Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-18 / 245. szám

Bisztray Ádám Bordal Se másba, se magadba ne higgy, megváltozol, elborít a fold vagy kitakar, üj lelked a régitől megválik, a zöld levélen térképes gálic. Szőlő szedett fürtje vagy, pántolt hordóban erjedésed, de ki fújja el pincédben a gyertyát, ki suttog köréd homályt, meg örökös nyirkos éjt. Gidának szarvát ördög dugja ki lehellő, kéken lángzó kén mögül, nevelt az öreghegy, tartott a Páskom, nincsen visszatérted földi kacorral metszett tőre, üres a kelyhed, várakozol. Baka István Bolgárok Tűzvészek füstje száll — ma éjjel felmaria.tán Isten szemét. Békákkal: rángó kézfejekkel matat az iszamos sötét. Krisztus vért verítékező arca a pipaccsal teli rét. s torra csendülnek fölöttünk csillagok ónserlegei. Bokrok turbánjai — törökké válik a föld is? Azzá válhal! Elbújtatva az anyanyelv szerzetesköntöse hazánkat. S ha elfogyunk — a nádasok törnek majd kopját a szélben, tenyerünk, arcunk ráncai tüntetnek minden levélen. Elvegyülünk a templomok falán a szentek seregébé. de emlékezni fog minden faág bordáink görbületere. Nincs új a nap alatt A szabadtéri játékok negyvennégy évvel ezelőtt A

konok vélemény, hogy elhibázott a Szegedi Szabadtéri Játékok müsorpolitikája, a vissza-visszatérő kritika, mely szerint ez a próza, az a balett, amaz az opera nem alkalmas a dom előtti színpadra, korántsem újkeletű. Egyidős magával a Játékokkal. Nem a 60-as években tűnt föl tehát, hanem közel négy és fél evtizeddel ezelőtt, amikor még gyermeklábakon botladozott az alig testet öltött elgondolás. Amint 1959 óta szokásos a menet közbeni kritika, és gyakorlattá vált a program befejezése után összegezni, illetve sajtónyilvánosság előtt levonni a tanulságokat, hajdanán ugyanígy csinálták. Pro és kontra hangzottak el fölszólalások, íródtak vélemények, s már a kezdet kezdetén nagy tekintélyek kérdőjelezték meg az intézmény létjogosultságát. Ügy látszik, valóban nincs új B nap alatt. Kezembe került a Pesti Napló Í937. augusztus 22-i száma, amelyben Ünnep után című cikkében dr. Janovics Jenő vitatkozik Kárpáti Aurélnak azzal az írásával, amely korábban ugyanabban az orgánumban jelent meg és a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorával, annak reménytelen helyzetével foglalkozik. Kárpáti Aurélról jó, ha tudja a mai olvasó, hogy kivételes tekintélyű kritikus és színháztörténeti szakíró volt, aki 1963-ban bekövetkezett haláláig a felszabadulás után is publikált az irodalmi és színházi lapokba. Dr. Janovics Jenő neve kolozsvári színigazgatóként vált népszerűvé, aki 1902 és 1905 között a szegedi színháznak is volt direktora, 1935-ben pedig az ünnepi játékok rendezésével is megbízták. Már a vitacikk indítása is igen érdekes: komoly tisztelettel emel kalapot az elfogulatlan és széles látókörű műítész előtt, akinek teóriája, úgymond, hibátlan és megtámadhatatlan. ,A szerző aláhúzza, hogy Kárpátival együtt ő is azt vallja: „szabadtéri játékokra csak olyan darab alkalmas, amelynek a tér adottságai, architektúrája és a templom háttérkiegészítő részét képezi". Hogy ezt állítja, hirdeti ő is. bizonyítékul bőven idéz egy korábban megjelent saját cikkéből. amely szerint a szabadtéri játékok divatja túlteng (már akkor is?! — A szerk), életmes színigazgatók és alkalmi vállalkozók mindenfelé rendeznek úgynevezett ünnepi szabadtéri játékokat, nem törődve a rendelkezésre álló tér adottságaival. Emlékeztet rá, hogy ajánlotta a városnak akkor: csábító összegű pályázatot írjon ki olyan darabra, amely egyenesen a templom és a tér adottságait akarja főszereplőként játszatni. Csak később jött rá. mennyire irreális ez az elképzelés. Amikor őrá bízták a játékok rendezését, rögtön látta, hogy két lehetőség közül választhat. Vag> azt tanácsolja a városnak, hogy szüntesse be a játékokat addig — esetleg évtizedekig —, amíg megfelelő darabok születnek. Vagy engedményeket tesz, s a már elért eredményeket gyümölcsözteti a műfaj „kitenyésztése" céljából. Lett volna egy harmadik út is — írja dr. Janovics Jenő —, rávenni az illetékeseket, hogy a műsort kizárólag görög sorstragédiákból válogassák ki (a Szegedi Szabadtéri Játékokról szóló legutóbbi tévéadásban elhangzott ilyen irányú javaslat sem új tehát — a szerk.), de a fantasztikus deficitre gondolva nem mert erre az útra lépni. „A színháznak a közönség is főszereplője — folytatja. Közönség nélkül a legjobb színház is néma temető. A teória diadalmaskodik, a színpad elnémul. Éppen a teória végső diadala érdekében kell tehát kerülő úton a cél felé haladni. Kedvében járni az ezerszemű Cézárnak, hogy megszeresse, divatossá tegye a játékokat, fejleszteni tudja ízlését, hogy a fokozatosan