Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám

I Kedd, 1982. március 16. Emlékezés Bélint Sándorra A munkásmozgalom hűséges makói harcosa, Bálint Sándor 1907. március 16-án született Makón. Szülei hagymakertészek voltak, ezért korán, még gyermekkorában megismerkedett ezzel a nehéz paraszti munkával. melyet a városban oly sokan szorgalmasan végeztek. Egészen fiatalon került a makói téglagyárba, ahol fizikai munkásként dolgozott 1923-tól 1930-ig. Eközben nem szakadt el a szülői házban megismert paraszti munkától sem. mivel a 20-as években bérelt földeken hagymakertészkedéssel is foglalkozott. Ez eléggé lekötötte energiáit, mert nem helyben, hanem Hódmezővásárhelyen. Kübekházán és Mezőhegyesen, vagyis lakóhelyétől távoli területeken bérelte a földet; ott a makóinál kevesebb bérleti díjat kértek tőle. Szüleivel együtt a jugoszláviai Mokrinban is vállalkozott a hagymakertészkedésre. Ott ismerkedett meg, majd házasodott össze 1926-ban feleségével. Ezután hazaköltöztek Magyarországra. mivel magyar állampolgárságukat mindvégig megtartották. Egy Ideig kubikosként dolgozott a helybeli Ármentesitő Társulatnál. A munkásmozgalomba is Makón kapcsolódott be, amikor 1930-ban tagja lett a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének és a „Petőfi" dalárdának. A Szociáldemokrata Párt tagjaként kulturális és mozgalmi rendezvényeken, gyűléseken és felolvasó esteken vett részt Az ipari munkások és a hagymakertészek között harcostársaival — Bojtos Jánossal. Farkas Imrével — és másokkal terjesztette a marxista—leninista eszméket, és szervezte egy igazságosabb társadalmi rendszerért vívott harcukat. A II. világháború éveiben több alkalommal, példáu' 1941-ben, 1942-ben és 1944-ben is behívták katonai szolgálatra. A fronton, Voronyezsnél is megpróbált az értelmetlen és céltalan háború ellen fellépni, tiltakozni, emiatt letartóztatták és megkínozták. Nehéz helyzetbe került a családja, felesége és három gyermeke a háború alatt. A családfő hiányzó keresetét felesége áldozatos és verejtékes munkájával próbálta pótolni. Újvidékre 1944 nyarán hívták be katonának, de szembenállása az imperialista célokat szolgáló háborúval hamar nyilvánvalóvá lett. és 1944. szeptember 28án — miután megszökött a hadsereg kötelékéből — visszatért Makóra. Hazatérése után feleségével együtt azonnal bekapcsolódtak az újjászerveződött kommunista mozgalomba. és a hagymakertészkedés folytatása mellett jelentős szerepet vállaltak a város új alapokon szerveződő társadalmi életének megújításában. A népi demokratikus célokat szolgáló rendőrségen is dolgozott 194á-ben rövid ideig, maid családjával együtt Mezőhegyesre került, ahol a földosztás során 8 hold juttatott földön kezdtek el gazdálkodni. Mint hagymakertész szakmailag is elismert tevékenységet fejtett ki. Többek között ezért esett rá a .választás 1949-ben, amikor is szakiskolára küldték Mosonmagyaróvárra. hogy továbbképezze magát. A Mezőhegyes! Állami Gazdaságban 1950-től 1955-ig kerületvezetőként dolgozott, majd 1956 tavaszán Csanádpalotára került mezőgazdásznak. Eközben rövidebb ideig Szentesen, a Pankotal Állami Gazdaságban is dolgozott. Az ellenforradalom ideién fegyvert fogott a szocialista társadalmi rend védelmében. és hosszú időn át aktív munkásőrként tevékenykedett. Mozgalmas és harcos életútja során nem törődött egészségével. Viszonylag korán megsínylette a viharos fordulatokat. 