Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

81 Vasárnap, 1981. szeptember 20. Világunk tükre Képzőművészeti világhét Picasso-centenárium Oiah tono.« Fehér éjszakák megállok nincs tovább kabátom is üres a fehér éjszakában , föltámadó szelek egyetlen lebbenéssel fölisszák mindenem Csanády Iá nos Pajzsra emelt dicsőséged Anyám, anyám, Édesanyám vesződséged százezerszám átüt a kor véres falán hatvanhét éved vasfalán. Írnék, írnék szép beszédet * de letorkol a hét halál mit legyőztél, mit megéltél miközben tésztát metéltél a levesbe, káposztába, belevágtál a torzsába, négy gyermeked csemegéje ez volt, ez volt, s a szív vére, hét halált festett pirosra, száz élet szólt parancsolva századok mélyéről; szíved s méhed gyümölcse volt műved; felnőttünk hát erős csonttal, sejtjeinkben ős parancssal, amit csak a költő sejt meg, élve halnak meg a sejtek, hogy újulva új anyaggal éljen tovább minden élet, éljen tovább neved, fényed, pajzsra emelt dicsőséged. A Tragédia Szabadkán A Népszínház az új évadban A Szabadkai Népszínház több esetben nívókülönbséggel vette fel a küzdelmet azon a fronton, ahol a modern színházért hadakoznak a bajvívók. Mégis, valamiben utolérhetetlen. A Szabadkai Népszínház ugyanis a „mindenes" szürke egyenruhájában tájol az ország majdnem valamennyi köztársaságában, de legfőbbképpen ott, ahol a magyar szóra, a szép színpadi beszédre fogékony a néző, tehát a Vajdaságban (Bácska, Bánát), Horvátországban (Baranya, Szlavónia), és Szlovéniában (Muravidék). A színház mindenkinek játszik. Éppen ezért nem léphet a közönség elé olyan bemutatókkal, amelyeket a közvélemény egyszerűen a színpad alá temet. A színház szakadaltanul a színpadon van. A magyar társulat minden évadban 300 előadással bizonyítja, hogy a színház játék, de a játszók mindvégig komolyak maradnak. A színház „művészeti kombinátus", nagyralátó tervekkel és azok nélkül, hiszen az optimista alkotót több oldalról fenyegeti a válság. A kísérletezés tehát háttérbe szorul. Természetesen a Szabadkai Népszínház sem váltja meg munkaprogramjával a világot, de a színház dolgozója akkor a legboldogabb, ha a néző megváltja a pénztárnál a jegyet, s a szervező iroda munkatársai egy kis levegőhöz jutnak. A színház játszik a történelemmel, az Emberrel. Minden játéknak vannak szabályai, de ezeket a szabályokat időnként módosítani kell. Szabadkán nem vállalják a kockázatot. Ügy kezdik az új évadot, mint az a diák, aki — saját kérésére — osztályt ismétel. A műsor? Ellenjavaslat nélkül fogadta el a társulat Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájának műsorba iktatását. Gazdagabb szerepfelfogásban és rendezésben a magyar klasszikus drámairodalom képviseletében tehát egy olyan mű szerepel, amelyet színházunk egyszer már bemutatott, de az újbóli találkozás a különös „háromszöggel" azt jelenti, hogy a színház szívesen indul a forrás irányába. Annál is inkább, mert hamarosan megkezdődnek a próbák Bródy Sándor: A tanítónő című drámájából. igen, drámájából, mert a társulat a komorabb és őszintébb változatot játssza, tehát Tóth Flóra élete első munkahelyén elbukik, elbuktatják. Karinthy Frigyes is — végre — szabad jelzést kapott a szabadkai színpadra. Fölösleges hangoztatni, hogy Karinthy a magyar humorirodalcm egyik legkiválóbb művelője, a hosszabb értekezésről eltekinthetünk. Egykoron nagy szakmai sikerrel mutatta be a színház Remenyik Zsigmond; Blösé úrék mindenkinek tartoznak című színművét. Szabó István rendező választása ismét egy Remenyikdarabra esett. Cím: Akár tetszik, akár nem. A brechti elemekkel megtűzdelt dráma nem léha szórakozás, hiszen a szerző is arra utal, hogy színjátéka „kínos" példázat. Színházi életünk izgalmát