Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

8 WLDM Vasárnap, 1981. szeptember 13. K •V r • < Dinnyevásár Görögdinnyék sorakoznak a drótketíecben, hogy a sima aszfalton szanaszét ne görögjenek az ABC-áruház körül. Mindenki válogathat kedvére, amíg a készlet tart Magam is beállok a sorba, s közben pislogok jobbra-balra, hogy ellessem, a beavatottak miként csinálják. Ügy teszek, mintha értenék a mustrához. Felveszem az egyiket Szép sötétzöld színe van, a formája is tetszetős, gömbölyded. Csakhogy a dinnye az dinnye, nem küllemre veszi az ember, hozzáértéssel kell kitapogatni, milyen belül. Olyannyira laikus vagyok a dinnyevásárláshoz, hogy legszívesebben felkapnék kettőt, gyorsan kifizetném és továbbállnék. Csakhogy ezzel mindjárt elárulnám magam, hogy még ezt sem lehet rám bízni. Kiemelek hát egyet a ketrecből, s azt teszem, amit az előttem álló. Megkopogtatom, aztán fordítok rajta, s tenyérrel a fenekére ütögetek, a megverdesem az oldalát Sorra járt már a kezemben majd mindegyik. Hosszú a sor, igyekeznem kell, nehogy elkapkodják előlem a javát. Észreveszem, az előttem álló körmével megkaristolja a dinnye héját. Ezt már nem vállalom, elég szegényt verni, minek még marni is! Sosem bírtam elviselni a barbárságot Verdesem hát tovább, ahogy jönnek sorba, némelyiket kétszer is, de hasztalan. Az én fülemnek mind egyformán kong. Különben is. a trolik, az autóbuszok mögöttünk húznak el, zajuk, morajuk elnyomja a dinnyék halovány visszhangját. Keresgélnék tovább, de rádöbbenek, már csak két dinynye van. nincs tovább válogatás. Magamhoz fogom őket. s várom, rám kerüljön a sor a fizetésnél. Az előttem álló vevő. aki ugyancsak sokáig ütögette a dinnyéket és a körmét is élesítette rajtuk — meglepetésemre — lékeltet. Ügy látszik. nem is igazi szakértő, nem bízik a dinnyében vagy talán magában? Az eladó villámgyorsan megnyitja a gyümölcsöt. s nyújtja a vásárlóhoz késhegyen a szeletet. Figyelem a fejleményeket A dinnyeszelet húsa enyhén rózsaszín, a magok barnák. A vevő megízleli, egy kicsit tűnődik, látszik az arcán, jobbat várt. De aztán kifizeti és elviszi. Én is leméretem a két utoljára maradt, sokaktól pofozott. karistolt dinnyéket. — Meglékeljem? — kérdi az eladó. — Kár lenne már bántani szegényeket — mondom tréfásan. Otthon előbb a kisebbet vágom fel. Szép a hangja, amikor reped. A színe vérpiros, az íze csodálatos. Ilyen jő dinnyét még az idén nem ettem. A másikat vinném a hűtőszekrénybe. A kíváncsiság azonban nem hagy nyugton. Kettészelem, megkóstolom: ez is éppen olyan iól sikerült, mint a kisebb. Hiába, a dinnyevásárláshoz érteni kell! T. B. Vaderna Iózsef Pablo Neruda tengeri kagylói Születés és halál Holdsütése két ívbe zárja önmagát. Elég. Kagylóhúsban Aphrodité vonaglik, s citromot csepegtet rá az öregedés. A zsebem milyen tengerparti lény? Csontig ázott szét az öklöm. A kínon meddig folyik át a kéj — sómarta nadrág, ing, áramütés? Az ember válla két üres kagylóhéj, fordítva szivárog mellében az éi Főbűnök és mellékbűnök között a haza melyik hazában skizofrén? Mészáros bárdján csillog a tenger, a kifényesített kagyló vérrel él, s akárcsak az állattal az ember, a pénz. s munka helyet cserél az élén. összerándul, elkábul a szél. Csak az anyag nyitódik, csukódik. Elhagyott kagyló a forradalom, s hosszú, csavart zúgás a hit. M

