Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-01 / 230. szám
Csütörtök, 1981. október 1. 7 Az alkotás rangja Mee-meguti a fülünket a hír, hogy egyik egyetemünkre sokkal többen jelentkeztek, mint amennyit vártak, a másikra pedig sokkal kevesebben. Az elsőnél könynyen mondjuk, nagy baj nincsen, mert a sokból ki lehet válogatni a legjobbakat — bár nem ennyire egyszerű a dolog itt se —, de mit kezdjünk a másodikkal? Ahová kevesen jöttek, ott a gyöngébb is megél. Ha jól belegondolunk, elkezdd jük nem érteni a dolgot, mert ha egyik diploma mögött kevesebb a fedezet, akkor baj van. Sakkozhatnánk magunkban tovább az asztal mellett, de ha alkalom kínálkozik, kérdezzük meg inkább azt. aki mélyebbre lát. A Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhelyettese, dr. Kovács Ferenc vállalkozott rá Miskolcon, hogy a messziről jött újságíróval beszélgessen erről. Ha a puszta tényt nem véletlen jelenségnek fogjuk föl, hanem mérleg nyelvének, amelyik- kellemetlen tartomány felé mutat, mindenképpen keresnünk kell az okokat Vonzó lehetne a pálya, hiszen ilyen jó elhelyezkedési lehetőségeket talán egyik egyetem-se kínál. Egy végzős gépészmérnök vagy kohómérnök legalább öt hely közül választhatja ki a legjobbat. Sajnos, akármelyiket választja, az első fél órában kiderül, ő a sokadik mérnök, aki munkaidejének töredéke alatt végez csak képzettségéhez illő mérnöki munkát. Miért tupíroz a vállalat? Miért vesz föl fölöslegesen mérnököket? Senki nem kényszeríti, maga hirdeti az állásokat Azért, mert hivatalsegédet és anyagbeszerzőt nehezebben kapni, mint mérnököt. Szakmunkás például nem vállalná ötezer forint alatt ugyanazt. Akárhonnan nézzük a dolgot, itt erősen a fejére állt valami. Találkoztam egyik nagyvállalat diploma szerinti gépészmérnökévél. Szervezési főosztályvezető, de ehhez az asztalhoz és munkához nincsen szükség mérnöki diplomára. Megkérdeztem, menynyivel keresne kevesebbet, ha ugyanennél a vállalatnál azt csinálná, amihez legjobban ért. Meglepett a válasz: évente legalább 35—40 ezerrel. Mivel az íróasztal és a velejáró rang sok más előnnyel is járhat — hamarabb észreveszik, lakást is előbb kaphat — nem csodálkozhatunk hogy ezt a pályát is elhagyják sokan. Társadalmi megbecsülés helyett lebecsülésről van tehát szó. A rektorhelyettes így mondta: az adminisztratív főnök nagyobb, mint az alkotó egyén. — Hisz abban, hogy fejéről a talpára áll a mérnökök ügye? — A belátható időt tekintve pesszimista vagyok. Láncolatot kell keresnünk, hiszen a dolgok összefüggenek. Az egyetemen tapasztalható gondok az egyetemen kívül erednek, tehát megoldásuk sem lehetséges csak belülről. Idén tizenkét ponttal is vettek föl hallgatókat. Igen alacsony az alsó határ, sokan vannak, akik alig jutottak magasabbra ennél. Igaz, a közvélemény úgy tudja, ide könnyű bejutni, de nehéz bennmaradni, és ebben sok az igaz3ág Soha nem volt cél, hogy csökkentsék a színvonalat. gyönge mérnököt ezután se akarnak kiengedni az egyetemről, de a tendencia, ha marad, elkerülhetetlenül általános színvonalvesztéshez vezet. Elméletileg előnyt jelentenének a szakközépiskolák. onnan mégis nehéz ide bekerülni, vagy nehezen boldogul, akinek sikerül. A gimnázium szakmát nem ad ugyan, de szellemileg érettebbek, akik onnan jönnék. Sajnos, minden gimnáziumra ez se vonatkoztatható. Kovács Ferenc így