Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-12 / 291. szám

Szombat, 1981. december 12. Összegezés, terv Középiskolások építőtáborai A jövő év nyarán nyolc­vanhét táborhelyen, ötven­kétezer középiskolás tölt két hetet központi szerve­zésű építőtáborban. Mint a megyei tanácsok ifjúsági titkárainak és a KISZ e kérdésben illetékes megyei vezetőinek csütörtökön és pénteken Velemben megtar­tott kétnapos tanácskozásán elmondták Idén az építőtá­borok lakói 300 millió fo­rint értékű munkát végez­tek el, s ez a megelőző évi­hez képest 50* milliós emel­kedést jelent. Hasonló ér­tékre számítanak 1962-ben is. A táborok június 20. és augusztus 14. között tarta­nak nyitva, s 348 csoport­ban fogadják a középisko­lásokat A 87 tábor közül i hetvenkettőt a mezőgazda­sági nagyüzemek szervez­nek, a többi út- és vasút­építésnél, csatornázásnál, vagy építkezésnél működik. Lesznek szakosított — hon­védelmi pályára irányító, belügyi pályára toborzó, if­jú Gárda, eszperantó nyel­vű, sport — építőtáborok is, mintegy ezer diák pedig Bulgáriában, Csehszlovákiá­ban és az NDK-ban táboro­zik majd. 1982-ben lesz 25 éves az építőtábori mozgalom, erről különböző rendezvényekkel, pályázatokkal emlékeznek meg, s minden táborozó jubileumi emblémás trikót, és sapkát kap. Szőnyeg, hazai alapanyagból Megkezdték a Tisza fan- modern mintákkal gyártják tázianevű szőnyeg gyártását a Tiszát, amely a közismert a Soproni Szőnyeggyárban, tűzött szőnyegpadlók igé­A Tisza, a Sopilen termék- nyesebb kidolgozású, eszté­család új tagja, tisztán szín- tikusabb változata. A'z év tetikus fonalból készül, végéig tízezer négyzetmé­akár a család idősebb tag- tert adnak át belőle a ha­jai: a Babylon, a Fenyő és zal kereskedelemnek, a Ciklámen. Ezért egészen más tulajdonságú, mint gyapjú alapanyagú társai, jól tűri a nedvességet, köny­nven tisztítható, színei tar­tósak. mosás után sem fa­kulnak. A Tisza elnevezésű sző­nyeg hazai alapanyagból készül. A Tiszai vegyikom­binát alapanyagából állítja elő a soproni gyár vegyi­szálgyártó üzemében a poli­propilén fonalat. Ennek mi­nősége a korábbi években tőkés importból beszerzett fonaléval azonos, s a belőle szőtt szőnyeg is hasonlókép­pen tartós, jól tűri a min­dennapos használatot. A gyár mintatervezőinak elgondolásai alapján több­féle színben, klasszikus és Pusztai házak Az ország legnagyobb pusz­táján, a bólyi kombináthoz tartozó Sátorhelyen, megőr­zik a századforduló pusztai építészetének jellegzetes em­lékeit: a hosszú cselédháza­kat. Természetesen csak kül­sejükben maradnak a régi­ek, falaik közt összkomfor­tos lakásokat alakítanak ki. A negyven méter hosszú épületek külsejét az eredeti­nek megfelelően állítják helyre. Zenei naptár Volt egy koncert... Minden népszerűségnél senyét, melvnek szintén sze­nagyobb népszerűség a tele- gedi szólistája volt. Sín Ka­víziós népszerűség. Ezért talin. azrián sokan jöttek el kíván­csian csütörtök este a Zenés színházba. Megnézni eleven valóságában a legutóbbi karmester-vetélkedő egyik sztárlát. a bolgár Ivan Ko­zsuharovot. hogvan dirigál • Hát, szó mi szó, nem zak­latta föl a kedélyeket. Sok­kal maradandóbb benyo­mást hagyott tavaly a kép­ernyőről — igaz. akkor többször ís láthattuk, ver­ja a szegedi szimfonikusok- senyzés közben, tehát span­noltan. Most vagy nem volt nak — ahonnan zenekari szavazatát kapta — Webet: Euryanthe.nyitinyét, csúcsformában,. vagy a klasszikus-romantikus prog­ram nem ízlett neki túlságo­Brahms 11. szimfóniáját és Aká,r ÍKy- aká.r úgv­. meglehetősen szurjte. he­Haydn C-dúr gordonkaver­rnapi nyitvatartás December 13-án. vasárnap az egész évben, vasárnap is Jü'itvatartó édesség-dohánv és virágboltok. piaccsarno­kok. a piacokon árusító pa­vilonok és a vendéglátó üz­letek a szokásos vasárnapi rend szerint állnak a lakos­ság rendelkezésére. Reoael 9-től délután 3-ia nyitva tart továbbá a Jókai utcai Szeged Nagváruljáz iparcikk- és ruházati osztá­lya. Extra Aruk Boltja és Óra-Ékszer üzlete; a Cent­rum Áruház: a Domus Lak­berendezési Áruház: a Lenin körúton a Gabi cioőbolt. a Lurkó gyermekruházati üz­let a Serró cipőbolt és az Alföldi Ruhaház; a Kárász utcán az Elegant mintabolt, az Elegancia férfi divatáru­üzlet. az Ádám konfekció­bolt. a Rihards-mintabolt. a Különleges méteráruk boltia, a Hófehérke gyermekruhá­zati üzlet, a HÓDiKÖT-min­tabolt és a Sirály divatáru üzlet; a Marx téren az Aranykalász Áruház; az Oskola utcai Krokkó divat­áruüzlet: a Széchenyi téren az Elit és TÍD-TOD cioőbolt. a Pók divatáruüzlet: a Nagy Jenő utcán az Éva kon­fekcióbolt és a la­kástextilbolt; a Bajcsy­Zsilinszky utcai Belvárosi Divatház: a Kígyó utcai Csillag méterárubolt. Ugyancsak reaael 9-től délután 3-ig fogadia a vá­sárlókat a Kárász utcán az ajándékbolt a két illatszer­bolt. a papír-írószer (izlet. a játékbolt, a haneszerijzlet. a rádíó-vijlamossáei. a sport­szerből t. az óra-ékszer üzlet a népművészeti és a bőr­díszmű bolt. a fotósznközlet. a Kéncsarnok. a három könyvesbolt. A Lenin Kör­úton az illatszerbolt, az üveg-porcelán, a sport-játék, az óra-ékszer bolt. A Szé­chenyi téren az illatszerbolt, az AMFORA-ajándék és a Gála cioőbolt. a fotó-ootika szaküzlet. A Klauzál téren a papír-frdszer bolt és a rádió­villamossági üzlet A Bajcsy­Zsilinszky utcán az üveg­műanvag-porcelán bolt a Horváth Mihály utcán a ki­segítő játékbolt, a Kossuih Lajos sugárúton az Olcsó Aruk Boltja, a Kígyó utcán a cioőbolt. az Oroszlán ut­cán az autóápolási szaküzlet, a Kölcsey utcán a hangle­mezbolt. a Dugonics téren a lakberendezési áruház. Reg­gel 9-től délután 3 óráig tart nvitva továbbá a Somo­gyi utcai Vénusz ruházati bolt. a Marx téren az Olcsó Áruk Boltia; Kiskundorozs­mán az ABC-áruház ruháza­ti osztálya, a 19. számú kul­turcikk-. a 18. számú Olcsó Ruházati Bolt: Algyőn és Szőregen a ruházati üzlet, valamint a MERKÚR szege­di használtgépkocsi-teleoe. lyenként kifejezetten unal­mas egv koncertet hallot­tunk. Nem'is igen taglalnám szívesen, mivelhogy Ko­zsuharov is, a zenekar is. Sín Katalin is tud ennél többet, volt már jobb, iz* galmasabb (bárha bolgár vendégünkről inkább csak elhisszük, különböző ver­senyeredményeinek nyoma­tékával). Az Euryanthe-nvi­tány szétesett, a gordonka­verseny sótlan volt, bizony­talankodó, a Brahms-szim­íónia első három tétele többnyire kásás massza, ahol kontúrtalanul mosódott össze dallam és kíséret. Né­mi emelkedettséget mind­össze a negyedik tételben lehetett tapasztalni. S mi­lyen a hálás szegedi publi­kum? Rögvest megtapsolta. Kozsuharov javára Írandó azért, hogv fejből vezényel­te a szimfóniát — mely per­sze a mai világban már in­kább követelményszámba megy. semmint erénvszám­ba. Pláne, ha Ilyen ismert programról van szó. amit lassacskán a zenekarunk is tudhat betéve. N. I. Mi lesz