Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
2 Szerda, 1981. szeptember 30. 98 A éw eleién r Ujabb találkozó Gromiko ©s Hosq között © New York (MTI) Négy és félórás megbeszélést tartott hétfón New Yorkban Andrej Gromiko szovjet és Alexander Haig arr.erikai külügyminiszter. Mint. Dean Fischer. az amerikai külügvminlisztéi/iumi szóvivőié később elmondta, „a nemzetközi élet és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseinek teljes skáláját áttekintették". A miniszterek iövő év elején ismét találkoznak. Gromiko és Haig — akárcsak az első találkozó alkalmával — most ls többnyire négyszemközt tárgyalt egymással, és mint Fischer — némileg titokzatoskodva — aláhúzta, munkatársaik csak akkor csatlakoztak az eszmecseréhez, amikor a kétoldalú kapcsolatok kérdéseire terelődött a szú. Az amerikai ' táiékoztatás szerint a miniszterek ' eszmét cseréitek többek között a november 30-án Genfben kezdődő rakétakorlátozási tárgyalások napirendiéről. A megbeszélést Haig — szóvivőién keresztül — „komoly és őszinte szelleműnek" minősítette. Az amerikai külügyminiszter az eszmecsere során ragaszkodott ahhoz a formulához, amely „a mértéktartás és kölcsönösség" címén mintegy a Szovjetunió nemzetközt magatartásától teszi függővé Washington készségét az együttműködésre. Ismeretes, hogy a szovjet külügyminiszter a kapcsolatoknak ezt a felfogását a múlt héten az ENSZ-ben elhangzott beszédében határozottan elutasította. New York-i megfigyelők a bizalmas természetű diplomáciai megbeszélés eddig ismert eredményei közül kiemelik a genfi tárgyalások megkezdéséről létrejött megállapodást, valamint annak a ténynek a fontosságát. hogv a Reagan-kormányzat és a Szovjetunió között nehezen megindult párbeszéd a miniszterek jövő év elejére bejelentett újabb találkozójával folytatódik. Irak—Irán I végeláthatatlan háború „Ezek azok az országok, Az olajkutak veszélyezte- 8—32 kilométer. Irak néamelyek Izrael ellen akar- tettsége mégis 1ó ürügyet nány nap leforgása alatt eltak szent háborút Indítani, kínált az Egyesült Államok- íoglalta a vitatott területeEhelyett most egymás ellen nak és NATO-szövetségesei- ket. de a súlyos áldozatoikvívják a szent háborút, a nek arra. hogy fokozzák ka- kai járó katonai sikereket dzslhadot." Nem más, mint tonai jelenlétüket, a térségBegin izraeli miniszterelnök ben. Az Iraki—iráni konfliktette ezt a kárörvendő klje- tus elhúzódása sajnálatosan lentést egv évvel ezelőtt, az azt az amerikai érvelést táiraki—iráni háború kezde- masztia alá. hogy nem az tén. Nem kétséges, hogy Iz- izraeli agresszió, hanem az íael igyekezett maximális allítólagos szovjet expanzió hasznot húzni a két moha- a fő veszély a Közel-Kelet, medán ország konfliktusé- a Perzsa-öböl térségében, __ ból. Mi sem bizonyítja ezt hiszen a háborúval párosuló tette meg" a háború.noha Helmut Sciimidt fogadta Gyenes Andrást C Bonn (MTI) Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár, kedden Bonnban fogadta Gyenes Andrást, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát. Az egyórás megbeszélésen Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatairól volt szó, amelyeket mindkét fél jónak minősített. Gyenes András Herbert Wehnernek, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciója elnökének, az SPD elnöksége tagjának meghívósára tartózkodik szombat óta az NSZK-ban. Október másodlkáig tartó látogatásán vezető szociáldemokrata és szabaddemokrata politikusokkal folytat további megbeszéléseket a magyar—nyugatnémet viszonyról. Közéleti napló RÉSZ VÉ TNYILV ANÍTAS A spanyol kommunisták egy csoportját ért halálos kimenetelű autóbuszbaleset kapcsán a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának mély részvétét és együttérzését tolmácsolta a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának kedden Madridban Pálos Tamás, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és dr. Kincses László, a Magyar Népköztársaság madridi nagykövete. azóta sem volt képes nolltlkai győzelemmé változtatni. Az