Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
/ % Vasárnap. t98t. sieptemtíeT C. Todor Zsívkov kitüntetése Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke levélben köszöntötte Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökét 70. születésnapja alkalmából. Ugyanebből az alkalomból nz Elnöki Tanács Todor Zaivkovot a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, valamint a szocialista országok közösségében kifejtett internacionalista tevékenysége, továbbá o magyar—bolgár kapcsolatok elmélyítésében szerzett kiemelkedő érdemelnek elismeréséül a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zászlórendjével tüntette kí. RÁDIÓTELEX HAZAÉRKEZETT A KATONAI KÜLDÖTTSÉG Szombaton hazaérkezett a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban járt magyar katonai küldöttség. A delegáció, Cséml Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár vezetésével. részt vett a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság hadserege megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, AZ AÉGÁN KÜLÜGYMINISZTER ETIÓPIÁBAN Menglsztu Halié Mariam, az Ideiglenes katonai kormányzó tanács elnöke, államfő szombaton fogadta az Etiópiában tartózkodó Sah Mohammed Doszt afgán külügyminisztert, aki átadta Babrak Karmai üzenetét KIK ÖLTÉK MEG R DELAMARE-T? Áz Asz-Szaiir cimű bejrúti napilap szerint egy eddig ismeretlen, „libanoni vörös brigádok" elnevezésű terrorszervezet vállalta magára Loula Delamare bejrúti francia nagykövet meggyilkolását. AZ IRÁNI ÁLLAMÜGYÉSZ HALÁLA Szombaton este egy teheráni kórházban belehalt sérüléseibe Ali Kuduazi ajatollah, az iszlám forradalmi bíróságok főéllamügyésze, aki ellen a délelőtt folyamán pokolgépes merényletet hajtotok végre. ÖSSZEESKÜVÉS NICARAGUÁBAN A nicaraguai belügyminisztérium közlése szerint a kormány megdöntésére Irányuló ellenforradalmi összeesküvést lepleztek le. és az iysszeesküvésben való részvétel vádjával 12 személyt tartóztattak le. Az ügyben folytatódik a nyomozás. Aa országos kirakárásár 1981. szeptember 13-in országos állatvásár 1981. szeptember 18-án loerül megrendezésre a Irtftkutvdorozamal vásárterén. Idegenvezetői tanfolyamot indít a Széfed Tourist Inf ormáclrt: Vlctor Hu»o u. I. Telefon: ll-Tll. ENSZ-közgyűlés Függetlenséget követelnek Namíbiának [Egyiptom Folytatódnak a letartóztatások 0 Kairó (MTI) A kairói sajtó az elnök Szombatig több mint ezer tervezett intézkedéseit egyembert tartóztattak le az öntetűen „szeptember 5-i 0 New York (AP) követelte. — Az Egyesült ÁlPénteken este az ENSZ- lamok bátorítja Dél-Afrikát, közgyűlés Namíbiával foglal- amelynek politikája veszékozó rendkívüli ülésszakán lyezteti a világ békéjét és megkezdődött az érdemi biztonságát — mondotta. Ezmunka. Összesen 116-an je- zel összefüggésben Lusaka lentkeztek szólásra, és pén- emlékeztetett rá: az Angola tekén 12-en kaptak lehetősé- elleni dél-afrikai támadás get véleményük kifejtésére, tárgyalásakor a Biztonsági Valamennyi felszólaló elítél- Tanácsban az Egyesült Állaté a dél-afrikai kormány faj- mok vétóval akadályozta üldöző politikáját, és a Bíz- meg, hogy megfelelő intézketonsági Tanács Namíbiával déseket hozzanak Dél-Afrika kapcsolatos 435-ös számú ha- ellen. végrehajtását hívta a világszervezet tagállamait, hogy ellenőrizzék hatékonyabban a Dél-Afrikával szemben fennálló embargórendelkezések — többek közt fegyver- és olajembargó — végrehajtását. Az Angolát képviselő Alexandre