Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-07 / 235. szám
8 t Szerda, 1981. október 7: DM rmdrn Hangverseny az egyetemen KOSZORÜZÁSI ÜNNEPSÉG SZEGEDEN Az MSZMP Szeged városi bizottsága, Szeged megyei város tanácsa és a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága a város felszabadulásának 37. évfordulója tiszteletére koszorúzási ünnepséget rendez. Pénteken délután 3 órakor a Széchenyi téri szovjet hősi emlékműveknél, 4 órakor pedig a Dugonics és a Belvárosi temetőben levő szovjet és román hősi síroknál helyezik el a megemlékezés koszorúit. BRIGÁDSIKER- ' A KPVDSZ országos vetélkedőjén harminc kollektíva versenyében a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat központja Ho Si Minh brigádjának csapata — Teimel Istvánné, Oláh Jáno6né. dr. Juhász Bertalan — második helyezést ért eb KONDtCIONÁLÖ TORNA A petőfitelepi Petőfi Sándor Általános Iskolában október 12-től hétfői és csütörtöki napokon este 6-tól 7 óráig kondicionáló tornát szerveznek háziasszonyok és kismamák részére. Jelentkezni a petőfitelepi klubkönyvtárban lehet naponta 10-től 18 óráig. Emberi természetünkből fakad a népi tapasztalás réges-régi summázataként a mondás: „Közös lónak túros a háta." Üjabb keletű, de vele egy tőről fakadó lakótelepi népi bölcsesség, hogy „A közös lépcsőház pedig piszkos." Pedig amikor a társasházakba többnyire nagy örömmel a honfoglalók beköltöznek, még tiszta — úgy kapják. S persze, közösbe. Használatra is, meg gondként is. Mert sok helyen kiderül, hogy gond. A lakóközösségé. S szinte mindenütt akad néhány lakástulajdonos, aki úgy véli, hogy csakis a közösség gondja. Az övé a világért sem. Ennek következtében aztán nem is veszi magára. Sőt, nem veszi a söprűt, a felmosórongyot sem — nem még a fáradtságot... Ahol pedig netán akadnak, akik számon kérik, hogy X. lakótárs miért nem takarít, azt gyorsan kifizetik a már-már népi(es) ideológiával, miszerint azért-, mert Y. sem, Y. pedig természetesen azért nem, mert X. sem, meg Z. sem, meg K. sem — s azt ugye senki sem várhatja el, hogy helyettük is X. Y. Z. K. takarítsa el a hetek során felhalmozódott szemetet, amikor a házgondnok által lelkiismeretesen, hétről hétre a földszinti rácson nyilvánosan közszemlére tett beosztás szerint ő következik. Ezért aztán ugye teljesen érthető, hogy „A közös lépcsőház pedig piszkos." No, persze nem mindenütt. Biztos vagyok benne, hogy csak ott, ahol még nem ismerik a nagy cselt. Amit most sietek is néhány sorban „elmesélve" közreadni, a közszabaCsellel dalmaztatás nem titkolt reményével. Azért „elmesélve", mert nem mese: csak csel. Kitervelői és kivitelezői tőlünk pár háznyira laknak. S néhány hónappal a beköltözés után az egyre piszkosabb lépcsőház láttán háborogni kezdtek. Azon, hogy X., Y., Z., K. stb. lakótársak miért nem takarítanak a „közterületeken". Sőt, egy idő után megunták azt is, hogy a fent nevezett szomszédok (mert nyilván nem lakótársak) a szelíd reklamálásokra és kérésekre az új keletű népiles) bölcsességgel — miszerint azért, mert a másik sem — fizessék ki őket söprögetés és felmosás helyett. összedugták hát közgondokban fővő fejüket — s közszolgálatra maszek söprűiket. Persze, nem nyilvánosan. Csak úgy sundán-bundán. Akcióik előtt mindig gondosan meggyőződve arról, hogy az ominózus — sőt, koszos! — emeletek lakói nem tartózkodnak otthon. Akkor huss! Kiosontak saját házuk „közös rendeltetésű" lépcsőházába, s gyorsan feltakarították. Aztán „bizalmasan" terjeszteni kezdték a ház lakói között, hogy lám-lám, mégiscsak kezd megjönni egyesek jobbik esze és ízlése, mert: „Pszt! Csak magának mondom! Csakis önnek merem elárulni, mert tudom, hogy nem pletykálja el... Láttam X. (tetszés és szükség szerint behelyettesítve Y., Z. vagy KD szomszédot tegnap sutytyomban lépcsőházat takarítani! De, pszt!" X. Y. Z. K- és még sokan mások pedig egy idő után gondolkodni, sőt, okoskodni