fogalmaz: az erős gimnáziumban végzett nőtlen fiatalember az optimum, aki könnyen sajátítja el a természettudományi és technikai ismeretéket a kor szintién. — Hány ilyen erős gimnáziumunk lehet most? — Sajnos, csökken a számuk. Körülbelül húsz. — Gimnáziumaink többsége tehát a szükséges minőségen alul termel? — Mérhető, hogy igen. Hasonló panasz más egyetemeken is elhangzik, a fölvételi vizsgák sokszor igen meglepő, és semmiképpen nem megnyugtató jelenségekre hívják föl a figyelmet. Mondhatnánk, ja ,itt a matematika és a fizika a lényeg, az pedig mumustárgy a középiskolákban, de ne elégedjünk meg ennyivel, mert bölcsészkaron legalább ennyire panaszkodnak helyesírási gondokra vagy a történelmi ismeretek hiányára. Kérdeztem Miskolcon, vajon figyelheti-e a gimnázium tanára, mit követel az egyetem, hogy ahhoz igazíthassa ő is a mércét. Azt a feleletet kaptam, hogy a kapcsolat legföljebb esetleges. A gond tehát súlyos. Bár számok írják elő, hogy ennyi meg ennyi mérnökre van szüksége az országnak, de hozzá kell tennünk, hogy jó mérnökre. Kovács Ferenc azért pesszimista a belátható időt illetően, mert még mindig csak agitálunk, hogy növeljük a termelékenységet, de nem teszünk meg mindent, hogy valóban növelhessük. Ha nem csak mondjuk, mondogatjuk, hanem a zsigereinkben is érezzük, hogy egyedül a végzett munka boldogít, az alkotó munka akkor éri el igazi rangját. Az alkotás nem nélkülözheti a valódi és nem csupán papíron igazolt tudást, ettől várható tehát, hogy a tudó fiatalok jelentkeznek majd a föl vételin. Rákérdeztünk, miért tartja fontosnak, hogy az erős gimnáziumokból nőtlen fiatalok jöjjenek? Sok ága van ennek, mindent fölsorolni se lehet. A nőtlen ifjú oda megy szakmai gyakorlatra, ahol a legtöbb hasznosítható gyakorlatra tehet szert, a családos pedig oda, ahol a felesége van. Akinek négy—öt éven keresztül olyan gondjai vannak, hogy beteg a gyerek, eltörött otthon a csap. vagy nincsen megfelelő lakása, az sokszor erőfeszítések árán is csak mérsékelt eredményeket tud elérni. Az a munka viszont, amit még mindig rokonitunk a mérnöki oklevélhez, magyarázkodás, fönntartás nélküli teljes embert kíván. Gazdasági gondjaink csak hozzáértéssel oszlathatók, a társadalmi értékítéletnek ebbe az irányba kell változnia. Kimondva furcsa, végiggondolva természetes, hogy a mostani tanévtől jogászokat is képeznek a Nehézipari Műszaki Egyetemen. Százhúsz hallgatót vettek föl a nappali tagozatra, hatvanat levelezőre. Azért furcsa, mert a két pálya tananyaga nem kapcsolódik, és azért természetes, mert a város a műszaki értelmiség túlsúlyából adódó egyoldalúságot akarja oldani. Kultúrális missziót is szánnak az állam- és jogtudományi intézetnek. és bíznak benne, később további bővítésre is mód nyílik. Az egyetem is, és Miskolc is szeretettel fogadta az új első évfolyam oktatóit, úgy hallottuk, egyikük Szegedről érkezett. A jogászok képzését azért is fontosnak tartják, mert tehermentesíthetik vele a többi egyetemet, és arra is számítanak, hogy a Miskolcon végzők az ország északi részében helyezkednek majd eL Horváth Dezső Biológia és ipar A világon mindenütt foglalkoznak a biológusok azzal, hogy 2000-re a biológia ipari célokat szolgáljon. Egy ötszáz kilós szarvasmarha ma egy nap alatt kb. 0,5 kg fehérjét állít elő. Közben az állatnak magának is táplálkoznia kell, helyre