Rodrigu.es belügyminiszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy Namíbia katonai megszállása polgárháborút eredményez. Rodrigues rámutatott: az Egyesült Isidoro Malmierca Peoli Államok vétója bátorítja kubai külügyminiszter azt Dél-Afrikát a dél-angolai telaló Róbert Ouko kenvai hangsúlyozta, hogy az Egye- fületek megszállására. RoDert OUlto sült Allamok bátorítja Pre- A vitában még felszólaló toriát Namíbia függetlensé- Agha Sahi pakisztáni külazönnall Sének semmibevételében. Ki- ügyminiszter, az egyiptomi felszámolását sürgette Ouko !elentrtte: az Egyesült Álla- és japán nagykövet úgyszinak.rífSta,! fÍ^JSv?: mok szövetségesei eltör- tén elítélte a dél-afrikai fajArnKnl t-rvsemszerve z(tják a namibial kérdé»t, és üldöző politikát és hatórohoncwvrtnt+n. nv egy esetleges kelet—nyugati zott intézkedéseket követelmértékben tó- a,ku tár8yává kívánják ten- tek Dél-Afrika ellen. Az ENSZ-közgyűlés NamlIndoné- biával foglalkozó rendkívüli képviselőjét, és síkra- zia ENSZ nagykövete, rá- ülésszaka kedden folytatja a Biztonsági Tanács mutatott: Dél-Afrlka a leg tórozatónak szorgalmazták, A vitában elsőként felszókülügyminiszter a Namíbia függetlenségének útjában álló összes akadály felszámolását sürg aki az Afrikai Egységszerve zet miniszteri tanácsának el. nöke is, A ESZ teljes mértékben mogatja a SWAPÖ-t, a na- nL míbiai nép egyetlen törvé- Abdullah Kamii, nyes száll az Egyesült Államokban állami szünnap van. 435-ös számú határozatának szégyenteljesebb fajüldöző munkáját, mivel hétfőn maradéktalan végrehajtása- politikát folytatja Namibiá- ~~ ért. ban, és csak azoknak az állaPaul Lusaka, az ENSZ Na- moknak a támogatásával temlba-tanácsának zambiai el- heti ezt, amelyek továbbra is nöke, Dél-Afrika teljes — fenntartják kereskedelmi és politikai, katonai, gazdasági egyéb kapcsolataikat Délés kulturális — elszigetelését Afrikával. A nagykövet felegyiptomi hatóságok Anvar Szadat elnök radikális intézkedéseinek bevezetéseként, amelyekkel az ország belpolitikai életének „megtisztítására" készül. A kairói lapok egymástól eltérő számadatokat közölnek — az Al-Ahram 1100-at, az Akhbar al-Jom 1250-et —, a péntekig ismeretessé vált neveken kivül azonban egyiforradalomként" harangozza be. A szombati lapok tudni vélik, hogy 12 pontban foglalja majd össze elhatározásait Az A1 Gumhurija szerint az egyiptomi belpolitikai élet' átalakítását célzó döntéseket népszavazáson fogják szentesíteni. Pénteken, egy nappal az első letartóztatások bejelenkük sem említ újabb neves tése ulan Kairóban több meszeméiyiségeket. Megerősítik ttotetQ menetek in_ ezzel szemben a korábban dultflk a karhatai0/n nyilvánosságra került tényt, ; hogy az aktív politikai élet- azonban minden megmozduben részt vevő ellenzéki lást meghiúsított. Egy he-: személyeken, valamint isz- iyen könnyfakasztó gáz beIám és kopt papi méltósá- vetésével 8emIegesitették a gokori kívül a letórtóztatot- ° tak között van Mohammed t°bb ezres felvonuló tomeHaeszanein Heikal, Nasszer get. A tüntetések feloszlatáelnök egykori bizalmasa is, g^or újabb személyeket akit Alexandriából szállítottak Kairóba. Valamennyi rendőri kézen levő személy ellen politikai pert indítanak, mégpedig azvettek őrizetbe. Az Iszlám ellenzék, amely az Izraellel kötött különbéke aláírása óta mind fenyegetőbb erőt képzal a váddal hogy „szított Egyiptomban, az elmúlt tók a vallási fanatizmust és K . ' k napok rendön Intézkedéseinek