jövőre? Új vonások a kiállítási tervben Több új. érdekesnek és iz­galmasnak ígérkező változás jellemzi Csongrád megye 1982-es kiállítási tervét, me­lyet a napokban véleménye­zett és fogadott el a művé­szeti tanácsadó testület. A leglényegesebb módosulás Szegedet érinti. Mivel 1982 tavaszán a magyar képző­művészet nagy nemzeti ki­állításon mutatkozik be a Műcsarnokban, így tulajdon­képpen értelmetlenné válna az onnan kimaradt anya­gokból megrendezni a soros Szegedi Nyári Tárlatot. Mi­vel a döntés úgy szól, hogy a nemzeti tárlat kétévenként fölsorakoztatja a kortárs magyar képzőművészet leg­javát, így kétévenként bi­zonytalanná válna a nyári tárlatok színvonalának érté­ke, így az egész seregszem­le sorsa. Ugyanakkor egy re­gen vajúdó kérdés is meg­oldódik. A nemzeti tárlatok Közé eső években sorakoz­nak fel a különböző műfa­jok országos tárlatai, s egy több éve fölmerült javaslat nyomán Szeged lesz — épp az ünnepi hetek idején — a táblaképfestészet otthona. Mindebből az következik, hogy 1982-ben, az ünnepi hetek idején a nemzeti tár­lat válogatott anyagát mu­tatják be, 1983 nyarán itt rendezik meg az első orszá­gos festészeti biennálét, s a következő években e két jellegzetes tárlat váltja egy­mást. Hogy a szegedi kép­zőművészek egyike se ma­radjon el a bemutatkozási lehetőségtől, felújítják a né­hány éve megszűnt téli tár­latok sorozatát. A kiállítási program má­sik nagy vállalkozása, mely­nek előmunkálatai máris el­kezdődtek, jövő év telén nyí­lik meg a Móra Ferenc Mú­zeum és a Barótk Béla Mű­velődési Központ hét helyi­ségében Uj magyar művé­szetért 1960—1975. címmel. Mezei Ottó művészettörté­nész és Csongrád megyében dolgozó három kollégája — dr. Dömötör János. Szuromi Pál • és Pogány Gábor — olyan ismeretterjesztő célza­tú, sokszínű, alaposan végig­gondolt és értelmezett, erre a célra összegyűjtött anya­got bemutató tárlatot készít elő, mely témák, anyagok, törekvések köré csoportosít­ja másfél évtized sokszínű vállalkozásait. A szegedi Horváth Mihály utcai Képtárban jövő évre is átnyúlik Cs. Pataj Mi­hály életmüvét reprezentáló kiállítás, s a még ez évben megnyíló szabadkai tárlat. Láthatjuk majd a Szolno­kon élő Bar anyó Sándor ex­presszív festményeit, bemu­tatkozik többek között a Szentesen élő fiatal művész, Kéri László, ősszel a 6zegedi képzőművészek mostani tür­kül kiállítása viszonzásaként a finn város alkotói hozzák el műveiket. Kiállítást ren­deznek Kalmár Márton szob­raiból, összegyűjtik a hat­vanéves Pintér József élet­művét, s megrendezik első magyarországi önálló kiállí­tását a Szegedre települt Kotsis Nagy Margit szob­rászművésznek. Külön fi­gyelmet érdemel az a nagy­szabású emlékkiállítás, ame­lyet májusban nyitnak a ta­valy elhunyt Vinkler László 70. születésnapja tiszteleté­re. A képtár jövő évi prog­ramja a makói grafikai mű­vésztelep alkotásainak be­mutatásával zárul, s ezzel kezdetét veszi az e tájon dolgozó művésztelepek be­mutatkozási sorozata. A kupolában még decem­berben eredetj Dürer-rajzo­kat láthatunk. A tavalyi nyári tárlat két díjazott szobrászművésze Szabó Ta­más és Fritz Mihály szere­fjei ezen a helyszínen. Két amatőrtárlatot is rendez­nek. Bakacsi Lajos, Pataj Miklós és Sinkó János közös kiállítása mellett Szekfü Já­nos festményeit ls bemutat­ják. A Bartók Béla Művelődé­si Központ kiállítási tervé­ben böngészve a keramikus Orosz Mária, a