Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-16 / 165. szám
2 Csütörtök, 1981. július 16. Termékbemutató A valóban érdeklődő turista nem csupán az idegenforgalmi nevezetességekre, hanem a meglátogatott táj, város gazdaságára, kultúrájára is kíváncsi. Na és persze — lévén a turista mindenkor fogyasztó, vásárló is — a kereskedelem kínálatára is figyel. Az ünnepi hetekre Szegedre érkezőknek bőven akad alkalmuk az efféle ismerkedésre. Most például tegnaptól öt napon át a Technika Házában, aholis Szeged a fogyasztókért ' címmel 14 ipari vállalat. 10 szövetkezet és három egyéb kereskedelmi-szolgáltató szervezet portékáit tették köz- ízelítőt, mellyel Szeged az tani rendezvényt tegnap szemlére. A tárlókon bemu- ország ellátásában is szere- délelőtt Berta István az tátott áruk abból az évi pet vállal. Hasonló kiállítás- MSZMP Szeged városi bi32,2 milliárd forint értékű sal nemrég Budapesten mu- zottságának titkára nyitotta fogyasztási cikkből adnak tatkozott be a város. A mos- meg. Munkások Szegeden 14. Egészség és életmód A fiziológiai szükségletek az lehet objektív tünetektől gyakoribb, mint ha nincs zavara, az ember környeze- kísért, de iehet a betegseg- kertje. Az is úi tapasztalat, tében, családjában bekövet- erzes szubjektív megéiese is, hogy a háztáji kerttel renkező kóros változás a szúk- melyet megerteni, es lehető- delkezők között gyakoribb a ségletek ellátását, ezen túl- seg szerint megszüntetni kell, táppénzes távolmaradás is. menően az emberi cselekvés hiszen a beteg szamára ez Ez esetenként takarhat pénzidő- és sorrendtényezőinek, nem kevésbe kínzó es prob- kereső túlmunka-tevékenysévalamint ezek egymáshoz lémát jelentő érzésről van get is, hiszen így kérdezve való viszonyának módosítá- szó. Figyelemre méltó kü- kiderült, hogy akik jövedesát hozza létre. A betegség a lönbség észlelhető a táppen- lemkiegészítő tevékenységet munkában való részvételt, a zes elmaradásban is. A gyer- folytatnak. azok között a szabad idő hasznosítását ma- mekbetegség miatti nosz- táppénzes távolmaradás másga alá rendeli. szabb-rövidebb táppénzen- félszer gyakoribb. Érdekes Kutatásunkban igyekez- maradás egyértelműen a nők következtetésekre utalhat az tünk feltárni az orvoshoz „sorsa". Az alacsonyabb is- a tapasztalat is. hogy a hétvaló odafordulást, az időté- kolai végzettsegúek, az ala- végi telekkel rendelkezők nyezőket, a megelégedettsé- csonyabb munkaköri be- között a rövidebb — néhány get és a hatékonyságot. El osztásban dolgozók többet napos — táppénzes távolkell ismernünk, hogy a vizs- voltak táppénzen, mint a ter- maradás másfélszer gyakogálat a szubjektivitástól nem melésirányitásban dolgozok, ribbnak mutatkozott, mint mentes, mert a vizsgált sze- Ez és a már előbb említett az ilyen telekkel nem renmély „saját szemüvegén" ke- aaat. mely szerint a veze- delkezők között, resztül látott képet tárta tők nem ritkán bagatelli- A vizsgálat eredményeit elénk. Mi ezt a képet érté- zálják. mások pedig inkább értékelve az egészségügyi keltük objektív statisztikai súlyosabbnak látják egész- tennivalók oldaláról az alábmódszerek segítségével. ségkárosodásukat, jelzi azt is, bl következtetések adódnak: Néhány elgondolkoztató ta- hogy mennyire nem a beteg- A megkérdezettek mintegy pasztalatunk: a nők gyakrab- ségtünetekkel mechanikus feie