Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-28 / 201. szám
6 Péntek, 1981. augusztus 28; SPORT A labdarúgó-válogatott spanyolországi túráján Döntetlen Valenciában Mészöly lecsorélte a csatársort * MIMKHíEIlL A junior sakkcsapatok tudását, s a harmadik élő. grazi világbajnokságának 9. futamban a 3. helyen végezfordulójában az NSZK—Ma- ve bejutottak a szombati gyarország összecsapás 2:2- középdöntőbe. A valenciai nemzetközi nak is felmutatta a piros la- déssel a Valencia ellen ját- ® döntetlen eredménnyel * labdarúgótornán magyar idő pot. szotta. Zarult' ennek koszonhetóen szerint csütörtökre virradóra a magyar fiatalok sziorcD Csütörtökön délután folytatták a Népstadionban a Heghalt Harlamov a magyar válogatott első , ,T A helyzetek alapján gó- — Szeretnénk győzni, gyö- versenyfutásban továbbra Magyar Atlétikai Szövetség mérkőzésén 1-1-es döntetlent Iokkai megnyerhettük volna nyörű kupát nyer az első he- is a legjobbak között állnak, és az Ü. ért el a bogotai osszál szembenDózsa atlétikai 23,5 pontjukkal 3-ok aSzov- viadalát A kedvezőtlen, szöly Kálmán szövetségi ka- A Valencia ellen a kapi- jetunió (27), és Anglia (25,5) erősen szeles időben nagyon pitány — mi hoztuk fei az tány számításba vette Műt- mögött. kevesen indultak és mindMiUionari- a mérkőzést — mondta Mé- lyezett — mondta Mészöly. 00/ÍÍ1I f SI l TV! /í ^ I. O A 1 „ 1 1 „ 1 _ . . —. ellenfelet vert helyzetből. A MoszkTa közelében autóA Katzirz — Töröfc, Kerekes. Garaba. Tóth J. — Szán- teljesítménnyel nem vagyok — — raitoltak tó, Nyilasi, Zombori — Kiss, elégedett, különösen az első eyelt az Alicanteban játszott n6j egységek ler Sándort js, akit megfiössze egyetlen kiemelkedő magyar eredmény született. Tamás 1972-es Gábor, a gödöllőiek kalabaleset következtében életét l°T''C/lkt Izsó Szeleteiben félidei csatárhármas keltett Herculefr-Argentína mérkő- olimpiai pályán csütörtökön pácsvető bajnoka 73,38 mévesztette Valerij Harlamov, a , . csapat lendu- csalodast, nem veletleriul zésen. A magyar válogatott megkezdődött hatodik női teres dobással, az idei legvilághírű szovjet jégkorong- H^ffí a pénteken reggel Madridba evezős világbajnokságon. A jobb magyar eredménnyel híres müncheni „víziterepen" győzött, és 38 centiméterre tátékns A 33 éves snortölő első negyedórában, Törőcsik játékrészre Bodonyival. CsajateKoK. A M eves sponoio w„ptést is mpre7m7«> «ATV,7 Á. 1969 óta volt tagja a szovjet a vezetést is megszerezte pávai és PölöskeivcL Játéko- érkezik, s onnan kora dél- ,s6ké t Langhoffer Klára megközelítette Zsivótzky H-gkorong v^ogatottMk Ezutan viszont több helyzet saink közül Nyilasi. Garaba után folytatja az utat Buda1972-ben Sapporóban. 1976- ^radt kihasználatlanul, fel- és Tóth József teljesítménye peStre ban pedig Wbruckban csa- Jott a Mültonano* elégített ki. patával olimpiai bajnoki cí_ Később kemény. éles küz- A tornán a Valencia vezet met nyert, 6zámos világ- és delem alakult ki, s a kolum- két ponttal, 3-l-re megverte Európa-bajnoki érem birto- biaiak kiegyenlítettek. A a Millionariost. Utána egy kosa volt. hajrában két kiállítás tör- ponttal a magyar válogatott A balesetnél Harlamovval tént: előbb a Millionarios és a kolumbiai csapat követegyütt felesége is életét vesz- balszélsőjét küldte le a já- kezik. A magyar válogatott tette. A házaspár után két tékvezető a pályáról, majd kővetkező mérkőzését csiigyermek maradt árván, nem sokkal később Szántó, törtökön este fél Il-es kez—Czakó Gabriella kétpár- Gyula 1968-as, 73,76 méteres evezős egység mutatta be országos csúcsát. om Á megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság őszi idényének sorsolása I. forduló (VIII. 30.): Do- varos. Domaszék—Bordány, lom, Mihálytelefc—Tisza-Üj maszék—Szőreg, Mihálytelek Miháíytelek—Csanytelek. KSK, Csanytelek—Szegvár, zsssr1'míS^PM vn fordui6 ,x- »->! Bordany-pi,varo&PUv a^Morahálöm, ^-Székkutas^ Bordany- XI forduló (XI. 8): Pttvavár—Tisza_üi KSK Mihalytelek, Pitvaros—Do_ ros—Szekkutas, Szegvar— J maszék, Szegvár—Nagymá- Bordány, Tisza_Üj KSK— II. forduló (IX. 6.): Móra- gocs, Tisza-Üj KSK—Szőreg, Csanytelek. Mórahalom—Mihalom—Szegvár, Postás— Mórahalom—Csanádpalota, hálytelek, Postás—Domaszék, Pitvaros, Balástya—Bordány, Postás—Balástya. Balástya—Nagymágocs, CsaVIII. forduló (X. 18.): Szék- nádpalota-Szőreg. ró^l-totók Székel kuta»—Balástya, Csanádpalo. XII. forduló (XI. 15.): Vasárnap megkezdődik az régi játékosunk. Sebők ls. zetünk is gyakorlatilag rend- . * Tisza t-t: Kop/ ta—Postás, Szőreg—Móraha- Székkutas—Szőreg, Nagymáúj bajnoki idény a labda- Ügy értékelem: a játékos- bejött. Annyink van, hogy "UJ lom, Nagymágocs—Tisza-Üj gocs—Csanádpalota, Doma_ rúgó megyei L osztályban anyag megfelelő. Most a „éhen nem halunk". A csa- III. forduló (IX. 13.): Do- KSK, Domaszék—Szegvár, s^k—Balástya, Mihály telek is. A magyar labdarúgásban szoktatás folyik, bízom ab- patiioz új edző került Pálfi maszék—Székkutas, Mihály- Mihálytelek—Pitvaros, —Postás, Csanytelek—Mórabevezetett részleges reform ban is. hogy égető kapus- Zoltán személyében, aki nagy telek—Nagymágocs. Csanyte. Csanytelek—Bordány. ' halom. Bordány—Tisza-Üj szele a „megyei egyet" is gondunkat is a másfél évet elánná] látott munkához, lek—Szőreg, Bordány—C.sa_ . KSK Pitvaros—Szegvár, érintette. Ugyanis vasárnap- kihagyó Bolya megtudjad- Lelkesedése új színt hozott nádpalota. Pitvaros—Bálás- c ,1' ,( uor~ ' .. IV1 „„, tói 14 csapat — kettővel ke- dani. A komoly munka há- a sportkörbe is. Végülis a tya, Szegvár—Postás, Tisza- °any—SzeKJCUtas, Pitvaros—- XIII. torüulo (XI. 22.): vesebb mint korábban. — hom hete tart. kissé zavart középmezőnyben szeretnénk Új KSK—Mórahalom. Csanytelek, Szegvar—Mu Szekkutas—Szegvar, Tiszakiizd a ió helyezésekért, s bennünket a Totó Kupa és végezni. Ebben bizonyára se- __ . ... __ „ . .... hálytelek, Tisza-Üj KSK— Üj KSK—Pitvaros, Morahatöbb év után ismét két újonc • az átigazolási időszak nagy gítségünkre lesz a honvéd- IV. forduló (IX. 20.): Szek. Dcmaszek. Morahalom— lom—Bordany. Postás— kezdi meg szereplését, A vándorlása. Ezért a felké- seggei kialakított jó kapcso- kutas—Mórahalom, Postás— Nagymágocs, Postás—Szőreg, Csanytelek. Balástya—Miszurkolók ebben az osztály- szülésünket közepesnek ér- latunk is — mondotta Tóth Tisza-Üj KSK, Balástya— Balástya—Csanádpalota hálytelek Csanádpalota— fe^i^^SS* 0 ÍSS* ® ^^ ^^ ^ Csanádpalota-Pit- x for(lulo <XI. szék. Domaszék. Szőreg-Nagymá. he az elmúlt' idény első négy Dr Kürtösi László a kis- * vnros' Szoreg—Bordany, kutas_csanádpalota, Szőreg gocs. helyén végzett cjapata a te- tciekiek mestere kUsé szo- Minden bizonnyal a most _ Nagymágocs—Csanytelek, —Balástya, Nagymágocs— November 29-én: NagymaRojt a labdarúgó megyei I. osztályb rületi bajnokságban játszik. moruan válaszolt kérdé- meg nem kérdezett tíz csa- Domaszék—Mihálytelek. együttes seTSl me^ettd seinkre: ^ * ^gíelelő ^moiysag- V. forduló (IX. 27.): Miaz osztálytól. Egy évvel ez- — Semmi jót nem tudok sal készül a bajnoki rajtra, hálytelek—Székkutas, Csanyelőtt a legtöbb együttes ve- mondani. Sajnos az esélyeink Hiszen a vasárnap kezdődő telek—Domaszék, Bordány— zetője nagyobb önbizalom- nagyon megcsappantak El- huszonhat forduló után a Na(rvmáe0es pitvaros—Szórnál vállalkozott esélylatol- sosorban a pályafelújítás za- magasabb o^ivba kerülés gY;g: ' gatásra. Egyértelműbb és várta a felkészülésünkét ma- ^ ® / * ™£ rCg' fegvar-Csanadpalota, , . U„ sodsorban pedig gyengült a IS "enezeDD lesz, sot imöz ra- TLsza_0j KSK—Balástya, konkrétabb volt a csapatok ^^ A vígh testvérek a vaszán — kérdéses még, Mxraha,nm_Po-tájt elé tűzött cél is. A meg nem Szentesi Vízműbe igazoltak, hogy hánynak — el is kell moi<""ilom valósult előbbrelépés úgy Kovács katona lett a fel- búcsúznia néhány egyesület- VI. forduló (X. 4.): Szék- -Raba ETO NB l-es tebda- AK Bajcsy„Zsilins2kv utcai Postás, Domaszék—Móraha- gocs—Székkutas. Jegyelővétel Á pénztáraknál való tor- 8 órától délután 4 óráig, vslódás elkerüléséért a vasár- lamint holnap reggel 8 órte nap sorra kerülő SZEOL AK tói déli 12 óráig a SZEOL látszik, óvatosabbá tette a nek. S talán a várt'színvo- kutas-Postás, Balástyaszakembereket, s kevesebben ^ hatalmukat" Már az nalemelkedés is bekövet- Morahalom, Csanadpalota— ni A beiépőket ma reggel megvenni, jelölték meg a bajnoki cím indulásnál legalább hat já- kezik. Tisza-Üj KSK, Szöreg— elővételben is lehet vásárol- irodájában lehet elővételben Süli József Szegvár, Nagymágocs—PitKosárlabda Szeged Kupa nemzetközi férfitorna megszerzését. Természetesen tékost kell nélkülöznünk. Az a mostani rajt előtt is van- igazolásunk sem a legjobban nak favorit és gyengébb ké- sikerült, ezért szeretnénk jó pesüégűnek vélt csapatok, középcsapat lenni. Az előbbiekhez nzok az G együttesek tartoznak, ame- — Bízunk, de nem remélyeknek elmúlt idénybeli sze- lünk — fogalmazta nifeg a replése csalódást okozott. Makói SVSE esélyeit GyömVajon sikerült-e kiheverni a bér Péter, a sportklub ügytörést. s a tavalyi cél meg- vezető elnöke, s egyben a marad-e? Erre kerestünk vá- csapat megbízott edzője. — laszt az SZVSE-nél, a Kis- Ügy ér^, gyengék va- vodina-Magyarország ifjúteleknél és az MSVSE-nél. fiyunk. de véleményem sze- vasar'naPp fejezödik be a Sze_ sagi válogXtja A Szentesi Kinizsi elnökétől rint megmutatjuk oroszlán- ged Kupa nemzetközi férfi Augusztus 29- szombat: pedig megérdeklődtük, hogy körmeinket. Nagy a fluktuá- kosárlabdatorna. A résztvevő 9.30: Románia ifjúsági váa klub 'invaoi helyzete ren- ció. sok a fiatal játékos. S csapatok — Vojvodina Novi logatottja—Egri TANÉP . - . .. : a három vásárhelvi — Pa- Sad' roman ifjúsági váloga- u.oi): Magyarország ifjúsági dezodott-e? a három vasaihely. Pa ^ MAFC, Egri TANÉP. válogatott,a-SZEOL AK 0 tocs. Kovács. Nagy — eira- magyar ifjúsági válogatott, 14.30: Egri TANÉP—MAFC. — A klub vezetésének, de vozott. Szentpéteri Szentesre SZEOL AK — először a cso- 16.00: Vojvodina—SZEOL nekem is a kitűzött célom igazolt, Székely pedig abba- portmérkőzéseken igyekez- AK. 17.30: helyosztó az 5. hogy az 1981/82-es bajnoki hagyta. Az űi szerzemények: előkelőbb.helye- helyért. idényt az első helyen fejez- Gyovai. Uptak (mindkettő ^Ló az^n^ ^ Tfivért zük be, — mondotta Kanalas DÉLÉP. Pipicz (SZEOL). helyezettek „szétvívására" u.30, a harmadik helyért. 13Antal, az SZVSE újdonsült Czirok tovabbra is nálunk kerül sor. Valamennyi találkozóra az edzője Ehhez igazítottuk maradt. A magyar ifjúsági váló- újszegedi Sportcsarhokban .,„ .„ 48 tottban Kónya Zoltán. Fedor kerül sor. a mérkőzések megaz .gazolajunkat i^ Távozott » TamaS és Pósa Róbert sze- tekintése díjtalan. C. Molnár a HMSE-hez, Többször felröppent m^ mélyében a SZEOL AK há. Nagy F. az Orosházához és Byenkben a nn, nogy a rom tehetséges sportolója is Klapniczki a KTE-hez. Si- Szentesi Kinizsi visszalép a helyet kapott. Színvonalas került néhány új játékost is megyei I. osztályú bajnok- mérkőzésekre és nagy küzszereznünk Bolgár az Alsó- ságból. A hír mindenkor delemre van kdatas, hiszen v^l FöldéÍc Sdfg a csak anny.ban volt igaz, a^azigazda^ZEO^AK^n H. Kun Béla SE-böl került hogy a Kurca-partiak anyagi jobb együttese. a MAFC is hozzánk akik a védelmet nehézséggel küzdöttek. s ott van a résztvevők között, erősíthetik. A középpályás mindig csak a bajnokság fe- núként fcdeklődés előzi sor Barnával (Alsóváros), ^ig volt biztosított a ko - ^^"szerepFrányóval (Sz. Dózsa), Ber- ségvetés. Most hogyan all- lését is. A részletes műsor kivel (SZEOL ifi) erősödött, nak? a következő, mfg a csatársor legnagyobb — Összeszedtük magunkat. Augusztus 28., péntek: szerzeményének Simái Mi- Megújhodott a szakosztály 16.30: Románia ifjúsági vábályt tartjuk, De leszerelt vezetése, s a pénzügyi hely- logatottja—MFC. 18.00 .Voj. Eladjuk, esetleg bérbe adjuk a Szeged, Bárka u. 1. sz. alatti tulajdonunkat képező, eddig a Bútoripari Szövetkezet által használt ingatlanunkat. Pannónia Szőrme, Szeged, Attila u. 17—19 Telefon: 10-633, x Színesfém és Műanyag Szakbolt Szeged. Madách u. 18. ajánlata: sárgaréz, vörösréz, bronz, alumínium cső. rúd. lemez, huzal, idomáru forrasztóón, horganylemez alumínium ereszcsatorna és tartozékai műanyag vízóraakna 1880,- Ft/db A bolt nyitvatartási ideje: naponta SZOMBATON Páros héten szombatom zárva! 8—16 óráig. 3—13 óráig. . iMiffliiiiiníii. METALLOGLOBUS