Iraki vezetés magabiztosan emlékezett meg az első évfordulóról. Taha Jaszszln Ramadan miniszterelnök-helyettes azt állította, hogy Irakot nem gyengíjobban, mint az, hogy az iz- iráni belpolitikai válság — raeli légierő ez év iúnlusá- úgymond — a kommunista ban vakmerően lebombázta hatalomátvétel, egv szovjetaz Iráni frontra figyelő Irak barát iráni rezsim szállásbefejezés előtt álló nukleá- csinálóia. Az iráni forradaris központját. Ugyanez az lom hatásától rettegő reakIzrael veszedelmes konflik- ciós rendszerek — Omán. tushelyzetet provokált Szí- Szaúd-Arábia — hajlanak a riával a libanoni Bekaa- washingtoni tézis elfogadávölgvben, majd példátlan sára. s Irakot támogatva terrortámadásokat haitott nemcsak a kötelező arab végre Bejrút polgári lakó- szolidaritást tartiák szem negvedel és több dél-libano- előtt, hanem elsősorban a nl település, palesztin me- IChomeinl-láz továbbterjedés nekülttábor ellen. • « Túlzás nélkül állítható, hogy Begin nemcsak Washingtontól kapott szabad kezet az agresszió eszkalációiához, hanem áttételesen attól az arab világtól is. amelyet minden korábbinai megosztottabbá tett az Iraki—iráni konfliktus. Jellemző, hogy Irak meeszakítotsének szeretnék eleiét vennapt 3.5 millióról egymillió hordóra esett vissza a kőolajtermelés. Ezzel szemben — fűzte hozzá — minden további nap núlyosbftia Irán gazdasági és nemzetközi helyzetét, mélyíti ' a belpolitikai válságot, növeli a soknemzetiségű állam széthullásának veszélyét Ami az iráni rendszert Illeti, a sorozatos bombamerényletek, belpolitikai megrázkódtatások ellenére ls tartja magát. A háború tehát folvtani. Ugyanakkor megkönv- tódlk. Az iraki-iráni vesznyebbüléssel nyugtázzák, teségllsiák árnyékában hogy az öböl legerősebb katonai hatalmává előlépett Irak ambícióit is mérsékelték a háború politikai, katonai, gazdasági kihatásai. A háború közel-keleti, nemzetközi veszélyeit felmérő ton.yezők — az ENSZ, a PFSZ, az el nem kötelezett országok, az iszlám mindinkább konkrét formát ölt a hegemóniára törő Egyesült Államok katonai jelenléte a térségben, ám erről a marakodó két ország nem akar tudomást vermi. BScz Sándor Két hír Lengyelországból © Gdansk (MTI) Gdanskban kedden folytatódott a Szolidaritás szervezet kongresszusa. A tanácskozás résztvevői az ülés második fordulójának negyedik napján az Országos Egyeztető Bizottság eddigi tevékenységével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. A bejelentett napirend értelmében, várhatóan szerdán fejezik be a küldöttek a Szolidaritás szervezet vezető testületeinek megválasztását előkészítő munkát. Lengyelországiján, a bydgoszczi vajdaságban levő Zoledow községben ismeretlen tettesek meggyalázták a helyi szovjet hősi emlékművet: az obeliszket festékkel összemázolták, horogkeresztet és az ország szövetségesi kapcsolatait támadó jelszavakat festettek rá. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. LOSONCZI PAL ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA Botswana Köztársaság nács elnöke táviratban üdnemzeti ünnepe alkalmából vözölte dr. Quett K. J. MaLosonczi Pál, az Elnöki Ta- síre államfőt. ELUTAZOTT A BOLGÁR KÜLDÖTTSÉG Marjai Józsefnek, a Mi- sének vezetésével, aki a manlsztertanács elnökhelyette- gyar—bolgár gazdasági és sének meghívására szeptem- műszaki-tudományos együttber 24—29. között bolgár működési bizottság bolgár küldöttség Járt hazánkban tagozatának elnöke is. A deSztanis Bonevnek, a Mi- legáció tegnap elutazott Bunisztertanács elnökhelyette- dapestről. SZOVJET ENERGETIKAI NAPOK HAZÁNKBAN Október 1. és 16. között Győrött, a Közlekedési es különböző, a szovjet villa- Távközlési Műszaki Főismosenergetikai ipart bemu- kólán. Itt egyebek között tató programokat rendeznek szovjet villamos erőmüvek hazánkban. Csütörtökön működő modelljeit tekinthenagyszabású kiállítás nyílik tik meg a látogatók. KUBAI ÜGYÉSZI KÜLDÖTTSÉG LÁTOGATÁSA Kedden elutazott Buda- feladataival, a szocialista pestről a kubai ügyészikül- törvényesség biztosítását szol döttség, amely