Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-08 / 210. szám

TILÁC PROLETÁRJAI, EGYES&LJETEK! vp \ sz?mmmmmmma******AP/A 71. évfolyam 210. szám 1981. szeptember 8. kedd Ára: 1,40 forint Ülést tartott az MSZMP Szeged váro.si bizottsága Termelési-gazdálkodási kérdésekről ta­nácskozott tegnap délután az MSZMP Sze­ged városi bizottsága, dr. Székely Sándor­nak, a pártbizottság titkárának elnökleté­vel. A kibővített ülésen részt vett dr. Györffy László, a Csongrád megyei párt­bizottság osztályvezető-helyettese is. A napirend első pontiénak címe: Jelen­tés az MSZMP Központi Bizottsága 1980. december 2-i határozata végrehajtásának idei első félévi tapasztalatairól. Az írásos anyaghoz Berta István, a pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést, maid a következő pártbizottsági tagok. illetve meghívottak mondták el véleményüket: Bódi László, a vasöntöde igazgatója: dr. Kúti Árpád, a szegedi ÉLIKER igazgatója: dr. Piros László, nyugdíjas vállalati igaz­gató: Papp György, a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemé­nek pártbizottsági titkára: dr. Csonka Ist­ván. a városi pártbizottság osztályvezetője: Kalmár József, a városi NEB elnöke: Mar­tonosi Imre. a DÉLÉP pártbizottságának titkára: Török József, a városi pártbizott­ság első titkára. Az előadó összefoglalója után a következő határozatot fogadták el: „A pártbizottság megállapította, hogv az éves gazdaságpolitikai feladatok végrehaj­tása a tavalyinál kedvezőbb gazdasági és piaci föltételek mellett kezdődött meg Sze­geden. A gazdaságpolitikai szervezőmunka középpontjában a népgazdaság egver.súlv­iavítása, a gazdaságos termelés fc-kozása. a piaci igénvek magas színvonalú kielégítése, a helyi árualap bővítése, a termelési szer­kezet további ésszerűsítése, az anvag- és energiatakarékosság, valamint a munkaerő­gazdálkodás hatékonyságának fokozása szerepelt. A gazdálkodás minősége tovább javult, ami az ipari termelés két-három százalékos növekedésével párosult. A nö­vekedés alapvető forrása a termelékeny­ség további emelkedése volt. Az áruértéke­sítésben továbbra is a dollár elszámolású exportnövekedés volt a jellemző. A vá­ros iparában elért nyereség átlagosan. 15 százalékkal több. mint az előző év hasonló Időszakában. Az építőipar termelése valamelyest visz­szaesett. A termelőszövetkezetek munkáié­nak eredményességét rontotta a kedvezőt­len időjárás. A körülményeket figyelembe véve, a gabona átlagtermése jónak minősít­hető. A közös gazdaságok megfelelően föl­készültek az őszi munkákra, a terméskilá­tások a múlt évihez hasonlíthatók. A köz­lekedési vállalatok jobban kielégítik a szál­lítási igényeket, rugalmasan alkalmazkod­nak a megváltozott fuvarpiaci helyzethez. A kereskedelmi forgalom 16 százalékkal nőtt a múlt év első feléhez képest. Az első félévi árukínálat általában kielégítette a lakosság igényeit. Mérséklődött a munkaerőmozgás, a ter­melőüzemek létszámcsökkenése azonban tovább tart. Július 1-től Szegeden is meg­kezdődött az ötnapos munkahétre való át­térés. Már több mint 12 ezren dolgoznak az új munkarendben, amely az életkörül­mények javítását is szolgálja. Az üzemi pártszervezetek nagv erőfeszí­téseket tesznek a gazdaságpolitikai felada­tokat rögzítő munkaprogram sikeres vég­rehajtásáért, s ennek érdekében mozgósí­tották a tömegszervezeteket is. A