Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-13 / 37. szám

4 Szombat, 1982. február 13. Ui klubbal, sok résztvevővel Befejeződtek a SZOTE­kollégiumi napok Egybehangzó vélekedések vá csütörtökön délután, úgy lehetetten bejutni a saertnt még ennyien vettek részt a Szegedi nem negyed 4 tájban már csak gium nagytermébe — Or» nem mindennapi ügyesség- egyéniségével valami kollé­egész olyas­vostudományi Egyetem kol- gel lehetett begyömöazölődni. mit sugall, amire föl tehet 6­légluml napok elnevezésű A zsúfolt helyiségben fia- en Igen nagy szüksége van rendezvénysorozatán, mintáz talok ültek (és álltak) körül a iövö magyar orvosainak: idei öt napon. A tegnap be- egy ősz, Idős embert, aki a hu- a hivatástudatnak az ember­fejezödött kollégiumi napok mán tudományok szükséges- szeretettel szerves egységet az. ségéről beszélt (leendő orvo- alkotó szellemét, egy kitűnő­soknak!), arról, hogy a hu- en tájékozott (és szerény!) legnagyobb újdonsága volt, hogy szerdán, a Cantl­cum-énekkar es a Fortuna- manizmus nem szajkózott, karakter vallomásainak tük­együttes koncertje alkulmá- hanem nagyon is mélyen 6t- rében. Ha a kollégiumi na­ból — végre megnyílt az élt gyakorlati megléte' és pok rendezvényein egyedül egyetem Dóm tér 9. szám alkalmazása szükségesebb az csak ő, vett volna részt, be­alatti oktatási épületében az orvosok körében, mint va- szél vén életéről, orvosi és új SZOTE-klub. Amelynek laha. S talán van némi ősz- szépíródalmi (!) munkássá­nostatu elkészültében őszín- szefüggés e'követelmény, és gárót. válaszolván a kérdé­tén saólva vajmi kevesen re­ménykedtek ... Igen korszerű. minden Igényt kielégítő otthont kap­az orvosok mai, csökkent táreadalmi rangja között... Halk. áhítatos csönd, s" az ősz, Idős ember tovább be sekre érte. már akkor is meg­D. L. Építők, ] Duna—Tisza közi Állami ! Építőipari Vállalatként mü­! ködik ettől a/ évtől a Bécs ; megyei Allamt Építőipari | Vállalat. A névváltozást nem utolsósorban az indokolja, i hogy tevékenységükkel már I rég túllépték a megyeha­tárt. Így például kecskemé­ti házgyárukból, amelynek évi termelése 2800—1)000 la­kás. összeszerelésre kész la­kóhtizpaneleket szállítanak Budapestre. Százhalombattá­ra. Dunaújvárosba, é.s kulcs­átadással építkeznek Nagy­kőrösön. Cegléden. Kiszol­gálják a családlház-, illetve a társaslakó s-építőket Is. Kecskeméten, a Hunyadi városrészben álló két két­szintes házgyári lakóház szolgál modellül a család! házat építtetőknek, a mű­kertvárosban pedig kis tár­sasházak építését tervezik házgyári panelekből. Rajz János jubileuma tak a medikusok: öt helyi- szél. A magyar belgyógyá­aeff (közöttük a nagyterem példától egy diszkóesten 3— 400 embert is képes „fogad­szat egyik legnagyobb alak­jának, Korányi Sándornak volt tanítványa, mesél a kát Bt"), játékterem, lemez- és háború közötti korszak me­magnófelvételekre alkalmas dtkusélctéről. professzorai­stúdió, büfé, sőt rövidcsen nyelvi laboratórium is — íme a kínálat. A kollégiumi napok ez évi rendezvényso­rozatának legnagyobb ado­mánya a színvonalas, vál­tozatos programokon kétségtelenül az új egyetemi volt. Természetesen, másutt akad! látogatásra méltó ese­ról. arról, hogy Korányi elő- i adásaira mindig egy-egy be­tegséget Illusztráló, élő em­bert vitt be. s talán többek között ennek is tulajdonít­ható, hogy akkoriban az kívül