Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-28 / 253. szám

Szerda, 1981. október 28. 3 5 Új rizstelep A hazai rizstermelés fej­lesztésének új útjait keres­ve, kubáni módszer szerint épül egy 600 hektáros rizs­telep a Szolnok melletti Pa­lotás! Állami Gazdaság do­bai kerületében. A MÉM, a Szovjetuniótól vásárolt li­cenc első hazai megvalósí­tására — a rendszergazda nádudvari KITE javaslata alapján — bízta tneg az or­szág egyik legnagyobb rizs­termelő állami gazdaságát. Az első ütem kivitelezése megkezdődött. i apaszta latcsere Az elítéltek munkára ne­velésével, a büntetés-végre­hajtási Intézetekből szaba­dultak munkába állásának ellenőrzésével kapcsolatos bírósági tapasztalatok tanul­mányozására tegnap, kedden délelőtt a Szegedi Megyei ségének két tagja S zerge j Alexandrovics Scselkounov vezérőrnagyot és Anátolij Krisztoforovicé Jarova) őr­nagyot dr. Kun László, a megyei bíróság elnöke tá­jékoztatta a hivatásos párt­fogók tevékenységéről. Dél­után a küldöttség a nagyfai Bíróságra látogatott a szov- munkatetapiAs intézetbe lá­jet belügyminisztérium ha- togatott, majd elutazott Sze­zánkban tartózkodó küldött- gedről. Kiállítási napló GERZSON PÁL FEST­MENYREDUKCIÓI a Kép­csarnok szegedi Gulácsy La­jos Termében láthatók a hó­nap végéig. A kétszeres Munkácsy-díjas alkotó a magyar képzőművészet kö­zépgenerációjának egyik meghatározó egyénisége, an­nak a vonulatnak képviselő­je, mely a konkrét vald&úg­elméhyekböl — elsősorban az analízis és egyszerűsítés fo­lyamatain keresztül — alkot új művészi rendet. Szegedi bemutatóján kizárólag „táj­emlékeket" mutat be. E ki­fejezés tőle való, pontosan kifejeli festményeinek lé­nyegét. Az emlékezés az egy­kori élmények legfontosabb elemelt, motívumalt őrzi meg, S felidézve redukált motívumok jelennek meg képzeletünkben. A redukció folyamatéban a sokszínű, vibráló, arcokat váltó táj­nak legfontosabb, hangsúlyos motívumai maradnak meg — jórészt külön-külön —ezek­ből teremt a művész új fes­tői közeget. Elhagyva min­den felesleges részletet, min­den zavaró színt. Gerzson Pál most bemu­tatott műveit két csoportra oszthatjuk. Részint olya­nokra, amelyeken ez az ana­litikus törekvés őrzi a tájak konkrét elemeit, hangulatát, jellegzetes motívumvilágát, másik csoportba már ezek az élmények jelekké, geomet­rikus elemekké, néhol művé­szi képletekké válnak. Ez utóbbiakat alig-alig tartja össze az alkotói erő, a szé­pen megmunkált felületek geometrikus foltjai nem idé­zik föl sem a táj konkrét világát, sem hangulati töl­tését. Egyes művein a re­dukált jelek jelképekké vál­nak, például az Este című kép fekete madármotívumé­ban, a Hajnal szekér-jelé­ben, a Bokrok természeti és geometriai formáinak ellen­tétében, a Fények a vízen vonalasszocléciójéban. Leg­jobban azok a művek tetszet­tek, ahol az analízis és a jelteremtő-színhasználó és felUletmegmunkálási szándék tartalmas harmóniában egye­sült, mint például az Öböl, Köd, Hajnal, Naplemente, Balatoni táj, Hegy. EF. ZAMBC ISTVÁN NEM­ZEDÉKÉNEK ÉLHARCOSA. Szegeden nem először talál­kozunk munkáival. Az egy évvel ezelőtti, a kilencedik szegedi dzsessznapok apro­póján rendezett „négykezes"­tárlat után a tavalyi nyári tárlat és az Idei stúdiókiál­lítás egyik legfigyelemremél­tóbb kiállítója volt. Most