villantja fel egy-egy vajdasági magyar szerző darabjának az ősbemutatója. Az új évadban a kor lehelete talán a színpadra segíti Balogh István: Abel című monodrámáját. Kocsis István: Bethlen Kata című egyszereplős drámája úéyszintén vizsgatétel a vállalkozó kedvű színész számára. A műsorkeretben megtaláljuk: Moliére: Tudós nők című komédiáját, Tennessee Williams: A vágy villamosa című drámáját és Laza Lazarevic — jugoszláv szerző — A német lány című mestermunkája. Célba érhet egy romániai szerző műve is, de a „múlékony" értékű holmiról sem mondhat le a színház. Bekerült tehát a műsorkeretbe Marc Camoletti: Boldog születésnapot című vígjátéka és Bréal: Tíz kiló arany című bűnügyi paródiája. Szabadkán, s a tartományban nem szenvedélyes vitákkal utasítanak vagy fogadnak el egy keretrepertoárt. A gyors pótlás mohóságával várja a közvélemény a bemutatókat. A színház nyitott, nem a „vágy titokzatos tárgya", hanem olyan műhely, amelyből a szó szétfolyik a vajdasági éjszakában, s talán azt is jelzi, hogy az ambíció nem szorult a kulisszák alá. Az előlegezett bizalmat a színház olyképpen köszöni meg, hogy átmenő osztályzatú „szellemi csomaggal" lép az új évadban a porondra BARÁCIUS ZOLTÁN Kéneinken • a Lenin-bckedílas Picasso rajza, a vitás béke mozgalmának jelképévé vált galamb. 1950_ az 1904-ben készített Szűkös eledel című rézkarc és Igor Sztravinszkij képmasa (1920-ban készült). A

XX. század egyik világszerte ismert magyar származású alkotója és teoretikusa, Kepes György 37 esztendeje írta: „Ügy látunk, ahogyan a festők, szobrászok, építészek, fényképészek és reklámgrafikusok tanítanak bennünket, a kép társadalmi jelentősége abban áll, hogy a látás új normáját közvetíti számunkra." Ami a XX. század előtt jellemző volt a művészetekre, az egy csapásra megváltozott. A nagy és egységes világstílusok uralma, az eszmék és kifejeződésük monopóliuma megszűnt. Amikor a múlt század a mostaniba fordult, vajúdva, kínok közepette, egy minőségileg új, összetettebb, változékonyabb, dinamikusabb világ zsilipé nyílott ki. A világ új képe jelent meg az elektronmikroszkópok és a kozmoszt vallató távcsövek lencséi előtt. Ez a kozmikus tájékozódás az embert is ízekre szedte, már nem csupán modellt jelentett a művészek számára, hanem boncolásra, testi és lelki analízisre kijelölt jelenséget, annak bonyolult, sokrétű és differenciált kapcsolatait. Üj terepen kellett jelzőkarókat tűzni a művészeteknek, s ez a terep egyre inkább az ember belső világa lett, a lélek térképe, gondolatai és eszméi, szövevényes kapcsolatai, vágyai és gyötrődései. A természettudományok és a technika fejlődése eddig nem ismert horizontokat szakított fel, az öröklött struktúra és az új rend kaotikus ellentmondások közepette mérte össze erejét. A megváltozott szituáció új művészi magatartásformákat, alkotói programokat kíván. így lett a kor legjellemzőbb és legnagyobb hatású művésze Pablo Picasso. A most kezdődő képzőművészeti világhét jelmondata: Változó világunk tükre a művészet. S illusztrálható-e a gondolat igazságtartalma pregnánsabban, mint a száz éve született, spanyol származású művész életével, pályájával. Az 1881. szeptember 25-én született Pablo Picasso — azaz hogy akkor még Pablo Ruiz — 1900ban látogat először Párizsba, a Világkiállításra. Ekkor már kész művész, olyan korszakos alkotások festője, mint a Kalapos önarckép vagy a Ilarlequin és társa. Nyolc-kilenc évesen már fölvállalja festő apja örökét, 12 esztendős, amikor — saját véleménye szerint — úgy rajzol, mint Raffaello és első jelentős kiállítási sikereit 16 évesen aratja. Párizsban Toulouse-Lautrec példáján a társadalom perifériáján élő koldusok, prostituáltak, artisták, torreádorok, utcai