kezdtek. Imígyen: „Ha X. Y. Z. K. és még sok szomszédról pletykálnak ebben a házban, akkor megeshet, hogy rólam is. Hát kell ez nekem? No, nem. Rajtam aztán ne köszörüljék a hátam mögött a nyelvüket! Nem vagyok én X. Y. Z. K. és még sokan mások, akikről csak úgy ... Hogy suttyomban ... No, nem! Bebizonyítom nekik, hogy rólam aztán nem ..." S „csodák csodája", az összeesküvőknek egyre kevesebbszer kellett a felmosórongy után nyúlniuk. Mert egyre több X. Y. Z. K. és még sokan mások bizonyították, hogy „róluk aztán nem". Inkább rendesen feltakarították az emeleti lépcsőszakaszt, amikor éppen rájuk került a sor. A „Tiszta udvar, rendes ház" tábla persze még nem került fel a házra (csak tudnám, hogy sokkal koszosabb, elhanyagoltabb házakra viszont miért és mikor, kik és hogyan „címkézik föl"?!), de a „pletykálkodás" megszűnt. A cselszövők, úgy tűnik, elérték céljukat. A közös lépcsőház pedig nem piszkos! Akkor sem, ha „közterület". S akkor sem, ha ennek „maszek csel és pletykálkodás" a kiváltó oka. Amit „bizalmas értesülésként" (csak és csakis Önöknek!) itt most „elmeséltem" — közérdekből. De biz' isten, nem cselvetésként... Szabó Magdolna A VII. nemzetközi zenei világnap alkalmából rendezett nagy sikerű kóruskoncertet a JATE közművelődési bizottsága és a Ságvári gyakorló gimnázium a Dugonics téri épület aulájában. Fasang Árpád, a Kórusok Országos Tanácsának elnökségi tagja vezényelte az egyetemi, a gimnáziumi és a helyőrségi kórusnak, valamint a közönségnek (képünkön: feléjük fordulva) Kodály—Berzsenyi: A magyarokhoz című kánonját. 22-27 DETTRE BÉLÁNÉ BÜCSÜZTATÁSA özv. Dettre Bélánénak, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjének hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. október 13-án 14 órakor lesz Szegeden, a Dugonics temetőben. MSZMP Szeged városi Bizottsága MTESZDfJASOK Az MTESZ-nek a napokban, Budapesten tartott küldöttközgyűlésén Csongrád megyéből ketten részesültek a szövetség legmagasabb elismerésében, MTESZ-díjban. Gábor Miklósné dr., az Élelmiszeripari Főiskola főigazgatója és Szépfalusi József, az ATIVIZIG osztályvezetője vehették át több mint két évtizedes társadalmi munkájukért a díjat AMATŐR TÁRLAT SZENTESEN Török László festményeiből rendez kiállítást Szentesen az ÉLIKER Vállalat előadótermében (Kossuth utca 24.) a Hazafias Népfront városi bizottsága és a vállalat KPVDSZ alapszervezete. Az október 20-ig látható kiállítást holnap, csütörtökön délután 5 órakor nyitja meg Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese. Várható időjárás szerda estig: főként a nyugati országrészben növekszik meg időnként erősen a felhőzet. Elsősorban ott várható szórványos zápor, helyenként zivatar. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős helyeken 18 és 22, másutt 22 és 27 fok között Kitolás — Ma aztán jól kitolok az ügyésszel! — mondta ügyvédjének a vádlott, és a rá váró gyönyörűség örömét előre élvezve, a kezét dörzsölte. — De hogyan? — kérdezte az ügyvéd. — Ez a csodabogár három hónapot fecsérelt arra, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a bűnösségem igazolására, 35 tanút idézett be a tárgyalásra. De mielőtt az első kinyitná a száját — én mindent bevallók! KÖZÖNSÉGSZERVEZŐK KLUBJA A Juhász Gyula Művelődési Központban működő közönségszervezők klubja ma, szerdán délután 3 órakor tartja 6oron következő foglalkozását. Ezúttal a Szegedi Nemzeti Színház művészei mutatnak be rövid részleteket az évad prózai darabjaiból, továbbá szó lesz aktuális színházi és közönségszervezői feladatokról is. SIKER AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI VERSENYEN A Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Magyar Honvédelmi Szövetség Budapesten rendezte meg a tartalékosok honvédelmi versenye országos bajnokságát. Csongrád megyét 4 fős csapat képviselte. Mucsi Mihály csapatparancsnok (textilművek), Csanádi József (konzervgyár), Csanádi László (DÉLÉP) és Balázs Lajos (textilművek). A csapat az ország 19 megyéje és Budapest csapatai közül az előkelő 4. helyezést szerezte meg. Temesvári József csapatkapitánytól, a megyei vezetőség utóképzési főelőadójától megtudtuk: ez nagyon jó eredménynek könyvelhető el a népes és erős mezőnyben. A csapatok a pisztoly lőfeladat után 6 elméleti, 10 gyakorlati feladatot hajtottak végre. Versenyzőink kiváló elméleti és gyakorlati felkészültségről tettek tanúbizonyságot, és csak 6 ponttal maradtak el az első helyezett budapesti csapat mögött A MIKOTOXINVESZÉLYRÖL A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület megyei szervezetének mikrobiológiai szakosztálya keretében működő mikotoxinmunkabizottság és az egyesület megyei mikrobiológiai és higiéniai szakcsoportja holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor kibővített kerekasztal-beszélgetést rendez a Technika Házában A mikotoxinveszély lehetősége Magyarországon címmeL A MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRT Nagy sikerű műsoros estet rendezett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola szakszervezeti bizottsága az intézmény ének-zene tanszékének, stúdiószínpadának és az l-es számú gyakorló általános iskolája Bartók Gyermekkórusának föllépésével. A rendezvényt dr. Szendrei János főigazgató nyitotta meg, s a teljes bevételt a mozgássérültek megsegítésére ajánlották feL ÜDÜLÖTULAJDONOSOK FIGYELEM! A Magyar Néphadsereg műszaki katonai alakulata október 7. és november 15. között a Sárga üdülőteleppel szemben, a Tisza partján levő két, iszappal telt uszályt robbantással el fogja távolítani. Kérik az üdülőtulajdonosokat és a környék lakosait, hogy a robbantásra figyelmezteted hangos közlésre az ablakokat nyissák ki, és tartózkodjanak védett helyen. VASÚTI KARAMBOL Cegléd külterületén egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban hétfőn 20.10 órakor a Balt-Orient expressz egy pótkocsis tehergépkocsinak ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. A vasúti forgalom az egyik pályán másfél órát, a másikon pedig mintegy 3 órát szünetelt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tehergépkocsi vezetője, Palásti János 29 éves gépkocsivezető, dunavecsei lakos a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti sínekre. A rendőrség tovább folytatja a baleset vizsgálatát. ORVOSI ELŐADÁS A cukorbetegségről és gyógyításáról tart előadást dr. Tichy Béla tanársegéd ma, szerdán este 6 órai kezdettel a József Attila sugárút 43. szám alatti Postás Művelődési Házban. Légpuskával lövöldözött Mély' fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA LAJOS TIHAMÉR nyugdíjas pénzügyi elóadó, kiváló pénzügyi dolgozó, rövid, ele súlyos betegség utan, 73 éves koraban elhunyt. Október 6-án csendben eltemettük. Drága em1 -két szívükben örökre megőrzik: felesége, gyermekei: Lajos es Mária, veje János, nászasszonya özv. Csikt Szekely Miklósné. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősüknek, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. PAPP FLÖRIANNÉ temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás sziwel mondunk köszönetet a rokonoktt.-ik, szomszédoknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik BATTANCS ISTVANNÉ Babarczi Ilona, a hűséges feleség. drága jó édesanya es nagymama búcsúztatásán részt vettek es virágaikkal utolsó útjára elkísérték, A gyászoló család. Gyászköziesnények Köszönetet mondunk a rokonoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk. LELE ANTAL temetésén megjelentek és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Továbbá a körzeti orvosának. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesapa, fiú, testvér és rokon, HEVESI JÓZSEF életének 37. évében, rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése október 8-án 15 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 15 616 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik felejthetetlen halottunk, MAGYAR ANDORNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 15 410 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon, NÉMETH VINCÉNÉ Török Etelka rövid, súlyos betegség után, október 4-én, 59 éves korában elhunyt. Temetése október 8-án de. 9.30 órakor lesz a domaszéki temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen fiú, férj és testvér, SZEMERÉDI LASZLO életének 31. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 9-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Alföldi u. 15. 15 613 Tudatjuk, hogy ÖZV. SZITKAI DEZSÖNÉ hamvasztás utáni -búcsúztatása október 9-én 12 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. 15 618 Tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy felejthetetlen halottunk, RACZ KAROLY hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. október 8-án (csütörtökön) 15 órakor lesz a Belvárosi református temető ravatalozójából. A gyászoló család. 16 353 Köszönetet. mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SÖVÉNYHÁZI JÖZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmurikat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 15 615 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek. Jó barátoknak, a ház lakóinak, a CSOMIÉP vezetőségének és dolgozóinak, a Hungária Szálló dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, BARABAS JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a II. sebészeti klinika orvosainak és ápolóinak, akik élete megmentésén fáradoztak A gyászoló család. 16 350 Szokatlan dologra figyeltek fel a napokban Szegeden — először szeptember 20-án — a Párizsi körút és a Mérey utca találkozásánál a járókelők. Többen váratlan ütést éreztek. Volt, aki a fején, a hátán, más a mellkasán. A különös 1elenségre senki nem talált magyarázatot. Eleinte áramütésre gyanakodtak, értesítették is a DÉMÁSZ illetékeseit. A szakemberek mérőkocsival szálltak ki a helyszínre, de kóboráramot nem találtak. Az egyik dolROZÓ viszont saját bőrén tapasztalhatta a rejtélyes ütést. Akadtak már. akik valamiféle ufószerű tüneménynek tulajdonították a kellemetlenségeket. A városi-járási rendőrkapitányságon viszont hétköznapibb, jóval valószínűbb feltevésre jutottak. A póruljárt gyalogosok sérüléseiből megállapították, hogy légpuskalövésekről van szó. Tudván, hogy a lövések egy meglehetősen szűk, körülbelül öt méter átmérőjű körben. a Mérey utca sarkán. az élelmiszeripari főiskola felőli oldalon érték az embereket, bemérték, melyik házból süthette el az akkor még ismeretlen tettes a légpuskát. Így jutottak el a 2ö éves Csányi Sándorhoz, aki a Mérey utca 14. számú ház emeletéről, a kinyitható szúnyogháló mögül vette célba, mint mondotta, először csak a vadgalambokat, később az embereket is. Főként a nőket. Csak úgv. heccből, szórakozásból — nyilatkozta a rendőrségén A légpuskát a hozzá tartozó lőszerrel külföldről hozta. A sérültek közül ez idáig tizenketten jelentkeztek, valamennyien 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek Több ember jelenleg is kórházi ápolásra szorul. Csányit. a DÉLÉP büntetlen előéletű művezetőiét letartóztatták. és garázdaság miatt büntetőeljárást indítottak eljene. A rendőrség kéri. jelentkezzenek azok is akik eddig még nem tettek panaszt. Bejelentésüket a Párizsi körút 36. szám alatt, az első emeleti 13. számú szobában várják. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Stmoi István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta nácskőztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A 'apói nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6720. Igazgató: Dobó Jözsef — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a onstahtvataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl] egy hónapra V forint. — Index: »45? - ISSN: 9133—025 ?