Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-21 / 44. szám

Vasárnap, 1982. február 21. 3 Koszorúzási ünnepségek i Kísérletezés a Vörös Hadsereg éyfordnlóján Február 23-án, kedden a szovjet Vörös Hadsereg szü­letésének 64. évfordulóján a fegyveres testületek, a Haza­fias Népfront és a KISZ városi bizottsága koszorúzási ün­nepségeket rendeznek Szegeden. A Dugonics temetőben levő szovjet hősi emlékműnél délután fél 3-kor. a Széche­nyi téri hősi emlékműveknél pedig délután fél 4-kor kerül sor az ünnepi megemlékezésre. Újfajta bányabiztosítással kísérleteznek a Bakonyi Ba­uxitbánya Vállalatnál. A ha­gyományos bányafa és =>z acél támszerkezetek helyett nagyszilárdságú acélcsöveket alkalmaznak. Az 1—1.5 mé­ter hosszúságú csöveket a geológiai viszonyoktól füg­gően különböző sűrűségben a kőzetbe préselik. Ezáltal mintegy kifeszítik a kőzetet, és megakadályozzák a moz­gását Jó vadászat volt A tervszerű vadgazdálko­dát — amelyet már sok év óta folytatnak Csongrád me­gyében — meghozta a várt eredményt. A tartós és ke­mény fagyok ellenére úgy­szólván veszteség nélkül si­került átteleltetni az erdők, mezők értékes vad állomá­nyát. amint erről Dragon József, megyei fővadász tá­jékoztatott. A januári kriti­kus időszakban, amikor az átfagyott földeket jégpán­cél is borította, különös gon­dot fordítottak a vadak el­látására. az etetőhelvek fel­töltésére. Sikeres idénvtől búcsúztak a megyei vadásztársaságok. A legjövedelmezőbb az élő nvulak befogása. Most 9 ezer 500 tapsifiilest tereltek a befogó hálókba, illetve adtak át a külkereskedelmi válla­latnak exportra. Országos viszonylatban az Alföldön — főleg Csongrád. Békés és Szolnok megyében — különösen kedvező élet­és táplálkozási feltételeket találnak a nyulak, az őzek. a fácánok. Itt a legszebb. a legfejlettebb az állomány. Fácánkilövési tervüket is teljesítették megyénk va­dásztársaságai. nem kevesebb mint 70 ezer fácánkakas ke­rült terítékre. A törzsállo­mány természetesen nem csökkent, mert az elmúlt év­ben mintegy 80 ezer fácán­csibét keltettek, neveltek fel és bocsátottak szabadon. Jelentős összeget fordítottak a nevelőtelepek korszerűsí­tésére. A fácánhoz hasonló vad a fogoly, amely ma már egyre kevesebb európai országban található. Csongrád megyé­ben számukat mintegy 5 ezerre becsülik, szigorúan védettek, tilos rájuk vadász­ni. Így remény van arra. ha nem is gyarapszik a fo­golyállomány. de megóvható lesz a kipusztulástól. Egyre több gondot okoz­nak az elszaporodó vaddisz­nók. Elsősorban a Tisza és a Maros menti árterületen tanyáznak, de olvkor beme­részkednek a kukoricásokba, sok kárt okozva a mezőgaz­daságnak. Tavaly csaknem ötven vaddisznót ejtettek el. A dúvadírtáshoz tartozik az is. hogy másfélezer rókát. 3 ezer kóborkutyát. nagyon sok gazdátlan macskát lőt­tek ki. Ifjúsági parlamentről jelentjük Figyelemre méltó ötletek A Csongrád megyei építés- Víz- és Csatornatisztító Vól- gen elkészültek, ám kivite­iigyi, közlekedési és vízgaz- lalat előadója a dolgozók.fi- lezésükre a mai napig nem dálkodási vállalatok megyei zikai és alkalmazotti kate- került sor. Több százra te­ifjúsági parlamentjét tartót- gorizálását kifogásolta. A hető a komfort nélküli la­ták tegnap, szombaton az új- kedvezmények juttatásánál kások száma is, felújításuk szegedi tanácsi oktatási köz- ne legyenek megkülönbözte- a vállalatoknak nem éri pontban. A vállalatok 3500 tések, a különbség inkább a meg. A fiatalok szívesen újí­íiatal