grafikus Ko­csis Imre, a textiles Szil­vitzky Margit és a tavalyi nyári tárlat egyik díjazott alkotójának. Kovács Péter­nek nevére bukkanhatunk. Az Ifjúsági Ház. folytatja a Fiatal Képzőművészek Stú­diójával kialakított sikeres programját, s Mini Galériá­jában bemutatkozik többek között Mészáros Mari, Ber­náth Sándor, Lonoőics László, Bakos Ildikó, Sáros András Miklós, Tornai End­re András. A hódmezővásárhelyi programból kiemelést érde­mel az iparművészet hang­súlyos jelenléte, kezdve a FIM-biennálétől, Orosz Má­ria és Tuza László önálló ki­állításáig. A Tornyai Múze­um ad otthont jövőre a IS. dél-alföldi tárlatnak. hu­szonkilencedszer rendezik meg a vásárhelyi őszi tárla­tot és az ötvenéves Patay László ott mutatja be pá­lyájának keresztmetszetét. A ( makói és a csongrádi tervek között a legfigyelemremél­tóbb, hogy a két városban dolgozó művésztelepek köl • csönösen bemutatják anya­gaikat. Téli esték Sci-fi, nem alapfokon Mesél a cirkusz címmel gyermekműsort rendeznek holnap, vasárnap délután fél 3 és délután 5 órakor az Ifjúsági Házban. A Filharmónia december 14-én este fél 8 órai kez­dettel a zeneművészeti főis­kola termében rendezi meg főiskolai-egvetemi bérletso­rozatának harmadik hang­versenyét. Felién Perényi Eszter (hegedű). Perénvi Miklós (gordonka) és Kiss Gyula (zongora). A műsor­ban Bach. Beethoven és Mozart művei szerepelnek. A magyar matemaiika helye a tudományos világ­ban — c;m-ne! tart előadást a Collegium Polytechnikum foglalkozásaként dr. Szőke­falvi-Nagv Béla akadémikus, egyetemi tanár, a Szegedi Akadémia Bizottság elnöke, december 14-én este 8 óra­kor a Hermán Ottó Kollé­gium társalgójában. A TIT Csongrád megyei szervezete művészeti szak­osztályának művészeti sza­Műsor­ajánlat badegyetemén december 14-én este 7 órakor Lechner Ödön és követői címmel Bakonyi Tibor, a Csongrád megyei Tervező Vállalat építésze tart vetítéssel egy­bekötött előadást a Móra Ferenc Múzeum dísztermé­ben. Gyertyagyújtás címmel rendez lemezbemutatót de­cember 14-én este 6 órai kezdettel a Szegedi Hangle­mezklub a TIT Kárász utca 11. szám alatti klubhelyisé­gében. Előadó: dr. Szüts Ist­ván. Szentivánvi Árpád kapos­vári amatőrfilmes szerzői estjét rendezik meg decem­ber 14-én este 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. Az érdeklődők a Tajvan, a Japán és a Thaiföld című filmeket te­kinthetik meg. Kórustalálkozó lesz de­cember 14-én este 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. A szereolők: a Tömörkény István gimnázi­um leán.vkórusa, a Radnóti Miklós Gimnázium kórusa, a DÉMÁSZ-kórus és a Szak­szervezetek Szegedi Általá­nos Munkáskórusa. Amatőrök címmel jelent­kezik a szegedi tévéstúdió műsora december 15-én 17 óra 55 perckor a televízió egyes program iában. Ezút­tal az amatőr művészeti mozgalom há-om ágának, a filmnek, a színtátszásnak és a képzőművészetnek kénvi­selői vallanak tevékenysé­gükről. Szegedi művészházasvár. Tóth Valéria, és Kligl Sán­dor otthonába kalauzol a televízió Műteremben című adása december 18-án 22 óra 20 perckor, az egyes programban. A művelődési ház előcsar­nokában tizenöten-húszan ülnek körül egy középkorú férfit, akinek kezében a Be­szélgetések a Bibliáról és a Héber mítoszok című köny­vek láthatók, s a tudomány, a vallás és a fantázia ösz­szefüggéseiről beszél. Ké­sőbb már vitatkoznak, egyre újabb és újabb résztvevők — többnyire