egyetemi, előadásoknak va­orvo6- lamicekével nagyobb ázsió­klub megnyitása juk volt, mint manapság ... Dr. Magyar Imre. a bu­is dapesti I. sz. Belgyógyászati Klinika közelmúltban nyug­mény. Az Apáthy-kollégium állományba vonult professzo­nagytermében például, aho- ra — mert ő az, aki miatt Melléktermékből — alapanyagok A mezőgazdaságban is elő- hői megfelelő Ipari mód­térbe kerül a melléktermé- szerekkel lényegében olyan kek fokozott hasznosítása; a alapanyagokat nyerhetnek, Mezőhegyest Mezőgazdasági amelyekel ismételten fel­Kotíiblnát és az Agrobei- használhatnak a mezőgazda­kötös program alapján vál- ságoan. A korábbi gyakoré lalkozott a cukorgyári mel­léktermékek, a .melasz „át­alakítására". A nagy meny­nyiségben keletkező értékes biológiai anyagokat és szén­hidrátot tártalmnzó termék­Az ország Szabó bácsija nem érte meg 75. szüleiés­napját. Olyan szerényen, olyan halkan hagytB el vi­lágunk színpadát. mint ahogy elfoglalta helyét a kö­zönség kedvencei között. A csend embere volt. még ak­kor ls. ha olyan 2a.|<>» mű­faj lendítette előre pályáján, mint az operett. A kis gesz­tusok, a lenyegre törő ak­centusok, az. árnyaltság em­bere volt, aki talán éppen a vldékt évek hatására — mlBdvégtg ragaszkodott uh­hoz. hogv publikumát so­ha. egyetlen pillanatra se ábrándítsa kl.\ Színészdlnasztio sarja volt. mégsem hullott ölébe a karrier. Talán, mert so­kat hallott apjától. Rajz Ödöntől és anyjától. Vámo­si Gizellától arról, milyen keserves is a komédiássors. milyen iszonyú az ekhós­szekér terhe fenn a Kárpá­tokban. a Székelyföldön. A pályától visszavonult szü­lők oltalma alatt, még a hódmezővásárhelyi gimná­ziumban töltött évek során, a véletlen sodorta útjába Kardos Gézát, az. egykori debreceni direktort, aki egy tornagyakorlat után máris szerződtette. így került még­is a pályára — s hogy a vér nem válik vízzé. igazolta három nővére és Ferenc fi­vére döntése is: mind-mind mllléSkek* ^^ Thá.ia szolgá.atáha szegőd­ték. Az új divat, a terjedő dzses^ioperett ideális teret teremtett számára, a szín­kópás ritmusok valósággal i csábították az akrobatikus Kongresszusra készülnek Vöröskeresztesek a Szegedi Ruhagyárban minde­nekelőtt közvetlenül az ál­latok etetésére használták fel. ám sokkal gazdaságo­sabb lehetőségek is vannak. A kombinát és a tervező­beruházó vállalat üzenü , ... technológiát fejleszt kl, é.s Produkciókra - es mi ta­ennek alapján Mezőhegye- i aadés. Rajz engedett á csá­sen épül fel az első na- j bításnak. Veszedelmesen jó gyobb próbarentiezés. Ezzel ] táncoskomikus volt. Persze lehető ve teszik a melus/.ban h Budapest is látni-hal­ievő anyagon jo hatásfokú ről. hogv aztán pár zsúfolt ház után kis híján csak­ugyan visszatérjen szűkebb hazájába. Játszott Debrecen, ben, sokéig Szegeden, aztán Pécsett, Miskolcon — .sok­sok tucat darabban, lenge zenés bolondságban. Soha­sem tagadta meg ezt a múltját. Igaz. nem is volt miért szégyenkezniet Ahogy ő mondta; „Sohasem voltam Igaz! táncoskomlkus. az operettekben is mindig jel­lemszínész voltam. Még a Glmbelem-gomholomban is meg lehet találni a tellem­komlkumot. ha a színész tö­rekszik rá." A Peleskel nótárius után szerződtette Major Tamás egyenesen a Nemzeti szín­padéra — és Rajz Jánosból most már csakugyan éSV ország kedvence lett. ra Rajz". A Volponétól a Szel­lemidézésig. a Mandragóré* tói a Marat;, haláláig, az Ezer évtől A"z efhber tragé­diájáig — szinte mindenben, akár pár móttdntból 14, em­lékezetest alkotott. Becsülte a, kis szerepeket, mert tuj!