Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

y Vasárnap, 1981. SecemTwr Zikovék Gorkij-bemutató a Kisszínházban OLVASTAM egy kitűnő Csehov-drámát. Gorkij Irta, az a címe, hogy Zikovék, alcíme pedig: Jelenetek egy család életéből. Két részben — amit már a színlapon tesz hozzá szegedi (magyarországi) bemutatójának rendezője, Ruszt József. Miért környékezett Csehov? Talán, mert itt is megjelenik az ominózus fegyver, aminek el kell sülnie, ha egyszer már előkerült? Vagy talán azért, mert Szofja olyanokat mond, hogy „az élet ködben, semmiségekkel telik el", aztán „az ember mindig szeretne egy kis boldogságot", Pavla meg imígyen szűri a szót: „másképpen kellene élni"? Esetleg mert Antyipa Zikov akkorát, de akkorát tud sóhajtani a végén: „hej, ha én most nekidurálom magam, még a föld is beleremeg"? Tudhatom? Valami titkos szorongás, félelem neszez benne, szeretetszomjúság lengedezi át. Van. aki az alkoholba menekül, más a cinizmusba menti magát — társadalmi nyomorúságok elől. nem Itt, nem először és nem utoljára. Amivel mégis más hang ez a Csehov-drómákénál, arra születésének dátuma és körülményei szolgálnak magyarázatul. Az 1905-ös orosz forradalom bukását követően. száműzetésében írta Gorkij. Ezért hát a flegma erdész fortyogása, hogy a forradalom kinek kell már. S ezért bújkál a figurákban reménytelen ábránd, délibábos készület valami távoli, tán el sem jövendő nagy ünnepre. Vesztett illúziók értelmiségi depressziója? Arra kell gondolni, hiszen ellentmondásos. forradalminak nemigen mondható ideológiája szerint — ha jói hallom — nincsenek hasznavehetetlen emberek, csak kártékonyak. aztán „lehetetlen nem szeretni, minden öröm a szeretetből fakad", ugyanakkor ,.a Jóságnak ebben az életben nincs helye", s az igazságot nem lehet kiötleni, hanem ki kell érdemelni, munkával. Ez a palló vezet a tülétéshez. a munka. S szegről.végről idesorol a kinézett Idegen, a német üzletember Hewern finánclogikája: ..sehol sincs olyan nagy szükség arra. hogy gazdag legyen az ember, mint Oroszországban, ahol csakis a pénz ad függetlenséget és megbecsülést". Csak a századelőn? Csakis Oroszországban? Dramaturgiája viszont megint csehovi. Amennyiben elfogadjuk annak szellemes jellemzését, hogy egy eleve befejezettnek tűnő helyzetről derül ki a végén, tényleg befejezett. Szofja nem megy férjhez sem Muratovhoz, sem Hewemhez. de nem passzol Zlkovékhoz a Markov család két hölgytagja, anya meg lánya sem, látja a vak is. az elején mindtárt. Há történik is valami kézzelfogható, mindössze az, hogy apa és fia közelebb kerülnek, holnap talán jobban megértik egymást, Misa pedig valószínűleg nem iszik majd annvit. Egyetlen igazi nagy kérdés marad csupán, egyszersmind az értelmezés szabadsága, ahol a rendező „önállósíthatná magát", kesztyűt dobhat bárminő konvenciónak, akár a stílustalanságig: miért adja kezét Pavla a vőlegénye helyett az apának? (Isten ments, hogy szentségtörésre biztassak, csakhát részesít az esély: mit ki nem lehetne sütni az Ilyesmiből... színpadon .. manapság?) Föltehetően nincs messze az Igazságtól, hogy egyikükhöz sem fűlik a foga úgy igazán. Karrierista hozományvadász? Vagy e'v-,nk~»6l<»e: annyira esendő. kls-el~á1»ntott. hogy plrZnn^n V4ovta1on titthlz'osí'nnl lövőié', mavát és az éd^sanviát? Gorkij már-már „csalődáskeltően" eldöntetlenül hagyja e dilemmát. Legalábbis nem engedi kikötni ilyen végletek árbocrúdjaihoB. Arról lehet szó núodössze, hogy a zárda A címszereplő Kopács Deák melegházi flórájában nevelkedett lány nem rendelkezik önálló akarattal, egészen egyszerűen az erősebb föllépésnek enged, az apáénak, vagyis hát élete nagy pillanatát a könnyebb ellenállás felől közelíti. Ezért kényte len gyöngeségéért a legdrágább árral fizetni, előbb bűnösen föltoluló vágyainak kielégitetetlenségével, utóbb a jövőjével, boldogságával: kiköz.