Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-23 / 145. szám
8 Kedd, 1981. június 23. DM röviden Próbaüzem Cipőtisztító Esik. Tömör, ólomszürke, vízszaSii feLhőzetből. apró szemekben, de kegyetlen makacssággal. Az aszfalt homorú tataiban túlcsordulásig gyülekezett a víz. nedves cipók emelkednek át fölötte, a kocsiúton megserceninek a kerekek; az ember szeret ilyenkor behúzódni a falak mellé. és sietve szedi a lábát. Egyébként nincs nagvon hideg, de nyirkos a levegő, iól elbírom a felöltőt. Tegnap egv öregemberrel találkoztam itt. nem tudom miért. azt mondta, ismer valahonnan, csodálkozott. hogy ilyen ritkán fordulok elő ebben az utcában. Tetszik emlékezni. akkor régen ... Fogalmam se volt. mire kellene emlékeznem ő azt mondta, örül ennek a találkozásnak, most nem ér rá, de holnap — mármint ma — szívesen elmesélné nekem a régen volt életét biztosan tanulhatok belőle egyet-mást. Attól tartottam, hogy ebben az esőben hiába keresem' maid. de amint végigsétáltam az álmos kirakatok előtt, egyszer csak előbukkant az egyik sötét kapualiból. Műanyag szatyor lógott a kezében, köszöntem neki megtorpant egy pillanatra, mintha fogalma se lenme arról, ki állítia meg az utcán, de a másik pillanatban eszébe jutottam, és kezet nvúitott félszegen. — Én vagyok, kérem, a cipőpucoló. tetszik emlékezni. Hazudtam, hogy emlékszem s az öreg megfogta a könyökömet. — Esik. Tessék csak befáradni ide. a kapu alái minek ázzon az ember. ugyebár. Festékszagú kapuszínbe léptünk be. a valamikor sárga falon fehér és Sötétszürke foltok éktelenkedtek, s beltebb. a teljesen zárt udvaron vakolathalmokat láttam, talán a házmester söpörte össze, ami lehullt a falakról. — Most már tetszik emlékezni. ugyebár. — Emlékszem — hazudtam megint. ő belenézett z ivarában a szatyorba. aztán a zsebeit tapogatta, mint aki cigarettát keres. — Dohányzik? — siettem segíteni raita. és máris kínáltam a tárcámból. Rágyújtottunk. Az öreg nagyokat szívott, dohányszálakat köpködött ki maga elé. — Nem lenne jó mindent elfelejteni. uram. — Természetes. — Szóval, én itt. a körúton cipőtisztító voltam. Hány cipőpucoló él még. tessék csak elgondolni. — Azt hiszem egy se. — Na. tetszik látni. Volt nekem, kérem szépen. akkoriban rendes szakmám, de abban nem lehetett elhelyezkedni. Ott volt a három gyerek. az asszony, , sinálni kellett valamit. ha nem akart éhen pusztulni az ember. Nem unalmas? — Dehogy unalmas! — összehoztam, kérem szépen, egv mutatós ládát befestettem zöldre, rá a két oldalán egv női és férficipöt. mind a magam kezével, a tetején volt egy ferde lap. talp alakú, a tisztelt kuncsaftok cipőiének, és benne tartottani a keféket, a sokféle pasztát, mert sokféle vendégre számítottam. Ehhez persze nekem hivatalos engedélyt kellett Kérnem a hatóságtól. meg is kaptam, de benne volt, hogy hol folytathatom 3 /nesterséget. Már csak így mondva. Pedig ez nem volt mesterség. És jöttek, kérem szépen, a hölgyek, de főképpen urak. odaléptek, kérem, föltették előbb az egyik, aztán a másik lábukat, én elővettem a különböző keféket, pasztákat, nekifogtam ilyen mozdulatokkal a pucolásnak. Persze, volt taksám, nem kérteim sohase többet. de voltak uraik akik szép borravalót adtak nekem. Volt például egy színész, az mindig tíz óra felé jött. előre köszönt, ami nagy dolog volt kérem, és szép borravalót adott. De gondoztam is a cipőiét. Ha mondiuk valami kis repedés, vagy szakadás volt raita. azonnal szóltam: tisztelt művész úr ezt ió lenne suszter kezébe adni. Tetszik emlékezni ezekre a dolgokra. — Megmondom őszintén ... — Persze, az ember ®z ilyenre nem szívesen emlékszik. Tessék csak elgondolni, az utcai cipőpucolás. az is munka volt. de most már érzem, hogy nagyon, de nagyon megalázó, Odatartják az emberek a sáros cipőiket. pár fillért dobnak és az ember lekeféli a sarat, a mocskot. Hát nem megalázó ez? — De az — mondtam