dolgozójának megbízá- borítékban, a fizetésben nyil- tanának fel akár egy helyi­sából közel száz küldött vett vánuljon meg. Kérte, hogy a séget is, csakhogy ne kelljen részt a tanácskozáson, hogy gyes-en levő kismamák be- a méregdrága albérletet fi­megvitassa a megyei tanács dolgozói munkát vállalhas- zetni. Miért nem segítik vb építési, közlekedési és sanak. Gál László, a Csöng- őket? vízügyi osztálya által készi- rád megyei Településtiszta- Még számtalan figyelemre tett beszámolót és intézke- sági Vállalat munkavezetője méltó kezdeményezés, ötlet dési tervet, s hogy továbbít- szerint a megyében megöl- hangzott el a vitában — sa azokat a javaslatokat, datlan a folyékony hulladék megvalósításuk azonban nem­problémákat. amelyek a vál- tárolása. Turi János, a Sze- csak a fiatalokon múlik. A lalati parlamenteken vetőd- gedi Magas- és Mélyépítő vita összegzése után öt kül­belül energetikai szervezési irodát hozott létre. feladata a szövetség giagazdálkodási programjá­nak irányítása, szervezése. iek fel. Gulyás Antal, a megyei tanács osztályvezetője a be­számolóhoz, intézkedési terv­hez fűzött szóbeli kiegészítő­jében többek között értékel­te a helyi parlamenteket. Mint mondta, azokon több konkrétumra számítottak. A vállalatok közül kiemelte a szegedi IKV jó kezdeménye­zését, ahol a fiatalok lakás­problémáján igyekeztek se­gíteni. összességében javult a vállalatoknál a közműve­lődési, kulturális lehetőség, klubok, könyvtárak alakul­tak. A Csomiterv-nél és a szegedi IKV-nál kiemelke­dően színvonalas, tartalmas a klubélet. Javasolta az in­tézkedési terv kibővítését: a jövőben többet foglalkoznak a bejáró, ingázó fiatalok gondjaival, problémáival. Kmetykó Lajos, a KISZ Csongrád megyei bizottságá­rak tagja, a KISZ-iskola igazgatója ismertette a me­gyei bizottság véleményét az írásos dokumentumokról. Megfelelőnek értékelték azo­kat. Szólt a KISZ-esek új feladatairól is. A küldöttek közül első­ként dr. Lukács Eva kért szót. Elmondta, vállalatánál, a Csomiber-nél „hagyják dolgozni" a pályakezdő fia­talt, méghozzá végzettségük­nek, felkészültségüknek meg­felelő munkakört tölthetnek be már az „első napon". Tézsla László, a Csomiép fiatal szakoktatója elmond­ta, hogy vállalata sok pénzt fordít a szakképzésre, közel 400 diák, kilenc szakmát sa­játíthat el náluk. Ám, ta­pasztalata szerint, a kötelező tananyag inkább gátolja, mint segíti a színvonalasabb felkészültséget. Rickert Be­nedek, a Csongrád megyei Lés a lakókörnyezetükben. Vállalat küldötte a lakás- döttet választottak az orszá­gondokról szólt. A szegedi gos ágazati parlamentekre, tetőtérbeépítési tervek ré- M. E. a fő feladatuk. Igazi és cél­irányos munkamegosztás így csak nehezen alakulhatott ki egy-egy vállalat gazdasági és pártvezetői között. I rugalmasság jegyében Célok és eszközök a KSZV-nél Valaha viszonylag egysze- Mint mondja, korábban na- karítás is sokat hozhat hát rű volt a vállalati, üzemi gyon is eluralkodott a meg- a konyhára, s ez viszonylag pártszervezetek dolga, ami- szokás, hogy a tervekben könnyen elérhető egy kis fi­kor munkaterveiket készítet- olyan adatokat és célokat gyelemmel, lelkiismerete* ték. Számba vették a moz- szerepeltettek, mint hogy munkával. Mindez a gépek galmi életből adódó, kötele- hány hektáron mennyi ken- mellett dől el. Érthető hát, ző vagy ajánlott rutinfelada- dert kell termesztetni, ebből hogy az anyaggazdálkodás tokát, s beírták tervükbe az mennyi fonalat, szövetet kell vált