Délmagyarország, 1981. november (71. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-13 / 266. szám
4 Pcntek, 1981. november 13. Vívó Európa-bajnokság Kovács Edit ötödik Pn rr ruggo a 15. játszma Meranóban csütörtökön a világbajnok szovjet Anatolij Karpov 5:2-es vezetésénél kezdték meg a sakkvilágbajnoki döntő 15. játékát. Érthetően nagyszámú fotóriporter és újságíró várta a mérkőző feleket, hiszen Karpovnak mindössze egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a világbajnoki koronát, pontosabban megvédje azt kihívója, Korcsnoj ellenében. A játszma a 41. lépés után függőben maradt A szakértők véleményét idézve a TASZSZ megállapítja, hogy a pénteki folytatás előtt a döntetlen tűnik a legvalószínűbb befejezésnek. Foggiában maratoni küzdelem után véget ért szerdán a vívó Európa-bajnokság első száma, a női tőrözők versenye! A legjobb 16ból a magyarok közül csak Kovács Edit jutott tovább, de a következő szakaszban ő is megállt, mert 8:5-re kikapott a lengyel Skapskatól. Végül is házi döntő zajlott le az olaszok között. Az Európa-bajnoki címet a 22 esztendős Annarita Sparaciari, az 1979. évi junior világbajnok érdemelte ki, aki az elődöntőben a világbajnok nyugatnémet Hanischt is legyőzte. Csütörtökön a párbajtőrvívást rendezték meg. Az első forduló tizenegy kiesője között volt a magyar Pásztor is, aki mindössze a luxemburgi Miillert tudta legyőzni a selejtező e szakaszában. Amilyen rosszul indult Pásztor búcsújával a párbajtőrviadal, olyan jóra fordult, hiszen Székely Zoltán és Kolczonay Ernő — ha más-más módon is — bekerült a legjobb nyolc közé. A két magyaron kívül a nyolcas finálé tagjának vallhatták magukat: Borrmann (NSZK), Riboud (francia), Ganeff (belga), Pusch, Mazzoni és Suchanecki (svájci). A verseny lapzártakor még tartott. 1981-ben Hat első osztályú atléta Román vágyálom: magyar győzelem Kézilabda NB ll-ben a Mckói SYSE női csapata ..Labdarúgásunk nyílt sebén gyógyírt jelentett a Bernben kiharcolt 0:0-ás döntetlen, s az eredmény kedvező hatást gyakorol a román labdarúgás jövőjére" — állapítja meg a bukaresti szaklap, a Sportul csütörtöki számában A Svájc ellen idegenben elért szép eredmény annál is értékesebb — írja a lap — mert Románia átszervezett válogatottal lépett pályára. A kezdő csapatban 5 újonc szerepelt. A tudósítók elismeréssel írnak Mircea Lucescu szövetségi kapitány „merész vállalkozásáról". Az újoncok, a fiatalok mind helytálltak, s az egész csapat kilencven percen át teljes odaadással küzdött. A mérkőzésről megállapítják: a találkozó nem volt „kupadöntő", de végig nagviramú és küzdelmes volt a játék. A Lucescu által összehozott új együttes többet nyújtott mint amennyit a román szurkolók a csapattól vártak. A Románia Libera szintén elismeréssel ír a válogatott teljesítményéről. A látottak alapján a román válogatott közelebb állt a győzelemhez, — állapítja meg. A svájciaknak mindössze egy helyzetük volt, de akkor is Moraru kifutással mentett. Ezen kívül három svájci lövés ment román kapura, míg a másik oldalon sokkal több. Sajnálkozik