ön­álló kamarakiállításon mu­tatja be rajzait, festményeit, kollázsait, popműveit. Szere­tem ef. Zámbó Istvánt, mert úgy érzem, nemzedéke szán­dékainak, törekvéseinek bo­nyolult, néha bizony világá­nak sok húrú kifejezője. Ját­szott dzsesszzenekarban, ver­seit közölte a Mozgó Világ, képeivel, grafikáival nem­csak jelentős helyet, de fi­gyelemre méltó szerepet ví­vott ki magának képzőmű­vészetünkben. Gyökerei Szentendréhez kötik, Vajda Lajos örökéhez, az e kisvá­roshoz kapcsolódó progresz­szív, szimbolikus művészet- pedig a következő: ez év hez, a dzsesszmuzsika nem- nyarán az országban több zetközileg is élén járó vo- vidéki vállalattal rendelke­nulataihoz, az irodalomhoz, zó intézmény munkahelyi költészet avantgard ízárnyá- olimpiászát kötkapcsolásos hoz. Kétsoros vers, mely a szakmai-műveltségi Vetél­kozmikus ihletettség állapo- kedővel bővítette ki. Az tában íródott című „műve" egyik telefonos feladvány az így szól: „Ahitdtot csöröm- volt, hogy a résztvevők pötokj l ez spirálisan insBi- gyűjtsenek be városunk kép­rát." Mintha ehhez kötődne zöműúésZéitőt három zsűri­mostani kiállításának egyik zett képet és szerezzék meg képének kulcsmondata, me- ennek egy évi kiállítási le­lyet egy üres nagykabát hetőségét. Szombat lévén, hirdet Zöld vasutas „pala- ráadásul a nyár derekán csintasütőjével" a távcsővé- nem könnyű feladat volt ez, vei szamárérhyat vizsgáló hogy mégis eredményes, aZt keménykalapos úr előtt: a SZÜV vándorkiállításának „Nem a látvány a lényeg. Szegedi bemutatója igazolja. hanem amit beleképzelünk." Nyolc város 26 képzőművé­x, ,.lí, „., i szének több mint harminc f „ il LT Jt 7 "lltotdsa létható a kamara­átvány és egy ef. ^WM kiólmá8on Recskemét, Ka­ff/f niőnl teU M eriez" P^vár, Mickolc. Tatabánya, dat a nézőnek kelt fölfedez- Szombathfily Salgótarján, ni, megácsolni. Mostani ki- D_bre.en 4'R„spri „ámftó­állítasán ez sok mű előtt si­kerül, másokkal kapcsolat- ^^^Szömflvé^ek nvt ban Viszont nem. Éjszakája- » gaP7v°™ kap­nak megsokszorozott színes á megismerkednek meg­ka és'Jotm Coltrane Ss­lizott arca mellett két új Látható többek között ezen motívum (jel? jelkép?) sze- a szépen rendezett kamara­repel: a vakok fehér botja tárlaton a szegedi főiskolán és az elégett gyufaszál. S diplomázott kecskemétl gra­szmte sorjáztatja a kérdé- „ , seket. Elegendő-e egy fehér flkus- Csffikl La)°> wúrnatu­bot világunkban Való eliga- ralista ceruzarajza, a Mis­Zodásra? Elsősegélyben ré- kolera települt, egykof jeles szesíthető-e az elégett gyu- ed, amaWr Seret JáHoi faszai, osszekotheto-e újra a A KISZ-iskoián Jól érzékelhető az ifjúsági szövetség munkáiéban né­hán.v olyan változás, törek- "rendszerét u ves, amely a megnovekedett társadalmi-gazdasági köve — Mea kellett változtatni — A szükséges személyi és a középfokú vezetők képzési biztosítottuk. Munkatársaim, ahogy mondani szokás, nem — A régi keretszámszemlélet az iskolapadból jöttek, isme­telményeknak és a fiatalok elavult megrövidült a tanfo- rik a valós élet problémáit, elvárásainak igyekszik mea- lyam időtartama is. A ko- Valamennyien tanulnak fel­felelni. Ilyen például a ko- rabbi hathetes helvet. egv- sőfokú intézményekben, de a rabbinál egységesebb veze- hónapos tanfolyamot kell rendszeres önképzés t.erme­tőképzést. ugyanakkor