Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-06 / 131. szám

6 Szombat, 1981. június 6. Labdarúgás Magyar Népköztársasági Kupa-döntő Szegeden! Holnap SZEOL AK— Szolnoki VSE temet kettős fordulót ren­deznek a hét végén a vízi­labda OB I-ben. A SZEOL. AK együttese ma, szombaton délután Szolnokon a helyi Vízügy SE ellenében próbál­kozik a pontszerzéssel, vasár­nap délután 4 órakor pedig a találkozó visszavágóját ren­dezik Szegeden. A szolnokiak a várakozás felett teljesítettek eddig ti­zenhét ponttal a táblázat ha­todik helyét foglalják el. öt ponttal előzik meg a hetedik Bp. Vasas Izzót. A SZEOL AK egész héten szorgalmasan készült az erő­próbákra, a játékosok fogad­koztak, hogy megszerzik Ide) második gyüzelmüket. Szittya Károly edzé 15-Ss ke­retből jelüli ki a kezdőcsapa­tot. A keret névsora a kővet­kező: dr. Esztergomi, Ugrál — (kapusok). Molnár, nudás, dr, zámbó. Lengyel, Pottyondy, Slke, Bnzsó, dr. Kiss, Kárász, Tűrök, Lakő, Re a és Kuczora (mezőnyjátékosok). A SZEOL AK—Szolnok) VSE OB l-es vízilabda-mérkőzés holnap, vasárnap délután 4 őrakor kezdődik a szegedi Sportuszodában. Játékvezetők: Samu és Csáki. Kézilabda NB I B A Magvar Labdarúgó Szö­vetség jóvoltából rangos ese­ménye lesz Szegednek a jú­nius 20—21-én megrendezen­dő Magvar Népköztársasági Kuna elődöntője és döntője. A SZEOL AK „segédrende­zésével" már minden készen áll a csatiatok fogadására. Az operatív bizottság mun­kájáról. az MNK előkészü­leteiről. Drogramiáról Kovács János ügyvezető elnök tájé­koztatott. Június 20-án szombaton a Tisza-marti stadionban dél­után 5 órakor kezdődik az Üjpesti Dózsa—Diósavöri VTK elődöntő, maid este 7 órakor a Vasas—Bt>. Honvéd találkozó. Június 21-én va­sárnap Makón délután 5 óra­kor mérkőzik a két vesztes a 3—4. helyért. A vasárnapi szegedi program pedig a kö­vetkező: Délután 6 órakor SZEOL AK—Kecskeméti SC NB Il-es bajnoki mérkőzés. 19.45-kor Szepesi György. az MLSZ elnöke ünnepélyes ke­retek között átadia a szegedi játékosoknak a bainoki aranyérmeket. Este 8 órakor villanyfényes mérkőzésen az előző napi két győztes csapat találkozik egymással a Ma­gvar Népköztársasági Kupa döntőiében. A mérkőzést egyenes adásban közvetíti a Mavvar Televízió. 21.45-kor a Magyar Népköztársasági Kuna ünnepélyes átadására kerül sor. A szegedi mérkőzésekre már elkészülték a belépők. elővételben már vásárolha­tók a SZEOL klubiában (Baicsv-Zs. utca). A-lelátó: 42 Ft. B-lelátó: 32 Ft. A B-leiátóra katona, diák és nyugdíjas iegv: 21 Ft. Álló­hely: 16 Ft. Makón az ülő­hely: 21 Ft. Állóhely: 16 Ft. A szombati kettős mérkő­zésre a SZEOL AK által ki­bocsátott bérletek nem érvé­nyesek. a vasárnapi döntőre viszont igen! Az MNK-mér­kőzésre nem érvényesek az MTSH által kibocsátott be­lépők sem, csak az OTSH bérletei és a tiszteletjegyek. A B-közép igazolvánnyal ren. delkező szurkolók és a gye­rekek (14 éves korig) a ré­szükre kijelölt állóhelyen fogaihatják el helyeiket. Nagy erkölcsi elismerést jelent Szeged városának, hogv Magyar Népköztársasá­gi Kupa döntőt rendezhet. Ezzel a rangos eseménnyel még ünnepélyesebbé tud iák tenni a SZEOL AK bajnok­csapatának szezonzáró mér­kőzését. B. L. Mészöly csapatot hirdetett DÉLÉP SC-H. Szondi SE 35-25 (15-11) DffL ÉP válva: 200 néző. vezette: Kemecsei /_, Kö­ltőit/ L. (jól). DÉLÉP SC: Badó L. (ka­pus). Nagy K. (2). SÓS T. (6). PAKU