odellt keresek. Magasság 174, mell bőség 96. csípő 92. Óránként 120 forint. Még egyszer ránézett a hirdetőtáblára rögzített papír aljara, a telefonszámra, azután gyorsan elfordult. Több mint egy százas óránként, mondjuk hetente három és fél, számolgatott miközben felment a lépcsőn és a tanulmányi osztály ajtajához ért. Ökörség, mondta magúban, amikor benyitott az ajtón. A jól ismert fekete teteiű söntésoultszerű alkotmányra hajolva kitöltötte a papírokat és sietett kifelé. Harmadéves vagyok..; Harmadeves ... Harmadéves, lüktetett az agya. Ahogy közelebb ért a bejáratnál álló hirdetőtáblához, önkéntelenül kapott gondolata megint a telefonszám után. Odaállt a falra szögezett rács elé, ide-oda forgatta a fejét, mintha keresgélne valamit, mondjuk egy jó albérlethirdetést. Azután, ahogy elolvasta a számokat, rögtön el is indult a kijárat felé. A körút sarkan megállt, elővett^ a noteszét és felirta a számokat. Szokása szerint az utolsót megcserélte az elsővel, hogy ha az anyja kutakodik a táskájában, ne tudjon semmit kezdeni a telefonszámokkal. Mikor hazaért, szerencséié üres volt a lakás. Százhetvennégy magas, kilencvenhat mell, kilencvenkettő csípő/Pont én vagyok, rágta aggódva a szájaszélét, és előkapta a varrógép fiókjából a centit. Méricskélte magát, de nem nyugodott meg. mert ha háromszor ismételte, akkor annyiszor volt egy-két centivel több, vagy kevesebb. Kiszaladt az előszobába és a tükör előtt elkezdett ugrabugrálni. Lábujjhegyen szökdelni. ahogy azt testnevelő tuiyíra annak ideién mondta, és közbún figyelte a tükörben, hogy elég rugalmasan rázkódik-e a cicije. Kiogástalan — állapította meg, és határozott léptekkel ment a szobába a telefonhoz. Oda sem nézett, a kagyló felé nyúLt, amikor a kezében érezte a műanyag fogantyút, akkor jutott eszébe, hogy a jegyzetfüzetét, amibe felírta a telefonszámot, nem vette elő a táskájából. Maga biztosnak kell lennem — határozta el —, mint egy... De nem jutott eszébe elfogadható hasonlat. Emlékezetböl tárcsázta a számot, levegőt préselt a tüdejébe, mintha vízbe ugrana és várt. Ügy tűnt, hogy túl hosszan cseng ki a szerkezet, kétszer is levegőt vett. nmíg vegre egy férfi hangját hallotta a készülékből. Automata üzenetrögzítő vagyok! Ha a modell jelentkezik, kérem mondja be a telefonszámát, három másodperccel azután, hogy én elhallgatok. Ezt. kétszer játszotta le a magnó, azután csönd lett. csak a kazettában futó szalag zaját hal•otta erősebben. Én... én — | nyögte bele a kagylóba és rádöbbent. hogv összevissza makog. I Gyorsan bemondta a lakásuk telefonszámát es lecsapta a kagylót. Észre sem vette, hogy közben leült az. agy szélére, amelyik mellett a telefonasztal állt. De nagy ökör vagyok — suttogta. Lekapta az előszobafogasról a táskája: és elrohant az uszodába. Egy ideig forgolódott a napon. Üszott néhány métert, de feiboszszántói la egy úszósapkás krapek, aki összevissza fröcskölt maga korüt mindenkit. Gyorsan megtörölközött és hazarohant. Félt, hogy az anyja veszi fel a telefont, és ha előbb tud meg mindent, mint kellene, óriás, botrányt csap. Anyunak még az is kurva, aki este a kirakat előtt