dr. Idalberto gáló ügyészi eszközökkel, és L. de Guevara Quintana. a mindazokkal a politikai, tárKubai Köztársaság legfőbb sadalmi, gazdasági tényeügyészének vezetésével tar- zőkkel, amelyek lehetővé tetózkodott hazánkban. A de- szik a törvényesség színvolegácló megismerkedett a nalának állandó fejlesztémagyar ügyészi szervezet sét. ELEKTRONIKA ÉS AUTOMATIKA A MEZŐGAZDASÁGBAN A terhelésszabályozó au- zött ezzel a példával 11tomatlkákkal legalább 15 lusztrálták a korszerű autoszázalékkal növelhető a matikék alkalmazásának jekorrVoájnok teljesítménye, és lentőségét a kedden Eszterolyan mértékben csökkent- gombán kezdődött kétnapos hető a szemveszteség, hogy nemzetközi tudományos tagépenként 100 ezer forint ér- nácskozáson, amelynek tétékfl többlettermés kerülhet mája: elektronlka és autoa magtárakba. Többek kö- matlka a mezőgazdaságban. Légi incidens © Párizs (MTI) Élesen reagált kedden Jana líbiai hírügynökség A líbiai hírügynökség jelentéséből kitűnt, hogy a repülőgép az előre meghatározott vonalon haladt. A líbiai légitársaság Zürich és jana úav minősítétte az inTripoli között közlekedő já- „ 1 , i i_ cidenst, mint az Egyesült ratával hétfőn tortént In- Államok NATO-szövetségesei — Líbiával szembeni — üis-rf-ií ás-ssyssra A cidensre. A líbiai utasszállító repülőgépet olasz légf el tartóztatta. A római hatóságok arra hivatkoztak, hogy a gép állítólag nem csolatosan emlékeztetnek, hogy alig egy hónappal ezelőtt került sor az amerirendelkezelt Olaszország te- kaialc által provokált. légi lettl átrepülési engedéllyel. Incidensre Líbia partjainál. ta diplomáciai teocNltlait konferencia — kezdettől fogaz antiimperialista. Amerl- intenzív erőfesz/léseket ka-ellenes iranl forradalom- tettek az irakl-íráni konfEgyiptom mai rokonszenvező Szíriával és Líbiával, miközben szoros együttműködést, alakított ki olyan reakciós. Amerika-barát államokkal, mint Jordánia és Szaúd-Arábia. Jasszer Arafat. a Palesztinai Felszabáditási Szervezet elnöke a palesztin ellenállási mozgalmat nevezte a konfliktus legfőbb vesztesének. Joggal, hiszen az új iráni rendszer első döntései közé tartozott Izrael teheráni követségének bezárása, a liktus cére. tárgyalásos rendezéA két ország álláspontja lényegében változatlan. Irán mindaddig nem hajlandó el- j fogadni a tűzszünetet. Illet- ' ve tárgyalásokat kezdeni Irakkal, amíg Bagdad nem vonla ki erőit az elfoglalt iráni területekről. Ezzel szemben Irak hallani sem akar a csapatkivonásról Az ellenzék DT3CV mindaddig, amíg Irén nem Tde k^őbb - részben a ^adja el az iraki követeiéháború, részben az elmélyülő belső válság miatt — Teherán nem volt. s ma sem egyoWalúan érvénvtelenítet kepes kellő támogatast 1Q„. seket. Mint emlékezetes, a háború kirobbanásakor Irak nyújtani a Camp David-i alté az 1975 márciusában alá, n„ írt. algíri megállapodást, A ^ amely a Satt El-Arab felelogáért küzdő palesztin népnek. Magától értetődik, hogv a háborúzó Irak ereiéből sem futja mások segítésére. A Perzsa-öböl peremvldézővonalában rögzítette a két ország határvonalát. Irán ennek fejében megvonta a támogatást a bagdadi kormánnyal háborúskodó kurd felkelőktől. További kén. a világ leggazdagabb iraki követelés: helvezzék olalmezőlnek tőszomszédsá- ismét arab fennhatóság alá gában kirobbant háború az az Irán által 1971-ben elolajpiacokon is érthető foglalt három szigetet. az nyugtalanságot keltett. A Abu Muszát. valamint a Kis kezdeti aggodalom azonban és a Nagv Tumbót. s az irátúlzottnak bizonyult Mert ni kormány ad.ion önkorigaz ugyan, hogv Irak és mánvzati jogot az arab. a Trán termelése. kivitele kurd és a beludzs ktsebbségdraAZtikusan visszaesett, de nek Irak 1980. szeptember akiesést, gyorsan pótolták az 4-től számítja a háború öböl menti államok, s a kezdetét, de a kisebb határháború első évfordulóiéra villongások csak szeotemolyan fokú telítettség ala- ber 2?