Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

Szegedi műemlékek Az alsóvárosi templom Szeged kevés középkori műemléke közül egyik legjelentősebb és egyben legnagyobb arányú az alsóvárosi ferences templom. Építésének ideje a. középkorra nyúlik vissza. Mátyás kiraiy támogatásával 1465-ben kezdték epíteni. és csak hosszú évtizedek múlva. 1503-ban szentelték fel. A templomhoz közeledve már messziről szembetűnöek a középkori ferences templomok építészeti sajátosságai: a hatalmas, egyterű hajótest, a hozzácsatlakozó, szokatlanul hosszú szentély, melyhez közvetlenül az északi oldalon kapcsolódik a torony. Hatalmas méreteivel (hossza 63,5 méter, szélessége 13,2 méter, magassága csaknem 20 méter) az Alföld egyik legjelentősebb középkori egyházi építménye. A Mátyás tér felől a feltornyosuló monumentális nvugati homlokzat barokk kapuján, keresztül JéDünk be a templomba. Kitárul előttünk az egész belső tér. A falakat csak a boltozatot tartó gvámök és a diadalív egyszerű, nyílása töri meg. de a tér egységének megbontása nélkül. A mennyezeten feszülő csillaghálós boltozat ritka látványosság, hasonlót. Nyírbátorban láthatunk. Az eredeti, gótikus bútorzat elpusztult a későbbi helyreállítások során a templom barokk berendezést kapott, melynek leghangsúlyosabb eleme az 1713-ban felállított főoltár. A templombelső három barokk kapuján egyszerű betűs faragás mutatja a nagy árvíz vízállását: „Az víz it vot-1879 március 12." A külső falak is rejtenek néhány érdekességet. Á főkaputól balra, az egykori kolostor falán egy meglepően pontosan működő napórát találunk." 1817 J bői. A templomalapító Mátváis király emlékét a déli kapu felett a bautzeni Mátvás-dombormű másolata hirdeti melyet 1931-ben helyeztek el. Kép -és szöveg: TAKÁCS GÁBOR Látvány, ízlés, nevei és E

lnézem olykor az aluljárókban hímzést, szőttest áruló erdélyiek portékáit. A régi szép minták közé mind több ízléstelen motívum nyomul be, csókolózó galambpárokra pazarolják finom öltéseiket az asszonyok, ez kell, úgymond a városi népeknek. Ha családi otthonokban megfordulunk. nem mindegyik marasztal meghittségével, szépségével, pedig a háziasszony de sokszor megmondja, mennyibe került az új bútor. Mintha számokkal lehetne pótolni az ízlést. Mintha a szobaszökőkút, s a bárvilágításba helyezett nippek helyettesíthetnék színek, formák, arányok harmóniáját, s a lakásban élők fantáziáját. A magyar nőket világszerte csinosnak mondják, de ezt a hírüket alighanem olyan turisták röpítették szét, akik csak a strandon vették szemügyre a fehérnépet. Mert az igazán jól öltözött nő ritka, noha drága kelméket, értékes holmikat sokan viselnek, össze nem illő színek, össze nem hangolt kelmék rontják a hatást. Mi tagadás: baj van az ízlés körül. Van. aki csodálkozik rajta. Hiszen több a művelt, iskolázott ember, mint valaha. Hiszen mindenki tanul rajzolni már az óvodától kezdve? valamelyes művészettörténeti oktatásba is belekóstolt, aki gimnáziumba járt; a múzeumok látogatottak, külföldi túrákra is tömegével járnak újfajta nomádjaink, ha pedig utaznak. szorgalmasan végigzarándokolják a képtárakat is. Mindez hiábavalónak bizonyulna? Lehetséges, hogy esztétikai érzék. ízlés és műveltség nem összetartozó fogalmak? A kérdés izgalmas, érdemes elgondolkozni rajta. A népművészetet írni-olvasni nem tudó parasztemberek hozták létre. Mégpedig ízlésficam, megbicsaklás, félrecsúszás nélkül. Sem dalban, balladában, sem tárgyi alkotásban nem találunk cukrozott érzelmeket, harmóniazavart. torz formákat, álságos hazugságokat. A fa nem mondja magát márványnak, a cserép nem akarja elhitetni, hogy porcelán; a díszítőelem pedig, legyen bármennyi is belőle, sosem hat zsúfoltnak. De a népművészet alkotóját meg a felhasználóját is a természet nevelte. A látvány. A fa, a virág, a kert