az egyik legfontosabb extenzív fejlődés és a stabil előállítani. A megváltozott alapszervezeti feladattá, a piacok által többé-kevésbé helyzetben viszont a gazdái- termelést ellenőrző és segítő meghatározott kényszerpá- kodás szempontjai kerültek munkában. Mindehhez vi­lyákon mozgó vállalati ter- előtérbe az éves munka ter- szont meggyőzésre, jobb ér­vek főbb elképzeléseit. Év vezésénél csakúgy, mint a dekeltségre, s alapos infor­közben pedig a tervek vég- gyakorlatban, a pártszerve- máltságra is szükség van. rehajtásának ellenőrzése volt zetek mindennapi munkája- szóval, sok, nagyon is sok múlhat az alapszervezete­Idei tervükben — fölmér- ken, amelyek illetékességi ve a népgazdaság és a válla- területükön rengeteget te­lat helyzetét, lehetőségeit, hetnek a vállalati eredmé­alapelvként például azt rög- nyek javításáért. S nemcsak Az utóbbi években azon- zítették, hogy — csakúgy, a takarékosabb anyagiéi­ban alaposan megváltozott a mint az ötéves tervidőszak használás révén, hanem pél­gazdasági helyzet. Az állán- egészében — a gazdálkodás dául az új, termelékenyebb doan változó piaci igények, eredményeként képződjön munkaszervezési eljárások anyag- és energiaárak ko- annyi nyereség a KSZV-nél. bevezetésének segítésével rábban öt évre, a népgazda- amely biztosítja a vállalati vagy a szükséges munkafel­ság is csak kerettervet ké- stabilitást, s lehetővé teszi, tételek megteremtésének pes összeállítani, s az éves hogy ne romoljék a dolgo- megkövetelésében. (Ahogyan tervek is csak fő számokat, zók anyagi és szociális hely- Kónya Sándorné mondja: a tendenciákat rögzítenek, zete. Ezek az alapelvek nyil- munkás dolgozni és keresni amelyeken belül aztán sok- ván aligha tűnhetnek bárki akar. Ha pedig ehhez a mű­minden a mindenkori hely- számára is túlontúl nagyra- vezető vagy az üzemvezető zet függvényében alakulhat, látónak, annyi viszont bizo- nem képes megteremteni a így vannak ezzel a vállala- nyos, hogy e koncepció a szükséges feltételeket, hát tok is. A Kenderfonó- és realitásokból indul ki, s keményen a fejére olvassák Szövőipari Vállalat is töb- minimális programként na- a taggyűléseken.) Természe­bek között, ahol szintén ke- gyon is megalapozottnak tű- tesen a vállalat vezetőitől is rettervek készültek a VI. nik. elvárják, hogy a mindenkori ötéves tervidőszakra. Hi- Természetesen nem elég a helyzet függvényében alakít­szen a külgazdasagi valtoza- {ó feladatot kiielölni Folva- sak a KSZV tevekenyseget, sok. a népgazdasági követel- iS^SSSf's2£- ^leetöfh eredmínvt'hotl" menyek fuggvenyeben yal- se, konkrét elemzésekkei és to legtöbb e.edmenyt hozza. toznat termekosszetetelOk, intézkedésekkel gondoskodni Mindehhez természetesen alakulhat az egyes termeke- kel, a végrehajtásról is. A meghatározták a politikai ík iránti kereslet, uj esmas- KSZV-nél úgy tartják, kel- ellenőrzés módszereit és esz­fajta feladatok ele állítva a lö áttekintés birtokában, a közeit is, kialakították a vallalatot. Ilyen helyzetben célok és adottságok ismere- pártellenörzésnek azt a gya­a tervezes csak a főbb szem- tében minden alapszervezet korlatát, amely a legfonto­az°okat1 hos'szabb tóvra'fs párttag a maga helyén sabb szempontokat tartja el­azoKat a nosszapD tavra is ,„„*«»,•. . „ sosorban szem előtt. Előtér­ható alaptendenciákat, ame- tehet a legtöbbet e célok ^ kerüUek munUájukban a lyek munkájuk eredmenyes- megvalositasaert. Ez első gazdálkodás fontos részte­ségét stabilan befolyásolják