Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-18 / 41. szám

6 Csütörtök, 1982. február 18. Meglepetés Belgiumban Martos és Kozma belelendült Előadás horgászoknak A szegedi Hermán Ottó Horgász Egyesület által szer­vezett téli előadássorozat utolsó foglalkozására kerül sor február 21-én. vasárnap délelőtt 9 órától a megszo­kott helyen, a Béke épület (Rerrich B. tér) tantermé­ben. Ezúttal Hegedűs Lász­ló a Békés megyei horgász­lehetőségekről (a Körösök­ről) tart filmvetítéssel egy­bekötött beszámolót. A szombaton és vasárnap lejátszott 22. fordulóban az SK Lierse stadionja ismét a Belgiumban játszó magyar labdarúgók nevétől volt han­gos. A házigazdák csapatá­ban Kocsis és Tóth. a ven­dég Waterschei színeiben pedig Martos és Kozma je­leskedett. A tabella hatodik helyén állt lierse-i gárda, a mérkőzés nagy esélyese vá­ratlan vereséget szenvedett, méghozzá 4-0-ra! Az utóbbi hetekben egyre jobban formába lendülő Wa­terschei ezúttal is kitűnően játszott. Martos a védelem irányítása mellett a támadá­sok építéséből is alaposan Téli „tatarozas a Sző regi úton kivette a részét. A negyedik gól előtt például valódi szél­sőként vezette fel a labdát az ellenfél tizenhatosáig, majd remek, pontos beadá­sa után Kozma Misi vágta a hálóba a labdát. A Hon­véd volt csatára visszanyer­te játékkedvét. Fordulóról fordulóra jobb teljesítményt nyújt. Külön dicséretére vá­lik. hogv lelkesen harcol, s a kegyetlen védőkkel szem­ben is rendre megtalálja a gólszerzés lehetőségét. A Lierse egyébként a he­tedik helyen áll, a Waterschei és a Waregen (Mucha) 21— 21 ponttal a táblázat 10., il­letve 11. helyét foglalja el. Atlétika * HIWDEHHLŐL | Idénynyitó a mezőn HORVÁTI! GÁBOR A TIZENÖTÖDIK... Szerdán megszületett a szakorvosi döntés a tatai ed­zőtáborban, melynek értel­mében eldőlt: Horváth Gá­bor. a Veszprémi Építők já­tékosa lesz a X. férfi kézi­labda világbajnokságra uta­zó magyar válogatott tizen­ötödik tagja. így két veszpré­mi VB-újonca is lesz a ma­gyar együttesnek: Gyurka János és Horváth Gábor. A 16. kiszemelt csapattag. a szegedi Tenke Endre tovább­ra is edzésben marad, s itt­hon készül, számítva arra az eshetőségre, hogy netAn va­laki kiesése miatt neki is utaznia kell. HAZAINDULT A LABDARÜGÓ­VAIXJGATOTT Syneyből kapta az értesí­tést az MTI. hogy szerdára virradóra egv órakor haza­indult a magyar labdarúgó­válogatott. A gép ma, csü­törtökön reggel érkezik Belgrádba, onnan 13 órakor folytatják útjukat, és Héra­kor érkeznek Budapestre. Vasárnap ködös, nyirkos hideg időben rendezték meg a körtöltés Tölgyes utcai szakaszánál a Szeged városi mezeifutó-bajnokságot, mely egyben a terepversenyek kezdetét is jelentette. A viadalon 213 atléta indult el és a lakosság közül is néhá­nyan megpróbálkoztak az 1600 méteres táv teljesítésé­vel. A jól mozgósított SZVSE szerezte a legtöbb elsőséget. A bajnokok és eredményeik: Férfiak 6000 m felnőtt: Árendás (SZEOL) 19:45. 4000 m ifjúsági: Győri (SZVSE) 13:47. 3000 m SA: Sári (SZVSE) 12:30, 2000 m SB: Sólymosi (SZVSE) 7:35. 1600 m SB 69: Tóth (Asottha­lom) 6:20. 1600 m a lakos­ság számára 40 éven felüli­eknek: 1. Tasi (Csongrád megyei Tanács) 7:34. 2. Raj­"mund (Szegedi Ruhagyár) 7:57. 