Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-23 / 196. szám
8 Vasárnap, 1981. augusztus 23. Kiütéses vereség Videoton—SZEOL AK 5-0 (2-0) SPORT Budapesten játszik a Dózsa Igen nehéz feladat vár ma a Szegedi Dózsa NB 11-es labdarúgóira, Budapesten, a BKV Előre otthonában kell helytállniuk. Mint ismeretes, a lila-fehérek a múlt héten Bikeres rajtot vettek, most Ismét pontot remélnek. A két csapat eddig nyolcszor találkozott, háromszor a szegediek, háromszor pedig a fővárosiak győztek, két találkozó döntetlenül végződött. Újság a Dózsa házatáiáról. hogy a most igazolt Palotás helyet kap a kezdő együttesben, amely a következő: Győrfi — Zödi. Lancsa Palotás, Olasz — Pócsik. Csomor. Hágelmann T.. Nádasdi — Szeghalmi, dr. Jernei. Csere: Merley. Antal, Ladányi, Kakuszi, Gerecz. Székesfehérvár, 7 ezer néző. Vezette: Jaczina. Videoton: Disztl P. (—) — Csuhay (5). Disztl L. (5), Bárányi (6), Végh (5) — Kiss (4), Csongrádi (8). Vadász (8) — Májer (5), Szabó (6), Novath (6). Edző: Szentmihályi Antal. SZEOL AK: Nagv (5) — Furkó (4). Kozma (5). Kovács (5). Kutasi (5). — Szabó (4), Somogyi (5), Gruborovics (4). Kun (4). Márton (—), Polyvás (4). Csere: Márton helyett Puskás (4), a 39. percben, Kiss helyett Palkovics (—), a 76. percben, Vadász helyett Horváth G. (—). a 85. percben. Edző: Kovács József. A szegediek kezdték a játékot. Az első lövést Bárányi küldte kapura, labdája a bal sarok felett zúgott el. A hazaiak léptek fel támadólag. mégis, a 9. percben csak a szerencse mentette meg kapujukat a góltól. Furkó a jobb oldalról meredeken kapu elé lőtte a labdát, az érkező Polyvás mintegy 10 méterről kapásból a bal oldali lécet találta telibe! A 11. percben Novath hatalmas lövését Nagy I. bravúA labdarúgó NB I további eredményei Diósgyőr— Bp. Honvéd 0-0 Diósgyőr, 9000 néző. Vezette: Bártfai. Nyíregyháza—Ózd 1-0 (0-0) Nyíregyháza, 12 000 néző, vezette: Hartmann. Góllövő: Fecsku. Békéscsaba—Ferencváros 3-1 (2-0) Békéscsaba, 18 000 néző, vezette: Nagy M. Góllövők- Királyvári (Hesból). Melis és Pásztor, illetve Ebedli. Vasas—Haladás 4-1 <1-1) Fay utca. 4000 néző, verette: DJvinyi. Góllövők: Zombori (2, egyet tizenegvesből), Izsó, Bittér, illetve Kulcsár. Rába KTO—Tatabánya 5-3 (2-0) Győr, 9000 néző, vezette: Pálvölgyi. Góllövők: Szentes (3), Mile (2), illetve Weimper (2), Fejes. Ú. Dózsa—ZTE 2-0 (1-0) Megyeri út. 3000 néző, vezette: Maczkó. Góllövők: Kiss. Nagy. Az NB I állása: Ai: NB I osztályú labdarúgóbajnokság második lordulója után a bajnoki táblázat a következő : 1. Békéscsaba Ü. Dózsa 3. Diósgyőr 4. Bp. Honvéd 5. Videoton 6. Vasas 7. Ferencváros S. Bába ETO 3. Űzd J0. Haladás n. .V* érgybáia 1!. YWbánya !». XVt 1L Csepel 15. Debrecen IS. Pécsi MSC 17. Volán 18. SZEOL AK 2 2 - - 7-3 4 2 2 - - 3-0 4 t l 1 - 3-1 J 2 11-3-23 2 1-17-32 2 1-11-42 2 1-1 3-2 2 2 1-13-72 2 1-1 4-4 Í 2 1-14-42 2 ; - 3 S-S l 2 1-1 1-7 2 2 1-13-42 2 1-11-42 1--UM2.-21-41 - - 1 0-J 2 - - 2 0-6rosan kiöklözte, a bal alsó sarok előtt Novath ismételhetett, ekkor azonban magasan kapu fölé lőtte a labdát. A 14. percben Disztl P. Kun elé dobta a labdát, a szegedi csatár kapura tört, azonban mielőtt kapura lőhetett volna, Bárányi beérte és szerelte. Ezekben a percekben a SZEOL AK lelkesen, bátran futballozott. Húsz perc elteltével aztán mind nagyobb mezőnyfölényben, a hazaiak átvették a játék irányítását. Előbb Szabó fejelt a bal alsó sarok mellé, maid Novath hatalmas lövése zúgott el centiméterekkel a bal oldali léc mellett. A 26. percben megszerezte a vezetést a Videoton. Novath 14 méterről két lépés után a bal alsó sarokba lőtt (1-0). A 31. percben Vadász ívelt középre, Novath Szabó elé fejelte a labdát, aki 10 méterről a kapu fölé lőtte. A 34. percben növelte előnyét a hazai csapat. Novath Csongrádi elé játszott, a válogatott játékos elhúzta a labdát a rátámadó Kovács B. előtt, majd 18 méterről a kapu közepe táján a léc alá zúdított (2-0). A 36. percben Márton megsérült, helyére Puskás állt Három perccel a félidő befejezése előtt Kun' tört kapura, Disztl P. önfeláldozóan a labda elé vetődött és tisztázni tudott. Alig kezdődött meg a második félidő, máris a szegediek hálójában táncolt a hazaiak harmadik gólja. Májer elhúzott a bal oldalon, középre lőtte a labdát. Szabó pedig, megelőzve Nagy kapust, a hálóba passzolt (3-0). Teljesen szétesett ezután a szegedi csapat. A hazaiak rendre megelőzték a SZEOL AK játékosait, gyorsabbak, határozottabbak voltak. A 72. percben lesgólt lőtt a Videoton. Két perc múlva balról lőtt középre szögletet Májer Nagy röviden ütötte ki a labdát, és Kiss a. hálóba lőtt (4-0). A 80. percben Palkovics tört a 16-oson belülre, maid átesett Polwás Iában. Jaczina 1 l-est ítélt, Bárányi futott a büntetőnek és a bal sarotetM bombázott (3-01). Szünet után edzőmérlrőaés jellege volt (a Videoton részéről) a találkozónak! B. U A SZEGEDI ÉLELMISZERKISKERESKEDELMI VÁLLALAT 1981 november 1-től 1985. december 31-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket: 144. sz. áruda (vegyes 22. sz áruda (vegyes 27. sz. áruda (vegyes 45 sz. áruda (vegyes 72 sz. áruda (vegyes 80. sz. áruda (vegyes 81. sz. áruda (vegyes R9. sz. áruda (vegyes 97. sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) élelmiszerbolt) Szeged, Kossuth L. sgt. 27. Szeged. Szál u. 31. Szeged. József A. sgt. 37. Szeged. Boross J. u. 15. Szeged. Pásztor u. 44. Szeged. Sárkány u. 15 Szeged. Vadkerti tér 2. Szeged, Cserzv M. u 14. Szeged. Brüsszeli krt. 27. Fenti árudák versenytárgyalása 1981. szeptember 22-én. reggel 8 órakor lesz.. 101 sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. Szt. Antal u. 3. 30. sz áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Duna u. 10. 49. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Acél u. 15. 115. sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. Juhász Gv. b. 17 A 11. sz. áruda (húsbolt) Szeged, Úttörő tér 1. 61. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Sárkány u. 1. 128. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Tisza L. u. 18. 141. ez. áruda (dohánybolt) Szeged. Oskola u. 27 51. ez. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. Molnár u. 15. Fenti ánidák versenytárgyalása 1981. szeptember 24-én reggel 8 órakor lesz. 67 sz. áruda (vegyes élelmiszerbolt) Szeged. Vezér u. 6. 14. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Petőfi S sgt. 80. 18. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Gyapias P. u. 21. 65 sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Bajai út 2. 99. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Maros u. 28. 94. sz. áruda (vegves élelmiszerbolt) Szeged. Cserepes sor 29. 33. sz. áruda (húsbolt) Szeged. Gyapjas P u. 17. 136. sz. áruda (dohánybolt) Szeged. Kossuth L. sgt. 85. Fenti árudák versenytárgyalása 1981. szeptember 29-én reggel 8 órakor lesz A pályázatokat 1981. szeptember 10-ig kell benyújtani a vállalat központjába (Szeged. Híd a. 2.) A versenytárgyalást mindhárom napcm vállalatunk klubhelyiségében (Szeged. József A. sgt. 31.) tartjuk meg. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a vállalat áruforgalm- osztálya ad (Jenei István. Szeged, Híd a 2.. 12. szoba.) Meg kell találni az „életmentés" lehetőségeit! Gondok a SZEOL AK házatáján E nnyire talán még soha nem várták Szegeden a labdarúgó NB I rajtját, mint az idén, hiszen hároméves „kényszerszünet" után ismét a legmagasabb osztályba került a SZEOL AK. A korábban igazolt labdarúgók mellé (Kun, Szabó. Kovács B„ Furkó. Kutasi) még a kék-feketékhez jött Orosházi, Somogyi, Puskás, Tóth, Gruborovics, Janiga. A labdarúgó-szakosztály a biztos bentmaradást tűzte célul az NB I-re! A bajnoki nyitányra aztán minden idők egyik leggyengébb Újpesti Dózsája érkezett a Tisza-parti stadionba, mégis két bajnoki ponttal távozott Szegedről. A miérteknek több összetevője van. Az első kép, amit visszaidézek, a csongrádi alapozáson tett látogatásunk után maradt, bennem. Elgyötört játékosok fájdalmas arckifejezése. elkeseredett edzői mondatok. Az ebédnél egy-egy kanálkoccanás. Hallani a felbontott Anna-víz sistergő pezsgését. Folytatás Szegeden, non-stop edzőmérkőzések, volt olyan is, hogy három nap alatt három! Követelményrendszer, időre futás, rekkenő hőség, salakiszony ... Egy nappal a bajnoki rajt előtt játékosértekezlet. A téma egyáltalán nem mérkőzésre hangoló. A szigorítások, a szakosztály plusz rendszabályai voltak napirenden. Mondanom sem kell, a végére majd szétvetette az ambíció a labdarúgókat, hogy legyőzzék a Dózsát! A találkozóról ugyanis alig került szó... Szávó elindítja 90 perces útjára a labdát. A SZEOL AK küzd, birkózik, mint az NB II-ben. Játék azonban nincs. Annak a játéknak az árnyalata sem, ami olyan csodálatossá teszi ezt a sportágat. 1-0-ás vereség. A szurkolók közül néhányan: „Nem baj. SZEOL AK!" A szombati Dózsa-mérkőzés után szerdán újabb erőpróba várt a SZEOL-ra. A fővárosban a Haladás VSE ellen bizonyítani, joggal képviselik majd a magyar labdarúgást a Közép-európai Kupában. Vagy 2 ezer ember volt kíváncsi a Fáy utcában a két (vidéki) újonc összecsapására. Az eligazításon az a mondat is szerepelt: játsszanak fudatosan! De hogyan, miképpen? Érdekes volt. megfigyelni a két csapatot, a bemelegítéskor. A szegediek, mint megannyi elgyötört öregember, lézengtek a pályára. A szombathelyiek kifutottak középre, integettek a közönségnek, máris maguk melié állítva a Vasas, a Dózsa, az FTC szurkolóit. Aztán úgy kezdtek melegíteni, mint akik győzni jöttek a Fáv utcába. Minden mozdulatukon látszott, győzni akarnak! A szegediek már az éljenéijeruiél megvert csapat benyomását keltették. Bármennyire ts ffearta ott ember felfedezni játékukban a szemernyi tudatosságot, begyakorolt támadásvezetést — nem lehetett' Lassú, gyámoltalan labdarúgás volt. amrt a SZEOL AK bemutatott.. A játékosokat még az sem tudta feldobni, hogy esetleges győzelmükkel kiléphetnek nemzetközi porondra! Sőt. megadva tűrték, hogy a lelátóról hangos hahotával kisérjék akcióikat. A mérkőzés egyes időszakaban — mit mondjunk — alárendelt szerepet játszottak! Az már biztos, nincs minden rendben a SZEOL AK házatálán. Valahogy hús-vér emberek helyett gépemberek öltöznek mezbe a Tisza partján. Emberi szavakat igénylő, wéha játszó, néha kikapcsolódni vágyó labdarúgók! Két évvel ezelőtt még csak Kovács József vezető edzőről írtuk: Nem látták még mosolyogni! Ma már környezetére is rámondhatjuk ... Féltő aggódás íratja velem ezeket a sorokat három tétmérkőzés (ebből kettő bajnoki) után. Nem lehet kérdéses, változtatni kell. Feltétlenül szükséges, és minél előbb, mert egy-kettőre karnyújtásnyira, majd kilométerekre távolodhat tőlünk a mezőny. A késés pedig végzetes hibához vezethet. Ismét azon vesszük észre magunkat, nincs NB l-es csapatunk! Továbbá kérdéses az is. hogy lesz-e valaha? Nagyon gyorsan napirendre kell tűzni a labdarúgó-szakosztály - helyzetét, megtalálni a jelenlegi állapotból való „életmentés" lehetőségeit! A kiindulópontot az jelentheti, hogy nemcsak 1—2 labdarúgó visszaeséséről. rossz formájáról van szó, hanem: a csapatból 7—8 játékos nem tudja megközelítően sem nyújtani, amit az elmúlt év tapasztalatai alapján elvárhatnánk. Orosházi és Puskás például úgy futballozik a SZEOL AK-ban, mintha életükben először húztak volna a lábukra futballcipőt! Tudjuk. Kovács József a kemény, megalkuvások nélküli munka híve. Ez mindenképp dicsérendő. A játékosok egyénisége, alkati, pszichikai, fizikai képessége azonban mindenkor megkülönböztetést, követel. Követelményrendszer ide. vagy oda. a monoton hosszútávú futások, a kevés taktikai, technikai labdás gyakorlat egyáltalán nem szolgálja a magyar labdarúgás felemelkedését! Hiába tudnak labdarúgóink 3—4 ezer métereket futni, ha a rövid, gyors, labdára irányuló sprinteknél lemaradnak. Hiába végzik el az előírt napi penzumot. ha nem tudnak játszani, nincs begyakorolt szöglet, ha nincs szabadrúgás-variációjuk, s képtelenek gyors ritmusváltásokra! Nincs foglalkoztatva a „magasabb rendű lény", az ember, s pont az a képlékeny anyag, amivel magasabb rendűvé vált a jól szervezett elme; az agy funkciója! Nem kezdeményez, csak a monoton, ismétlődő gyakorlatok tömkelegére állítja be magát. Fut, mert futnia kell, elvégzi, amit mondanak neki — ezért kapja a szerződést. a fizetését. Viszont sikerélmény nélkül marad, pedig sikerélmény nélkül nem lehet sokáig meglennie, hiszen előbbutóbb értelmetlenné válik számára minden. Az edző, tudom, nehéz helyzetben van. Azzal a garnitúrával kell eredményeket elérnie, amely a rendelkezésére áll. Nem mellékes viszont, hogy a játékosállomány tudásszintjét ismerve, milyen taktikát dolgoz ki. Hiába próbál a SZEOL AK már hetek óta két ékkel (Puskás, Kun) játszani, ha a két játékos erre a szerepkörre alkalmatlan. Ez a formáció — bizonyítottan — megbukott! Sőt, a gólerős, mozgékony Kunt önkéntelenül kivonják a folyamatos játékból. Más lapra tartozik, hogy két csatár (Szeghalmi, dr. Jernei) távozott a SZEOL AK-ból. de helyükre nem sikerült igazán csatárt igazolni. Nincs más megoldás, mint Mártont egy sorral előrébb vinni, már csak azért is. hogy gólt tudjon lőni a csapat! A szegedi labdarúgók rezdülését figyelve, nem nehéz megállapítani: hogv önbizalmukat vesztett emberekkel van dolgunk. Azzal viszont nem lehet, önbizalmat adni senkinek, hogy már a mérkőzés előtt bírálatok, sőt. sértő megjegyzések szakadnák a nyakába! Mondhatnánk, a labdarúgó is ember, sőt, bizonyos dolgokra érzékenyebben reagál, mint bárki. Éppen ezért úgy is kell vele foglalkozni! A jelenlegi állapothoz sok más zavaró körülmény is kapcsolódik, összetettek ezek a gondok. A szurkoló morgolódik, mert a pénzéért nemcsak a sikerélménytől fosztják meg. de olyan körülményeket „biztosi*! tanak" számára, amely enyhén szólva kul. turálatlannak hat. A másik oldalon viszont a csapat milyen véleménnyel lehet a szurkolókról. akik nagy fontosságú mérkőzésre csak 27-en (!) jelentkeznek, kedvezményei áron, a különbuszra! Vagy mit mondhatunk azokról a fiatal szurkolókról, akik — legalább 500-an! — átvették a B közép igazolványt, a díjmentes belépésre jogosító t, de csak 30—50-en szurkolnak a csapat sikeréért! Egyszóval, hamarabb jött a legmagasabb osztály, mint ahogy felkészült ennek minden gondjára, feladatára, kötelességére a SZEOL AK! N agyon az elején vagyunk. Lehet, sokan korainak vélik ez.eket. a sorokat. mégis úgy érezzük, a vázolt balok orvoslását azonnal meg kell kezdeni Mert a lehetőség most. adott, bármilyen veszteségek árán keli is élni vele. A mesve. a város labdarúgósport.iának felemelkedése érdekében! Bagamér.v László Atlétika Országos bajnokság Budapesten, az országos serdülő B összetett, bajnokságon a 14 éves leányok kategóriájában, a négypróba B változatában: 4. Szabó Andrea (SZVSE) 2768 (14.2. 483, 43.7, 2:25.6), a 14 évesek C változatában: 3. Adorjányi Anikó (SZEOL). Az országos egyéni serdülő A bajnokságon Budapesten a tehetséges Bak István (SZEOL — edzője: dr. Tényi Imre) nyert aranyérmet. aranyérmes szinten felüli 58.94 m-es jó teljesítmennyei. Negyedik Jánosi István (SZEOL) lett 51.92 m-e). A lányoknál Szivén Zsuzsa (SZEOL) jeleskedett, aki 100 méteren 12.92 mp-el került a harmadik helyre. Debrecen város országos szintű bajnokságán szintén több jó teljesítmény született, melyek közül a folyamatosan fejlődő Szoboszlai Péter (SZEOL) új, I. osztályú felnőtt szintű gerelyhajító eredményei emelkedett ki. FÉRFIAK. 200 m: 2. Csényi (SZVSE) 21.9! 400 m: 2. Csényi (SZVSE) 49.4, 800 m: 2. Sipos (SZVSE) 1:53.2, hármasugrás: 1. Szaniszló (SZVSE) 15.38, gerely: 1. Szoboszlai (SZEOL) 80.98! NOK. 400 m: 2. Schmidt Andrea (SZVSE) 58.0. 800 m: 3. Schmidt A. (SZVSE) 2:11.4! 5. Visnyei (SZVSE) 2:11.8, 1500 m: 2. Visnyei (SZVSE) 4:28.4. M. T.