1957-ben nyugdíjazták, de azért dolgozott. amennyiben egészségi állapota megengedte. Súlyos betegség után 1972ben halt meg. Szocialista államunk a munkásmozgalom szolgálatában eltöltött életűtját és helytállását több magas kitüntetéssel elismerte és jutalmazta. Így többek között megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet. a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet, az Árvízvédelemért Emlékérmet és több jubileumi szolgálati érdemérmet. Bálint Sándor sírjánál, a makói újvárosi temetőben születésének 75. évfordulója tiszteletére ma, kedden délelőtt 11 órakor koszorúzási ünnepségre kerül sor. B. L. Bernáth Aurél és Szeged Á kétszeres Kossuth-díjas <1948. 1970) festőművész halálával fájdalmas veszteség •:rte kulturális életünket. Bernáth Aurél nemcsak festő. hanem főiskolai tanár, folyóirat-szerkesztő. sőt olyan tollú szépíró ls volt, okit számon tart a magyar irodalmi lexikon. Emlékezésünkben életének 6zegedi vonatkozásait elevenítjük ÍÓL Tlaciinémy cvos volt. éoohogy letudta a keszthelyi gimnázium negyedik osztályát (1909). amikor meglátott egy hirdetményt: A jörö a villamosságé! Nyomban elhatározta, hogy beiratkozik a szegedi fölsői pariskolába. Apja érdeklődésére az iskola közölte, hogy előképzettség nélkül ! enkit sem vesznek föL Bernáth Aurél órásipari tanulóként próbálta megszerezni a kellő gyakorlatot, és 1910 nyarán ismét csak Szegeden próbálkozott. Atyja kíséretében, a fölvételi előtti napon érkezett Szegedre. Amint Így éltünk Pannóniában című memoárkötetében (1956) írja. az eredmény siralmas volt. További előtanulmányokat javasoltak, és apja nyomban be is adta az egyik szegedi vasgyárba fizetés nélküli — inasnak. A Bohn-internátusban lakott, a mai postaigazgatóság Lenin körúti öreg épületében. Szállására úgy emlékezett viszsza, hogy annak udvarát, mint egy olasz klastrom fcerengőjét. épületek zárták körül. Odanyúltak a tanulószobák. az ebédlő és a konyha ablakai. Az embert és ruhát szaggató nehéz fizikai munkát hamar otthagyta, inkább sétálgatott a városban. Amikor az egyik kirakatban meglátott egy bronzszobrot, belehasított a fölismerés: milyen csodálatos dolog lehet ilyesmit késziteni... Milyen ió érzés lehet, amint a hüvelykujj mintázó mozdulata végigsimítja az agyagot... Hamarosan fölfedezte magának a közművelődési palotát. Félve nyitott be a Somogyi-könyvtár akkor még földszinti olvasótermébe, majd megnézte a múzeumban a képeket és a szobrokat. Ügy álltam ott — Írja —. mint amikor valaki hoszszú éhezés után egyszerre falja és Ízleli az ételt. Stollár Béla utcai lakásán. 1977. december 8-án többet is mondott erről: Szegeden voltam először múzeumban, ott láttam először képeket. Olyan hatással voltak rám. hogy rögtön megéreztem a képek és a köztem leendő kapcsolatot. Akkor éreztem először, hogy festő leszek. Nem sokáig élvezte az édes semmittevést, mert apja Szegedre jött, és beíratta a Tisza-parti fölsőkereskedelmi iskolába. Nem végezte el a tanévet, 1911 tavaszától Kaposvárott folytatta kereskedelmi tanulmányait. Utak Pannóniából című kötetében (1960) leírja, hogy 1915-ben. Nagybányára érkezésekor hogyan ismerkedett meg Parobek Alajossal. Bernáth Aurél szerint a szegedi piktor hivatalnoktipus volt. aki a megérkezés után gondosan leveti kabátját, munkaruhát vesz. szenet hegyez, szemüveget töröl. s csak aztán pillant figyelemmel a modellre. Négy évtized múltán Bernáth Aurél újból Szegedre látogatott. Így éltünk Pannóniában című könyvének a kéziratát csak úgy adta ki a kezéből, hogy az egykori kisdiák emlékeit a helyszínen ellenőrizte. Tudtommal ekkor járt utoljára városunkban. 