3. Temesvári (KIOSZ) 8:21. Nők 2000 m felnőtt: Vis­nyei (SZVSE) 7:30. 1200 m SA: Kovács (Bebrits Szak­középiskola) 5:41, 1200 m SB 68: Ulrich (SZVSE) 5:05. 1000 m SB 69: Vaina (SZVSE) 4:22. Vasárnap rendezték meg Szegeden, a József Attila sugárút végén levő fedett futófolyosón a megyei ifjú­sági és serdülő A bajnoksá­got két versenyszám lebo­nyolításával. Eredmények. Fiúk. 60 m ifjúsági: 1. Péter (HVSE) 7.3. 2. Kollárik (HVSE) 7 4. serdülő A: 1. Bakai (HVSE) 7.6. 60 m gát SA: 1. Kovács (Erdészeti Szakk.) 10.0. 2. Könnyű (Erdészeti Szakk.) 10.2, 3. Szilágyi (HVSE) 10.3. Leányok. 60 m SA: 1. Czakó (HVSE) 8.8. 2. Mol­nár (HVSE) 8.9, 3. Vizi (MSVSE) 9.1. 60 m gát SA: 1. Sípos (HVSE) 10.9. 2. Tóth (HVSE) 11.6. Monostori Tibor Gyenes Kálmán felvétele Márton és Miklós E. gyakorlás közben, mögöttük a társak készenlétben Előkészületi mérkőzésen HMSE—SZEOL AK 1-1 (1-0) Vásárhely, 500 néző, ve­zette: Bajnóczi. HMSE: He­gedűs B. — Szadeczky, Ba­zsó, Gellért, Tóth J. — Szenti (Csernus), Tóth T., Ladányi, Tassi — Bálint dr., Stark. SZEOL AK: Hor­nyák (Üjhelyi) — Hevesi, Kozma. Somogyi, Kutasi — Orosházi, Repka (Hágel­mann), Gruborovics (Takó) — Kun, Kovács G., Tóth J. Másfél héttel a bajnoki rajt előtt előkészületi mér­kőzésen találkozott a két „szomszéd vár" labdarúgó­csapata. A hagyományokhoz híven ez a mérkőzés is vé­gig szikrázó és küzdelmes volt. Bár a hazaiak a sok sérülés miatt elég tartalé­kosan álltak fel, szinte vé­gig irányították a 90 per­cet. Az első támadás — majdnem SZEOL-gólt ho­zott, de Bazsó a gólvonalról kivágta a labdát— kivéte­lével a vásárhelylek előtt adódott több helyzet. Az NB l-esek komplikáltán ve­zették támadásaikat, s így a 16-osnál a lelkes HMSE védők mindig időben tudtak rombolni. A félidő közepén, a félpályánál Bálint dr. el­csípett egy labdát, Hevesi kíséretében egész a szegedi kapu elé került, s a kimoz­duló Hornyák mellett a bal sarokba lőtt. Fordulás után a HMSE került fölénybe, előbb Stark, majd Bálint dr.. aztán Cser­nus hibázott ígéretes hely­zetben. Ezek után ismét Stark került gólhelyeztbe, de a kapu torkából fölé vág­ta a labdát. A SZEOL el­lentámadásai nem jelentet­tek különösebb veszélyt, így az a szöglet is ártalmatlan­nak tűnt, amely végülis gólt hozott a vendégeknek. Orosházi szögletét Hegedűs B. saját kapujába ütötte. Nemsokkal a bajnokság előtt, különösebb következ­tetést a látottakból levonni nem lehet. De az elgondol­kodtató, hogy a kissé lassú védelem volt a Tisza-parti­ak legjobb csapatrésze. A csatársor eredménytelensé­gét a középpályások ügyet­lensége múlta felül. A HMSE játékosok jól mozog­tak, a csapatjátékon érző­dött a sok sérült hiánya. Torna Téli Kupa Ismételtek a tavalyi győztesek Az elmúlt hét végén Ma­kón került sor a középisko­lás „Torna Téli Kupa" má­sodik. befejező fordulójára. Az Erdei Ferenc Szakközép­iskola tornacsarnokában le­bonyolított döntőn a fiúk versengése sainos — más diákválogatottak nevezésé­nek hiányában — ezúttal is a házigazdák bemutatóiára korlátozódott. Némi re­ményt nyúit azonban a megyei Diáksport Tanács közelmúl+ban hozott határo­zata melynek alapián már áprilisban sor kerül három úí DSK fiú tornaszakosztálv alakítására. Népes mezőnv gvűlt ösz­sze viszont a leányok be­mutatóján. Hét tantntézet tizenkét válogatottja mutat­ta be .