fagylaltot nyal — idegesítette saját magát hazafelé, és a lakóházuk közelébe érve már futott. Felrohant a lépcsőn, nem hívta a liftet. Nem volt itthon — állapította meg, amikor beesett az ajtón. Két napig a telefont kerülgette. Hiába várt. Pedig az nem lehet, hogy ne hívjon vissza Csongor — meditált. Már azt is elhatározta, hogy így fogják hívni azt, aki fából faragja ki idomait. Aztán belakkozza a mester a tölgyfaszerű... nem, valami mahagónira hasonlító anyagból készült szobrot. Gyönyörű lesz, fényes, mégis tömör, mint a bronz. Amikor leleplezik a Belvárosban, mondjuk a zenélő szökőkút mögött. fenséges mosollyal áll Csongor mellett, miközben majd kibújik a bőréből az örömtől, hogy csodálják. És hogy pukkad majd az a hülye Kori. Egyáltalán mi a fenéért adták annak a gebének a Kornélia nevet. Régi adósok egymásnak, majd most... Persze mindezt idő közben töviről hegyire elmesélte Jolinak, aki két utcával odébb lakott a kenyérbolt fölött, ö aztán egy óra múlva tovább mondta, és így az: egész grupp tudta az egyetemen, hogy modellt fog állni óránként százhúszért. Amikor visszahallotta, már úgy tudta a fél évfolyam, hogy egy egyetemre való jelentkező közül őt szúrta ki Csongor. Mindennap hozzáadott valaki valamit. Harmadnapra a művész úr már várt miatta, pedig két gyereke van, és elég helyes felesége. Rettenetesen élvezte a szitut. Így kell lenni. így kell lenni — próbálta szuggerálni n telefont, amikor már egy hete hiába kerülgette. Egyetlen pillanatra feledkezett meg az egészről, amikor a kamrában összeszedte az üvegeket, hogy visszavigye a boltba. Pont akkor csörgött a szobában a telefon, amikor a szatyor száját madzaggal húzta volna szorosabbra. hogy ne verődjön egymásra a sok üveg cipekedés közben. Letette a szatyrot az ajtó mellé és berohant. — Halló. Itt a fiatal lányokat modellként való felhasználásról lebeszélő bizottság titkára beszél. Tudja maga milyenek azok a festők? Van róluk fogalma ... — Mit... — nyögte ki, de azt már nem bírta hozzátenni, hogy — képzel, mert nem tudta, hogy valamelyik évfolyamtársa ment át hülyébe, vagy komoly a dolog. — Na ne haragudjon a tréfáért. Józsi, mármint az üzenetrögzítőm adta át a számát Hány éves, kérem? — Huszonkettő, illetve a iövő hónapban töltöm be... azt hiszem egy év ide vagy oda. most nem lényeges. Valahogy észretért a saját hangjától. Pillanatok alatt a régi lett, hiszen itt van ni. Minden oké. — A méreteim megfelélnek a célnak... — Várjon egy pillanatig, kérem. Maga nem szakmabeli. A városban minden modellt hangról ismerek. Feltétlenül semleges terepen szeretnék először egy találkozót, aztán majd meglátjuk. Egy óra múlva az Évában, jó? Pléboj Kattan a telefon és semmi. Nagyot nyelt, odament a könyvespolchoz, amelyikre régi szokása szerint az óráját tette. Ráérek még, legyintett, amikor látta, hogv alig múlt három. Gépiesen odament a ruhaszekrényhez. Sarkig kitárta az ajtószárnyakat és megtapogatta az összes ruháját. Végül megállapodott saját magával, hogy marad rajta a farmer és a garbó. Kiment a konyháiba, útközben az előszobában felkapta az öreg barna komódról az újságot. Hátával a kredencnek támaszkodott, mint a medve a fához, ha vakarni akarja és ránézett az újság hátsó oldalára. Egy