a de- elvégezniük középfokú ve- szetesen nekik is uávan­mokratikus vitafórumok szé- zetőinknek. bizottsági titka- olyan kötelességük, mint a les skáláiát biztosító Ú1 po- roknak propagandistáknak/Új KlSZ vezetöknek altalaban. litlkai képzési határozat. Az tematikát, követelménVrend- A jövőben meg több társá­ul képzési rendszer törek- szert dolgoztunk ki. amelv dalmi aktívát szeretnenk be­vésel elsősorban a KlSZ-is- szinte egész napos intenzív vonni oktató munkánkba, kólákat érintik, nagvobb fe- munkái kíván oktatótól, ezért tovább bővitiuk km* lelósséggei összetettebb thun- hallgatótól egyaránt Nem ti- csolatainkat az. egyetemek­kát kell ezután végezniük. tok, hogv a két héttel meg- kel, főiskolákkal, a nartisko­Az Újszegedi KISZ-iskola rövidült oktatási forma be- Iával. Meghívott előadóink szeptember elsejétől politikai vezetésétől sok száz munka- egy-egy téma kiváló szaker­képzési központ. Igazgatóját, óra megtakarítást is várha- tői, s ez. ugy gondolom, ele­Kmetykó Lajost kérdeztük, tunk, hiszen a tfinfolvam gendő garancia a színvonalt milyen Változásokat. hozott bentlakásos, ígv a fiatalok illetően is. az intézmény életében eme munkahelyükön nem dolgoz- — Több „házon kívüli rendelet., hol tartanak hatnak. feladatnak is eleget tesznek. ,,., ,, . ..,.,. , . . — Valóban. A területi tö­Idoben elkészültünk mind- megbropaganda. például a sabb feladata továbbra is a ker£, wftí net>V'el'Ű vitakörök- szereDe vezetőképzés. Mégpedig ^^f1 rauíkír ^m^ hallatlanul megnövekszik a ezentúl az alapfokú tanfo- erdemi munkát kpz<Uünk- jövőben. Mindenképpen se­íyamekát ls mi tartjuk. Ez — Az alin több mind há- gítenünk kell a pronagan­azt jelenti, hogy a vezetők roméves iskola modern, kor- distákat; szívesen kölcsön­megválasztásukat követően, szerű technikai felszerelése zünk filmeket. könyveket, a lehető legrövidebb időn egyik biztosítéka a színvnna- magnószalagokat saját, gaz­belül, két hetes alapkébzé- las oktató munkának. Adót- dag eszköztárunkból. Alnp­sünkön vesznek részt. A dol- tak-e a személyi feltételek, szervezetek kérésére .vállal­ói Végrehajtásában. — Központunk gozó fiatalok február és má­jus között, a diákok pedig a nyári szünet ideiért. hiszen a magasabb követel- .iuk egy-egy vita levezetését menyek, értelemszerűen az is- A KISZ-bizottságok oktatókra is vonatkoznak? A Drezdai Filharmonikus Zenekar Szegeden szénné égett gyufafej és a megpörkölődött szál? Le­het-e malteroskartállal sze­relmet kötni, s megszabadul­hatunk-e világunk új rova­raitól, a tankokkal jelzett fegyverektől? ef. Zámbó Ist­ván ötletekben gazdag, szen­vedélyes, sokszínű alkotó. Színes egyéniség, akinek van mondanivalója, s ezeket sok­féle elem, kifejezési mód.al­kalmazáséval közvetíteni is képes. Sajnos, pékárukíná­lata, a vörösre, ezüstre fes­tett kiflik, zsemlék, a ruhá­ba csomagolt péksütemények egyelőre gusztustalan gegek, melyekbe „beleszáradt" a mondandó. ÍGY IS LEHET KIÁLL 1­több grafikája, a tatabá­nyai KrajCsóVics Henrik ex­presszív munkásflgurájá, a kaposvári Honti Márta nép­művészetben gyökerező zo­máncképe, a szombathelyi Geszlet Mária üde kerámia tálja, a kecskeméti Pálfy Gusztáv tömör kőtorzója vagy az ottani kerámiastú­dió vezetőjének, Propstner Jánosnak érzékeny munkája, a salgótarjáni Hibó Tamás rézkarca, a debreceni Cs. Uhrin Tibor olajképc, a ka­posvári Szabados János fest­ménye és a szegediek: Be­nes József szitanyomata, Ger­le Margit kerámiái, Tápai Antal rézdomborítása, Szck­fu János önportréja és táj­képe. A hét végétől a térlat TAST RENDEZNI! - ez a tovább költözik, de tanulsá­felismerés fogalmazódott ga megmarad: így is lehet meg a Központi Statisztikai _ szellemesen, új Ötletek­Hivatal számítástechnikai és kel> eredeti és hasznos — ügyvitelszervező vállalat kiállításokat szervezni, ren­szegedi számítóközpontjának deznL kamaratárlatán. A történet Tandl Lajos Patinás, neves zenekart lát vendégül rövideseh Sze­ged: a Drezdai Filharmó­nia Zenekarát. Az 1870-ben alakult együtteá a követke­ző évben már Oroszország­ban. SzenttatervároU lépett ok(óbet 29-én este fél íol. koncerteztek Varsóban fi £.„. ,.„„,„„„, „ Olaszországban turnéztak, s többek között Bartók-, Mahler-, Mozart- és Wag­ner-tnflveket adtak elő. A brezdai Filharmonikus Zenekar hangversenyét hol­8 órai kezdettel a Zenés Ü^^Sff Színházban rendezi meg az ban, Svédországban es az 0rszástos Filharmónia, szim­és Amszterdamban, Dániá­Egyesült Államokban. A ze­nekor több mint egy évszá­fonikus bérletsorozatának második koncertjeként. Ve­zados történetéhez ma mér zényej tehót: jjerbm KeI V QC«7llzi1or.o> «-•»•-• m ilrl rennD klasszikusnak számító zene­szerzők tartoznak: az 1888— 89-es évadban például Csaj­kovszkij vezényelte előadá­sukon IV. szimfóniáját, Dvorák pedig V. szimfóniá­ját dirigálta a drezdai ze­nekarnak. (A Drezdai Fii gel, közreműködik: Peter Rösel (zongora). Műsoruk­ban Beethoven c-moll zon­goraversenye <op. 37,), Mu­szorgszkij—Ravel: Egy ki­állítás képel. Valamint Fritz harmonikus Zenekar nevet Geissler: Esszé zenekarra CÍ­az együttes 19tB-ben vette mű müve szerepel. föl,) A második világhábo- . rú befejezése után egy hó­happal már pódiumon vol­tak, vezetőjük 1947-ben a híres karnagy, Heinz Bon­gartz lett, 1977 óta pedig Herbert Ke gel A 61 éves mester Kari Böhm és Boris Blacher tanítványa, 1975 óta a lipcsei zeneművészeti főiskola tanára, az NDK művészeti és állami díjának birtokosa. A drezdai filharmoniku­sok két évvel ezelőtt Buda­pesten, az Erkel Színházban két nagy sikerű koncertet adtak, hazánkban is bizo­nyítva. hogy Európa leg­jobb szimfonikus - zenekarai közé tartoznak. Idén előbb Dél-Franciaországban, majd munkáját instfuktorí tevé­kenységgel segítjük. Az a legfontosabb. hogv tudjuk miiven kérdések, problémák izgatják a fiatalokat, és ve­lük együtt keressük a vá­laszokat. nyílt, őszinte beszél­getések keretében. Szívesen adunk otthont. még több KISZ-es rendezvénynek. le­gyen az akár SDOIÍOS. akár kulturális jellegű, Végül: ke­vesen tudják, hogy a megvei KISZ-bizottság megbízásából Csongrád meeve haladó ifjú­sági mozgalmának kutatá­sát is mi irányítjuk M. E, Könyvkiállítás Az oxfordi Pérgamon Press kiadványaiból kiállí­tás nyílt kedden Budapes­ten, a Váci utcai akadémiai könyvesboltban. A világ egyik légielentősebb tudo­mányos kiadója csaknem 600 könyvét és folyóiratát mutatja be, egv héten át. Könyvek vásárolhatók. Papírbútor Nyíregyházáról dául csak 620 kilónyi lerhe­meg A Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárában min- lés után változtatta den készen áll a hullámpa- alakját, pírból készülő gyermekbú­tor-garnitűrák gyártásához. Az ötletet a televízió Hét A garnitúra elemei: asz­talka. szék, polcos és fiókos szekrény, heverő, babaház című adásából merítették a és puff. A három-öt rétegű nyíregyháziak, akik rövid hullémpapírból készülő idő alatt elkészítették a termeléshez szükséges spe­igyermekbútorokat a Cent­rum áruházak forgalmaz­ciális szerszámokat, és az zák A kereskedelmi tár­őszi BNV-n már be ls mu­tatták a gyártósorról leér­kezett első példányokat. A gyalások eredményeként a Centrum négy áruházában jelenik majd meg a nyír­Az újítókat érdemes megfizetni Az újítómozgalom és az Ezt követően dr. Sik Béla, gek vezetői, S erre van ls újítási tevékenység ágazati az Országos Találmányi Hi- mód, hiszen az úiítások ré­tapasztalatairól rendezett vatal munkatársa tartott vén növekvő vállalati be­tegnap délután konferenci- előadást. vételek fedeznék a költsé­át Szegeden az Építő-, Fa- A referátumbői kitűnt, eeket. és Építőanyaglpari Dolgozók hogy az ÉVM-vállalatoknál v. ..... Szakszervezetének Csongrád és az építőipari szövetkeze- Kiegeszítette az előadást megyei Bizottsága. A KPM teknél - hasonlóképpen a Józsefnek, az ÉFÉ­Szegedi Közúti Igazgatósa- többi ágazathoz — számot- P. 32 ,t<;nTleie'sl f* tnűsza. vásári seregszemlét egyút- egyházi papírgyár új termé­tal piackutatásra is felhasz- ke a karácsonyi vásárt nálták a vállalat kereske- megelőző napokban. Az el­delmi szakemberei, miköz- képzelések szerint a nyír­ben a szabolcsi megyeszék­helyen a gyári óvoda kicsi­nyei, illetve gépek „tesztel­egyházl és a debreceni Centrum mellett a főváros­ban az űttftrŐ, valamint az ték" a garnitúrát, Mindkét Otthon Áruházban kapható gának Juhász Gyula utcai tevő eredményeket hoz év- kl ^ztaJya n/un,ka£ársanak székházában megjelenteket tői évre az újítók tudása f- u-1.íftas' f®le" - a megye építőipari vál- és szorgalma. Javítanivaló írl^S^f*' lalatainak és szövetkezetei- azonban még bőségesen van. nek újítási előadóit, mflsza- így például az újítási díjak ki szakembereit és szakszer- összege is emelhető lenne vezeti újítási felelőseit — nagyon gyakran, ha a ja­Menczel Sándor, az ÉFÉ- vaslatok elbírálásakor azed­DOSZ megyei bizottságának diginél bátrabban számol- ben hasznosítható tanácso­munkatársa köszöntötte, nának a gazdálkodó egyse- kat lő. azt bátorító fölszólalása. Az elhangzottakat élénk eszmecsere követte, nmeiv. nek során a jelenlevők kö­zül sokan kaptak a jövő­helyszínen kiderült, hogy a papírbútorok alkalmasak a sorozatgyártásra. Az aprÓ3á majd a papírbútor garnitú­ra. A nyíregyházi gyár lapon­gok között osztatlan sikert ként szállítja termékét, arató bútordarabok jól vizs- amelynek összeállítása — a gáztak a roppantógépek mellékelt útmutató alapján alatt is. A kocka ülőke pél- — a vásárlókra vár majd. Hakodelopok A Somogy megyei Erdő- centiméteres — az európai és Fafeldolgozó Gazdaság szabványnak megfelelő — rakodólapot készítenek akác- és cserfából. Ezek al­jára lábazatot erősítenek, hogy anyagmozgatáskor a szántódl fahézkészítő üze­mében rakodólapok gyártá­sát kezdték meg. Elsősor­ban áz élelmiszeripar. to­vábbá téglagyárak számára rakodó-szállító targoncák az idén ötvenezer, 120x100 villáikkal alányúlhassanak-

Next

/
Thumbnails
Contents