ösfttetik a Zikov famíliából, mamástul. Eleven figurákat irt Gorkij, nagyon orosz karaktereket. Ruszt ötleteit, emberismeretét, fantáziáját is láthatóan a darabnak ez az erénye rendezi csatasorba. Tisztelt olvasó, ha eljutott idáig, sok vesztenivalója nem maradt: tartson velünk az előadásra is. Tudniillik. LÁTTAM egy kitűnő Gorkij-drámát, amit úgy rendezett Ruszt, kis híján, mintha Csehové volna. Itt van mindjárt Csikós Attila cúgos szobadíszlete: nyírfahuzalok erdei tisztásán deszkatákolmány kapuszerűséggel, kerítésszerűséggel körülkanyarítva, régies bútorokkal elnehezítve; a nyírfákat kicserélni, s a Cseresznyéskerté lehetne akár. Nincs persze semmi szégyellnivaló ezen a rokonságon (bővebb magyarázatát lásd fentebb.) Egyszerűen csak arról van szó, hogy Ruszt ts tudomásul veszi, amikor előadásába komponálja az orosz vidéki élet moccanatlanságát, fojtott levegőjét. és azokat a hatalmas, mély, gondolatágyazó, titkos vágyakat szikráztató csöndeket, amelyek leginkább Csehov színpadáról ismerszenek. Nincs rikító szín, egyetlen kihívó vonal Vágvölgyi Ilona jelmezein: állig begomboltak, diszkréten elegánsak. Hanem Ruszt színészvezetése az most, ami rabul ejti a nézőt. Szemrehányás eddig sem érhette, hogy érzéketlen az úgynevezett nagyrealista darabok iránt, ezúttal azonban mintha megbűvölte volna színészett (bár valószínűbb, kemény munkájuk eredménye köszön vissza). A címszereplő Kovács János például teljesen levetkőzte korábbi szereparcait., melyek a sorozatban kapott hasonszőrű figurák természetes lenyomataival kísérték sokáig. Pontosan az az önmagát fólküzdő ember, selfmade man, aki szereti, ha rnind-n egyszerre tárul föl előtte, s akinek volt is, maradt is a lelkében lóság, csak éppen nem találja annak helyét, noha keresi folyton. Húgát, Szofját Fekete Gizi játssza nagy lelki tartással, mint akit őszintén foglalkoztat a gondolat, miként szaJános a Pavlát alakító Cvával badíthatná meg az embereket félelmeiktől. Szalma Tamást dicséri, ha Misájáról előbb kedve támad az embernek töprengeni: valami mocorog benne, tehetség vagy kukac — s aztán kiderül róla, legszűkebb környezete is félreimerte. Pavlát Deák Éva rajzolja puha grafittal színpadra, nem sok kétséget hagyva afölött, hogy senkihez sem tartozik ebben a családban. Ahogy Safranek Károly eszköztelen, rideg Sohinja mondja: „homokot szórt a gépezetbe". Barta Mária Celovanyevája aggódik érte az anya tanácstalanságával, aki jószerivel letudta szülői kötelmeit a kolostori neveltetéssel, aztán képtelen sorsukat kézbe venni, teng-leng a világban, odacsapódik, ahol befogadják. Muratov valamikor, hasznos ember volt, rőzsét adott a parasztoknak, megtisztította az erdőt, lecsapolta a mocsarat, később elvakult, részegessé züllött. Király Levente tartásosan, ám kiüresedett, szkeptikus erdészként hozza színpadra, mint aki elvből lopja a napot, s meggyőződése, korpa közé keveredett, becstelen, lusta, elvtelen emberek közé. ahol már nem akar csinálni semmit — pláne azután, hogy kosarat kap Szofjától. Egyre szebb reményekre jogosító Gyürki István német precizitással kivasalt Hewernje: miután odahagyta régi nagytorkú stílusát, mind színesebb megoldásokra képes. És eltalált figura Katona András nyíltszívű, zsémbes Tarakanovja, Császár Gyöngyi tűzrőlpattant Sztyopkája. Szabó Mária fölvágott nyelvű Pelagejáia is. Makai Imre fordítása jól mondható, ritmikus, szemléletes. A mindenkitől félő, unatkozó Pavla sóhajtja valahol: azt szeretné, ha mindenki mosolyogna. Mint ünnep előtt, amikor már mindent előkészítettek, kitakarítottak, és fáradtan, csendes örömmel várják a nagy napot. Ilyen nosztalgikus készület Gorkij Zikovékja a szegedi Kisszinházban. Nikolényl István Egyetemek együttműködése Dr. Antalffy György, h József Attila Tudományegyetem rektora és dr. Krajkó Gyula tudományos rektorhelyettes a napokban a turkui j egyetemen tett látogatásuk során megállapodtak a két egyetem közötti együttműködés továbbfejlesztésében. A testvéregyetemek rektorai aláírták az 1982—83-as évekre szóló