-A ' és „C" kategó­riában az előírt gyakorlato­kat Üde színfoltot jelentett a hódmezővásárhelyi Beth­len gimnázium együttesének részvétele, akik első alka­lommal indultak ezen a kö­zépiskolás tornaversenyen. Nagv közönségsikert arat­tak a „B" kategóriás egyéni versenyben induló leánvtor­nászok is. kár. hogv mind­össze hárman vállalkoztak gyakorlataik bemutatására. összegezve a látottakat, megállapítható, hogv a két fordulóra bővített Téli Kupa iól segítette a február 20-i fiú illetve 27-i leánv me­gyei középiskolás bajnok­ságra történő felkészülést. A III Téli Kupa végeredménye: Fiúk: „A" kategória csapatverseny: 1. Erdei Ferenc szakközépiskola, Maku 501,53 puut. „B" kategória egyéni verseny: 1. Szilágyi Csaba (Erdei F. Szakk.) 94,2 pont, 2. Jankó Zol­tán (Erdei F. Szakk.) 94.1 pont, 3. Tálas György (Erdei F. Szakk.) 89,2 pont. „C" kategória csapatverseny: 1. Erdei F. Szakközépiskola I. csap. 487,55 pont. 2. Erdei F. Szakközépiskola II. csap. 459,85 pont 3. Erdei F. Szakközépisko­la III csap. 333,33 pont. Leányok: „A" kategória csapatverseny: 1. Tömörkény I. Gimnázium (Szeged) 371,75 pont. 2. Erdei F. Szakközépisk. (Makó) 318.95 pont. 3, Horváth M. Gimnázium (Szentes) 314.4(1 pont. „B" kategória egyéni verseíny: 1 Torba Csilla (Tömörkény I. Gimn.) 72.50 pont. 2. Barlha Erika (Erdei F Szakk.) 66.40 pont 3. l ukács Enikő (Erdei F. Szakk.)' 64.60 pont. „C" kategória csapatverseny: 1. Batsányi J Glmn Csongrád 1 cs. 343,10 pont. 2. Erdei F. Szakk Makó 337.19 pont. 3. Közgazd és Eü. Szakk. Szentes 336,45 pont. A címben foglalt művelet jelképesen értendő. A hely és idő megjelölése koránt­sem. A renoválást végző „dolgozók" a DÉLÉP SC labdarúgó-szakosztályának vezetői és felnőttcsapatának tagjai. A „tatarozásra" szo­ruló objektum pedig az őszön megroskadt kék-fehér együttes. Ráfért a mérkőzés nélküli nyugalom az űisze­gedi együttesre, hiszen az NB II-től való dicstelen bú­csú lelki gyötrelmeit a lé­legzetvételnyi nyári szünet­bennemsikerült feledniük a gárda tagjainak, azonkívül a fizikai képzés területén is akad éppen elég pótolniva­lójuk. Linka József edzőhöz in­tézett kérdéseinkkel főként arra kívántunk választ kap­ni, sikerült-e kipipálni né­hány kérdőjelet. Mennyire jutott edző és csapat, a kö­zös erőfeszítésben szűk más­fél héttel a tavaszi, napok­kal a Debreceni USE elleni MNK-mérkőzés előtt. — Néhány értékelő mon­dat erejéig azonban kanya­rodjunk vissza a csalódást keltő őszi szerepléshez. Az idénykezdet előtt biztosra vette csapata végső győzel­mét. aztán az első körben a nagy rivális Baja ötpontnyi. mondhatni behozhatatlan előnyre tett szert a területi bajnokság Körös-csoportjá­ban. _— Játékosaim kétségbeej­tő fizikai felkészültséggel vágtak neki a nyári alapozó munkának. Igyekeztem meg­felelő erőállapotba hozni őket, evvel azonban lépés­hátrányba kerültünk a ba­jaiakkal szemben. Az emlí­tetten kívül, néhány fene­gyerek is akadályozta a ki­bontakozást. Közülük Zsöm. börgi visszatért Békéscsabá­ra. és minden bizonnyal Wenner is máshol folytat­ja pályafutását — Ügy tudjuk, az új év­ben kettőzött szorgalommal készültek a bajnokság foly­tatására és az MNK-szerep­lésre. Szigorúan és kizáró­lao a szakember szemével vizsaálódva. milyen gondok­bajok felszámolására, avagy orvoslására szánta a téli felkészülést? — Két döntő részletet emelek ki számos tenniva­lónk közül. 