őszintén, s az öreg megforgatta a szatyrot, a kapu felé fordult. — Csak ezt akartam. Mert menni kell tejért és kenyérért, ugye. nem tetszik haragudni. — Köszönöm — mondtam, és kimentünk az esőbe. Ormos Gerő A modern, precíziós ftntüberendezést az NDK-ból vásárolta a Szegedi Kéziszerszámgyár. A hazánkban gyártót laknál nemcsak olcsóbb, de jobb minőségű félkész termékeket állit elő. Automatikus hevítésszabályozóval is felszerelték. A pióbaiizcm a napokban kezdődött KOMAROMI GERGELY TEMETÉSE Komáromi Gergely elvtársnak, a munkásmozgalom régi harcosának, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjének hamvasztás utáni búcsúztatása 24-én, szerdán lesz a szegedi Belvárosi temetőben délután 2 órakor. MSZMP Szeged városi Bizottsága KEMPINGTALAl.KOZO A dolgozó fiatalok VI. kempingtalálkozóján a tájékozódási futó- és a természetjáró akadályversenyen szegedi sikerek születtek. A termeszetjáró akadályversenyt a Szegedi Közlekedési Vállalat női és férficsapata nyerte, a tájékozódási futóverseny valamennyi pályagyőzelmét sikerült megszerezni az SZKV női versenyzőinek. Urbán Mihályné, Kovács Piroska, Farkas Gabriella, Csonka Mária és Baráth Györgyi. A férfiak mezőhyében 4 pályagyőzelmet szereztek a DÉLÉPesek, Lajkó András, Rácz Imre, Rácz Miklós és Kunfalvi Csaba. Csuka Zsigmond, az SZKV csapatának pontjait gyarapította, első helyével. ÜJ TISZTSÉGVISELŐK A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének választmánya megválasztotta a szövetség új tisztségviselőit. Elnök Kiss Istv.in, Kossuthdíjas szobrászművész lett. A társadalmi kapcsolatok alelnökévé Tímár Árpád művészeti írót, képzőművész alelnökévé Tamás Ervin Munkácsy-díjas festőművészt, iparművész alelnökévé Schrammel Imre Munkácsydíjas keramikusművészt választották. HALÁLOS BALESET A XIII. kerületben, az Élmunkás téren levő metróépítkezésnél egy zsalut tartó gerenda ráesett Lajos Ipire 43 éves segédmunkás — érdi lakosra, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt, A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálatot indított.. BIZALMIAK KLUBJA A Juhász Gynla Művelődési Központban működő bizalmiak klubja ma, kedden délután 3 órakor tartja soron következő foglalkozását. Ezúttal dr. Kisistók András tart előadást a szakszervezeti bizaioiiak szerepéről a szocialista munka versenymozgalomban. AZ EGYMILLIOMODIK LÁTOGATÓ Az egymilliomodik látogatót köszöntötték vasárnap délelőtt a nagycenki Széchenyi emlékmúzeumban. A „jubiláns" Cserép Gergely raktáros, aki a Zala megyei Rezi községből jött el Nagycenkre. Feihös idő Várható időjárás ma estig: Általában erősen felhős idő. Többfelé eső, zápor. Lassan mérséklődő, eleinte még gyakran erős északi, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan felhős és csapadékos helyeken 17 és 20 másutt 20 és 24° között VÁRAKOZÁSI TILALOM Tegnap, hétfőn várakozási tilalmat léptettek életbe időszakosan Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton, az E5-ös főút városi átkelési szakaszán, a Nagykörút és az Ilona utca között. Ennek oka az volt, hogy mindkét oldalon a leálló járművek sora akadályozta az úttisztító gépek munkáját. Mostantól kezdve a Kossuth Lajos sugárút említett részén az egyik oldalon hétfőn, szerdán és pénteken, a másik oldalon pedig keddi, csütörtöki és szombati napokon reggel 6 órától délelőtt 9 óráig tilos a járművek várakozása. TÁBORHELYEK Kijelölték a nyári táborozóhelyeket a Bükk-hegységben és a zempléni erdőségekben. A táborhelyek kijelölésénél figyelembe vették, hogy ott főzésre alkalmas tiszta ivóvíz legyen, megteremtették a tisztálkodási lehetőséget is, kövekből szalonnasütoket és tábori tűzhelyet építettek. Vesztés után A fiatal lány a vőlegényével kimegy a lóversenyre. Fogadott az egyik lóra — de vesztett. — Hála istennek. János — mondta a naiv teremtés —, h-a nyertem volna, úgysem tudnám, mit kezdjek