munkatervet. Az eseményen megjelent dr. Matusek Tivadar. hazánk finnországi nagykövete. Vers- és prózamondók megyei vetélkedője Tegnap, szombaton a Juhász Gyula Művelődési Központban rendezte meg a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa, valamint az Építő-, Fa- é6 Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága a Munkásfiatalok VI. Országos Vers- és Prózamondó Versenyének megyei döntőjét. Korábban a vállalati, illetve megyebizottsági versenyeken összesen 275 fiatal mutatta be felkészültségét a klasszikus és a mai irodalom lírai és prózai műveinek tolmácsolásával. s közülük a legjobb 25 vett részt Csongrád megye legjobbjainak seregszemléjén. A megyei döntő egyben válogatóverseny ls volt: a hat legszínvonalasabb teljesítményt nyújtó fiatal kapta meg a zsűritől a jogot arra, hogy 1982. február 6-án szintén a Juhász Gyula Művelődési Központban a területi középdöntőn részt vegyen. A továbbjutók: Domonkos Sándor (FIM Alföldi Porcelángyár, Hódmezővásárhely). Hati László (Szegedi Nyomda), Kákaj Erika (Szegedi Textilművek). Kovács Katalin (Szegedi Nyomda). Nagy József né (Fonalfeldolgozó Vállalat. Szeged) és Tóth Lajosné (MÁV szentesi üzemfőnökség). Emlékezés Bodrogi Jánosra A

hódmezővásárhelyi munkásmozgalom egyik legismertebb személyisége volt Bodrogi János. Sokan ismerték, sokan tisztelték. Halálának tizedik évfordulóján a következő szép sorokat írta róla a Könyvtáros című folyóiratba Kőszegfalvi Ferenc: „A jó könyvtáros két dolgot ismer alaposan:a könyvet és az embert. A könyvet, amit kézbe ad, saz embert, akinek kezébe adja. Bodrogi János igazi könyvtáros és jó ember volt. Jól ismerte a könyveit, és jószerivel majd minden olvasóját... Jól ismerték őt is. micisapkája, kockás nyaksálja, drótkeretes szemüvege, hangtalanul fütyörésző, dudorászó sürgés-forgása a könyvtárat jelentette a vásárhelyi olvasók generációinak". Igen, generációinak, mivel negyvennégy évig volt könyvtáros. Kilencven évvel ezelőtt, 1891. december 20-án született! Hódmezővásárhelyen. Szülei tanyásbéresek voltak, „bekóborolták szinte az egész vásárhelyi határt" — írta önéletrajzában. Apja később vett két és fél hold földet, de a nyomor nem szűnt, hiszen hat gyermek volt a családban. Bodrogi János 6 elemit végzett, és 1904-ben, 13 éves korában lett inas. Kőművesmesterséget tanult, és 1907ben szabadult. Már szabadulása évében, 1907. november 10-én belépett az építőmunkások szakszervezetébe, 1908-ban pedig a Szociáldemokrata Pártba. Az első világháború előtt bejárta Erdélyt. Kőmívesként dolgozott Temesvárott és Sepsiszentgyörgyön. Azután a Dunántúlt járta. Dolgozott Esztergomban, Tatabányán, Tokodon, míg végre munkát kapott Vásárhelyen, és hazatérhetett. Részt vett a szakszervezeti munkában, és tanult a Szociáldemokrata párt téli tanfolyamán. Az építőmunkások kultúrgárdájában tevékenykedett, a Toldi utcai helyiségben. A kultúrgárdában ismerkedett a Nyugattal és Ady költészetével. Nagyon szeretett olvasni, és nagyon sokat olvasott. A könyvtárosi munkával is azért foglalkozott később, hogy munkástársait is az olvasásra szoktassa. Az I. világháborúban négy és fél évig volt katona. 1918. novemberében jött haza a frontról. 1919ben kapcsolódott be a mozgalmi munkába újra, az SzDP III. kerületi szervezetének jegyzője lett. 1920ban társaival megalakította a Hódmezővásárhelyi Munkás Dalegyletet (a dalkör 1948. tavaszáig működött). Bodrogi János életének nagy élménye volt a Dalegvlet, történetét is megírta, titkári naplók és közgyűlési jegyzőkönyvek alapján. A hódmezővásárhelyt Németh László-könyvtár őrzi „A hódmezővásárhelyi dolgozók* énekkarának története 1920 —1950" című munkájának kéziratát. Ebben — többek között — leírja, hogy a dalárda első elnöke Szűcs Imre ácssegéd volt, és nagy tisztelettel ír Láng Istvánról, az első karmesterről és másokról. Maga Bodrogi János 20 évig volt a titkára, és 30 évig dalosa a munkás dalárdának. 