pjnantasra akár ostobaság- rületei. Szempontrendszert a jelenben es varhatoan a .,,. , jövőben is. Mindez azt is nak 18 tunhet' mert túlontúl dolgoztak ki arra. hogy hol föltételezi, hogy a vállalati is hasonlít arra a régi, vég- mire kell elsősorban figyel­pártszervezetnek is változ- sősoron leszerelő elvre, amely ni. Például, hogy egy dolgo­tatnia kell munkamódszere- szerint: dolgozzunk emberek, zóra, illetve egy fizikai dol­in. Ellenőrző és segítő te- . . ,,.,.. , , _ . .. . , vékenységében nem elsősor- es ne beszeljünk bele a „na- gozora milyen termelesi er­ban arra kell koncentrálnia, gy°k" dolgaba. Holott vég- ték jut egy-egy napon, ép­hogy mit és mennyit gyárt- képp nem erről van szó. Az pen milyen költséggel állí­sanak, hanem arra. hogy alapszervezeti titkárokat, a tanak elő 100 forint terme­rSmafvllal^S- S ^ « értéket, hogyan haszna,­tartás feltételrendszerének e9esz parttagsagot ugyanis ják ki a gépi kapacitásokat, megteremtéséhez. folyamatosan, rendszeresen mindenekelőtt a nagy telje­Nag.vjából ez derül ki Kó- informálják a vállalat hely- sítményű gépeket... stb. nya Sándorné nak, a válla- zetéről, a népgazdasági hely- Ily módon erősítik minden­lati pártbizottság titkárának zet szabályozókban tükröző- kiben a gazdálkodási szem­szavaiból, amikor idei mun­kaprogramjukról beszél. KlSZ-akció az energiatakarékosságért A KISZ Központi Bizott- A megyékben országszerte fiatalok készek konkrét sága az elmúlt év végén az hozzáláttak a KISZ mellett anyag, és energiatakarékos­Alkotó Ifjúság Egyesülésen működő megyei gazdaságpo- sági javaslatok, ötletek ki­litikai munkaközösségek, az dolgozására. Ennek FMKT megyei irodái a konk­adatok -megfogalmazásához 7ne?g?atakarel™s^got lehe­Szolnok megyeben például , , .,,, ... , , Az iroda égisze alatt ösz­tövé tevő hasznos újításait, Az iroda eddigi munkájáról, energiagazdálkodási munka- öüeteit ( rendszerbe foglal­a KISZ-nek az energiataka- bizottság alakult a tenni- ják e2gfcct> és gondoskodnak terjesztésükről. Eddig több _ ,, ••,,„•• , e mint harminc olyan új mű­ről. az írod* terveiről Csák nokseg kimunkálását ls meg- megoldás érkezett az _ - kezdtek: az egyik Tiszafold- m>da cimé varon a biogáz, a másik a rékosságért meghirdetett ak- valók meghatározására dóiról, annak eredményei- megvalósítására. Két véd­Attila, az iroda vezetője tá­jékoztatott: Az elmúlt év végén a KISZ- megye geotermikus energiá­bizottságok, a fiatal műsza- jának hasznosítását célozza. kiak és közgazdászok taná- Tervezik, hogy a fáradtolaj­csai. a fiatal agrárszakem. begyűjtési versenyt ig kiszé­berek tanácsai az minden megyéjében ország lesítik a megyében. Arra is mégis- buzdítják a KlSZ-szerveze­^kedtek a^kkalj^Jfjú- teteLhog^.VfK!"ek J^rent^"megtararító"saÍ^ke­csegtet egy olyan vezeték amelyet több helyütt is felhasználhatnak. Egyebek között olyan gáz­visszasugárzó ernyőt alkot­tak. amely a gáztűzhelyek fözőégő.iére helyezve 3—5 százalékos energiamegtakarí­tást eredményez. Ugyancsak sagra váró feladatokkal, közintézményekben. kórhá amelyeket a KISZ Központi zakban. iskolákban. óvodák­Bizottsága az energiagazdái- ban az olajtüzelésű fűtőbe­rendezések átalakításában, korszerűsítésében. Több he­KISZ Központi lyütt gázfűtésűre állítják át, és az Ipari Mi. illetve széntüzelésűre cseré­közötti megálla- lik ki a kazánokat. Kiemelt tennivaló az kodási program megvalósító sáérl megfogalmazott. Is mertették a Bizottsága nisztérium podást is. amely