Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-09 / 133. szám

Kedd, 1981. Június 9. 3 Legfelsőbb bírósági vezetők látogatása Tegnap, hétfőn megyénk­be látogattak dr. Csikv Ottó. es dr. Czili Gyula, a Legfel­sőbb Bíróság elnökhelyette­sei. Délelőtt a megyei bíró­ság vezetőivel és bíráival folytattak megbeszélést az ítélkezés elvi kérdéseiről és az ítélkezési gyakorlat mód­szereiröL A délutáni órákban dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Központi Bizottsá­gának taeia. a megvei párt­bizottság első titkára fogad­ta dr. Csikv Ottót, és dr. Czili Gyulát, s időszerű iog­politikai és igazságügyi kér­désekről beszélgetett el ve­lük. Ezután a Legfelsőbb Bíró­ság két elnökhelyettese dr. Somogyi Ferencnek, a sze­gedi járási pártbizottság első titkárának társaságában a forráskúti Haladás Tsz-be látogattak, ahol Sándor Ti­bor. a termelőszövetkezet el­nöke tá jékoztatta őket a kö­zös gazdaság eredményeiről. A Legfelsőbb Bíróság veze­tői az esti órákban vissza­utaztak Budapestre. Tóth Béla felvétele Megszépült Makó városközpontja. Az úi. többszintes házak­tól. és a felújított, régi. műemlék jellegű épületektől öve­zett Lenin téren árnyas, virágos pihenőparkot és szökő­kutat építettek. A képen a hagymaváros főterének egy részlete látható Parlamenti tisztségviselők megbeszélése Hétfőn a Parlamentben tanácskoztak az országgyű­lés tisztségviselői, az állan­dó bizottságok elnökei, a fővárosi és a megyei képvi­selőcsoportok vezetői. Az ülésen Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke ismertette a parlament soron követke­ző, nyári ülésszakának elő­készületeivel kapcsolatos te­endőket. Ezt követően Ma­darasi Attila pénzügyi ál­lamtitkár, a Magyar Nép­köztársaság 1980. évi költ­ségvetésének és a tanácsok 1976—1980. évi pénzügyi ter­vének végrehajtásáról adott ismertetőt. Tapasztalatcsere Szovjet mezőgazdasági szakemberek Csongrád megyében A testvérmegyei kapcsola- hívására vasárnap, június 7­tok keretében az elmúlt év én tizenegy tagú szovjet me­szeptemberében tíztagú zögazdasági szakemberekből Csongrád megyei gazdász- álló delegáció érkezett Sze­delegáció utazott Odesszába, gedre. A delegáció vezetője A mezőgazdasági szakembe- Leonyid Jefimovics Szennyi­rek egy hétig tartózkodtak a kov, az Odessza területi párt­Szovjetunióban, s ekkor al- bizottság mezőgazdasági osz­kalom nyílt a szakmai kap- tályának helyettes vezetője, csolatok bővítésére, a tapasz- öt megyei termelőszövet­talatcserére. A magyar dele- kezet látja vendégül az öt gáció tagjai öt Odessza me- Odessza területi szövetkezet gyei szövetkezetbe látogattak szakembereit. A szeged-szö­eL regi Tisza—Maros-Szög Ter­A kapcsolat jegyében a melőszövetkezet a tatarbuna­Csongrád megyei Termelő- n járási Dimitrov Kolhozból szövetkezetek Területi Szö- érkezett Viktor Georgijevics vétségé, illetve a testvér- Donkoglovot, a pártbizottság termelőszövetkezetek meg- első titkárát és Ivan Mihajlo­vics Zlatovot, az Agráripari Kongresszusok e Aktívaülés szövetkezet­és gazdaságpolitikai kérdésekről Fontos időszak előtt áll­nak Csongrád megye szövet­kezetei: a három ágazat or­szágos kongresszusaira ké­szülnek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szövetkeze­tekben és a három szövetke­zeti szövetségben most ké­szülnek a következő öt év­re szóló programok, amelyek meghatározzák a VI. ötéves tervidőszak munkáját. Tekin­tettel a szövetkezetek előtt álló feladatokra, az MSZMP Csongrád megyei bizottságá­nak gazdaságpolitikai osztá­lya — a Politikai Bizottság határozata alapján — tegnap összehívta a szövetkezetek­ben, a szövetkezeti mozga­lomban dolgozó kommunis­ták képviselőit, hogy közösen áttekintsék a legfontosabb teendőket. Az MSZMP Sze­ged városi