szerint 1985-ig az utasforgalmat. Ennek még 33 Intourist-száliodát megvalósításahoz az idegen­építenek fel. 40 ezer vendég forgalom minden ágazata­számára. Az idegenforgalmi nak és formájának fejlesz­létesítmények bővülésével tését határozták el, bővítik jelentősen fejlődik a Szov- a szolgáltatásokat, és emelik jetunió idegenforgalma — a vendégfogadás színvona­mondották azon a sajtótájé- lát. Az idegenforgalom fej­koztatón, amelyet kedden a lesztésének 1990-ig terjedő Néprajzi Múzeumban tar- ,, , .. tottak. Borisz Fjodorovics tóvlatl Programja szerint Latisev, a Szovjetunió Mi- mintegy száz különböző lé­nisztertanácsa mellett, mű- temtmény építését tervezik. i I

Next

/
Thumbnails
Contents