ezzel a lóval?! Ifjúsági parlamentek Ez év szeptember 1. es Az ifjúsági parlamenteken 1982. április 30. között ren- elemzik az ifjúsági törvény, dezik meg a következő ifjú- es az alkalmazására vonatsági parlamenteket. Az Álla- kozó intézkedési tervek végmi Ifjúsági Bizottság erre rehajtását, az 1978. évi munvonatkozó határozata és kahelyi-oktatási intézményi irányelvei szerint az ifjúsági parlamenteken elhangzott japarlamentek felmenő rend- vaslatok megvalósítását. Megszerűek. A szeptember ele- vitatják a kővetkező felmenje és december vége közötti tő szinlú parlamentekig teridőszakban az üzemekben, a jedő időszakra szóló intézvállalatoknál, az intézmé- kedési tervet. Az ifjúság szényeknél dolgozó fiatalok, va- les tömegeivel ismertetik a lamint a közép és a felsöok- KISZ X. kongresszusán eltatási intézmények tanulói fogadott dokumentumokat, tanácskoznak. E fórumok valamint a SZOT és az ágaküldöttei középszintű fokú tröszti, nagyvállalati, egyezati szakszervezetek 1980. évi kongresszusainak határotemi, főiskolai, fővárosi, me- zatait. Számot adnak arról, gyei — parlamenteken, ezek hogyan érvényesítették a küldöttei pedig márciusban gyakorlatban a KISZ érdek—áprilisban országos ága li képviseleti és érdekvédelmi parlamenteken vesznek részt jogait. e Uj dísztáviratlapok ŰJ MOTEL Miskolctapolca új szállodája, a Park Motel a hét végén nyit kaput. Június 27én már fogadja a vendégeket. Tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, PUSZTAI JÓZSEF életének 75. évében, 19H1. június 21-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. Gyászoló gyermekei. 13 648 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kislányunk, SZTANKOVITS SZ1MONE életének 11. évében. 1981. június 18-én, hosszú, súlyos betegség után elhunyt- Búcsúztatása hamvasztás utan lesz. A gyászoló család. Megrendülten és fájó szívvé! tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy a szeretett férj, édesapa. nagyapa. gyermek és testvér, NEMES JÓZSEF 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése június 24-én (szerda) 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 13 649 A Szegedi Fodrász Vállalat vezetősége és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy a vállalat igazgatója, NEMES JÓZSEF elvtárs, 58 eves korában váratlanul elhunyt. A vállalat saját halottjaként búcsúztatja a Belvárosi temető ravatalozójából. 1181. június 34-én, (szerdán) 12 órakor. Emiekét kegyelettel megőrizzük. A Szegedi Fodrász Vállalat. 13 650 Köszönetet mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, a MAHART hajójavító vezetőségenck és dolgozóinak, és mindazoknak, akik fiunk. RACZ RÓBERT temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szülei és testvérei. 13 644 Tudatjuk, hogy DR. TEGI.AS J. Bf'.UA hamvasztás utáni búcsúztatása június 29-en i 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából- A gyászoló család. UM! Gyászközieméiiyek Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, barátoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen testvérünk, IKJ. DANI ISTVÁN temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. 13 645 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. barátoknak, a CSOMIÉPSZÖV vezetőségének és dolgozóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KLOPFER FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 13 646 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOMAROMI GERGELY végső bUcsUztatása 1981. jUnius 24-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 13 647 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa és após, ILLÉSI JÓZSEF életének 69. évében, hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Temetése Június 25-én 15 órakor lesz az Újszegedi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 13 978 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JUHASZ JOZSEFNE