bizottságának épületében rendezett, az idő­szerű szövetkezet- és gazda­ságpolitikai kérdésekkel fog­lalkozó kommunista aktívát Perjési József, a megyei párt­bizottság munkatársa nyitot­ta meg. Ezt követően Mol­nár Lajos, az MSZMP Csong­rád megyei végrehajtó bi­zottságának tagja, a TESZÖV elnöke' ismertette az MSZMP Politikai Bizottságának 1981. április 14-i ülésén hozott ha­Kiadós eső áztatta a határt Ha Medárd — akkor eső. Vagy sok, vagy kevés. Negy­ven nap ide vagy oda, az eső tegnap délután is meg­ijesztette az embereket. A városlakókat, mert hirtelen jött, a határbelieket, mert már megint jött. (Holott Megáztak a földek a me­gye másik felén is. Szente­sen 40, Vásárhelyen 30, Ma­kón 60 milliméter eső esett egy négyzetméterre. A szakemberek véleménye sze­rint ez az eső éppen a hu­szonnegyedik órában érke­egv hete még delegációt is zett. A fejlődéshez, növeke­küldtek volna érte.) Csak- déshez nélkülözhetetlen csa­hát a jóból is megárt a sok padék lehullott, csak Csong­bölcseletet alapul véve min- rád térségében esett keve­denkj a maga kedvére sze- sebb a kelleténél retné formálni az időjárást. M tehetne mindehhez ügy lenne jo — mondtak a gazdák, ha most abbahagy- a varosi ember: essen ez­ná a dolgát a zivatar. Meg- után is, de csak akkor, ha pihenne és megszerettetné nagyon muszáj, mert külön­magát. Mert ahol megfény- ben féiő hoRy nem seKÍt lettek a parcellák, ott már egy csöpp is tetézi a bajt. A melegben bepállik. ki­pusztul a palánta, vagy ahol jéggel érkezett az eső, ott eddig is több kárt tett, mint hasznot. Mint például Zá­kányszék déli részén, Do­maszéken, Zsambón Bor­dánytnn, Mórahalmon, Szatymazon is orrolnak a hétvégi zivatarra. Okkal, mert földbe verte a palán­tákat, eltördelte a zsenge növényeket. Hogy ne csak a magunk szemének higgyünk, fölhív­tuk a Meteorológiai Állo­mást. ahol pontosan meg­mérték a hét végén földre hullott csapadékot. E sze­rint pénteken Szegeden 20,5, szombaton 10,4. vasárnap 0,4 milliméter eső áztatta a földet. A tegnapi zuhan­csot is beleszámítva tisztes­ségesen megázott a határ. Leálltak a gépek, abbama­radt a munka a feketeföldi nem így Medárd táján még az időben fölvett köpönyeg sem. Komplexum vezetőjét, a szentesi Árpád Termelőszö­vetkezet a beljajevszki járási Kirov Kolhoz pártbizottságá­nak titkárát. Viktor Mihajlo­vics Szavenkót és elnökhe­lyettesét, Ivan Leontyijevics Nyikoforenkót, a makói Kos­suth Tsz a berezovszki járás Foszmitnij Kolhoz főagronó­musát, Vaszilij Jefimovics Liszenkót és főmezőgazdá­szát, Vjacseszláv Petrovics Formuszt, a székkutasi Űj Élet Termelőszövetkezet a krasznooknyaszki Majak Kol­hoz elnökasszonyát, a Szocia­lista Munka Hősét, Marija Dmitrijevna Solart és főmér­nökét, Leonyid Antonovics Umanyecet, a hódmezővásár­helyi Vörös Csillag Tsz pedig a tatarbunari járás Tatarbu­rani Felkelés Kolhoz pártbi­zottságának titkárát, elnökhe­lyettesét, Vaszilij Nyikolaje­vics Bondarcsukot és főállat­tenyésztöjét, Vlagyimir Gyemjanovics Kotovicsot lát­ja vendégül. Természetesen a szovjet delegáció vezetője is több téeszbe látogat rámutatott arra, hogy alap­vető feladatuk a termékek minőségének javítása, a vá­laszték bővítése, s a termő­területek jobb hasznosítása. A± ipari szövetkezetek szá­mára a lakossági szükségle­tek jobb kielégítése, a gaz­daságos export fejlesztése, az állami nagyiparral kialakuló kapcsolataik bővítése (hát­téripar), a minőség javítása és a lakossági szolgáltatások bővítése kínálkozik alapfel­adatként. Az ÁFÉSZ-ek az ellátás javításával, az áru útjának rövidítésével, a he­lyi árualapok bővítésére' irá­nyuló tevékenységükkel, s az ellátás területi különbségei­nek csökkentésével tehetnek sokat a VI. ötéves terv si­keres megvalósításáért. A la­kásszövetkezetek számára az építendő lakások számának növelése, a lakásfenntartó tevékenységük javítása a leg­fontosabb feladat. Molnár Lajos végezetül hangsúlyozta, hogy a szövet­kezetek munkájában is mi­tározatát, majd dr. Bariba nőségi változásokra van szük­László, a megyei pártbizott­ság gazdaságpolitikai osztá­lyának vezetője az e határo­zatból kővetkező sajátos, me­gyei feladatokat elemezte. Molnár Lajos mindenek­előtt arról szólott, hogy a szövetkezetek a szocializmus építésének fontos gazdasági és politikai tényezői, súlyuk, szerepük sok területen meg­határozó, s fontos szerepet töltenek be a munkás-pa+ raszt szövetség erősítésében is. A szövetkezetek előző kongresszusaik óta — a ne­hezedő gazdasági körülmé­nyek ellenére is — jelentős eredményeket értek el a ter­melés mennyiségi és minősé­gi fejlesztésében, a lakosság ellátásának javításában és dolgozóik életszínvonalának emelésében egyaránt. Ám a termelés, a gazdálkodás ha­tékonyságának javításában, a minőségi követelmények fokozott kielégítésében, a demokratikus fórumok mű­ködésének javításában még sok tennivalójuk van a szö­vetkezeteknek. Az előadó a továbbiakban a XII. kongresszus határoza­taiból kiindulva elemezte azokat a feladatokat, ame­lyek valamennyi szövetkezeti ágazat számára alapvetöek lesznek a következő időszak­ban. Szólott a termelési szer­kezet korszerűsítésének, a belső tartalékok feltárásának és hasznosításának, az ener­gia- és anyagtakarékos eljá­rások bevezetésének igényé­ről. A mezőgazdasági szövet­kezetek munkájáról szólva ség, amelyhez elengedhetet­len a szakmai színvonal to­vábbi növelése, a szövetke­zeti demokrácia fórumainak hatékonyabb működése, az alkotó kezdeményezőkészség kibontakoztatása. Mindebben nagy feladatok várnak a szö­vetkezetekben dolgozó kom­munistákra és pártszerveze­tekre. Dr. Bartha László előadá­sában a Politikai Bizottság határozatából következő sa­játos, Csongrád megyei fel­adatokat elemezte. Abból in­dult ki, hogy az elmúlt öt­nagyobb fejlődést hozott így most, a nehezebb gazdasági körülmények között maga­sabb színvonalról indulha­tunk, s egyúttal bonyolul­tabb, összetettebb feltételek között kell dolgozniuk a szö­vetkezeteknek. Az egyes ága­zatok feladatait taglalva hangsúlyozta, hogy a mező­gazdasági szövetkezeteknek — a megyei pártbizottság irányelvei alapján — a VI. ötéves tervben az országos átlagot meghaladó mérték­ben kell növelniük terme­lésüket. Ez csak a hatékony­ság javításával, a fejlesztési források nagyon átgondolt felhasználásával, a meglevő lehetőségek jobb kihasználá­sával válik lehetségessé. Mindez a vezetéstől is új szemléletet és új típusú mun­kát igényel. Kiemelte a gaz­daságok együttműködésének fontosságát, a háztáji és ki­segítő gazdaságok munkája támogatásának jelentőségét. Az ipari szövetkezetekről szólva elemezte a munka színvonalának, a gazdálkodás hatékonyságának javítását szolgáló lehetőségeket. Rész­letesen szólott a fogyasztási és a lakásszövetkezetek te­endőiről is. Dr. Bartha László végül kiemelte, hogy az új és na­gyobb követelmények szük­ségessé teszik a szövetkeze­tekben a mozgalmi jelleg erő­sítését, az irányítás korszerű­sítését a három ágazat kö­zötti együttműködés javítá­sát. Az eredményes munká­hoz pedig nélkülözhetetlen a szövetkezetekben dolgozó kommunisták és pártszerve­zeteik aktív közreműködése, Több mint 700 számítógép dolgozik hazánkban éves terv minden korábbinál cselekvőkészségük erősítése. Pedagógusok pályadíjai Évente a pedagógusnap al- lisz Béláné vezető óvónő (al­kalmából adják át annak a győi óvoda), Kelemenné Buj­pályázatnak a díjait, ame- dosó Mária, a 600. sz. szak­lyet a megye művelődésügyi munkásképző tanára, Miskol­dolgozóirtak és alkotó peda- czi Józsefné, a főiskola 1. sz. gógU6ainak hirdet meg a me- gyakorló szakvezető tanára és gyei tanács vb művelődésügyi Kaári Sándorné, a Csongrád osztálya. Tegnap, hétfőn Sze- megyei Diákotthon igazgató­geden az Ifjúsági Házban ja. Kilencen kaptak negyedik rendezett ünnepségen hirdet- díjat, köztük közös dolgo­ték ki az idei pályázat ered- zatért Kasza Lajos, a Beüfclts ményeit, átadták a dijakat és szakközépiskola tanára Ót jutalmazták a szakfelügyelő- Pitrik József szakfelügyelő, ( ket, a megyei oktatási intéz- 600. sz. szakmunkásképző ta­mények igazgatóit. Fabula nára; dr. Abonyi Gyula, a Andrásné, a pedagógus szak- 600. sz. szakmunkásképző szervezet megyei titkára kő- igazgatóhelyettese, dr. Bara­szöntötte az ünnepségen nyiné Kántor Teréz, a Rózsa résztvevőket, dr. Müller Jó- Ferenc szakközépiskola taná­zsefné, a megyei tanács vb ra és Kováts Katalin népmű­művelődésügyi osztályának velő (Móra Ferenc Múzeum), vezetője méltatta a pályadí- A szegedi járás pedagógusai jas pedagógusok, az intéz- közül negyedik dijat kapott ményvezetők és a szakfel- Tóth János, a forráskúti ól­ügyelók ez évi teljesíményeit, talános iskola igazgatója. A majd átadta a díjakat és ju- bíráló bizottság különdíjakat talmakat. is odaítélt. A megyei úttörő­Az 1980/8l-es tanévre meg- elnökség diját Harapózó hirdetett pályázati felhívásra Sandorne, a szentesi Petoü 56 dolgozatot készítettek általános iskola tanára kap­A számítástechnika széles körű alkalma­zása hazánkban is intenzív szakaszába ér­kezett. Az intézményeknél és vállalatoknál magas fokon képzett szakembergárda dol­gozik. A nagyobb számítógépekből álló géppark értéke 18 milliárd forint értéket tesz ki. A több mint 700 számítógépet köz­vetlen vagy közvetett formában 2 ezer 500, vállalat használja rendszeresen. Körülbe­lül 100 vállalat saját berendezéssel ren­delkezik. amelyeket elsősorban ügyviteli és nyilvántartási munkákhoz alkalmaznak. Az utóbbi időben mindinkább előtérbe került a számítógépes termelésirányítás megszervezése is. Magyarországon jelenleg 25 intézmény biztosát folyamatos számítás­technikai szolgáltatást, náluk található meg a hazai számítógép-kapacitás egyhar­mada. Ezek az intézetek megtervezik a különféle alkalmazási rendszereiket, gépi adatfeldolgozó és más programokat dol­goznak ki. Az ilyen szolgáltatásokat leg­alább 500 ipari és kereskedelmi vállalat veszi igénybe. A következő években, részben a beru­házási korlátozások miatt, jóval kevesebb új berendezés beszerzésére nyílik lehető­ség. Nem is cél a géppark olvan gyors ütemű bővítése, mind eddig, annál inkább a meglevő kapacitások sokkal jobb kihasz­nálása. pedagógusok, összesen 23-at ^ a pedagógus^ szakszerve­jutalmaztak pályadíjjal. A dllat P^g Gat Laszl°' a két első díjas: Szántó Lajos, csongrádi Széchenyi általá­a Juhász Gyula Tanárképző nos iskola igazgatóhelyettese. Főiskola 1 számú gyakorló A pályázatra írt dolgozatai­iskolaianak tanara. Diakepek .. . , az általános iskola fizikata- kert összesen 19-en kaptak nításához című munkájáért; lutalmat­Molnár Istvánná dr., a JATE Ságvári gyakorló gimnázium A Szegedi Élelmiszeripari tanára, Intenzív formák, ak- Főiskolán tegnap, hétfőn tar­tivizáló módszerek az isme- tották meg a pedagógusnapi retterjesztés hatékonysága- ünnepséget, amelyen Gábor nak emelésére című pályáza- Miklósné dr. főigazgató ki­táért . Második dijat négyen tüntetéseket adott át. Kiváló kaptak, a szegedi díjazott: Munkáért kitüntetést kapott Farkas Csamangóné Szolno- Berzsenyi Lászlóné titkárnő, ki Márta (főiskolai 1. számú Virág József főiskolai tanár, gyakorló). A hat harmadik intézeti igazgató és dr. Fehér dijas közül a szegediek: Pau- László főiskolai adjunktus.

Next

/
Thumbnails
Contents