egy dv aiatt felkeres ban keresik fel az orvost, aranyban fordul valaki or- valamilyen egészségügyi fómint a férfiak, és ugyancsak voshoz. rumot. Döntően a körzeti gyakrabban fordulnak orvos- A kutatás során arra is orvoshoz fordulnak, ami az hoz az alacsonyabb iskolai választ kaptunk, hogy a orvosképzésben még hangvégzettségűek, az idősebb végzett munka és a testi- súlyozottabbá teszi azt a korosztály, de a 20 év alat- lelki állapot változásának gyakorlati igényt, hogy a tiak is. Minden más egész- érzését hogyan ítélik meg. képzésnek a mindennapos ségügyi intézménynél gyak- Magunk is meglepődtünk gyakorlat, az alapellátás kirabban keresik fel a körzeti azon az észlelésen, melynek elégítésének igényéhez kell orvosokat, őket gyakoriság- oka további vizsgálatot igé- közel kerülniei. Az orvoshoz ban az üzemorvos követi, nyel, hogy a testi állapotban Való odafordulást legtöbbször különösen azokon a munka- bekövetkezett változások ér- a betegség érzése, tanácskéhelyeken, ahol az üzemorvos zését az életkorral emelkedő rés. általános jellegű testiis rendelkezik táppénzbevé- gyakorisággal inkább a fér- lelki panaszok motiválják, teli hatáskörrel. fiak érezték. míg a Ez utóbbiak tekintetében Az orvoshozfordulással szo- szellemi működésekben be- azonban megállapítottuk, rosan összefügg, hogy az em- következő változásokat gyak- hogy a testi érzésekben megberek megnyugszanak-e az rabban jelezték a nők. fogalmazott tünetek és paellátást követően? A meg- Érdeklődtünk, hogy a sza- naszok messze a lelki panakérdezettek nagy többsége bad időből kik és mennyi szok e]őtt vannak, noha az ellátását követően megnyug- időt töltenek el kocsmában- rjtka, hogy lelki-emberi szik, de nem kevesen van- vendéglőben. Azt találtuk — problémák rejtőznek a testi nak olyanok, akik vagy az és ez nagyon komoly prob- panaszok mögött, ellátás jellege, vagy a felvi- lémát jelez -, hogy hétköz- A viZ3gálat tapasztalatai lagositas hianya miatt csak nap a férfiak negyszer gyak- közül az egészségügy szárészleges megnyugvást mu- rabban fordulnak meg ven- mára j főbb tanulságként tat*na>, • , • a- deSl0ben' mmt an0k' de ez az szűrhető le, hogy bizonyos Érdekes vetülete e kerdes- ünnepnapon csökken, ilyen- társaialmi helyzetekbe. ül nek az, hogy a megállapított aor majdnem megnyilvánul ü csoportokba tartozó betegséget hogyan ítélik meg a „nemek egyenlosege A sZemélyek eoészségügyi elsajat maguk a megkerdezet- segédmunkások vezető helye Iátósára gondozására fokotok. Több mint kétharma- e tekintetben mind hétkóz- zqU figyelmet keU fordítani. duk úgy vélte, hogy a be- nap, mind ünnepnap fellel- Ilyenek a gyermekeiket tegséget pontosan állapítot- hető. Akik ilyen választ ad- egyedül nevelő szülők a ták meg. A megkérdezettek tak azokra jellemző, hogy- munkahely és a család 'ré_ mintegy 10 szazaleka azt hétköznap ket-harom orat, szér5i is fokozottan megtergondolta, hogy betegsége sú- míg ünnepnap négy és fél beitek a segédmunkások lyosabb, mint ahogyan azt órát töltenek kocsmában- alacsopy iskolai végzettséaz orvosi ellátásban vélemé- vendéglőben, nyezték. — Döntő többség- Az egészség szempontjából ben nők'és alacsonyabb is- igen fontos tényező, hogy kolai végzettségűek és mun- mennyire piheni ki magát az kahelyi beosztásúak, vala- ember? Ezért tartottuk kümint inkább a Szegeden ki- lönösen fontosnak annak vül lakók vélekedtek így. vizsgálatát, hogy kik azok, Enyhébbnek vélte betegségét akik napi 14 óránál többet a megkérdezettek 2 százaié- dolgoznak? Elgondolkoztató, ka — főleg magasabb iskolai hogy a megkérdezettek 26 végzettségű férfiak és magas százaléka dolgozik _ napi 14 munkahelyi vezető pozíció- óránál többet. A nők között ban levők gondolkqztak így. gyakoribb ez, de ugyancsak Szerencsésnek találjuk gyakoribb az alacsonyabb azoknak az adatoknak az iskolai végzettségűek, a seegyezését, amelyek a táp- géd- és betanított munkások pénzes távolmaradásra utal- között, valamint a 40 éven nak. A hivatalos táppénzes felüli korosztályban. Ismert, mutatók és a megkérdezet- hogy a több műszakos muntek táppénzes időszakról ka. gyermeknevelés, kétlakiadott képe lényegében nem ság — munkahely és jószágtér el egymástól. Ez arra tartás — megterhelést jelent, utal, hogy a munkások ese- Űj összefüggést talaltunk tében az orvoshozfordulás viszont abban, hogy ha a valódi motivációja a beteg- család háztáji kerttel renseg erzese. Természetesen delkezik. az orvoshozfodulás Nem érjük iöl ésszel ? H' gűek és beiárók. D. Pető Zoltán ' allottuk a tévében, amint külkereskedőink beszélgettek olasz és holland boltosokkal a magyar áruk kelendőségéről. Volt mit hallgatniuk. Nemcsak az Egri bikavér magas árát tették szóvá, hanem azt is: elégedettek áruink. élelmiszercikkeink minőségével, a csomagolás azonban ritkán felel meg a disztingvált igényeknek. Akik látták az adást, bólogattak, hogy bizony van mit megszívlelnünk. Elhangzott olyan indulatos vélemény is, hogv ma már a vak is látja, mennyire parancsoló követelmény az ízléses csomagolás, mi. magyarok azonban ezt még most sem érjük föl ésszel. Valóban nem? Tényleg csak azon múlik nyugati irányú exportterveink teljesítése. hogy fölérjük-e ésszel a megkapó külső jelentőségét? Aki ilyet állít az nincs tisztában azzal, milyen erőfeszítéseket teszünk már hosszú évek óta a már megszerzett piaci lehetőségek stabilizálásáért, illetve bővítéséért. Vegyük csupán a Szegedi Konzervgyárat, ahol csak most kezdődhetett el a korántsem teljes rekonstrukció. A szükséges összegnek szinte csak a töredékét van módunk ide beruházni, jóllehet a megye és a város vezetősége minden követ megmozgatott a teljes fölújítás érdekében. A konzervipar országos felelőseinek jelenlétében érvek sokaságával bizonyították, hogv ha többet adunk a nyugaton is eladható termékekre, akkor hosszú távon szép haszonnal árulhatjuk azokat dollárért, hisz tudott dolog, tartósított élelmiszerre mindenhol folyamatosan szükség lesz. Nyitott kapukat döngetünk panaszainkkal, mert az ipari kormányzat képviselői még alaposabban, még sokoldalúbban bizonyították igazunkat. Vagvis nagyon jól tudják ..minden szinten". hogv mit kellene csinálnunk, csakhogy ez a szegénység... Igen nincs miből. Legalábbis azonnal nincs. Nekünk minden úgy kellene, hogy adj uramisten, de rögtön, mert igen vontatottan korszerűsödik a technológiánk, s szinte valamennyi iparágra ráférne az azonnal korszerűsítés. Mi a nemzeti jövedelmünk közel 50 százalékát a külkereskedelem révén érjük el. amely tény önmagában is érzékelteti, mennyire létkérdés számunkra, hogv hibátlan áruval jelentkezzünk a piacokon. Ezer helye van azonban a pénznek. Kevés az energiánk, be kell fejeznünk minél előbb a Paksi Atomerőművet. Lakásépítési terveink megvalósításához több üvegre, műanyagra és célgépre van szükségünk. Zavartalan termelésünk fontos föltétele, hogv teljesítsük szerződéses kötelezettségeinket a szocialista országok iráinvába. Ki kell elégítenünk mind magasabb színvonalon a hazai fogyasztási igényeket. Lehetetlen fölsorolni. mi minden kellene, s akkor még szót sem ejtettünk honvédelmünkről. Pedig nyilvánvaló, erre is rengeteget muszáj költenünk. Tervezni és álmodozni építeni és alkotni, dolgozni és boldogulni csak békében lehetséges, drága békénket pedig fegyverekkel óvhatjuk meg. Gazdálkodnunk kell tehát, de nemcsak úgv vaktában. Nehéz körülményeink hangsúlyozottan indokolják ezt Már jó évtizede mondogatjuk: ha évről évre nagyobb jövedelmet akarunk elkönyvelni, akkor muszáj változtatnunk nemcsak a szakemberek, hanem egész népünk szemléletén. Az ilyen, gazdagnak egyáltalán nem mondható, tarkabarka gondolkodású nemzeti közösségben, mint a mienk, a tartós anvagi és kulturális felemelkedés el sem képzelhető gazdálkodni, kereskedni tudó. mindig többre-iobbra törekvő tehetségek. fáradhatatlanul kezdeményezők, kockázatra is vállalkozók sokasága nélkül. Mert az a fajta gazdálkodás, amelyet mostanában hangoztatunk kockázattal is jár. És sok-sok idegességgel. Mi lesz. ha ráktáron marad az áru? Márpedig ez könnyen megtörténhet, mert a vevő szeszélyes, egyszer ez kell neki. másszor meg hirtelen amaz. Félig-meddig már abból is megjósolható egy üzem csődje, hogy vezetői legyintenek-e az olyan ..találmányokra", mint. a vásárlóközönség lélektanának vizsgálata. Pedig nem árt ha tudja az áruforgalmi osztályvezető, hogv körülbelül milyen lesz az úi divat, amellyel érdemes idejében kirukkolni és verni a konkurrenciát. Az ilyen verseny előnyös nemcsak a vállalat dolgozóinak, hanem a lakosságnak is. E lőnyös lenne! Mert jön a panasz mostanság is a szegedi vásárlóktól, hogy a boltokban drága a gyümölcs. Rádióból hallottuk, hogy több a meggy, mint azt a kereskedelem gondolta volna. Mégsincs belőle elég az üzletekben. és az ára is magas. Hogy miért? A fölvásárlók nem számítottak ilven gazdag termésre a tavaszi fagyok miatt, s állítólag nem bírnak a kínálattal. Ügv vannak vele. inkább menjen tönkre a fán. mintsem kevés hasznuk legven rajta. Nem. nem! Az ilyen észjárást nem képes és nem is akarja követni a vásárlóközönség. Iparkodunk, mert iparkodnunk kell a nagyra nőtt igényeket is kielégíteni, hogy újabb, még magasabb szintű igényeknek vethessük meg az alapját. Soha nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a széles néprétegek véleményét. Sajnos, évről évre baj van a zöldség- és gyümölcsterméssel, illetve az elosztással. Vajon nincs ez összefüggésben azzal, hogy például a ZÖLDÉRT Vállalat vezetői állományában igen sok az alacsony végzettségű személy, s nagyobb a nyereségre való törekvés, mint a képzettség a lakossági szempontú kereskedői szaktudás megszerzése? F. N. 1. Öntevékenyebbé vált a tagság Erősödik a demokrácia a tsz-ekben A mezőgazdasági termelőszövetkezetek III. kcmgreszkérdéseit érintik — soron ki- A korábban sokszor „elvül foglalkozik a vezetőség, érhetetlen" bizottságok is köszusának határozata nyomán A legtöbbször nem is várat zelebb kerültek a tsz-tagokteljesebbé vált a tsz-demokrácia intézményrendszere. A határozatot követő jogalkotás — a szövetkezeti törvény módosításával — a magára az intézkedés sem. A kocsi Aranykalász Tszben a kitüntetéseket kizárólag a közösségek javaslata alapján ítélik oda. Meggazdaságok belső életét tette lehetőséi ar tartalmasabbá a munkahe- termettek a lehetoseget arlyi közösségek életre hívásával és a küldöttgyűlések intézményesítésével. A 20— 100 tagú munkahelyi közösségek azóta az alulról jövő kezdeményezések egészséges fórumaivá fejlődtek. A munkahelyi közösségek hatásköre ugyan nem minra is. hogy az évenként elosztásra kerülő 15 százaléknyi kiegészítő jutalmazást is döntésük szerint differenciálják. Négy éve működik a közös gazdaságokban a szövetkezeti belső önkormányzat egyik fontos új szerve, a küldöttgyűlés, amely részhoz. A testületek mindinkább valóban az egész kollektívát érintő kérdésekkel foglalkoznak. A Hajdúságban működő termelőszövetkezeti háztáji bizottságoknak nagyobb szava van a földterületek kiparcellázásánáL A bizottságok szorgalmazták, hogy a falvakba, főképpen a távol eső tanyavilágba rendszeres járatokkal vigyék a portákra a szükséges takarmányt. A termelőszövetkezeti demokráciának egyedülálló ben a közgyűlést tehermenáltalánosabb lat, az a gyakor tesíti, másfelől a Ipari zsebkönyv Iparunk ötödik ötéves szaki fejlődés terén elért tervidőszak alatti fejlődésé- eredmények, valamint mindről számol be — a Közpon- ezek hatásaként a jövedelti Statisztikai Hivatal ada- mezőség és a hatékonyság tai tükrében — a most meg- alakulása, jelent új Ipari Zsebkönyv. A A nemzetközi adatokat Statisztikai Kiadó Vállalat tartalmazó fejezet, bár nem gondozásában megjelentetett az 1980-as, hanem az egy összesítőben megtalálhatók dvvel korábbi adatok szeaz ipari szervezetek számát rintj lehetőséget nyújt a maerintő változások, a terme- gyar ipar fontosabb eredlés, az értékesítes, a foglal- ményeinek nemzetközi öszkoztatottság adatai, a ter- _ , „ . , , melói és értékesítési árak szehasonhtására is, elsosoiváltozásai, az anyag- és az ba" a KGST-országokhoz vienergiafelhasználás, a mű- szonyítva. vezetők áll° kezdeményezésre alakulhogy javaslataikkal — yTÚáról "v^zPle" a munkát tak kL A Szabolcs-Szatmár miután azok a szövetkezeti , . . ,„„ ' megyei Milotán megalakítotönkormányzat alapvető mély^bbkérdésiivel ifki- ták , az öregek tanácsát, terjedten foglalkozik, A tag- amely gondoskodik a nyugság által választott küldöttek díjasokról és a faluban élő vetették fel több Kecskemét- idős emberekről. Ugyancsak környéki és kiskunsági ter- résztvevői az idős emberek melőszövetkezetben azt. hogy a határszemléknek és a betegyék intézményesebbé az járásoknak is. Az öregek taegészségügyi ellátást. nácsa szervezi meg azokat A termelési döntések mel- a munkákat, amelyeket — lett a Fejér megyei tsz-ek- ha a szükség is úgy kívánja ben például szinte minden — az idős emberek is elvéközgyűlésen szóba kerülnek gezhetik. a fiatalok otthonteremtését Az idén januárban 50 ezer érintő problémák. A közös forintnyi rendkívüli segély gazdaságokban közgyűlési elosztásáról mondtak vélehatározatra több mint 10 ményt. A jó kezdeményezés millió forintot szavaztak meg nyomán a megyében más az idén a fiatal szakembe- tsz-ekben is foglalkoznak az rek letelepedésének elősegí- öregek tanácsának életre hitesére. vasával. (MTI)