Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-24 / 224. szám

2 Csütörtök, 1981. szeptember 24. LELEPLEZŐ NYILATKOZAT Anvar Szádat egyiptomi elnök az NBC amerikai tv­hálózatnak adott interjújá­ban elismerte, hogy az Egyesült Államok immáron csaknem két éve titokban fegyvereket vásárol Egyip­tomban, amelyekkel azután afgán ellenforradalmárokat szerelnek fel, akik pakisztá­ni területről hajtanak vég­re támadásokat a demokra­tikus Afganisztán ellen. Amint Afganisztánban el­kezdődött a „harc" — tárta fel Szadat —, az Egyesült Államok repülőgépeket kül­dött nekünk, kérvén ben­nünket: nyissuk meg fegy­vertárunkat az afgánoknak. „Én fegyvert adtam nek­tek, ti pedig nagyon bőke­zűen kifizettétek az összes költségeket" — mondotta Szadat az NBC riporteré­nek. LAMBSDORFF MOSZKVÁBAN Ottó Lambsdorff gazda­sági miniszter vezetésével szerdán nyugatnémet kül­döttség érkezett Moszkvába, ahol ma, csütörtökön kezdő­dik a szovjet—nyugatnémet gazdasági és tudományos­műszaki együttműködési bi­zottság 10. ülésszaka. A bi­zottság legutóbb 1980 má­jusában Bonnban ülésezett Az NSZK a Szovjetunió tő­kés külkereskedelmi part­nerei sorában változatlanul az első helyen áll. A két ország közötti árucsere-for­galom egyenletesen nő: az 1979. évi 4.2 milliárd ru­belről 1980-ra értéke 5,8 mil­liárd rubelre emelkedett GANDHI­INTERJÜ „Kína haderejének kor­szerűsítése, az Egyesült Államokkal és Japánnal va­ló katonai együttműködésé­nek kiszélesítése veszélyeket rejt magában? — jelentette kl Indira Gandhi indiai mi­niszterelrjők asszony az Asza­hi Simbun cfmű japán lap szerdai számában megje­leni nyilatkozatában. HADERŐ-CSÖKKENTÉSI TÁRGYALÁSOK Csütörtökön újra benépe­sül a bécsi Hofburg Redou­ten terme: megkezdődik s közép-európai fegyveres erők é6 fegyverzet. kölcsönös csök­kentéséről folyó tárgyalás­sorozat 25. fordulója. A meg­előző szakasz július 23-án fejezte be munkáját. ANGOLAI KÖZLEMÉNY Ismét az angolai népi fel­szabadító fegyveres erők (FAPLA) egységei ellenőr­zik Ngiva, Mongua és Xan­gongo városokat a dél-afri­kai fegyveres erők által megszállt Cunene tarto­mányban — adta hírül az angolai nemzetvédelmi mi­nisztérium közleménye. Ugyanakkor az is kiderül belőle, hogy a dél-afrikai erők továbbra is megszállás alatt tartják a tartomány jelentős részét. Az agresszo­rok folytatják felderítő re­püléseiket és az angolai te­rületek bombázását. LÉGI KATASZTRÓFA Végleges adatok szerint harmincöt katona vesztette életét és 72 sebesült meg kedden Törökországban, amikor Isztambultól 180 ki­lométerrel nyugatra pihe­nő katonák egy csoportjára zuhant a légierő egyik F—5­ös típusú bombázógépe. Magyar-líbiai megbeszélések (Folytatás az 1. oldalról.) nát. A házigazda a vendé- része az ország ellen végre­rete a magyar közéleti veze- geknek elmondta, hogy a ter- hajtott provokáció, tők társasagában megtekin- me!^szövetkezetben végzett A továbbiakban SZÓU ar. tette a termelőszövetkezet munkája mellett jut ideje, r61 h hazája tervszerű kukoricatábláját, ahol a ter- energiája a háztáji gazda- en' átgondoltan kíván gaz_ mes betakaritasan dolgoznak, ságban való tevékenységre s dálkodni természeti kincsé­A szövetkezet elnöke Kadha- ebbe besegítenek a családta- vej az olaijal fi ezredesnek elmondta, hogy gok is. A háztájiból ellátják ha nem gépesítették volna önmagukat, de jut piacra is, Az MTI tudósítójának ezt a nagy fáradsággal járó s ezzel kiegészítik a téeszből kérdésére válaszolva utalt munkát, a termésnek csak származó családi jövedelmet. arra hogV Llbia nemcsak egy részét tudnák betakarí- Végül a vendégek