Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-14 / 190. szám

6 Péntek, 1981. augusztus 7." szegedi ünnepi hetek Hacsaturj&n—Seregi: Spartacus. Bemutató a Dóm téren, este 9 órakor. K. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múseum Horváth Mihály utcai Képtárában. Markolt György és Orr Lajos szobrászművészek közös kiállítása a Közművelődési Palota kupolagalériájában. Szeged múltja, jelene, jövője — dokumentumtárlat a Várban. Fotóklubok 17. Szegedi Szalonja a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében. Csert László önálló fotókiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában. Premier: Spartacus Az idei szabadtéri játékok utolsó premierje kezdődik meg ma este 9 órakor a Dorn téren: Hacsaturján zenéjével, Seregi László koreográfiájával és rendezésében, a Spartacus című balettet adják elő a Magyar Állatni Operaház művészei. A főbb szerepekben Dózsa Imrét (Spartacus), Pongor Ildikót (Flavia), Keveházi Gábort (Crassus), valamint László Pétert. Nagy Zoltánt, Sebestyén Katalint és Párta*/ Lillát láthatja a közönség. A díszleteket Forray Gábor tervezte, vezényel: Fráter Gedeon. A játékok színpada, kritikákban Közönségbalett, rulettasztalon A bemutató rendsző-koreográfusa: Seregi László Első balettje akkora sikert aratott, hogy a hatvanas évek magyar balettművószetének legjelentősebb alkotásaként tartják számon. Áram Hacsaturján zenéjével Seregi László Spartacusa — jött, látott és tizenhárom éve gyöz egyfolytában. — Az alkotó szerint mivel magyarázható e párját ritkító népszerűség? — Szabadság és elnyomás, emberi szenvedés és társadalmi igazságtalanság drámája a Spartacus. Mindez igen közelről érinti a nézőt Nem kell áttételesen értelmezni benne semmit. Egyenesben, közvetlenül hat A balett tudatosan ezekre az aiapérzelmekre, ezek felkeltésére épít: a primér élményhez, a befogadóképességhez Hacsaturján zenéje igen sokat ad. Olyan hatásokat, amelyek direkt módon kavarnak fel szívet és értelmet egyaránt. — „Legkedvesebb gyermekének" nevezte nemrégen ezt a müvet. Mondja el szilletétét, növekedését. — Tizenéves koromban nagy élményem volt Howard Fast Spartacus-könyve, ennek szövegét használtam fel. Az Operaház a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára rendelte meg tőlem a Spartacust, de hál' istennek kiderült: nem alkalmi műről van szó. A „gyermek" nőtt, növekedett, eíég szépen. A párizsi nemzetközi balettfesztiválon két Aranycsillag-díjat nyertünk vele, a legjobb balettnek és a legjobb szólótáncosnőnek szóló elismerést. Az Edinburg-i Fesztivói már a Spartacust kérte tőlünk. No és a libanoni fellépés: Baalbeckben. kétezer éves római márványromok között. Az. az előadás örökre emlékezetes marad. Éppen tíz éve mutattuk be a balettet Itt, Szegeden, Forray Gábor díszleteivel. Szintén emlékezetes előadás volt, több szempontból ls... Idén majdnem teljesen megismételjük az egy évtizeddel ezelőtti produkciót, változatlan díszletekkel. de a Dóm téri kitűnő, új világítóberendezést felhasználva. Á gvermek tehát igencsak fejlődik, olyannyira. hogv az 1968 májusi ősbemutatótól mostanáig közel 200 előadást ért meg. Nagyon szeretném, ha méltó záróakkordia lehetne az idei Szegedi Szabadtéri Játékoknak. — Tí2 éve nemigen volt szerencséjük az időjárással... — A szabadtéri játék a világ legnagyobb rulettasztala. Szerencsejáték. Azért is említettem az imént, hogy több szempontból volt emlékezetes az 1971-es szegedi szereplés. mert ma már mosolyogva emlékszem vissza arra az apokaliptikus képre, ami akkor a színpadon uralkodott, az előadás délutánján lezúduló eső után. Felcihelődtem és elindultam, lehorgasztott fejjel. Vastagh Attila, a fesztivál műszaki vezetője utánam szólt: nem kell menni sehová, estére előadást tartunk. És boszorkányos gyorsasággal visszavarázsoltalta az eredeti színpadképet ... Sajnos, estére újra esett, de az a sok izgalom az idők távlatéban megszelídült, kellemes emlékké lett... Most ebben a szaharai melegben talán több kegyet remélhetünk az égiektől... — Emiitette, hogy majdnem a tíz évvel ezelőtti Spartacust mutatják be a téren. Mi lesz a különbség? — A balett olyan műfaj, hogy az operánál vagy a prózánál is jobban újjászületik egy kicsit estéről estére. Évtized múltán pláne! Némileg módosítunk a díszleteken, új táncosok láthatók, bővül a statisztéria. Az operai rendezésektől eltérően a balettben sokkal viharosabbaknak, dinamikusabbaknak kell lenniük a tömegjeleneteknek Is, azt a látszatot keltve, mintha a statiszták is a balettkar tagjai lennének. Mindez sok munkát jelent, de elégedett vagyok velük. Üj, fiatal, mostanra beérett szólisták alakítják a főszerepeket: at előző szegedi bemutatón Keveházi Gábor például még csak római katona volt. most pedig Crassus lesz, a félelmetes római hadvezér. — Érdekes montásstechnikával, három igen különböző felvonásban kerül színpadra a Seregi László-féle Spartacus... — Ebben ls Past regénye vezetett. A2 úgynevezett IdőVágásos kompozíció filmszerű, s filmélményekből is táplálkozott. Arra Igyekeztem és igyekszem ügyelni, hogy a drámai folytonosság mindvégi? jelen legyen. A világ színházművészete Bnvnyit és oly robbanásszerűen fejlődött az elmúlt egy-két évtizedben, hogy ez a megoldás ma már szerény dramaturgiai klisének számít. A közönségbalett, a nézők számára teljesen érthető produkciók híve vagyok. A közvetlen részvételt a művészi élményben — nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem lehet arra számítani, hogy „majd később megérik" minden. Hatnia kell a műnek, a szívre és az intellektusra. Azonnal. — További tervei az Operaház balettkarával? — Nagyon nehéz szezon van mögöttünk. Az Operaház átépítése alaposan megbolygatta munkánkat. A Bartókcentenárium pedig sok-sok meghívással járt: a Milánói Scalában, Torinóban léptünk fel, megvolt az együttes első tengerentúli turnéja is Mexikóban, szerepeltünk a Prágai Tavaszon. Eme „egyoldalú táplálkozás" után kimondottan üdítő a „jó öreg" Spartacus, most Szegeden. A legutóbbi szezonban nem játszottuk, már csak azért is nagy kedvvel készültünk rá. Az új évad pedig közvetlenül az utolsó Dóm téri előadás, augusztus 20-a után kezdődik. Szeptemberben az NSZK-ba és Párizsba utazunk, majd új köntösben — a Spartacust mutatjuk be a budapesti közönségnek. Az Erkel Színházban. Domonkos László Már több mint két évtizede olvassa a szegedi kultúrfelelősök fejére a színházkritika, hogy rendkívül nagy a szabadtéri játékok színpada. Mi tagadás, eleinte kicsit boszszantó volt a dolog, ma már azonban mosolyogva fülelünk. hogy vajon meddig tart? Mert a sztereotip aggodalom nemcsak a kis létszámú statlsztérfát Igénylő darabok bírálatában jelentkezett évről évre. hanem napjainkban is visszatér. Az ítészek némelyike Az ember tragédiáját is alkalmatlannak tartotta a Dóm térre, mondván, hogy a művészek arcjátéka nem látható az 5—6 ezres nézőtér 1 csúcsáról. Többek szerint a balett sem ide való, — mert — úgymond — nehéz betáneolni a hatalmas méretű színpadot. A közönség ugyan soha nem reklamált emiatt, a szólótáneosok pedig nagyobb ívű mozgással különösebb nehézség nélkül járták be. töltötték kl a széles terepet, ám az értékelők mérlegének serpenyőjében ezek a tények-tapasztalatok vajmi keveset számítottak. Abban soha senki nem vitatkozott a helyi apostolok közül sem hogy tulajdonképpen a kamara-jellegü színház az igazi, ahol közvetlen kapcsolat teremthető a közönség és a szereplők között, s a filozofikus szövegre is jobban lehet figyelni két-háromszázas nézőterű színházban. Az ilyen kis Thália-templomok azonban aligha alkalmasak nagy tömegek pallérozására. A Szegedi Szabadtéri Játékokat szza] a nemes szándékkal hívták életre — «z igényes színházbajárók és a vájtfülűek megértésére, segítségére is számítva — hogy egy-egy nyáron 70—80 ezren is láthassanak színvonalas, olykor kiemelkedő értékű produkciót. És az ország négy sarkából érkező vélemények, reagálások, sót. köszönő levelek arról tanúskodnak, hogy a szép hagyományú szegedi kulturális intézmény egyre jobban betölti hivatását. Amit elvesztünk azon. hogy a nézők egy része csak messzelátóval férkőzhet az énekesek közelébe, azt bőven megnyerjük azon. hogy tíz- és százezrek szokják, szeretik meg a színházbajárást és maradandó élménnyel távoznál: Szegedről. A Játékok színpada egy populáris szempontú koncepció alapján, a nézőtérhez arányítva épült Ilyen méretűvé. A hagyományos, olykor némi viszolygásként ható szöveg mégis bejött az Ivan Szuszanvin és a Teli Vilmos kritikáiban is. jóllehet egyik-másik már a nagyszerű opera. Illetve a schllleri dráma bemutatását tartotta lényegesnek. „Az vitatható — Irta a Szuszanylnról a Nök Lapja —. hogy ez a lényegében statikus mű lassú hömpölygésével igényel-e ekkora teret, való-e nyári szabadtéri színpadra?" Ezt akkor állapítja meg. miután indításként leszögezi, hogy az előadás ritka harmóniája volt a rendezésnek, díszletnek, kórushangzásnak, zenekari és énekművészetnek. A Magyar Ifjúság így ítélt a Teli premierje előtt: „Régóta gondot jelent, hogy a hatalmas térség akusztikája nem kedvez a prózai műveknek... A drámai müveknek hosszú évek óta nem is igen volt sikerük Szegedem" „Megkérdezhetnénk — így a Csongrád megyei Hírlap — erre a hatalmas méretű színpadra alkalmas-e a Teli Vilmos? Nem éppen a méreteknek lett-e áldozata a dráma?" Az Ivan Szuszanyinról olvasható a Népszavában: ..Példás előadást láttunk és hallottunk. Viktor Volszktj szcenlkus.., azt kereste és találta meg. miként lehet egy Ilyen nagy térre egyszerűen odatümörítenl a mű lénye* gét." A Magyar Nemzet már fenntartás nélkül tud örülni a Glinka-műnek: büszke lehet rá az ünnepi hetek igazgatósága, hogy az első orosz zenei népdrámának a tágas színpadon helyet adott. Még akkor sem kell utólag töprengeni a választás helyességén. ha ezúttal nem telt ls meg zsúfolásig a nézőtér." Es hallgassuk meg végül a Népszabadságot: Az MSZMP központi lapja — fölidézve bizonyos szkeptl. kus vélekedéseket elóítéleteket, hogy vajon a ritkán hallott orosz népopera nyugodt hömpölygése nem árad. e el túlságosan is a hatal. mas színpadon, s a cselekmény némely mozzanata nem veszít-e ( a hatásából — így foglalt állást: „Az előadás nemcsak kivédte az aggodal. maskodást, hanem rá ls cáfolt : az opera nemes pátosza, zenéjének gazdagon áradó szépsége, egyéni hangja, az egyszerű cselekménybe ágyazott nagy tömegjelene, tek. kórustablók, a szinte felvonásnyi balett — megra. gadó élményt nyújtottak. Igaz Így érezte a közön, ség nagy része is, amely nyitott szívvel gyönyörködött az európai zene első népoperá. Iának láttán-hallatán. Hogy többen nem ülték végig az előadást? ők talán valamiféle „bohózatot. operettet, pajzánságot" vártak, s mivel nem ezt kapták, csalódottan elvonultak. De — érdemes újból hangsúlyozni — sokkal többen voltak azok. akik messzi vidékekről. esetleg külországból zarándokoltak Szegedre, hogy meghallgassák Nyesztyerenkót. Rugyenkót és Szinyavszkalát. illetve megnézzék, hogyan fest szabadtéri előadásban a romantikus svájci szabadsághős: Teli Vilmos. F. Nagy István • Mielőtt bárki félreértené az alábbiakban elkerülhetetlenül szigorú észrevételeket az ország egyik legfiatalabb társulásának, a Rockszínháznak, minap Szegeden is Látott bemutatójáról, sietve leszögezném: kár lenne föl nem ismerni ennek a hazai viszonyaink közepette különleges vállalkozásnak ritka-jelentős értékeit. Olyan műfajt akarnak meghonosítani, melynek rendkívül fogékony, elsősorban természetesen fiatal közönsége, különböző pótlékok, lemezek. külföldi beszámolók, mendemondák révén alkothatott eleddig képet magának e divatos színházlípusról, úgyszólván látatlanban rajongva érte — s most eleven valóságában belekóstolhatott. Hála a magyar rockoperacstnálóknak. Mint ismeretes tavaly ilyentájt néhány megszállott fiatalember, Miklós Tibor, Várkonyl Mátyás és mások, elhatározták, mit elhatározták. létre is hozták a magvar rockszínházat. Nagy fába vágták fejszélüket. Mindjárt az éppen legkapósabb londoni slágert, az Evitát állították kl a margitszigeti szabadtérire, olyakkora sikerrel, hogv hamarosan összetrombltálták az együttest megint, tmrnár azonban salát produkcióra, a S"tárcslvdlákTB. A gvőfj színház vállalt (nem utolsósorban az anyagi fedezethez nélkülözhetetlen) keze«áeet értük, s a leiekből ftéihetően nem számított rosszul. Az ottani sportcsarnoki „keRockcsinálók resztelőt" követően jelenleg a viüeki nagyvárosokat járják, s az elkövetkezendő napokban szériát játszanak a fővárosban, így a bevételek (miként kalkuláltak) nagyjából fedezhetik is a kiadásokat. Már a jelenség, hogy rentábilis szính&zpróbáikozás születik napjainkban, ritka mint a fehér holló. Hát még, hogy amit csinálnak — a csecsemőkor születési rendellenessegei dacára — beváltja a vérmes reményeket is, melyeket igényes. hasonló ügyekben konformizmussal nehezen vádolható fiatal közönségük támaszt, A rockoperacsináló ifjú színművészeik borzas csapata nem kisebb föladatot vett nyakába: megújítani az úgynevezett színházi könynyumüfajt. Csoda-e, hogy az első librettó mindjárt Indigós példány? A művészet, mondották volt. túlnyomóan utánzás, kisebbrészt ereretiség. S noha ez a „kisebbrészt eredetiség" letagadhatatlanul fölismerhető a Sztárcstnálókon. a nézőnek inkább támad incselkedni kedve a túlnyomóan utánzások, vagy legalábbis utánérzések nkán. A sztori amolyan ellen-Jézus Krisztus szupersztárt sejtet. Nemcsak mert Krisztus, mint szökött rabszolga, megjelenik itt is, s 32 újsütetű főhősnek, Nero császárnak lesz nem kevésbé ellenszenvesen ábrázolt pandant-ja (miféle konfliktus feszülhet két sötét alak között?), hanem mert Várkonyi Mátyás máskülönben érdekesen izgalmas zenéje sem rejti véka alá a rokonságot. Azon túl, hogy az ókori Rómának úgynevezett Nero-fejezetéböl merített, nem túlságosan eredeti, történet bonyolult és egyértelműen tisztázhatatlan áthallásokat enged a politikai és popvilágbeli (sic!) sztárcsinálás évezredek óta változatlan, így hát mindig időszerűnek vélt üzelmeiben, őszintén szólva nehezen érthető. mi fajta üzleti megfontolások vezethették Krisztust a keresztény szekta élére. ha a „vevőknek", mármint. a keresztényeknek, mindössze annyi hasznot ígért, hogy besétálhatnak az éhes .oroszlánok cirkuszi éléskamrájába. .. De hagyjuk a mesét I Az előadás tetszetős koreográfiája (beállttól a berlini Metropol Színház művészei, Eva Reinthailer és Lothar Hannf), tehetséges és sokoldalúan képzett fiatal színészeinek látványos szerepjátéka-éneklése-mozgása (Szolnoki Tibor, Szakácsi Sándor, nókay Mária. Usztics Mátyás Benkóczy Zoltán, bár a sor megalkuvások nélkül folytatható) dacára sem tudja kifutni igazi formáját Elsősorban azért. mert zenét effektusai drasztikusak. durvák. Nélkülözik a kifejezés dinamikájának választékos eszközeit, s a mozgalmas kórusok harmóniaszövetei sem eléggé színesek. dúsak, jóllehet az egyes számokat elósorakoztató skála ritmikailaa feszes, ingerloen változatos. Az erősítőberendezések régóta kötelezőnek hitt tartozékai a popmuzsikának. Mit érnek azonban a fülszaggató decibelek — érzelmi ellenpontok, kontrasztosan suttogó vallomás-cantinelák nélkül? Az üvöltések suttogások nélkül? Az első rész fináléjának hozsanna-alleluja kórusa, táncképe, magával ragadóan attraktív kiborulás: a rendező Kovácsi János Itt bizonyítja látványasan, eminens tanulója a nyugati rockszínháznak. S ha rátalál majd az eredeti textusra és muzsikára: híveit (mert vannak, s menynyien lesznek még!) olyasfajta révületbe kergetheti, mint mondjuk messzi évekkel ezelőtt Szörényiék, amikor Illés-zenekar címmel nekiláttak föltalélni a magyarországi popzenét. Tudniillik Ők sem a kisujjukból szopták. Meteoresőt jósoltak a csillagászok szerda estére, megírta az újság. Az ég borús volt, a csillaghullás elmaradt. nem kár. Mert ígv az égiek sem veszélyeztethették az újszegedi szabadtéri színpad csillagait — a sztárcsinálásban. Nikolényi István