fiatalok — kap­csolódnak a beszélgetésbe, s ha valaki az utcáról vélet­lenül betévedne most ide, a November 7. Művelődési Házba, hirtelenében nem is tudhatná: tudományos elő­adásra, esetleg valamilyen vitakörbe (vagy netán vala­mi másba) csöppent? Egyet­len, nem is valami feltűnő táblácska hirdeti csupán: Galaktika sci-fi klub. A dolog pedig úgy kezdő­dött, hogy jó két évvel ez­előtt egy fiatal MÁV-tiszt­viselő, Erdődi Károly meg­kereste Kiss Ernőt, a műve­lődési ház igazgatóját, mond­ván: a sci-fi igazán népsze­rű dolog, érdemes lenne foglalkozni vele. Az ered­ményeken rövidesen maguk is meglepődtek: 1980 febru­árjában, az első fog'alkozá­son azonnal vagy százhúszan vettek részt, dokumentum­filmet vetítettek az UFO-k­ról, Kulin György csillagász beszélt ama bizonyos csésze­aljakról, s az év első felében 138-an lettek hivatalosan is beiratkozott klubtagok. Elő­adások, kiállítások a sci-fi képzőművészetről, a műfaj ..magyar klasszikusának", Kuczka Péternek látogatása, diaporámaestek, további ve­títések, Supernova címmel stencilezett klublap, amely­ben a kezdő sci-fi írók pró­bálgathatják oroszlánkörmei­ket — ilyen és ehhez ha­sonló programok az első év­ben. És igen nagy érdeklő­dés. — Mindebből származott az első, a legnagyobb félre­értés — mondja Erdődi Ká­roly, aki természetesen a klub vezetője lett. — Nagyon sokan afféle külön sci-fi szolgáltató intézménynek hitték a klubot. Az igénye­sebb, elmélyültebb foglalko­zások érdekében idén átala­kítottuk struktúránkat. Va­lóban klubszerű, kiscsopor­tos foglalkozásokat szerve­zünk. A cél változatlanul a science-fiction vizsgálata, de — a lehető legtágabban ér­telmezve. Már nem a „bul­vár-sci-fit" állítjuk a közép­pontba, hanem a tartalmat, a fogalmak tisztázását szol­gáló vizsgálódásokat. A kü­lönböző utópiákról, tehát fi­lozófiai jellegű kérdésekről, az elektronikus zenéről, az avantgarde festészetről és hasonlókról tartunk előadá­sokat, most éppen a vallás és a tudomány „fantáziadús" összefüggéseiről. — A váltás nem csökken­tette az érdeklődést? — Jelenleg is 90 tagunk van. Üjak mindig jönnek, minden korosztály, 15 éves­től 60-ig képviselteti magát, s autószerelő éppúgy jár, mint főiskolai hallgató. Iga­zi közösség egyébként is csak kisebb csoportban jö­het létre. Az ajtó, amely a Galakti­ka feliratot viseli, klubszo­bába vezet. A nyolc magyar­országi tudományos-fantasz­tikus klub kiadványai és a Magyar írók Szövetségének sci-fi tájékoztatója, folyóira­tok. diák, kiállításokról ké­szült fotók, sőt, a romániai magyar nyelvű Utunk című irodalmi lap 198l-es sci-fi évkönyve is megtalálható itt. Idén nyáron az Ország­Világ speciális sci-fi oldalán szegedi sorozatot mutattak be: négy klubtag fantasztikus írásait közölték, egymás után. Nemsokára hangtár is lesz, ahol a „profilba vágó" rá­dióműsorok felvételeit és a „passzoló" elektronikus ze­ne darabjait hallgathatják a tagok. Előreláthatóan az országos klubmozgalom illetékes, ki­helvezett módszertani intéz­ményévé válik az úlszegedi klub. januárban a Dél-Al­föld hasonló klubia'nak ta­'áikozóíát. nyáron pedig a sci-fi klubok első országos módszertani táborát rende­zik meg. Odakünn kellemetlen de­cemberi este. hűvös, nyirkos és barátságtalan. Idebenn — fantáziájukkal játszanak né­hányan. Alkalmasint nem is megvetendő általános isme­retpluszhoz is jutva. D. L.

Next

/
Thumbnails
Contents