L. (10). NOEL J. (7). Kiss S. (2). Zsódi (4). Csere: Prekop (kapus). Farkas 1. (3). Fekete Sz. Gy. (1). Tamás S.. Várhelyi F. Edző: Giricz Sándor. A hazai csapat főleg át­lövői remek játékával győz­te le fölény esen. 10 gólos kü­lönbséggel az igen ió képes­ségű katonacsapatot. A DÉLÉP SC legközeleb­bi mérkőzését vasárnap me­gy ei rangadó keretében Hódmezővásárhelyen. a HODIKÖT SE csapata ellen vívja 11 órai kezdettel. Mészöly Kálmán péntekre ígérte a pályára lépő 11 ki­jelölését. ígéretét be is tar­totta: — Abban a kedvező hely­zetben vagyunk, hogv min­den sérüléssel bajlódott já­tékos teljesen rendbe jött. Így csak Tóth József szeren­lésétől kellett eltekinteni, két sárga lapja miatt. Lényegé­ben a balhátvéd és a bal oldali középpályás személyé­nek kijelölésénél kellett töp­rengeni. Balhátvédnek Var­gát választottam, mert iól helytállt a számára idege­nebb poszton a legutóbbi 3 VB-seleitezőn. s várható, hogy megszokott helyén még inikább a csapat javára lehet. Mucha. miután rendben van és a kihagyás miatti, érthe­tő fizikai állapota is iavult visszakapja a helvét. Igv te­hát nem jön be új ember, a Svájc. Rontania és Norvégia ellen pálvára lépett 16 játé­kosból vehettem ki a kezdő 11-et. Egv kapus és néav mezőnyjátékos ülhet a kis­padra. ami a mezőnyjátéko­sokat illeti. úgy választok majd szombaton, hogv bár­milyen helyzet adód jon, hasz­nosan cserélhessek. A magyar labdarúgó-válo­gatott 551. hivatalos országok közötti mérkőzésre a kezdő 11 299 eddigi válogatottság­gal és a nemzetek közötti ta­lálkozókon lőtt 58 góllal ren­dekezik. A kezdőcsapat válo­gatottság számokkal és eó­lokkal: Katzirz (13) — Mar­tos (22). Bálint (69—3). Ga­raba (10). Varga (6) — Mül­ler (9—1). Nyilasi (43—18). Mucha (5) — Fazekas (81 — 20). Törőcsik (26—11). Kiss (15—5). Utánpótlás EB-selejtcző: ANGLIA— MAGYARORSZÁG 2-1 (l-l) Keszthely, vezette: Braum­meier (Ausztria). Gólok: Shaw, Fashienau, illetve MörteL 1981. JÚNIUS S., SZOMBAT — NÉVNAP: NORBERT A Nap kpl 4 óra 48 perckor, és nyugszik 20 óra 37 pérckor. A Hold kel 8 óra 56 perckor, és nyugszik 0 óra 16 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 218 em (apadó). Holnap: SZITU Tömegsportnap a KSZV-nél A kenderfonó- és Szövő­ipari Vállalat szakszervezeti bizottsága, KISZ-bizottsága és sportegyesülete június 7­én délelőtt 10 órai kezdettel a Kertesz utcai sporttelepen munkahelyi olimpiai napot rendez. Ezen öt megye 13 gyárának, valamint telepé­nek dolgozói vesznek részt, meghívottként a Szegedi Textilművek dolgozói is in­dulnak a versenyeken. A program női és férfi ké­zilabdatorna. kispályás lab­darúgó-mérkőzések, atlétikai számok — 100, 1000, 2000 méteres síkfutás, női súlylö­kés — és férfi lábtenisz­mérkőzések szerepelnek. A sportnapon lehetőség nyílik az Edzett ifjúságért mozga­lom ötpróbájának teljesítésé­re )S. A vasárnapi SZITU lázá­ban tartotta meg, zárt ajtók mögött, első és egyetlen, tit­kos, hivatalos és félhivatalos előkészületi mérkőzését a sze­gedi újságírók és televíziósok megyeszékhely-szerte közis­mert nagypályás futballcsa­pata — kispályán. A néhai rettegett Benfirka ezúttal is « igazolta kivételes klasszisát: elhúzott három nulláról, majd elegánsan katasztrofális vereséget szenvedett a Rad­nóti gimnázium tanáraitól (8-3-ra. a gólkülönbség túl­zott — A szerk.) Az önként vállalt vereség nyomós okai Sportműsor Birkózás Az ifjúsági I. korcsoport or­szágos szabadfogású versenye, Vasutas Sportcsarnok, 08 óra. Tenisz OB III. Férfi csapatbajnoki mérkőzés, JATE SC—Kinizsi Húsos, újszegedi ligeti pályák, 14 ora, VASARNAP Atlétika Olimpiai reménységek verse­nye, SZEOL AK stadion. 