a lap, hogy a befejezés előtt, a 89. percben Gábor lövése nem talált a hálóba, miután a svájci kapus térddel mentett... A berni pontszerzés után előretekintően ezeket írja: most meg kell várni a jövő szerdai Anglia—Magyarország VB selejtező mérkőzés eredményét. Mi magyar győzelmet: várunk, mert már csak ez az egyetlen út vezethet el bennünket a spanyolországi döntőbe". Befejeződött az atlétikai pályaidény és megkezdődött az elért eredmények értékelése. Tavaly 3 elsőosztályú és 16 aranyjelvényes versenyzőnk volt, az idén 6 elsőosztályú és 24 aranyjelvényes atlétáról tudunk számot adni. Teljesítményeik értékét növeli, hogy ebben az évben a minősítési szinteket megemelték. 7. osztályúak. FÉRFIAK. Felnőttek (4): Bolgár Tamás (SZVSE) gerelyhajítás. Kéri Ferenc (SZVSE) 20 km gyaloglás, Szoboszlai Péter (SZEOL) gerelyhajítás, Kiss Gábor (SZEOL) gerelyhajítás. Juniorok (2): Fekete Gábor (SZEOL) hármasugrás, Ványa Zoltán (SZVSE) 20 km gyaloglás. Aranyjelvényesek. Ifjúságiak. Fiúk (5): Győri Ferenc (SZVSE) kismaratoni, Jenei László (SZVSE) 20 km gyaloglás, Kincses Csaba (SZVSE) 20 km gyaloglás, Kovalcsik László (SZVSE) 20 km gyaloglás, Szilágyi János (SZEOL) súlylökés. Leányok. (3): Domonkos Anikó (SZEOL) hétpróba, ötpróba, Szabó Erzsébet (SZEOL) 400 m-es síkfutás, Szopori Erika (SZEOL) 300 és 400 m-es gátfutás. Serdülők. Fiúk (9): Bak István (SZEOL) gerelyhajítás, Borbély László (SZEOL) négypróba B.), Kádár László (MSVSE) négypróba B.), Kiss József (SZVSE) kismaratoni, Komár Lajos (Sz. Vízmű) 100 m síkfutás, Körösi Zoltán (HVSE) négypróba B.), Kukla András (SZEOL) 300 m gát, Mátrai Zoltán (HVSE) 10 km gyaloglás, Sípos Szilveszter (SZEOL) négypróba B.). Leányok (7): Adorjányi Anikó (SZEOL) négypróba A.), Nógrádi Erika (SZEOL) súlylökés, Papp Éva (SZEOL) négypróba B.). Rostás Erika (SZEOL) 100 m síkfutás. Sípos Zsuzsa (HVSE) négy próba A.), Szabó Andrea (SZVSE) négypróba B.). Szép Gertrúd (SZEOL) négy próba B.). M. T. Búcsú a Dázsától Valamikor szebb napokat megélt makói kézilabdások ismét hallatnak magukról. Tíz év után NB-s mérkőzéseket láthat Makó kézilabdát szerető közönsége. A hét elején a tatai edzőtáborban rendezték meg az NB II-be jutásért kiírt minősítő osztály mérkőzéseit. A Makói SVSE nói csapata, mint Caomgrád megye 1981. évi bajnoka képviselte színeinket teljes sikerrel. A csoportban a Lenin városi OLEFIN SC. a Pécsi Kesztyű és a Budapesti Vegyépszer csapatai voltak ellenfelei a makói gárdának. Az első mérkőzésen a Leninvárosi OLEFIN SC ellen ha szoros küzdelemben is. de egv góllal nyertek a makói lányok 18-17 arányiján. A csoport győzelemre esélves Pécsi Kesztyű ellen. már nem ment úgy a játék. mint ahogy azt. szerették volna és 26-16 arányú vereséget, szenvedtek. A harmadik mérkőzés jelentette viszont azt, hogy győzelem esetén 1982ben ismét NB-s csapata lesz Makónak. A mindent eldöntő mérkőzésen biztos makói győzelem született. 