egyik fő célpontja volt. a vallási közösségek eötti ellentéteket". köHalg—Gromlko találkozó előtt 0 Washington (MTI) Az Egyesült Allamok elismeri, hogy „igen közeli kapcsolat" van a hadszintért nukleáris fegyverrendszerekről és a hadászati nukleáris fegyverekről folytatandó tárgyalások között, de a fegyverkorlátozás „átfogóbb vonatkozásait" illetően „nem vár mozgást" a küszöbönálló amerikai—szovjet külügyminiszteri találkozón. Ezt a kevéssé biztató „üzenetet" tartalmazza Alexander Haig külügyminiszternek a The New York Times-ban megjelent Interjúja. Andrej Gromikóval folytatandó tárgyalásairól Haig egyebek között kijelentette: „a legfontosabb célok egyike elképzelésem szerint az, hogy a hadszintéri nukleáris fegyverekkel kapcsolatos megbeszélések idejét, helyét és néhány kilndulótémáját megjelöljük". Átfogóbb fegyverzetkorlátozási tárgyalások folytatósára azonban Haig nem lát lehetőséget. Elsősorban azért nem, mert az amerikai kormány „még nem hozta meg a következő időszakra vonatkozó alapvető végrehajtási döntéseket hadászati erőink felépítése tekintetében". A külügyminiszter tehát ismét előtérbe helyezte az új fegyverkezési döntéseket a régóta esedékes korlátozási döntésekkel szemben. Angolai helyzetkép 0 Luanda (AFP) „Dél-Afrikának nehézségei yannak az Angola déli területeiről való kivonulásban" — jelentette ki pénteki sajtóértekezletén Jacobus Eksteen, a Dél-afrikai Köztársaság állandó ENSZ-képvlselője, ezzel tulajdonképpen beismerve, hogy Pretoria korábbi állításaival ellentétben a megszálló csapatok még mindig Angolában tartózkodnak. A nagykövet ezt úgy magyarázta, hogy „aknák és katonai tevékenység" nehezítik a kivonulást, de katonáik „visszavonulóban vannak". Az Eksteen áltól emiitett „nehézségek" az Angop angolai hírügynökség jelentéséből tűnnek ki: a híradás beszámol arról, hogy a délafrikai csapatok aknákat helyeznek el Angola déli területén, abból a célból, hogy nehezítsék az emberek és az állatok mozgását a Namíbiával határos frontövezetben. A nagyarányú aknásítás azonban csak egyik oka a késedelemnek. A másik ok az Angop jelentése szerint valószínűleg az, hogy a délafrikaiak legalább az alapfeltételeket meg akarják teremteni ahhóz, hogy az elfoglalt területekre telepítsék bábjaikat, a luandai törvényes kormánnyal szembenálló Unita szakadár elemeit. A TASZSZ szovjet hírügynökség a pretoriai rádióra hivatkozva jelentette, hogy az angolai agresszió során Dél-Afrika nemcsak a NATO országaiban gyártott fegyvereket vetett be, hanem az Izrael és a Dél-Afrikát titokban támogató más országok segítségével előállított, korszerű hazai fegyverrendszereket is, békés falvak, a polgári lakosság ellen. Ennek eredményeként Kunene tartomány gyakorlatilag romokban hever. Lengyelország Megkezdődött a „Szolidaritás" kongresszusa 0 Gdansk (MTI) Szombaton az észak lengyelországi Gdansk egyik sportcsarnokában megkezdődött a „Szolidaritás" szervezet kongresszusa- A két részben megrendezésre kerülő tanácskozás első fele várhatóan három napig tart, s a folytatás előreláthatóan szeptember utolsó napjaiban lesz. A rendezvényt Lech Walesa. a szervezet országos egyeztető bizottságának elnöke nyitotta meg. Szervezeti és ügyrendi kérdések megvitatása után a közel 900 küldött előtt Stanislaw Ciosek, a lengyel kormány szakszervezeti együttműködési ügyekkel megbízott minisztere felolvasta a Minisztertanácsnak a kongresszushoz intézett levelét — A levél — amelyet