1975-ben A Somogy megyei képtár remekei Szegeden című kiállítás megnyitására vállalkozott. Betegsége, nyolc évtized súlya nem engedte, hogy ifjúsága városába látogasson. Beszédét Bakay Kornél kaposvári múzeumigazgató olvasta föl. A művész hálával és megilletődöttséggel emlékezett ekkor is a régi, szegedi képtárra, melyet majd minden vasárnap megtekintett. Bernáth Aurél nem rendezett önálló kiállítást Szegeden, képeit csak a nyári táriatokon láthattuk. Egy emlékkiállításon bemutathatnánk útját a szegedi értől — az óceánig. Apró Ferenc Új bélyegek Új bélyegeket jelentet meg a Magyar Posta március 24-én. Az Évfordulók, események '82 sorozat keretében a korszerű tudományos bakteriológia egyik megalapítója. Róbert Koch tiszteletére 2 forint névértékű bélyeget hoznak forgalomba abból az alkalomból, hogy száz évvel ezelőtt fedezte fel a tbc kórokozóját. A bélyeget Varga Pál grafikusművész tervei alapján készítették. Ugyancsak a sorozat tagja lesz az Alpári Gyula újságíró — a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa — születésének 100. évfordulójáról megemlékező 2 forint névértékű bélyeg, melyet Vagyóczky Károly grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomdában készítettek. Mindkét bélyeget első napi bélyegzővel látják el a kijelölt postahivatalokban. a megjelenés napján. Nem kell mindig filmsorozat Mármint nem kéne. A tévében. Persze mégis van, miért is ne lenne? Aki nem tudja, jól jegyezze meg: kaviár, az nem kell mindig. Szó, ml szó, jó is volt azért, hogy ilyen alaposan, tíz istenadta-(verte) héten át minden kedden este a szánkba rágták e fontos figyelmeztetést, mert például én, bevallom, máskülönben megdöglenék a kaviárért, feltehetően ezer és ezer nézőtársammal egyetemben. Úgyhogy épp ideje volt, hogy a falánk, fegyelmezetlen népségre egy filmsorozat, ha nem is túl logikusan, de erélyesen rádörrenjen többször egymás után, ahogy a jó szülő is teszi, miszerint nem és nem, NEM KELL MINDIG KAVIÁR. Mielőtt a pákosztos, rossz gyerekhez hasonlóvá válnánk, aki az ilyen figyelmeztetésre dühödt daccal ordibálni kezdi: de igen, igenis kell, akarom! — gyorsan meg kell nyugtatni a tévésorozat-őrület (Onedinéket meg az árvizet egyelőre megúsztuk, a jótékony anyagcsere révén a kaviár is távozott — mától viszont már itt a Buddenbrook-ház) tartós betegségében szenvedő illetékeseket: teljesen igazuk volt. Belátjuk. Jó két és fél hónapon át nagybácsisan ismételgetett intésük bevált. Megjavultunk. Hallgatunk a jó szóra, a képzelt, intő mutatóujj nemhiába emelkedett képernyős Damoklész-kardként hétről hétre a fejünk fölé: valóban nem kell kaviár. Nem, nem, az istennek sem. Nálam ne lássák! Sajnos — látták. Láttuk. Nagyon sokan. Kezdetben hiú reményekkel eltelten: ha már a balsors és a műsorpolitika úgy akarta, hogy a kedd estét, a hétvégi műsordömpinget követő hétfő után hőn várt kedd estét a filmsorozatoknak