1923. elején lett az Építőmunkás Csoport könyvtárosa, 1937-ben pedig a szakszervezetek könyvtárosi teendőivel bízták meg. Nagyon óvta, becsülte a könyveket. Az olvasóktól elvárta, hogy csomagolják be, és ne rongálják a könyvet. A könyvállomány fejlesztésére néha 10 fillérenként gyűjtötték a pénzt. Így tudták megvásárolni például Solohov Csendes Don című könyvét, a könyvtár számára. Bodrogi János 1945. áprilisáig volt munkáskönyvtáros, akkor kinevezték a városi könyvtár vezetőjévé. Ismerősei elmondják, hogy rendkívüli olvasottsága volt. Mindenkinek szívesen segített könyvet választani. Különös gonddal figyelte a diákok igényeit: kezükbe adta a kötelező olvasmányokat. Sokszor megbeszélte az olvasókkal a könyvek tartalmát is, vagy legalább azt, hogy mire érdemes, vagy mire kell figyelni benne. A diákok szívesen mentek hozzá tanácsért — szeretettel emlékeznek eligazításaira. 1952-ben alakult meg a Megyei Könyvtár Hódmezővásárhelyen, ott dolgozott azután Bodrogi János, a kölcsönzési osztály vezetőjeként, 1958. novemberéig, nyugdíjazásáig. De továbbra is bejárt a könyvtárba, Volt munkatársai, a Németh László-könyvtár jelenlegi dolgozói, Kardos Józsefné, Kőszegfalvi Ferenc, nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek róla. Gondosan megőrizték és összegyűjtötték a „Könyvtárosinak azokat a számait, amelyekbe Bodrogi János cikket írt — nagy felelősségérzettel, mindig a könyvtár érdekében —, és azokat a számokat, amelyekben róla íré tak. Amikor Bodrogi János meghalt, Tóthpál József búcsúzott tőle, cikke megjelent a Csongrád megyei Hírlap 1967. augusztus 30-i és a Könyvtáros 1967. évi II. számában. B

odrogi János 1944-ben belépett a Kommunista Pártba. Halálig «t könyvtár pártalapszervezetének tagja volt. Sírját a Németh László városi könyvtár pártszervezete gondozza. Emlékét őrzi a város könyvtárlátogató, könyvet szerető közönsége. Maycr Gyuláné Burgonyapehelygyár Az ormánsági Vojszlón befejező szakaszába érkezett az ország első burgonyapelyhet gyártó üzemének építése. Megtörtént a technológiai szerelés és megkezdődött a gépek hideg bejáratása. A program szerint a berendezést januárban adják át Próbaüzemelésre. Ez szinte egyedülálló beruházási tempóra vall. hiszen az építkezés májusban kezdődött, é6 az attól számított egy éven belül már termelni fog az üzem, amely több mint százötven millió forintba kerül. Létrehozója az ország egyik legnagyobb és legjobb burgonyatermelő gazdasága: a Szentlőrinci Állami Gazdaság. Évente kétezer tonna burgcmyapehely készül majd Vajszlón. Fiatalok tanácskozása a felsőoktatásról Vitával folytatódott szombaton a kertészeti Egyetemen az egyetemi és főiskolai fiatalok országos ifjúsági parlamentje; a délelőtti plenáris ülésen az ösztöndijak és szociális támogatások elosztásáról szóló tervezetet vitatták meg. Mint ismeretes, 1982. február 1-től 150 millió forinttal fölemelik az ösztöndíjakra és szoclálfs juttatásokra fordítható összegeket. Ez 30 százalékos emelkedést jelent a jelenlegihez képest. A parlamenten felszólalók hangsúlyozták; a támogatási alapot úgy kell elosztani, hogy lehetőség legyen majd a juttatások rendszerének reformjára, korszerűsítésére. A felszólalók egyetértettek a javaslat főbb rendező elveivel. Eszerint változatlanul két Jogcímen — ösztöndíjként és szociális támogatásként — ítélik oda a támogatásokat. Lényeges azonban, hogy a tanulmányi teljesítményt és a szociális helyzetet külön elbírálási rendszerben kezelik. Többen hangoztatták, hogy az ösztöndíjnak jobban kell honorálnia a kiemelkedő teljesítményeket. Azt is fontosnak tartották, hogy a helyi ösztöndíj-politika kialakításában növekedjék az intézmények önállósága — egyúttal természetesen a felelőssége is. Délután hat szekcióban külön-külön beszélték meg az egyes szakmákban tanulók, illetve a felsőoktatás fiatal dolgozóinak sajátos problémáit. A felsőoktatási ifjúsági parlament vasárnap plenáris üléssel folytatódik. (MTI)