24-17 arányban bizonyultak jobbnak a Budapesti Vegvepszer ellen. A csapat valamennyi tagja kitűnő ereménnvel bizoavította. hogv helye van a magasabb osztályban. Varga Zsuzsanna a három mérkőzésen 29 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Az NB II-be jutott csapat tagjai: Görbe Éva. Varga Zsuzsanna, Nagy Gy. Anikó, Bálint Erzsébet. Pallagi Katalin. Horváth Katalin. Nedriczki Judit. Siprikó Erika. Molnár Anna. Veréb Erzsébet. Oláh Judit. Szűcs Mária. Edző: Árgyclán György. A siker részese még a csapat intézője Nagy Egyed. Czikkely László Dániában sorsodnak Hazaérkezett a franciaországi Landersheimböl Madarász István, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség Végrehajtó Bizottsági tagja, aki az IHF évi rendes tanácsülésén Vett részt. A nemzetközi tekintélyű szakember elmondta. hogy kiemelten foglalkoztak az 1982. februárjában. az NSZK-ban megkezdődő férfi kézilabda világbajnokság előkészületeivel. A rendezvény iránti érdeklődés óriási, a televízió valaielen mennyi mérkőzésen lesz. A kéj. hét múlva Dániában megkezdődő női kézilabda B-világbajnokság ielentöségét növeli, hogv annak mezőméből öt. ország legjobbjai szerezhetnek jogot. az egy év múlva. Magyarországon sorrakerülő A-világbajnokságban való részvételre. A dániai VB utolsó versenynapján készítik el a magyarországi világverseny csoportbeosztását. Nemzetközi mérkőzésen búcsúzott a Szegedi Dózsa labdarúgó-csapatától Tóth Péter és Nagy István. A SZEOL AK stadionban tartott Szegedi Dózsa—UTA Arad találkozón (2-0 különbségű győzelmet értek el a szegediek Pipicz és dr. Szeghalmi góljával) a két labdarúgó utoljára játszott lilafehér színekben. A kapus Tóth Péter több mint öt éven át ..portáskodott" sikerrel a Dózsánál, míg a liátvéd Nagy István tíz évet töltött el a csapatnál. Koruknál fogva ugyan még mindketten játszhatnának, de a kapuvédőt makacs sérülése, a hátvédet pedig munkahelyi elfoglaltsága akadályozza az NB-s szintű sportolásban. A mérkőzés végén a Dózsa elnöksége és szakosztálya vezetése nevében Bernula Mihály, valamint a játékostársak adták át az ajándékokat a leköszönő labdarúgóknak. Totózóknak Kosárlabda NB II Egypontos vereség Labdarúgó megyei II. osztály állása Felnőttek I. Bordány 10 8 2 2. Tlsza-ÜJ .1. Mihály telek 4. Nagymágocs 5. SzegvAr 6. Szóreg 7. Domanzék 8. C'sanytelek 9. Pitvaros 10. Székkutas 10 7 3 11 5 4 9 4 2 10 4 2 10 2 fi 11 4 2 10 3 4 10 3 4 9 3 1 - 39- 5 18 - 31-11 17 2 28-22 14 3 21-15 10 4 16-14 10 2 12-12 10 5 12-13 10 3 9-13 10 3 15-24 10 5 10-13 7 11. Mórahalom 10 2 2 fi 18-35 6 12. Csanádpalota 10 1 4 5 11-28 6 13. Postás 10 - 2 8 8-25 2 14. Balástya tőrölve 1. Tisza-ÜJ 2. Bortlány 3. Mórahalom 4. Szegvár 5. Domaszék 6. Székkutas 7. Csanytelek 8. Mihálytelek 9. Csanádpalota 10 Nagym&gocs 11. Szőreg 12. Postás 13. Pitvaros 14. Balástya Ifjúsági 10 10 - - 5«- 7 20 10 9 1 - 45- 5 19 10 7 1 2 33-21 15 10 fi 1 3 38-30 13 11 fi - 5 28-30 12 9 4 14 21-13 9 10 4 1 5 25-37 9 11 4 - 7 24-22 8 10 4 - 6 22-25 8 9 2 16 16-35 5 10 2 1 7 12-39 5 10 1 2 7 12-35 4 10 1 1 8 15-48 3 törölve A kosárlabda NB II legutóbbi fordulójában a szegedi csapatok közül csak az SZVSE női és a Postás férfiegyüttese játszott. (A