­ta, a színésztől függ. hogy csakugyan megmaradnak-e kis szerepnek. Országos népszerűségét a film alapozta meg, főleg a Dollárpapa. a maga feled­hetetlenül ügyefogyott, el­esett amerikai nagybácsijá­val. És menthetetlenül rá­zúdult az öregemberek hosz­szú sora. mert ..a Rajz ezt annyira érti". Jóval termé­szetes életkora előtt meg­öregedett. és ő békésen el­fogadta, hogy hirtelen ő lett a szakma, a közönség Rajz bácsija. A Két félidő a po­kolban. a Tízezer nap. * Butaságom története, az Egv szerelem három éjszakája, az Üj Gilgames, a Vasvirág. Mikor kezdődött a vörös­keresztes mozgalom a Sze­gedi Ruhagyárban? Orosz Pitémé vöröskeresztes tit­kár 6zertnt a gyár megala­pításakor, tehát több mint 30 esztendeje, E három év­tizedes hagyomán* azonban csak egyik magyarázata an­nak, hogy a leaeredmén.ye­Á| öt alapszervezet közel ezer tagja a közeljövőben tartja értékelő és vezető­ségválasztó taggyűlését. Bi­zonyára nálunknál részlete­sebben elemzik munkáju­kat. az ese'.leges javítaniva­lókat is észreveszik. Annyi bizonyos, szerénységre nincs okuk. Mint a titkár elmond­rendezvenv résztvevőinek számat százalékban is kiszá­molni? Továbbá minek a napló, amelybe a tetteket dokumentálják, hiszen azok. mármint a tettek, a szocia­lista brigádnaplókban is nyomon követhetők. A ruha­gyáriak hiányolják az úgy­nevezett szórólapokat, is­kinek van szüksége a mosta­nában egyre inkább tapasz­talható adminlsztrációbur­jánzáara? Miért kell egy Ezek hiánya nehezíti példá­ul az üzemi orvos munká­ját ls. M. E. Berezeli A. Károly Apa és anya 23. sobben tevékenykedő vörös- ta. szóvá teszik majd azt ls, meretterje6ztő kiadványokat, keresztesek közé tartoznak. A másik, hogv helyesen Is­merték fel. sokrétű megbí­zatásaik, feladataik közül, melyek a legfontosabbak. A szervezet, céljait és a gyár dolgozóinak érdekeit szem előtt tartva ápolják, népszerűsítik az önkéntes véradó mozgalmat. Nem kis eredménnyel, hiszen szám­talanszor bebizonyosodott már. a közel 400 véradó bármikor készen áll az ar­ra rászorulók megsegítésé­re Különösen nagy gondot fordítanak az egészségvéde­lemre. Orvosi előadásokat, ismeretterjesztő filmvetíté­seket rendeznek azokról a témákról, amelyek legin­kább foglalkoztatják a dol­gozókat. Évente megszerve­zik az onkológiai, fogászati, szemészeti szűrővizsgálato­kat. De ..rászoktatták" már a dolgozókat a rendszeres vérnyomás-ellenőrzésre is. A vöröskeresztes titkár min­den üzemi szemlén részt vesz. s így azokon nemcsak műszaki, gazdasági jellegű kérdésekről esik szó. hanem azt is észreveszik, ha a lép­csőház pókhálós ... Több mint 400 nyugdíja­sa van a ruhagyárnak. A róluk való gondoskodás nagy feladat a vöröskeresz­tes aktivistáknak. Napi munkájukhoz tartozik az ebédhordás. gvógvszerelés. hiszen a nyugdíjasok között sok az egyedülálló, beteges ember. Am nem késleked­nek akkor sem. hn lakásfel­újításról. vagy nagytakarí­tásról van szó, A nyugdíja­sok rendszeresen visszaláto­gatnak. s nemcsak a nyugdí­jastalálkozók ürügvén. ame­lyet évente két alkalommal rendeznek számukra. ..kivoausaL íel­i használását, egyebek között például takarmányélesztót gyárthatnak. Ezt az anya­got a takarmányhoz keve­i ik. és segítségével