9 óna. Birkózás Az ifjúsági I. korcsoport or­szágos szabadfogású versenye. Vasutas Sportcsarnok, » óra. Kézilabda _ Megyei bajnokság. Nők. Algyő —Székkutas, Algyő, barakk­épületek melletti pálya. 9 óra. Sz. Textilmüvek SE n.—Csong­rádi SK, Tolbuhin sgt. 10. Férfiak. Sz. Tanárképző—Mind­szent, Topolya sor, 10. Vízilabda OB 1. SZEOL AK—Szolnoki VSE újszegedi Sportuszoda. 16 óra," Samu, Csáki. Országos Ifjúsági bajnokság. SZEOL AK —Szolnoki VSE, újszegedi Sportuszoda, 1.4.15, Nagy. Fa­tónat Labdarúgás NB II. Középrsoport. S7.EOE AK—Balassagyarmati SE. Tisza­parti Stadion. 18 ora, Nagy M. DF.LEP SC—Kossuth KFSE. Szőregi »l, 18, • Bogyó. Dorogi AC—Szegedi Dózsa, Dorog, 18, Bodó. Színészek—Televíziósok, újság­írók mérkőzése, Dózsa-pálya, 10 óra. Megyei I. osztály. Mindszent— Mártély, Mindszent, 18 óra? Kószó. Kinizsi Húsos—H. Por­celán, Textilespálya, 18, Tóth L. Szentesi Vízmű—SZVSE, Szentes, 18, Pató. Kistelek— KSZV SE, Kistelek, 18, Hor­váty Gy. Sándorialva—Apátfal­va. Sándorfalva, 18, Szilágyi. Makói SVSE—Alsóváros. Makó, 18, Búzás. Kiskundorozsma— Csongrád, Kiskundorozsma, 18, Padár. Tápé—Szentesi Kinizsi, Tápé. 18. Kiss M. Az első csa­patok mérkőzése előtt az if­júságlak játszanak. Megyei II. osztály. Balástya —Mihálytelek, Balástya, 18 óra. Vízhányó. Tömörkény—Szegvár, Tömörkény. 18, Laczkó. 'risza­Ui KSK—Nagymágocs, Tisza­sziget, 18. Kubátovics. Székku­tas—Sz. Postás, Székkutas. 18, Kiss I. Maroslele—Mórahalom, Maroslele, 18. Németh J. Csanytelek—Fábiánsebestyén-, Csanytelek, 18. Sós. Pitvaros— Csanádpalota, Pitvaros, 18. So­mogyi. Sz. Tanárképző—Föb­deak. volt SZAK-pálya, 18, Mol­nár J. Az első csapatok mér­kőzésé előtt az ifjúságiak ját­szanak. Országos ifjúsági és serdülö­bajnoksag. DF.1.KP SC—Szarvas, Szőregi u., a serdülők 14 óra, az ifik 15.45 órakor kezdenek. Jv.: Szécsi Z. és Kérdő. HÉTFŐ Labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udva­rán. A Radnóti-hétfők Szuper Kupa utolsó fordulója: SZEKO —Nyomda, 11 óra, Kiss J., Csóti. DELEP—Old Boys. 18, Kubátovics, Varga. SZAK— Harlem, 19, Engi, Kormányos. — a ránk bármikor jellem­ző kötelező szerénység (volt gyerekszobánk). — hátha kiértékelhető a sajt a színészek szájából (mert énekelni azt tudnak). — megtanultuk vasárnapi ellenfeleinktől, csak rossz fő­próbát követ jó előadás (bár náluk az sem ritka, hogy gyenge bemutató követ még gyengébb főpróbát). A színészek csapatának há­zatájáról semmi hír Ez idáig. Am amint megtudunk vala­mit. ígérjük, sürgősen — el­hallgatjuk nehogy az olvasó kibeszélje. Egyszóval: minden a leg­nagyobb rendben. A jegyek már elővételben is rohamo­san keltek, s aki valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem juthatott hozzá, a hely­színen pótolhatja eme óriási mulasztását — nota bene, a jelekből ítélhetően sort kell állnia. A színesnek ígérkező show délelőtt 10-kor kezdő­dik, s az „évszázad pótmér­kőzése" kb. a déli óráktól várható. Tehát: találkozunk június 7-én, vasárnap Szege­den, a Dózsa-pályán. KISSZINHAZ Ma este 7 órakor: Gólem — Egressy 1-bérlet. Vasárnap este 7 órakor: Gó­lem — Egressy 2-bérlet. ZENES SZÍNHÁZ Vasárnap délután 3 őrakor: Bob herceg — Bérletszürvet. MOZIK Fáklya: ma és vasárnap há­romnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Üzenet az űrből (színes, m. b. tudományos-fan­tasztikus japán, in. helyárral). Ma és vasárnap délelőtt fél 11 órakor: A koppányi aga testa­mentuma (színes magyar). Vörös Csillag: ma délelőtt 10, ma és vasárnap délután ne­gyed 4, féi 6 es háromnegyed 8 órakor: Mindhalálig zene (csak 16 éven felülieknek, szí­nes amerikai zenés, III. hely­arral). November 7. Üjszeged: Ho­gyan felejtsük el életünk leg­nagyobb szerelmét...? (színes magyar, 7 órakor). Üjszeged! Kertmozi: ma és vasárnap este 9 órakor: Kóma (színes, m. b. amerikai bünügyl, csak 16 éven felülieknek, HL hely árral). Dugonics Mozi (Kossuth La­jos sgt. 53.): Bosszúvágy (szí­nes amerikai bűnügyi, csak 16 éven felülieknek, III. helyárral, 5 és 7 órakor). Postás Mozi: Hogy mondjam meg a gyerekemnek? (5 óra­kor). BÁBSZÍNHÁZ Vasárnap délelőtt fél 10 őra­kor Csipkerózsika- és Mackó­bérletben, 11 órakor Hamupipő­ke és Kinizsi-bérletben: Három kismalac. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBESZETI ÜGYELET Ma és vasárnap a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a n. sz. Sebészeti Klinika (Pé­csi u. 4.) veszt fel, sebészeti ügyeletet mindkét nap az I. sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciájan, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Üjszeged, Odesszát krt. 37.) történik a sür­gős esetek orvosi ellátása. Vasárnap 8 órától 14 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben, 14 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, n óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán és a Várost Gyermekkórházban. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 10 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 10 órátg a felnőtt la­kosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22-órától reg­gel 6 óráig. Munkaszüneti napo­kon: reggel 8-tól 16 óráig és este 22 órától reggel 6 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1-3. Telefon: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-tól reggel 7 óráig. Telefon: ll-ooo. 21.45 23.50 22.00 15.33 15.35 16.35 16.45 17.15 18.15: 18.25: 19.30 19.50 20.40 21.50 Vers — mindenkinek Tévéhíradó 3. Makk Károly-sorozat. Elveszett paradicsom BUDAPEST 2. Műsorismertetés Százéves asszony Kérem a következőt Ajánlás fiataloknak Kék fény (ism.) Tv-mozaik Budapest—vidék öregfiúk labdarúgó-mérkőzés közvetítés a Népstadionbői Tévéhíradó Majakovszkij: Gőzfürdő. Szatíra két részben (16 éven felülieknek!) Közben: kb. Tévéhíradó 2. A Bécsi Szimfonikusok hangversenye BELGRÁD L 16.40: Hét tévénap 17.25: Gyermekműsor 18.25: Labdarúgás: V elez—Zelj eznicar 20.15: Rajzfilm 21.00: Mado lány — francia füm 23.20: Hét végén VASARNAP DÉLELŐTT BUDAPEST L 8.45: Tévétorna (ism.) 8.50: Óvodások filmműsora 9.10: Pityke őrmester 10. (ism.) 9.20: Púpos lovacska — szovjet rajzfilm 10.30: A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai 5. (ism.) 10.50: Hírek 10.55: Debreceni Dózsa—Bp. Honvéd bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés 8.30 8.55 10.10 111.00 12.20 .12.30 12.45 13.05 14.01 14.11 14.30 15.05 10.00 17.30 19.56 20.55: 22.15: 23.00: O.Iflt: 8.05 8.20: 8.38: 9.15: 9.30: 10.39: 11.40: 12.33: 13.30: 14.00: 14.35: 14.40: 15.10: 14.53: BUDAPEST 1. 