a VI. öt­éves tervidőszakra elfoga­dott energiagazdálkodási kormányprogram végrehajtá­sának feladatait összegezte. Meghatározták az érintett KISZ-szervezetek és irányí­tó szervek feladatait a prog­ram egyes részeinek megva­lósításában. Az ifjúsági szer­vezeteket felhívták, hogy ve­gyenek részt az energiataka­rékossági lehetőségek feltá­idom. amelyet légtechnikai és klímatechnikai csatornák készítésénél használhatnak fel. A hasznosítható ötlete­ket különben az idei tavaszi BNV-n is bemutatja az iro­da. ..... Az energiagazdálkodás uzemanyag-takarekossag ja- elŐ8eg(tég€ érdekében terve­vítasa, c kozutt tehergepnr- zik hogy KISZ pályázato. müvek szállító kapacitásanak k hirdet az energiafelhasz. maximahs kihasznalasa is. nÁlir ásszerüsitésére, üj el_ Het yallalatnal mar befeje. iárások technológiák beve­zodott az energiagazdálko- zetésére Újítások, ésszerűsí­dási rendszert átfogóan tési módszerek alkalmazását elemző munka első szakasza, előmozdító ötletek gyorsabb Ezeknél a vállalatoknál már terjesztésére kicserélésére és „„..,, , hasznositasara energia­a begyújtott adatok érteke- gazdálkodási börze, módszer­dó változásairól, árakról, pi- léletet, s az emberek is érez­aci viszonyokról. Ily módon hetik, hogy munkájukkal ho­azután az egyes ember ré­szint átláthatja saját mun­kájának eredményességét, azt, hogy munkája és figyel­me hogyan befolyásolhatja a vállalat egészét. De azt is átláthatja, hogy a munká­jához közvetlenül kapcsoló­dó területek egyes hiányos­ságai hogyan alakíthatják a munkafolyamat egészét, ront­hatják a gazdálkodás ered­ményeit. Hogy miről van szó? Pél­dául arról, hogy a vállalat óriási anyaghányaddal dol­gozik, hogy az alapanyag­gyan hatnak a vállalati ered­ményre. Az így megteremtett ala­pok azután befolyásolhatják a vállalat munkájának egé­szét is. Hiszen az informá­ciók és munkahelyük alap­vető adatainak birtokában az egyes üzemek dolgozói tudhatják, hogyan és milyen módon léphetnének előre, milyen lehetőségeik vannak vagy lehetnének a vállalati eredmény javítására. Ok is lényeges információkkal lát­hatják el a vállalat veze­tőit, megteremtve ezáltal a árak teszik ki költségeik gyors és rugalmas intézke­mintegy 60 százalékát. Egy- dések alapjait, két százalékos anyagmegta- Sz. I. Újítási tanácskozások Országszerte megkezdődtek tatták, hogy az újítások az újítók és feltalálók válla- ügyeinek gyorsabb in'.ézésé­íati tanácskozásai: amelyen vei. az adminisztráció lerö­előkészítik a május 15-re vidítésével az eddiginél jó­összehívott V. országos la- val több újítót nyerhetnének nácskozást. meg a vállalat gazdasági cél­Az egyes vállalatoknál ed- kitűzéseinek eléreséhez. Sok dig megtartott tanácskozá- helyen és-- '?•••"••'•> rusaJms­sokon a konkrét helyi gon- sabb cd 1 si é ős dok mellett az újítási moz- tönzés: rrnds ésé galomra általánosan jellem- sürgették, ző problémák is a felszínre A március végéig tartó ta­rásában. a munkahelyeken lése- elemzése folyik. A gaz- vásárok rendezését is tervbe dasági vezetők kérésére a vették. (MTI) kerültek. Felvetődött, hogy nincs megfelelő elhatárolás a munkaköri kötelességként elvégzendő tevékenység és újítás között. Javasolták, hogy az elbírálók követke­zetesebben, reálisabban ér­nácskozásokon felvetődő ja­vaslatokat megvő?' iák a vállalatok vezetői és társa­dalmi szervei. ,s az országos jelentőségű javaslatokat a májusi tanácskozás elé (ér­tékeljenek. Többen hangoz- jesztik.

Next

/
Thumbnails
Contents