javít­ják a tápanyagtartalmat. Citromsavat is nyerhetnek az új technológiával, és be­rendezkedhetnek ipari szesz előállítására is. A program egyik érdekes része a rno­toralkohol előállítása. A módszert „exportképes­sé" teszik. A technológiához az együttműködő partnerek épületet ls biztosítanak —, könnyűszerkezetes elemek­ből — és ha a megrendelő úgy kívánja, az állattartó j telepet, és annak valnmeny­nyi létesítményét is szállítják. ' az Álmodozások kora —­eRve- mind-mind szikrák. - Mré a nagyra hivatott tehetség vil­násen a?, operéttkozpont,. Király Színház publikuma. Rajz jött. látott és győzött, majd hazament. Képtelen volt beilleszkedni a szak­mai hierarchiájába, elvisel­ni a féltékenykedési. az irigységet, hiányzott az a közelség, amelyet csak a vidéki színház kedvencei éreznek. Az igazsághoz tar­tozik — hiányzott n szerep is. Ugyanez — majdnem így — megismétlődött évekkel később, amikor a felfrissí­tett Peléskei nótáriusban, ebben s revúsitett daljá­tékban ismét feljött, vidék­íanásal. és persfce mi mas lenne, örökké emlegetett Je­lenése a Gázolásban, ebben a sematizmust az őszinte­séggel először feleseitető drámánkban is. És most. amikor 75. szü­letésnapián megpróbáljuk felidézni Rajz János alakiét emlékezetünkben, mégis a hangját halljuk, ezt a (ki­csit reszketős. kicsit száraz hangot, ahogy megkérdezi: Ml volt magával. Pétéri úr?... ' Nemlaha György A töprengéstől kissé már kimerülten és elfásultan figyelt föl, mikor Barabás újra megszólalt: — Lehet, hogy rossz társaságba került... Az idegenlégióban általában rovott múltú egyének vannak. Annuska erre a megértő, enyhítő sióra hálá­san rezzent föl: — Saját magától sohasem vetemedett volna rablásra es gyilkosságra... Ennyire csak ismerem a saját fiamat! — s újból könnyek szivárogtak szeméből. — Ne sírj örökösen! — intette le eléggé nyer­sen Gárgyán az asszonyt, mert egyre kitartóbban dolgozott benne az alattomos bűntudat, s ezt túl kellett kiabálnia. — Más is összekerül züllött egyénekkel, és nem csábul el. Péter, úgy látszik, erre született! Az asszony erre összerándult, mintha heves fájdalom nyilallt volna a szívébe. — Szóval, azt állítod, hogy erre szültem öt — mondta kisvártatva, s tekintete egyszeriben üres­sé vált. — Akkor minden szeretetem, igyekvé­sem kárba veszett.,. Barabás mér megbánta, hógy ilyenformán próbálta menteni a fiú bűnét, de kínos zavará­ban, a legjobb szándékkal ugyan, újabb baklö­vést követett el: — Majd csak hazakerül, s akkor minden rend­bejön ... Elvégre, nyolc év nem a világ! — Mit? — szisszent föl Gárgyán. — Te azt hi­szed. hogy valaha áttehett a lábát az én küszö­bömön? Soha, KálmánI Soha!, én ezt. a francia értesítést gyászjelentésként fogom fel. Péter meghalt 1 Nincs többé! És szeretném, ha úgy ls kezelnénk őt. mint egy halottat Barabás sután tekergette a nyakat, s egy kis­sé megfélemlítve barátja indulatától, csak mél­lesleg jegyezte meg: — Ebbe Annuskának is lesz beleszólása . .. Hi­szen Péter az övé is ... Az asszony szeme felcsillant, s meleg barát­sággal tapadt az esetlen lovagra. — Köszönöm. Kálmán ... Maga jobban megér­ti az én fájdalmamat, mint az uram... — S mintha az egész napi tespedésből hirtelen ma­gához térne, a nősténytigris vndságával támadt Gárgyánra. — Te csak a becsületeden esett folt miatt bánkódol... De azt a gyereket én isme­rem jobban... Én