második félév első hónapjaiban az első félévben ta­pasztalt gazdasági tendenciák érvényesül­nek, bár a körülmények nehezebbeknek tűnnek, mint eddig. A városi pártbizottság látja a nehézségeket, az eddigi munkalen­dülettel azonban megvalósíthatónak tartja az egész évj gazdaságpolitikai föladatokat." Ezután Török József terjesztette elő a pártbizottság, a végrehajtó bizottság és a pártbizottság mellett működő munkabi­zottságok 1981. második 'élévi tervjavasla­tát. amelyet a testület jóváhagyólag elfo­gadott. Végül szeméM 'ügyekben döntöttek. A pártbizottság a néhány hónapja elhunyt Árendás Györnu helyére tagjai sorába kooptálta Bódi Jánost, a Tisza—Maros szög Termelőszövetkezet elnökét. Az. agi­tációs és propagandabizottság tagiává megválasztották dr. Schmidt Józsefet, a propaganda- és művelődési osztály veze­tőiét. Az ülés dr. Székely Sándor zárszavával ért véget. Megnyílt A békés egvmás mellett élésnek, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok feilesz­tésének jegyében nvitotta meg kapuit Lipcsében a hagyornánvos őszi vásár. Az idei seregszemlén három­százezer négyzetméternyi ki­állítási területen 46 ország és Nyugat-Berlin csaknem hatezer kiállítója rnutatia be termékeit. A KGST-ben tömörült szocialista országokat esv­úttal az. a cél is vezérli, hogv szemléltessék az eevre átfoeóbh nemzetközi együtt­működés és szakosítás elő­nveit; és eredményeit. A házigazda Német. De­mokratikus Köztársaság vál­lalatai ezúttal több mint ötezer újdonsággal jelent­keztek. A vásár látogatói­nak figyelme érthetően a mikroelektronikai újdonsá­gokra, az elektronikus ve­zérlő, számító berendezések­re és az ipari robotokra irá­nyul. • A szocialista országok közül a legjelentősebb kiál­lító a Szovietunió. amely­nek 12 000 négyzetméternyi területén 25 külkereskedel­mi vállalat 8 ezer termékét rnutatia be. Magvarország 2800 négy­zetméternyi területen 25 vál­lalat termékeivel vesz részt a lipcsei vásáron. A MOGÜRT pavilonját vasárnap felkereste Erich Honecker. az NSZEP KB főtitkára. az NDK állam­tanácsának elnöke. Willi Stoph miniszterelnök, vala­mint az NSZEP Politikai Bizottságának több más tag­ja. A vendégeket dr. Szalai Béla berlini magvar nagy­követ üdvözöli e. Erich Honecker igen el­ismerően szólt a mag var termékek kiváló minőségé­ről. A berlini fdOGÜRT­iroda vezetője bemutatta és a vállalat ajándékaként át­adta a magvar kiállítás egyik legújabb termékét, egv hordozható autódiagnosztikai készüléket, amellyel könnyű­szerrel lehet ellenőrizni a gépkocsik villamossági be­rendezéseit Megtekinthető a kiállításon a MOGÜRT úi szervízállomása (ilvenek már üzemelnek az NDK-ban), és az Ikarus gvárral közösen épült mozgó szemészeti ambulancia. Az utóbbi ré­vén lehetővé válik, hogv — kivált a harmadik világ or­szágaiban — felkeressék az egészségügyi hálózatból ki­eső településeket. Az autó­buszon nemcsak szemészor­vosi rendelő működik, ha­nem optikai üzem is: egv órán belül elkészülhetnek a felírt szemüvegek. Mérlegtechnikái kollokvium Szegeden Hétfőn Szegeden — a ta­nácskozást szervező hódme­zővásárhelyi Metripond Mér­leggyár vezetőinek sajtótá­jékoztatójával — megkezdő­dött a szeptember 11-ig tar­tó nemzetközi mérlegtechni­kai kollokvium. A tanácsko­záson, mint a tájékoztatón elmondták, tíz ország, kö­zöttük hazánk 180 mérleg­gyártó, -felhasználó és