kell szentelni, üsse kő, hátha érdemes lesz, hiszen köztudomású, megjön a kedve, ha vár a keddre. Vigasz: legalább keddtőlkeddig mindig más ... Akkor viszont: ugyanaz, kitartóan. Harmadrangú élkalandfilm-sorozat, álfeszültségekkel és pszeudo-szexuális elemek sorozatával, no meg a szívdöglesztő főhőssel, akiről ugyan nem tudni, valójában mitől is olyan zseniális hírszerző (talán mert a profik olyan szenilisek, hogy az már az elmekórtan tárgykörébe tartozik), viszont szabad idejében kiskanállal veri le magáról a jobbnál jobb nőket, és kikapcsolódás gyanánt észveszejtő gyakorisággal főzőcskézik. Apropó, főzőcske — de még csak nem is okosan. Hiszen mesterkélt. Szellemtelen. Olykor rettenetesen unalmas, olykor idegesítően melodramatikus, legtöbbször egyszerűen csak hiteltelen. A sajna legdivatosabb, felszínes álhistorizmus negédes jellegtelensége borítja be az egészet, Estrella Rodriguezzel, Chantallal meg a többiekkel együtt. (A sorozat riasztóan rosszul „elvarrt" befejezését már ne is említsük.) Azon túl, hogy az egész ország Lószőrnagvnak, sőt egy másik magánhangzó megváltoztatásával még másnak is nevezte (igen stílusosan) a német elhárítás tökhülye, és imígyen persze mindig átejtett tisztjét — csak Thomas Lieven daliásan hazug férfiassága és eleganciája szolgálhatott szellemi-lelki épülésünkre eme 550 perc alatt. Ami azért iszonyúan sok, valljuk be őszintén. Ötszázötvenszer kaviár még a legnagyobb ínyencnek is garantált szódabikarbóna-kúrát jelent, s még nem is emiitettük a pezsgőt, ami hercig módon dukál a kaviárhoz. Egyszóval: nem kell mindig filmsorozat. Vagyis nem kéne. Mégis van, Thomas Lievennel már az NSZK-ból folytatott interurbán beszélgetést a Magyar Rádió riportere, bejelentvén a rajongók millióinak: Templar, Kloss kapitány, Stirlitz és a többiek mítoszutóda májusban előreláthatólag Magyarországra látogat. Üdvözlésül pár sor: Kedves Thomas Lieven! Nekem legjobban a filmsorozata minden darabját lezáró kiszólása tetszett: „ha én egyszer ezt a klubban elmesélem!" Cinkosságot, meghittségét fedeztem föl benne. A klubban és másutt élményeinket szeretteinknek elmesélni jó. És már előzetesen jó tudni: ha én egyszer ezt a klubban elmesélem! Mesélje csak el nyugodtan. A kutya sem fogja elhinni. Domonkos László Riporterjelöltek találtattak Befejeződött a televízió újabb nagy vetélkedősorozata, az újabb Riporter kerestetik. Hogy verseny volt-e vagy játék, a nézők nemigen tudták eldönteni. Vetélkedőnek túl játékos volt, játéknak túlzottan nagy a tét. Tizennyolcan kerültek kamera elé az elmúlt hetekben, közülük négyen vívták a döntőt vasárnap, két fordulóban. Az utolsó forduló bizonyitatta legpregnánsabban, mennyire veszélyes egy ilyenfajta játékot komolyan venni. Kiderült ugyanis, hogy az egyik résztvevő, aki az előző fordulók során meglehetősen elfogódottan szerepelt — bár a figyelmes néző számára is kiderült felkészültsége, személyiségének tartózkodó, s mégis megnyerő jellemzője — a végső erőpróbára nemcsak hogy fölnőtt a feladatokhoz. de szinte mindenki számára egyértelműen bizonyította, hogy ennek a versengésnek ő az abszolút nyertese. Neve Lékó Sándor. Annak ellenére merem ezt mondani, hogy az Arany mikrofont végül is nem ő, hanem egy nálqnál magabiztosabb, de tartalmaiban kevésbé meggyőző Acs Zoltán