betűt se olvasott el, mert végigszaladt a hideg raita. hogvan fogia megismerni a festőt. Hiszen semmit nem beszéltek meg. Az idegességet most már lejjebb érezte a gyomrában. Háromnegyed négy előtt rohant ki a kapun. Sietett, bár a presszó, ahol találkozni kellett, alig öt percnyire volt tőlük. Üt közben megkerülte a templomot, hogy teljen az idő. közben drukkolt, nenogy valakivel találkozzon és beszélgetni kelljen. Amikor a presszó üvegajtaja elé ért, rövidebbeket lépett, úgy nyitott be, mintha lassított film lenne az egész. Odabent halkan duruzsolt a hűtőgép. A felszolgáló éppen valamit keresett a pult előtt és nyakát nyújtogatva próbált a fagyialtostartályok fölött áthajolva lenézni a földre. Ebből az egészből az jutott el a -tudatáig, hogy nem látja a festőt. Erőt vett magám iobbra-balra rántotta a fejét, aztán elindult a hátsó asztalok felé. arra számított,, hogv azon a részen, amelyet a bejárattól a fal kiszögelése eltakar, megtalálja. Jó negyvenes nót látott az ablak mellett, amint éppen egy gyümölcslevet kortyolgatott. Évek óta hidrogénezett feje lehetetlenül világított, ahogyan ferdén érte a fény. Akár a máz a cserépre, úev tapadt arcbőrére a kenőcs. a Púder. Vastagra rúzsozott száia. germánosan nagy állkapcsa egv halkiállításom látott muréna fejére emlékeztette. Ültében nem tudta jobban megítélni a nőt. Az „entéllektüelek" közé valónak sejtette. Mindig így mondta ezt a fajtát, a száját lebigygvesztve. félig lesütött szemmel — entellektüel; aki sikket csinál a tonroínevosságból. A nő is felfigyelt rá. mozdulatlan szemmel vizsgálgatta tetőtől talpig. Érezte, hogy melege lesz, a to-lakodó tekintet pillanatról pillanatra jobban zavarta. Bal térdét kicsit megroggyan,totta. azután, lépett egyet az asztal fele. Mire kinyitotta volna a száját, a nő már húrom mondatot is eldarált. Hangjában nem volt semmi különös. Abban sem, ahogy kissé elfordult az asztaltól és látszott, a lábfejét feltette a feneke jobb fele alá. Olyan féltörök ülésben támaszkodott teljes súlyával a szék támlájához. — Üljön le, drága — mondta a nő —, s be sem mutatkozva folytatta. — Tudja. Pista nem ért rá eljönni, engem küldött. Mit kér? — vetette közbe, de a választ már meg sem várta, hanem folytatta. Elmegyünk most — ha van ideje — és otthon majd meglátjuk. Amikor felkeltek és elindultak, érezte, hogy a nő lassan tetőtől talpig szemügyre veszi hátulról. Bittől idegesen lóbálva kezeit igyekezett a kijárat felé. Az utcán beültek egy Golfba és elindultak. Nem érezte valami jónak a helyzetét, ráadásul a nő, aki jól vezetett, meg se mukkant. Csak néha sandított rá a hoszszabb egyenes utcákon, de akkor megpróbálta egy pillanat alatt a feje búbjától a talpáig újra szemügyre venni. Persze úgy, hogy közben az utat se tévessze el. Ez már majdnem nevetésre ingerelte, és ha nem álltak volna meg negyedóra múlva a várostól néhány kilométerre a határ közelében fekvő községben, biztos elküldi a nőt a fenébe. A fékezésre megkönnyebbült, A ház, amelyik, elé alkalmi sofőrje állt. egy olyan.... hogy is mondjam, egy gatyába rázott tanya volt. Egyik oldalfala, amely ferdén nézett az utcára, üvegből készült. Ezt sejtette a szomszéd épületektől eltérő rendeltetést. Az aitón, belépve nem tudta pontosan megállapítani. mi idegesíti, vééül abban maradt, hogy a dohos faiakat nemrégen meszelték vagy inkább festették. Az előszobából balra egy ajtó nyílt, azzal átellenben a falon fogasokon kabátok lógtak, alattuk esemyötartó és cipöallvány volt. Szemben a bejárattal egy boltívesre alakított, feltehetően szobába vezető bejáratot, látott, amelyet kétfelé nyíló vastag függöny fedett. A nő előrelépett, két, kezével utat nvitott és a függönyt hagyta az orra előtt összecsapódni. Hallotta, hogv egv férfival beszélget. A „Maga meg hol van?" kiáltásra lépett be a műterembe. — Hogy van? — lépett hozzá egy negyven év körüli férfi, aki kék kezeslábas munkaruhát viselt. Kerek, nagy szőrös keze volt. Az egész ember egv szőrmók benyomását keltette benne, mintha Mupett Shaw-ból lépett volna elő. De a kérdését inkább csak kitalálta, mert a férfi szájában egy ecsetet tartott, amitől csak azt tudta kimondani — hogyjan? Mint amikor az ember egy első angol órán ismételgeti a „haudou.jou"-t Azért felismerj a telefonban hallott hangot. — Nahát, én egy festő vagyok — gurgulázta a férfi már kikapva a szájából az ecsetet. — Bár némelyik kritikus nem így mondja he... he... he... Óriási mi! — nézett a nő felé Aztán válaszra sem várva, karon fogta és körbejárta jobbról balróL — Tudja, szívem — én csakt olyan modellel tudok dolgozni, amelyik lendületet ad a testnek, szellemnek egyaránt. He... he... he... Én egy „pléboj"vagyok. Óriási mi? — csapott fejével megint a nő felé. Azután érezte, hogy a férfi az ujjával elkezdi nyomogatni. A nyakától a derekáig olvan tizenöt centiként érezhetően azért, hogy tudja, elég kemény-e. Tiszta lóvásárnak tűnt az egész. — Lássunk mindent. He... he... he... — szólt a férfi. — A ... fürdőruhám otthon maradt! — nyögt*. ki nagy nehezen arra számítva, hogy rosszul értette a festőt. Az hirtelen a szájába kapta a jobb kezébe szorongatott ecsetet és felnyögött — Milyen juhát? Öjiási, hajjod — megint kikapta az ecsetet — A fürdőruhát... emelte fel a hangiát elnyújtva. Mit gondol, ez a Hoffman-féle reklámfestőszalon? Na. viszontlátásra. Elment magától a kedvem, úgy látszik. mégsem vagyok igazi pléboj — és szépen karonfogta. az ecsetei, visszadugta a száriába. kikísérte az ajtóig. — Visziát — szólt utána és eltűnt a házban. Ezután egy pillanat múlva ismét kinyílt az ajtó. — És van-e pénze buszra? Ott a megálló a következő saroknál Amarra van a határ, el ne tévedjen — kiáltotta a l'érfi. aztáin eltűnt az ajtó mögött. Nem tudta, merre indul. Össze akarta foglalni, mi történt, és mit válaszol, ha majd kérdik — - no mi van a Csongorral? Hogyan áll a válópered és a szobrod? Ahogy lépett, érezte, nedves a lapokból rakott járda. Feljebb emelte a i fejét, és meglat.1.a a szivárvány1 j az égen. A körív ket. vége a föld- ' re ért, látszott, hogy keresztbe I feszül a fő utca felett. „Atmen-. tem a szivárvány alatt." — ju-! tott eszébe a táncdalszöveg, amit. annak ideién szeretett. Átmenni a szivárvány alatt, az szerencsét hoz, átmentem, át... Felfelé nézett észre sem vette, hegy elfogytak a járdalapok. Átérek még alatta. Olt a fánál — suttogta. Nem hallotta, hogy a határőr harmadszorra kiállt: — Állj, vagy lövök! SÁNDOR L. BENEDEK j *