1. A télen meg­szerzett alap-állóképességre építve speciális gyakorlatok­kal igyekszünk elérni, hogv pergő, gvors ritmusú játék­kal rukkolhassunk elő a ta­vasszal. Ezenkívül még tar­togatunk taktikai meglepe­tést is ellenfeleinknek. de erről bővebbet maid a zöld gyepen. 2. A csapat játék, a csapat­részek belső stabilitásának iavítása érdekében sorozat­ban bonyolítiuk le az előké­születi mérkőzéseket. J61 szolgálja ezt a célt az MNK. remelem nemcsak egv kupa­mérkőzést vívunk a tavaszi idényben. — Az előkészületi mérkő­zések tanulsága alapján fel­tehetően körvonalazódott el­képzeléseiben a tavasz szi­lárd. állandó együttese ... — A nyitány, a vasárnapi DUSE elleni összecsapás gár­dája teljesen adott. Az őszön jó teljesítményt nyújtott Leskó továbbra is élvezi bi­zalmam, övé az egyes számú mez. A Tumó. Hojszák. Kiss. Holler négyes alkot­ja a védelmet. Kenderesi, Hódi. Török és Miklós E. kerül a középpályára. A csatársorban pedig Csűr kát és az utóbbi időben ió for­mába lendült Ráczot szere­peltetem. A tartalékok pad­ján Terhes /.. Vad. Márton. Csalár és Czibere foglalnak mgjd helyet. A tavasszal ál­landó csapatra akarom ten­ni voksomat. de kiváló egyéni teljesítmények termé­szetesen változtatásra ösztö­kélhetnek. — Az összeállítás papírra vetésekor néhány új és egv ismeretlen labdarúgó nevét is rögzítettük. — Vad, a Ferencváros és a Csepel egykori csatára a HMSE-ből került hozzánk. Márton a SZEOL AK-ból. a fiatal, mindössze 20 éves Kiss L. korábban a Diósgyő­ri VTK-ban rúgta a labdát. Csalár pedig saiát nevelé­sű játékosunk. A tehetséges labdarúgót a középpályán veszem figyelembe. — Vasárnap MNK-mérkő­zés február 28-án pedig folytatódik a területi baj­nokság pontvadászata. Mi­lyen reményekkel várja a tavaszi idényt? — Az MNK-ban szeret­nénk minél tovább „állva maradni", a bajnokságban pedig megkíséreljük a lehe­tetlent, az éllovas Baja öt­pontos előnyének ledolgozá­sát. Thékes István * Február 21-én. vasárnap délután 1 órakor rendezik a DÉLÉP Szőregi úti pályáján a DÉLÉP SC—Debreceni USE MNK-mérkőzést. A ta­lálkozó tétje a 16 közé iu­tás. Totózóknak A 8. hét félidőkkel! 1. Catania (3.)— Pisa (1.) x 1 2 2. Cremonese (15.)— Sambenedettese (II.) x 1 3. LaZio (9.)— Rimini (18.) I 4. Lecce (16.)— Brescia (19.) 1 x 5. Pescara (20.)— Palermo (10.) x 2 -6. Pistoiese (13.)— Foggia (12.) x 7. Pistoiese— Foggia (félidő) x 1 8. Reggiana (17.)— Varese (2.) 9. Reggiana— Varese (félidő) 10 Sampdoria (5.)— Cavese (8.) 11. Sampdoria— Cavese (félidő) 12. Verona (6.)— Perugia (7.) 13. Verona— Perugia (félidő) +1. Bari (4.)— Spal (14.) 2 X X 1 X X X x 2 1982. február 20-ig! Hibás (használaton kívüli) hűtőszekrényét visszavesszük, és 600 Ft-ot beszámítunk a vételárba, ha műszaki osztályunkon új hűtőszekrényt vásárol. A hibás hűtőszekrények átvétele: Gutenberg u. 12. sz. alatti raktárunk udvarában, naponta 8—17 óráig, szombaton 8—13 óráig. A megvásárolt hűtőszekrényt díjmentesen házhoz szállítjuk. OTP-ügyintézés. 'A Centrum Aruhaz • i

Next

/
Thumbnails
Contents