nyerte. Pomezsánszky György, a sorozat szerkesztője igyekezett a verseny során bemutatni mindazt a szerteágazó feladatsort, ami a majdani riporterek munkáját jelenti. Sajnos, épp a végére fogyott ki ötletekből, s lett a döntő unalmas, különösen a SkálaZsibi riportjai és a7 öninterjúk színész gyakorlatai lettek falsok. A zsűriből Horváth Ádám volt a legszimpatikusabb, aki nem akart sem tudós, sem riporterbába, sem haver lenni. Okos és megszívlelésre méltó megjegyzései nemcsak a győzteseknek és a többi riporterejlöltnek hasznos útravalók. de a tévénézők százezreinek is. Riporterek kerestettek — riporterjelöltek találtattak. Jövőjük — az a bizonyos marsallbot — tarisznyájukban van. T. L. Ha Paracelsus hallhatta volna a 168 óra legutóbbi adását, bizonyára sűrű bólogatásokkal reagál. Az élet forgandó, ám vannak benne korokon át változatlan dolgok, gondolta volna a hírhedt mester. Mit sem számít ugyanis, hogy Kréta-szigetén régesrég kiszáradt az örök fiatalság forrása, s hajdani alkimisták retortái ma mar múzeumokban porosodnak, ha porosodnak; ha a bölcsek kövében nem is, de a csodatévő elixirekben ma is hisz az emberiség. Mj több; ez^Jt megszerzéséért mindenre képes. Legutóbb irreguláris hadsereg vette ostrom alá Szigethalmon Nedeczki Jenőné házát. A többnemzetiségű had parancsnoka. Kacsa tábornagy ugyanis elhíresztelte: a Patlentia elnevezésű hajserkentő idős feltalálója meglelte az abszolúte univerzális csodabalzsamot, mely egyaránt használ mindenre. s ugyanakkor mindennek az ellenkezőjére is. Szitnyai Jenő rövid haditudósításából a következőket tudtuk meg: X. Idősebb hölgy hallott egy hatvanéves nőről, akl miután arára kente a varázskencét. harmincesztendős lett s röRvest válogatni kezdett királyi kérőkben. 2. Meghatározhatatlan korú férfi annak reményében állt be az ostromlók közé, hogy merev lába ismét rugékony legyen. (Csak megjegyzem, úgy látszik, a' regrutaéjet is szimpatikus. ha remél tőle valamit az ember). 3. Többen azért mentek Szigethalomra, mert azt hallották, hogy hallaniuk kellett volna valamit. Dum spiro. spero. Az ostrom heteken át tartott. Csak az vetett úgyahogy véget a csatározásnak, hogy Margit néni. a feltaláló nem bírván a buzgó haddal ágynak esett súlyos kimerülésből kifolyólag. Az sem adott már új erőt neki. hogy Szigethalcm megajánlotta: teret neveznek el róla. Egyelőre, ha nem is béke. de legalább fegyverszünet van a községben. Használjuk ki ezt a rövid időt, hogy elmondjuk! aZ igazságot. Margit néni ismét feltalált valami jó dolgot, szakszóval — azt hiszem — az ilyesmit hidratáló krémnek nevezik, s általa, segítségével ismét víz kerül a bőr pórusaiba, mitől is az rugalmasabb, bársonyosabb lesz. A szert már gyártja a debreceni Biogal gyógyszergyár, karácsonyra már kapni is lehet majd az üzletekben. Ennyi. Mindezt persze szellemes, frappáns tálalásban hallottam, amolyan százhatvannyolcóra-stilusban. Volt ebben a műsorban egy másik szenzációs riport is. Cirkuszi cirkuszokról. És volt egy harmadik is a paragrafusok. szabályok, valamint a tények viszályáról. Az is tetszett. Nem tetszett viszont egy apróság. A műsorvezető — úgy tűnt — meg szeretné gyökereztetni a könnyebben az eddig inkább csak a sportnyelvből ismert papírforma szót. Re. mélem nincs sok esélye rá. legalábbis a papírforma szerint. p. r.