figyeltem minden mozdula­tára, minden szavára, én joggal gondolhatok ar­ra, hogy talán csuk egy felelőtlen pillanat vitte a bűnre, s most már szánja-bánja gyöngeségét... Mindenki meginoghat egyszer az életében, most vájjam kl őt mindörökre a szívemből, mert te. az apja, holttá nyilvánítottad. Nem, nem és nem! Ha visszajön, akkor nagyobb szüksége lesz ránk, mint bármikor... Én szeretem őt. ha bű­nös ls.. . Kálmán, ugye maga is Így látja? Barabás csak egy pillanatig habozott a vá­lasszal. mert látta, hogy Gárgyán arca meg­megrándul. mint akiben nagy Indulatok gvürkőz­nek egymással, s szeme is meg-megvillant. mint az ég, ha vihar közeledik, de azért elszántan állt az asszony mellé: — En is így látom — jelentette ki most már szinte hnrera készen. Gárgyán ebben a pillanatban úgy érezte, hogy ellenséges légkör veszi körül, hogy az a két sze­mély, aki mindeddig a legközelebb állt hozzá, szövetséget kötött ellene, s most egységes tá­madásra készül, ö valóban Péter becstelensége miatt rendült meg a legjobban, s csak utána gondolt a fiú végleges elvesztésére ts. Férfi volt. aki értékel, s még szülői ösztöneit ls le tudja küzdeni, ha úgy érzi. hogy ezzel megmentheti azt a kialakított világképet, mely eddig is életének keretéül szolgélt. ö. Gárgyán János, nem védhet egy gonosztevőt, ha még a fiáról vsn is szó. S e gondolatmenetében, mely számára a leglogiku­sabb és legtermészetesebb volt, nem számolt az anyával, akiben az anyai ösztön mélyen, a bio­lógiai rétegekben gyökerezik, s hogy nincs olyan morális meggondolás, amely azt onnan kiszag­gathatná. Az anya unlmalls együttérzése, test­ben és húsban való azonosulása soha nem Jut el az erkölcsi vagy szellemi prlnciplum (télőszé­kéig, s az anyának, ha választania kell zseni és kretén fia között, valószínű, hogy a kretén mellé áll, mert ennek nyilván nagyobb szüksége van testi istépolásra. De az a körülmény, hogy e pillanatban fele­sége és barátja is, mintegy elpártolt tőle, s ma­gasabb szempontjait semmibe sem veszi, külön­ben is felzaklatott, s pattanásig feszült lelkiál­lapotát a végletekig sodorta. Hirtelen azt érezte, hogy egy elhidegült feleséggel áll szemben, s egy olyan baráttal, aki kettőjükhöz járt ugyan hosz­szú, hosszú esztendőkön át, de végtére is kide­rült, hogy megható ragaszkodása nem neki. ha­nem elsősorban Annuskának szólt. Kisült, hogy ő lett a harmadik személv ebben az együttesben, ő, aki elsőnek hitte magát, mert Gárgyán és An­nuska kezdettől fogva véd- és dacszövetségben élt, s bizonyára sokkal jobban megértették egy­mást, mint ő valaha is sejthette volna. — Kedves, hogy ennyire egv húron pendültök — ugrott f felbőszültem — Nem is tudtam, hogy ennyire megértitek egymást — fűzte hozzá olyan gyilkos malíciával, hogy Barabás megre­megett. De már er sem hagvta magát, s Annuska vé­delmében ő-sem kímélte barátját: . — Mert te mindenkire gyanakszol, mindenkit felelőssé teszel, csak arra nem gondolsz, hogy benned ls lehet hiba — mikor ezt kibökte, érez­te, hogy teljesen a ferde derekú Tóth befolvása alá került, s egy pillanatra fel is rémlett előtte az alamuszi emberke képe. — Igen. igen, ben­ned is lehet hiba. szállj csak magadba! Te Is el­követhettél valamit, ami ros«z hatással volt Pé­terre . Vagv hivatali pálvádon sohasem bot­lottál? (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents