Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-08 / 287. szám

6 Kedd, 1981. december 8." 1 — 1 képernyő 3 > képernyő m vm képernyő Hét nap Hiába, a magyar nyelv Tanárképző Főiskolát mutat- születésének örvendhettek a esodálatos: többjelentésű nia, de sebai. Láttuk az bér-, a kéj- és az öngyilkos szavaink egyik legklassziku- 1978-as DAC-ot, a stúdió el- után.. Az USA-szombatot az sabb darabja az, ameiy egy- ső, igazán sikeresnek mond- egyesen a Most ét mindörök­azon alakkal fejezi ki az al- ható műsorát, amely afféle ké című, James Jones regé­kotóelemet jelentő számne- szilveszteri akármi volt, s nyéből készített háromrészes vet, s az eredményt: a hét őszintén szólva utólag nehe- sorozat utolsó darabja zárta, ^napból álló hetet. Egy hét zen elfogadható, miért is Fölöttébb szomorúan. A hu­viszonylag hosszú idő. A tö- tűnt annyira jónak, hiszen szadik század egyik legna­megkommunikáció jelentős csak itt-ott volt valóban gyobb regénye olyaténkép­része ezzel az egységgel mé- szellemes. Persze, ha jobban pen „hollywoodiásittatott", ri magát, s nem csak a heti- belegondolunk, e tény való- hogy az ember csak lemon­lapok, hanem a rádió és a jában a stúdió dicsérete: dóan legyinteni tud: íme, tévé is heti szeletkékben tá- azóta jócskán túlléptek első minden szupervalóságos, Ha­rulkozik ki egy ország kö- sikerszintjükön. Szerencsére, wali és a hadsereg világa és zönsége előtt. Varázsszó te- Summa summárom: szóval Warden faunarca és a többi hát a hét: nincs még időegy- ünnepeltük a stúdiót Jó ség, amely ennyire alkalmas hosszan. Két és fél órán át. lenne a lehetőség szerinti Európának csak az sikkadt el, lett iszonyúan felszínes és rette­netesen kommersz, ami az jciuie a icuetoseg szeiiim s,(. iieiesen ívuiiuuersz, ami az teljes keresztmetszetre. ^t^Tkt Örok' Ra«y «mber' kérdése­Mondjuk - a televízió esc- ££ « ^ü'töríZ tó ket' 8zerelem" humanizmu5' tében. mit kap. Mármint a televi- , .,, Persze már a legelején gu- zió európai rangú, az ENSZ harc és kötelességtudat, az banc van: hétfőn nincs té- megbízásából készült soro- 'fég1 db™r vé, következésképpen ez a rozatának, A megsebzett ? « .r^nfom ^i^öL™ ^ hét nem is hét, hanem csak bolygónak illetékes darabja el az lroaalom dicsősége, hat. Am legyünk jóindulatú- után a várva várt foci-fó- Vasárnap: délelőtt foci, ak: tételezzük fel, hogy a rumon. (Második szentségtö- délután Stirlitz-nosztalgia hat adásnapból egy rendel- rés.) Íme, az ellenigazság: (szintén befejeződvén), majd kezik a két csatorna valame- miként akasztott ember há- a televízió gyaníthatóan ál­lyikén olyan programmal, zában kötélről, úgy (éppen landó nagyszerűsége: A ami felér plusz egy adásnap- újfent) megdicsőült nemzeti HÉT• San Francisco utcá­paL labdarúgó-válogatott esetében in. azzal a kedves, krumpli­Tehát- kedd Az össznépi „ellentmondásokról" sem il- orrú> ötvenes hadnagyocs­, kedvenc képdobozunk ten- beszélni. Hát akkor ka bácsival, majd balett, geri kígyója, pontosabban hagyjuk inkább. Igaz, Vit- végül újfent Szeged a tele­tengeri Szabó-családja, az raV Tamás nem hagyta, s a vuioban: Onedin-família, ezúttal mel- t61e megszokott okos és fi­lőzendő. (Első szentségtörés.) nom iróniával jelzett. Ok: lokálpatriotizmus. A volt, aki megértette, kettesen ugyanis a szegedi Péntek: Delta és J6kai. ma9yar líra stúdió ötéves fennállása al- Szombat: itt viszont már. TlP^ns hét nap? Ki tud­kalmából szegedi est megy. ami belefér. Jött a Mikulás, 3a? Nem sok nem is ke­Riporterek vallanak, fél év- a gyerekek apáik nyoimdo- vés- Vitray Tamás a Fórum tized' körzeti adásai idéződ- kain Dorothyval és Totoval véSén parodizálta, vasárnap nek föl. Kissé nehezen ért- visszatérhettek Óz földjére ®ste nyolc előtt igaziban lát­hető, vajon miért kellett a egy abszolúte amerikai rajz- hattuk a végső, summát, szerkesztőnek két egymást filmben, a felnőttek a kette- ahogyan Haídú János mond­követő anyagban az egyéb- sen mozigyilkosról szóló kri- ía: ez v°h a hét. december ként mindkétszer joggal fl- mit nézhettek, a nyelvészek gyelemreméltó Juhász Gyula ugyanekkor új magyar szó stúdió augusz­tusban Gyulán első ízben j kell-e vetniük magukat e £g megrendezett programjának I műtétnek vagy sem, s az ál­felvétele, A határokon túli lamháztartásnak sem mlnd­A szívgyógyászat kérdéseire keresik a választ Az Egészségügyi Világ- egy: hány ilyen drága — eddiginél eredményesebben szervezet a közelmúltban az 100 ezer forint értékű esz- állapíthatják meg a szív Országos Kardiológiai Inté- köz szükséges. Véleményt működésének hibáit. az zetet bízta meg: kísérje fi- mondanak arról is, hogy ér- izomzalában levő sérülése­gyelemmei a világ országai- elmeszedés esetén mikéntié- ket. Ezek alkalmazása ma ban alkalmazott kardiológiai hetne a leghatékonyabban még költséges és meggondo­dlagnosztikai és gyógyászati megakadályozni a véralva- landó. hol szükséges. Izotóp módszerekkel kapcsolatos dást, Illetve a szívinfarktust, laboratórium például legyen tapasztalatokat és dolgozzon a megbetegedett szívkoszo- kevesebb egy-egy országban, tó ajánlásokat az európai or- rúeret mikor kezeljék sebé- viszont teljes mértékben fe­szágok kardiológusai szá- szeti beavatkozással és mi- leljen meg a követelmények­mára. Miként dr. Gyárfás kor konzervatív gyógymód- nek. Iván, az Országos Kardioló- dal. A világ országaiban Az ajánlások kidolgozásá­gial Intézet szervezésl-mód- különbözőképpen véleked- ban közreműködnek az or­szertani osztályának vezető- nek erről a szakorvosok. A szág kardiológiai központjai, je elmondta: a szívgyógyá- gyógykezelések eredményeit a fővárosiak csakúgy, mint szat legfontosabb kérdéseire mérlegelve döntik el, mikor a regionálisak, amelyek keresik a választ. Javasla- ajánlatos a műtét. Némelyik akárcsak az európai ilyen taikat módszertani levelekből szívbetegség gyógykezelési központok, behatóan foglal­közlik majd az Egészség- módjainak megújítását is ja- Vvnak ebekkel a kérdések­ügyi Világszervezet, az Eu- vasolják, mivel az utóbbi kel. Az Országos Kardioló­rópaj Kardiológiai Társaság években a tudomány új giai Intézet kéri azoknak az révén kontinensünk orszó- módszereket, eszközöket fe- európai kardiológusoknak a galnak kardiológusaival. Az dezett fel és fejlesztette a véleményét Is. akik jelentős első levelet előreláthatólag régleket. Üj vizsgálat példá- eredményeket értek el a 1982. végén küldik el. ul az echo-kardiográfia — szívbetegségek megállapítá­Elemzik például, hogy a amelynél visszhang révén az sában és gyógyításában, szív rltmuszavarainak me­lyik formájában és szaka­szában kell a beteg mellka­sába különleges eszközt, úgynevezett pace-markert ültetni. Jelenleg némelyik országban egymillió lako­sonként ezer, más országok­ban csupán ötven pace­makert alkalmaznak. A be­tegeknek nem közömbös: alá Könnyűszerkezetes térele- hány nap alatt felállított há­meket szállít a Dorogi Szén- zakban, háló konyha észu­bányák Líbiába, ahol ezek- , „ , „ bői saját szakembereik sze- hanyozo van' Eddlg negy" relnek össze lakóépületeket venöt ilyen konténerhaz épi­az építkezéseken dolgozó téséhez elegendő elemet munkások számára. A né- küldtek Dorogról Líbiába. első hete. Domonkos László Dózerhatóság I Isss is@igi m 1 m n Kiskertből indult, nagyüzemben hasznosítható Kovács Gyula szegedi 1—4 héttel korábban érik korlatban. A szőlő polarl­nyugdíjas, két szabadalmi be. Magyarországon az el- tásán azt értjük, hogy haj­okiratot tesz elém. Találnia- járás széles körű alkalma- tásai a gyökércsúcstól leg­nyail elfogadták, az ENSZ- zása esetén az általános távolabb eső részen fejlőd­tagállamok területére kérte szüret augusztus vége, szép- nek a legerősebben, követ­hasznosításukat. De melyek tember közepe között lehet- kezésképpen az ott termő is ezek a találmányok? ne. fürtök a legszebbek. I — Az egyik: a növények — Csak a szőlő kezelésé- — Hogyan lehet ezt a kémiai kezelése. Ennek ha- re alkalmas az eljárás? gyakorlatban megvalósítani? radionpvdö tásaa növényben kettős: _ A fűszerpaprika, para- — A telepítést mintegy J 67 I egyrészt előbbre hozza a dicsompaprika és a késel kétméteres tőketávolságra termes beéréset, másrészt paradicsom termése szép- végezzük. A kis tőkefej a fokozza a cukorképződest tember elejére beérik, tehát föld felszíne felett legyen, a ,, ni..t.. u.jiwi.a í- . . .. . _ . , ± . , I Például. a k0ra<5s2i fagy a termésben a nemesrész csonkját előző Ai^oslevélrtkatle- nek: írója> Mmt*hoO • adományoztak már a hall- _ A szőlőnél a must cu- nem tehet kárt. A fűszer- évben ne metsszük le, hogy táL Tint néhá"y korfoka hárommal mégha- paprikának nagyobb lesz a a tőkefej néhány év után ' uLLl^L ^u^ ™koztatónak ^áM műsoré, ladja a szokásos értéket Az festék- és olajtartalma, éde- ne szenvedjen tölcsérszerű - az aUam Polgárai csak Meg a kisebbfajta sejtkaro- Nemreg is akadt iiyen. Az ebből készített bor mintegy sebb lesz, eredményesebbé korhadást. A metszést olyan SífL ' , ^ üf*"8 va>lelyt,15e?t magá- a címe: kim-lom pará- 2 M fokkal több- alkoholt váltk a gépi szedés, mert időszakban végezzük, ami­közérdekű ügyekről a tapo- ban. Oxigén nelkul nincs dé. Szóval, nomen est tartalmaz a szokásosnál. A nem kell tartani az azon- kor a nedvkeringés még Kat, a Rádiót vagy a tevet elet... omen... Szuhay Balázs visszamaradt törkölyből nali rothadás veszélyétől, nem Indult meg, vagy ha ^ SíÜír 3 JL ?g, ü Jönnek"* dózerek dőlnek domb°ritotta a lemezíomost. több pálinkát nyerhetünk. A Kezelés esetén a szamóca, meg ls indult, a meleg ha­tezodeuet remréyteienneic ^ fók pusztuI az ' ország Petri Ferenc szőlő — fajtától függően — a riblzke és a málna a szo- tására a vágási felület azon­iTUi^Jte - 52- léiffeiü,et€ •• Tévedés re tőén - mindig a levelezési ^ Va" amiko; rovatok munkatársai tudnak he^tle"; h°gy.f ^Pa«t,tsa­legtöbbet az újságírók kö- ^E'^J^és a^c esik áldozatul fölöslegesen a Általában nem ünnepelt dózerek meg-megújuló tá­kommentátorok, publicisták madásának? ők. A köz szolgái inkább. . . „„,, , ,. Fontos szerepük van, mert ^ hallgató ugy gondolja közvetlen kapcsolatban álla- ny'lván- a ^ rak az olvasóval. a hallga- nek .X?" «zkoZ® » dAzere.K tóvaL a nézővel. megállításához. Pedig jgaza­' ból nincs neki. neki csak Talán lapunk olvasói kö- tolla van és mikrofonja, tott ls akad. aki nem tudja, van, meg fényképezőgépe, hogy az újságírót tőrvény Ez utóbbit néha nem is ta­kötelezi arra, hogy minden „ácsos előkapni mert — a Előtti ^el^: ntüsorból tudom - előfor­jon az abban foglaltak ügyé- óul, hogy annak, aki képben ben. is meg szeretné örökíteni a A Válaszqlunk hallgató- tó tudja tó által papírral is inknak bizonyára sok száz- megtámogatott vandaliz­ezres hallgatótábora van. must, néhány egyforma po­Munkájuk azonban — így fo«t is beígérnek. (A dózer tapasztalom — nem áll még- erősebb.) sem reflektorfényben, ke- A riporter a rossz vagy a vésszer vagy kevésszer sem jő példát mutatja föl or­©lvastam még a rovat mun- szágnak-világnak, azt su­katársainak, például Bán- gallja, hogy kövessük a jót, horváth Attilának egyénisé- hagyjuk el, bélyegezzük meg gét méltató írásokat... Pe- a rosszat. Ennyi a lehetősé­dig megérdemelnék. A leg- .ge, ami — ha belegondo­utóbbi. Nagy Lászlóné szer- lünk — végtére is nem ke­kesztette minimagazin isaf- vés. féle gyöngyszem. A maga A tóbbi _ ha valakinek nemében persze. ügyes-bajos dolga csak egy A dolog valahogy úgy nappal ls hamarább elinté­kezdődhetett, hogy érkezett ződik — már adomány. A a szerkesztőség postájával Válaszolunk munkatársai pe­egy kazal olyan levél, mely- dig több kellemes percet Ifjúságmozgalmi pályázat A KISZ Csongrád megyei mok (iratok, igazolványok, bizottságának kezdeménye- jelvények, oklevelek, meghí­zésére néhány éve, az or- vók, fényképek, műalkotá­szégban elsőként, megkez- sok stb.) gyűjtésével, 2. dol­dődött a megye haladó ifjú- gozatok készítésével. (A vá­sági mozgalmainak tudomá- lasztott témák öleljék fel az nyos feltérképezése, elemző ifjúsági mozgalom történe­értékelése, kutatói feldolgo- tének sajátosságait, egy-egy zása. A munkálatokkal pár- településen, üzemben, intéz­huzamosan gyarapodik a ményben, iskolában a fel­megye haladó ifjúsági moz- dolgozásra kijelölt időszak­galmalt reprezentáló gyüjte- ban, A pályamunkák ele­mény — dokumentumok, mezhetik az összegyűjtött fényképek, visszaemlékezé- dokumentumokat, értékeihe­sek, eszközök, tárgyak tik a gyűjtés módszereit, anyaga. eredményeit, alapulhatnak Ehhez kapcsolódva és a visszaemlékezésekenés egyé­KISZ megalakulásának né­ni kutatómunkán. gyedszázados évfordulója a.A^pá^amunkákat^ 1982. tiszteletére a KISZ Csong­február l-ig kell beküldeni rád megyei bizottsága, vala- a EISZ Csongrád megyei bl­mint politikai képzési köz- f?"80*.?.. P°litlkai. kéP?ésl pontja ismét pályázati fel- kozpontjanak címere (Sze­hívással fordul a KlSZ-bi- ged' FUr1 uíca 92'B 6720'-A zottságokhoz, alap>zsrv?ze­legért éltesebb dokum'ntu­tekhez", úttörőcsaóátókho^ ,mok öfuzagy1fljt5'ié,3 a .legfi* honismereti szakkörökhöz, k"-s?h,b dolgoratok készítői Iskolai kollektívákhoz, műn­kül- és büföldi utazásokat. kahelyi és klubközösségek- valamint ertekes tárgyjutal­hez, valamint minden ér- makat nyerhetnek ^^Ered­deklődő fiatalhoz. ményhirdetés is díj kiosztás a jovo evi Forradalmi Ifju­Pályázni két kategóriában sági Napok idején. A leg­lehet. 1. Az elmúlt, közel jobb pályamunkákat a szer­száz év megyénkhez kötődő, vezők továbbítják az Ifjú haladó ifjúsági mozgalmak- Kommunista által meghirde­hoz kapcsolódó dokumentu- tett országos pályázatra, kásosnál korábban érik és nal beheged, nem lesz nedv­édesebb lesz. A sárá»- és veszteség, a fakadós egyen­görögdinnye, valamint a letes lesz. Arra kell töre­sütnivaló tök kezelésének kednl, hogy a lehető leg­előnye a korábbi. érés és a rövidebb idő alatt a lehető magasabb cukortartalom, legnagyobb tőkefej képződ­Cukorrépa esetében a keze- jék, mivel ebben raktáro­lés eredményeképp legalább zódik a tápanyag. Tőkén­2—3 százalékos cukortarta- ként, két szinten egy-egy, lom növekedés várható, mintegy 3,8 méteres termő­vagyis hektáronként 10—12 kart képzünk, ezekről a fe­mázsával lesz több a cukor, lesleges hajtásokat leválo­Lehet lucernát, rétifüvet ke- gátjuk, s termésritkítást is zelni, az eredmény: növek- végzünk. A hajtásokat füg­szik a tejhozam, hízéko- gőleges irányba egymás nyabbak lesznek az állatok, mellé kötözzük. A napfény Egyes korai érésű ősziba- éri a fürtöket, ezért nem rackfajták ls előbb érnek, lesz „madúrkás", a kárte­édesebbek lesznek; a jona- vők, különösen a szőlőmoly tán alma — amellett, hogy nem támadják meg, ellenük zamatosabb lesz — tartó- védekezni sem kell. A für­sabb, könnyebben raktároz- tök egy vonalban, szabadon ható. Kezelhető a búza, ku- helyezkednek el, ezért a korica, mindkettő előbb gépi szüretelés is eredmé­érik, beltartalmi értékei nö- nyesebb. A nyújtott vagy vekednek, nincs szükség magasított csercsapos met­szárításra. szés alkalmazásóval a ter­— Hogyan született a ta- més fajtaazonos lesz. A haj­lálmány? tásokban a következő évi — 1972-ben, amikor ép- termés július második és pen nem volt mijs táp- augusztus első felében ra­anyag a kiskertemben, a kódik be, ezért a jövő évi szokásosnál három-négyszer termőkarnak szánt hajtáso­nagyobb adagokat raktam a kat július közepéig kötöz­lalajba a találmány lénye- zük fel végleges helyükre, gét képező kémiai elemek- 'Sy a termésberakodás in­bői. Megfigyeltem, hogy a tenzívebb lesz. A végleges Pannónia Kincse és a Car- eredmény: több és jobb dinál szőlő már augusztus minőségű termés. elejére beérett, a szokásos- — A réseleics szabadalmi nál édesebben. Ettől kezdve leírás hol szerezhető meg'' 1976-ig tudatosan folytattam — A LICENCIA Találmá­a kísérleteket, akkor adtam nyokat Értékesítő Vállalat­be a találmányt. nál. Budapesten, a Bajcsy­— Es a másik szabada- Zsilinszky út 16. szám alatt lom? , köthető rá hasznosítási szer­— Lenyege: a polaritás ződés. elvének alkalmazása a gya- i. ^ l «

Next

/
Thumbnails
Contents