tanárképző főiskolások mérkőzésüket később játsszák, csakúgy az SZVSE férficsapata, a vasutasok ugyanis Vásárhelyen a Hírlap Kupa tornán szerepeltek.) A vasutas lányoknak ezúttal nem ment a játék. Akarásban nem volt hiány, de sok volt a pontatlanság, a kihagyott helyzet. A győzelem megszerzéséhez a lehetőség az utolsó másodpercektjen is adva volt. de a szegediek nem tudtak élni vele. A postásokat az első félidőben meglepték a lelkesen játszó mezőtúri főiskolások. Fordulás után a szegediek dr. Horváth vezérletével feljöttek, s végül nagy különbségű győzelmet arattak. Duna Cipő—SZVSE 60-59 (33-30). Női mérkőzés. Szeged. Vezette: Zsíros. SZVSE: Oláh (4), dr. Révész (3), Balázsik (17), Körmöczi (20), Kovács (3). Csere: Szügyi (3). Barabásné (8). Klenk (—). Edző: Láng Imre. Sz. Postás—Mezőtúri FSE 85-65 (30.33). Férfimérkőzés. Szeged. Vezette: BudánOvics, Erdélyi. Sz. Postás: Simor (8), DR. HORVÁTH (25). Józsa (7), Hoffmann (11), Mészáros (5). Csere: Kálmán (6), Velcsov (4). TCHICAMBOUND (19). Edző: Kecskeméti Ferenc. 46. hét 1. Kaposvár (6.) — 8. Gyöngyös (11.)— Olajbányász (1.) x 2 1 Debreceni USE (12.) 1 2. Várpalota (15.)— 9. Foggia (19.)— Sopron (9.) x 1 Verona (5.) X 1 3. Komló (11.)— 10. Cavese (8.)— Sabaria (4.) 1 Sambenedettese (4.) 1 X 4. Budafok (11.)— 11. Pisa (6.)— Kecskemét (4.) X 1 Varese (1.) X 5. Szegedi Dózsa (14.)— 12. Sampdoria (10.)— Dorog (2.) 1 X Lazio (9.) 1 5 6. Balassagyarmat (7.)-13. Spal (12.)— MÁV Előre (6.) X 1 Pistoiese (13.) 1 i 7. Miskolc (15.)— 14. Brescia (16.)— Szarvas (5.) X Perugia (2.) X Labdarúgás • , r • líjusagi és serdülőbajnokság Vasárnap folytatódott az NB-s Ifjúsági és serdülő-labdarúgóbajnokság. Eredmények: Ifjúságiak: Szolnoki SI-SZF.OL AK 4-0 (1-0). HODGEP METRIPOND SE-KSC 2-2 (l-l). Békéscsabai Előre-Spartaeus-Gyulai SE 1-3 (0-2). szarvasi FőiskolaSpartaeu.s—Szegedi Dózsa 0-3 tO-3). A H Szabó Lajos SE-KSI mérkőzésről nem érkezett jelentés Leliel SC-Szolnokl MAV MTE 2-2 (2-2) Elmaradt mérkőzés: KSI-Szaxvasl FőlskolaSpartacus 3-0 (1-0), 1. Szolnoki Sí 10 8 1 1 30- 8 17 2. Szuln. MAV 10 6 3 1 32-12 15 3. Gyulái SE 10 7 1 2 27-11 15 Serdülők. Szolnoki Sl-SZEOL AK 2-1 (2-1). HODGEP MF.TRIPOND SE-KSC 2-2 (1-0), Békéscsabai Elöre-Spartacus-Gyulai SE 8-2 (2-2). Szarvasi FőiskolaSpartaeus—Szegedi Dózsa 2-3 (1-2), Lehel SC—Szolnoki MAV MTE l-o (O-O). Szabadnapos: H. Szabó Lajos SE. 1. Békéscsabai E. 9 8 1 - 46-10 17 2 Szolnoki SI 9 8 - 1 39- 8 16 sí SZEOL AK 9 6 12 29- 9 13 HÁZTÁJI ALLATTARTÖK. KISÁLLATTENYÉSZTÖK, FIGYELEM! Ellátásuk javításának érdekében a SZEGED, Tisza Lajos u. 67., 6725 alatti (gőzmalmi) Takarmányboltunk nyitvatartási idejét 1981. november 2-től meghosszabbítjuk. Nyitva: naponta minden szombaton 7,307.30-17 óráig, -13 óráig. MEGFELELŐ VÁLASZTÉKKAL VÁRJUK KEDVES VEVŐINKET. Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, SZEGED ESZTER HÍGÍTÓ HÍGÍTHATÓ FESTÉKEK TRAPID iomanc ' ..iDtAtOB "zománc • • : ' •.-.. -5 * GEtolNf öarkettá. lakk ' "•' "PILVAX.PVC oadlólakk' •TIVELIN bútoripari-lakk ' TlVlNIL parkella álapozo *