Délmagyarország, 1981. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

Varga Imre Üzenet Bizsu asztalára A rendbetett üres lakásban egy levelet hagytál az asztalon s bár tudtad mindig megbízhatatlanul érkezem dióskalács várt rám • konyhakredencben. Több mint hetes késéssel vetődtem el végre a kisvárosba ahol vendégváróként bort készítettél elő ióféle cigarettát. Fogkefe törülköző fogadott a fürdőszobában és az apró hűtőszekrényen egy Consui írógép készen tcr. eshetőségre ha netán megszál Ina az ihlet. Felhúztam az ébresztőórát bekapcsoltam táskarádiónkat és a szemétbe dobtam a penészes kalácsot. S láttam az előttem gomolygó cigarettafüstön át hogy az idő egy képzelt vetületében ülsz széles heverőd sarkán nyugodtan mintha már biztosak lennénk egymásnak. ZALA TAMÁS RAJZA Életünk és az építészet Kérdések Granasztói Pálhoz Hetvenkét évéből ön csak- gazdasági mutatókkal és építésNem jótékonykodás ... N

aponta odabiccentek a harminc év körüli, réveteg tekintetű portásnak, és — ha csak egy pillanatra is — sajnálom őt. Aztán továbbsietek, a napi „vezeklés" bevégeztetett. Sándor, a kosaras termetű portás valaha szerszámkészítő volt. Egy apró figyelmetlenségért azonban a fél lábával fizetett. Elkapta a villamos. Mióta fölépült, a lakásához közeli gyárban portáskodik. Más munka, esetleg olyan, ahol az ismereteit is hasznosíthatná? ... Netán szociális fölemelkedés, a régi önbecsülés visszaszerzése? ... Számára mindez. ábránd csupán. Vajon miért? Hiszen — lábát elvesztette ugyan — de tudása, tapasztalata, készségei semmil sem koptak. Ilyen könnyűszerrel lemondhatunk róla? Hazánkban a testi vagy lelki károsodottak, fogyatékosok, rokkantak száma eléri a lakosság tíz százalékát. Ennek a milliós tömegnek emberibb élethez segítése, megmaradt képességeik kibontakoztatása — azaz: rehabilitálásuk alapvető érdekünk. Nem veletlen a kifejezés, valóban érdekeltségről kell beszélnünk. Sokan ugyanis azt. hogy ezeknek a rászorulóknak értelmes és hasznos munkát kínáljunk. karitatív tevékenységnek, léleknyugtató jótékonyságnak hiszik. Miközben munkaerőhiányról szónokolnak, egyszerűen elfeleitkeznek erről a milliós tartalékseregről. Avagy, mégsem ilyen egyértelmű a helyzet? A vállalatokat mégsem nvomasztaná annyira a létszámhiány? Egy meglehetősen elavult rendelet — 1968-ban — a munkáltatókra testálta a foglalkozási rehabilitáció tennivalóit. Gondolhatná az ember, hogy a jogszabály alkotói keresve sem találhattak volna jobb megoldást. A vállalatok kapva kannak a jó alkalmon, és megváltozott munkaképességű dolgozóikat átképzéssel. bizonyos munkakörök * fenntartásával olyan munkához juttatják, ahol azok sokszorosan visszatéríthetik mindazt, amit a rehabilitáció során rájuk áldoztak. Mi történt valójáhan? Az üzemelt rehabilitációs bizottságai néhánv példaadó kezdeményezéstől eltekintve az ..együgyű" rehabilitáció kényelmesebb megoldását választották. Azaz: portás, telefonkezelő. bicikliőr lett az egykori mérnökből, szakmunkásból. Igaz. maguk a rászorulók sem érdekeltek abban, hogy megmaradó képességeiknek megfelelő munkát végezzenek. Sokan inkább a leszáz-alékolás. a rokkantnyugdíj biztonságához menekülnek. Gyakran kifejezetten tartanak attól, hogy fölépülésüket követően, sikeres visszahelyezésük a munkába, a szociális biztonságot nyújtó járadék elvesztésével járhat. Valljuk be, addig aligha ágálhatunk kételyeik ellen, amíg a balesetből. súlyos betegségből fölépülőnek, vagy a vele született fogyatékosságban szenvedőknek nem ajánlhatjuk föl a társadalmilag szervezett foglalkozási rehabilitáció lehetőségét. Érdekeltségük, jelenleg meg felemás rendszerén sem változtathatunk, amíg ezzel — akárcsak néhányukat is — a létbizonytalanságba sodornánk. A rehabilitáció összetett feladat. Együttes cselekvést kíván orvostól, pszichológustól, pedagógustól, és a munkáltatótól. Erre a bonyolult egyeztetésre a vállalatok nem alkalmasak. Alaptevékenységük mellett képtelenek magukra vállalni ekkora terhet. Ezért mindenekelőtt, gazda kell, aki koordinálja a különféle szervek tevékenységét. Csehszlovákiában például Munkaügyi és Szociális Minisztérium az országos hatáskörű szerv, a társadalmi segítségnyújtás pedig — az egészségesek érdekvédelmi szervezeteinek közbeiktatásával — a népfront keretein belül történik. A modell persze nem azért figyelemre méltó, hogy bárkit is mechanikus másolására ösztökéljen. Jelzi viszont, hogy több szocialista országokban — hiszen említhettük volna a lengyel, vagy az NDK-beli példát is — hamarabb felismerték a foglalkozási rehabilitáció fontosságát, az általa kínált lehetőségeit. A megfelelő szervezeti megoldás most már — a politikai döntés birtokában — alapos jogi szabályozáson múlik. A Minisztertanács határozata tavaly az érdekelt szervek együttes feladatává tette a foglalkozási rehabilitáció átfogó reformjának kidolgozását, és 1982—83-ban történő bevezetését. Rendkívül sokirányú a tennivaló. Meg kell változtatni azt a nehézkes gyakorlatot, hogy az érintettek többnyire csak táppénzben töltött egy esztendő letelte előtt kerülnek az állapotukról, s így sorsaikról elöntő orvosi bizottság elé. Országosan föl kell mérni a csökkent munkaképességű embereknek ajánlható munkalehetőségeket. Gondoskodni kell az átképzés szervezett — lehetőleg központosított — módjáról. Olyan érdekeltségi rendszerre van sz.ükség, ami nem veszélyezteti a rokkantak megélhetését, hanem munkára ösztönzi őket, sőt: megteremti számukra a szociális fölemelkedés lehetőségét. Az idei esztendő, az ENSZ jóvoltából a rokkantak nemzetközi éve. Látványos adományoknál többel ér. ha ebből az alkalomból az átfogó rendezés fölgvorsításáért munkálkodik mindenki, ha egvmásra mutogatás, hatásköri merevségek he'vett. közösen keressük a megfelelő megoldást. Ne feledjük: amit teszünk, nem jótékonykodás! GAZSÖ L. FERENC nem fél évszázadot az építészetnek szentelt. Jó ismerője városaink sorsának. Milyennek látja településeink arcát a mai építkezési eljárások, a modern technológia és a tervszerű fejlesztés tükrében? — Roppant felemásnak — és ez érthető is. A városok egy részét alapították, zömük viszont irányító akarat nélkül keletkezett. Az egyik esetben tudatosan, a másikban csak esetlegesen játszott szerepet a tervszerűség. Városaink sorsa című könyvemben is kifejtettem, mennyire más a hangulata és emberekhez igazított léptéke például a művészi értékű épületegységekből álló történelmi városmagoknak, mint az újabb keletű negyedeknek. Ez utóbbiakat ugyanis a tömeges lakásigény kielégítésére, mennyiségi szempontokat szem előtt tartva hozzák létre. Városépítés helyett modern „házgyártás" alakítja településeink, városrészeink arculatát. — Es ennek örülhetünk? — A tervszerűség és modernség számos előnye mellett kiküszöbölhetetlen hátrány az egyhangúság: az Újpalotához hasonló monolitikus házrengetegben nem lehet kialakítani a lakóhelyen szerveződő hagyományos kapcsolatokat, a paneltechnológia jobbára sivár, esztétikailag szegény városképet eredményez. Jellemző, hogy az Ott élők lakótelepeknek hívjak ezeket az új negyedeket. — A hatvanas években felvirágzó urbanisztika — amelynek ön esztétikai-tarsadalmi kérdéseivel foglalkozik — nem véletlenül helyezte nagyító alá korunk városépítészetének ellentmondásait, elsősorban a gazdasáp osság és emberközpontúság összefüggéseit vizsgálva. E két alapkövetelmény közül vajon melyik a fontosabb? — Amikor még a Fővárosi Tanács városrendezési ügyosztályán dolgoztam, közvetlenül is érzékelhettem, mennyire nehéz ügyi előírásokkal birokra lelve úgy építkeznünk, hogy az elkészült házakban, lakásokban jól is érezzük magunkat. Az ennek érdekében megfogalmazott javaslatok lassan érnek meg, türelmesnek kell lennünk. mert egyik napról a másikra nem várható eredmény. A tervezőkben, az építészekben megvan az igyekezet — az egyhangúság feloldására például csaknem egy évtizede próbálkoznak a külső felületek díszítésével, és a homlokzati elemek variálásával —, csakhogy egy-egy elképzelés megvalósítása sokszor az építőiparon múlik. Azt mondják, a tízemeletes épület gazdaságosabb. mint az öt-hat szintes. Ez a nézet valamilyen rossz beidegződés vagy felületes számítás eredménye lehet, de mert még mindig tartja magát, városrészek egész sora formájódott tíz emelet magasságúra. — ön, aki városépítészeti esztétikát tanít a műegyetemen és doktori értekezését látvány-ember-város-építészet kapcsolatáról írta. hogyan vélekedik az építészetnek mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról? — Nagyon jelentősnek tartom azt a változást, amelyet az új lakónegyedek lakásai életünk minőségében, százezrek lakáskultúrájában és higiéniai szokásaiban kialakítottak. Csakhogy a városépítészet nem csupán belső terek kialakítását, hanem az épületek külső tömegének megformálását és a tömegek által alkotott terek arányainak létrehozását is jelenti. Ez a környezet — zártságérzetet keltő szögletes formáival, szürke színeivel, rideg anyagszerűségével — olyan várostudatot alakít ki, amelynek pszichológiai. •szociológiai következményei gyakran károsak. Hogy a kényelem és a lakáshoz jutás árán szükségszerű-e feláldozni közösségünket és közérzetünket — ezt tartom most az urbanisztika legizgalmasabb kérdésének. A válasz megkeresése azonban már nemcsak tervezők és városépítészek feladata. A

z egész úgy kezdődött, hogy a tolószék sehogyan sem fért be a lanovka ajtaján. A leendő utasok egy része megpróbálta valamiféleképpen beerőszakolni. de bármit próbáltak ki, nem sikerült. Az utasok egy máA legegyszerűbb kombinált szeszes ital ahol a fiatalember úgy kapaszkodott a szakállas vízhatlan kabotjába, hogy meg kellett állniuk. Es akkor a zöld egyenruhás vadász vagy erdész, nyakában az óriás csecsemővel, féltérdre ereszkedett, egyik kezét kisik része szemérmesen félrefor- de még erdőjáró csizmájának A szakállas, zöld egyenruhás férfi \ ette térdhajlata alól, aztán ledult, úgy csinált, mintha nem ér- talpával visszataszította a lanov- mozdulatlanul ült a helyén, ö!é- vette sokjelvényes, zöld kalapját, dekelné az egész. Pedig a toló- ká ajtajából a tolószéket. Utána- ben egv alig valamivel fiatalabb es vizet merített bele. Aztán a székben egy harminc év körüli tódultunk. A szakállas egy bar- felnőttel. Aztán intett, és mi utaférfi volt beszíjazva, akinek csak nára pácolódott lócán ült, ölében sok kikullogtunk a lanovkából, kalapba merített vízből — nyilván a beteg ember kérésére a feje és a felső teste volt ará- élettelen lábát és félig béna ke- mélyet szippantottunk a magas vizet pergetett annak homlokára nyos életkorával, mert a keze és zét lógató szemüveges fiatalem- hegvek tudőtmetsző friss levegő- és egyik tenyerébe. A maradék a lába rövidebb is, véznább is ber. Mint valami modern Piéta, jéből, és elszéledtünk a turista- vizet a kalapból aztán ktlöttyinvolt, mint ebben a korban szo- Senki nem ment a közelükbe, ház, a meteorológiai állomás és tette, kalapját a fejére tette, kás. A két vézna kéz félig volt Melléjük sem ült. pedig volt a tengerszemnek nevezett hegyi mintha misem történt volna. Félbéna, a két csupa csont és bőr hely, közelükben sem állt, pedig tó csenevész bokrai közelében, térdről fölegyenesedett, nézte a láb azonban teljes egészében. Aki szép kilátás nyílott onnan. Meg- Fáradtan bandukoló emberek el- tó vizét, amelybe szinte beleszöa tolószékben ült, a gyermekpa- telt ez a furcsa hegyi ját-mű em- gondolkozó és ezért talán elgon- vődtek a felhők szürke foszláralízis beteg-béna bánatával néz- berekkel és mély csenddel. A dolkoztató. szinte gondterhelt ar- nyal. Aztán csak azt láttam, te a lanovkát, amely felrepít- drótkötelek megrándultak, a la- cával találkoztam, s gondolom, hogy az ölben tartott fiatalemhette volna a hegy tetejére. novka megindult. Szép és félel- ilyen lehettem én is. A felhők ber valami csillogót perget a tó A tolószéket a Grand Hotel metes magas hegység csúcsa felé néhány méterrel felettünk jártak, vizébe, lehet, hogy még az a víz személyzetének egyike tolta el haladtunk. Nemcsak a hegy me- napsugár nem ért minket, a volt. amit az imént a kalapból idáig, formaruhájában téblábolt redek. hanem a csúcsára vezető sziklák szürkék voltak, a mete- tenyerével „megízlelt" vagy apés sajnálattal közölte a vendég- gépi út is. És a hegy magas orológiai állomás épülete szinte rópénz, amit minden turista besziklaszegélyei — mint a fűrész- hidegkékben játszott, és a raenegel, hogy ez a kirándulás bizonyos okok miatt nem sikerült. lehint annak reményében, hogy fogak — élesek, termőtalaja alig dékház nagy ablaküvegeit sem visszajut még ide, legalább egyszer az életében. Aztán már csak a meleg meSzóval a lanovka állt, a toló- néhány ujjnyi vastag, növény- érte napfény, belülről ,-Könnyezkocsi még mindig az ajtajánál, zete, úgy tűnik, egyre inkább ték" párájukat. És valami sejbenne a gyermekparalízist szen- vedlik, ahogy fölfelé haladunk, telmes hideg színtelenséget tük- nedékhózban láttam őket. Á fiavedett fiatalemberrel, háta mö- állatvilága rideg, a vagon nap- rözött a hegyi tó is, amely kris- talember úgy ült a fából ácsolt gött a sok türelmetlen leendő fényszűrő, kékesen hideg speciál tálytiszta volt. és sziklafenekén lócán, a kecskelábú asztal melutassal. És akkor odajött egy ablaküvegei fölött, mellett, alatt nagyon jól látszott a sok ország- lett, mint valami bábfigura. Életszakállas, medvetermetű ember, borzongásra késztető acélszürke ból „idevándorolt aprópénzek" telenül lógtak lábai lefelé és nem zöld egyenruhát viselt; erdész le- felhők rohantak el. Hidegnek, haloikkelycsillogása... érték a földet. Sokat és élénken hetett vagy hivatásos vadász. A nagyon hidegnek tűnt ez a Hirtelen meglódulni látszott az beszélt, miközben szemüvegét töszakállán túl is látszott hogv el- világ... egész felhötengerbe bújta^tt vi- rölgette, mely valóban bepárámúlt már ötvenesztendős. Ráné- Felértünk a csúcsra, illetve leg- lág. Az egyik ösvényen feltűnt a sodhatott idebenn, a melegben, zett a tolószékben ülő, szinte alábbis addig, míg a lanovka jár. medvetermetű szakállas, zöld- De vajon ki tudja? A szemüvecsontsovány koponyájú, kissé ko- A masina megállt, a gép zúgása, ruhás férfi, karjában védencével, gét törölgette-e vagy a szemét... paszodó, szemüveges fiatalem- himbálózása is megszűnt, a csend Hegyi vándorlásokhoz szokott * berre. aztán a két béna térde és még nyomasztóbb lett. Automa- erős testével, lábával, lábain a Grogot ittak. A legegyszerűbb a hóna alá nyúlt, kiemelte a tikusan kinyílt az ajtó. és min- sziklák veszélyét is legyűrő csiz- kombinált Szeszes italt; rum, tolószékből és megállt egy pilla- denki várt valamire, valami fél- mával végigsétált az ösvényeken, forró víz és cukor keverékét. Ott natra. Végignézett rajtunk, az- reértelmezett udvariasságból, szá- megkerülte a meteorológiai állo- párolgott előttük az asztalon... tán belépett a lanovka ajtaján, nalomból és egy kis szégyenből, mást. Megálltak a hegyi tónál. ORAVECZ JÁNOS 1