Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
2 Kedd, 1981. július 14. Áz edzés a Dózsánál Atlétika Himer István a vezető edző Hegyei Salakmotor Nemzetközi verseny Szegeden Az idén először rendezi meg a Szegedi Volán SC motoros szakosztálya a Szegedi Ünnepi Hetek sportprogramjának nyitóversenyét a Magyarország—Bulgária nemzetek közötti salakmotoros összecsapást. A két ország válogatott „vaspapucsosai" július 19-én, vasárnap délután 5 órakor találkoznak a Napos-úti pályán. A két nemzet versenye július 18-án, szombaton Debrecenben kezdődik. A visszavágó augusztu^ végén Bulgáriában lesz, mégpedig Sumenben és Targovistében. A szegedi találkozóra jegyek elővételben is válthatók a Volán Utazási Irodájában, a Centrum Áruházban, valamint a Marx téri autóbusapályaudvaron. A Szegedi Dózsa NB II-es labdarúgói tegnap, hétfőn délelőtt találkoztak először a nyári szünet után a Hunyadi téri pályán. Az öszszejövetelen Madarász Mihály. az egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket, maid ismertette az időközben történt változásokat Elmondta, az elnökség Rábay Lászlót felmentette eddigi tisztsége alól. s a közös megegyezés alapján a volt vezető edző a jövőben az utánpótlás-szakág vezetőjeként tevékenykedik a szakosztálynál. A továbbiakban ismertette a játékosokkal, a csapattal szembeni elvárásokat majd bemutatta az új vezető edzőt, a Szegeden már korábban tevékenykedő Himer Istvánt, akivel kétéves szerződést kötött az egyesület. Hangsúlyozta, a körülmények lehetővé teszik, hogy az együttes az első öt között végezzen a bajnokságban, igy egy év múlva is az NB II-ben játsszon. Megjegyezte, az első edzésen megjelent új játékosok — dr. Jernei, Szeghalmi, Kelemen (SZEOL AK), Lancsa (HMSE) — mellett további labdarúgók igazolása várható. Amint tisztázódnak a vitás kérdések, közlik, kikre nem tart igényt a szakosztály. Himer István rövid „székfoglalójában" nyomatékosan felhívta a játékosok figyelmét. igen kemény munka vár rájuk. Aláhúzta; hogy az elvárásoknak eleget tudjanak tenni, valamennyi labdarúgótól maximális odafigyelést, sportszerű életmódot, lelkesedést, lelkiismeretes naponkénti készülést követel. , A bemutatkozást délután edzés követte a repülőtéri pályán, ahol az alapos bemelegítés után 12 perces futás következett, hogv tisztázódjon, a nyaralás után ki milyen erőállapotban vághat az alapozásnak. A továbbiakban a lila-fehérek Szegeden napközis rendszerben, napi két edzéssel készülnek két hétig, majd a formábahozás következik előkészületi mérkőzésekkel. csúcseredmények Tájfutás Rostás győzött Rostockban Rostockban rendezték meg a 14. Ostsee Kupa nemzetközi versenyt. A nők viadalát a hódmezővásárhelyi Rostás Irén nyerte 1:04:17 órás eredménnyel, megelőzve az NDK-beli Naeglert (1:08 ;19) és a svéd Johanssont (1:09:23). A váltóban a magyar csapat második lett 1:31:45 órás eredménnyel a Szovjetunió mögött. A férfiaknál egyéniben a svéd Evaldsson (1:36:10) szerezte meg az aranyérmet, míg csapatban Finnország győzött (2:21:36). A forró hét végén az atlétáktól sokoldalú képességeket kívánó, igen nehéz öszszetett megyei bajnokságot bonyolítottak le Szegeden. Az újrendszerű versenyszabályzatban először kiírt versenyekben sok új megyei alapcsúcs született. Domonkos Anikó (SZEOL) pedig újabb aranyjelvényes teljesítményt produkált. FÉRFIAK. Tízpróba ifjúsági: 1. Kendi (HVSE) 4943 (12.3, 17S, 1126, 60.0, 17.4, 32.48, 340, 38.10, 5:18.5), tízpróba SA: 1. Németh (SZEOL) 3695, (13.0, 540, 1125, 170, 45.1, 21.3, 2660, 0, 43.16, 3:06.4). Megyei alapcsúcs! 2. Szívért (SZEOL) 3197, nyolcpróba SB. 1967: 1. Kerényi . (Békéscsabai Előre) 3118, 2. Borbély (SZEOL) 2916. Megyei alapcsúcs! 3. Szilágyi (HVSE) 2604. NOK. Hétpróba ifjúsági: 1. Rácz Edit (SZVSE) 3074 (19.6, 581, 130, 294, 404, 1838, 2:42.2)| hétpróba SA: 1. Domonkos Anikó (65) (SZEOL) 5427. Megyei alapcsúcs! Aranyjelvényes eredmény (15.3, 1088, 155. 26.8, 452, 3299, 1:40.5), 2. Szőri (SZEOL) 4164 3. Márki (SZEOL) 4033, hatpróba SB. 1967: 1. Adorján yl Anikó (SZEOL) 4009. Megyei alapcsúcs! (13.6, 1042, 145, 480, 2743, 2:42.8), 2. Cslcsely (Békéscsabai Előre) 3073, hatpróba SB. 1968: 1. Ordögh Beáta (HVSE) 3457. Megyei alapcsúcs! (13.2, 678, 140, 438, 2329, 2:47.7), 2. Laurinyecz (Békéscsabai Előre) 3377, 3. Lentyik (Békéscsabai Előre) 3112. ' * A Budapest bajnokságon Benedek Ede (SZEOL) a 110 m.es gátfutásban 15.13 mp-es eredménnyel harmadik. Bolgár Tamás (SZVSE) pedig Debrecenben a pályaavató versenyen * gerelyhajitásban 78.46 m-es eredménnyel második lett a hét végi versenyeken. Monostori Tibor r Igy kellett volna tippelni Labdarúgó Nyári Totó Kupa Honvéd Mezőfi SE— SZVSE 1-1 (1-0) Kecskemét, 500 néző. vetette: dr. Botka. SZVSE: C. Molnár — Deák. Bánfi, Hajdú, Török — Frányó, Berki. Kanász — Tóth J. (Császár az 50. percben), Szamosszegi, Ková- S. amú változatos, kiég. ett mezőnyjáték után a 4J. percben a honvédcsapat szerezte meg a vezetést Illés goliával. A szünetben a salakkal borított játékteret fellocsolták, s ennek következtében a nagv hőségben a szinte átizzótt salakfelület által kibocsátott gőzfelhőben folytatódott a játék. A 48. percben Szamosszegi egyenlített egy gyors bal oldali akció befejezéseként. A nagy melegben, a páradús levegőben fokozatosan elfáradó két csapat az egyenlítés után képtelen volt újítani. Elsősorban taktikai csata folyt a befejezésig, mindkét együttes a védekezésre összpontosított Az SZVSE legjobbjai Deák, Bánfi és Frányó voltak.' L Siófok—Dunaújv. Ep. l-l x 2. Kaposvári Vasas—Barcs 2-2 x 3. Kiss J. SE—Dombóvár 1-0 1 4. Körmend—Ajkai Bány. 3-1 1 5. Schönhercz SE— Motlm TE 0-5 2 8. Tatahányai VasasPápai Text. 5-2 1 7. Győri D.— Komáromi Olajm. 7-0 1 8. Szondi SE—Esztergom 1-0 1 9. Klsvárda—Papp J. SE 1-0 1 10. Köteles SE— Salg. Síküveg 0-0 x 11. Jászberényi Vasas— ESMTK 2.0 1 12. Karcag—Orosháza 5-2 1 13. Mezőfi SE—Szegedi VSE l-l x 14. Pásztó—EMG Sashalom 0-2 2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 28. heti totónyeremények az 11. leték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4, nyereményük egyenként 347 ezer 482 forint; Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 1, a nyeremény és a Jutalom együtt 810 ezer 791 forint; 12 találatos szelvény 141, nyereményük egyenként 6572 forint; 11 találatos szelvény 2170, nyereményük egyenként 427 forint; A 10 találatos szelvények száma 18 663, nyereményük egyenként 74 forint. Az eredmények várakozáson felüliek! 2 arany-, I ezüst-, 2 bronzérem Clermont-Ferrandból Vitorlázórepülés Szegedi sikerek Kiskunfélegyházán rendezték meg a XVI. Nemzetközi Vitorlázórepülő-versenyt, melyen négy szegedi pilóta startolt. Kitűnően megálltak helyüket, hiszen mind a négyen — Molnár Géza, Győrfi Tibor, Pongrácz Lajos, Mihók József — I. osztályú minősítést szereztek. Közülük Molnár Géza szerepelt a legjobban, válogatott kerettag lett Á labdarugó NB I őszi programja Az élsö rangadót szeptember t.l Ü. Dózsa—Vasas mérkőzés Jelenti, utána aztán egyre-másra adódnak a nagy erőpróbák! Szeptember I.: Vasas—Vldeo. ton. Szeptember 12.: Ferencváros— Bp. Honvéd és Videoton—Ü. Dózsa. Október l.> Ferencváros—Tatabánya. Október 17. t Bp. HonvédTatabánya. November 7.1 Ferencváros— Vasas. November 21.1 Ü. DózsaFerencváros. November 28.: Bp. HonvédVasas és Ferencváros—Videoton. December 5.t Ü. Dózsa—Bp. Honvéd. December 12.: Bp. HonvédVideoton. AZ ÖSZF MENETREND I. forduló (VIII. 19.): HaladásVolán Z TE—Vasas. SZEOL—U. Dózsa' Tatabánya—Videoton, Ozd—Rába, Bp. Honvéd—Nyíregyháza, PMSC—DVTK, Ferencváros-Csepel, Debrecen—Békéscsaba. II forduló (VIII. 22.): Békéscsaba—Ferencváros. Csepel— PMSC, DVTK—BP. Honvéd, Rába—Tatabánya, Videoton— SZEOL Ű. Dózsa—ZTE. VasasHaladás, Volán—Debrecen, Nyíregyház-a—özd. III. forduló (VIII. 29.): Haladás Ű Dózsa. ZTE—Videoton, SZEOL Rába Tatabánya—Nyíregyháza, Ozd—DVTK, BP. Honvéd—Csepel PMSC—Békéscsaba. Ferencváros-Debrecen, Volán—Vasas. IV. forduló (IX. 2.): Ferencváros—Volán, Debrecen—PMSC, Békéscsaba—Bp. Honvéd, Csepel —Ozd. DVTK—Tatabánya, Nyíregyháza—SZEOL, Rába—ZTE, Videoton—Haladás, Ü. DózsaVasas. V. forduló (IX. 5.): HaladásRába. ZTE—Nyíregyháza, SZE. OL—DVTK, Tatabánya—Csepel, Ozd—Békéscsaba. Bp. Honvéd— Debrecen. .PMSC—Ferencváros, Volán—O. Dózsa, vasas—Videoton, VI. forduló (IX. Í2.).: PMSC— Volán. Ferencváros—Bp. Honvéd, Debrecen—Ozd, .BékéscsabaTatabánya, Csepel—SZEOL. DVTK—ZTE, Nyíregyháza—Haladás. Rába—Vasas, Videoton— D. Dózsa. VII. forduló (IX. 26.): Haladás —DVTK, ZTE—Csepel, SZEOL— Békéscsaba, Tatabánya—Debrecen, Ozd—Ferencváros. Bp. Honvéd—PMSC, Volán—Videoton, Vasas—Nyíregyháza, O. DózsaRába. VIII. forduló (X. 50: Bp. Honvéd—Volán. PMSC—Ozd, Ferencváros—Tatabánya, Debrecen— SZEOL. 3ékéscsaba—ZTE, Csepel—Haladás. DVTK—Vasas, Nyíregyháza—0. Dózsa, RábaVideoton. IX. forduló (X. 7.): HaladásBékéscsaba, ZTE—Debrecen, SZEOL—Ferencváros, Tatabánya —PMSC, Ozd—Bp. Honvéd. Volán—Rába, Videoton—Nyíregyháza. O. Dózsa—DVTK, VasasCsepel. X. forduló (X. 17.): Ozd—Volán. Bp. Honvéd—Tatabánya, PMSC—SZEOL. Ferencváros— ZTE. Debrecen—Haladás, Békéscsaba—Vasas, Csepel—Ü. Dózsa, DVTK—Videoton, NyíregyházaRába. XI. forduló (X. 24.1: HaladásFerencváros. ZTE—PMSC, SZEOL—Bp. Honvéd. Tatabánya— Ozd Volán—Nyíregyháza. Ráha —DVTK, Videoton—Csepel, Ü. Dózsa—Békéscsaba, Vasas—Debrecen. XII. forduló (XI. 7.): Tatabánya—Volán. Ozd—SZEOL, Bp. Honvéd—ZTE. PMSC—Hatadás. Ferencváros—Vasas, Debrecen— Ü Dózsa Békéscsaba—Videoton, Csepel—Rába. DVTK—Nyíregyháza. XIII. forduló (XI. 21.): Haladás —Bp. Honvéd, ZTE—Ozd, SZEOL —Tatabánya Volán—DVTK. Nyíregyháza—Csepel. Rába ETO —Békéscsaba, Videoton—Debrecen, Ü. Dózsa—Ferencváros, Vasas—PMSC. XIV. forduló (XI. 28.): SZEOL —Volán, Tatabánya—ZTE, Ozd— Haladás. Bp. Honvéd—Vasas, PMSC—0. Dózsa, FerencvárosVideoton, Debrecen—Rába. Békéscsaba—Nyíregyháza, Csepel— DVTK. XV. forduló (XII. 5-): Haladás —Tatabánya, ZTE—SZEOL. Volán—Csepel, DVTK—Békéscsaba. Nyíregyháza—Debrecen, Rába— Ferencváros, Videoton—PMSC, Ü. Dózsa—Bp. Honvéd. Vasas— Ozd. XVI. forduló (XII. 12.): ZTE— Volán, SZEOL—Haladás, Tatatia. nya—Vasas. Ozd—O. Dózsa. Bp. Honvéd—Videoton. PMSC—Rába. Ferencváros—Nyíregyháza, Debrecen—DVTK, Békéscsaba— Csepel. XVII. forduló (Xn. 19.): Hala. dás—ZTE, volán—Békéscsaba, Csepel—Debrecen, DVTK —Ferencváros, Nyíregyháza—PMSC, Rába—Bp. Honvéd. Videoton— Ozd, Ü. Dózsa—Tatabánya. Va. sas—SZEOL. A VÁLOGATOTT CSAPATOK OSZI PROGRAMJA Szeptember 23., szerda: Romá. nla—Magyarorszag VB-seleJtező. Október 14., szerda: Magyaror. szág—Svájc VB-seleJtezö. Október 31., szombat: Magyarország—Norvégia VB.selejtező. November 18., szerda: AngliaMagyarország VB-selejtező. Szeptember 23.: Románia— Magyarorszag utánpótlás EB. mérkőzés. Október 13.: MagyarországSvájc utánpótlás EB-mérkőzés. November 17.: Anglia—Ma. gyarország utánpótlás EB.mérkőzés; Az MNK küzdelemsorozata 64 csapattal december 2-töl kez. dödik. UEFA-napok Szeptember 16., szerda: BEK, KEK, UEFA Kupa, I. forduló. Szeptember 30., szerda: Az I. forduló visszavágói. Október 21., szerda: BEK KEK, UEFA Kupa. II. forduló. November 4., szerda: A II. forduló visszavágói. November 25., szerda: Az UEFA Kupa III. fordulója. December 9., szerda: Az UEFA Kupa III. fordulójának visszavágói. Nem volt záróünnepély, a résztvevők szokásos bankettje is elmaradt, a versenyzők mégis megtalálták az alkalmat, hogy vasárnap este az idei vívó világbajnokság utolsó napján elbúcsúzzanak egymástól. De, hogy a legközelebbi csúcstalálkozó hol lesz, az még Clermont-Ferrandban sem dőlt el, mert az 1982-es randevúra jelentkezett mexikóiak még nem adtak végleges választ. A magyarok az utóbbi évek egyik legjobb szereplésével rukkoltak ki. Megelőzve olyan nagy vívómulttal rendelkező nemzeteket, mint Olaszország es Franciaország (egyetlen érmet sem nyert!) továbbá a lengyeleket, a nyugatnémeteket és a románokat. Kulcsár Győző szövetségi kapitány teljes összefoglalója ez volt — Csak dicsérni tudom válogatottjainkat, hiszen az eredmények jóval várakozáson felüliek — mondta. — Két arany-, egy ezüst és két bronzérmet nyertünk, az olimpiai pontszámítás terén a tervezett 23 helyett 34-et értünk el, a nemzetek nagydíjában pedig a Szovjetunió mögött 67 ponttal a másodikok lettünk. A Clermont-Ferrand-i sikerek azonban nem kápráztatnak el. mert a magyar vívás jövője egyáltalán nem látszik íényesnek. óriási gond az utánpótlás kérdése. — Hogyan látta a szövetségi kapitány az egész világbajnokság színvonalát? — Feltétlenül jó, erŐ6 és igen kiegyensúlyozott volt, minden fegyvernemben „sűrű" a mezőny. Kevesebb viszont az igazán nagy, kiugró egyéniség, annak ellenére, hogy soha ennyi résztvevő még nem volt. s az elmúlt évek ifjúsági világbajnokságainak a legjobbjai is itt voltak. Kovács Pál. a magyar küldöttség vezetője az alábbiakat mondta: — örülünk a Világbajnoki szereplésnek, amely a jól sikerült felkészülés eredménye. Sok keliemes meglepetés ért bennünket. Értéksorrendben Székely győzelmét teszem az élre, mögötte Orosznak a tőr egyéniben kivívott negyedik helye, a kardcsapat arany és a párbajtőr együttes bronzérme következik. Dicséretes volt a csapatszellem, szeretném, ha ez sokáig így lenne. Tekintse meg kempingáruinkat: Olcsó árak. nagy választék, BAV Lakberendezési Bolt, Dugonics tér lt. sz. alatt Háztáji állattartók figyelem! Nagyobb mennyiségben búzát, árpát 330 Ft mázsa egységáron. szalmát 100 Ft/mázsa egységáron értékesítünk. Érdeklődni: Móra Ferenc Termelőszövetkezet Szeged. Külterület 4. Telefon: 61-074. Szatymazi Üzemegység Telefon: Szatvmaz 22. Az 1979.es tatabányai kupamérkőzésen súlyos fejsérülést szenvedett, abból a közelmúltban felépült kitűnő Gummersbach-kézilabdázó, Joachim Dekkarm már nemcsak társai kézllabda-mérkőzéseit látogatja nagy érdeklődéssel, de legutóbb a Fortuna Düsseldorf labdarúgóival ls edzett. Kézilabda helyett tehát futballt Játszott az NSZK sokszoros válogatottja. # Furcsa rekord dőlt meg egy kihlvásos férfi kosárlabda-találkozón. A huszonnégy órás játékban a két együttes 4376 pontot számlált összesen, ami Jobb, mint az előző „összeg" világcsúcsa. A régi eredményről nem jelentett a Tanjug hírszolgálati iroda. A hírből az derült még ki, hogy a helyi „kékek" 2268:2108 arányban verték a „fehéreket", félidőben 1150:1035 volt az állás a győztes Javára. * A francia Arnaud de Rosnay csúcsidő alatt szelte át Windsurfjével a La Manche csatornát. 1 óra 46 perc alatt teljesítette az angliai Hythe és a franciaországi Wlssant körött! távolságot. szegedi szervezete folyamatosan szervez segédmotor-kerékpár, motorkerékpár és részletfizetési kedvezménnyel személygépkocsi-vezetői tanfolyamokat. A legközelebbi személygépkocsiés motorkerékpár-vezetői tanfolyam: 1981. júliust 21-én indul Az elméleti előadásokat az ország egyik legkorszerűbben felszerelt, szemléltetőeszközökkel és oktatógéppel ellátott, új tantermében tartjuk A tanfolyam elvégzése saját motorkerékpárral és gépkocsival ls lehetséges. A már vezetői engedéllyel rendelkezők részére gyakorló vezetést tanítunk. Jelentkezés, tájékoztatás: a klubirodában, Kossuth L. sgt. 112., munkanapokon 8—16, szombaton 8—12 óráig. v I