van szüksége, ami nem kis költséget jelent. Ugyanezen idő alatt 500 kilogramm baktérium 5—50 tonna fehérjét termelne viszonylag kis helyen. A erjesztő baktériumokat már régóta ismeri az ember, de igazi jelentőségüket csak újabban ismerte fel. A japánoknak nem kevesebb, mint 4000 kutatójuk dolgozik ebben az iparágban. Brazíliában, Nagy-Britanniában, Svédországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, Kubában és másutt is erjesztéssel állítanak elő fehérjéket és energiaszolgáltató anyagokat. Mesterek városa A belorusz Ivenyec város 600 éves. Régóta híres ügyes mesterembereiről: takácsairól, fazekasairól, fafaragóiról. Ezeket a mesterségeket ma is űzik a városban. Napjainkban egyik leghíresebb fafaragó — Appolinarij Rupko. Háza a faszobrászat 6ajátos múzeuma. Csodálatos tehetségű ember, a munka embereinek, irodalmi személyiségeknek, belorusz mesehősöknek egész galériája került ki a keze közül. Az ivenyeci kerámiát mindenekelőtt csikós szövethez hasonló díszítéséről ismerni meg. A múlt gazdag hagyományainak alapján virágzik a korszerű takácsművészet is. Az ivanyeci sokszínű takarók, kendők, terítők és ünneplő ruhák díszítik a mindennapi életet, sikert aratnak a kiállításokon. Távközlés-napelemekkel Az ausztráliai vasutak távközlési rendszerének energiaellátását a hálózattól függetlenül napfénycellákkal oldják meg. E célból napelemmodulokkal és megfelelő akkumulátortelepekkel szerelik fel a vasút huszonnégy erősítőállomását, amelyek hetvenkét csatornán biztosítják a mikrohullámú távközlési összeköttetést. Az új, napelemeken alapuló energiaellátó rendszer összteljesítménye 30 kilowatt, és rövidesen elkészül mintegy ötmillió dolláros költséggel. Rendkívüli áron kaphatók 350 cm3-es 3 AWA motorkerékpárok járműboltjaiban <LLALAr SZEGED. Mérey u. 15. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Szántó K. X a. 4, MAKÓ, Lenin tér 9—11. SZENTES, Kossuth u. 12—16. Régi ár: Üj ár: JAWA 350 cm'-es motorkerékpár 18 900 Ft 15 900 Ft JAWA 350 cm3-es motorkerékpár, bukásgátlóval 19 500 Ft 16 500 Ft GYORSÍTOTT OTP-ÜGYINTÉZÉS1 AMlG A KÉSZLET TART! wr Oszi vendéglátó napok a Szeged Nagyáruház éttermében! 1981. október 2-án (pénteken) 19 órától „TITOKEST". Étlapon: XVI—XVII. sz. ételek! VARJUK VENDÉGEINKET: SZEGED NAGYÁRUHÁZ Serdülők, szülők, tanárok Megkezdődött egy új tanév, a nyári nagy-nagy fogadalmak megvalósításának ideje. „Idén jobban ráhajtok. Rendszeresebben fogok tanulni. A középiskolában már komolyabb leszek". Vagy: „Az érettségi előtt, főként a felvételik miatt már nem lehet lazítani, könynyelműsködni". De ilyenkor nem csak a diákok, hanem a pedagógusok is különböző fogadalmakat tesznek. S ez érthető, hiszen nem mindegy, hogy félévkor vagy az év végén milyen lesz az osztályátlag, s az eredményt valójában milyen áron lehet elérni. Mindehhez nélkülözhetetlen a szülők segítsége. Szükség van arra, hogy hárman — a tanár, a tanítvány és a szülő — valójában együtt dolgozzanak, folyamatosan az év elejétől. A követelmények minden évben változnak, s általában egyre nagyobbak. A pedagógusoknak és a szülőknek egyaránt van mit tenniük azért, hogy a fiatalok minél könnyebben eligazodhassanak abban a világban, amelyet később nekik kell majd tovább formálniuk. De ez a szándék csak akkor realizálódhat, ha egyféleképpen neveljük a gyerekeket az iskolában és