mé­résügyi szakembere vesz részt. Harminc előadás alap­ján megvitatják a legkor­szerűbb, elektronikus, illet­ve mikroszámítógépes ve­zérlésű mérőeszközök gyár­tásának, egységes szempon­tok alapján történő beillesz­tésének kérdéseit. Az ilyen berendezések ugyanis már nemcsak egyszerűen mér­nek, hanem egy-egy mo­dern gyár automatizált ter­melési folyamatának része­ként, gyakran vezérlő be­rendezésként . szerepelnek. Túlnyomórészt ilyeneket gyáxt mar a Metripond is. A következő napokban elő­adások hangzanak el a vi­lágszerte előtérbe került anyag- és energiatakarékos­ságot szolgáló mérlegrend­szerek kifejlesztéséről, va­lamint a mérlegeknek a gyógyászatban való mind szélesebb körű alkalmazá­sáról. Tanévnyitó az orvostudományi egyetemen Tegnap az egyetem Dugo­nics téri központi épületé­nek aulájában tartotta tan­évnyitó ünnepségét a Szege­di Orvostudományi Egyetem. Ott volt dr. Lukáts Jenő, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, dr. Koncz János, a megyei pártbizott­ság titkára. Szabó G. László, a megyei tanács. Prágai Ti­bor, a városi tanács elnök­helyettese, Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bi­zottságának első titkára, Vastogh Györgyi, a városi KISZ-bizottság titkára, to­vábbá a társintézmények számos képviselője. Dr. Petri Gábor egyetemi tanár, a SZOTE rektora mondott ünnepi beszédet. Bejelentette, hogy oz egye­tem Kiváló Nevelője kitün­tetést idén dr. Regdon Géza docens és dr. Simonka Já­nos Aurél tanársegéd kapta meg. Jó tanuló — jó spor­toló kitüntetésben Fodor Ju­lianna és Horváth István ötödéves orvostanhallgató részesült. Az egyetem hall­gatói közül húszan kaptak népköztársasági tanulmányi ösztöndíjat Ezután a rektor az intézmény ötven éve végzett hallgatóinak adott At gyémánt- és aranydiplo­mákat. Az orvosok közül gyémántdiplomát dr Hor­váth . Miklós minisztériumi osztályvezető és dr. Székely Isioán főorvos, aranydiplo­mát dr. Baschiah Pál egye­temi tanár, dr. Berzéki Er­zsébet fogszakfóorvos. dr. F.rdey Gyula rendelőintézeti igazgató-főorvos. dr. Do­rozslai József főorvos és dr. Hegedűs Imre üzemorvos vehetett át Aranydiplomát kaptak az alábbi gyógysze­részek: Faragó István. Gaál Irén, Kiss Irén. Lajos Tibor. Lázár Jenő, Mohályi Vilma, Nagy László, Németh Ilma, Öpavszky Orsós János, Pa­csu Károly. Schrek Mária. Selmeczy László. Szabó Al­bert, Veress Zoltán Pál és Schwarcz Ferenc. A SZOTE oktatói közül docenssé nevezték ki: dr. Somogyi Istvánt (Ideg- és Elmegyógyászati Klinika), dr. Husz Sándort (Bőr- és Nemikórtani Klinika). dr. Bálint Gábort (T. sz. bel­gyógyászati klinika), dr. Ta­Nagy László felvétele ünnepség az aulában: a rektor megnyitó beszéde káts Istvánt (Gyógyszertani Intézet), dr. Szabó Jánost (Gyógyszerészi Vegytani In­tézet) és dr. Erős Istvánt (Gyógyszertechnológiai In­tézet). A Munka Érdemrend arany fokozatát, dr. Hattyasy Dezső nyugalmazott egyete­mi tanár, a Fog- és Szájse­bészeti Klinika volt igazga­tója, ezüst fokozatát dr. Ka­ta Mihály doccüp. ferpriit fo­kozatát dr: Molnár József docens és Boda Józscfn.é fő­előadó kapta meg. A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának Sub Auífpicüs Rcr Populáris dóklori kitünteté­sét dr. Kapás Mihály gyógy­szerésznek; a Kiváló Orvos kitüntetést dr. Kocsis Júlia docensnek adták át. Az egyetem dolgozói közül pe­dig ötvenegyet jutalmaztak Kiváló Munkáért kitüntetés­sel. 27-en minisztert dicsé­retben részesültek. A KISZ KB Ifjúságért érdemérmét dr. Tráser László adjunktus és dr. Lehoczky Pál klinikai orvos vehette át. Az orvostudományi egye­temen tavaly összesen 1741 hallgató tanult, az 1981/82-es tanévben 326 elsőéves kezdi meg tanulmányait: az álta­lános orvostudományi karon 207. a fogorvos szakon 21. a gyógvszerésztudományi ron 98 elsőévest, köszöntöt­tek. A SZOTE most kezdődő új tanévéről dr. Petii Gá­bor elmondotta, hogy a leg­fontosabb tennivalókat a magyar egészségügy fejlesz­tésével összhangban álló képzés feladatai jelentik. Fo­kozódni fog az egyetem rész­vétele Bács-Kiskun. Békés és Szolnok megye egészség­ügyi ellátásában. fejlődik, tovább alakúi az egészségr üss* integrált szervezete. A középtávú tudománypoliti­kai tej-veknek megfelelően kell bővíteni az egyetem tu­dományos tevékenységét, ja­vítani a gyógyszeriparhoz fűződő kapcsolatokat. Vál­tozatlanul fontos feladat, hogy az intézetek és a disz­ciplínák között szorosabb együttműködés jöjjön létre, koncentrálódjék a tudomá­nyos munka. A rektor ez­után az egyetem elsőéves hallgatóit köszöntötte, hang­súlyozván: az egyetem veze­tősége bízik abban, hogy a felvételi vizsgákon sikerült hitelesen megítélni képessé­geiket, s ami ezután szá­mukra következik, az való­jában ügybuzgalmukon, vá­lasztott hivatásuk iránti el­kötelezettségükön múlik. Dr. Petri Gábor a SZOTE tanácsülésének végén ünne­pélyesen megnyitotta az egyetem 1981'82-es tanévét. Évkezdet az oktatási igazgatóságon Tanévnyitó ünnepséget rendeztek tegnap Szegeden, az MSZMP megyei Oktatási Igazgatóságán is. Az esemé­nyen megjelent dr. Sebe Já­nos. a megyei pártbizottság osztályvezetője. Dr. Szilágyi Júlia igazgató köszöntötte az egyéves párt­iskola hallgatóit, valamint a I szervező titkárok tanfolya­mára beiratkozott dolgozó­kat, akik a megye városai­ból. Községeiből érkeztek, hogy kéthetes tanfolyamon ismerkedjenek időszerű nemzetközi és belpolitikai kérdésekkel* a propaganda­munkával. Ünnepi beszedőben dr. Szilágyi Júlia elmondta, az idei tanévben három terüle­ten kezdődik meg az okta­tómunka. A Marxizmus—Le­ninizmus Esti Egyetemére 2 ezer 101 hallgató iratkozott be. Kihelyezett tagozatok in­dulnak Szentesen. Hódmező­vásárhelyen és Makón. Az egyéves párti6kolán 40 hall­gató kezdi meg munkáját, míg a szervező titkárok tan­folyamán — az ötször két­hetes időszakban — egy-egy alkalommal több mint hat­vanan tanulnak. November­ben az öthónapos pártisko­lán kezdődik meg az okta­tás. A hallgatók megismerked­nek azokkal a központi és megyei párthatározatokkal, amelyek a propagandamun­ka fontosabb kérdéseivel foglalkoznak, és a párt XII. kongresszusának célkitűzé­séit segítik sikerre. Tanul­mányozzák a marxizmus klasszikusainak tanításait is. hiszen útmutatásuk ma ki­váltképpen időszerű a rend­kívül bonyolult nemzetközi viszonyok közepette. Köztu­dott. hogy élénk érdeklődós nyilvánul meg a nemzetközi kérdések, egyes jelenségek iránt. Ezekre a pártalapszer­vezetekben dolgozó propa­gandistáknak kell választ adniuk, ahhoz viszont meg­felelő politikai tájékozott­ság, kellő felkészültség szük­séges. A felkészüléshez és a kibontakozó vitáithoz kap­nak majd értő támogatást mindazok, akik a most in­duló politikai tanfolvamnk hallga tói. v

Next

/
Thumbnails
Contents