-én. az iraki inváziókult. ki a világpiacon, hogy val öltöttek háborús méretetöbb olajexportőr a termelés ket A frontvonal hossza ötcsökkentésére kényszerült. száz kilométer, mélysége Még szeptember elején kezdődött a belpolitikai vihar Egyiptomban. Akkor másfél ezer embert tartóztattak le. Köztük volt a kopt pápa, akinek egy sivatagi kolostorban jelölték ki kényszerlakhelyét és az Emtrek Emírje ls, aki viszont a Muzulmán Testvériség nevű, fanatikus szervezet egyik vezetője. De a letartóztatások nem korlátozódtak a különböző vallási csoportokra. Vádat emeltek különböző pártállású újságírók és egyetemi tanárok ellen is. Bűnük a hivatalos indokolás szerint az volt, hogy vallási feszültséget szítottak, és így veszélybe sodorták a nemzet egységét. Szeptember második felében az egyiptomi vezetés mepróbált nemzetközi hátteret szőni az „összeesküvés" mögé. Ekkor utasítottak kl Kairóból a szovjet nagykövetet, több munkatársát és egy magyar diplomatát is. Ez a letartóztatás! hullám kísértetiesen felidézi a Szadat hatalomra jutását követő éveket. Akkor nem sok megfigyelő akadt, aki akár fél évet is jósolt a nagy politikus, Nasszer árnyékából előlépett utódnak. Altalános meglepetésre, az átmenetinek hitt vezér ügyesebbnek bizonyult ellenfeleinél: rendkívüli találékonysággal számolt le velük. De az első öt-hat kemény esztendőt a világ feledni látszott, mivel Szadat az elmúlt néhány évben egyre békülékenyebbnek mutatkozott. A külpolitikában az egyiptomi—izraeli különbéke megkötése utalt erre, a belpolitikában pedig az, ahogy a nemzet atyja szerepét magára öltötte. Szadat nyilván abból Indult ki, hogy a megszállt területek visszaszerzése — függetlenül annak árától — személyét és politikáját népszerűvé teszi. Azt ls bekalkulálta, hogy a Szuezl-csatorna megnyitása, illetve az olajkutak visszaszerzése az ország bevételeit jelentős módon megnöveli. Kétségtelen, hogy az elnök az egyiptomi társadalom bizonyos köreiben valóban népszerű. Mindenekelőtt a burzsoázia állt mögé, teljes súlyával támogatva a nyugati nyitást, a tőkés viszonyok visszacsempészését, 8 ezzel párhuzamosan a szocialista világgal való kapcsolatok befagyasztását. A társadalom más, igen jelentős csoportjai azonban elutasították és elutasítják Szadat politikáját. A különbéke ugyanis rendkívül súlyosan érinti Egyiptom pozícióit az arab világban, a nyugati nyitás pedig a Szadat hatalomra jutásának első időszakában megerősített iszlám körök gyengítését lelentl: a fanatikus mohamedánok ezért elutasítják azt. Ha egészen más okok miatt, de az a progresszív erő is szemben áll Szadattal, amely a baloldali Nemzeti Haladó Párt körül tömörül. A Muzulmán Testvéreknek a szadati rezsim elleni támadása többször a keresztény kopt lakosság elleni fellépés formáját öltötte, s ez időnként tényleg összecsapásokhoz vezetett. A kopt—mohamedán ellentét tehát Jó ürügy volt Szadat számára, a belső rendcsináláshoz, egyfajta belpolitikai tisztogatáshoz. De hogy a vallási feszültségkellésscl kapcsolatos vádaskodás valóban csak ürügy volt, azt világosan jelzi: a letartóztatottak köre messze túlnőtt a vallásos ellenzéken. Amióta Szadat hatalmát megerősítette, csak akkor került sor Ilyen belpolitikai tisztogatásra, amikor elfogytak a közel-keleti rendezésnek az egyiptomi asztalra szórt morzsái, s egyre érezhetőbbé vált az árak és a munkanélküliség növekvése. Szadat azonban az ellenzék „lefejezése" ellenére nehéz helyzetben van. Az arab világ még mindig összefüggést lát a kőzött, hogy Szadat és Begin közvetlenül az iraki atomreaktor lerombolása előtt találkozott. Erezhető az is, hogy a reagani politikában a közel-keleti kérdés hátrább szorult. Egy helyben topognak a palesztin autonómiatárgyalások, ugyanakkor a gazdasági problémák megint élesebbek, fájdalmasabbak. Nincsenek tehát olyan külső események, fordulatok, amelyek lekötnék, elterelnék az emberek figyelmét. S a kairói utca megmozdulásának legkönnyebben úgv lehet elejét venni, ha Szadat árulókat, összeesküvőket, vagyis ellenséget, mutat fel: hazalakat és természetesen külföldieket ls. Ez Egyiptomban még mindig bevált. Szadat ezért most újra megpróbálta ... ónody György