muzsikusok lesznek modelljei. Ettől a pillanattól majd háromnegyed evtizeden át a fasizálódó Spanyolország helyett Párizs lesz Picasso választott hazája. Minden ellenkező véleménnyel szemben, nemcsak a XX. század legnagyobb hatású és legnagyobb visszhangot kiváltó életművét hagyta ránk örökül, de egységes ouvre-t teremtett. Tán az egyetlen művésztársai között, aki nem kötött ki egyetlen stílus, eszme vagy izmus mellett, hanem példátlan asszimilálóképességgel magába olvasztotta, saját képére formálta és kivetítette a század minden lényeges áramlatát, kapcsolódott vitatkozó eszméihez, forradalmi filozófiáihoz. Osztották életművét kék, rózsaszín, kubista, néger, klasszikus, expreszszív, szürrealista korszakokra, de életműve bonthatatlan épségű. Olyan művek jelzik pályáját, mint az 1906-ban festett Avignoni kisasszonyok, mely tudatos szakítás volt a múlttal, az ösztönös és szeszélyes eleganciát a felismert szükségszerűség váltotta fel, vagy ahogyan ő írta, addig: „Minden csak érzelem volt." S követték olyan alkotások, mint A három muzsikus, majd A három táncos, a Francoellenes grafikai sorozat, a 37-ben festett tiltakozó mű, a Guernica, majd a vallauris-i béketemplomban festett Háború és Béke, mitológiai ihletésű rajzai, a bikaviadalok világát megidéző művei és sorolhatnánk. Teljesen átgondolt, személyiségén átszűrt, teremtett világ lett művészi ideálja, a széttöredezett, elemeire hullott, torz tükrét éppúgy fölmutatta, mint a szintézis lehetőségét. Általa került vissza a művész az ősi feltaláló, teremtő ember rangjára, funkciójába. Nemcsak szellemiségében nem ismert határokat, de összetörte a műfaji korlátokat is: fest, grafikai műformák sokaságát próbálja ki, szobrot farag, kerámiát alkot, plakátot és díszletet tervez, kollázsokat készít. A század minden érverésére érzékenyen reagál, a háborúk borzalmait éppúgy átéli, mint a fasizmus okozta rettegéseket. a nyomor bugyrait, a béke örömeit és a békeharc kérdéseit. „Mindig a magam korának festettem" — mondta, ám nemcsak korának, de a korszak hullámveréseit, drámai fordulatait, túlhajtott szenvedélyeit, deformáló hatásait, a klasszikusokban föílelt ideáljait, a progresszív filozófiai áramlatokat is tettenérte. Nemigen volt még egy olyan művész, aki oly éles tükröt tartott volna kora elé, a XX. század történelme és személyisége elé, mint ő. Szinte közhelynek tűnik már, hogy a művészet sajátos tükrözés. Ám ha belegondolunk, s konkrét életművek, konkrét alkotások során vizsgáljuk korunkat és önmagunkat, bebizonyosodik, hogy az igazi művészet valóban tükröt tart önmaga és jelene elé. Egyszer precízen csiszoltat, máskor torzképet mutató görbetükröt, ismét máskor prizmák sokaságán át jeleníti meg sajátos transzponálással érzés- és gondolatvilágát. A művészetben az a szép, hogy tükre mindig egyéniségre csiszolt. Ezért lehet sokszínű, mint az élet, gazdag, mint a világ, kimeríthetetlen, mint az emberi személyiség. A képzőművészeti világhét idei programjának jelmondata szerte a glóbuszon: Világunk tükre a művészet. E központi gondolat és a pályakép együttes vizsgálata hozzásegít bennünket, hogy a látvány kulcsaival, a világ új képének mind szélesebb körben ismert nyelvével, sajátos jeleivel megértsük a XX. század kitáruló kapuinak történelmi, filozófiai, társadalmi, pszichológiai áramlatait, tisztábban lássunk zűrzavaraiban, pontosabban válaszolhassunk korunk kihívásaira. Picasso élete, munkássága példa, hisz figyelmeztet a művészet felelősségére csakúgy, mint Kepes György szavai, melyeket egy hétig a világ sok országában tudatosítanak majd: A kép társadalmi jelentősége abban áll. hogy a látás új normáját közvetíti számunkra.'' TANDI LAJOS