Mieczislaw Rakowski miniszterelnök-helyettes írt alá — elöljáróban utal arra, hogy a „Szolidaritás" szervezete az egy évvel ezelőtt kötött megállapodások eredményeként jött létre. „A lengyel kormány a „Szolidaritással" folytatott párbeszédben a megegyezésre törekszik, igy valósítja meg a LEMP által meghatározott politikát-" A levél hangsúlyozza. hogy az országban megindult az újjászületés folyamata, előkészületben van a gazdasági reform, nőttek a fizessek és bővült a szociális juttatások köre. Egyidejűleg azonban visszaesett a termelés, csökkent a munkafegyelem és nehezebbé vált az állampolgárok élete. A kormány rámutatott, hogy minden szakszervezettel, így a „Szolidaritással" is kész az együttműködésre. Mindenki köteles tiszteletben tartani az ország szocialista rendjét, a LEMP vezető szerepét és Lengyelország szövetségi kötelezettségeit. A levél befejezésül a válságból való kijutás érdekében alkotó együttműködésre hívta fel a „Szolidaritást"* A (Lengyel Népköztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatot tett közzé azzal kapcsolatban, hogy kongresszusára a „Szolidaritás" nem hívta meg a KGSThez tartozó szocialista or-. szágok küldöttségeit, csak a Szakszervezeti Világszövetség meghívására szorítkozott Jozef Wiejacz külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytatott a -.Szolidaritás" országos egyeztető bizottságának képviselőjével. Tiltakozott amiatt, hogy a kongresszusra szóló meghívások nem felelnek meg a lengyel külpolitika elveinek, s főleg, mert nem hívták a Lengyelországgal leginkább baráti kapcsolatban álló KGST-tógországok szakszer, vezeti központjait. viszont néhány szélsőségesen jobboldali irányultságú szakszervezetet igen. Mindez annak ellenére történt, hogy korábban már a „Szolidaritás" képviselői előtt világosan kifejtették a lengyel külpolitika elveit, és hangsúlyozták annak szükségességét, hogy ezeket az elveket a szakszervezetek nemzetközi tevékenységében tartsák tiszteletben. * A lengyelországi Olsztynban tizenkilenc nap után felfüggesztették okkupációs sztrájkjukat a helyi nyomdaipari dolgozók- Mint közölték, az akciót a '.Szolidaritás" országos kongreszszusának ideje alatt szüneteltetik. de ha azalatt sem teljesitik követeléseiket, akkor folyatják, sőt országossá teszik az okkupációs sztrájkot a nyomdaipari üzemekben. Értesítjük nvugdfiasa inkát. hoev 1981. SZEPTEMBER 12-ÉN 13 ÖRAKOR a gváregvség ebédlőlében nyugdíjas'találkozót tartunk. melyre szeretettel várunk minden nyugdíjasunkat. \ Kéziszerszámgyár Szegedi Gyáregysége. Szeged. Rigó u. 38. Szakmunkásvizsgára előkészítő tanfolyamot szervezünk: — vasipari — építőipari — villamosipari szakmákban. Jelentkezni lehet: a 600 sz Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Szeged. Tolbuhin sgt 84. sz. alatt Beruházók, építkezők, figyelem! Hagyományos és egyedi kivitelű nádtermékeket forgalmaz a Sárszentmihályi Aliarai Gazdaság. Termékeink kiváló hö- és hangszigetelése elönvös felhasználást, biztosít az építkezéseknél. Ugyancsak sok éves hagyománya van a nádtermékek kertészeti alkalmazásának. Ű1 termékeink rusztikus hatásaik. esztétikai tulaidonságaik folytán belső burkolásra gazdaságosan alkalmazhatók. Nagv kapacitással állunk az építkezők rendelkezésére tetőfedési szolgáltatásainkkal is. O Részletes felvilágosítás az alábbi címen szerezhető be: Sárszentmihálvi Állami Gazdaság. Sárszentmihálv 8143. Telefon: Székesfehérvár 13-335. Telex: 021-372.