Péter Anna 54 éves korában, rővtd szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyaszoió család 13 976 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, gyermek. vő, após, testvér, sógor és rokon, BERECZKY ANTAL nyugállományú őrnagy, 55 éves korában, hosszú betegség u..in, 1981. június 18-án elhunyt. Temetése 1981. június 25-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 13 977 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk. HEGEDŐS PAL életének 82. évében, rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése június 24-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Ságváritelep, Postás u. 20. 13 976 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, após, BATKI IMRE életének 77. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése Június 24-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Pálfy u. 81. 13 974 Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUDANY1 SÁNDORNÉ Debreezenl Mária, életének 75. évében. hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 125-én <15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló férje és leánya. 13 972 Soha el nem 1 múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, testvér, unoka keresztfiú és rokon, IFJ. VAJASDI NAGY LASZLÖ életének 19. évében elhunyt Temetése június 23-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 13 971 A posta kot új, selyemre nyomott színes, rézkarc dísztáviratlapot hoz forgalomba július 1-én. A piros szegfűt és a lila harangvirágot ábrázoló lapok ára borítékkal együtt 40 forint. A posta folyamatosan frissíti, bővíti dísztáviratválasztékát. A mostanihoz hasonló színes rézkarctávtratlap áprilisban jelent meg, s az elsőre kiadott 30 ezer példány igen rövid idő alatt elfogyott; azóta már megszüntette a hiányt. Ezenkívül négyfajta egyszínnyomásos rézkarctávirat is kapható. Jelenleg ki-ki igényének, ízlésének, pénztárcájának megfelelően 3—40 forint között, összesen 27-féle dísztáviratlapon küldheti el jókívánságait* a különféle aíkalmakra. Közlekedési balesetek Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap, a délutáni órákban az E5-ös főúton. Kamiont vezetve, Balástya felől Szeged felé tartott, körülbelül 70 kilométeres óránkénti sebességgel a 34 éves Gagin Nardogán török állampolgár. A 162. kilométerkő közelében nekiütközött egy, a parkolóban defekt miatt álló kamionnak. Ez utóbbi jármű vezetője a 33 éves Iliadis Haralabos és utasa, a 28 éves Karamis Athanasios — mindketten görög állampolgárok — a kocsi mellett a defektes autógumit javították a baleset időpontjában. Az ütközéstől a török kamion oldala megrepedt, rakománya, a kénpor kiszóródott és meggyulladt. A két görög állampolgár súlyos, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár kürülbelül 80 ezer forint értékű. Babetta segédmotor-kerékpárjával Sándorfalva felöl Szeged felé tartott a hét végén, az esti órákban a 46 éves Nagy Lajos Szeged, Szamos utca 8. szám alatti lakos. Erősen ittasan vezetett. A 48. kilométerkő után lesodródott az útpadkára, majd felborult. Könnyű, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Kiskunhalas felől Ullés belterülete felé igyekezett motorkerékpárral a hét végén a 19 éves Sárközi László Üllés, Árpád dűlő 9. szám alatti lakos. A Rúzsa felé vezető út kereszteződését elhagyva, az enyhén balra ívelő kanyarban letért az útpadkára. s ezután a jobb oldali árokba borult. Sérülései súlyosak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Stro.u István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. FeleidKiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta. a&csköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 38. — 6720 Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető * oosuihlTatainknál és kézbesítőknél. Előfizetést dlj egy hónapra <4 forint. — Index: 35053 — ISSN: M33-024 m V I*