Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-18 / 193. szám
jHUlGo VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 71. évfolyam 193. szám 1981. augusztus 18. kedd Ara ,40 forint MSZMP SZEG ED VÁR G Sí BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Közös vizsgálatok -közös ügyekben A HNF és a KNEB együttműködése Társadalompolitikától a lakosság életkörülményeiig megannyi területet ölelnek fel, tesznek együttesen nagyító alá a Hazafias Népfront és a népi ellenőrzés együttműködő aktivistái. A HNF OT és a KNEB együttműködési megállapodásából kihajtó, temérdek szállal kötődő munkakapcsolat jelentőségéről, eredményéről S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára nyilatkozatot adott — A politikai struktúránkban, mechanizmusunkban az alapvető szervezetek önállóan tevékenykednek, ugyanakkor rendkívül szorosan egyeztetik munkájukat, sokoldalúan agyütt Is működnek — mondotta bevezetőben. — E rendszer J6 működése felelősségteljes értékelésben, minősítésben, a tanulságok levonásában kamatozik a politika alakítóinak. Ez a cél, ez a komplexitás alapozza meg mozgalmunkat és a népi éllenőrzés nagy múltra visszatekintő együttműködését is. Az utóbbi három-négy esztendőben számottevően fejlődtek az együttműködés formái, módszerei is. Munkaterveink alapján rendszeresen megvizsgáljuk, mely területek kívánják meg a közös tájékozódást úgy, hogy részt veszünk egy-egy KNEB-vizsgálaton, illetve a nálunk napirendre tűzött témához felhasználjuk a népi ellenőrzés anyagát, tapasztalatait. Ez a gyakorlatban megyei lakossági fórumok összehívását jelenti. E találkozókon megismerjük az állampolgárok véleményét, javaslatalt, amelyeket aztán összevetünk a KNEB-elemzés következtetéseivel. E vitákba megpróbáljuk a legszélesebb kört bevonni, miként az áruellátás kérdéseit boncoló vizsgálatnál is történt. A fórumokon a termelők, a kereskedők képviselőit éppúgy meghallgatjuk, miként a vásárlókat, avagy a közvetlen szerződéses kapcsolatban álló Egy hónap múlva Nyit az üszi BNV Kiállítók külföldről, belföldről " rÁ kőbányai vásárvárosban égy hónap múlva, szeptember 18-án nyitja meg kapuit a fogyasztási cikkek nemzetközi seregszemléje, az őszi BNV. A résztvevő 346 külföldi cég és 765 hozni kiállító már javában készülődik az öszi Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitójára. A legfrissebb adatok szerint az idei őszi BNV-re a Hungexpónál 38 ország jelentette be részvételét. Ez azt is jelenti, hogy az érdeklődés a korábbi éveknél nagyobb, s mind a. 42 ezer négyzetméternyi kiállítási terület foglalt. Magyarországon kívül kilenc szocialista ország mutatja be hivatalos, illetve kollektív kiállításon fogyasztási cikkeinek kínálatát. Az idén is a legnagyobb kiállítók közé tartozik a Szovjetunió, az NDK és Jugoszlávia. Ugyancsak jelentős kiállítási területet foglalnak el az NSZK es India cégei, de csaknem minden fejlett tőkés ország képviselteti fogyasztásicikk-iparát a BNV-n. Az idén számottevően megnövekedett a fejlődő országok kiállítóinak száma, s az általuk igénybe vett terület is. Újszerű látnivalókat ígér a látogatóknak és a szakembereknek, egyaránt, a BNV-n most először önállóan bemutatkozó Mexikó, Pakisztán, Laosz és Kambodzsa kiállítása. Fogyasztási cikkeiket már a jól bevált csoportosítás szerint állítják ki a hazai vállalatok, szövetkezetek, s a külföldiek sem külön-külön, hanem a szakmai elrendezésnek megfelelően mutatkoznak be. Így a hazai és külföldi kiállítók az őszi BNV-n a textil-, a bőr- és ruházati termékek; a bútor- és lakástextil; a lakberendezés és lakásfelszerelés; a háztartási vegyipar, a papíripar és a kozmetika; a kultúrcikkek és oktatási eszközök, a sportés kempingfelszerelések, élelmiszeripari termékek; a járművek; az ajándéktárgyak és népművészeti cikkek, a családi és hétvégi házak, az idegenforgalom és a turizmus szekciójában mutatják be ajánlatukat korszerű termékeikből. A szakvásár újdonsága lesz az idén a Csináld magad! — nemzetközi barkács- és kiskertkiállítás, amely három pavilonba kap helyet. Az őszt BNV-vel egy időben immár harmadszor ad otthont a kőbányai vásárközpont a nemzetközi játékkiállításnak. az Interplayexpónak. A nagyszabású játékvásáron több mint tíz ország vonultatja fel kínálatát. A legnagyobb hazai kiállító a TRIÁL. a legnagyobb külföldi kiállítást pedig egv francia cég rendezi. A TRIÁL árusítja is a kiállított termékek egy részét, egyebek közt az új magyar logikai játékokat. Külön érdekességet ígér a bűvöskockaverseny, de ezenkívül is sok színes program várja .az Interplayexpón a gyerekeket, például rajzfilmvetítés, diszkó és egy olyan játszósarok, ahol kipróbálhatják a kiállítási tárgyakat. A felnőtt látogatók szórakoztatásáról az idén is divatbemutató-sorozattal gondoskodik a Magyar Divat Intézet és az OKISZ Labor, s több vállalat standján is megelevenednek manökenek segítségével a legdivatosabb öltözékek. A gyártó és kereskedő partnerek információcseréiének, tárgyalásainak zavartalan lebonyolítása érdekében ezúttal is három alkalmmal — szeptember 21-én, 22-én és 23-án — szakmai napokat tartanak. Holnaptól Új útvonalon a 71-os autóbusz szállítókat és megrendelőket. Ez a módszer általában megóv az egyoldalú következtetések levonásától is. — Együttműködésünket áttekintve sarkalatos elvként megállapítható, hogy elsősorban olyan kérdéseket tűzünk napirendre, amelyek iránt nagy a társadalmi érdeklődés. Ilyen közös vizsgálatok voltak a közelmúltban a zöldségfelvásárlásnak és -forgalmazásnak, a mezőgazdasági kisüzemi termelésnek és feltételeinek, a magánlakásépítés anyagellátásának, avagy a lakásfenntartó szövetkezetek működésének teljes körű elemzései. Figyelemre méltó munkamegosztást példázott a takarmánytermelés, -ellátás és -felhasználás kérdéseit boncoló országos vizsgálat. Az együttes tervezést, előkészítést követően a népfront aktivistái például 1500 kistermelőt felkeresve, adatlapos felmérést is végeztek, majd több községben falugyűlést összehíva tették közasé az ellenőrzés tapasztalatait Jó példaként említhetem a gyermeknevelést szolgáló társadalmi juttatások hatékonyságvizsgálatát % hiszen — s .a népi ellenőrökkel ebben is egyetértettünk — kiemelkedően sikerültek az idevágó lakossági ankétok. — Nyilvánvaló: ha a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság és a Hazafias Népfront közösen fellép egy kérdésben, akkor azzal a legkomolyabban foglalkoznak a kormányszervek is. A KNEB jelentései nyomán a Minisztertanács általában kötelező érvényű határozatokat hoz, tehát a társadalmi vélemény beépül a vizsgált terület jövőjét formáló központi döntésekbe. Ha a lakosság úgy érzi, gondolja, hogy „hisz" én ezt mondtam, javasoltam, nekem is ez volt a véleményem, akkor ez mélyen meghatározó a társadalmi egyetértés szempontjából. Az azonos vélemény talán ma jellemzőbb, mint az eltérő. Más oldalról közelítve: a népi ellenőrzés, valamint mi is rendszeresen visszatérünk a korábbi vizsgálatok megállapításaira, megnézve: mi az, ami változott, illetve realizálódott a javaslatokból. Ezt tesszük az élénk érdeklődést kiváltó, s a kedélyeket ma is gyakorta borzoló zöldség-gyümölcs felvásárlás és -forgalmazás témájában. A jövőben tovább kívánjuk erősíteni, szélesíteni a helyi népi ellenőrzési és népfrontbizottságok együttműködési gyakorlatát — mondotta befejezésül S. Hegedűs László. (MTI) A busz fogadására készen áll a nyílegyenes, aszfaltos Fürj utca teljesült a ez a terület már a^ útépí:aiakf tők?. A MarQstói utca utáni Régi vágyuk mylt héten a nak, . ^a.autpsok-.'irérrte. á sár szakaszon a Szőri és a Sző-' ros,. gidres, gödrös kocsiút a vétség utca között nemcsak múlté: a kbtíósalakos stabi- a vízműveknek, hanem a lizácjó után most aszfaltsző- DÉGÁZ-nak is van tenninyeggei borította a Közúti valója az útépítés előtt. Építő Vállalat, példás gyor- Az útlezárás különösen a sasággal. környék autóbusszal közleHogy mindez minek kö- kedő lakóit érintette érzészönhető? A szegedi városi kényen. Főlég azután, hogy tanács vb építési és közié- a 71-es busz messze elkerülkedési osztályán kapott tá- te a Marostői utca környéjékoztatás szerint szükség két. A városi tanács illetévolt Újszegednek ezen a te- késéitől ezúttal megnyugtató rületén egy úgynevezett föl- információt kaptunk: A Fürj táró útra. De a Fürj utca utca nemcsak új aszfaltjával aszfaltozását indokolta az is, okoz örömet egész Északhogy halaszthatatlanná vált Újszeged lakóinak, hanem a Bérkert utca fölújítása, azzal is, hogy így alkalmassá Mint ismeretes, először az vált a buszközlekedésre is. Odesszai körút és Marostói utca közti szakaszt zárták le. környéke azonban terelőútan megközelíthető volt. A vízvezeték átépítés után Holnaptól, szerdától kezdve új útvonalon jár a 71-es jelzésű járat: a hídról a Gyapjas Pál utcára tér el, majd a Tárogató utcán, a Közép fasoron át, a Fürj utcán, á • 'Szövetség utcán keresztül rákanyarodik a Bérkert utcára, s a végállomás ezután is az Erdélyi tér. A Volán öt gépkocsija viszi ezen a vonalon az utasokat továbbra is. ezért csúcsidőben 15, máskor 25 percenként indulnak a járatok. Ezzel egyidőben újból közlekedik a 71Y jelzésű autóbusz, végállomása ismét a Víztoronynál lesz. A Fürj utcában egyébként elvégezték már a gallyazást, most alakítják ki a megállókat, s helyükre kerülnek az útjelző táblák is. Ezúton is fölhívjuk a figyelmet arra, hogy a Fürj utcában tilos az út szélén várakozniuk a gépkocsiknak, hiszen a viszonylag keskeny úttestet fenn kell tartani a busz részére — a zavartalan közlekedés érdekében. Nemzetközi tanácskozás Budapesten Harminc országból 2@© résztwowö Hétfőn háromnapos nem- fiíti — első ízben tanácskozetközi tanácskozás kezdő- zik nem spanyol nvelvü ordött . Budapesten, az Eötvös szánban. Loránd Tudományegyetem A megnvito ülésen a Maaulájában: itt tartia XX. gvar Népköztársaság müvekongresszusát, a Nemzetközi lödési kormányzata nevében Ibér—Amerikai Trodalmi Tn Korcso° András művelődési Ibér Amerika. Irodalmi In- -uiamtitkár köszöntötte a tézet. A tobb mint negwen kongresszus vésztvev5it Ez_ evvel ezelőtt alakult intéz- után Horányi Mátyás. ménv — amely az amerikai ELTE földrész spanyol és portugál nyelvű országai irodalmának kutatását és ismertetését seÚszó rendelőintézet A Volgo-Kaszpiliszki ha- A haió különleges nevet ióiavító üzemben átalakítót- kapott — ..Zdorovie" (Egósztak egv hajót amelven moz- , Orvosi műszerezettsége gó rendelőintézetet letesitet- , , , , . . tek. Ez a haió hivatott orvo- komplex: altalanos terápiái si segélvt nvúitani a Volga és fogorvosi részleggel, műdeltájában és a Kaszpi-ten- ^ ^^^„a] ren. ger sekély vizeiben halaszo halászoknak. delkezik. az bölcsészettudományi kara spanvol tanszékének vezetője. a Nemzetközi Ibér—Amerikai Irodalmi Intézet alelnöke megnvitóiában hangsúlyozta az irodalom relatív önállóságát a társtudományok között. Csaknem harminc ország ibér—amerikai irodalommal foglalkozó mintegy 200 szakembere emlékezik Andrés Bello latinamerikai íróra, költőre, politikusra. születésének 200. évfordulója alkalmából Q 180. születésnap Százauik születésnapját ünnepelte heti'on a fóvaros XIX. kerületében özvegy Rabel Jánosne, aki 1945 ota tagja a Magyar Szocialista Munkáspartnak, s 1923 óta vesz részt a munkásmozgalomban. Az eseményen részt vett, és a nehéz évek harcaiért, bátor helytállásáért köszönetet mondott a kommunisták nevében Maróíhy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a uéapesti pártbizottság els t'tkára. Tolmácsolta Kádár Jánosnak, az MSZMP X ponti Bizottsága első t i rának üdvözletét és jó ságait, majd átadta a- i nepeltnek a Népközt: Elnöki Tanácsa által r r/ozott Munka Érde arany fokozata kitüntető,,. A 100 esztendős kommunista asszonyt születésnapján a kerületi párt- és állami szervei, valamint a Nyomda-, Papíripar- és Sajtó Dolgozói Szakszervezete, és csatagjai köszöntötték.