megismer- a saíát. hanem általában az tani. A vendégek ezt követő- kedtek a szövetkezet barom- arab, olajkincs felhasználásá­én ellátogattak a szövetke- fifeldolgozó üzemének tevé- va,' kapcsolatos egyes kérde­zet baromfitelepére, majd kenvségével. Moamer el- megvitatasat /s^zorgat­megtekintették Fekete Imre Kadhafi elismeréssel szólt a téesztag házatáját, s ottho- látottakról. I New Yorkban ( Kadhafi sajtóértekezlete Szakértői tárgyalások mazza a legközelebbi arab csúcsértekezleten. Líbia és a szocialista kö­zösség országainak kapcso­latait méltatva leszögezte: — Moamer el-Kadhafi este Kiemelte annak fontosságát, alapvető céljaink közösek, Líbia budapesti népi irodá- hogy e tanácskozás résztve- barátok vagyunk, s együtt jának székházában totóig: v6i teíjes szolidaritásukról _ barát0kként - küzdünk zott a hazat es a külföldi biztosították Líbiát, elítélve ... _ . sajtó képviselőivel, és vála- az Egyesült Államoknak a 3 v,lag bekejéert' az impe" szolt kérdéseikre. feszültség fokozására irá- rialista törekvések meghiúsí­A líbiai forradalom ve- nyúló politikáját, amelynek tásóért. zetője, aki ezúttal másodíz­ben jár hazánkban, benyo­másairól szólva kiemelte: 1978-ban tett látogatása óta a magyar nép számos új vív- A Kadhafi ezredes kísére- pontja azonos, vagy közel mányt mondhat magaenak, tében hazánkba érkezett áll egymáshoz. Áttekintet­az ország létesítményei bbiai gazdasági szakértők és ték az egyes válsággócokkal egész sorával gazdagodott. magyar partnereik szakmai kapcsolatos helyzetet, külö­„~ ..Hazank. & a Magyar megbeszéléseket folytattak. nős tekintettel a Líbiához Népköztársaság kapcsolatai Marjai József nek, a Mi- közel levő övezetekre. Ezzel ,Tlar a.z minden te- nisztertanács elnökhelyette- összefüggésben külön figyel­ruletére kiterjednek, s fo- sének és Mousa Abu Frei- met fordítottak azokra az Iyamatosan bővülnek — ál- ^ának, az Altalános Népi amerikai törekvésekre, ame­lapította meg a tovabbiak- Bizottság tervezésügyi titká- lyek újabb katonai támasz­ban Moamer el-Kadhafi, ranak vezetésével áttekintet- pontok' létrehozására irá­majd így folytatta: — a ma- ték a Magyar Népköztársa- nyúlnak a Földközi-tenger gvar államférfiakkal való ság és Libia gazdasági kap- medencéjében, Omanban, tárgyalások során tovább mé- csolatainak helyzetét. Meg- Egyiptomban Szomáliában lyítettuk a két ország barát- állapították, hogy — a két és más- országokban. amelyben üjtóbb céS^s fél ^ndékának megfelelően Ezt követően megtárgyal­££££*. Megáílapodtunk mény^S^ ^ 3 Gromiko-Haig találkozó rium közötti együttműködés abbap' hogy^e f1!*8® Nagy János külügyi ál- "kérdéseit (MTlT érdekében kapcsolatainkban lamütkár ^ Badul Aati 11 ujabb formákat is megte- al-Obeidi, az Altalános Népi remtünk. Egyuttműkodé- Bizottság külkapcsolatok né­ninkben tehát e látogatást pi ixodájának atkára meg-! kővetően uj korszak kez- beszélésükön részleteiben fog­dödbet- lalkoztak a cMgy.ar—l&M Külpolitikai kérdésekről hivatalos tárgyalásokon! szólva nagyjelentőségűnek szereplő nemzetközi kérdé­minosítette azokat,a határo- sekkel. Kölcsönösen .m.eg-l zatoícat, amelyek az Arab erősítették, hogy a nemzet­Szilárdság Frontja legutóbbi közi élet legégetőbb kérőé­csúcsértekezletén születtek, seiben a két ország állás­* New York (MTI) Szovjet—amerikai külügy­m.niszteri találkozót tartot­tak szerdán, közép-európai idő szerint a késő esti órákban New Yorkban, az ENSZ székhelyén. Andrej Gromiko, a Szovjetunió kül­ügyminisztere. mint ismere­tes, az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszaka alkalmából érke­zett az Egyesült Államokba. Haiggel tartott megbeszélésé­nek különleges jelentőséget kölcsönöz, hogy ez volt az első kormányszintű kapcso­latfelvétel a Szovjetunió és a kilenc hónapja hivatalba lépett új amerikai kormány­zat között. . A találkozó színhelye az | Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselete volt, a hétfőre tervezett második szovjet—amerikai megbeszé­lést viszont a szovjet ENSZ­képviseleten tartják. Jeane Kirkpatrick amerikai ENSZ­nagykövet 11. emeleti irodá­jában a két miniszter négy­szemközt tárgyalt egymással. Bár megbeszéléseik tartal­ma részletesebben csak a második találkozó után vá­lik ismeretessé, előzetesen mind Haig, mind pedig And­rej Gromiko kijelentette: ennek a találkozónak az egyik konkrét célja a köze­pes hatótávolságú nukleáris fegyverek korlátozásával kap­csolatos tárgyalások előkészí­tése. Szovjet részről emellett több ízben sürgették a Car­ter-kormányzat hibájából ab­bamaradt szélesebb fegyver­korlátozási eszmecserék új­rafelvételét. Egy nappal korábban, az ENSZ-közgyű­lés ülésszakán elhangzott be­szédében Gromiko kifejtette azt is, hogy a Szovjetunió a két ország közötti párbeszéd híve. s kész az üzleti kap­csolatok javítására is, ameny­nyiben az amerikai kormány felhagy konfrontációs irány­vonalával. A Fehér Ház Reagan el­nöknek Leonyid Brezsnyev­hez intézett, kedden nyilvá­nosságra hozott levelében továbbra is elfogadhatatlan követelésekkel lépett fel a Szovjetunióval szemben. a szocialista országok nemzet­közi magatartásának meg­változtatását követelte, s tudtul adta, hogy az Egye­sült Államok igényt támaszt a szocialista országok bel­ügyeibe való beavatkozásra. A külügyminiszteri talál­kozó előzményeit a fenti okokból megfigyelők kedve­zőtlennek ítélték. Mindazon­által a nemzetközi élet és a szovjet—amerikai kapcso­latok problémáinak megvi­tatása, tekintettel a két nagyhatalom különleges fele­lősségére, fontos fejlemény lehet az utóbbi időben meg-x növekedett nemzetközi fe­szültség enyhítése szempont­jából. Lengyelországi események • Varsó (PAP) Egvesek még azt is megkér­Varsóban folytatódtak a dezik. vajon nem lesz-e pol­szovjet—lengyel gazdasági gárháború?" Egyesek- arra tárgyalások. A olenáris ülé- törekednek, hogy a szocialis. sen Nyikoíaj Bajbakov. a ta tulajdont egy idegen tőke Szovjetunió minisztertaná- részvényévé tegyék — muta­csának elnökhelyettese, az ál- tott rá Olszowski. maid le­lami terv bizottság elnöke, szögezte: „Senki se álmodjék valamint Zbigniew Madej arról, hogy országunkban miniszterelnök-helyettes. a visszaáll a kanitalizmus." lengvel tervbizottság elnöke Ami a Szolidaritás kong­elnökölt. resszusának első szakaszán A folyó év a Szovjetunió- elfogadott irányvonalat ille­val folytatott kereskedelem- ti. azt nem ellenzékinek, ha­bén jelentős fizetési negati- nem ellenforradalminak kell vummal zárul Lengyelország nevezni, mivel célja nem a számára. Nem várható, hogv szocialista* rendszer megré­a jövő évben a lengyel ex- formálása hanem az portlehetőségek hozzájárul- egész rendszer meg­nak a kereskedelmi mérleg változtatása, Lengyelország­kiegyensúlyozásához. Ez a nak a nyugathoz való hoz'á­probléma a jelenlegi tárgya- kötése — mondotta a KB lások fontos témája. A tár- titkára. gyalások folytatódnak. * * Stefan Olszowski. a LEMP Üjabb. ezúttal sikertelen FB tagja, a KB titkára ked- gépeitérítési kísérlet történt den este a lengyel televízió- Lengyelországban. Kedden ban elhangzott beszédében este három férfi és eav nő elemezte az országban kiala- Nyugat-Berlinbe akarta kult helyzetet. „Az emberek kényszeríteni a LOT légitár­saság Varsóból Koszaiinba - mondotta - egyre dráma ^ belfó]di iár8,át A íbb kérdeseket tesznek fel tának azonban sikerült fél­arról. mi lesz Lengyelország- revezetnie a géprablókat és a ban, mivel végződik mindez. Kép a varsói nemzetközi re­ptilőtéren szállt le. Ott a rendőrség különleges Csütörtöki vásár 12 órától 20 óráig a 20 óráig nyitva tartó boltjainkban egyes cikkek 20% árengedménnyel kaphatók! cso­nortia őrizetbe vette a légi­kalózokat. PÁRTKÖZI ESZMECSERE vÓvAífc" Miklós; a Magyar Szocialista Munkáspárt Pő­JjJil^i, ^.ottságának feígja, a Koxponti Bizottság titká­ra szerdán fogadta Jean­Pierre Thystere-Tchicavat, a Kongói Munkapárt Politikai Bizottságának tagját, aki üdülésen tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes, elv­társi légkörű megbeszélésen véleményt 'cseréltek' a két párt Ideológiai munkájáról, és időszerű nemzetközi kér­désekről. FALUVÉGI LAJOS FOGADTA MILENKÖ BOJANICSOT Dr. Faluvégi Lajos, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal el­nöke szerdán fogadta dr. Milenko Bojanicsot, a Crvena Zasztava gyár ügy­intéző bizottságának elnökét, akivel beszélgetést folytatott a hosszú lejáratú termelési kooperáció lehetőségéről a személygépkocsi-gyártásban. A találkozón jelen volt Mi­lán Veres, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztár­saság rendkívüli és ' meg­hatalmazott nagykövete. KÖZLEKEDÉSI ÉS POSTAI TÁRGYALÁSOK Pullai Árpád közlekedés­és postaügyi miniszter és Ante Zelics. a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság szövetségi végre­hajtó tanácsának tagja, a közlekedési és hírközlési bi­zottság elnöke szerdán Bu­dapesten befejezte hivatalos tárgyalásait. Megvitatták a két szomszédos országot köl­Közéleti csönösen érintő közlekedési és távközlési kérdéseket, és az együttműködés tovább­fejlesztésének lehetőségeit. MAGYAR-OSZTRÁK MEGBESZÉLÉSEK Horváth István belügymi­niszter meghívására szer­dán Budapestre érkezett az Osztrák Köztársaság szövet­ségi belügyminisztériumának küldöttsége Erwin Lanc. szö­vetségi belügyminiszter ve­zetésével. A Belügyminiszté­riumban délután megkezdő­dött tárgyaláson a Két kül­döttség áttekintette az ér­vényben levő magyar— osztrák bűnügyi, rendészeti és közlekedésrendészeti együttműködési egyezmény megvalósulásának eddigi ta­pasztalatait. MAGYAR—MONGOL KORMÁNYKÖZI BIZOTTSÁG ÜLÉSE A Parlamentben ezerdán, plenáris üléssel megkezdte munkáját a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési kor­mányközi bizottság 15. ülés­szaka. A tárgyalásokat Bor­bándi János miniszterelnök­helyettes és Tümenbajarin fyagcsa, a Mongol Népköz­társaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese, a bi­zottság társelnökei veze­tik. KGST­TANÁCSKOZÁS Szerdán megkezdődött Ba­latonszéplakon a KGST rá­diótechnikai és elektronikai ipari állandó bizottságának 42. ülése. Méhes Lajos ipari miniszter, a tanácskozás el­nöke köszöntötte a tárgyaló bolgár, NDK, magyar, ku­bai, lengyel, román, szov­jet. csehszlovák és jugo­szláv delegációt. A bizott­ság foglalkozik többek kö­zött az import csökkentését szolgáló Intézkedésekkel, a gyártmánykorszerűsítést se­gítő tapasztalatcserék elő­készítésével. A CSONGRÁD MEGYEI ZÖLDÉRT engedményes burgonya vásárt rendez szeptember 24-tól a szegedi bolthálózatában. TÁJÉKOZTATJUK VÁSÁRLÓINKAT, hogy áruházunk földszintjén megkezdtük a VIRÁGÁRUSÍTÁST Folyamatosan kínálunk szegfűt, gerberát. Csokrokra, ajándékcsomagokra előrendelést felveszünk! Várjuk vásárlóinkat! SZEGED NAGYÁRUHÁZ. m- !

Next

/
Thumbnails
Contents