nemesedő és a templomhoz alkalmazkodó műsort is szívügyévé fogadja majdan... Ha a játékokat szüneteltetjük addig, amíg a műfaj megfelelő számú darabbal, tökéletes tartalmi és formai készséggel jelentkezik, sohasem érünk célt. A játékok tanulságaiból kell kifejlődnie a műfajnak. Nem oszthatom tehát Kárpáti Aurélnak azt a véleményét, hogy a szegedi játékoknak választott és eddig követett •útja merőben elhibázott. Ellenkezőleg, azt hiszem, hogyha szigorúan és mereven ragaszkodnánk a műfajelmélethez, akkor már a legelső nyár végén elmondhatjuk, hogy a műtét sikerült, a beteg meghalt. Nem tudom azt a véleményt sem osztani, hogy Az ember tragédiája nem alkalmas szabadtéren való előadásra. Két indokkal támasztja alá Kárpáti Aurél ezt a meggyőződését. Az egyik, hogv a darab tizenöt változó színen játszódik le: a másik, hogy a szöveg filozofikus túlterheltsége zárt színpadon sem érvényesül. Az első indokkal szemben az a hitem és reménységem, hogy a rendezés előbb-utóbb a fölösleges, lingó-lengő vászondíszletek helyett tágabb teretbiztosít majd a közönség fantáziájának. a másik indokot maga ismeri be. hogy ilyen szempontok figyelembevétele mellett zárt színpadon sem lett volna szabad előadni Madách költeményét... A nehézségektől nem szabad meghátrálni: kétségtelen, hogy a rendezői fantázia lassan-lassan le fogja győzni azokat a stílustöréseket és hangulatborulásokat, amelyek a költői mű bölcseimi mélységei és a szabad tér látványosságokat kívánó természete között tátonganak. Szegednek továbbra hűségesen kell ragaszkodnia Az ember tragédiájához, amely kiaknázhatatian bányája a rendezői elgondolásoknak és éppen ezért mindig újszerű érdekességeket nyújthat a nézőközönség számára." Terjedelmes cikkének végefelé a máig sokat emlegetett problémával foglalkozik dr. Janovics: „Attól is tart Kárpáti Aurél, hogy radikális útváltás nélkül Szegedből sohasem lesz magyar Salzburg. Pesti argóval felelek: annyi baj legyen! Szegednek nem is szabad arra törekednie, hogy magyar Salzburg legyen belőle. Salzburg az internacionális művészetnek nyári gyűjtőtábora, a világ legnagyobb dirigenseinek, rendezőinek és énekeseinek találkozóhelye. Ha Szeged Salzburggal akar versenyre, kelni, akkor alul marad. Nincs meg hozzá az anyagi ereje, sőt nincs meg hozzá a geográfiai és természeti adottsága sem, hogy ugyanazt, vagy esetleg még jobbat nyújtson, mint Salzburg. De nem is lehet ez a hivatása. A nagy magyar Alföld színmagyar metropolisától azt várja a külföldi, amit otthon nem kaphat, meg: magyar jellegzetességet, magyar fantáziát, magvar művészek tolmácsolásában " Es legvégül: „Van a szegcdi úgynevezett elhibázott műsornak még egy nagy mentsége: az, hogy akik rendezik, tudatában vannak a teória követelményeinek is és iparkodnak lehetőleg kiküszöbölni a stílustöréseket." Hát igen. Az utóbbi közel két és fél évtized folyamán is megpróbálkoztunk — az 1935-ben Szegeden vezénylő Mascagnira is hallgatva — jobbat, művészibbet. tökéletesebbel nyújtani az ünnepi hetek idején. Nem Salzburgot persze, hanem népszínházát, itt-ott magyarosat is. Es Balázs Béla álmát, a „nemzetközi kultúrünnepet" is igyekeztünk szépen. vonzó, módon megrendezni, hisz Európa minden részéből jöttek mát- ide fiatalok muzsikálni. táncolni, énekelni. Az utóbbi huszonhárom év alatt közel 2 millióan nézték meg az előadásokat. Mégsem szűnik a fanyalgó kritika, amely megtorpanást. önismételgetést, zsákutcát emleget. Legtöbben bizonyosan segíteni akarnak, ezért mindenképpen érdemes elgondolkodni a bíráló megjegyzéseken. Egy azonban bizonyos: csak az adott lehetőségek keretében mozoghatunk. Ügv.-ahogyan a Játékok 1973-as kiadványában leírták: Szeged fesztiválvárossá történő fejlődése nem választható el a város gazdasági, kulturális fejlődésétől, sőt függvénye annak. Európai rangú fesztiválváros kialakítása hatalmas anyagi erőforrásokat igényel, ezek biztosításához viszont hoszszú évek kellenek. F. NAGY ISTVÁN Képek az Őszi Tárlatról A 28. Vásárhelyi Oszi Tárlat minden eddiginél gazdagabban mutatja be a Hódmezővásárhelyhez kötődő képzőművészet jelenét. A tárlat alaphangját a festményanyag határozza meg, közülük is elsősorban azok a művek, amelyek a paraszti élethez, a mezőgazdasági munkákhoz kötődnek. Mellettük azonban a munkásélet pillanatai is fölvillannak. A seregszemle hű közel három évtizedes hagyományaihoz, elsősorban az alföldi táj és az itt élő ember az ihletője. Képválogatásunkban olyan műveket sorakoztattunk fel. amelyek a paraszti életforma és a munkás-világ pillanatait rögzítik. (Fejér Csaba: Fogat, Szurcsik János: Szabadságon, Zombori László: Nyugdíjban. Hézső Ferenc: Etetés, Németh József: Szénagyűjtők.) rtMi