indította, nem másolásra, hanem továbbgondolásra, a növénymotívumok stilizálására. A virághimekkel borított párna, vagy menyasszonyláda nem azt mondja el, hogy milyen a növény, hanem azt. hogy milyen visszhangot vert az alkotó érzéseiben. és azt is. hogy milyen az az alkotó. A természet ió nevelő volt, látványa kicsiszolta az esztétikai érzéket. És nem tűrte a hazugságot, őszinteségre késztette neveltjét, és ebbe az igazmondásba beleillett az álom is. Szólhat a mesemondó tündérről, sárkányról, akkor is a teljes igazságot mondja a maga lényéről, vágyairól, álmairól. A városi ember kikerült a természetnek. s a látványnak ebből az iskolájából. Eszmélésétől fogva kőtengert lát maga körül, égbenyúló falsíkokat. Égnek, felhőT nek jó esetben darabkáját, csenevész fa aga csücskét. Virágot a sarki standon. Madárdal, vizek zúgása helyett lárma dörömböl a dobhártyáján. Fantáziája fogva marad valahol a falak tövében. Otthonát építené 'ki mentsvárának, telerakja minden csillogóval, s ha úgy sem véli elég fényesnek, fennen hirdeti bútorai árát. Rohanásában nem szakít időt igaz érzelmekre, pótlásuk végett apró álérzésekre váltja fel az igaziak lehetőségét, és csókolózó galambokkal népesíti be konyháját. Csakhogy falun is található épp elég giccses portéka. A kacsalábon forgó új családi otthonokból gyakran szökik el a fantázia. hogy helyét átadja az uniformizált ízléstelenségnek. Valóban: mert a mai falusi ember korántsem él olyan szimbiózisban a természettel, mint egykor ősei, s a zárt közösség megszűnésével a falu elvesztette önbecsülését: értékesnek vél mindent, ami a városból jön. Magas fokú általános műveltség kellene ahhoz, hogy ez a helyzetkép megváltozzék. Sajnos, az iskolákból „félművelt" sokaság kerül ki, jó szakemberként talán, de az ízlés alacsony .fokán. És ez nem csupán és nem is elsősorban az időhiányon, a tananyagnak a szakemberképzés felé orientáló összeállításán múlik. Hányszor láttam táborozó úttörőket unott nevelők kíséretében bandukolni Balaton-parti jegenyék alatt, pedig ott külön „időráfordítás" nélkül lehetett volna a természet szépségeire irányítani a gyermekek pillantását! És kontaktust lehetett volna teremteni a gyermek és természet között, hogy az utóbbi újrá átvehesse látvánnyal nevelő szerepét! Az ízlésnevelés része a nevelés egészének. Esztétikai torzulásokat könnyebb lefaragni az ép, teljes, érzelmekben gazdag személyiségről; ám a rideg, zord. vagy éppen szorongó embert bajos a szépség befogadására fogékonnyá tenni. Aki szorong, annak kevés az önbizalma, nem mey egyéniség lenni: tele fogja tömni az otthonát lim-lomokkal, csak azért, hogy le ne maradjon ismerősei mögött. Aki rideg, beleviszi a maga sivárságát a legfényűzőbb bútorok közé is. Sem élet, sem virág, sem fészekmeleg, sem meghittség nem lesz az otthonában, anélkül pedig a drága bútor sem vonz. Ám a napfényt sugárzó személyiség létkörében megszépül az önmagában kevésbé tetszetős tárgy is. A tárgyak összhangját, egymás közötti kapcsolatát a köztük élő ember teremti meg. Esztétikum nincs ember nélkül: természet. és tárgy az ember által találkozik, az ő keze nyomát viseli. A szépség: jó ízlésű, vonzó, barátságos emberek visszfénye a környezeten. BOZÓKY ÉVA Herceg Árpád Szerelem, kenyér Egész éijel égett a villany, szólt a rádió. Sír a gverek: halálán van a nagymama. találgatták a taxisofőrök, mert titokzatos lentről a sárga fény. titokzatos, mint. egy zugpálinikafőzde. Reggelig szólt a rádió. szakadékot vont szemem köré a béke. szakadékot szívemre a város álma. hiába simultak lányok szemhéjam mögé. mint lapulevélhez eltévedt kiskutya. De látod! lehetett ma is vonatfüttvös lehetett madárcsicsergéses Szervác napián a reggel: meaint megíratlan maradt az a száz költemény, melyben nincs bor. nincs cigaretta, csak szerelem van kenyér.