otthon. Mert, ha elvárjuk például a mai tizenévesektől, hogy tőlünk a felnőttektől tanuljanak, akkor nekünk felnőtteknek is naponta készülnünk kell, hiszen csak így lehet tőlünk tanulni... Azok a fiatalok, akik kamaszéveiket élik, már másképpen figyelnek bennünket a felnőtté válás küszöbén. A szakmaválasztás, majd a családalapítás, az otthonteremtés gondjaival kell nekik is pár esztendő múlva szembenézniük. Magatartásuk, a mi példáink alapján formálódik. Valójában már tizenéves korban is eldől, hogy később, felnőttként hogyan találják meg helyüket, miként boldogulnak, és menynyire tudnak beilleszkedni új környezetükbe a fiatalok. Eldől, hogy a tanulásban, a munkában, a sportteljesítményekben kíván-e kiemelkedni, vagy esetleg a divat majmolásán, a szórakozáson kívül nem érdekli semmi más. Életkori sajátosságból adódóan sok a konfliktus. De, hogy a konfliktusok megoldódjanak, hogy minden nyitott kárdésre idejében hangozzon el, és elfogadható legyen a felelet, elengedhetetlen, hogy szülő és gyerek, tanár és tanítvány, mester és tanuló, felnőtt és tizenéves között olyan legyen a kapcsolat, hogy bízzon, higgyen egyik a másikban. Ez év májusában a KISZ X. kongresszusán, illetve annak előkészítő időszakában, a mai tizenéves korosztály problémáit taglalva nem ok nélkül vetődtek fel a különböző kérdések. Többek között: „Eleget és jól foglalkozunk-e ezekkel a problémákkal? Segítünk-e az élet nagy kérdéseinek megválaszolásában ?" Ezeket a kérdéseket nemcsak az if.j úsági szövetség, hanem szülők, pedagógusok, felnőttek is időnként nyugodtan feltehetik önmaguknak. Mert ha nem, akkor a következetesnek hitt nevelés, a legjobban kidolgozott oktatási forma is kudarcot vall. Mert gondoljunk arra, hogy a fiatalkorúak évente 6—7000 bűncselekményt követnek el. Ez az összes bűncselekmények 8—9 százaléka. Mérlegeljünk: Ezek a gyerekek sem bűnözőnek születtek. Legtöbb esetben a rendezetlen családi körülmények tették azzá őket. Azok a körülmények, amelyekért sohasem a gyerek felel. De nemcsak a szülőknek, hanem a pedagógusoknak is van mit tenniük, hogy a veszélyeztetett fiatalok ne lépjenek a bűnözés útjára. Ezeknek a tizenéveseknek életkorukhoz mérten is alacsony a műveltségi szinvonaluk, mely részben a nevelőmunka hiányosságaiból is adódik. Legtöbb pedagógus hangoztatja: mi megtettünk eddig is mindent. A szülők közül is sokan és joggal vélekedhetnek hasonlóan. Akkor hol a haj? Talán ott, hogy külön-külön mindenki igyekszik tenni valamit a fiatalok érdekében. S ha netán pedagógus és szülő mégis egymásra talál a felnőttek sokszor megfeledkeznek arról, hogy a gyereket — akinek érdekében létrejön az egészséges szövetség — meghallgassák, komolyan vegyék véleményét. Az új tanév elején elhangzó különböző fogadalmakat a felnőtteknek is érdemes 'enne az év végi bizonyítványosztásig megtartani. Például ilyeneket: A gyerekem után rendszeresen érdeklődöm az iskolában. Felelős vagyok a gyerekemért, a tanítványaimért. S talán akkor nem hangoztatjuk oly sokszor, néha feleslegesen, hogy sok baj van a mai tizenévesekkel, és bezzeg a mi időnkben ... A. S. Kedves Fogyasztó! KÓSTOLJA MEG a Szegedi Tejüzem legújabb termékét, a banános krémtúrót Kapható az élelmiszerboltokban. Csütörtöki vásár 12 órától 20 óráig a 20 óráig nyitva tartó boltjainkban egye? cikkek 20y árengedménnyel kaphatók!