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: A ml képernyőnk (ism.) 8.25: Csak gyerekeknek! 9.05: Pityke őrmester 9. 9.15: Perpetuum mobile 10.00: Stan és Pan (ism.) 11.15: Jean-Christophe 5. (ism.) 12.10: A fele sem igaz! (ism.) 14.05: Szállj, madár szállj! — csehszlovák film 15.35: Bélyegvílág 15.50: Sibeniki Fesztivál 16.35: Újjászületés 5. 17.20: Toborzó '80 17.40: Zenés egyveleg 17.55: Magyar—angol foct múlt 20.43: 18.10: Tájak, városok, emberek 19.05: Reklám 19.15: Tévétorna 19.20: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 21.40: 19.50: Magyarország—Anglia VB-seleJtező 22.25: labdarúgó-mérkőzés 23.10: 16.35: 17.35: 07.50: 20.02 KOSSUTH : Lányok, asszonyok : 4X4. Játék : Richárd Strauss operáiból örömök kertjében Zenei anyanyelvünk Magyarán szólva ... : Az építeszet több mint mesterség : Évszázadok mestermüvei : Egyetértés vagy megértés. Tábort András jegyzete Francia madrigálok Energiatakarékos technológiák a mezőgazdaságban Üj Zenei Üjság 168 óra Világhírű zongoraművészek. Emil Gilelsz : Világszínház. A gyanús személy. Braniszlav Nusics komédiája : Népdalest Mi a titka? Kart Schuricht művészete Opera-művészlemezek A kiegészített Budapest vonósnégyes játszik Melódiákoktól PETŐFI : A Kotinda együttes műsorából Tiz perc külpolitika Francia operettekből Ki jár jól? Hogy tetszik lenni? Többet ésszel... Fiataloknak! Jó ebédhez szól a nóta Éneklő Ifjúság Ritmus Orvosi tanácsok — az elsősegélyről Mindenki könyvtára A madarász. Részletek Zeller operettjéből llse Janda, fiatalkorú Christine Nöstiinger regénye Pophullám A fejlődő országokról — Magyarországon 1. Közvetítés a Magyarország—Anglia labdarúgó VB-selejtező mérkőzésről (közén: Tudósítás a súlyemelő Pannónia Kupáról) A Győri Filharmonikus zenekar Johann és Joseph strauss­müveket Játszik A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A nagy Goda, avagy a személyi kultusz. Goda Gábor szatírái Barbara Streisand zenés játékokból énekel Verbunkosok, nóták Slágermúzeum A 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben (Szeged, Tolbuhin sgt. 84. 6725) 1981. szeptember 16-án a villanyszerelő, géplakatos és esztergályos szakmákban mester-szakmunkás­képzés indul A résztvevőket a vállalat jelöli ki, de az előírt felté­teleknek megfelelő szakmunkások — vállalati egyet­értéssel — a továbbképzésben egyénileg is részt vehet­nek. E tanfolyamot végzettek jogosultak a mester­szakmunkás cím viselésére, és úgy kell őket besorolni, hogy munkabérük 6—10%-kal emelkedjék. Jelentkezes és felvilágosítás: a fenti címen. A kisteleki Egység ÁFÉSZ 1981. augusztus 1-től 1984. augusztus 1. napig teriedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a következő üzleteket Élelmiszer-vegyesbolt Balástya. Ta.: 199. sz. Katica büfé III. o. Kistelek. Ta.: 432. (E-5-ös út mellett) Tanya-büfé III. o. Ópusztaszer, Arpád-emlékmű bejáró úton. A pályázatokat 1981. VI. 20-ig kell benyújtani a szövetkezet központjába (Kistelek. Petőfi u. 2.) A versenytárgyalás 1981. júlins 6-án 9 órakor lesz az ÁFÉSZ kisteleki központjában. Kistelek. Petőfi u. 2. sz. alatt. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást ad a szövetkezet kereskedelmi főosztálya. Kovács László főosztályvezető. Kistelek. Petőfi u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents